dobray
I 2010.12.10. 07:05
Az amerikai diplomácia titkos iratain csámcsog a világsajtó, a világ vezető politikusait, a magyar afganisztáni kontigens munkáját vagy épp a pápaválasztást minősítő, nem éppen diplomatikus megjegyzéseket idézve próbálják erősíteni az ostoba és arrogáns amerikai diplomáciáról szóló képet. Hogy az amerikai nagykövetek tényleg arrogánsak tudnak lenni, azt mi, magyarok nagyon jól tudjuk – és most már nem csak a jobboldal, hanem például Gyurcsány Ferenc is. Mégis, miért öncélú felelőtlenség az, amit a WikiLeaks csinált?
Mióta emberiség az emberiség, szeretjük a titkokat és a titkok felderítését. Ez azt hiszem, az összeesküvés-elméletek egyik táptalaja. A misztikus köd vonzó, egészen addig, amíg el nem oszlik. Az oszlatásában sokan szeretnek segédkezni, mert élvezik, hogy a ködben mászkálhatnak, ám amikor eloszlott a köd, akkor már nincs semmi érdekes. Lehet várni a következő ködöt.
Talán zsigeri Amerika-ellenességből azonnal rengetegen gyúnyolódni kezdtek az amerikai nagykövetségek iratain. Tényleg vicces, hogy milyen elképzelése volt például a vatikáni nagykövetségnek a megválasztandó pápáról, és hogy sokkolta őket Ratzinger megválasztása. Az is sokak fejében megfordulhatott, hogy ez a szemét Amerika eltitkolta ezeket az iratokat, illetve hogy most kiderül az igazság, hogy nem azt gondolták, amit mondtak nyilvánosan.
Azonban azt sokan nem gondolták végig, hogy a WikiLeaks által nyilvánosságra hozott tengernyi diplomáciai irat úgy tűnik, egy dolog miatt érdekes: azért, mert az Egyesült Államok, egy divatból utálni szokás vezető nagyhatalom „intim”, bizalmas iratairól van szó. Nem véletlen, hogy baloldali lapokkal együttműködve közölték le azokat – The New York Times, The Guardian, Le Monde, El País, Der Standard. Persze, mindig érdekes lehet, hogy mit tartalmaznak egy állam iratai. Azonban azok nem véletlenül titkosak.
Meglepő-e, hogy kétszínű az amerikai diplomácia? Nem meglepő, minden diplomácia az. Meglepő-e, amiket írnak Sarkozyről, az iráni elnökről, Berlusconiról vagy másokról, az afganisztáni magyar kontingensről a diplomaták jelentései? Egyrészt, mint a Véleményvezér is megjegyezte, a legtöbb esetben nem azok annak számára, aki olvasott újságot az előző években. Másrészt valószínűleg ugyanilyen kendőzetlen, keresetlen (vagy éppen nagyon is keresett-) szavú jellemzéseket találnánk például a világ magyar nagykövetségeinek jelentéseiben is. Az ilyen jelentések elkészítése ugyanis a diplomaták feladatához tartozik. Akik szoktak politikusi visszaemlékezéseket, életrajzokat olvasni, azok megszokták az olyan fordulatokat, hogy „és a nagykövetségről így meg így jellemezte a helyzetet, a megválasztott politikust”, stb. Csakhogy ezek már legalább több évtizedes távlatból tekintenek vissza.
Ahhoz, hogy egy állam ki tudjon állni az érdekeiért, bizony szükség van az ilyesfajta bizalmas információs hálózatra. Assangéék persze nem csak az Egyesült Államokat pécézték ki, az ausztrál adathalász életrajza szerint lételeme a bizalmas iratok megszerzése és közzététele. Ezt úgy állítja be, mintha egy átlátható világért dolgozna.
Az átlátható világ, ellenőrizhető emberek koncepciójában fogantak Németalföldön a házak hatalmas ablakai is, amiket nem illet elfüggönyözni: a társadalom, kevésbé fellengzősen minden egyes család és ember átláthatóságát hirdette ez a fajta szemlélet, ami persze annak tudatában fogant, hogy így kevésbé merünk bűnöket elkövetni. Ez a fajta puritán átlátszósági diktatúra megjelenik Zamjatyin Mi című utópiában is. Azonban ha minden pillanatban így figyelhetnek minket, az bizony görcsöléshez, minden spontaneitás elveszéséhez vezet, humortalan, tökéletességmániás világhoz, megbocsátó nagyvonalúság nélküli, összevont szemöldökű, folyamatos számonkéréshez. Hát, szerintem inkább hibázzunk többet, de lehessünk felszabadultak személyes kapcsolatainkban, intim szféránkban, és tegye ezt az állam is.
