A köztársasági elnök aláírta az úgynevezett „holokauszt-tagadás” büntethetőségét biztosító törvényt. Az utóbbi években a „holokauszt-tagadó” megnevezés nagyjából a középkori „eretnek” kifejezés szinonimája lett, bár a modernebb hasonlatot véve alapul, kissé a gondolatbűn ideáltípusával is azonosíthatjuk. De mit jelent a „holokauszt-tagadás”? A törvény szerint három év börtönbüntetésre ítélhetik azt, aki a holokauszt tényét tagadja, kétségbe vonja vagy jelentéktelen színben tünteti fel. A törvény nem rendelkezik azokról, akik elfogadják a holokauszt megtörténtét és azt nagyon is helyeslik. Szintén nem tudjuk meg a törvényből, hogy milyen történelmi jelentősége van a holokausztnak.
Máthé Áron írása
Van, aki szerint központi jelentősége volt, vagy éppenséggel van. A magyarországi holokauszt 60 évfordulóján például ilyen sorok láttak napvilágot: „Nehéz szabadulni a gondolattól, hogy a zsidóság holokausztja, tűzáldozata valamiképpen megismétli a keresztáldozatot. A nagypénteki szenvedéssel és halállal - a keresztények hite szerint - az Isten fia váltotta meg az emberiséget az eredendő bűntől. A tűzáldozat nem múltbeli, hanem jövőbeli bűnöktől kellene hogy megváltson. S százezrek, milliók máig fölfoghatatlan szenvedésének és halálának elégnek kellene lennie, hogy megváltsa az embereket az antiszemitizmustól, a rasszizmustól, a tömeggyilkosságoktól.” (Tűzáldozat – Szále László, Magyar Hírlap, 2004. április 15.). Ismerős, utópista gondolatok ezek – sőt, szerzőjük szerint a holokauszt pozitív hozadékkal bír, hiszen lehetőséget ad az egész emberiség számára a társadalmi megváltásra. Természetesen ezzel ellentétes megítélés is létezik, ezt az ezredfordulón a nem túlságosan bizalomgerjesztő nevet viselő véralgebra-vita mutatta meg.
Kérdés marad például az is, ha valaki a nemzetiszocialista és a kommunista rezsimek bűneit egymás mellé helyezi, és rámutat arra, hogy a két eszme közös tőről fakadt, az vajon csökkenti-e a holokauszt jelentőségét. Ha a kétféle szocializmus ember- és Istenellenes törekvéseit egymással párhuzamba állítjuk, az vajon levon-e a holokauszt jelentőségéből? Egy másik, kissé kínos témát érintve: beperelhető lesz-e az a kiadó, amely kiadja Norman Finkelstein Holokauszt-ipar című könyvét?
A törvény elég nyitott ahhoz, hogy senkire és bárkire egyszerre vonatkozzon. Nincs a törvénybe foglalva, hogy mi a helyzet azokkal, akiket nem érdekel az egész – de ha úgy alakul, akkor ők valószínűleg a jelentőséget kisebbítők táborát fogják gyarapítani. Márpedig megfigyelhető, hogy a holokauszt megemlékezések nagyon kevés olyan embert vonzanak, aki nem bír zsidó kötődéssel. Csak tippelni lehet, hogy ez a megemlékezések gyakoriságának, a téma napirenden tartásának, vagy a többség számára nehezen vállalható megközelítés számlájára írható-e.
Annyi bizonyos, hogy a jogszabály semmiképpen sem szolgálja azt a célt, amiért megalkották, sőt, megkockáztathatjuk: épp ellentétes hatást fog elérni. Az összes érintett politikai szereplő érthetetlenül viselkedett a kérdésben. Először is, miért kellett most hirtelen benyújtani? Mesterházy Attila indoklása zavaros és álságos volt. Vagy talán a szocik úgy érezték, hogy a nemzetközi helyzet számukra kedvezően fokozódik? Idén május 9-én a győzelem napi nagy parádét Sztálin képeivel szeretnék megrendezni Moszkvában, Izraelben pedig emlékművet állítanak a Vörös Hadseregnek. Az antifasizmus azonban itthon nem vitte ki az utcára az embereket. Valószínűleg az, hogy Gyurcsány számtalanszor próbálkozott ezzel, a többség számára kifejezetten ellenszenvessé tette az egész antifasiszta hevületet. Az is lehetséges, hogy perfid módon a szocik a Jobbik malmára szeretnék hajtani a vizet, úgy okoskodva, hogy egy ilyen irritáló törvény elfogadása a Fidesz tartózkodásával a polgári párt szavazóbázisából egyeseket a Jobbikhoz terel át. Egyébként ez a tartózkodás csak annyiban volt érthető, amennyiben kiderült, hogy ők nem vonnák vissza a törvényt, hanem kiegészítenék: tiltanák a kommunizmus bűneinek tagadását. Ebben az esetben kapásból gyanúsítottá válna a szovjet múltat tatarozó orosz és ukrán történészek-, valamint posztkommunista politikusok tömege – itthoni elvbarátaikról nem is beszélve. Hozzájuk csatlakozott nemrég Herényi Károly, akit ominózus kijelentése után megdöbbentő módon még behívtak a köztévé reggeli műsorába. De ha már ott volt, igazán feltehették volna neki a kérdést: nem álmodott-e egy kis holodomorosat? A törvény átvitelében jeleskedő politikusaink közül talán a legmeglepőbb Sólyom László aláírása a papíron – hiába különbözik a 2007. év végi megközelítéstől a mostani, a szólásszabadság fogalma valószínűleg ugyanaz maradt. Az elnök nem a következetesség mintaképeként fog a köztudatban megmaradni.
Az efféle betiltósdi mindig rosszízű történet. Az átlagpolgár egyébként is nehezen fogja fel, hogy miért tolerálhatóbb inkább a kereszténység vagy akár más vallások kritizálása, a holokauszt történeti ténye köré szövődött civil vallásé pedig nem.
Elhurcolt és meggyilkolt honfitársaink emlékének nem használ a törvény, és csak az indulatokat fogja szítani.
