tita
I 2008.07.10. 12:03
A vegetarizmus mostani helyzetével nagyjából mindenki tisztában van. Kevés a tudatosan táplálkozó ember, hiszen a legnehezebb az emberek étkezési és egyéb szokásait megváltoztatni, eltérni a valójában egészségtelen mostani magyar konyhától. A vegetarizmus, bár terjedőben van, tért hódítani igazán még nem tudott. Sokan nem meggyőződésből, hanem divatból nevezik magukat vegáknak, miközben fogalmuk sincs, mit jelent a vegaság, mennyire oda kell figyelni a megfelelő táplálkozásra, ha valaki elhagyja az állati eredetű táplálékot.
Enni jó. Az ember egyik fő örömszerzési forrása az evés, semmiképp sem kell és szabad lemondani róla. Fontos viszont, hogy táplálkozástudatossá váljunk. A szokások megváltoztathatók, ha kellő energiát fektetünk bele mert felmérjük, mi a hátránya az egyiknek és mi az előnye a másiknak. Testi-lelki harmóniát kell kialakítani magunkban hogy megőrizzük egészségünket és tökéletessé tegyük életminőségünket. Életünket a túltápláltsággal rövidítjük meg. Jó levegőn élni, megfelelő környezetben, eleget mozogni, lelki harmóniában és tiszta egyszerű táplálékkal, ez a hosszú élet titka valamint a szeretet, szeretni embertársainkat és cselekedni az ő boldogulásukért is.
A civilizált ember betegre, kövérre eszi magát, betegre üli, idegesíti és mérgezi magát gyógyszerekkel, vegyszerekkel, tartósítószerekkel, adalékanyagokkal. Sok betegséget okoz a húsevés, elsősorban a szív- és érrendszeri, vérkeringési betegségeket segíti elő. A falánk túltáplálkozás mellett az alkoholfogyasztás és a dohányzás a legnagyobb önpusztító szenvedélyünk. A gyermekétkeztetésben történtek apró változtatások, de komolyak sajnos nem. Pénzhiányra hivatkozva mérgeződnek tovább gyermekeink. Nagy a közösség felelőssége, és nagy a szülőké is. De ha a vegetarizmusról, mint egészséges életmódról beszélek, nem hagyhatom említés nélkül nagy szellemi emberek, közösségek tiszteletre méltó álláspontját sem: a nem ölés, az állatszeretet, az állatvédelem elve alapján utasítják el a húsevést, ezért vegetáriusok elsősorban.
Mahatma Gandhi mondta:
"Számomra a bárány élete nem értéktelenebb, mint egy ember élete. Vonakodnom kellene, hogy elvegyem egy bárány életét az emberi test kedvéért. Fenntartom, hogy minél tehetetlenebb egy teremtmény, annál inkább az ember feladata megvédeni az ember kegyetlenségétől. Egy nemzet nagysága és morális fejlődése lemérhető azon, hogyan bánnak az állatokkal."
Jómagam is ehhez a csoporthoz tartozom. Az agresszív magatartással szemben, irányuljon bármilyen élőlényre a békés életforma megvalósítására törekszem. Életmódváltáshoz ösztönző erőt jelenthet a pozitívum, amit nyerünk: az egészség, a termékeny, cselekvő élet, a jó közérzet a mások hasznát, üdvét szolgáló élet. Nem könnyű változtatni, tudom. Az előítélet gúzsba köti az embereket, azt gondolják, az evés minden öröméről le kell mondani, el kell felejteni a megszokott, jó ízeket, azt hiszik, hogy a húsmentes élet aszkézis.
Nincs így. A gasztronómiáról a gasztrozófiára térünk át. Előbbi elvarázsol bennünket minél ínycsiklandozóbb ételekkel, az a lényeg, hogy minél jobban jóllakjék valaki, mindegy milyen áron, csak a pillanat élvezete számít. A gasztronómia az étvágy mesterséges fokozásának és bármilyen természetellenes vagy káros étel vonzóvá varázsolásának művészete, amely az asztal örömeit helyezi középpontba.
