Caracalla
I 2009.11.23. 12:01
Azt hiszem rábukkantam 2009 lengyellászlói értelemben vett legszórakoztatóbb purparléjára.
Az úgy volt, hogy a Republikon Intézet írt egyet a Jobbikról, és nemcsak hogy nem sikerült felismerniük - a politikaelemző- és kinyúltpulcsi-paradigma alapvető megsértésével - hogy a Jobbik fasiszta, de még demokratának - bár illiberális demokratának - is nevezték a pártot. Természetesen Debreczeni (a továbbiakban: Debrettegdi), a gát legújabb őre kiszagolta (remélem mindenki megérti a kódolt utalást, mivel szagol az ember- naugye!), hogy zavar támadt az erőben, és rögtön helyre is utasította. Ez az írás (folyt: 1, 2, 3, tényleg érdemes őket elolvasni) önmagában tele van gyöngyszemekkel, csak a kedvencemet idézném:
"Az "illiberális demokrácia" a legújabb - nemzetközi - politikatudományos spanyolviasz. Valami vezérkolompos föltalálta, a sok kis tudós meg bégeti utána! Mert, kérdezem én: milyennek kell elgondolnunk az illiberális demokráciát? Nyilván olyan lehet, mint a cukorízű só, a trágyaillatú parfüm, a víz alatti repülőgép meg a távcsöves biliárddákó! Merő képtelenség! Miféle "demokrácia" az, ahol elnyomják az egyén szabadságjogait: a szólásét, a sajtóét, a gyülekezését és így tovább? Illiberális?! A demokráciához valóban elég volna annyi, hogy a megfélemlített, manipulált nyájat időnként beterelik a fülkékbe, hogy leszavazzon az autokrata rezsimre? (Esetleg egy kis részük a statisztaként a színpadon hagyott ellenzéki pártocskákra?) Ugyan már!"
A demokrácia liberális - vagy semmilyen!
Az a politikai berendezkedés, amit ma demokráciának nevezünk, nem oly régóta létezik: mai rendszere a XX. század elejére kristályosodott ki Nyugaton a modern társadalommal együtt - többféle intézmény és tradíció egyesítéséből. Egyik (a legrégebbi) alapelemét a liberális szabadságjogok rendszere és az alkotmányos jogállam képezi. Ami viszont csak a másik alapvető vívmány: az általános, titkos és egyenlő választójog, illetve az ennek alapján tartott szabad választások intézményesülésével együtt hozta létre azt a szisztémát, amelyet (harmadik elemként) a tartós gazdasági növekedésen alapuló jóléti társadalom stabilizált a második világháború után.
Ha a fenti három elem bármelyike kikerül a rendszerből, az megszűnik annak lenni, ami. Hátulról kezdve: a demokrácia a társadalom anyagi stabilitása nélkül hamar ingataggá válik; általános választójog és valódi szabad választás, illetve egyéni szabadságjogok nélkül pedig menten véget ér! S ahol véget ér, ott az autokratikus rezsimek kezdődnek (amelyek valóban illiberálisak).
Egy más ponton Debrettegdi út bevallja, hogy ő bizony történelemtanár (erről persze nem egyértelmű, közírói minőségéhez hogyan igazodik). Azonban nem vesz észre egy hatalmas és egyszerű tévedést: ő a demokrácia szóba ab ovo beleérti a liberalizmust, meg pár politikai, látszólag véletlenszerűen kiválasztott intézményt. Mocskos titok például, amit ma már nem szoktunk emlegetni, de bizony az Egyesült Államokban az 1970-es évekig komoly adminisztratív intézkedésekkel gyakorlatilag célzatosan korlátozták a feketék szavazati jogát. Vajh akkor D. szerint ez nem része a liberális demokráciának?
Természetesen van egy másik gyengesége is D. érvelésének, ez pedig az, hogy szűk a látóköre. Mi lenne Egyiptomban, ha szabad lenne a választójog? Muszlim Testvériség által alakított kormány.
És akkor át is térhetünk Debrettegdi gondolkodásának egy olyan, mélyen hibás pontjára, amelyről itt régebben már születtek írások itt. Ez pedig a demokrácia és a pozitív jog paradoxona.
Mi történik ugyanis, ha szabad, titkos, általános választójog alapján kormányra kerül egy olyan erő, sőt, kétharmadot szerez (Magyarország berendezkedésénél maradva), amely deklaráltan fel akarja számolni a köztársaságot, és mondjuk a marxi-lenini gazdasági-szociális rendszert kívánja bevezetni? És emellett még megszünteti a választásokat, feloszlatja a parlamentet, és az ország egyszemélyi vezetőjévé a Helytartót teszi meg, aki élet-halál ura lesz az új Csinálmány szerint? Pozitív jogilag nem sok, meg lehet csinálni elvileg.
Azt hiszem, ez az alapvetően nem túl valószínű példa megmutatja a demokratikus berendezkedés - és ezzel együtt - a pozitív jogi intézmények (mint amilyen a sajtószabadság, az általános, egyenlő és titkos választójog, és mások) talmi imádatának problémáját. A lényeg soha nem a kifejeződési forma, hanem a háttérben meghúzódó érték, aminek a megjelenő politikai és jogi intézmények csak egy vetületét adják, ráadásul soha nem egy-az-egyben egymásra vonatkoztathatóak. Hiszen mit ér a szabad választás és az általános, titkos és egyenlő választójog, ha például olyanok a társadalom egyéb feltételei, hogy nincsen esélye egy új pártnak megszerveződni?
És akkor abba most nem is mennék bele, hogy mi a helyzet a tartós gazdasági növekedéssel.
Azt kellene belátnia Debrettegdinek és elvtársainak, hogy az összes, ma szent tehénként és hamis bálványként tisztelt intézmény egy adott korban, egy adott kérdésre válaszul jött létre, és legföljebb hordozója volt valamilyen értéknek - amelynek még ma is lehet hordozója, ugyanakkor nem föltétlenül az. Az ember azt hinné, hogy egy törtélemtanár képes történelmi perspektívában gondolkozni, és nem egy egyenes vonaló egyenletes mozgást végző valaminek szemlélni az emberi társadalmak változását. De nem. A történelem vége valóban népszerű toposz volt egy ideig, de ez az idő mára véget ért. A (liberális) demokrácia messiásának tartott Egyesült Államok arra volt kénytelen ráébredni, hogy nagyon sok helyen nem kérnek az univerzális csodagyógyszernek tartott államberendezkedési tanácsadásából, mostanában pedig leginkább napról napra újabb módszereket keres, hogy minél pontosabb és részletesebb testüregvizsgálatot végezzen az utazókon, mindent és mindenkit megfigyelhessen.
És ami még ennél is rosszabb, az a naív hit bújik meg D és barátai gondolatmenete mögött, hogy az emberek jók, és a dolgoknak van valami stabil rendjük, örökkévaló rendszerük, hogy van ideális társadalmi berendezkedés.
Bizonyára ezt hitte a pax Augusta korában élő római, a pax Britannica korában élő angol vagy a közelmúltig nagyon sok amerikai és európai.
Eddig még semelyiküknek nem volt igaza.