Kedves szocialista, baloldali vezetők, - az elvtárs megszólítást szándékosan hanyagolnám, tudom ez néhány kivételtől eltekintve nektek is kellemetlen, még ha a tagságnak ezt soha sem vallanátok be.
Húsz évvel a rendszerváltás és nyolc évvel azután, hogy jobb híján Megyót taszajtottátok a kormánykerékhez, az a helyzet, hogy talán végre valóban közelítünk a rendszerváltás befejezéséhez. Garancia persze nincs rá, benne van a bukás lehetősége is, nem ez lenne az első alkalom. Mégis ti tudjátok a legjobban ennyire jó esélyünk még sosem volt rá, ami, ezt is tudjátok, nektek piszkosul kellemetlen lesz, de én azért most egy kicsit kiélvezném a helyzetet, tőrt forgatnék ott, ahol a legjobban fáj, ez a legkevesebb, amivel tartozom.
A ti hatalomegmaradási törvényetek olyan az elmúlt húsz évet meghatározó közhellyé rohadt, aminek minden következményével számolnunk kellett és a számláló mostanra már olyan sebességgel pörög, hogy előbb-utóbb várhatóan elfüstöl. Ez a hatalommegmaradás olyan szinten összezavarta az embereket, hogy mára Gyurcsány képe összemosódik a Rákosi, de legalábbis a korai Kádár kor kivégzéseivel, tisztogatásaival (2006 októberében azért hozátette a magáét), Altus rt a szocialista munkaversennyel, hogy a végén létrejött a fejekben a kelet európai micsurin kecske, a kommunista kapitalista (ennek szerves ellenpontjaként pedig a szocializmusban gondolkodó jobboldaliak). Persze nehezen tagadható mondjuk a KISZ a részvénytársaság és a köztetek, úgy is mint szervezeti formák, közötti kapcsolat, nem csoda a zavar.
Ha ma végignézünk a pártotok panoptikumán az az érzésünk támad, az idő megállt úgy valahol a 80-as évek derekán, de a kép ugye megtévesztő. A teljesen élethű Vitányi Iván és a rendezvényeitek gerontofil összképe ellenére a valódi hithű kommunisták már kiöregedtek, partvonalra szorultak, vagy vidéki lepukkadt végvárakban őrzik Lenin leheletét. A párt vezetői és meghatározó figurái, azaz ti, szinte egytől-egyig a késői Kádár kor termékei vagytok, akik soha, már karrieretek kezdetén sem hittetek a szocializmus közelgő diadalában, de azt pontosan tudtátok, hogy karrierhez, koloniál íróasztalhoz a legkönnyebb út a párton át vezet. Sokatoknak ez volt az egyetlen út. Szorgalmasan hordtátok a pártot és a Szovjetuniót dicsőítő baromságokat, de ezt megtettétek volna bárkinek, és bármilyen rendszernek, mely a lojalitásért cserébe jövőtöket biztosítja. A rendszerváltás, ami aztán elsöpörte a valódi, hithű kommunisták illúzióit, bennetek semmiféle törést nem okozott. Semmit sem vesztettetek, de megnyílt az út előttetek a párt vezetéséhez és a lojális országos háttérbázissal, kapcsolati hálóval, információkkal felvértezve immár az első vagy második vonalból folytattátok azt, amit addig; építettétek saját magatok és egymás jövőjét ideológiák és gátlások nélkül, egy olyan közösségben aminek az összetartó ereje az ideológiai máz (mert a kommunizmusban, vagy más diktatúrában a máz is bőven elegendő a karrierhez) elbomlásával az elvtelenség, és a feltétlen lojalitás maradt.
A jövőtök, amit felépítettetek, - volt miből -, a szakértelem, a szolidaritás majd később a progresszió, egy szóval a baloldal díszletei mögött. Mert hát, mégis milyen baloldalt kínáltatok az elmúlt 20 évben? Vicces hogy én kérem itt számon, végül is mi közöm hozzá, de azon kívül, hogy a törzsbázis elsődleges igényeit, a költségvetés keretein belül, de ha kellett azon túlnyújtózva is, maximálisan tiszteletben tartották, semmilyet. Kenyeret és cirkuszt adtatok azoknak, akik kenyéren és cirkuszon kívül másra nem is vágytak, de gyakorlatilag csődöt mondtatok mindenben, amit egy baloldali párt, legyen az etatista francia, vagy blairi újbaloldal csinál. Zászlók, díszletek, korhű, trendi hívószavak. Ezek jelentették a baloldal megújulását. Mert nektek ennyi elég is volt.
A veletek kapcsolatos örökös illúzió, hogy valamit kezdeni akartatok, akartok ezzel az országgal. És ez a félreértés, ha más koncepciókban is, de a politikai paletta minden oldalát megfertőzte. Ebből a félreértésből (is) táplálkoznak a radikális jobboldal bárgyú szándékos országvesztő konspirációs teóriái éppúgy, mint a baloldalhoz kötődő, vagy velük szimpatizáló "értelmiségiek" mára elporladt vagy még oszlófélben lévő reményei és illúziói.
Szekeres Imre kiszivárgott beszélgetése egy platformista ifjúszocialistával. /2005/
KK: És olyat nem hallottál, hogy valaki a közügyekért dolgozik? Azért, hogy az országon segítsen?
Szekeres Imre: Ilyet nem. Ilyenre az elmúlt 15 évben nem volt példa."
