Bréking - megvan a miniszterelnök!

Konzervatorium I 2009.03.26. 19:04

MSZP-s forrásokból a Konzervatórium tudomására jutott, hogy zárt ajtók mögött a szocialisták és a szabaddemokraták már meg is kötötték a megállapodást a miniszterelnök személyével kapcsolatban. Magyarország következő miniszterelnöke nem más, mint Lakatos Márk.

Az MSZP és az SZDSZ tagsága nem ismerik Lakatost, de elfogadható jelöltnek tartják. Szakértelméhez nem fér kétség: Fock Jenő lányát vette feleségül, rövid moszkvai kiküldetés után a Tervhivatalban dolgozott, majd az Altus Rt. gazdasági igazgatóhelyettese volt évekig, folyékonyan beszél oroszul.

Programja van, de titkos, pusztán annyit lehet tudni róla, hogy a Feng Shui elvei szerint dolgozta ki.

 


A bejegyzés trackback címe:

https://konzervatorium.blog.hu/api/trackback/id/tr991027461

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Vonatosi Márió · http://konzervatorium.blog.hu 2009.03.26. 19:15:49

várjuk meg a címlapot meg a fenyegető hívásokat...

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2009.03.26. 19:16:44

Ha már a Portfólió komplett szerkesztősége sem vállalja :D

www.portfolio.hu/cikkek.tdp?h=1&k=2&i=112464

A Portfolio.hu teljes szerkesztősége ezennel szeretné leszögezni, hogy egyik tagját sem kérdezte meg senki semmilyen kormányzati pozícióra történő jelöléssel kapcsolatban, és nem is vállalna el ilyen felkérést. Ezúton tájékoztatjuk a közvéleményt, sem külön-külön nem vállalunk kormányzati szerepkört, és kollektívan sem alakít a Portfolio.hu szerkesztősége kormányt.

Amit mindenképpen szeretnénk hangsúlyozni, hogy a monetáris tanácstag, illetve utazó nagyköveti állások tekintetében nem teljes a szerkesztőség elutasítása, azonban ilyen irányú megkeresés sem érkezett.

A józan ész nevében

A Portfolio.hu szerkesztősége

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2009.03.26. 19:22:04

Pedig már pezsgőt is bontottam az eljövendő Valdez-kormány tiszteletére.
Vajon mit rontottam el? Nem jártam Moszkvában? Vagy nem jól titkoltam a programomat? :)

sorokinV 2009.03.26. 19:27:56

Nekem most esett le, hogy már belenyugodtak az előrehozott választásokban, csak nem akarják a zuniós választásokkal egy időben. Nyilván kézhez kaptak egy-két modellt amit felületesen átfutottak és a külön választás esetében a legalacsonyabb a részvétel, ahol a törzsszavazóik tudnak alkotni. Szadi parlamenti párt marad, az mszp meg 20%-ra jó lesz.

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2009.03.26. 19:30:48

Még lehetsz! :D
index.hu/belfold/2009/03/26/legyen_magyarorszag_miniszterelnoke_/

A szocialisták és a szabad demokraták képtelenek olyan közös jelöltet találni, aki elvállalná az ország vezetését a következő egy évre. Előbb a hivatalos jelöltként emlegetett Surányi György mondott nemet, majd mindenki, akinek a neve felmerült. A Malévnak már kerestünk megmentőt, most az országnak keresünk.

Azt mondta az SZDSZ a hét elején, hogy ha csütörtökig nem lesz a szocialistáknak és a liberálisoknak közös jelöltjük, akkor jöhetnek az előrehozott választások. Csütörtök délután van, és egyelőre minden esélyesként emlegetett, vagy akár csak pletykaszinten felröppent jelölt nemet mondott a megkeresésre.

Eddig úgy áll, hogy nem lesz miniszterelnök Surányi György [1], Jaksity György [2], Király Júlia [3], Pongrácz Antal [4], Vértes András [5], Glatz Ferenc [6], Bokros Lajos [7], Balázs Péter [8] volt uniós biztos, Patai Mihály [9] és Felcsuti Péter [10]. Többségük nemet mondott, aki pedig vállalná - mint például Bokros vagy Vértes -, azt nem akarják megválasztani.

