Carlos77
I 2008.09.21. 12:40
A döntést mindenki aznap reggel meghozza, még mielőtt kilép az előszobájából és nekiindul a napnak: mivel fog aznap célba jutni. Sokan persze a bevett rutin mellett döntenek és elindulnak, úgy és azzal, ahogy mindig. Pedig ez a nap más is lehetne, mint a többi, ki lehetne próbálni más lehetőségeket is a közlekedésre, mert szeptember 22. az Autómentes Nap.
Lehetőség van a kényelmes és kényszer nélküli fokozatos átállásra, egy alternatíva kipróbálására: a kombinált közlekedésben való gondolkodásra.
Miféle alternatíva? Hogy én a mindennapi kényelmes rutinom ellen tegyek? Majd tesz más… Nekem dolgoznom kell. Az azonban, hogy kinek mi a természetes és megszokott állapot, igencsak relatív; van, akinek mindennapi, folyamatos munkaeszköze az autója; van, aki életstílust csinált a benzin kultuszából; van, aki csupán ingázásra használja A-B pont között. Mert ez tűnik a legrövidebb megoldásnak. Azonban a rendszer egyáltalán nem működik hatékonyan: az állandósult dugók, magas és elpazarolt benzinszámlák, lekésett találkozók, kimaradt munkák és elintézetlen dolgaink után a nap végén mindig másokat okolunk.
Mindenki által ismert problémák ezek, de igazán feltehetjük a kérdést, hogy hogyan kerültünk ebbe a helyzetbe, és miért? Vajon mit nyertünk és mit vesztettünk a közlekedés fejlődésével? Az ezzel foglalkozó szakemberek csinos fogalmakat is kiötlöttek már a fenti jelenségek megnevezésére…
Közlekedésünk csapdája
Tér-csapdának nevezzük azt, amikor a közlekedési eszközök sebességének növekedésével egyre nagyobb távolságokat tehetünk meg, és úgy gondoljuk, hogy ezzel teret nyerünk, egyre több célpontot tudunk megközelíteni. Valójában e helyett csak átrendeztük a korábbi célpontokat, egymástól távoli pontokba koncentráltuk őket, s miközben a közelükbe csörtetünk, kiüresítjük a közvetlen szomszédságunkat, ipari zónává silányítjuk az utcáinkat.
Idő-csapdának nevezzük azt a hitünket, miszerint az egyre nagyobb sebességre képes közlekedési eszközök segítségével időt takarítunk meg. Ezzel szemben társadalmi szinten ugyanannyi időt vagy többet töltünk közlekedéssel, mint korábban, csak a célpontok átrendeződése (kiritkítása, koncentrálása) miatt most már rákényszerülünk, hogy ezt motorizált formában tegyük. Ezalatt ugyanannyi célpontot érünk el, mint korábban.
Az egyén kényszerhelyzetbe kerül. Ha egy adott utazásáról kell döntenie, előnyös számára, ha a gépkocsit választja. Gyorsabban ér oda, mint ha tömegközlekedéssel utazna, ugyanakkor közben választásával rontja a pillanatnyi forgalmi körülményeket. Saját rövidtávú érdeke szerint mindenki racionálisan választ, de közben mindenki rosszul jár. Ez a társadalmi csapda jelensége, ami az irodalomban, mint a "közlegelők tragédiája" vált ismertté.
Úthálózatunk állapota jelenleg siralmas és az elhúzódó, de tovább már nem halogatható felújítások miatt a keresztmetszetek jelentősen leszűkültek. Ha egy jótündér ajándéka révén hirtelen elkészülne minden, akkor is ugyanúgy vesztegelhetnénk a sorokban, mert a használat és kapacitás már régen nincs azonos arányban; a bővítés, a sávszélesítés sem jelent hosszú távú megoldást. (A körgyúrú hatásairól késöbb beszélgetünk.)
