Caracalla
I 2008.09.22. 12:05
Megjegyzés: a bejegyzés az elhangzottak viszonylag részletes leírására törekszik, hogy kijöjjenek az apró finomságok anélkül, hogy egyoldalúvá válna a leírás - viszont az előadások többsége elég sok interpretációs rétegen haladt át, szóval lehet, hogy végső soron senkinek a véleményét sem tükrözik.
2008. szeptember 18-án egy nyomokban érdekes konfra került sor a Demos Magyarország szervezésében. Ha egy mondatban kellene megfogalmaznom a tanulságot, akkor az lenne, hogy a magyar sajtó mélyebben van, mint hittem.
Szögezzük le gyorsan, hogy a rendezvény nem volt rossz.
Mondjuk a megérkezés már önmagában sokkoló élmény volt. Az épület előtt járőrkocsi és gyalogos rendőrpáros, benn pedig két méter feletti biztonsági őrök, átvilágítás, fényképes igazolvány alapján való azonosítás. Mint kiderült, a bécsi elnyomás ellen küzdők figyelmét is felkeltette a rendezvény, akik a meglehetősen laza adatvédelmi hozzáállásukról is ismertek, nem csoda, hogy komolyan vették a biztosítást, amely egy molotov koktélos meglepetéssel összevetve csak minimális kényelmetlenséget jelentett.
Viszonylag sok ismert újsgíró jelent meg, többségében a baloldalinak tartott médiumok környékéről.
A konf alapvetően két részre osztható fel. Az első részben remekül felkészült, professzionális külföldi újságírók beszéltek arról, hogy az ő országukban hogyan közelítik meg a szélsőjobboldal kérdését, néha egészen apró stratégiai lépésekig lemenve, máskor inkább általános tanulságokat megfogalmazva, hozzáállást javasolva.
Egy rövid bevezetőben Dessewffy Tibor, a Demos elnöke fejtette ki, hogy ő személy szerint aláírt valami petíciót is a melegtüntetésen történt attrocitások kapcsán, továbbá - ellentétben a sokak által hangoztatott vélekedésekkel, miszerint a szélsőjobb egy csapat hőzöngő idióta, továbbá más okok miatt futottak fel mostanában - ő fontosnak tartja a kérdéssel való foglalkozást, ha más miatt nem is, azért, mert bomlasztó hatással van a társadalmi kohézióra - és itt elszaladt a gondolatmenet valami információs társadalmas blablába, miszerint a társadalmi tolerancia (ennek a mértéke egyébként szerinte a melege kszabadsága, illetve száma (hogy hányan merik vállalni)) szükséges a sikeres információs társdalomhoz, na meg persze miből élne a sok szociológus, ha nem vágtáznánk az információs jövőbe.
Az első előadást tartó német kutató, Britta Schellenberg szerint Németország annyiban speciális, hogy a náci múlt miatt - bár a társadalom mintegy 16%-a vall szélsőjobbosnak minősíthető nézeteket - nem alakult ki országos szinten is komoly politikai szélsőjobbos formáció, hiányzik a legitimitásuk, mindenki egyhangúlag bojkottálja őket. Emellett azonban nem elhanyagolható a befolyásuk a közgondolkodásra. Ugyanakkor érdekes, hogy a leszakadó rétegeket vonzzák inkább, az erős netes jelenlét meg inkább a fiatalokat, és fontosnak tarja még azt is, hogy kedvez a széljobbnak, hogy a politikában sokkal több érzelmi elem jelenik meg és visszaszorulnak a ténykérdések. Egyébként a társadalom 20-50%-át jellemzi az idegengyűlölet. De sikeres a küzdelem ellene, elkezdett foglalkozni a média és a rendőrség is velük, nem fenyegetik közvetlenül a liberális demoráciát.
Intermezzo 1.: meg kell jegyeznem, hogy a szinkrontolmácsolás némileg döcögött. Egyfelől többször elhangzott, hogy a jobboldaliak így meg úgy, ahol jó eséllyel széljobbot mondhatott az előadó. Továbbá a tolmácsnak néha sikerült eltalálnia először a médiumok szót, addig inkább a médiákat preferálta.
De a fentiek ellenére a média ott is esetlegesen foglalkozik a kérdéssel, nem osztályozzák megfelelően a széljobbot, továbbá már a jobboldali beállítottság is probléma, nem csak az aktív cselekvés (bár lehet, hogy ez utóbbi csak a tolmács szerint).
A második előadó a Le Monde újságírója, Michael Samson volt. Több szempontból is fontos előadásában alapvetően két dologról beszélt.
