„Kisemberek robbantották ki, az ő ügyük volt, sok szempontból klassz pillanat. Mégsem ők profitáltak belőle. Ma már sajnálom, hogy nem bukott meg a kormány, mint ahogy azt is, hogy nem voltunk elég kemények. Naivság volt” – nyilatkozta tíz évvel ezelőtt TGM a taxisblokádról. Az eseményekről azóta is homlokegyenest eltérő nézeteket vallanak az emberek attól függően, ki hol állt akkor – mivel azóta sem igazán foglalkozott senki a történtek hátterének kikutatásával. Ezzel én sem foglalkozom. TGM-mel ellentétben pedig valóban úgy gondolom, hogy a taxisblokád: felelőtlen média, felelőtlen SZDSZ, felelős, de sajnos nem elég erős kormány, és az elbocsátott III/III-as légió.
A baloldalon azzal érvelnek, hogy a kormány, amely amúgyis arrogánsan kezelte a médiát, hazudott, és rossz módszereket választott a 65 százalékos benzináremelés bejelentéséhez, amit három nappal korábban még letagadott. Kérdés, hogy mit tett volna bárki más, mondjuk a sértődött SZDSZ a kormány helyében akkor, amikor három napnyi benzintartalék volt az országban, és meg kellett előzni a felvásárlást. „Társadalmi párbeszédet”, „szakmai egyeztetéseket” kezdeményezett volna, ami körülbelül arra lett volna jó, hogy húzzák az időt, a megszülető döntésre meg így is, úgy is rá lehetett volna sütni, hogy „nem szakmai, hanem politikai”, mert par excellence minden döntés politikai? Ha egyeztetést kezdeményez a kormány, akkor nem indul felvásárlási roham? Dehogynem. Elfogyott volna benzin, majd kis idő után ki is fogyott volna a kocsikból, és egy helyben dekkolt volna az ország.
Horváth Balázs belügyminiszter azon „misztikus” nyilatkozatával is baja volt a baloldalnak meg a taxisoknak, miszerint a kormány „minden törvényes eszközzel helyreállítja a rendet”. Lehet, hogy a taxisok számára „talányos, fenyegetően hangzó” kijelentés volt ez, de körülbelül minden európai politikus ezt nyilatkozta volna a belügyminiszter helyében.
„Elárulom magának: a rendőrségnek nem is volt vízágyúja, nehézszállító járműve. Törvényes az lett volna, ha a budapesti főkapitány odaküld két trélert, és elviteti a kocsikat zárt helyre – mondja Horváth Balázs. – Arról, hogy <törvényes eszközökkel helyreállítjuk a rendet>, az embereknek a lövetés jutott eszükbe. Azt mondtam egy újságírónak: Kongóban, Vietnamban kellene élnie, ha ilyet kérdez. Nyilvánvaló: a tömegbe lövetés nem törvényes eszköz. De voltak terveink, végre is hajtjuk őket, ha a tárgyalások eredményeként vasárnap nem jön létre megegyezés.”
A taxisblokádot egy módon lehetett volna megelőzni: ha akár katonai járművek felhasználásával, akár bármilyen más módon még csütörtök este elvontattatják, szétszedetik a rendőrséggel az első torlaszokat. Ez teljes mértékben megegyezett volna a nyugati demokráciákban szokásos eljárással, így a „fenyegetőzés” egyáltalán nem fenyegette a demokráciát, hanem épp a szabadság rendjének fenntartását szolgálta. Csakhogy a karhatalom átállt. Barna Sándor akkori budapesti rendőrfőkapitány közölte, nem hajtana végre ilyen jellegű parancsot. Különös jelenség: egy hippi rendőr, aki ezután még azon búsongott, hogy tudja: ezzel a kijelentésével „vége a karrierjének”. Sajnos így is túl későn fejezte be. Persze a haverjai a taxikban ültek. Barna állambiztonsági főkapitány-helyettes volt, a taxisok közt meg, a szóbeszéd szerint főleg pedig a Horváth Pál irányította Rádiótaxiban igen sok volt állambiztonságis fuvarozta a budapestieket ide-oda. (Egyébként minek kellett Budapestnek húszezer taxis? Nem volt kissé túlkínálat a piacon?)
Hogy a blokád spontán indult, az valószínű. Hogy az SZDSZ finoman szólva erős befolyással volt rá, az nyilvánvaló. És az is nyilvánvaló, hogy – mint azt már a mostani huszadik évforduló alkalmából is sokan leírták – a megszervezése profi katonai tudásra vall. Még a helyzetről jelentő főrendőrök is azt mondták a kormánynak, hogy azoknak, akik összerakták a torlaszokat és kitalálták, hogy hol legyenek, nagy szakmai tapasztalattal kellett rendelkezniük. Persze miért is ne használhatná fel valaki a tudását akármilyen szituációban? Volt ott egy rakat volt állambiztonságis, nem tetszett nekik a benzináremelés, hát blokádoltak, és ha már értettek hozzá, hát rendesen. Azonban a volt állambiztonságisok nem nagyon szerették a kormányt. Nem az a baj, hogy felhasználták profi tudásukat a szervezésben, hanem hogy egyáltalán nekikezdtek az egésznek. Viszont mivel voltak a haverjaik a rendőrségben is, és így a szálak összeértek, a karhatalom európai demokráciákhoz méltó bevetése elmaradt.
