Olvasható a Fidesz alkotmányjavaslata, a csütörtöki lapok össze is foglalták a tervezet lényegét, és pénteken is tovább folyt a vita róla. Gyurcsány Ferenc például gazemberségnek gondolja, hogy a nép megkérdezése nélkül lesz Magyarországból Magyarország. Az utóbbi időben elég vad ötletek merülnek fel azzal kapcsolatban, hogy mi legyen benne az alkotmányban. Nézzünk pár példát, mit akartak beletenni és mit tettek végül bele. Nekem úgy tűnik, kicsit túlzsúfoltra sikeredett a javaslat, a kereszténység és a Szent Korona említését viszont nem meglepő módon üdvözlöm. A fogalmazással viszont bajok vannak.
Kezdjük pár közhellyel. Mint azt már sokan kifejtették, attól még, hogy jelenlegi alkotmányunk 1949-es keltezésű és ideiglenesnek tekinti magát, még nem kommunista alkotmány. Simán át lehetne számozni és végezni rajta egy generáljavítást, új alkotmányra nincs szükség, nincs alkotmányozási kényszer, és az előző húsz év bajaiért sem az alkotmány a felelős – ez a szemlélet hasonlatos ahhoz, ami szerint a Szent Korona-eszme „visszaállítása” egy csapásra véget vetne a magyar nemzetet sújtó átkoknak. Viszont a Fidesz elkötelezte magát az alaptörvény lecserélése mellett, ami szerintem felesleges, de elméletileg elsülhet jól is.
Kapkodó előkészítés
Azt viszont nem értem, miért lett ilyen sürgős a Fidesz-KDNP-nek az alkotmányozás. A folyamat ugyanis kissé kapkodóra és kaotikusra sikeredett. Az új Ptk-t évekig készítették elő, és persze az sokkal bonyolultabb jogi szöveg, de az alkotmány mégiscsak túl jelentős ahhoz, hogy elkapkodják. Egy kidolgozatlan, félresikerült alkotmány nem fog kivívni magának nagy tekintélyt. A kétharmados többség viszont kétségtelenül lehetőséget ad az alkotmányozásra – ennek kihasználását aligha lehet szemére vetni a kormánykoalíciónak. Tekintve a parlamenti többség legitimitását, még azt sem igen lehet a szemükre vetni, ha az ellenzék érdemi hozzájárulása nélkül alkotmányoznak. Kétségkívül elegánsabb lenne összeborulós konszenzussal megalkotni és előkészíteni az új alkotmányt, de aki kicsit is ismeri a hazai politikai életet, nem fog illúziókat kergetni. A mindenkivel való konszenzus utópia, ha meg is valósulna, igen minimalista alaptörvényt eredményezne. Az ellenzék pedig már csak a politikai haszon kedvéért is, kivonult a műhelymunkából hogy elmondhassa, a kormánypártok egymaguk alkotmányoztak, ami így megosztja a nemzetet, és nem az egész országnak, csak a Fidesznek van alkotmánya (valószínű fordított esetben a jelenlegi kormánypártok is hasonlóképp tettek volna).
Azt azonban nem értem, miért is a nagy káosz az alkotmány körül. Miért kell az alkotmányozó bizottságba olyanokat tenni, mint Pozsgay Imre, aki egymagában testesíti meg a kontinuitást a diktatúrával, még akkor is, ha vannak történelmi érdemei? Miért van az, hogy több koncepció lehetősége keringett a levegőben, Salamon Konrádétól Szájer Józseféig, és hogy boldog, boldogtalan kifejthette, minek kellene benne lenni és minek nem? Így aztán az ÁSZ, feladatát igen tágan értelmezve, javasolta a Szent Korona és a kereszténység megemlítését. Nyilván a NER kirakata ez, mindenki érezhesse úgy, meg lett szólítva.
