A csőcselék inváziója

Hadrian VII. I 2008.07.05. 20:53

Az elmúlt hetek eseményei után úgy tűnik, hogy a kormány és az állam részéről a törvényes rend fenntartására nincsen sem akarat, sem erő. A személyes szabadság, a tulajdonhoz való jog, a vélemény-és szólásszabadság bizonyos területeken, bizonyos ügyek esetén egészen egyszerűen nem létezik.

Az államot lehet utálni, de az erőszak monopóliuma az államé: ez nem egy lehetőség, amivel élhet, hanem kötelessége élni vele. Azok után főleg, hogy az adók, amiből a rendőrséget is eltartja a lakosság, olyan kurva magasak. Ha minden kötél szakad, én benne vagyok abban is, hogy az adóm nálam marad, és veszek belőle többek között egy sörétes puskát, áramot vezetek a kerítésembe - de nem szeretnék ilyet játszani. Vagy nagyon gyorsan elkezdünk agyalni, hogy mi legyen, vagy bedeszkázzuk az ablakokat, és tárazunk...

Kezdjük ott, hogy a hatalmi ágak szétválasztása egy blöff. Ahogy Nagy Levin írja:

"Először nem engedélyezték a melegfelvonulást, majd meg - némi nyomásra - mégis. Mindkét lépést fölötte aggasztónak tartom. Az első indoklása a szokásos, a közlekedés aránytalan sérelme. Ezt akkor szokás elővenni, amikor nem kívánunk valamit engedélyezni, de - fájdalom- nem tudjuk azt írni, hogy szarunk a gyülekezési jogra, ne vonuljatok, húzzatok haza. A felháborodás elérte, hogy mégis engedélyezzék és ha eddig még akadt valaki e honban, aki nem hitte, hogy a rendőrség a politika bábja, dróton lehet rángatni és a paragrafusok helyett nem a politikusokra kacsint, most végre az is elbúcsúzhatott az illúzióitól. (...) De ha leszólnak a pártközpontból, akkor, persze, leszen felvonulás és nem leszen közlekedésnek aránytalan sérelme. Ez a rendőri mentalitás nem ígér semmi jót, kimondottan ijesztő tulajdonképp. A rendőr nem a törvényt ismeri el, hanem a hatalmat. A csendőrpofon és az indokolatlan, pusztán a hatalom demonstrálását célzó Kádár-kori rendőri intézkedés emléke sejlik fel mögötte,  rendőrség, mint a hatalom ökle. A 2006-os tüntetések esetén is épp ez volt a helyzet, politikai megfontolásból nem merték feloszlatni az illegális tüntetéseket, aztán politikai megfontolásoktól vezettetve nem feloszlatták, hanem szétverték, ártalmatlan tüntetőket is nagyon megverve. Ez különösen felháborító, de az erőszakos tüntetőt sem rommá verjük, mert mi nem a rivális maffia vagyunk, hanem a rendőrség, hanem előállítjuk, aztán megindulhat a jogi processzus és megkaphatja méltó büntetését. Csakhogy ebben senki nem bízik. Se a rendőrök, se a falvak, ahová lehívják a Magyar Gárdát, se senki. Nem csak a rendőrségben, egyetlen intézményünkben sem bízunk."

Mi történt például ma?

A szalon-és kevésbé szalonnácik hetek, ha nem hónapok óta szervezekednek és készülnek a mai napra online és offline, fő vezéreik már évek óta benne vannak minden balhéban, ennek ellenére valamiért ma Magyarországon mindezt megtehetik, akcióikat simán kivitelezhetik. Óriási rendőri készültség mellett sem sikerül megakadályozni a rendbontást, az erőszakot. Egyébként a kormány verbálisan nagyon elítéli az erőszakot, mint várható. Közben a rendőrség fellépésének eredménye: katasztrófa. Mivel teljesen egyértelmű a rendőrség direkt politikai vezérlése, ezért csupán két lehetőség van: vagy a politikai akarat, vagy az erő, hozzáértés hiányzik. Nem is tudom, melyik a rosszabb, tényleg. Az, ha a kormányzás mellett a legalapvetőbb jogok és a közbiztonság fenntartására is képtelen a jelenlegi vezetés, vagy ha népszerűtlenségét szándékosan feszültségek generálásával akarja feledtetni. Akárhogy is van, sötét időket élünk. Hol vannak a Hollán Ernő utcai Molotov-koktélos támadás elkövetői? Hol vannak a mostani, melegek elleni Molotov-koktélos támadás elkövetői? Biztos meglesznek, ugye, nem kell sietni, a sietségből mindig csak baj lesz...

Horn Gábort megütötték, vegzálták, segítséget kért egy rendőrtől, az pedig szart rá magasról. Persze még így is jobban járt, mint Révész Máriusz, akin Horn pártelnöke olyan jót poénkodott: rajta "csak" nem segítettek, de legalább "csak" a csőcseléktől kapott pofont, a rendőröktől nem. Nem ízléses pont ilyenkor felhánytorgatni ezt, mindenestre lassan az SZDSZ is rádöbben és megtanulja, hogy az Új Rend meg az Új Magyarország az mi fán terem. Rájöhetnének arra is - és itt érdemes elolvasni Seres László publicisztikáját -,  hogy a törvény és a rend fokozatos felbomlásához többek között az a nyomorfetisizáló gyakorlat is vezet(ett), amit ők ideológiai okokból igen erősen támogatnak. Úgy érezheti magát most az ember, mint a Horn-kormány utolsó éveiben, mintha csak ismételné magát a történelem: akkor is voltak rendőrök által vert tüntetők, majd jött az eszkalálódó erőszak, robbantások, maffialeszámolások, politikusok ellen irányuló erőszak. A miniszterelnök pedig saját belügyminiszterét kritizálta élesen, ahelyett, hogy minden politikai erejével rendet teremtett volna. Teljes fejetlenség.

Népszerűtlen leszek ezzel, de magam is úgy vélem, hogy a csőcselék tombolása a fővárosban és a csőcselék tombolása a vidéken egy és ugyanaz: cigány vagy szkinhed, nem számít, a lényeg, hogy a rendőrség képtelen velük szemben fellépni, és képtelen tőlük megvédeni a törvénytisztelő állampolgárokat. A rögtön bűnözésbe, vagy először ideológiai tébolyba keveredő, aztán bűnözésbe tóduló deklasszálódott, lumpen elemek tömegeit egészen egyszerűen kordában kell tartani, meg kell fékezni. Arról kellene beszélnünk, nekünk, a törvény és a rend barátainak, pártoktól és ideológiáktól függetlenül, hogy mindezt hogyan.


A bejegyzés trackback címe:

https://konzervatorium.blog.hu/api/trackback/id/tr9554873

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

aachi 2008.07.06. 20:59:39

scsaba, kádár alatt szovjet megszállás volt, kézi irányítás moszkvából, ne röhögtessél már hogy ez a béklyó ugyanolyan mértékű mint hogy horthynak a nemzetközi polban lavíroznia kellett.

jah és hagyjuk már ezt a hűdejóvolthorthy vonalat, bár tudom hogy jobbos köröken már lovasszobrot állítanátok neki.

gargoyle 2008.07.06. 20:59:49

scsaba: senki se mondta hogy nagyonfasiszta volt. de sok szempontbol punkt megprobalt vallasi es konzervativ diktaturat letrehozni (:


nullnick: igy van! es a nyakkendo se nyakkendo, ez csak germanizmus. rendes magyar ember mellfekveszeti nyaktekerencs-et hasznal! (azert az ervek jelentos hianyat jelzi ha abba kotsz bele hogy "muhaha" :)

gargoyle 2008.07.06. 21:01:48

scsaba: ja hogy a poloarusok nem szamitanak, azt csinalnak amit akarnak? gondolom lenin meg sztalin meg mao se forradalmarkepzoben kezdte. sot tudok egy illetorol aki impresszionista festo volt becsben oszt kesobb eleg elesen valtott politikara (: hol erdekes mi a szakmaja valakinek, amikor o egy adott, hangos es sajnos latvanyos reteg hangadoja, szocsove. ha bankar lenne jobban le kene csukni?