A gasztrozófia egészen más. Az étkezés bölcselete. Tartózkodik minden túlzástól, a falánkságtól és a koplalástól (aszkézistól) egyaránt. A természetes ízlés és az értelem, a tudatosság egységét érvényesíti a táplálkozásban. Ha elhatározzuk az életmódváltást, természetes ízlésünk gyorsan magára talál. Hiszen mikor kisgyermekek voltunk, ez a természetes ízlés kívántatta velünk annyira a friss gyümölcsöt, a nyers növényi ételt, hogy a nyers krumplit is kikönyörögtük anyánk keze alól krumplihámozáskor, belecsipegettünk a nyers tésztába ha senki nem látta és annyira sajnáltuk a levágott kedves tyúkot, a büszkén kukorékoló kakast az idétlenül, aranyosan totyogó kacsát, a kés alá került, borzalmasan sivalkodó disznót, hogy nem bírtunk, nem akartunk enni a húsából. Valahogy nem is kívántuk, nem is szerettük a húst. Inkább fára másztunk a gyümölcsért, dióért, mogyorót ettünk, kukoricát csentünk. De hát betörtek bennünket lassan, különösen a városi gyerekeket, azt kellett ennünk, amit elénk raktak. Így aztán sok gyereknél ez az ösztön már nem is jelentkezik.
Egy kis történelem
1883-ban alakult meg a Magyarországi Vegetárius Egyesület (később Magyar Vegetárius Egyesület). Az alapszabály szerint az egyesület célja: „A tagoknak úgy testi, mint kedélybeli s szellemi egészségét összhangzatosan kiképezni, jólétüket előmozdítani természetes és ésszerű életmód által, azaz a Vegetarismus értelmében a tapasztalat s tudomány alapján….Mértékletességet ébreszteni, valamint ezen erények iránti hajlamot tágabb körökbe vinni, meghonosítani”.
Az 1940-es évekig folyóiratokat adtak ki. A Természetes életmód című Bicsérdi Tibor szerkesztésében jelent meg. Ezt 1926-ban az Életművészet című „bölcsészeti és erkölcstani, egészségnevelésügyi folyóirat” követte, majd 1931-től kezdve az évente tíz számmal publikált Életreform című egészségügyi, gazdasági és társadalomtudományi értesítő következett „útmutató, hogyan oldhatók meg az ember erkölcsi, egészségi és gazdasági feladatai természetes eszközökkel” alcímmel. Szerkesztője Makó Sándor (Szentendre) volt. Az egyesület védnöksége alatt állott az 1911-ben a Rákóczi út 9. szám alatti Rauch Emil tulajdonaként megnyílt vegetárius Reform étterem, ahol felolvasásokat tartottak minden hónap második szombatján. Később a Múzeum körút 17. szám alatt nyílt az egyesület házi kezelésében „dr. Lahmann rendszere szerinti húsmentes higiénikus-diatetikus étkező.” Itt keddenként tartottak előadásokat a természetes élet- és gyógymódokról. Három-négyhetente kirándulásokat szervezett az egyesület, azt vallották, hogy „a turistaság, mint egészséges erkölcsnemesítő tényező a vegetarizmusnak egyik legfontosabb szerves része, amely nemcsak természet- hanem emberszeretetre is megtanít”.
Sok támadással kellett szembenézniük az életreform magyar képviselőinek. Az Életművészet 1928 február 6-i száma így ír erről: „Minálunk, a „jól élés” hazájában a leglassabban terjednek ezek az eszmék. Áldatlan viszonyok. A tömeges elbetegedésnek és a korai elhalálozásoknak az életmód helytelenségei az okai, melyeknek gyógyítására hiába sietnek a derék orvosok heroikus gyógyszerekkel. S ebből a circulus vitiosusból csak egy kijárás van, ha erős közvélemény tömörülne egy egységesebb életmód eszméje körül. De akik a hús, az alkohol és a narkotikumok ellen komolyan szót emelnek, hogy ideájukat megvédelmezzék, azoknak sokszor szenvedniök kell. A megszenvedésnek legelső stádiuma, hogy magukat őszintén vegetáriusoknak vallókat gyakran gúnnyal fogadják, mint ahogyan ezt szokásosan a magyar napilapok teszik. De hiába, az emberek legtöbbje tudja vagy sejti, hogy nem jó úton jár. A szebb, jobb és egészségesebb életreformok feltartóztathatatlanul utat törnek”.
