A várva várt pillanat

juhokat terelő vadász I 2008.05.23. 17:02

vendégszerzőnk írása

Az első morajlások már múlt csütörtök-pénteken felütötték a fejüket. Már nem mi vagyunk a leglassabbak! – adta hírül az Index, GDP: elmozdultunk az utolsó helyről – így a Hírszerző. Először úgy gondoltam – végre! megtörtént a csoda, fordulat állt be a magyar gazdaságban. Hirtelen gondolatok százai, ötletek tömkelege villant át az agyamon – vajon milyen titkos sikerágazatnak köszönhető ez a meglepetésszerű fordulat?

Aztán katt, megnyit, kiábrándul …

Nincs fordulat. Továbbra is kullogunk. Ismét sikerült alá menni az elemzői várakozásoknak (ami, lássuk be komoly erőfeszítést igényel, akkor amikor már senki semmi jót nem vár tőlünk). A bűvös szám: 0,9%, évesített szinten (a szezonalitás hatásától megszűrve). Persze vannak az örök optimisták, ők úgy érvelnek, hogy most már (szinte) BIZTOSAN elértük a konjunktúra mélypontját.

Ez a bejegyzés azonban nem erről a történetről szól, hanem az aktuális „EU-leglassúbb gazdasági növekedés” aranyérmeséről és társairól: Észtország és a „baltiak”. Európa új beteg emberei. Ez a hír (ti. hogy a balti országokban a most napvilágra került GDP növekedési adatok tükrében komoly visszaeséssel, de legalábbis rohamosan lanyhuló konjuktúrával kell számolni) a világ szofisztikáltabb részein nem kárörvendésre ad okot. Mi valamiért mégis hihetetlenül örülünk.

Az elemzők régóta tartanak ugyanis attól, hogy az évek óta kétszámjegyű növekedési ütemet produkáló balti államokban (Észtország, Lettország és Litvánia) az ún. „hard landing” forgatókönyv fog megvalósulni. Azaz, hogy ebben a térségben, a konjuktúra lefele ívelő szakasza meredek és mély lesz. A történet röviden annak az esetnek iskolapéldája, amikor a lufi rosszkor pukkad ki. Hosszabban, valahogyan így hangzik:

1. Adva van három ország, ők lesznek a „belföld”, a világ többi része lesz a „külföld”. Belföld országai relatíve elmaradottak, így növekedési potenciáljuk nagy, sok az ígéretes hazai beruházási lehetőség. Másképpen megfogalmazva a befektetett tőke hozadéka (a kamatláb) belföldön magasabb, mint külföldön. Mivel a belföldiek szegények, nem tudják maradéktalanul kihasználni az összes beruházási lehetőséget, így néhány külföldi is beszáll a buliba, befektet belföldön. Ez folyó fizetési mérleg hiányt okoz, (a baltiak esetében nem is kicsit) ami azt jelenti, hogy a belföldiek megtakarítása kisebb, mint a belföldön történő beruházás. Ez rendben van, hiszen belföld épp felzárkózik és ilyenkor ez szokott történni, mivel itt nagyobb a tőke hozadéka. Hülye lenne az, aki máshova fektet. A sok beruházás nagy növekedést jelent, gyors felzárkózást külföldhöz. Ezt hívjuk konvergenciának.
  
2. Felzárkózó országokra jellemző az a veszély, hogy túlfűtötté válnak. Ez annyit jelent röviden, hogy túl gyorsan növekszenek. Olyan gyorsan nő a kibocsátás, és így a jövedelmek, (a balti államokban 2004 óta például 50%-kal nőtt a kibocsátás) hogy egy idő után a termelés nem tud lépést tartani a növekvő kereslettel és elszabadulnak az árak. Több pénz „kerget” adott mennyiségű árut (kissé leegyszerűsítve) ami miatt az árak szükségszerűen nőnek. Ez az inflációs adat (évesített szinten) a balti államokban mostanában kétszámjegyűre növekedett (!). Összehasonlításképp, a valóban rossz magyar adat jelenleg (2008. áprilisi adat) 6,6 százalékon áll.
  
3. Végül pedig vegyünk egy fix árfolyamrendszert, azaz jelen esetben kössük a valutát az euróhoz! Egy kis nyitott országban a jegybanki alapkamat általában az árfolyamcsatornán keresztül szokott hatni. (Azaz infláció felmegy, jegybank kamatot emel, árfolyam beerősödik, importárak lemennek, ami leviszi az inflációt.) A kamatcsatorna (jegybank hatása a kereskedelmi bankok kamatlábára) a kis nyitott országokban gyenge.  Ennek az az oka, hogy a bankok nagy része külföldi tulajdonban van, és az anyavállalatok finanszírozzák a kis nyitott ország bankjainak forrásoldalát. Az, hogy az anyavállalat milyen feltételek (mekkora kamat) mellett nyújt hitelt, attól függ, hogy neki otthon mekkora jegybanki alapkamattal kell számolnia. Ez természetesen a balti államokra is igaz, ahol néhány skandináv nagybank kezében öszzpontosul az egész térség pénzpiaca. Ennek következtében a jegybankok csak nagyon korlátozott mértékben képesek hatni az elszabaduló inflációra.