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2008.07.06. 21:01:57

nullnick,


majd megnézem a videókat Chomsky agymenéseiről, ha majd elolvastál három sort Strausstól meg Kristoltól. Addig nevetséges amit művelsz, olyan szerzőket fikázol, akikről halvány gőzöd sincsen.
Kérlek, igazold a neokon(amiből még mindig többféle van, továbbá egy csoport a republikánusokon belül, már nem is akkora befolyással; noch dazu, az első neokonok a szu bedöntésében segédkeztek, biztos ezt is a "zsidó nacionalizmus" miatt csinálták a szemetek, stb.) cuccost néhány vonatkozással Strauss eszméire. Mit is tanított Strauss? És Kristol?

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2008.07.06. 21:02:58

Itt mondom a szerencsétlen Horthy-fasisztázóknak már nem először, de utoljára:

NEM vagyok HM híve, különböző okok miatt. De a veretes tudszocos magyarázatokat képtelen vagyok elfogadni, és kiröhögöm.

aachi 2008.07.06. 21:04:14

"A konkrét körülmények azok, hogy Kádár a háború győzteseinek megszállásával legitimálta magát. Horthy előtt pedig ott volt a vesztes háború, és az ország földarabolása. "

attól még ugyanúgy vesztes volt mo. mindkét vh után, akárhogy játszol a szavakkal.

"És tévedsz, nem mozoghatott ő sem szabadon, noha az ország 44 előtt nem volt megszállás alatt"

de sokkal szabadabban, nem ?

" Egy csomó rendelkezés (inkluzíve zsidótörvények) eléggé "univerzális" jelenségek voltak akkor Európában"

Az I. zsidótörvénnyel Magyarország csatlakozott azokhoz az európai országokhoz (náci Németország és Románia), amelyek az állami politika szintjére emelték...

ez ám az univerzális. hál istennek csatlakoztunk a nácikhoz gyorsan.

gargoyle 2008.07.06. 21:05:27

meg mindig nem fasisztazott senki se szerintem horthyval kapcsolatban rajtad kivul... annyit mondtunk hogy az oaltala kialakitott rendszer se volt tul tolerans a masvelemenyen levokkel, vagy a nem rendszerpreferalt vallasuakkal kapcsolaztban, hogy mondjuk a munkasokat es parasztokat ne emlitsem .)

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2008.07.06. 21:06:40

gargoyle,


A toleráns kánon engem borzalmasan hidegen hagy. Veszed a lapot? 2008 emberi jogi karosszékéből megítélni a múltat, az baromi könnyű.

nullnick 2008.07.06. 21:07:01

Gabrilo · konzervatorium.blog.hu 2008.07.06. 21:02:58

jaj azok a drága neokonok, akik meghamisították a hidegháborúban a titkosszolgálati jelentéseket, igazi kis warmonger bagázs.

meg amikor arról ronald reagen még szíbnészként arról kampányol az épp formálódó neokón eszmeiségnek a társadalombiztosításról, hogy a socialized healthcare is the first step towards communism

most meg szívják a fogukat az amerikaiak, hogy az egészségük helyett a marketingre költik a biuztosítási pénzüket

dendrimer-molecule.blogspot.com/2007/10/offtopic-pinky-show.html
health-care crisis

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2008.07.06. 21:07:30

aachi,


ott írom, hogy ezzel nem kívánom tagadni Horthyék felelősségét. Ej, de borzalmasan nehéz az a szövegértés, basszuskulcs!
Ettől még Kádár áruló. Horthy imposztor. Minőségi különbség van köztük.

aachi 2008.07.06. 21:08:07

"Itt mondom a szerencsétlen Horthy-fasisztázóknak már nem először, de utoljára:"

akkor ezt scsaba jobbos elvtársadnak mondod. rajta kívül más nem fasisztázta.

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2008.07.06. 21:08:48

nullnick,


Látom, a válaszadás nem megy. Szóval én Strauss eszméire volnék kíváncsi. Röviden-tömören is jó lesz.
Utána beszélhetünk a szocializmusért folytatott siralmaidról is, bár már most fetrengve röhögök rajta. Mégiscsak igaz a komcsi-antiszemitizmus kapocs:))))))))))))))))))))))))))))))))

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2008.07.06. 21:09:25

aachi,


elvtársak nálatok vannak, ne keveredjünk, kérem!

aachi 2008.07.06. 21:09:27

"Ettől még Kádár áruló. Horthy imposztor."

na jó... kiegyezek veled egy döntetlenben. ;)

Pierre75 2008.07.06. 21:10:11

gargoyle
"gabrilo: szivembol szoltal :D es mehetnek veluk akiknek a horty kereszteny kormenetek es numerus claususok hianyoznak (:"
Erre a szöszenetre válaszoltam. Mert süt belőle az az öntudat, hogy a jelenlegi rendszer, bár vannak hibái, mégis félreismerhetetlenül jobb, igazabb (jelzőket rádbízom), mint a Kádár- és a Horthy-rendszer. Mindkettő működőképesebbnek bizonyult a jelenleginél, ha voltak is hibái...

Gabrilo

Azt büfföghetett vki a Kádár-rendszerben is, mint ma. És éppúgy parkolópályára tették, megfúrták és ellehetetlenítették, mint ma. Mert a jelengetés és besúgás éppúgy része a rendszernek, ha nem jobban.
Az állam kapcsán amellett, amit írsz legalább annyira benne van a kontraszelekció, az ebből következő inkompetencia és dilletantizmus, amit egy akármilyen kurzusváltás már képtelen kezelni.

nullnick 2008.07.06. 21:11:03

meg amikor ronald reagen még színészként úgy kampányolt az épp formálódó neokón eszmeiség jegyében a társadalombiztosításról, hogy a
socialized healthcare is the first step towards communism

www.youtube.com/watch?v=fRdLpem-AAs

aztán elnök lett belőle, jó kis bábként tologatható rumsfeld meg cheney meg a hasonlók által

scsaba1 2008.07.06. 21:13:33

"jah és hagyjuk már ezt a hűdejóvolthorthy vonalat, bár tudom hogy jobbos köröken már lovasszobrot állítanátok neki."

Tökre nem, de ez most mindegy. Vannak olyan jobberek, akik..., de a nagy részük nem. A világ nehezen írható le 1 biten, hogy a 0 ellentéte automatikusan az 1, és más érték nincs.

Nem akarlak a privát nézeteimmel untatni, de én személy szerint nagyrész konzi vagyok és emellé "kőateista" és szkeptikus. Az meg, hogy ateista vagyok, nem jelenti azt is, hogy antiklerikáris is lennék... Erre varrjál gombot... :) :D

scsaba1 2008.07.06. 21:16:07

""Itt mondom a szerencsétlen Horthy-fasisztázóknak már nem először, de utoljára:"

akkor ezt scsaba jobbos elvtársadnak mondod. rajta kívül más nem fasisztázta. "

Ez írói túlzás volt egyrész, másrészt megelőző-csapás. Ha akárhol felkerül Horthy neve, rövid úton megjelennek a nácizók-fasisztázók. Ez nekik szólt.

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2008.07.06. 21:16:30

Pierre,


igen, anyám is büföghetett. Csak nem dolgozhatott a szakmájában, mert megbízhatatlan volt - ezért beosztottként sürgölődhetett műveletlen büdöskomcsik keze alá.
De ezek biztos apróságok.
Melyik adást nézed?

gargoyle 2008.07.06. 21:17:08

pierre 75: jah, mindegyik nagyon mukodokepes volt, kulonosen hogy az egyik megint belevitt minket egy vesztes haboruba, a masik meg osszeomlott gazdasagilag es politikailag .) ja es soft diktaturak voltak amik kulturnepeknel nem szamit szep dolognak.

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2008.07.06. 21:17:52

nullnick,


amíg nem vagy képes válaszolni, addig ignore on. szóval továbbra is: a neokon politika (ja és melyik) és Strauss eszméinek kapcsolata érdekelne.
Várom.