Én nem látom szükségét népszavazásnak alkotmányügyben – az előző hónapokban az alkotmányjogászok többször rámutattak, hogy a nyugati világ legtöbb alkotmánya tulajdonképp oktrojált volt a bázisdemokraták szemszögéből: az amerikait az elitek konszenzusa teremtette meg, a németet a szövetségeket ajándékozták a germán népnek, stb. A népszavazás követelése kissé hamisan hangzik azon pártok részéről, amelyek az előző években ádáz küzdelmet folytattak a népszavazás útján történő „populista” utcai politizálás ellen. Persze a Fidesz is fogja a fejét, tekintve, hogy eddig mindig a népre hivatkozott és népszavazásokat rendezett. Hiába, a népszavazás elsősorban ellenzéki fegyver.
Gondolom, ennek hatástalanítására született meg a 12 kérdés gondolata, ami egyfajta megelőző népszavazás-helyettesítő akart lenni. A 12 kérdés azon hajmeresztő ötletek sorába illeszthető, amik közül az első az volt: a NER legyen a preambulum. Ezután annyi mindent akartak belepakolni az alkotmányba, hogy a szemünk előtt lebegő túlzsúfolt szöveg kezdett hasonlítani egy fazék Fradi-leveshez. Mindent bele.
Számomra mindig talány, mennyiben vehető biztosítéknak, ha az alkotmány deklarál egy bizonyos érték mellett való kiállást, és mennyire „csupán” szimbolikus aktus. A 12 kérdés közül néhánnyal egyet is értettem: az alkotmány leszögezhetné, hogy kötelességek is vannak; szimpatikus volna, ha „védelem alá” venné a családot, a munkát, az otthont és a rendet, illetve kinyilváníthatná a magyar nemzet egységét, a határon túliak felé irányuló állami kötelezettségvállalást. Azonban nem tudom, mindennek van-e gyakorlati következménye, vagy csak hangzatos szavak maradnának. Az egészség védelme például úgyszintén szépen hangzik, ám ha épp deficites az egészségügy, és nincs le vannak robbanva a kórházak, vagy nincs elég donor, hiába hivatkozik egy beteg is az alkotmányban leszögezett általános jellegű biztosítékra.
A jövő nemzedékek iránti elköteleződés is elmegy, meg a nemzeti vagyon védelme is, azonban a Kárpát-medence természeti sokfélesége védelmének alkotmányba foglalását teljesen feleslegesnek tartom, a parlamenti bizottságok előtti megjelenés szabotálása, az életfogytiglani büntetés kérdése pedig egyáltalán nem való alkotmányba, nem is beszélve az olyan hangzatos lufimegfogalmazásokról, hogy „csak átlátható gazdasági hátterű társaságok számára legyen-e nyitva az állami forrásokhoz való hozzájutás?”. Hát persze, kapásból lájk, de minek ezt alkotmányban rendezni? Nem pofázni kell, hanem cselekedni. Az offshore nem alkotmányos, hanem adójogi kérdés, ha jól sejtem. Felesleges lenne ilyenekkel felduzzasztani az alkotmányt.
Na de nézzük a javaslatot.
A Himnusz első sorának beemelése frappánsnak szánt megkerülése az Isten-vitának, nevezetesen hogy említsük-e a Teremtőt az alkotmányban. Valószínű a megkerülés nem fog sikerülni, a vita folytatódni fog, én mindenesetre ellenforradalmárként üdvözlöm az Urat az alaptörvényben, másokhoz hasonlóan szimpátiával tekintek a lengyel alkotmány konszenzusos megfogalmazására. Amikor az ötletet meghallottam, nem igazán értettem, minek kettőzzük meg a himnuszunkat, de így írásban nem érzem problémásnak. Annál inkább a bevezető címét. Az örvendetes, hogy végül nem a NER lett preambulumként beemelve a tervezetbe, de a Nemzeti hitvallás kissé dagályos címnek tűnik, ahogy az egész bevezető túlírt. Amitől tartottam, megvalósulni látszik, nevezetesen hogy a Fidesz még a támogatható javaslatokat sem éppen frappánsan fogalmazza meg. A Nemzeti nyilatkozat már támogathatóbb címötlet, bár én még jobban visszafognék a hévből, nincs mindennap március 15., és forradalmi hév sem fűt (tudom, Orbánékat sajnos fűti), hogy ilyen patetikus deklarációkat tegyünk.