A gúny, a kritika, sőt üldözés ellenére tiszteletre méltó erkölcsi erőről és meggyőződésről tesznek tanúságot az életreform megvalósítói a század első felében. Nem csak vegetárius éttermek voltak Budapesten, hanem természetes gyógymód szanatóriumok is Budapesten és vidéken. Ilyen volt például ifj.dr. Rusznyák István „hústalan diétás üdülőpanzió”-ja Balatonföldváron, ahol orvosi irányítás mellett nap- és légfürdő, vízkúra, gimnasztika, masszázs, strand, hús nélküli diéta, böjt, nyerskoszt-kúrák álltak a betegek rendelkezésére.
Értékes életreformer közösség alakult ki a század elején Gödöllőn Nagy Sándor és felesége Kriesch Laura valamint Körösfői Aladár festőművészek körül. Remsey Ágnes iparművész és író így emlékszik azokra az időkre: „A kolónia élete többsíkú volt. Nem szorítkozott a művészi munkára, az életmód is fontos szerepet játszott. A fennálló polgári életrenddel ellentétben ők reforméletet éltek, ami kiterjedt a táplálkozásra, sportra, a színházlátogatásokra, könyvek figyelemmel kísérésére, folyóiratok járatására, olvasására. Egy széles spektrumú életszemlélet volt az, ami mindnyájunkat ebben az irányban befolyásolta. A nők a telepen ún. reformruhában jártak, ami azt jelentette, hogy levették a fűzőket, ami az akkori divat szerint kötelező volt, nem hordtak se kalapot, se kesztyűt, a szoros, magas szárú cipőket mellőzték, helyettük sarukat csináltattak vagy csináltak saját kezükkel és abban jártak. A ruháik bő zsákruhák voltak, amivel úgyszintén nagy feltűnést keltettek. Egészséges életmódot folytattak. Ez kezdődött azzal, hogy reggel nagyon korán keltek, különösen nyáron és akkor a szabadban tornagyakorlatokat végeztek. Télen pedig közösen sportoltak. A kolóniának az alaptörvénye nem az volt, hogy kizárólag művészi alkotásokban akarják kifejezni magukat. Általában művészek voltak, akik itt csoportosultak, de a művészet is alá volt rendelve egy szerintük magasabb célnak. Ez kimondottan etikai cél volt, vagyis egy emberebb embernek a megteremtése, s azálta, hogy ők itt egy ilyen csoportot alkottak, a kellő közeget akarták megteremteni ahhoz, hogy egy ilyen új embertípus kifejlődhessék.”
Az 1930-as évek elején dr. Antolik Arnold nyugalmazott polgármester vezetésével a szentendrei Izbégen megvalósult az első magyar „vegetár telep”, vegetár közösség. 1935-ben kilencvenen tartoztak a közösséghez, huszonnégy család. A németországi Éden mintájára közös területen természetes otthonokat építettek. Egy-egy család egy-két holdon gazdálkodott, megtermelte a vegetárius étrendjéhez szükséges zöldféléket. Említésre méltó kezdeményezés volt az 1937 október 3-án Budapesten megtartott Vegetárius és Állatvédelmi Nap is, egész napos programmal, számos értékes előadással.
Aztán gyorsan vége lett a szép világnak. 1948, a fordulat éve után a személyi kultusz éveiben csírájában elfojtottak minden ilyen jellegű tevékenységet, megszüntették a vegetárius egyesületet is minden hasznos létesítményével együtt. Megszakadt a természetgyógyászati, életreform könyvek kiadása is egészen 1985-ig. Adminisztratív és büntetőjogi intézkedések miatt ugyanúgy megakadt a magyar természetgyógyászati és vegetárius mozgalom fejlődése mint több más, azóta rehabilitált értékes eszmerendszer és intézmény fejlődésnek lehetősége.
Forrás: dr. Oláh Andor írásai
Szloboda Béla festménye: Csendélet gyümölcsökkel
