A utóbbi hónapokban számtalanszor lehetett hallani, különösen is az első forduló után, hogy a „demokratikus erőknek” össze kell fogniuk a Jobbik ellen. Szokásához híven, ebben is az MSZP vitte a prímet. A mennyiséget tekintve alighanem megközelítjük a demokratikus/demokrácia kifejezések használatában a Rákosi-diktatúrát. Ne felejtsük el, hogy 1944-től is a demokráciát építette a kommunista párt, méghozzá olyan sikeresen, hogy 1949-ben már egy listára lehetett összesen szavazni. Később ezt picit korrigálták, és kötelezővé tették a kettős jelölést. Emlékszem még a rendszerváltás tájékán az általános iskolában a kezembe került egy „Társadalomismeret” című tankönyv, s ebben is a „demokratikus szocializmus” kifejezés köszönt vissza.
Máthé Áron írása
A demokráciával kapcsolatos következő magyar vonatkozású, jelentős nemzetközi esemény volt, amikor Göncz Árpád, a rendkívül mélyen elkötelezett demokrata 1993-ban a La Stampa olasz lap hasábjain kérte Európa segítségét a lopakodó jobboldali diktatúra ellen. Ekkora már a szabaddemokraták kihozták a karanténból a szintén demokratikus MSZP-t a Demokratikus Charta segítségével és a demokráciát féltőn óvó balliberális ellenzék már elhitette magával és a nemzetközi közvélemény szigorúan demokratikus részével, hogy a jobboldal katonai puccsra készül. Annyiban szintén magyar vonatkozású volt a következő nagy nemzetközi demokratikus esemény, hogy a szomszédunkban, a sógoréknál történt. 1999-ben Jörg Haider pártja a szavazatok több, mint egynegyedét megszerezve, a következő év elején kormánykoalíciót alkotott a Schüssel-féle Néppárttal.
A kormány létrejöttét néhány hónapos huzavona előzte meg, ugyanis a szociálDEMOKRATÁK nem nagyon szerették volna elengedni a hatalmat. Óriási nemzetközi tiltakozás kezdődött, s a baloldal által mozgósított tüntetők csütörtökönként roppant demokratikusan szétverték Bécs belvárosát. Érdekes, egy ilyen esetben a demokraták kiviszik a parlamentből a politikát, és az utcára küldik a híveiket. Mostanában pedig, egy évtized múltán pedig már ott tartunk, hogy mértékadó újságírók, minősítik a Szabadságpártot bevett, demokratikus pártnak – na persze csak a Jobbikhoz képest. Ennél is nagyobb áttörés azonban, hogy a Fidesz most már szintén a demokratikus erők részét képezi a baloldal szerint, pedig hányszor féltette Gyurcsány Ferenc a demokráciát meg a köztársaságot a reakciótól! Más kérdés persze, hogy Gyurcsány a KISZ-ben betöltött pozíciói után, az utódszervezetnél, a Demokratikus Ifjúsági Szövetség (DEMISZ) alelnökeként, már fiatalon demokratikus tapasztalatokra tett szert.
Csak halkan és múlt időbe téve jegyzem meg: a választásokig kissé kényszeredett helyzetben volt az MSZP, mivel egyszerre kellett a kétharmadtól félteni a demokráciát, másrészt demokratikus erőnek kellett tartania a Fideszt a Jobbik ellenében.
„Történelmileg úgy alakult”, hogy a fentiek tükrében a képlet egyszerűnek tűnik: demokrata = antifasiszta = baloldali = társutas = polgári radikális = (poszt)kommunista = szovjetbarát. Az utóbbi erős felfutás után elvesztette értelmét húsz éve, tehát a képlet vége a levegőben lóg. Mindezt megfontolva, az MSZP hagyományai miatt nem demokratikus párt, és soha nem is volt. Az SZDSZ sem volt az. A szocialista demokrácia pont olyan, mint amilyen a szocialista törvényesség, meg a szocialista erkölcs volt. Az élcsapat másik terepe, a „polgári radikális” demokrácia ugyanez, más csomagolásban. A demokrácia – „a nép uralma” – szép dolog, de a jogállamiság, a „törvény uralma” se kutya.
Mindettől függetlenül, a Jobbik prominens képviselőinek valóban voltak olyan kijelentései, amelyek a baloldali máztól megfosztott értelmezés szerint sem tekinthetőek valóban „demokratikusnak”. Sem a patkányok (nem jobbikosok) vs. magyarok (jobbikosok), sem pedig az egypárti parlamentre vonatkozó utalás nem túl demokratikus. Párturalom, pártállam, egypártrendszer már volt, és elég sikerületlennek bizonyult. A másik oldalról nézve, a Jobbik technikailag demokratikus. Működése papíron nagyjából megfelel a pártokról szóló törvény előírásainak. Szabad (általános, titkos és egyenlő) választáson szerezte meg több, mint 800 ezer választó bizalmát. (Ez persze az MSZP-re is igaz.) A keretek mögötti tartalmat azonban nem a baloldal demokráciafogalma szerint kell minősíteni. Hiába az SZDSZ utódjainak síron túli üzenete, nem lenne szerencsés a Jobbikot úgymond karanténba zárni és nem is lenne túl „demokratikus”. Választói – ha úgy tetszik, demokratikus – igény mutatkozott a Jobbikra, nagyrészt a balliberális szómágia 20 évnyi uralma miatt, az ideológia ugyanis folyton beleütközött a valóságba. De nem az „igény” jelensége a fő ellenség, hanem a mögöttes okokkal kellene valamit kezdeni.
A jelen pillanatban vannak a Jobbiknál sokkal fontosabb dolgok is.