Egy rövid elemzés is elég Straussról, csak kíváncsi volnék, mennyit bírsz büfizni róla. Valamiért úgy érzem, semennyit sem, Strausst soha az életben nem vetted a kezedbe, fogalmad sincs róla.

gargoyle 2008.07.06. 21:21:21

kicsit felrecsuszott a kommentaradat .) szerintem nullazzuk strausst es horthyt is, akadnak aktualisabb gondok :D

nullnick 2008.07.06. 21:25:57


jobb helyeken háborús uszítókkal nem foglalkoznak

ennyi a neokón banda

Pierre75 2008.07.06. 21:26:03

Gabrilo

Szerinted miért írtam, hogy a középosztály felszámolása olyan hiba volt, ami beadta a kulcsot ennek az országnak? Egy megszálló hatalom rákényszerítette az akartát és az ideológiáját az országra. Ezzel sok mindent nem lehet kezdeni. Nagyapámat az ÁVH vitte el "beszélgetésre", tehát egy adást nézünk. De a Kádár-rendszer egy széles bázist épített ki, egyfajta "jóléti államot", ehhez hasonlítani a jelenlegit egy vicc. Persze a cigány-kérdést Kádárék baszták el, de a tehetségtelenek élcsapata azóta is pislog, önti bele a pénzt és szavazatra váltja.

scsaba1 2008.07.06. 21:26:32

"Az I. zsidótörvénnyel Magyarország csatlakozott azokhoz az európai országokhoz (náci Németország és Románia), amelyek az állami politika szintjére emelték..."

A zsidótörvények egyenes következményei voltak a tanácsköztársaságnak. Mert a "vörösök" vezető rétegének kb. 70%-a zsidó értelmiségi származású volt. Ha úgy tetszik bosszú, ha úgy tetszik önvédelem. (Antiszemita sem vagyok, mielőtt...)
A tanácsköztársaság megismétlődését akarták elkerülni, amire volt sansz, az akkori csonkolt és katasztrófális állapotban lévő Magyarországon. Ugyanis az akkori Európa nem tűrhetett egy szovjet mintájú országot a kontinens közepén. Lett volna egyből cseh-román-jugó megszállás.

nullnick 2008.07.06. 21:34:56



hát nem a neokónok jellemzpője, hogy a megnyilatkozásaikat pontos hivatkozásokkal támasszák alá

dendrimer-molecule.blogspot.com/2008/03/ot-what-is-globalization-in-real.html

scsaba1 2008.07.06. 21:38:41

"Azt büfföghetett vki a Kádár-rendszerben is, mint ma. És éppúgy parkolópályára tették, megfúrták és ellehetetlenítették, mint ma. Mert a jelengetés és besúgás éppúgy része a rendszernek, ha nem jobban.
Az állam kapcsán amellett, amit írsz legalább annyira benne van a kontraszelekció, az ebből következő inkompetencia és dilletantizmus, amit egy akármilyen kurzusváltás már képtelen kezelni."

Viszont most veheted a személyiigazolványodat és elmehetsz Londonba vagy Párizsba dolgozni és élni. Lehet belőled ott konyhai mosogató vagy akár frontakármicsoda sales maneger is.

A Kádár-rendszerben viszont azzal kezdődött, hogy útlevelet sem kaptál "nyugatra", ha kiderült hogy a "rencer ellenség vagy". Be voltál a héttoronyba zárva, és örültél, ha jutott tüzelőfára. :)

Van némi különbség...

Cartman (ex Cartman) 2008.07.06. 21:39:28

"Azért van abban valami magyaros báj, hogy ha a rendőrség odasótz, az a baj, ha meg nem, akkor az a baj." Jó sokan elismételtétek ezt a hülyeséget, sokféle formában, de attól még ugyanolyan baromság marad!!! Nem az volt a baj anno okt. 23-án, hogy odasózott, hanem hogy JOGSZERŰTLENÜL tette, egyrészt mert volt, hogy aránytalanul (de ez a kisebbik baj, sőt az is lehet hogy nem is baj), de főleg: ÁRTATLAN EMBEREKET is bántottak. Sőt, ELŐRE TUDTÁK, hogy ez lesz a program, ezért még az indulás előtt, az öltözőben gyorsan mind leejtették az azonosítójukat. Most meg "félnek" jogszerűen használni a kényszerítő eszközöket. Hát persze... Nyilván nem véletlenül nem értik a lényeget itt sokan...

A bejegyzés viszont tényleg jó, ezért a linkért meg külön köszönet:
www.hirszerzo.hu/cikkr.a_vulgarszociologia_nyomorusaga_avagy_koveteljuk_a_naplopas_szabadsagat.70239.html

Pierre75 2008.07.06. 21:41:58

gargoyle
"pierre 75: jah, mindegyik nagyon mukodokepes volt, kulonosen hogy az egyik megint belevitt minket egy vesztes haboruba, a masik meg osszeomlott gazdasagilag es politikailag .) ja es soft diktaturak voltak amik kulturnepeknel nem szamit szep dolognak."

Mondd neked az a szó vmit, hogy geopolitika? Mo ezért sem maradhatott ki abból a háborúból. Trinon után a revízió természetesen vált a m.külpol, irányelvévé. A bécsi döntések után pedig Hitler ügyesen játszott divide et impera-t. 1942-től mindenképpen részt kellett volna venni, 1941-ben pedig É-Erdély megtartása volt a cél. Tehát magyar külpol-i érdek volt akkor résztvenni. Hogy Afganisztánba és Irakba milyen érdek sodort minket? NATO-tagság kell, de a vállalt %-ot nem fordítjuk a hds-re. A m.kormány orrára koppintanak, tenni kell vmit, egyebet nem tudunk felajánlani, így mentek ki a gépesített vízhordók. Érzed a különbséget?
Kádár-rendszer a SZU összeomlása miatt bukott meg. A Nagy Testvér csillag háborús játékát szokták emlegetni, de legalább ennyire benne volt Gorbacsov "reformlendülete", egy biztos nem így képzelte. Ezzel kapcsolatban egy kérdés, ha a Kádár-rendszer eladósodott és az államcsőd fenyegette, mindezt azért hogy a non movere jegyében megőrizze a hatalmát és társadalmi bázisát, így azt a pénzt, amit felvett felélte. Mi a helyzet azzal a rendszerrel, amely ugyanúgy eladósodott, de cserébe a társ-i különbségek soha nem látott méreteket öltöttek, az állam látványos jeleit adja önnön rothadásának? Melyik működőképesebb?

Pierre75 2008.07.06. 21:50:40

scsaba1
"Viszont most veheted a személyiigazolványodat és elmehetsz Londonba vagy Párizsba dolgozni és élni. Lehet belőled ott konyhai mosogató vagy akár frontakármicsoda sales maneger is."

Ez nem ennek a rendszernek az ajándéka, hanem a SZU függés végének. Ha a m. munkaerő is pl lengyel méretekben indul neki világot látni, az "Élcsapat" majd korlátozni fogja. Nem lenne az se nehéz. Megkeresem az adott országokat, és kétoldalú szerződést kötök zárolt számokra. Aztán majd harcolok a nyílvánosság előtt az eltörléséért.

