Kína mint az új világrend központja nemcsak Sarkozy francia elnök és a magyar kormányfő agyában jelent meg. Soros György egy éve már bejelentette ugyanezt. Soros, úgy látszik, kényszeresen azt gondolja, hogy mondanivalója van a világ számára, s mivel sok pénze van, meg az emberek sznobok, meg is hallgatják. A rohamosan növekvő kínai gazdaság azonban félelmetes gondokkal küzd, a kínai helyzet korántsem olyan rózsás, mint amilyennek első ránézésre tűnik. Lássuk, mik ezek a problémák!
Huhogó János írása
Soros szövege tipikusan balos világmegváltó szöveg, amelyik előszeretettel kéjeleg azon, hogy ha a Nyugat már nem fontos, akkor majd a kínaiak... Én nagyon jól emlékszem arra, amikor a hetvenes évek végén, az aktuális New York-i tőzsdekrach idején Soros kijelentette, hogy a világgazdaság amerikai dominanciájának vége, most majd jönnek a japánok, s nem New York, hanem Tokió lesz a világ pénzügyi központja. Nos, Japánban legalább 5-6 éve súlyos visszaesés van, s számtalan gazdasági meg szerkezeti probléma is, így például a lakosság a nyugat-európai mértéket jóval meghaladóan öregedik el, s még alacsonyabb a születések száma, ami akár rövid távon is összeomlással fenyegetheti a japán gazdaságot.
A nyugati világ, de nemcsak a nyugati, hanem a keleti „fejlett” világ is súlyos problémákkal küzd, ami körülbelül abban fogalmazható meg, hogy nem tartható fenn a „szolgáltató” gazdaságra épített modell, amely minden termelést kitesz alacsony munkabérköltségű vidékekre, s a fejlett országokban a gazdaság abból áll, hogy az emberek egymás haját nyírják, egymásnak ételt szolgálnak fel vagy adótanácsot adnak. Szóval biztos, hogy súlyos problémák vannak Amerikában, de amit Soros állít, hogy a szabadságra és egyéni felelősségre épített nyugati társadalom vereséget szenvedne a keleti, kínai modellel szemben, az egyszerűen nem igaz.
Soros azt állítja: „Kína nem demokratikus, így a vezetés mesterségesen is képes fenntartani a kívánatos 8 százalékos gazdasági növekedést, a népesség pedig hajlandó feláldozni az egyéni szabadságot a stabilitás és a gyarapodás érdekében.” Kína valóban nem demokratikus, sosem volt az, mert a kínai társadalom elmúlt háromezer éves története gyökeresen más gondolati rendszer szerint működött, mint a nyugati világ működött ugyanebben a három évezredben, és ahogy ma működik Athén, Róma és Jeruzsálem közös öröksége. Ami egyébként hihetetlen vonzással van a városi kínai lakosságra: a kereszténység egyik legsikeresebb missziós területe éppen Kína és Dél-Korea, ahol az egyéni felelősség és szabadság tanítása elementáris hatással van elsősorban a tanult fiatalokra.
A nyolcszázalékos növekedés fenntartása pedig éppenséggel iszonyatos fejtörést okoz a szocializmus helyett immár egy sajátos mandarin-kapitalizmust építő kínai vezetésnek.
Egy pár ok a fejfájásra:
A fejlődés alapvetően a keleti, a tengerparthoz közel eső területekre korlátozódik, a mérhetetlen belső-kínai területeken egészen riasztó harmadik világbeli viszonyok uralkodnak. A belső migrációt mindenképpen korlátozni kell (belső útlevél), mert a keleti területek népességfelszívó képessége véges. A belső területeket modernizálni pedig iszonyú pénzbe kerül. Így könnyen előfordulhat, ami Kelet-Ázsiában rendszeresen megtörténik: a kizsigerelt falusi tömegek a parazita nagyvárosok ellen fordulnak, s a meginduló tömegek egyszerűen eltakarítják a városokat az útból.
A több mint harminc éve érvényben lévő népességkorlátozó egykepolitika következtében nőhiány van, mert a lánycsecsemőket tömegesen ölik meg, csak a fiú az érték, második-harmadik gyereket viszont nem lehet vállalni, csak kivételes esetekben, így tízmilliós nagyságrendben élnek olyan fiatal férfiak, akiknek esélye sincs a családalapításra, mert nincs kivel. (S hiába engedélyeznék az egyneműek házasságát: mit csináljanak a heteroszexuálisok?) Másrész az egykepolitika következtében a társadalmi korfa körülbelül ugyanolyan kedvezőtlen, mint nálunk vagy a még fejlettebb világban, így Kínában a nyugdíj és a jóléti rendszer már azelőtt összeomlik, mielőtt létrejött volna.
A természeti környezet pusztításával együtt – különösen a nagyvárosi övezetekben – elképzelhetetlen méretű a lelki környezet elsivárosodása. A hagyományos kínai civilizáció iszonyatos sebeket kapott a maoizmus alatt, főleg pedig a kulturális forradalom idején, a birodalmi méretű egykézés pedig a hagyományos kínai családmodellt verte szét. Az egykézés és a legalizált gyermekgyilkosság pusztító hatását falusi, járásnyi területű vidéken, a magyar Ormánságban is lehetett tanulmányozni. Mi lehet ott, ahol ez birodalmi méretekben folyik?
A kínai modell egyrészt a természeti erőforrások kirablásán, másrészt pedig a rendkívül alacsony bérköltségeken alapul. A belső fogyasztás növekedése előbb-utóbb elkerülhetetlen lesz, ami felfelé fogja nyomni a bérköltségeket, ez pedig a kínai export versenyképességét, a dömpingárakat fogja érinteni. A számunkra elképzelhetetlen mértékű környezetszennyezéssel is kell majd valamit kezdeni minél hamarabb.
Mivel a kiszámítható jogrend vagy akár a prudens gazdálkodás, a megbízható könyvelés mind nyugati találmányok, a kínai gazdaságban rejlő belső kockázatok egyelőre felmérhetetlenek. Mert igaz az, hogy az amerikai vállalatokban is sok csalás van, de ott legalább mindenki tudja, hogy nem a csalás a norma. Nos, az államkapitalista kínai vállalatok egyelőre mindent el tudnak sikálni politikai összeköttetésekkel, de az igazság órája előbb-utóbb ott is üt majd. S nem lehet a hitelválságot pár vállalatvezető kivégzésével megoldani. A „statuálás” fontos, mint tudjuk, de nem old meg mindent.
Amúgy is, minden prófécia mindig az adott kor technikai bázisára épít: 1850-ben a brit sajtó azt jósolgatta, hogy ha London lakossága így növekszik, és a Londonban tartott lovak, lovaskocsik és a lóvasút még azt is meghaladó mértékben nő, akkor száz évvel később a város belefullad a lócitromba!
Kövesd a Konzervatóriumot a Facebookon is!