A történet idáig aggasztó, de nem reménytelen. A gazdaságok ciklikus viselkedést tanúsítanak, azaz a nagyobb növekedésű időszakokat, lanyhább periódusok követik és így tovább. A balti államok esetében látszott, hogy vannak kisebb-nagyobb problémák, de sokáig úgy tűnt, hogy egy kisebb korrekció fog kibontakozni, ami lehűti a gazdaságot, ezen keresztül stabilizálja a fizetési mérleget és lehozza az inflációt.

Ha egy felzárkózó országban folyó fizetési mérleg hiány van, arról azt gondoljuk, hogy alapvetően egy normális folyamat. Problémák akkor adódhatnak, ha a hiány olyan nagy, hogy az ország sebezhetővé válik, (baltiak esetében a hiány elérte ezt a szintet) amennyiben a külső finanszírozás hirtelen kiszárad (ld. például az ázsiai válságot). Ezt egészen könnyű elképzelni akkor, amikor a bankok nagy része külföldi tulajdonban van, a hatás egy áttételen keresztül érvényesül. Ha kiszárad a világpiac, nincs miből hitelt nyújtani a leányvállalatnak, ő pedig nem tud hitelezni a fogyasztóknak, vállalatoknak. (Ez azonban nem érv a „hazai” tulajdon mellett.)

A balti államok mellett szólt azonban, hogy jellemzően szigorú fiskális politikát folytatnak, azaz szinte sosem termelnek költségvetési deficitet. Egy fizetési mérleg hiány ugyanis különösen akkor tesz sebezhetővé egy gazdaságot, ha ez középtávon költségvetési deficittel (ikerdeficit) párosul, hiszen a költségvetés finanszírozásának egy része ekkor a külföldiekre hárul. A hard landing forgatókönyve pontosan ezen megfontolások miatt sokáig nem tűnt reális veszélynek.

Tavaly késő nyáron azonban felütötte a fejét a subprime-válság. Történetünk szempontjából ez csak annyiban lényeges, hogy a pénzpiacok egy része effektív kiszáradt, másutt pedig csak óriási spreadek mellett hajlandóak hitelt nyújtani egymásnak a szereplők. Röviden, hirtelen nagyon kedvezőtlen lett az addig ragyogónak tűnő világgazdasági kilátás. Mindez ahhoz vezet, hogy magasabb kamaton, kevesebb pénz jut a baltiaknak. És itt tartunk most. A lufi nagyon rosszkor pukkadt ki, ugyanis a befektetők egyelőre köszönik szépen, jól laktak; több kockázatból nem kérnek.

A történet tehát arról szól, hogy a kedvezőtlen világgazdasági események miatt, egy fokozatos, sima landolás helyett a baltiak most mélyrepülésbe kezdtek.

A tanulság, visszakanyarodva a mondandóm elejéhez a következő: az volna a legeslegjobb, ha mindenki ebben az országban, minden este lefekvés előtt hálát adna. Hálát. Sokat. Azért, hogy a mi „kiigazításunk” nem 2008-ban, hanem 2006-ban történt. Akkor, amikor a globális kockázati étvágy nem ismert határt, és hajlandó volt finanszírozni egy banánköztársaságot, akinek a kormánya két kézzel szórta ki a pénzt az ablakon.

A mostani versenyben nálunk sokkal jobb helyzetben állók botlottak meg. Örömre nincs, kárörömre pedig végképp nincs sok okunk. Inkább mondjon hálát ki-ki a maga istenének. Mert a lufi máskor is kipukkadhatott volna, és most 0,9%-os növekedés helyett egészen máshol tartanánk.

A bejegyzés trackback címe:

https://konzervatorium.blog.hu/api/trackback/id/tr38484277

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Jack Napier · http://www.konzervatorium.blog.hu/ 2008.05.24. 01:13:02

Én mint a teljesen kókler, és gazdasági kérdésekben félve megnyilvánuló kérdezném: milyen "kiigazításra" gondolsz pontosan?