Griml0ck 2008.07.06. 22:07:16

Összelehet hasonlítani a Kádár és a Horthy rendszert, de én ettől óvva intenék mindenkit. Annyiban hasonlított a helyzet, hogy mindkét korban egy-egy nagyobb hatalom befolyásolta hazánakat. Igaz a Horthy korban mindez csak burkolva jött elő a háborúba lépésig. Kádárt viszont támogatta a Szovjetunió, hiszen az általuk lett 56 után góré. Viszont a Kádár rendszer egyetlen célja az volt, hogy a kisembert támogassa.Véleményem szerint ez többé-kevésbé sikerült is. A Horthy érában pedig a Trianon által okozott sokkot próbálták a politikusok ellensúlyozni. Horthy kormányzó volt:sok lényeges jogköre volt, de a lényeges döntéseket a miniszterelnökök hozták: Bethlen István, Gömbös Gyula. Tehát a 2 világháború közötti időszakot kényszerpályának is felfoghatjuk, mert nem volt alternatíva. Minden politikus a trianoni sokkot akarta feldolgozni....

nullnick 2008.07.06. 22:14:53


megértem a blog szerzőit, pl Gavrielt vagy shadait, hogy az olyanokhoz mint Strauss Kristol Wolfovitz satöbbikhez való hűség nem engedi hogy az emberi együttérzés megkövetelte erkölcsi minimumot helyezzék előtérbe

és ezért inkább elzárkóznak még a tények elől is az eszme érdekének szolgálatában

dendrimer-molecule.blogspot.com/2008/03/ot-what-is-globalization-in-real.html

phaidros 2008.07.06. 22:43:18

"az emberi együttérzés megkövetelte erkölcsi minimumot helyezzék előtérbe"

Kérdés, hogy mi az együttérzés megkövetelte erkölcsi minimum. Hogy a szegénynek joga van lopni? Ettől aztán felvillanyozódtak. :)

aachi 2008.07.06. 22:48:47

"A zsidótörvények egyenes következményei voltak a tanácsköztársaságnak. "

ordas nagy nácimosdató butaság. ádám és éváig is visszavezethenéd. de akkor nem a komcsik tehetnének erről is, ezért megállsz ott ahol neked jó. undorítóan primitív.

aachi 2008.07.06. 22:50:10

"Persze a cigány-kérdést Kádárék baszták el"

kádárék alatt dolgoztak, most meg segélyen vannak. ki baszta el ?

phaidros 2008.07.06. 23:45:30

Aachi,
csak kérdem, nem lehettek a zsidótörvények egyenes következményei a tanácsköztársaságnak? Mert érdekelne, hogy valójában minek voltak a következményei, és ha tudod, mi nem, akkor valszeg azért, mert tudod, hogy mi valójában.

Egyébként mindenről a komcsik tehetnek, ez van. Szokjad. :)

phaidros 2008.07.06. 23:48:52

Aachi,
Magyarázatul az előző utolsó mondatához: azért beláthatod, kell valami ellenpont ahhoz a propagandához, miszerint az elmúlt elbaszott 6 évről is Viki tehet. :o)

Itt mindent megtudhatsz:

nagyregeny.blogspot.com/

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2008.07.06. 23:50:51

Olvastátok Gyurcsány Magyar Charta-nyilatkozatát?
Ördögi a csávó.
No, most akkor mi is és miért is történt a homobuzifelvonulás alatt és után?!

phaidros 2008.07.06. 23:51:41

Link? Ma kapáltam, szecskáztam és trágyáztam, lemaradtam a dolgokról. :)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2008.07.06. 23:55:07

hvg.hu/itthon/20080706_gyurcsany_melegfelvonulas_charta.aspx

gyurcsány magyar chartájáról

phaidros 2008.07.07. 00:02:24

Láthatóan megfogta a dolgok egyik felét.
Csak lesz valaki, aki az uborkás esetet is felkarolja. Kénytelenek lesznek, mert a betelefonálók nagy része helyesli a 220 alkalmazását. :D

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2008.07.07. 00:08:00

bakkerkacsa, pinkiló! ezért a bejelentésért kellett a buzzancsoknak tegnap húzni a nyakukat. ha nekem valaki azt mondja, hogy ez nem forgatókönyv alapján zajlik... mikor lesz már ennek az áldatlan vérnősző aljasságnak vége?!

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2008.07.07. 00:09:07

nullnick,

Strauss háborús uszító?
Még mindig nem bírtál válaszolni. Nehéz ügy, mi?

phaidros 2008.07.07. 00:10:09

Gabrilo,
tényleg érdekel egy nulla válasza? :)

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2008.07.07. 00:12:16

nullnick,


Csak hogy tudd: én egyáltalán nem vagyok neokon, de a blogon találsz ilyeneket is - akkor csapkodd őket ezzel a hülye komcsival. Ez az egyik.
Straussiánus sem vagyok, és vannak bizonyos problémáim Straussal. Na pont nem az a szaros összeesküvés-elmélet amit amcsi-komcsik bírnak kinyögni magukból.

Szóval vagy válaszolsz a kérdésre, vagy írsz a témához kapcsolódóan, és befejezed a kommancs linkek idetételét, vagy leszmégbazmeg.
Aztán gyárthatsz naponta 50 új indapass-t.

Remélem világos.

tin_opener 2008.07.07. 05:02:43

HadrAdenoid VII !

Írtad ezt:
"a csőcselék tombolása a fővárosban és a csőcselék tombolása a vidéken egy és ugyanaz: cigány vagy szkinhed, nem számít, ..."

Helyesbítem:
"a csőcselék tombolása a fővárosban, a csőcselék tombolása a vidéken és a blogger-csőcselék tombolása a konzervatorium.blog.hu-n egy és ugyanaz: roma vagy szkinhed vagy lejárt-konzerv, nem számít, ..."

Ezt is írtad:
"A rögtön bűnözésbe, vagy először ideológiai tébolyba keveredő, aztán bűnözésbe tóduló deklasszálódott, lumpen elemek tömegeit egészen egyszerűen kordában kell tartani, ..."

Nekem Déjà vu érzésem van: a "bűnözésbe ... keveredő",
"lumpen elemek"-ről utoljára 1956. okt. 23-án, este 20 óra 30 perc körül hallottam a Kossuth Rádióban, Gerő Ernő, a Magyar Dolgozók Pártja első titkárának szájából.
A beszéd hátterében jól hallatszott "az egészen egyszerűen kordában"-tartás sűrűn ropógó, semmivel sem összetéveszthető hangja.

Szerinted tehát ez volna az adekvát megoldás?
Micsoda lelki rokonság!

Gabrilót idézve: "Remélem világos." Nekem álláspontod teljesen világos.

scsaba1 2008.07.07. 06:25:06

"ordas nagy nácimosdató butaság. ádám és éváig is visszavezethenéd. de akkor nem a komcsik tehetnének erről is, ezért megállsz ott ahol neked jó. undorítóan primitív."

Jóvan.... Csak így tovább... Cáfolat nincs, anyázás annál inkább.

A '20-as években az antiszemitizmust pont a dicsőséges tanácsköztársaság pörgette fel. Ez egyszerű tény.

scsaba1 2008.07.07. 06:33:05

kádárék alatt dolgoztak, most meg segélyen vannak. ki baszta el ?

Kapcsold már ki azt az egybites üzemódot...

Jóhogy mindenki "dolgozott", pontosabban volt munkehelye, akkoriban kötelező volt. Ha nem volt munkahelyed, akkor közveszályes munkakerülésért elvihetett a rendőr. Ott volt a személyidben fehéren-feketén a munkahelyeidtől kezdve a gyerekeid számáig minden.

Az más kérdés, olyan munkára, amit el tudott volna látni egy ember is, alkalmaztak négyet (kapun belüli munkanélküliség) + a valós piac igényei helyett raktárra termeltek (idióta tervgazdálkodás).

nullnick 2008.07.07. 08:24:01


nem értem miért "hülye komcsi" az, aki nem pusztán négyfalközti filózgatással, hanem a tényeket és eseményeket összeszedegetve a megvalósuló folyamatok megalapozott magyarázatát adja
amit én ismerek chomskyból, az ennyi

tudom, hogy ANARCHISTA (és nem kommunista) nézetei is vannak, nem tudom azok mennyire helyesek, de a kritika amit a jelenlegi világról állít, azt komoly tényanyaggal támasztja alá, melynek tükrében a kritika helytálló és jogos

márpedig ezt a világot amiben most élünk, az utóbbi 20-30 évben rendezték be ilyenre az amerikai neokonzervatívok vezetésével

nullnick 2008.07.07. 08:39:22


Mondjuk a társalgás az egész témában ott reked meg, hogy a fogalmak nem letisztultak vagy pontosabban a valóság és az arra alkalmazott fogalmaink nem felelnek meg egymásnak.

