A mezei konzi

vadnyul I 2007.11.04. 22:52

(Úgy látszik, kitört a szellemi alapozósdi.)

Mi is a konzervativizmus?

Életérzés? - Akkor leszek igazi konzi, ha fával fűtött kemecében sütöm a kenyeremet, és lúdtollal blogolok pergamnere? Idealizált (tógás / mentés) múlt nosztalgikus emlegetése?
Gondolkodásmód? Ami kimerül a régi tekintélyek gondolatainak szajkózásában?
Ideológia? Az ideológiátlanság hangsúlyozásának ideológiája?
Reméljük, az utóbbi a legkevésbbé.
(Amezei konzi) tekintélyelvű szkeptikus, mert elfogadja ugyan a régiek és az újabbak bölcsességét, hiszen ha megmaradt, az már magában is figyelemre méltó. De mindez nem helyettesíti a gondolkodást - nem receptet írtak, amit csak elő kell venni, és kész a tökéletes világ.
Elfogadja és élni is tud a tekintéllyel, de tudja, hogy inkább kell engedelmeskedni Istennek, mint az embernek (a nem hívők Isten helyére értsenek mást).
Szkeptikus, elsősorban az ember természetét illetően, ezért intézmény- és rendpárti, de a nem pesszimista. Nem attól szabad, hogy elhiszi, bármit megtehet, hanem keresi az igazságot, ami, mint egy tekintélyes mű megírta, szabaddá teszi. Szkeptikus az emberi tudással kapcsolatban is - ha a politikában univerzális megoldást ajánlanak, érdemes lőgyakorlatokat venni, hogy megvédjük a tökéletlen, ám ismerős világunkat.
Racionális, de nem racionalista. Próbálja használni az eszét, miközben hallgat a tapasztalataira és az ösztöneire. A mérnöki tudás kitűnő atomfegyverrel és internettel látott el minket, de nem ad választ a jóra és a rosszra.
Hívő hitetlen, erős erkölcsi, és laza politikai elvekkel. (Ne a politika legyen keresztény, hanem a politikus.)
És nem mindene a politika, még ha politizál is.

Abbafejezem, hazamegyek, és tökéletesítem a fényképeimet a gimp 2.4.1-es verziójával. Természetesen linuxon.

A bejegyzés trackback címe:

https://konzervatorium.blog.hu/api/trackback/id/tr72218579

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

homopoliticus · http://homopoliticus.blog.hu 2007.11.07. 10:40:48

"Elfogadja és élni is tud a tekintéllyel, de tudja, hogy inkább kell engedelmeskedni Istennek, mint az embernek (a nem hívők Isten helyére értsenek mást)."

De mit? Ha nem embereknek kell engedelmeskedni (vagy lehet, de nem érdemes), de nincs Isten, akkor kinek? Mi a tekintély végső forrása? Ha tekintélynek fogadom el mondjuk az idősebb, tapasztaltabb ember szavát, akkor végül is embernek engedelmeskedem, de az ember a konzervatív szerint egy esendő lény, rá alapozni nem mindig szerencsés .

Egyébként nagyon jó összefoglaló, különösen találó a racionális-racionalista megkülönböztetése.

vadnyul · http://kismaganszelsojobb.blogspot.com 2007.11.07. 12:05:23

Nincs igazán ötletem, hogy a fenti mondatban Isten helyére mit lehetne tenni. Ez azt hiszem, inkább pc fertőzöttség jele, hogy beleférjenek szegény ateisták. Tehát nincs válaszom, de nyitott a lehetőség, hogy valaki válaszoljon rá.

OLVASÓK SZÁMA

AKTUÁLIS TÉMÁINK

MANDINER

Nincs megjeleníthető elem

JOBBKLIKK

Nincs megjeleníthető elem

CREATIVE COMMONS

Creative Commons Licenc
süti beállítások módosítása