A bevezetőben számomra túl sok a lózung. Az „amire büszkék vagyunk” jellegű és a „Valljuk” kezdetű mondatokat rövidebbre venném, nekem így túl giccsesek. Persze, szép és jó, amit írnak, de az égvilágon semmi értelmét nem látom leszögezni, hogy „együttműködésre törekszünk a világ minden nemzetével”. Na és? „Valljuk, hogy valódi népuralom csak ott van, ahol az állam szolgálja polgárait, ügyeiket méltányosan, visszaélés és részrehajlás nélkül intézi.” Aha. Ez is szép elvi deklaráció, de sajnos semminek nem biztosítéka, és túlságosan patetikus. A múltra, a folytonosságra való utalást azért tartom elfogadhatóbbnak egy alkotmányban az elvi típusú kötelezettségvállalásoknál, mert nem kerülnek semmibe. Hogy vállaljuk a múltat, kultúránkat, ennek leszögezése identitásbeli kérdés maximum, de hogy mi mindent biztosítunk és mit később hogy fogunk csinálni, az már neccesebb egy alkotmányban. A múlton nem tudunk változtatni, a jövőre vonatkozó kijelentéseket azonban könnyű megszegni.
Kereszténység, Szent Korona
A koncepció azt írja: „Elismerjük a kereszténység nemzetmegtartó szerepét. Becsüljük országunk különböző vallási hagyományait.” „Tiszteletben tartjuk történeti alkotmányunk vívmányait, és a Szent Koronát, amely megtestesíti Magyarország alkotmányos állami folytonosságát.”
Alapvetően egyetértek Huhogó Jánosnak a történelmi alkotmányról írt szavaival, és azt is megértem, miért gondolja úgy, hogy nem attól leszünk keresztények, a kultúránk meg anélkül is keresztény, hogy leszögeznénk azt az alkotmányban. Mégis különvéleményt jelentenék be ezzel kapcsolatban, vele szemben, ahogy a Szent Koronával kapcsolatban is. (Huhogó János azon kijelentését pedig, ami kapcsolatba hozza Orbánt a marxizmus-leninizmussal, ugyancsak meredeknek tartom.
Természetesen a „történelmi alkotmányt” nem lehet feltámasztani. Azonban a magyar államiság ezer évével való kontinuitást igenis lehet azzal demonstrálni, hogy a preambulumban egyszerűen deklaráljuk: a alkotmány az ezer éves magyar törvénykezés, államiság örököse. A magyar állam alkotmányában nyilvánvalóan és egyértelműen helye van az államalapító királyra való utalásnak is. Ugyancsak híve vagyok a Szent Korona megemlítésének, mint a magyar államiság jelképe. Hogy miért, azt már kifejtettem. A Szent Korona említése nem a Szent Korona-eszme felélesztése vagy alkotmányba emelése, hanem egy számunkra fontos jelképiség deklarálása lenne. Ettől természetesen még nem válik jogforrássá a korona. Nem hiába nem a törzsszövegben lenne a helye szerintem, hanem a szimbolikus preambulumban.
A kereszténységgel is ugyanez a helyzet. Vállaljuk-e ezt az örökséget vagy nem? Természetesen a megemlítése nélkül is keresztény (kultúrájú) ország vagyunk és maradunk. És nem jó, ha görcsösen állandóan önmeghatározó deklarációkat teszünk, ahelyett, hogy természetesen élnénk meg identitásunkat. De ezen az alapon már maga az írott alkotmány léte is görcsös deklaráció. Régen természetes volt a kereszténységünk, íratlan alkotmányunk. Ma, a proletárököl negyven éves csapkodásának köszönhetően bizony határozottan kell felvállalni a korábbi történelmünkkel való azonosulást. Ha tetszik, a kereszténység és a Szent Korona megemlítése a folytonosságot hivatott szimbolizálni.