Lehetséges, hogy a XXI. század eleje nekünk és a világnak olyan tartós, állandósuló energiaválságot hoz, amely mindenkit kényszerű, hirtelen átállásra kényszerít majd. Most azonban, akár már most hétfőn nem kényszer hatására, hanem saját, felelős döntésedet meghozva kipróbálhatsz egy másik utat. Utat, szó szerint: nyomhatod a gázt, vagy a pedált vagy a leszállásjelző gombot. A Te döntésed lesz.
Persze jogosan mondhatjuk: a tömegközlekedés is mostanság betegeskedik a leginkább. Most szenvedi el a legtöbb szidást és sérelmet. Az új paraméterkönyvről sok jót nem lehet mondani, az biztos. Az álltalános tisztasági normáknak sem felelnek meg mindig a jármüvek. Azonban veszekedés helyett értelmes vitával, megoldási lehetőségek felkínálásával, meglehet, többre jutunk...
A tévhitekkel ellentétben a kerékpáros közlekedés igenis lehet a mindennapos munkába járás eszköze. A jelenleg biciklivel közlekedők jelentős része nem andalog össze-vissza, ők is céltudatosan munkahelyre haladnak, szinte biztosan gyorsabban, kiszámítható időn belül, egészségesebben érve a célhoz. A környezettudatosság a cégek által preferált váltás is, amit a közösség és a piac is díjazni fog, ha ezáltal csökkenteni tudja a környezeti terhelést, és ha egy újfajta, minőségi rendszerben gondolkodik. (A kételkedők figyelmébe ajánlom a következőket.)
A Critical Massnak nem célja (bár eszköze) a provokáció, a dugó, a farkasszemezés a felbőszült autósokkal – de ez az egyik leghatásosabb mód a kényes témák felvállalására, kibeszélésére, remény arra, hogy a viszonyokon, és a fő preferenciákon lehet változtatni.
A CM most másmilyen lesz, amolyan igazi „Hardcore Reality Show”: egymásra lesz fektetve több közlekedési forma, fix biztosítás és felvezetés nélkül. Lehet, hogy káoszként fog fortyogni az egész belváros, de legalább megtudjuk, hogy miért, és lehet tippelni, ki fog haladni gyorsabban... Dugó lesz. De hát nem ez van egyébként is nap mint nap?
A tavaszi Föld Napja kapcsán rendezett „vasárnapi-felvonulós” CM-nek csupán a harmadára számítanak a szervezők, de szerintem az egyötöde is elég, mert nem a létszám-demonstráció a cél, hanem az, hogy tudatosítani lehessen, hogy az egyenes, bejáratott utak nem biztos, hogy egyben a legjobbak is. A kombinált közlekedés kifizetődőbb lehet, mint bármi más.
A szabályok betartásával tüntetünk a szabálytalanságok, nem teljesülő ígéretek, a járdára való kirekesztés és más, helytelen dolgok ellen. Az elfogadásért küzdünk. A gondolat és az alternatíva terjedésének lehetősége érdekében. Egyszerű együttélésért a mindennapokban is.
Végszó
Természetesen a "szerelmi négyszög", az autós, a bringás, a gyalogos és a városvezetés van a fókuszban. Ez a blog itt arra van mindig, hogy a közéleti problémákat, fontosabb témákat lehetőség szerint anyázásmentes hangnemben megvitassuk, mert ez így jó, és így civilizált. Nem a bringasovinizmus, nem az egymás bunkóságának és a „ki a szabálytalanabb”-nevű társas fórumozás számára szándékozom újabb frontot nyitni. Kérem ezt figyelembe venni, mert most nem az számít, ki hány kerékaggyal közlekedik, csak az, hogy mindenki épségben érjen haza, és az együttélés ne szenvedés és bosszankodás legyen. Mert lehet szeretni ezt a közös helyet, ahol élünk.
(Ajánlott írások)
A Levegő Munkacsoport felmérése a kerékpározás gazdasági hatásairól: itt.
Új KRESZ is ajánlatos olvasmány minden közlekedőnek.
Fleischer Tamás előadása VÁROSI KÖZLEKEDÉSI KÉRDÉSEK EGY KÖRNYEZETBARÁT MAGYAR KÖZLEKEDÉSPOLITIKÁBAN címmel itt olvasható.