Az egyik, hogy a Nemzeti Front (Le Pen és csapata) nagy előnye, hogy nem kerültek még hatalomra. A médiának nagy problémát okoz, hogy igazából egy demokráciában nehezen lehet kritizálni a populista álláspontot, de a leginkább még az kecsegtet sikerrel, ha egy nagyon prfi, távolságtartó udvariassággal áll hozzá az újságíró a szélsőjobboldali politikusokhoz. Mindenképpen szükséges egy magabiztos tudás is a témáról, mert a széljobbosok hajlamosak konkrétumok nélküli szöveggel elkerülni a kérdéseket. Konkrét, egyedi dolgokra kell rákérdezni, és el kell kerülni a széljobb nyelvi készletének, eufemizmusainak elfogadását. És mindvégig oda kell figyelni, koncentrálni - megosztott egy személyes példát is, amikor Le Pen kvázi mikrofonállványnak használta - amely a magyar médiaalakok körében meglehetősen megtisztelő pozíciónak számit btw, oldalaktól függetlenül. Viszont amikor a NF bekerült pozíciókba, utánajártak, és kiderült, hogy bizony a paternalizmus ugyanúgy jellemző rájuk is, rokonok alkalmazása, klientizmus, stb.
A másik gondolatmenete pedig az volt, hogy a fenti módszert gyakorlatilag csak egy professzionális és távolságtartó hozzáállással lehet képviselni. Tárgyilagosan kell bemutatnia a témát - és bár bevallotta, hogy baloldali, de mint mondta, ezt a munkájában igyekszik nem képviselni, nem az a dolga a médiumoknak, hogy politkát csináljanak.
És akkor a feketeleves a balos médiának: elmondta, hogy minden ellenére nem hajlandó Le Pent fasisztának nevezni, mert nem az. Jé, lehet más az újságírás?
A nap egyik fénypontja volt, amikor a Szombat c. lap egyik újságírója (őt problémás lett volna lefasisztázni, illetve ráfogni, hogy el akarja leplezni a valós problémát) tett fel egy kérdést, miszerint mi van az iszlám szélsőségesekkel? Ők is elég demokráciaellenesek (amennyire csak lehet). Igazából eléggé megkerülték a kérdést, a Samson azt emelte ki, hogy ez más szituáció náluk elsősorban Algéria miatt, míg Schellenberg igazából elismerte, hogy egy csomó kérdésben a széljobb összeér az iszlamistákkal, pl. az Egyesült Államok megítélésében vagy az antiszemitizmus kérdéskörében.
Intermezzo 2.: Nem mellékesen akik "demokráciáról" beszélnek, azok a liberális demokráciát értik alatta: de ez a demokráciának már egy erősen módosított verziója, ahol intézményes garanciák vannak a többség uralmával szemben (kisebbségek és egyének, valamint a tulajdon védelme) - erre sok forma létezik, leginkább valamiféle alkotmányt szoktak lefektetni, vagy erős elnöki hatalom, stb.
Dessewffy ekkor - mintegy hozzácsapva a kötelező vörös farkat - a hazánkban oly divatos elhatárolódosdira kérdezett rá, és hogy a jobb el nem határolódása miatt nehéz a médiának foglalkozni jól a kérdéssel, erre válaszul a Samson elejtette, hogy ő kivülállóként kell, hogy szemlélje a politkát, például soha nem írna alá petíciót. Továbbá egy baloldali politikus igazából örömét fejezte ki az erős széljobb miatt, mert ez olyannyira megkönnyíti a dolgukat, ő meg lehozta az újságban (az illető megnevezése nélkül). Ilyet se nagyon látni hazánkban. A jobboldal meg valójában hasznot is húz a széljobból és szenved is tőle. Schellenberg szerint Németországban legfeljebb egyes témákat vesz át a jobboldal, de együttműködés nicsen, Samson ezt porozitásnak nevezte.
Rens Vliegentharton látszott, hogy holland. Abszulút lazán tudott beszélni a kérdésről, megemlítette, hogy náluk 2001 óta nagyjából stagnál a legszélesebb értelemben vett széljobbos erőszakos események száma, nagyjából olyan évi 200-300 között.Továbbá felhívta a figyelmet Koopman tanulmányára, miszerint a szélsőségesek szervezett politikai megjelenése igazából az erőszak csökkenésével jár - szerintem a kifejezett, kanalizált indulatok miatt, btw. milyen szépen összevág a német helyzettel - emellett persze a hollandoknál a széljobb is sokkal színvonalasabb, Pim Fortuyn populista, bevándorlásellenes volt, de lehetséges opciókról beszélt. Elvetette az egységes médiaképet, de általában fontosnak tartotta, hogy a médiumok ne hagyják, hogy a szélsőjobb kisajátítson témákat.