A (neo)kón hatalmi centrumok az országhatáraikon kívüli befolyási övezetükre kőkeményen rákényszerítenek egy neoliberális gazdaságpolitikát, miközben ugyanazt a nyitottságot saját maguk legkevésbbé sem mutatják a partnereik felé

s amire korábban a kommunista internacionalizmust végül a valóságban felhasználták a szép szlogenek színfala mögött, most azt a globalizációval nyíltan és kifejezetten céltudatosan/célirányosan igyekeznek megvalósítani

homopoliticus · http://homopoliticus.blog.hu 2008.07.07. 09:30:41

A bejegyzésből:

"Kezdjük ott, hogy a hatalmi ágak szétválasztása egy blöff."

A lényeget nem feltétlenül érinti, de ennek az egésznek a hatalmi ágak elválasztásához semmi köze. A rendőrséget a Kormány irányítja, tehát utasíthatja is, ezzel önmagában nincs is semmi baj, mind a ketten a végrehajtó hatalmi ágon belül vannak. Baj akkor van, ha a kormányzati utasítás jogszabálysértő, pl. politikai okokból - de ennek a hatalommegosztáshoz semmi köze.

.ani 2008.07.07. 10:25:06

A posztot elolvasva azt hinném, hogy a rendőrség csődöt mondott tegnapelőtt.

Pedig nem ez az igazság.

Legalábbis a meleg-menet résztvevői között - ahogy kiderült tegnap a Fáklya klubban és a Művész moziban tartott beszélgetéseken - egyöntetű a vélemény, hogy a rendőrök professzionálisan és kiválóan végezték a dolgukat.

Ez a poszt nekem inkább szól a ma Mo-n. általános világvége és válsághelyzet tombol című, alapvetően politikai indíttatású narratíváról, mint a szombati konkrétumokról. "A közbiztonság fenntartására képtelen a jelenlegi vezetés stb."

A rendőrség (politikai) vezetésére igaz, amit Nagy Levin írt, az engedélyezési igen-nem gáz ciki. Horn Gáborral és a motoros rendőrrel mi történt, utána kell járni. De most a rendőrség alapvetően profi volt. És a tévészékház-okt 23-márc 15-melegmenet tendencia egy nagyon jó tendencia.

Ami még érdekes, hogy tegnap az is elhangzott, hogy a visszajelzések alapján a rendőrökben nagy tiszteletet keltett a melegmenet viselkedése: az, hogy viselték és hogy így viselték az atrocitásokat. És ez is fontos és jó.

Nem bírtam végigolvasni az összes kommentet, elnézést, ha ismétlek.

nullnick 2008.07.07. 10:42:52


aninak igaza van

a rendőrség profi volt


főleg abban, ahogy elkezdett hazudozni savról meg palackokba töltött gyúlékony anyagokról

Zombika 2008.07.07. 11:06:28

nullnick:
nem láttál egyetlen molotov-koktélt sem a felvételeken?
Vak vagy?

phaidros 2008.07.07. 11:54:12

nullnick,
ebbe rendesen belenyúltál. :)

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2008.07.07. 12:40:19

Ez a nulla nagyon gyengül:((( Valami szíverősítőt szedjen má' be!


Már legalább ötvenedszerre kérdem: sikerült már Strausstól egy sort is elolvasni? Tisztában vagy legalább részben azzal, hogy mi Strauss tanítása? Hogy az amcsi-komcsik melyik tanítását forgatják ki, de nagyon undorító módon? Ezekre várom a válaszokat.

Chomskyt pedig ne állítsuk már be úgy, mint nagy poltud-formát, basszameg. Chomsky egy nyelvész, amiben nagyon jó. A történeti-politikai dolgaiban pedig kb. röhejes. Különben ő kommunitárius anarchista, ami szép változat a komcsira:)) Ha mindenképpen anarchistákat akarsz olvasni, javaslom inkább Hans-Hermann Hoppe-t.

A neokonok két generációjáról belinkeltem egy cikket Békés Mártontól - hazai viszonylatban ő a neokon-cuccos egyik legnagyobb ismerője. Barátkozz a cikkel kicsit, és gondolkodj rajta.
Az első generáció annyira köcsög és hataloméhes volt, hogy amíg a nyugati bal (értsd: az olyan böszme figurák, mint Chomsky, avagy a hozzá hasonlók) a "békés egymás mellett élés"-béketáboros szlogenjét nyomta, addig a neokonok célja a Szovjetunió bedöntése volt. Hát, ezért tényleg illik haragudni rájuk! Vagy tán a SZU-t sírod vissza, kedves nullajani?

Továbbá: nem vagyok neokon, és ellenzem az iraki beavatkozást, több okból is, most nem kívánom kifejteni. Részben benne van a BM-cikkben, hogy miért.

Szóval. Félinformációk és Chomsky-videók helyett érdemes lenne olvasni, tájékozódni, ja és gondolkodni. Nehéz dolgok, tudom én. És a kétmondatos balos szlogenek mindig is menők voltak, mert könnyen integrálhatóak egy 2bites világképbe. Csak hát, ciki úgy fikázni szerzőke (Strauss, Kristol), hogy még életedben nem volt a kezedben.
Szóval ha mégeccer fikázod Strausst, simán kiröhögöm alólad a kommentmezőt.

Bölcs Lázadó · http://bolcslazado.blogspot.com 2008.07.07. 13:19:58

Én maximalista, perfekcionista vagyok, szeretem mindenből - így munkából is - kihozni a maximumot. Ha a jobboldal maximuma, perfekcionizmusa a "letisztult" radikális szélsőséges irányvonalában teljesedik ki, akkor úgy érzem, hogy ez az irány, a jobbra, alapvetően mélyen elhibázott. Hiszen vagy csináljunk valamit teljes hittel, erődebodással, mint a jobbos terroristák, akik igazán (vak)hithű, elszánt harcosok, vagy inkább csináljunk valami mást - amiben legalább olyan jók vagyunk. A muja, tesze-tosza "jobboskodok-konzervatívocska is vagyok, rendet is akarok meg szabadságot is, fidesz-szavazó jómódú apukám meg a seggem alá teszi a bmw-t, fiatal koromban meg miépre szavaztam de már letagadom és az eseményeket a meleg szobámból követem a monitoron, barátnőm nem volt soha" puhajobbos mentalitás pedig egyszerűen vérlázítóan szánalmas. Rossz az irány, gyerekek, a fejlődés, a változás elé amikor megadóan befeküdtök puha testetekkel keresztben, akkor először a heréteket lapítja ki az fejlődés úthengere, aztán a puha belső szerveiteket nyomkodja ki különböző testnyilásaitokon a külvilágra, és az bizony nem túl szép látvány. Ideje felébredni, dolgozni, gondolkozni, elfogadni! Gyerünk barátaim, sok még a tennivaló!

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2008.07.07. 13:33:56

Lázadó, kreténségek kreténje,


A jobboldal az sosem perfekcionista, mert belátja, hogy az ember tökéletlen lény, és nem képes tökéletes világot alkotni. Meg belátja, hogy vannak ilyen degeneráltak, mint pl. te, akikkel úgysem lehet mit kezdeni a betonozáson kívül.
A "fejlődés úthengere", ez szép hasonlat, ilyesmi volt a Gulag is.

Na sipirc nyalni Fletó seggét az amőbán (ha most éppen van olyan).

nullnick 2008.07.07. 13:39:22


na tessék szépen zsákba öltözni és hamut szórni a fejetekre

Zombika 2008.07.07. 11:06:28
phaidros · konzervatorium.blog.hu 2008.07.07. 11:54:12

www.youtube.com/watch?v=QNS3lQpS7gM&e


szóval hol vannak azok a savas meg gyúlékony palackok?


vagy mégis hazudott a "profi" rendőrség?

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2008.07.07. 13:45:05

nullnick,


Még mindig várom a beszámolóját Strauss eszméiről! Eddig egyes. Alá.

nullnick 2008.07.07. 13:46:36

Gabrilo · konzervatorium.blog.hu 2008.07.07. 12:40:19

jaj de jó, egybitesből kétbites lettem

maholnap meg talán rájössz hogy konzervatív helyett előbb talán embernek lenni fontosabb, együttérzéssel, humánummal, segítőkészséggel, másik iránti tisztelettel

amitől a mai neokónság nem is lehetne távolabb

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2008.07.07. 13:49:27

nullnick,


most meg hirtelen überhumanista lettél? Öregem, azért kétpercenként ne változtass színezetet!