dissou 2008.05.24. 01:52:07

Hat sztem arra gondol, hogy ha 2008-ban lett volna a valasztas a nemzekozi szereplok nem kussoltak volna gyuri kampanya alatt, hanem a bili bizony kiborul. Amugy eleg rohejes hogy egy egesz orszag haborodik fel azon hogy mit hazudott a Gyuri, mikor gyakorlatilag az egesz vilag, vagy aki akarta tudta hogy milen szarul allunk.
Szval aki aszondja hogy a gyuri geco mer hazudott az azert mondja mert szegyenli hogy o is elhitte. Mi egy haverommal hatarozattan emlekszem, a valasztasok elott arrol beszelgettunk, hogy meg mindig mi szopunk majd kevesebbet mer legalabb szabaduszok vagyunk es nem rajtunk fog elcsattanni a nagy pofon, vegul is a jeg hatan is megelunk. Akit meglepeteskent ert gyuri csomagja magyaran 1 db seggfej. Az egesz hazugsagos balhezas meg ennek a tenynek a kompenzalasa, semmi tobb. Ettol fuggetlenul gyuri egy seggfej es hatarozottan nullas politikus ami amugy ovira is igaz.

dissou 2008.05.24. 02:44:50

tripla dupla nullas politikus elnezve a mostani amokfutast.

___________________________ (törölt) 2008.05.24. 13:47:25

Jó cikk, de a "túlfűtött gazdaság" vérbeli neoklasszikus mítosz.

Igen, túl sok pénz kerget túl kevés árut. De honnan jön a túl sok pénz? A jegybankból. A jegybank felelős az inflációért, az elszaladó árakért, ha fossa ki a pénzt. (Meg a többi bank akkor, ha meg van engedve, hogy több lóvét tegyenek ki, mint amennyijük van, ekkor ui. ők is pénzt teremtenek.) Nem a gazdaság.

A jegybank, amikor fossa ki a pénzt, a gazdasági növekedés ILLÚZIÓJÁT teremti meg. Aztán egy idő után kiderül, hogy illúzió volt, és akkor jön a crash. Ez van a boom-bust ciklusok mögött. Szóval, lehet, hogy a balti boom is ilyen mesterséges boom volt. Nem a gazdaság fűti túl magát, ez marhaság. Keményen pörgő gazdaság önmagában nem inflációhoz, deflációhoz vezetne: ugyanannyi pénz több árut kerget.

Ez, amit fentebb írtam, az osztrák iskola cikluselmélete, eléggé más, mint a mainstream neoklasszikus-neokeynesiánus elmélet.

Bővebben:
mises.org/story/672

Vidéki 2008.05.24. 19:29:34

Nemrégiben a HVG-ben jelent meg Csaba Lászlónak egy nagyon jó cikke ebben a témában.
Itt kifejtette, hogy az EU-hoz újonnan csatlakozott államok (Szlovénia és talán Szlovákia kivételével), nem olyan felzárkózási pályán mozognak, amit ígértek.
Mi is már lassacskán 20 éve próbálunk felzárkózni, de idáig nem sokkal kerültünk közelebb a célhoz. Mi lehet ennek az oka?
Nem lehetséges, hogy tévúton járunk? Amerre megyünk, az az út belátható időn belül nem vezet felzárkózáshoz!
A felzárkóztatáshoz talán az EU-nak is változtatni kellene szemléletén. A támogatások eléggé szűkkeblűek. Amit adnak az is nagyon lassan, bürokratikusan kerül kifizetésre, pedig a régi latin közmondás szerint: kétszer ad, aki gyorsan ad. A pályázati szabályok olyan bonyolultak, hogy egy józan gondolkodású egyszerű halandó képtelen megírni, tanácsadók közvetítésére van szükség, akik leszedik a sápot. A helyzet hasonlítható egy folyóhoz, amelyik a tengerhez egy sivatagon át akar elérni, de mire odaérne, a homok felissza.

n-n-n (törölt) 2008.05.24. 21:34:40

Megbocsáss, de miféle kiigazításról beszélsz? Az hol kiigazítás, hogy még többet lopnak, mint 2006 előtt??

Ráadásul ezt egy "jobbosnak" (madöfösnek) tűnő mondja, hát eszem-...... megáll. :(

bazalttufa · http://konzervatorium.blog.hu 2008.05.24. 23:42:46

kiigazítás(legyszerüsítve): államháztartási hiány mérséklése. A 2006-os potenciálisan 11%-ról idénre 4% körül jutunk. A lopás ezen felül,ill belül keresendő.

Én itt MDF-esről nem tudok. :)

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2008.05.25. 01:25:52

"Nem lehetséges, hogy tévúton járunk? Amerre megyünk, az az út belátható időn belül nem vezet felzárkózáshoz!"
Bár tévúton járnánk, de mi mindenféle úton járunk. Hol egy lépés erre, hol egy arra. Még egy cikluson belül sem vagyunk következetesek.

OLVASÓK SZÁMA

AKTUÁLIS TÉMÁINK

MANDINER

Nincs megjeleníthető elem

JOBBKLIKK

Nincs megjeleníthető elem

CREATIVE COMMONS

Creative Commons Licenc
süti beállítások módosítása