Caracalla
I 2008.08.04. 13:28
Gondolom az eddigi írások alapján is nyilvánvaló, hogy semmiképpen nem én vagyok a Konzi elméleti agytrösztje, ugyanakkor a belső levlistán néha előkerülő ajánlók alapján néha beleszaladok egy-egy cikkbe, amelytől felfordul a gyomrom.
Bizonyos tekintetben nagyon kedvelem a Népszabóságot, amelyben esetenként egészen érdekes, sajátos vélemények is meg szoktak jelenni, elméleti értelemben a szoft és pszeudojobboldalitól a kommunistáig, különösen a Hétvége rovatában lehet kincsekre bukkanni.
Bizonyos tekintetben gyöngyszem a mostani, Eszmélet című cikk is, amely jól illeszkedik a mostanában oly divatossá vált kommunistamosdatáshoz, amelynek egyik korábbi, remek darabja pl. Brendel Mátyás munkája.
Ugyanakkor a mostani cikk még tovább lép. Egyfelől formailag szakít a szóközök hagyományos fasiszta elnyomáson alapuló használatával, és egészen új módon alkalmazza azokat; szavak közben, elválasztójelek helyett, etc., amelynek oka bizonyára az említett elnyomás elleni harc (esetleg a szerzőket karakterszámban fizették).
Elmondom, hogy mi járhatott a szerzők fejében: valahogy rá kellene húzni a jobbosokra, hogy nácik, mert különben soha nem lesz itt igazi szocialista újszolidáris egalitárius demokrácia (egyébként szerintem ez a szerzők fejében veszélyesen közelíthet a kommunizmus marxi fogalmához), és még a végén tényleg mindenki a munkája arányában fog különböző javakhoz jutni (ők meg éhezni). Azt azért nem írhatják, hogy nácik, mert még Andrassew Iván sem biztos, hogy elhiszi. Ellenben a történelem ismerete nem követelmény a szavazópolgárokkal szemben, és a fasizmus mégiscsak szélesebb körben használt, mint a nemzetiszocialista, megpróbálkoznak hát azzal.
Szép az is, ahogy a kommunizmust - mintegy a demokrácia támaszát és mentsvárát Hitlerrel szemben - a fasizmus halálos ellenségének próbálják meg beállítani, miközben - apróbb repedések az elméleten - bizonyos esetekben elég jól együtt tudtak működni, például Lengyelország felosztása meg a szovjet-német nyersanyagszállítások. Halálos ellenségek, hát hogyne.
Az igazság ezzel szemben inkább az, hogy a megvalósult fasizmus (és a nemzetiszocializmus) és a megvalósult szocializmus (kommunizmus) sok közös vonással bír. Mindkettő többé-kevésbé úgy gondolja, hogy az emberekre nem szabad rábízni életük fontos döntését, és a kisebb-nagyobb mértékben államosították (államosítanák?) a munkajogi, egészségügyi, stb. kérdéseket. Csillogó szemű misszionáriusok, akik aztán hamarosan a kivégzőosztagok parancsnokainak szerepében találják magukat. A cél érdekében mindent, ugye.
A cikk szerint ugyanakkor a társadalom legfőbb vágya valamiféle újszocializmus újszolidaritás és demokratikus egalitarianizmus. Hát, rossz hírem van: a társadalom legfőbb vágya a minél nagyobb képátmérőjű LCD tévé. Lehetőleg hitelre, most azonnal.
Személy szerint visszataszítónak tartom mind a 'demokratikus egalitarizmust', a szerzők vesszőparipáját, mind azt a voluntarista hangnemet, amit használnak. Egy társadalom számára kevés dolog lehet károsabb, mintha nem jutalmazza meg szorgalmasabb és tehetségesebb - valljuk be értékesebb - tagjait jobban, mint a lustákat és tehetségteleneket - miközben én személy szerint úgy gondolom, hogy ez utóbbiakról is gondoskodnia kell, de csak egy bizonyos fokig. (Persze ez egy erősen leegyszerűsített kép, amit nyilván árnyalnak a területi különbségek, az életkor, stb. de alapvetően azt gondolom, hogy a tehetséget és a szorgalmat jutalmazni kell.) A szerzők persze nem a saját nevükben, hanem egy misztikus társadalom nevében nyilatkoznak, mert hogy is nézne ki, hogy egy politológushallgató, egy politológus-ideológiakutató meg egy végzett történész a demokratikus egalitarianizmusra vágyik, nem, a munkásosztály társadalom vágyik rá.
Csak az a probléma, hogy - mint kiderült, a társadalommal ellentétben - az emberek nagy része nem szereti a hiányos női ruházatban flangáló férfiakat (szerintem attól függetlenül, hogy melegek-e, legalább is én a rózsaszín szoknyás heteróknak a felvonulásának se igazán örülnék), nem szereti a pofátlan Gaskókat és a tyúktolvajokat sem.
Kiegészítő képzésként el kellene szaladnia a szerzőknek egy közgáz bachelorra. Amit a demokratikus egalitáriusok, a kulturális-életmódbeli szabadok, az igazságosak, a humanisták és az antifasiszták kiloptak az autópályákból, a pályázatokból, a szóvivői portálokból és a webshopokból, azt nem lehet szétosztani a szegények között. És persze az is alapvető tévedés, hogy az erősen megzavarodott kopasz szélsőségesek a "jobboldaliak" bármiféle támogatásával zavarognak. Érdekesebb kérdés, hogy ki hagyja és teremti meg a zavargás lehetőségét számukra.
Azt már csak mellékesen tenném hozzá - nem mintha számítana a fentiek tekintetében, hogy a Konzi bizonyos szerzői nem csak verbálisan antifasiszták/antinácik.
Kapcsolódó írás: Tallián Miklós bejegyzése