Toralf Straud német újságíró nagyon érdekes kérdéseket feszegetett. Egyfelől a média a széljobbal eseti alapon, az előzmények és a következmények közlése nélkül foglalkozik, másfelől mindig újraindul az elejéről, mindig az 'Egyedi esetről van szó?' kérdéssel kezdődik. Elmondta, hogy a téma fogalmi zűzavar: el kellene különíteni a dolgokat, a fasizmus nem jó fogalom a francia, olasz vagy akár a német széljobbra, pontosan kellene fogalmazni: rasszista, xenofób, szexista, homofób, stb. Újabb csapás a magyar antifasiszta gondolatkörre.
Intermezzo 3.: Bizony ez a Konzi szerzői körének is gyakorlatilag napi témája. A fasizmus sok mindent leír, például egy alapvetően korporatív államszerkezetet, és az emberi szabadságjogok alapvető korlátozását, de nem feltétlenül kapcsolódik össze például az antiszemitizmussal. Gyakorlatilag mára nem nagyon lehet értelmesen beszélni például a fasizmusról a média na meg a szocializmusban ráragadt hordalék miatt.
Emellett kitért arra, hogy a jobb-bal skálán nem lehet elhelyezni az iszlamista szélsőséget, illetve a szélbal és a széljobb egyaránt lehet antiszemita, a demokráciát egyaránt elutasítják, stb.
Ő négy fontos tulajdonságát jelölte meg a témával foglalkozó újságíróknak: tapasztalat, türelem, udvariasság, tudás. Korrekt, pontos, magabiztos tudásra épülő módon kell utánajárni a széljobbnak, konkrétumokra rákérdezni. A széljobb többsége szerinte ostoba, de vannak ott is értelmes emberek. Ugyanakkor borzalmas a káderhiányuk, és önleleplezőek a jól használt idézetek - amelyekben a használt fogalmakat ugyanakkor magyarázni kell, mert a széljobb mást ért a népen, mint egyébként a közbeszéd.
Intermezzo 4.: példa itthonról:
"Mi a Magyar Gárda rövid-, valamint közép- és hosszú távú célja? Mi az, amit el szeretnének érni?
Erős nemzeti önvédelmet szeretnénk kialakítani. A magyar kultúrát és történelmi múltunkat sok támadás éri. Igazából e kultúra és történelem védelmére alakult a Magyar Gárda.
Ki, mikor és hol támadta a magyar kultúrát és a történelmi múltat?
Erre most hirtelen nem tudok válaszolni."
Az újságírónak ismernie kell a kultúrkört, a zenéket, filmeket, a fogalmakat. Korrekten, ugyanakkor emocionálisan nem elutasító módon kell foglalkoznia a témával, ne azonosuljon vele. Ugyanakkor az újságírónak is vannak értékei, például a húsba vágó sajtószabadság. Korrekten kell kezelni a témát, a haverkodás a politikusokkal mindig gáz, például a tegeződés, közös utazások, stb., mert az újságíró könnyen szerepzavarba keverednek, és politkacsinálónak képzelik magukat.
A széljobb esetén szerinte is a konkrét kérdések működnek, mert egyébként hajlamosak üres frázisokat puffogtatni.
A nap másik fénypontja volt a valaki által előzőleg írásban feltett kérdés a széljobb netes jelenlétének szabályozásáról, amely egyébként bebizonyította, hogy a kérdésfeltevő nem érti a lényeget. Szerencsére a vendégek igen, és példaként felhozták, hogy ezek nem nagyon működnek már a neten kívül sem, például a német náci zene nagy részét se otthon gyártják, hanem csomagküldő szolgálatoktól lehet megrendelni, másfelől a föld alá kényszerítés, de a véleményeknek legyen következménye, még ha ezek nem is jogiak. Egyébként Straud még a nevelés-oktatás szerepét emelte ki, amellyel azért nem értett midenki egyet, persze nekünk kábé mindegy, ahogy azzal mostanában állunk - ha használhatna is, a magyar oktatási rendszer erre alkalmatlan. Vliegenthart hozzátette még, hogy remek tényforrásként is szolgál a net, és mindenki látja a hülyeségüket, bár a mobilizálásnak is lehet eszköze. Samson megemlítette, hogy érdekes, hogy az idegenellenesség kialakulásában a bevándorlás és a munkanélküliség együttesének kiemelkedő a szerepe, és bizony külső tényezők igencsak befolyásolják a széljobb erejét. Mindenesetre az issuekat nem szabad hagyni, hogy a széljobb kisajátítsa.
Dessewffy gyorsan még hozzácsapja a vörös farkat, itthon nem a média tehet róla, a német helyzet más, a bíróság meg az ügyészség tegye a dolgát, miattuk bizonytalan a média is (hint-hint: ők is itt élnek, magyar sajtót olvasnak, a kölcsönhatás legalább is kölcsönös), majd a magyarsajtó kerekasztal kezdete előtt még gyorsan lejobboldalizza az Indexet, irány a folytatás.