Hogy ma köztársaság van? No és? Ezt a vitát egyszer már eljátszották a címerrel. Közkeletű érv, hogy Málta is régi köztársaság, mégis korona van címerén. Mivel Magyarország a huszadik század közepéig királyság volt, ezért természetes módon származnak államiságának szimbólumai a királyság idejéből. És a köztársaság ettől még a királyság örököse, ugyanarról az államról van szó.
A keresztény kultúra alkotmánybéli vállalása pedig talán valamelyest oldaná az európai szinten is meglévő identitásvesztést. Ha felháborodunk, hogy az EU alapszerződése nem szögezi le, hogy a görög-római kultúra mellett a kereszténység a civilizációnk alapja, és szívesen látnánk a kereszténységet az unió alapszövegében, akkor miért lenne ez felesleges és görcsös kinyilatkoztatás a magyar alkotmányban? Keresztény konzervatívként szerintem ez teljes mellszélességgel támogatható, hiszen ha azt szeretnénk, hogy Európa és hazánk magára találjon, akkor ez talán megteszi egy hátba bökdösésnek. Ezért örülök neki, hogy kereszténységünk és a Szent Korona bekerült az alkotmányba, még akkor is, ha én talán máshogy fogalmaztam volna, és nem feltétlenül a kereszténység „nemzetmegtartó szerepét” emeltem volna ki. De hát ne finnyáskodjunk. Azt a félelmet viszont, amit Lövétei István fogalmazott meg a Magyar Nemzet kérdésére, hogy a megfogalmazásból ki lehetne olvasni a Trianonban elszakított területekre való igényt, badarságnak tartom.
A kommunista diktatúra bűneinek alkotmányba emelése, jogfolytonosságának, legitimitásánának alaptörvénybéli tagadása, és annak kinyilvánítása, hogy „a huszadik század erkölcsi megrendüléshez vezető évtizedei után múlhatatlanul szükségünk van a lelki és szellemi megújulásra”, azonban arra predesztinálja az új alkotmányt, hogy az is ideiglenes legyen. Mi alapján döntjük majd el, hogy a megújulás végbement, illetve hogy „gyermekeink és unokáink tehetségükkel, kitartásukkal és lelki erejükkel ismét” naggyá tették Magyarországot, és ki lehet húzni ezt a mondatot? Egyáltalán, nem kell-e folyamatosan megújulni? Ezeket a mondatokat ugyancsak felesleges lózungoknak látom.
A kommunista diktatúrával való sok bevezetőbéli foglalkozás egyrészt érhető egy diktatúra utáni országban, de nem 1990 van, a negyven évi diktatúra óta eltelt annak fele, húsz év, és ezek szerint megint csak ideiglenes alaptörvény születik, a posztkommunista ország alaptörvénye. Vagy az írott alkotmányoknak az a végzete, hogy 20-50-100 évenként lecserélik őket? Az 1949-es alkotmánnyal való jogfolytonosság tagadása is kétélű kard: egyrészt épeszű ember Kahler Frigyes egyik könyvének címével élve valóban „joghalál”-nak és illegitimnek ítéli a kommunista diktatúrát, de a jogfolytonosság ilyetén tagadása valószínű kellemetlen jogi zűrökhöz fog vezetni. Egyszóval a Nemzeti hitvallás/nyilatkozat tartalma üdvözlendő, de a megfogalmazása már nem igazán sikerült jól.