Nem gusztustalan, amikor taxisok teszik meg magukat élet-halál urának, és elkezdenek hatóságot játszani? Fontoskodnak, brékóznak a híd másik végére: ezt át lehet engedni, azt nem. Végre valakinek érzik magukat. Mindebből kiindulva ki a demokrácia bajnoka? A taxisblokádosok vagy az akkori kormány?
Hallom a fülemben: születő demokráciában, jogállamban nem várhatjuk el az emberektől, hogy megértsék az életszínvonalukat negatívan befolyásoló döntések szükségességét (és az etalonoktól, a francia kamionosoktól még messze vagyunk). A demokrácia diadala volt-e a taxisblokád? Nem, inkább a demokrácia próbája, az ország szégyene (más értelemezésben a demokrácia valódi, nem szimpatikus jellegének megnyilvánulása). A születő jogállamot, demokráciát inkább meg kellett volna tisztelni és vigyázni rá annyira, hogy ne legyen baja. Sokkal óvatosabban kellett volna bánni vele, így nem megtenni olyasmit, amit évtizedek óta működő jogállamokban (talán) meg lehet tenni, mert elbírják. És ha „az emberek”, pontosabban a „taxisok” nem értették ezt (az elbocsátott légió szerintem igenis értette, épp ezért kapva kaptak az alkalmon), akkor is meg kellett volna ezt értenie az akkori ellenzéknek, elsősorban is az SZDSZ-nek - és a médiának (ami akkor az SZDSZ bizománya volt).
A blokád az SZDSZ-nek és a vele szimpatizáns, a kormánnyal szemben pedig totálisan inkorrekt médiának természetesen a kormánynak való beintésről, végső soron pedig a leváltásáról szólt. Taxis ököl vasököl, oda csap, ahova köll. Jól mutatja ezt az, amiről tegnapi cikkében Antall György is megemlékezett: hogy az SZDSZ cinikusan és önellentmondásba keveredve egyrészt sokkal radikálisabb sokkterápiát követelt, másrészt ostorozta a kormányt a benzináremelés miatt. Márpedig egy sokkterápia a benzinár emelésénél sokkal súlyosabb következményekkel járt volna. Ugyanakkor még itt volt a szovjet csapatok, a miniszterelnök pedig kórházban feküdt: soha jobb alkalmat nem kívánhatott magának az SZDSZ (sem az elbocsátott légió), ami ráadásul a hatáskörét jócskán túllépő köztársasági elnököt is a maga oldalán tudhatta. Göncz Árpád különösen felelőtlen volt: egy újszülött demokrácia államfőjeként az első kormány megdöntésének kísérletéhez asszisztált azzal, hogy átlépte hatáskörét, és úgy tett, mintha tényleg parancsot osztogathatna a hadseregnek. Egy köztársasági elnöktől márpedig egy születő jogállamban is elvárható, hogy pontosan értse jogköreit és önmérsékletet tanúsítson.
Szóval arrogáns kormány, versus média. Veress Jenő, az Esti Hírlap egykori munkatársa a Népszava Szép Szó mellékletében nosztalgiázó visszaemlékezésében (Teaforradalom) így ír:
„Az infláció szárnyalt, a lakosság pedig egyre kevésbé tolerálta a <tanár urak> kormányát a maga arisztokratikus, gyakran fölényeskedő stílusával. Nem mellesleg a magyar sajtó aranykoraként szokás emlegetni ezt az időszakot, hiszen már és még szinte teljesen szabad volt az írott média, lényegében csak egyetlen televízió működött, igaz, az akkor már Hankiss Elemér elnökletével. (...) Ilyen idők voltak tehát.”
Ha még csak tanultuk a demokráciát, akkor egy kis előnyt illett volna adni az első szabadon választott kormánynak. Lehetett volna elnézőbbnek lenni, ha kicsit arisztokratikusan viselkedik, esetleg „arrogáns” a sajtó felé. Valahogy ez később sikerült Hornékkal és Gyurcsányékkal - mármint elnézőnek lenni. Persze ez nyilvánvalóan annak is a kérdése, hogy melyik lapról, adóról van szó: a balos politikusok a jobbos újságírókkal szoktak azóta is arrogánsak lenni.