Egyrészt képtelen vagy felfogni, hogy nem vagyok neokon. De ezt a mantrát bírod csak nyomni, enélkül elejted a mankód.

Begyüttél ide löttyös nagy lendülettel, hogy a Strauss meg a Kristol... majd kiderült (nem volt azért nehéz dolgom), hogy soha a büdös életben nem olvastál tőlük egy sort sem, és úgy próbáltad meg őket alázni. Az egyetlen forrásod egy amcsi komcsi nyelvész.

Ez vérciki. Legközelebb nagyobb felkészüléssel tessék nyomni a fröcsit, és akkor talán nem alázod meg magad ennyire - tessék, egy humánus jótanács:-)))))))

tin_opener 2008.07.07. 14:02:56

Gabrilo,

Szemlesütve bevallom, hogy én nem ismerem Strausst, olyannyira nem, hogy először azt hittem, hogy az 1950-es évek öreg, kaposvári, Berzsenyi utcai képkeretezőjéről van szó.

Azt viszont bizonyosan tudom, hogy Chomsky Comp. Sci.
fundációi nélkül mi most nem blogolnánk sem itt, sem másutt, sőt v.sz. még az első Basic interpreter sem született volna meg. Vele tényleg nem az a helyzet, hogy egyszerűen csak "jó időben, jó helyen volt".

Pierre75 2008.07.07. 14:03:33

Bölcs Lázadó:

Te gyakorló elmebeteg vagy? Akkor igen, megcsináltad! Húzzál bele, vár a Charta a hibbant pajtásaiddal!

tin_opener 2008.07.07. 14:04:39

Gabrilo,

Szemlesütve bevallom, hogy én nem ismerem Strausst, olyannyira nem, hogy először azt hittem, hogy az 1950-es évek öreg, kaposvári, Berzsenyi utcai képkeretezőjéről van szó.

Azt viszont bizonyosan tudom, hogy Chomsky Comp. Sci.
fundációi nélkül mi most nem blogolnánk sem itt, sem másutt, sőt v.sz. még az első Basic interpreter sem született volna meg. Vele tényleg nem az a helyzet, hogy egyszerűen csak "jó időben, jó helyen volt".

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2008.07.07. 14:06:21

Pierre,

igen, lázadó gyakorló elmebeteg:)) Nézd meg a blogját, olyan izzadtságszagú "humort" tán soha életedben nem láttál még - eddig.

tin,

Chomskynak a "politikatudományát" ekézem. És kétségbe vonom, hogy ezen ügyekben hiteles forrás volna. A delikvensünk meg úgy fikázza Strausst és Kristolt hogy soha nem találkozott a gondolataikkal, csak jútúbos propagandafilmek alapján "alkot véleményt". Az meg kurvanagy bruhahahah.

.ani 2008.07.07. 14:08:00

A savaspalack-hazugság, ha van, az megint a rendőrség politikai vezetése. Azokról már nagylevin megírta, milyenek, és én egyetértettem.

Én az ott lévő biztosító "rendőrségről" beszéltem, akiket ez a poszt eléggé rendesen lehúz, pedig nem szolgáltak rá.

Pierre75 2008.07.07. 14:20:50

Gabrilo

megnéztem, már amit itt eleresztett, az is meggyőző volt, de maga teljes "szépségében" csak az otthoni akolban mutatkozik. A "humora" ismerős, Fegyka tegnap is hasonló stílusban gyilkolta a magyar nyelvet.

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2008.07.07. 14:40:51

OFF

Durva volt olvasni ezt a nullnick-féle ámokfutást. Szegény kissé meg van zavarodva.
Persze azt is hozzá lehetne tenni, hogy az is kissé megmosolyogtató, amikor valaki self-described libertarian ÉS neokon. 2 in 1. Ráadásul magyarként. LOL.

ON

nullnick 2008.07.07. 14:57:01

Úlfhéðinn 2008.07.07. 14:40:51

hát nem tudom ebben mennyire van igazad
az kétségtelen, hogy nem bölcsész vagyok és nem azzal foglakozom áló nap, hogy az eszemetörténetet kutassam

de ha tényleg olvastad amit írtam, én elsősorban és leginkább Chomsky jelen tendenciákat érintő kritikai fejtegetéseivel értek egyet, azzal hogy az ő konkrét megoldása ehelyett mi lenne kevesebbet foglalkoztam

és valóban nem tudom pontosan mit írt strauss meg kristol meg a többi, de hivatkozási alapot szolgáltattak a mára már borzasztó sebességgel formálódó és alig-alig ellenállásba ütköző világrendnek, aminek bírálata a Chomsky által összegyűjtött és számtalan előadásban és könyvben a nyilvánosság elé tárt adatoknak, tényeknek, eseményeknek tükrében számomra megalapozott és helytálló

és igen talán valóban meg vagyok zavarodva, abban a tekintetben mindneképp, hogy a nagy komcsi hazugság óta ebben a világban tényleg "minden másképp van" (Füst Milán), különösen az eszmék terén

ennek a hazudozásnak a legújabb verziója az, hogy (neo)kónok a saját országhatárukon kívül hirtelen a legdogmatikusabb neoliberalizmust várják el más országoktól (kül)gazdasági szempontból míg ezen országok kormányait szinte fasiszta diktatúra gyakorlására kényszrítik a társdalomolitika terén (lásd Latin-Amerika)

petibatya 2008.07.07. 15:03:38

"A rögtön bűnözésbe, vagy először ideológiai tébolyba keveredő, aztán bűnözésbe tóduló deklasszálódott, lumpen elemek tömegeit egészen egyszerűen kordában kell tartani, meg kell fékezni. Arról kellene beszélnünk, nekünk, a törvény és a rend barátainak, pártoktól és ideológiáktól függetlenül, hogy mindezt hogyan."

Többen is utaltak rá: a kialakult helyzet egy folyamat "eredménye", következmény. A probléma nem egyedi, melynek pusztán tüneti kezelésére az ún. fejlett demokráciák sem igazán képesek.

A "deklasszálódott, lumpen elemek tömegeit" persze az eddigieknél jobban kordában lehet tartani. Hogy miképpen? Ki fogják találni, nem túl bonyolult kérdés. Mi meg kifizetjük a költségeket.

Amiről szerintem igazából "kellene beszélnünk, a törvény és a rend barátainak, pártoktól és ideológiáktól függetlenül" inkább az, hogy ezek a tömegek hogyan, miért deklasszálódtak és a demokrácia (?), amiben ma élünk milyen lehetőségeket kínál társadalmunk jobbá, élhetőbbé tételéhez. Tudunk-e, akarunk-e élni ezekkel a lehetőségekkel?

Ha majd meguntátok a meddő vitákat és egymás alázgatását, időzzetek el egy kicsit a www.masikut.hu honlapon is.

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2008.07.07. 15:18:09

nullnick 2008.07.07. 14:57:01

"de ha tényleg olvastad amit írtam"

Csak pár kommentedet olvastam, de abból kiderült, hogy nekünk nem feltétlenül kell beszélgetnünk.
Folytasd inkább Gabrilóval, ő úgy látom van olyan perverz, hogy még élvezi is...

Zombika 2008.07.07. 15:24:35

nullnick:
Az általad belinkelt videóban tomcat barátod személyesen mondja el, hogy savat locsoltak. Vajsavat. Az egy szerves sav, olyan mint a hangyasav vagy az ecetsav, csak kettővel több szén atom (és arányosan több hidrogénatom) van benne. Hazugság, ugye?
A gyúlékony anyaggal teli palackokat (köznyelven molotov-koktél) pedig nem a házkutatáson foglalták le, hanem a többi kis barátocskád dobálta a hősök terén. Lehet, hogy a hír tévén nem láttad, de a többi adón lehetett látni.
Zsákba be, hamut a fejre, ahogy tanácsoltad...