Még így is elhiszem, akadt köztetek tisztességes gondolat, cél, politikus, de ha visszatekintünk az elmúlt húsz évre, az összkép ordítja, hogy amit ti az országról gondoltok, az országgal tettetek, esetleges és elsősorban saját közösségetek érdekeinek függvénye. A színes szagos platformok céljai, részérdekei végül valahogy minden esetben egyetlen zavaros, öncélú masszába olvadtak, és a legtöbb, ami elmondható, hogy ez a massza a szakadék előtt mindig az életösztöne szerint cselekedett. A halálugrást elkerülte.
Horn Gyula 1995-ben a Bokros csomaggal (az utolsó pillanatig homokba dugtátok a fejeteket) mint ahogy Gyurcsány Ferenc sem kivétel alóla. Öt éves kormányzása alatt egyszer sem lépte át az érdekszféra Rubiconját, döntései , ha a párt népszerűségét pusztítottak is, azokat annak túlélése érdekében hozta meg. Kerültétek a konfliktusokat minden olyan a szocializmusból itt ragadt rommal, mely hozzátok hasonlóan működik (MÁV, BKV, szakszervezetek), sőt igyekeztetek velük gyümölcsöző szimbiózist kiépíteni, átjárást biztosítva a kádereknek mindkét irányba. Mi több, csendben és állami kht-k, kft-k etc. formájában meghökkentő számban húztátok fel a szocializmus új bástyáit.
Ha már a bástyáknál tartunk, megvettétek egynek diszkontáron egykori "demokratikus ellenzéketeket" is, Demszkyvel, Magyar Bálinttal együtt. Mert ugye, ha egy társaság összetartó ereje csak az elvtelenség és a lojalitás, az a társaság mindenkinek nyitva áll (kortól és felekezettől függetlenül), aki hajlandó annak szabályait elfogadni és a rendszerváltás egyik, valljuk meg, szomorú epizódja, hogy a magyar értelmiség tekintélyes része, beleértve liberális értelmiség szinte teljes egészét, önként, dalolva lépett az érdekszférátok belsejébe, hogy végül már a kutya se emlékezzen arra, voltak e valaha azon kívül egyáltalán. Mert a határok azért már a rendszerváltás idején sem voltak egyértelműek, és az értelmiségi belső ellenzék a piacgazdaság rideg valóságával és a teljesítmény kényszerével szembesülve villámgyorsan és zökkenőmentesen illeszkedett vissza a a kádárista elit kényelmes érdekszférájába.
(az SZDSZ és a liberális holdudvara végül egy ifjú rolexkádárista elnökkel koronázta meg részvételét ebben az társaságban, és a liberalizmus halálát egyúttal. Hiszen Kóka János, életkorától és öltönyeitől függetlenül, mintapéldánya a valódi piactól állami megrendelésekkel óvott kádárista elitnek. )
Versenyt hazudtatok a konc fölött.
Ti, akik saját kényelmetek és boldogulásotok oltárán feláldoztátok a piacgazdaság eszméjét, összemosva az emberek tudatában versenyt a korrupcióval, öngondoskodást a reménytelen kiszolgáltatottsággal, a globális gazdaság, amúgy kőkemény, logikáját a kizsákmányolással, a multinacionális cégeknek adott (többségében) szükséges adókedvezményeket a hazai vállalkozásokat fojtogató adólabirintussal. Mindeközben leromboltátok az állam szerepébe vetett hitet, szembe fordítottátok a versenyképtelenség terhe alatt roskadozó versenyszektort a hol öncélúan duzzasztott, hol fűnyíróval lekezelt közigazgatással.
Ez a posztkádári elit, csődeljárásának végső mérlegfőkönyve.
Mert a csődeljárás ezúttal nem csak, sőt elsősorban nem a bal és a liberális oldalt érinti. Szimpátiától függetlenül tény, baloldalra biztosan van és lesz igény, már most hallatja hangját a kézzelfogható szocializmust már nem ismerő új generáció. Nyugati szocializmus import, Marx újratöltve, és akkor a radikális jobboldal sok szempontból baloldali rajongóit még bele sem számoltuk. A pártotok még lélegzik, még reménykedtek a feltámadásban, de a kripta oldalában már most ott csírázik az LMP és az MDF, a baloldal örökségének két magja, a kételyek, kérdések nélküli haladás és a posztmodern zöldes árnyalatú baloldal.
Ti, a posztkádári elit viszont a végóráitokat, de legalábbis az utolsó éveiteket élitek. Közvetlen gazdasági hátteretek kevés kivételtől eltekintve ma sem a versenypiacon él, többségében állami, pályázati megrendelésekhez becsatornázott, és annak ellenére, hogy a kapcsolati háló egy választási ciklust még elvisel (ahogy 98-02 között), egy másodikba már jó eséllyel beleroppan. Bázisotok lassan átköltözik a túlvilágra, politikai pozícióitok az évi önkormányzati választások után a gyökerekig elhalnak, egykori sajtó hatalmatoknak már most is csak szerény maradékát nyomorgatjátok a kezetekben. A nyomtatott sajtó példányszáma zuhan, a 90-es években közel 250 ezres példányszámú Népszabadság ma már 90 ezer alatt van, a Népszava pedig gyakorlatilag a fanatikus nyugdíjas derékhad lapjává vált. Az online sajtóban pozícióitok, befolyásotok elhanyagolhatóak, a pártoktól függetlennek tekinthető vezető online sajtótermékek legjobb esetben is bizonytalanul, közömbösen vagy utálkozással tekintenek rátok, az egykor meghatározó médiabölények marginális, egyre szánalmasabb játszótereken (ATV, Klubrádió) engedik ki gőzt és már nincs mögöttetek utánpótlás, mert nincsen rá igény, már nem kínáltok tuti karriert sem.
Igen, jöhetnek még újkádáristák, a lojalitásra és az elvtelenségre építők, talán így lesz. De titeket már senki sem fog kirángatni Kádár mauzóleumából.