Veress Jenő és minden akkori nagy médiás fordítva ül a lovon. A helyzet ugyanis nem az, hogy a média azért volt ellenséges Antallékkal szemben, mert ők arrogánsak voltak, hanem az, hogy Antallék azért lehettek arrogánsak és elutasítóak a médiával szemben, azon túl, hogy nyilván nem volt gyakorlatuk a média kezelésében, mert az eleve ellenségesen állt hozzájuk, mivel az SZDSZ választási győzelmét várta. Az MDF győzelme óta pedig játszotta a durcás óvodást. Persze a miniszterelnök pizsamás interjúja, amit egyébként állítólag később megbánt, na, az tetszett nekik.
Számomra furcsa, hogy Veress szerint ezt a kort a média aranykorának nevezik. Azért furcsa, mert ekkoriban már dúlt a médiaháború, és a sajtó kábé elnyomásról, diktatúráról panaszkodott, miközben úgy rúgott a kormányba, ahogy nem sajnálta. Az akkori viszonyokat mutatja, hogy miket és hogyan írtak akkor a lapok, illetve mit csinált a tévé. Baló György például a Napzárta című riportműsor egyik, a taxisblokád idején készült esti (természetesen, mint mindig, élő) adásában, miután Rabár Ferenc pénzügyminiszter nyilatkozik, patetikusan beolvassa a saját publicisztikáját arról, hogy a civil kommunikáció (CB-rádió) milyen jól működik a „központi akarattól” függetlenül, a központi kommunikáció viszont milyen pocsék (9.00-tól). Ez a sajtó aranykora? Ez az óvodás, a feladathoz felnőni nem tudó hozzáállás?
„Másnapra kelve Lezsák Sándor megálmodta az igazi hungarikumot, a kormány melletti tüntetést. Vagyis a hazug kommunikáció, az arrogancia és a tehetetlenség melletti felvonulást a Parlament elé.”
Miért is? Hirtelen De Gaulle jut eszembe, aki mellett hatalmas felvonulást rendeztek ’68-ban, de volt még a történelem folyamán jópár kormánypárti tüntetés, ez nem hungarikum. A korabeli híreket olvasva olyanra is bukkantam, ami szerint Palotás János, a Vállalkozók Országos Szövetségének akkori elnöke, miközben folytak a tárgyalások a kormánnyal, azt nyilatkozta, hogy a kormánypárti tüntetés a taxisok megfélemlítését szolgálja. Elhitte valaki akkor ezt a hisztérikus blöfföt? (Egyáltalán, ha a taxisok mindentől féltek, ellentüntetéstől és rendőrségtől meg katonaságtól, miért kezdtek bele az egészbe?) A kormánypártiak nem barikádozták el magukat, csak szépen vonultak, nem lettek napokra forgalmi akadály. Nem az állítólagos arrogancia és a tehetetlenség mellett tüntettek, hanem a közrend és a felelős kormány mellett. Rajtuk számonkérni a törvényességet azon az alapon, hogy nem jelentették be 72 órával korábban akciójukat, amikor épp bejelentés nélkül bénítják meg az országot a taxisok: cinizmus. Ennyire fájt a blokádolóknak és az ellenzéknek meg a médiának, hogy voltak kormány(zás)pártiak?
Végül szólni kell arról is, mennyire lehet párhuzamot vonni 56 és a blokád között, mint azt a Népszava szerzője is tette: „Ahogyan annak idején a partizánok vagy a <pesti srácok> indultak hirtelen szaporodásnak - mikor minek volt konjunktúrája - úgy később egyre többen emlékeztek úgy, hogy teát vittek a taxisoknak. Kíváncsi lennék, ma vajon hányan mondanák. És hányan főznének igaziból, ha ismét sor kerülne rá?” Vagy ahogy a Népszava említett másik szerzője írja, népfelkelés.
Én nem vinnék nekik teát, az biztos. Ugyanakkor úgy veszem észre, hogy egyáltalán nincs konjunktúrája a blokádnak, a taxisblokád egyáltalán nem olyan hosszú távú identitásmeghatározó tényező, mint azt Veress Jenő gondolja (még ha a vele kapcsolatos állásfoglalás politikai állásfoglalással ér is fel). Emellett szerintem egyre többen vannak, akik letagadnák, hogy teát vittek, és eredetileg sem voltak olyan sokan. A korabeli hírek persze tele vannak azzal, hogy a taxisok átengedik a mentőt, de tudjuk, hogy kvázi élelmezési válság volt, rengetegen nem jutottak el munkába, munkából haza, haza a családjukhoz, mivel a taxisok hatóságot játszottak. Ha valaki megpróbált átmenni rajtuk, sűrű anyázásoknak volt kitéve.
A taxisblokád mögött egyáltalán nem volt akkora társadalmi támogatottság, mint azt a korabeli média és az SZDSZ képzelte. A taxisblokád gyengítette a demokráciát, nem erősítette, magasztos eszmék helyett anyagi érdekek vezették. Lehet, hogy egyeseknek népünnepély meg dzsembori volt, de hogy ’56-nak kábé annyira volt örököse a taxisblokád, mint amennyire ’56 örököse a 2006-os, székházostromló „forradalom”, az biztos: semennyire.
Kövesd a Konzervatóriumot a Facebookon is!
