Miután az előző, A hang természete című bevezető írásomban felvázoltam alapvető kapcsolatunkat a minket körülvevő zenei hangokkal, most a hang belső, intim természetéről írok néhány gondolatot, hogy azt jobban megismerve válhassunk képessé annak optimális, esztétikus kezelésére színházi, koncerttermi körülmények között.
A zenei hangok és a környezeti zörejek bár egész pontosan elkülöníthetőek egymástól jellegüknél, tartalmuknál fogva, felhasználhatóságukat tekintve mégis egyre inkább közelítenek egymás felé. Míg a múlt évezredekben, századokban a zenei hangot az énekhang megjelenését követően az akusztikus hangszerek megjelenése gazdagította, úgy a jelen (digitális) korszakban virtuális hangszerek, hangszínek születhettek meg, továbbá kortárs irányzatok (pl. Music Concrete) kezdhették alkalmazni a klasszikus zene eszközeit zörejek, hangeffektusok keltésére. Mára egyre inkább összemosódnak a funkciók, persze mindez feltételezi azok pontos ismeretét, használati lehetőségeit a realitáson és az absztrakton belül egyaránt.
Foglalkozzunk először az akusztikus hangszerekkel, azok tonalitásával, megfelelő hangtechnikai kezelésével. Ezeket a hangszereket dinamikailag és hangszínileg egyaránt változatos megjelenés jellemzi. Gazdag felharmonikusok kísérhetnek egy egy hangot szóló megszólaltatás esetén is. Megfelelő mikrofon választás és elhelyezés esetén könnyen megkapjuk a hangszer valós hangját, ilyen a félközel-téri mikrofonozás (kb egy, másfél méterről), de más a helyzet extrém szituációkban, mint például mikroportozásnál, ahol a közeli mikrofon elhelyezés csak vizuálisan segíti a produkciót, a hangosítót inkább gátolja a szép hangzás kialakításában, nem is beszélve a színpadi monitorozás nehézségeiről.
Kompromisszumok nélkül persze színház nem létezhetne, meg kell elégedjünk a tompább hangzással a vizuális megjelenés (pl. a zenészek mozgathatóságának) kedvéért. Amennyiben zenekari megszólalásról beszélünk, feltétlenül meg kell említsünk néhány fontos alapvetést a hangzás függvényében. Az első és talán legfontosabb: a hangbeállási procedúra alkalmával sohasem olyan fontos a megszólaló hangszerek hangzásának tökéletes egyedi kialakítása, mint a zenekari megszólalás egységes, kerek jellegének megformálása. Ami annyit jelent, hogy megengedett egy hangszer bizonyos korlátok közötti deformálása hangszínileg (sőt gyakran szükséges is), amennyiben annak ezzel megfelelően felismerhető, karakteresen megszólaló, saját helye lesz a “mix”-ben, azaz a végeredményben. Hiszen a beállítás során kiragadott hangszer csak egy -egy dallamot játszik szólóban az előadás során, főként a zenekari hangzás kell hogy domináljon.
Egyre gyakrabban foglalkoznak színházakban, társulatoknál is kortárs elektronikus zenével, emiatt fontossá válhat a zenetörténeti múlttal nem igazán rendelkező hangszerek, hangzások megfelelő kezelése is. Ezen a ponton, mivel sokszor “nemlétező” hangszerek kerülnek megszólaltatásra, a zenei funkciók felismerése válik központi szerepűvé. Ritmus, basszus, szőnyeg (pad, harmónia ), dallam. A ritmus, pl. Kortárs Táncszínház esetén a mindenkori mérő megfogalmazása, annak sűrűsége, ritkasága, törtsége vagy monotóniája hangulati (a meditatívtól az extatikusig) hatással van a hallgató, néző legbensőbb elemi szféráira. A basszus vezetés már inkább entellektuális, de a testtel még érintkező (mély frekvenciák, “mellbevágó” hatású) zenei elemekhez sorolható. A harmóniákat, textúrákat közép hangtartományban találhatjuk amiből a dallam kiemelkedik, mintegy megkoronázza a koncepciót, kompozíciót. A funkciók elkülönítése a felvázoltak szerint válik fontossá, elkerülve ezzel a “maszkolás”, kitakarás effektusát, mikor egyik hangszer (funkció) elfedi a másikat, így hallhatatlanná, felismerhetetlenné téve károsítja a zene egyik fontos pillérét és az összképet is.
A dallam egyidős az emberiséggel, különösen a vokális megfogalmazás kísér bennünket évezredek óta, méltán találta meg helyét kortárs irányzatokban is. A szép hangzás kialakításának záloga a megfelelő hangszerelés, hiszen a hangszer és a hangszín kézenfogva jár a kompozícióban. Néhány gondolat a zenei dinamikáról: remélhetőleg minden kollégám megfelelő hangsúlyt fektet a színházakban, koncerttermekben kialakított hangzás egy fontos elemére, a hangok dinamikai szabályozására is. Digitális mixerekkel természetesen jóval könnyebb út vezet a kívánatos cél eléréséig, de analóg, csatornára inzertált eszközök is elvégzik a feladatot, talán még szebben, mint digitális testvéreik. A gazdag hangszerelés egy egy színpadi műben gyakran nemkívánatos dinamikai, hang és jelerősségbeli különbségekhez vezethet az előadás bizonyos pontjain. Nem megfelelő mikrofonhasználat esetén gyakran előfordul a hangerő (és a hangszín) indokolatlan ingadozása, változása (pl. Proximity effekt). Megemlíthetjük még azon fúziós jellegű zenéket is, mint dinamikai szabályozásra szoruló médiumokat, ahol az elektronikus zenei szövetekbe akusztikus hangszerek ágyazódnak, azaz szeretnének fuzionálni, de valahogy mintha “kilógnának“ a zenéből, mintha egy másik történet odatévedt résztvevői lennének.
Ezek a példák is illusztrálják azokat a dinamikai elégtelenségeket, ahol beavatkozás válik szükségessé hogy a zenekari hangzás hangereje szabályozhatóvá váljék, hogy a mikrofonhoz közelebb lépő zenész által keltett hangerőváltozás ne zökkentse ki a hallgatót a befogadásból, illetve hogy az akusztikus zenei elementumok belesimuljanak az elektronikus textúrákba. A dinamika megfelelő kezelése szinte művészet, de gyakorlás útján megszerezhető a tudás és mindannyiunk örömére válik a szép kerek, szabályozott hangzás. A szokványostól eltérő hangforrások is lehetnek zeneiek, használhatóvá válnak a minket körülvevő természethangok színházi körülmények között is, és bőségesen gazdagíthatják zenei kultúránkat is. Sose adjuk fel a kísérletezést ha új hangzás kialakításáról van szó, a befektetett, nyugodt munka meghozza gyümölcsét, gazdagítja a produkciót, élteti az emberi szíveket.
A cikkíró Mester-Lovas András zenei producer, a Magyar Állami Népi Együttes hangosítója, az I MEDIA International zenei producer kurzusának vezető tanára
Kapcsolódó írások: A hang természete