Legyen béke, szabadság és egyetértés
Legyen, de ez megint túl dagályos kijelentés. Személy szerint nekem mindegy, hogy Magyar Köztársaság vagy Magyarország. Amikor Gyurcsány Ferenc azt sérelmezi, hogy nem kérdezik meg erről a népet, akkor elfelejti, hogy az államformákról eddig sem kérdeztek meg senkit, ráadásul most nem is váltunk államformát. Csak elnevezést. A köztársaság és annak népi változata eddig ráadásul mindig oktrojált államforma volt. A rendszerváltáskor valószínűleg találkozott a közvélemény akaratával a nép előtag elhagyása az államforma megnevezése elől, de szavazást akkor sem tartottak róla.
A vármegye és a Kúria elnevezések visszatérte kedves gesztus – a hétköznapi használatba valószínűleg csak a Kúria fog átmenni, tekintve, hogy lényegesen rövidebb, mint a Legfelsőbb Bíróság. A vármegye viszont hosszabb a megyénél, így ez azt hiszem, meg fog maradni a hivatalos szövegeknek. Az alkotmánybíróság jó lenne, ha megtarthatná a novemberi korlátozás előtti jogköreit.
Minden tiszteletem az siketeké, de a jelnyelvet miért kell beemelni az alkotmányba? És ha már benne van, miért nem a preambulumban van? A házasság hagyományos intézményének és a családnak a védelmét üdvözlendőnek tartom, ám ennek gyakorlati megvalósulása nem alkotmányfüggő. Az olyan kijelentésekkel együtt, mint „Magyarország védi és fenntartja az egészséges környezetet”, „Magyarország a kiegyensúlyozott, átlátható és fenntartható költségvetési gazdálkodás elve szerint működik” (szép volna) és „mindenkinek joga van testi és lelki egészségének megőrzéséhez”, kissé túlzsúfoltnak érzem az alkotmánytervezetet.
Tudom, a modern kori alkotmányozás elköteleződött a szociális jogok, az állam gazdasági szerepvállalása deklarálása mellett is, ahogy az emberi jogok is egyre szélesebb körben kerülnek be az alkotmányokba, amit körülbelül ezen a téren szándéknyilatkozatként, irányelvként értékelhetünk. Ezzel együtt szerintem ezzel csínján kell bánni.
És ha már ennyi mindent beletettek, bent hagyhatták volna az alkotmányban, hogy a kisebbségek államalkotó tényezők. Szép-szép, hogy az alkotmánytervezet védeni szándékszik a magzati életet, ez azonban dodonai megfogalmazás, hiszen a fogantatástól védett emberi élet volna az, amiből bármi is következne a gyakorlatban (lásd aktuális Heti Válasz). Abortusz-ügyben láthatóan skizofrén helyzetbe kerültek a kormánypártok, és nem merik felvállalni, hogy az abortusz gyilkosság.
Azt a kritikát, hogy a szöveg nem értéksemleges, nevetségesnek tartom, hiszen egy alkotmány sosem lesz értéksemleges, értéksemlegesség nem létezik, de hát ez közhely. Az viszont nagyon nem nyerő, hogy a végén rögzítenék az igennel szavazó képviselők névsorát. Mi indokolja ezt? Minek? Így akarják megörökíteni a neveiket? Mivel várhatóan csak a kormánypártok szavaznak majd igennel, ez garantálná és bebetonozná a „fideszes alkotmány” lépten-nyomon hangoztatott vádját.
Nyilván nem érintettem minden pontot, lenne még mit elemezgetni. Összességében úgy látom, a szöveg kissé szedett-vedett, aránytévesztő, túlzsúfolt. Mindamellett, hogy számos elvi deklarációt üdvözlök, a megfogalmazást nem érzem megfelelő stílusúnak, ráadásul hosszú is a szöveg. Antidemokratikusnak azonban egyáltalán nem mondanám. Viszont a Fidesz hiába tervezi hosszú távra, inkább tűnik ideiglenes szövegnek ez is. Szívesebben láttam volna, ha egy rövid, frappáns, ünnepélyes, reakciós, értéktelített preambulumot illesztettek volna az eddigi alkotmány elé, és átszámozták volna a dokumentumot.
Kövesd a Konzervatóriumot a Facebookon is!