Ha minden azonnal átlátható, hogyan lehet rendesen kormányozni? A médiának persze az átláthatóság a mániája, joggal. A modern nézetekkel ellentétben azonban a kormányzásnak épp az eltakarás az egyik lényege: a kupleráj előtt jótékonyan elhúzzuk a függönyt, hogy ne láthassák 18 éven aluliak, hogy mi folyik bent (lásd G. Fodor Gábor: Kormányzás/tudás). Hogyan alakítsunk ki álláspontot, simítsunk el ellentéteket, ha azonnal minden nyilvános, minden még kimunkálatlan, vállaltan ideiglenes és émg reflektálatlan ötletet, a WikiLeaks esetében minden, tájékozódás gyanánt írott jelentést elolvashat mindenki, anélkül, hogy ismerné a kontextust, születése körülményeit?
A WikiLeaks akciója ráadásul valóban fenyegeti az államközi kapcsolatokat és emberek életét, azzal pláne, hogy a Washington számára különleges jelentőségű, mindenáron megvédendő objektumok listáját is nyilvánosságra hozta. Remélhetőleg senki nem kapja fel nagyon a vizet, ugyanis tudja, bármikor az ő nagykövetségei is sorra kerülhetnek, és akkor kiderül, hogy kettőn áll a vásár. Amilyen kínos ez most az Washingtonnak, ugyanolyan kínos lehet bármelyik másik kormánynak, ha épp majd az ő diplomáciai hálózatának bizalmas iratait szivárogtatja ki valaki. Így várhatóan senki nem fogja nagyon megtámadni mind eamiatt az Egyesült Államokat. Ráadásul a dolog két félről szól: hogy Sarkozyt hogyan minősíti a párizsi nagykövet, az nem csak Washingtonnak kínos – ugyanakkor a maga idejében nyilván teljesen hasznos információ volt –, hanem Párizsnak is.
A teljes átláthatóság világ Assangéék elképzelésével ellentétben nem őszinte világhoz és őszinte kormányokhoz vezetne, hanem káoszhoz, mivel senki nem merné leírni a bizalmas diplomáciai iratokban sem, hogy meztelen a király, hogy mit kell tudnia egy ország vezetésének egy másik ország adott ügyével kapcsolatban. A bizalmatlanság és a hátsó szándékok után való tapogatózás sokkal durvább légköre alakulna ki, ráadásul mindebbe bevonódna a közvélemény is („átpolitizálódás”). Márpedig ez a diplomáciai testületek feladata, és nem a polgároké. Hagynunk kéne, hogy az államok és diplomáciai testületek dolgozzanak, és hagynunk kéne, hogy a polgárok dolgozzanak, és ne azzal foglalkozzanak, ami épp nem tartozik rájuk. (A politikai véleménynyilvánítás ránk is tartozik, bizalmas diplomáciai iratok azonban nem.)
Ahogy a Jobbklikken is megemlíti Varga Gergely, információs szabadság van, az információhoz fűződő jog azonban nem korlátlan. Hogy néha egy-egy oknyomozó hozzájut egy-egy ügy bizalmas irataihoz, az rendben tud lenni. Az is rendben lehet, hogy megszerezzük egy féllegális álegyház, a szcientológia dokumantumait, mert a WikiLeaks ilyet is csinált.. De hogy tömegével, megideologizálva, nyakló nélkül pakolunk ki bizalmas diplomáciai iratokat a világhálóra, az nincs. A WikiLeaks érthetően saját láthatóságát igyekszik minél kisebbre csökkenteni, így táptalajt ad a vele kapcsolatos találgatásoknak és növeli a saját magát körülvevő misztikus ködöt, ezzel együtt építia saját legendáját. Kleptomán, öncélú hobbija inkább káoszhoz vezet, mintsem átláthatósághoz.
Kövesd a Konzervatóriumot a Facebookon is!
