Az ember egy részről alapvetően racionális lény. Már ha racionális alatt azt értjük, hogy egy adott helyzetben valamilyen (bármilyen) szempont alapján rangsorolni tudja a rendelkezésére álló lehetőségeket. Ha lát tíz cipőt, képes eldönteni, melyiket venné meg legszívesebben, melyiket egy kicsit kevésbé szívesen, és végül melyiket hagyná ott.
Az ember más részről képes szűkebb értelemben is racionálisan viselkedni, azaz az előbb említett rangsort nem ad hoc módon határozza meg, hanem valamilyen optimális állapotot próbál meg megközelíteni: legyen a cipő kényelmes, szép, elfogadható árú, stb. Persze mindenki másképp súlyoz.
Viszont - hiába képes erre, ha a gyakorlatban meglehetősen ritkán alkalmazza ezt a képességét. Lehet, hogy például az alapján választ cipőt, hogy az legyen minél rózsaszínebb. És ez ellen nem tudunk tenni semmit, de semmit.
Pedig. Megpróbálták sokan. Megtervezték a szükségleteket, aztán nekiláttak kielégíteni. Az eredmény az lett, hogy mindenki vásárolt negyvenkettes kék női cipőt, illetve mustárt, aztán amikor érkezett valami más, akkor cseréltek. Persze van, aki szerint még mindig így kellene eljárni, de ez most mellékes.
Ha kicsit elszakadunk a cipőktől, általánosságban azt mondhatjuk, hogy az emberiség természetéből eredően borzasztóan irracionálisan bánik az erőforrásokkal. Hihetetlen mennyiségű energiát fordítunk olyasmire, aminek a közvetlen túléléshez semmi, de semmi köze. Meg lehet próbálni persze ezeket a tevékenységeket hivatalból beszüntetni, de azt az országot Észak-Koreának hívják.
Szóval tessék megfigyelni, időről időre változik, hogy ez konkrétan milyen formában jelenik meg, de mindenkinek muszáj jelentős energiákat fordítani nem-létfenntartó tevékenységekre. Sőt, ha valaki valami nagyszerűt alkot ezeken a területeken, akkor körül is rajongják.
Ezt persze nem azért mondom, mert baj lenne. Csak megjegyzem, hogy ez az emberi természet alapvető és elidegeníthetetlen része. Miért? Nem tudom. Két ok lehetséges. Az egyik: mellékhatás - a bonyolult agy időnként ámokfutásba kezd, és nem hajlandó praktikus dolgokon törnie magát. A másik: szükséglet - ahhoz, hogy tudjunk egy órát gondolkodni az atomreaktor-tervezésen, muszáj tíz percig Haydnt hallgatni, különben nem fog működni az atomreaktor-tervező agyrész sem.
Hogy egyértelmű legyek: az ilyen kiegészítő szellemi tevékenységeknek maguknak nem feltétlenül muszáj irracionálisnak lenni. Lehet másodfokú egyenleteket megoldani, vagy robotkutyát építeni. Mindegy. A lényeg csak az, hogy ne legyen köze a direkt létfenntartáshoz.
A konzervatív attitűd, konzervatív életforma egyik fő előnye, hogy őriz és ápol számos ilyen szokást, amik az évtizedes, évszázados tapasztalatok szerint alkalmasak ezen szerep betöltésére. Gondoljunk bele: nem lehet meginni egy teát mindenféle bonyolult, jelképes szertartások nélkül? De, biztosan, de akkor a primér biológiai hatáson túl nem érünk el vele semmit. Ha szellemi felüdülést is akarunk, bizony, végre kell hajtani azt a csomó macerát, ami a fogyasztás szempontjából közvetlenül felesleges. Direkt azért van ott, mert felesleges.
Kiegészítésképp: az roppantul érdekelne még, hogy vajon majd a mesterséges intelligenciáknak is lesz ilyen igényük? Ha igen, miért? Ha nem, mit fog kezdeni az emberiség egy olyan konkurrenciával, aki képes ideje 100 %-ában csak praktikus dolgokkal foglalkozni?