Zombika 2008.07.07. 15:28:22

ja és ha azt akarnád mondani, hogy a vajsav ártalmatlan, csak kicsit büdös, "jópofa" vegyület, akkor olvasd el előtte ezt a kis munkavédelmi tájékoztatót:
antsz.hu/okk/okbi/magyaricsc/PDF13/icsc1334_HUN.pdf

nullnick 2008.07.07. 15:44:56

Zombika 2008.07.07. 15:24:35
Zombika 2008.07.07. 15:28:22


a C-vitamin meg aszkorbinSAV

ha esetleg nem tudnád zombika

ennyit erről

bármilyen vegyiüzemet vagy fotólabort vagy takarítószlgálatot be lehetne záratni, ha csak azt nézzük milyen vegyszerek vanak náluk és nem vesszük figyelembe azt, hogyan alkalmazzák

ja meg a horgászboltokat

azt tudtad, hogy töményen akár a cukor is mérgező, túl sok víztől meg vízmérgezést lehet kapni?

zombika látom az agyad az már valóbn elhalt

Zombika 2008.07.07. 15:55:07

tehát a sav, ha eléggé higgítják, akkor már nem sav. értem.
te teljesen elvesztetted a kapcsolatod a valósággal, kár veled beszélni, mert csak azokat a morzsákat engeded magadhoz, amik megfelelnek a világképednek, a többit kizárod. béke veled, jobbulást

nullnick 2008.07.07. 15:57:50


Zombika 2008.07.07. 15:28:22


érdekes, hogy ezt a - általad sugalmazni próbált - "qrvaVESZÉLYES" vajsavat horgászathoz simán bele lehet önteni a vízbe az ÁNTSZ az OÉTI az FVM meg ki tudja mennyi engedélyező hatóság tudtával

te gyógyszert se szedjél de még vitamint se, mert a végén még bajod lesz, ha másképp nem, megtalálják a székletedben a maradványait aztán közveszélyokozásért bevisznek mert savakat szartál a szennyvízhálózatba

te kártékony környezetszennyező kútmérgező

Zombika 2008.07.07. 16:16:17

Látod erről beszéltem, a tények nem jutnak el a tudatod mélyebb részeibe (már ha vannak) a felszínről visszapattannak.
Tény 1:
Nem én sugalmazom, hogy a vajsav veszélyes, hanem az ANTSZ (lásd: antsz.hu/okk/okbi/magyaricsc/PDF13/icsc1334_HUN.pdf )

A vitaminos hülyeséged - ha nem veszed zokon - nem kommentálom. Egy bizonyos szint alatt felesleges.

nullnick 2008.07.07. 16:38:36

Zombika 2008.07.07. 16:16:17

hát max annyira veszélyes az a veszélyes, mint a könnygáz
remélem betiltják és el is viszik az egész riot police-t a karcerba:)

a domestos is veszélyes

meg úgy általában az élet

zonmbika ne légy majom

Zombika 2008.07.07. 17:21:13

oké, értjük egymást :)
Most már beszélhetünk a lényegről is:
Miért kell embereket leönteni vajsavval, domestosszal, vagy bármi más - többé vagy kevésbé veszélyes - anyaggal, mert nem tetszik a pofájuk és/vagy a szokásaik, életvitelük, bármi. Honnan veszik ezek az emberek maguknak a jogot, hogy ítélkezzenek mások felett, és ha már ítélkeznek, akkor tevőlegesen is inzultálják őket?
Én például utálom a focistákat, velük együtt a futball-drukkereket, a kitartott nőket, a bkv ellenőröket, a buzikat, az alacsony és ronda embereket, meg még egy csomó más csoportot, de eszembe nem jutna bántani őket ezért. A legnagyobb bűntetés, amivel sújtom őket, az az, hogy nem barátkozom velük.
Pl. a tanárokért sem vagyok oda, de milyen beteg lélek kell ahhoz, hogy direket azért menjek egy pedagógusnapi ünnepségre, hogy szarral dobáljam őket?
Mindamellett, hogy kulturálatlanságra és beteg lélekre vall ez a tevékenység, még tötvénysértő is.
Szerinted miért jófejek ezek a buzidobáló-buziverők?

nullnick 2008.07.07. 17:39:30


mivel nem járok ilyen eseményekre nem tudom pl 2 éve mi volt

tavaly láttam a tévében azt a vonagló korcsot a papi körgallérban meg forrónadrágban bibliát hágni

idén a ivatalos plakátjukon gyerekekkel hirdették magukat

részemről ettől a ponttól kezdve megszűnik azértelmes párbeszéd lehetőségének feltételezése, mert aki szándékosan provokál, azzal nincs miről beszélni, hiszen annak maga a provokáció a célja, nem pedig a kölcsönös megértés

a kizárólagosan provokációs célzatosságra utal az is, hogy van még pár vallás a kereszténységen kívül ami bűnnek tartja a homoszexuális tevékenységet és melyeknek hazánkban is van hivatalos gyülekezete ezeknek jelképeit mégse hágta egyetlen buzi sem tavaly

az újgenerációs pártkamionról nem is beszélve

ez a buzivonulás csak irl trollkodás

egy kis bűztől meg nem lesz bajuk, a szarszagot már úgyis megszokhatták

scsaba1 2008.07.07. 18:32:42

"Miért kell embereket leönteni vajsavval"

A két elszánt postoló közül senki nem járt biológia órára? :)

Azért vajsav, mert a vajsavnak penetránsan bűzös szaga van. Többek közt az izzadság is a vajsavtól büdös - némi bakteriális bomlás után.

Tomcat a kis agyával így gondolta megszégyeníteni őket...

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2008.07.07. 19:07:11

nullajani,


Akkor nem fog sikerülni Straussról az a beszámoló mi? Ah, csalódott vagyok. Majd most azt mondod, hogy a komcsi hazugság milyen csúnyaság volt, erre elhiszel minden szart egy nyugati hazug komcsinak. Hát, ehhöz hadd gratuláljak!

Ha legalább adekvát kritikát akarsz olvasni Straussról, akkor Shadaia B. Druryt javallom, nem ezt a nyelvészből-lett-"politikatudós" komingert.

nullnick 2008.07.07. 19:33:07

scsaba1 2008.07.07. 18:32:42

szerintem ezt most te is csak tomcattól vetted át

mert ha már annyira biológia óra, akkor érdemes megemlékezni a propionsavról, ami az izzadságmirigyekben található propionibacteriumok állítanak elő, szintén nem túl kellemes szagú

egyebek mellett ezeknek a baciknak is szerepe van a pattanások kialakulásában

megjegyzésként még elmondható, hogy a zsírsavak erőssége fordítottan arányos szénláncuk hosszúságával, azaz a hangyasav és az ecetsav a legkeményebb; már az ecetsavat is alkalmazzuk a mindennapokban ráadásul az étkezésben és ettől a sorban kettővel hátrébb van a vajsav

az hogy ez egy veszélyes sav a hivatalos dokumentáció szerint, kb annyit jelent, mint a figyelmeztetés a gyógyszereken, hogy hasi panaszokat okozhat, ami bármelyik gyógyszerről elmondható, aztán mégsem fekszenek tömegével az emberek kórházban gyógyszermellékhatások miatt

nullnick 2008.07.07. 20:12:18

Gabrilo · konzervatorium.blog.hu 2008.07.07. 19:07:11

lehet, hogy nem sokat tudok starussról vagy carl schmidtről,

de azt hiszem mégis az a legnagyobb ostobaság, hogy mindenáron szeretnél engem beskatulyázni valamelyik hazug politikai-ideológiai kategóriába

én egyszerűen az ember nézem és hogy mi szolgálja az ő létét egyénként és kultúrközössége tagjaként

innentől kezdve pedig végképp értelmetlenné válik politikai-ideológiai kategóriák mentén alakítani az emberi életet mert mindegyikben található olyan ami segíti az ember életét és olyan is ami megnyomorítja ezét ha ilyen kategóriákban akarod meghatározni emberek sorsát, mindenképp a nyomorúságot választod

a kategóriák csak arra jók, hogy hirdetőik hatalmát és jólétét szolgálják, annál jobban, minél több szolgaembert tudnak maguk mögé állítani

a terroristáknak is erre kellene ráébredniük, hogy az államvezetést a pénzvilág moguljai uralják, és ha valóban nemes és vállaható célokért küzdenek, akkor nem kormányokat és politikusokat kell támadni, főleg nem egyszerű emberek felrobbantásával, hanem az extraprofitot hajszoló, az emberek kapzsiságának, hiúságának, önzésének felszításával mindent áruba bocsátani igyekvő nagyvállalatokat, bankokat

nullnick 2008.07.07. 20:15:07


a valóságban nem léteznek ideológiák csak a hatalom akarása

az ideológiák csak arra jók, hogy a hatalomért küzdő csoportok megkülönböztethessék magukat

scsaba1 2008.07.07. 21:12:38

"szerintem ezt most te is csak tomcattól vetted át"

A saját hiányosságaidat ne vetítsd ki rám légyszíves...

