doktorur
I 2008.05.22. 12:00
A másnap reggel maga az állandóság: csípôs hideg, fáradtság, éhség. Csak a nap karikázott vidáman fel az égre. A felhôk viszont legalább annyira lusták mint mi, hiába a
ragyogó napsütés, ôk továbbra is kelletlenül henteregnek a csíki medence lankáin. A kiscsapat vonatra száll és elindul Csíksomlyóra. A negyed órás út lényegében az ébredési fázis utójátéka csupán, karikás szemek, csikorgó izületek mindenfelé. Mire felébredünk meg is érkezünk Csíkszeredára, s kezdetét veszi a hosszú és fáradságos zarándokút a nyeregbe. Az ittlétünk oka csak most kezd valósággá válni bennünk, a tunyaság helyét egyre olajozottabban mozgó tagjainknak hála a haladás öröme veszi át. Kimért, mégis szapora léptekkel haladunk az egyre növekvô zászlóerdôben. Mint apró erek, esôvájta medrükben csordogáló patakokba ömölve gyûlik a négy égtáj felôl a sok ember. Keresztalják büszke lépései, meghazudtolva az elmúlt napok vándorlásának szenvedéseit, idôs turisták tétova és bizonytalan topogása, gyermekhadak pattogó ugrálása, számtalan mosolygó arc és gyöngyözô homlok, tisztán csengô Mária-énekek rakottszoknyás leányok ajkáról. Ahogy közeleg a cél, úgy lassúdik a lépés. Az ember ilyenkor már befelé figyel. A szem információt legközelebb a nyeregben közvetít kintrôl: jelentem óriási a tömeg!
A fûbe heveredve megpihentetem fáradt tagjaimat, melyek közül a lábaim ernyedtségét érthetônek vélem, de a karjaimból áradó fáradtság okát csak pár perces gondolkodás után lelem meg az addig abba csimpaszkodó gyermekeimben. Az egész helyzet nagyon felemelô.
A szakralitáson, az együvé tartozás semmihez sem fogható érzésén túl benne van a pillanatban sok minden más is, a nemzetünk létének és megmaradásának gondolatától a a keresztalják napokig tartó kimerítô vándorlásán keresztül valamiféle megfoghatatlan boldogságérzésig minden. Béke van és egyetértés. A kimondásához egy felnôtt kevés, ahhoz egy gyermeki tiszta lélek kell: Papa, itt mindenki olyan rendes - fordítja meglepett tekintetét felém a fiam. Az emelkedett hangulatot a lassan - és szokásosan, bár késôbbre vártuk - eleredô esô kezdi erodálni. A mise végeztével az emberek sietôsen a Kegytemplom felé veszik a lépteiket, s emberi gyarlóságuk kézzelfogható jeleként csúszkálva botorkálnak le a völgybe. Szerencsére az égiek nem gondolták komolyan venni a tömeg eláztatását, s a tavalyihoz hasonló jégesôvel sem ajándékoztak meg minket, így visszautunk negyede táján elzárják odafent a felhôk csapjait, s végre újra ragyogó napsütésben fürdethetjük az arcunkat. Néhány emléktárgy és némi frissen sült kürtöskalács magunkhoz vétele után már csak egy cél lebeg elôttünk, mielôbb elérni a vonatot. Az állomásra érkezve boldogan konstatáljuk a jármû meglétét, és a fársztó nap után a lehetô leghamarabb kényelembe helyezzük magunkat. Elkeserítônek tûnik azonban a tudat, hogy - a tegnapi nap empírikus tapasztalatai alapján - a kíválónak igérkezô vacsorához még két kilométer legyaloglása vár ránk, de a szerelemnél már csak az éhség nagyobb úr.
(folyt. köv.)
Kis szubjektív retrospektív Csíksomlyóról I.
Kis szubjektív retrospektív Csíksomlyóról III.
Kommentelni az I. résznél lehet.
