Bár viszonylag hamar eldőlt, hogy a közgázon economics irányba megyek tovább, kedvenc szemináriumi feladatomat egy vállalatgazdaságtan órán kaptam. A forrását azóta sem sikerült fellelnem, csak nagy vonalakban emlékszem a szerepleírásokra.
A társaságot négy csoportra osztották, és mindegyik csoport kapott egy szerepet. Az első kizárólag lányokból állt: ők játszották Dominique Francont (a neveket valamiért Ayn Randtól kölcsönözték), egy nagyvállalat egyik alkalmazottját. A másodikban – amelyikben én is helyet kaptam – csak fiúk voltak: mi voltunk Ellsworth Toohey, egy másik alkalmazott. Emellett még volt két vegyes csoport, különböző szintű főnökök, de ez már nem olyan érdekes. A mi szerepleírásunk – néhány mondatban összefoglalva – emlékeim szerint kb. így hangzott:
Ön Ellsworth Toohey, 45 éves, egy nagyvállalat alkalmazottja. Szeret a társaság középpontjában lenni, többnyire nagy dumásnak tartják. Kollégáival többnyire jól kijön, egyedül Dominique Francon-nal, a kontrolling osztály ifjú üdvöskéjével nem tudja megtalálni a hangot. Zavarja, ahogy nyomul, és hogy nincs semmi humorérzéke.
Egy éve meghalt a felesége, azóta elég rossz passzban van. Mostanában próbált megismerkedni más nőkkel. Néhány napja kettesben maradt Miss Francon-nal, és – maga sem tudja, miért – kicsit udvarolni kezdett neki, és meghívta vacsorázni.
Az előbb a főnökétől értesült róla, hogy Dominique feljelentette Önt szexuális zaklatásért, és 500 ezer $ kártérítést követel. Ha nem tudják elsimítani a konfliktust, a cég jó híre érdekében el kell, hogy távolítsák az állásából.***
A helyzet tiszta és nyilvánvaló: ez ellen a kis hülye pénzéhes, karrierista ribanc ellen nyilván minden eszköz megengedett. Még jó, hogy a lányokat alakító csoport tagjai sokkal normálisabbak nála: nyilván gyorsan be fogják látni, mennyire negatív és ellenszenves is, amit csinálnak, és engedni fognak az álláspontjukból.
Aztán különböző felállásokban próbáltuk elsimítani a dolgot - és nem, a lányok nem engedtek, sőt bőszen kiálltak az igazuk mellett. Egyre jobban berágtunk. Pedig addig tényleg jó fejnek tűntek, de már kezdtünk kételkedni benne, hogy azok volnának…
Egy idő után azért felmerült bennünk, hogy vajon mit írhattak nekik, ha ilyen elszántan védik a maguk nyilvánvalóan védhetetlen álláspontját. Felvetettük, hogy csaljunk egy kicsit: olvassuk el egymás szerepleírását, hátha közelebb jutunk a konfliktus forrásához. Amit a lányok egyik hangadója kb. azzal utasított el:
„Felesleges minden csúsztatás és magyarázkodás, egyszerűen védhetetlen, amit csináltatok.”
Konfliktuskezelésből mindenesetre jól megbuktunk: a vállalatvezetés egy előléptetéssel próbálta megvesztegetni Dominique-et, aki ezt nem fogadta el. Kilépett, mi pedig kaptunk egy szép pert a nyakunkba, ami szintén az állásunkba került.
Óra végén azért elkértem Miss Francon szerepleírását; valahogy így hangzott:
Ön Dominique Francon, 30 éves, egy nagyvállalat alkalmazottja. Céltudatos, tehetséges, amit a főnökei is elismernek, de nőként nehezen jut előre, amit nehezen visel.
Kollégáival többnyire – a vállalat működéséből adódó vitáktól eltekintve – nincs konfliktusa, kivéve Ellsworth Toohey-t. Toohey tipikus vidéki tahó, vaskos megjegyzései és „udvarlási” kísérletei kolléganőinél is rendszeresen kiverik a biztosítékot. Az elmúlt időben többüktől hallotta azt is, hogy Toohey mostanában különösen tolakodóan viselkedik. Néhány nappal ezelőtt, amikor véletlenül kettesben maradtak, Ön is megbizonyosodhatott erről: közeledni próbált, fogdosta, majd megpróbálta vacsorára hívni.
Ezzel betelt a pohár: elhatározta, hogy felvállalva minden következményt, feljelenti Toohey-t szexuális zaklatásért. Ezt közölte a főnökével is, aki láthatóan nem lelkesedett érte, szeretné inkább elkenni a dolgot.***
Tanulság? Azt én nem rágom szájba…