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2008.07.08. 11:34:06

nullnick,

"a valóságban nem léteznek ideológiák csak a hatalom akarása

az ideológiák csak arra jók, hogy a hatalomért küzdő csoportok megkülönböztethessék magukat"

Ez egyre cikibb lesz. Te tényleg Marx emlőin nevelkedtél.

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2008.07.08. 11:45:14

nullás,


szvsz. Strauss eszméi nem képeznek ideológiát. Ha egy kicsit is ismernéd, akkor tudnád, hogy Strauss a modern relativizmus ellen érvelt, és a klasszikus filozófiához való visszatérést sürgette. De többet nem segítek, dolgozz egy kicsit te is!

Másrészt ennél egy fokkal lehetnél koherensebb:
Föntebb az a bajod, hogy a neokonok világhódítanak (ezt egyébként én is fájlalom). Majd itt azt mondod, hogy úgyis csak a hatalom akarása (Nietzsche) van, és minden más csak felépítmény. Akkor mégis mi a bajod vele? A marxista alap-felépítmény tanra rápakolod Nietzsche erőkultuszát, mert szerinted csak ez létező. Akkor hol itt a probléma?
Felőlem tagadhatod az eszmék jelentőségét, meg a szabad akarat létét, csak aztán ne csodálkozz, ha a macista determinizmus latrinájában találod magad.

nullnick 2008.07.08. 15:21:49

Gabrilo · konzervatorium.blog.hu 2008.07.08. 11:34:06

akkor én leszek nullniciki :)

Gabrilo · konzervatorium.blog.hu 2008.07.08. 11:45:14

hát nem tudom hol TAGADTAM a szabad akarat létét (vagy egyáltalán hol írtam bármit is a szabad akaratról), de már ezt a témát így konkrétan felveted, akkor szerintem leginkább az mondható el, hogy adott helyzetben a szabad akarat elég könnyen befojásolható, hogy pontosan mit is akarjon - végülis erre épül a marketing"tudomány" is (shadai erről biztos tudna mesélni egy őszintén nyílt pillanatában)

szóval lassabban azzal macistázással (de asszem ezt már mondtam)

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2008.07.08. 16:42:09

Lassabban macistáznék, ha nem nyomatnál itt mérmarxista tételeket. De hát, folyamatosan azt nyomod.
A befoLYásolhatóért viszont 30 fekvőtámasz, és 5 extra büntiből. Föntebb azt ecseteled, hogy muhaha helyett bruhaházzak, mert az magyar, oszt nem tudsz magyarul.

VÉRCIKI.

___________________________ (törölt) 2008.07.08. 17:06:17

"hanem az extraprofitot hajszoló, az emberek kapzsiságának, hiúságának, önzésének felszításával mindent áruba bocsátani igyekvő nagyvállalatokat, bankokat
"

Már ne is haragudj, de ez tényleg tősgyökeres vérmarxista hülyeség. Ennek semmi köze a vállalatokhoz. Melyik vállalatnak sikerült szalonnás hamburgert árulnia Dubaiban eddig? És ha, nem, miért nem? Nem volt elég pénz reklámra? Ugyan már.

Lassan mondom, hogy megértsd. Nem a lét határozza meg a tudatot, OK? Nem a pénz, nem a reklám, nem vállalat, nem a termelési viszonyok, nem a bankok, nem ezek a dolgok. Fordítva, a tudat határozza meg a létet, a kultúra, az oktatás, a vallás, az irodalom, az újságírók, az értelmiségiek segítségével építjük fel magunknak a személyiségünket, a tudatunkat, a vágyainkat, aztán ezeket szolgálhatják ki a vállalatok, meg aki épp szembejön.

nullnick 2008.07.08. 19:07:07

Shenpen · neokon.blog.hu 2008.07.08. 17:06:17

hidd el én nagyon szeretnék egyetérteni az utolsó bekezdéseddel, nagyon szeretném, ha így lenne, de sajnos a gyakorlat nem ezt mutatja

a folyamtos közel-/közép-keleti konliktusnak meg épp az az egyik valódi oka, ami amögöt is meghúzódik, hogy ott nem tud egy-másik cég üzletet nyitni

csak hát Dubai azért kicsit más mint Irak vagy Afgánia, őket megtámadni ciki lenne

Pierre75 2008.07.08. 20:02:29

"Nem a lét határozza meg a tudatot"

De ha megissza a lét, a tudat elmegy. -ahogy azt egy örök klasszikustól megtanultuk.

Páneurópai Harci Kos 2008.07.09. 13:49:13

A fő problémát abban látom, hogy a rendőrséget nem tisztelik. A rendőr szava nem számít. nem tisztelik őket annyira, mint pl (Perszehogy USA), angolok, németek.
Tisztelettel kellene viseltetni feléjük, mert ami most megy...
(nem vagyok rendőr, se tűzoltó, de még vadakat terelő juhász sem)
Mondjuk a korrupció ténye az aggasztó, de talán nem mindenki bandita. Az általános oktatás minőségén kellene változtatni- de nemtudom hogy.
2. pont nem szeretem a politikai szélsőséges nézeteket, se a balt se a jobbat.
A tojás (vagy bármi más dobálását meg végképp nem) semilyen indokot nem tartok elfogadhatónak.

phaidros 2008.07.09. 13:56:01

Kos,

A tiszteletet el lehet játszani, és aki tehette, már el is játszotta. Max. ami még marad, hogy talán a társadalom egysége érdekében, magunkat kell rávenni a tiszteletre. Egészen odáig megy is, amíg tisztességes hozzáállásra tisztességes választ kapsz. Ezt egy-egy rendőrtől meg is kapod, értékelik a normális hozzáállást tapasztalataim szerint.

A gond magukkal a szervezetekkel van.

phaidros 2008.07.09. 13:56:34

Amiket jobb híján a vezetőikkel azonosítunk...

Páneurópai Harci Kos 2008.07.09. 14:00:03

A másik probléma, hogy a rendőrség munkájába a politika beleszól. Sőt az elvben független bíróság munkájába is.
A bíró nyilván félti a(z) családja, és vagy saját életét, állását, előremenetelét. Szvsz azért nincs elrettentő itélet az ehhez hasonló garázda tettekre.

Aztán még itt van problémának az általános szegénység. Sajnos van akinek becsődölt az élete, és a lukas szociális hálón kipottyanva ellenséget keres magának (légyen az másként gondolkodó, fajú, gazdag bármi)

persze van a másik véglet amikor egyfajta adrenalintúltengés miatt jólellátott(pénzes akármi) emberek mennek ugrálni. De normális európai (kultúrált) helyeken lényegesen kisebb az ilyen agresszió.

nullnick 2008.07.10. 00:15:37

"It's always a good idea to start by
asking about the facts.
Whenever you hear anything
said very confidently
the first thing that should come to mind is:
Wait a minute, is that true?"
- Noam Chomsky

mikor hallok ilyet (neo)kónéktól?

(felhívnám a figyelmet at "anything" szóra)

OLVASÓK SZÁMA

AKTUÁLIS TÉMÁINK

MANDINER

Nincs megjeleníthető elem

JOBBKLIKK

Nincs megjeleníthető elem

CREATIVE COMMONS

Creative Commons Licenc
süti beállítások módosítása