De mi nem csüggedünk, biztosak vagyunk abban, hogy a tízmillió szövetségi kapitány és pénzügyminiszter országában akad olyan jelölt, aki szívesen vállalná a posztot, és elnyeri a túlélésükért küzdő majdnem koalíciós pártok jóindulatát.

A magyar jogrendszer sajátosságának köszönhetőn bárki miniszterelnök lehet, akit egy, a hatalomban lévő kormányfő ellen kezdeményezett konstruktív bizalmatlansági indítvány során kormányfőjelöltként megneveznek, és az indítvány megkapja a képviselők többségének támogatását (ezt egy MSZP-SZDSZ-megállapodás és némi frakciófegyelem biztosítaná).

Ezért az Index - felbuzdulva a Malév megmentésére kiírt strómanpályázat sikerén - meghirdeti a miniszterelnök-jelölti pályázatát. A tennivaló egyszerű: küldjön egy e-mailt [11] a címünkre nevével, valamilyen elérhetőségével, egy rövid, de legalább 3 pontos gazdaság- és társadalompolitikai programmal, ideális esetben önéletrajzzal. Emellett kérünk egy rövid magyarázatot, nem is elsősorban arról, hogy miért lenne alkalmas miniszterelnök - ezt majd a bölcs utókor eldönti úgyis -, sokkal inkább arról, miért vállalná el, és miért érzi azt, hogy elnyerné - bármilyen - parlamenti többség jóindulatát.

Kedvcsinálóként elmondanánk, hogy a miniszterelnök maga választja meg közvetlen beosztottait - az ő javaslatára nevezi ki a minisztereket az államfő -, és nincs túl sok kötelező tennivalója. Vezetnie kell a kormányüléseket, tagja a honvédelmi tanácsnak, aláírja a kormányrendeleteket, gondoskodik azok kihirdetéséről és végrehajtásáról. A fakultatív programok között számtalan külföldi és belföldi út szerepel, külföldön szállás luxusszállodákban, ingyenesen, teljes ellátással. Az álláshoz szolgálati autó, telefon és testőrség jár, a poszt betöltője gyakran szerepelhet tévében és újságokban, igaz, olyankor is, ha nem akar. Ha kedvet csináltunk, ne habozzon!

szempontpuska 2009.03.26. 19:36:39

@dszg: ilyen az amikor a sajtó a saját tippözönén ironizál :-)

phaidros 2009.03.26. 20:14:47

@dszg: vazz, ez a Portfolió-cikk naggyon durva. :)

@sorokinV: erre nem gondoltam, de van benne valami.

Axeptor · http://nemlehetmas.blog.hu/ 2009.03.26. 21:24:59

Nem hiszem el hozzáállást. Van valami komoly dolog ebben az országban, sok hozzáértő ember napikig tárgyal arról, hogy ki legyen a megfelelő személy a posztrea, szeretnének felelős döntést hozni, és vannak akik ezen gúnyolódnak, viccet cisnálnak az egészből!!!pont ezért tart ott az ország ahol!!!

tripanek (törölt) 2009.03.26. 21:26:10

@Axeptor: ó te jó ég, hogy maradtál is 1952-ből?

phaidros 2009.03.26. 21:27:59

@tripanek: az elvtársat lefagyasztották, és most olvadt ki a felmelegedés miatt. Nehéz idők ezek.

HaKohen 2009.03.26. 22:47:14

@lakatos.mark:

Ahogy nézem a fotót, asszem, te Szécsi Pál reinkarnációja vagy.

Éljen! Szécsi Pált miniszterelnöknek!

HaKohen 2009.03.26. 23:16:56

@Panyi Szabolcs:

Hű, de melléfogtam!

Hiába, a megfelelő zenei műveltség hiánya.

Most már be kell iratkoznom a Konzervatóriumba, hogy egy kis műveltséget szedjek magamra.

OLVASÓK SZÁMA

AKTUÁLIS TÉMÁINK

MANDINER

Nincs megjeleníthető elem

JOBBKLIKK

Nincs megjeleníthető elem

CREATIVE COMMONS

Creative Commons Licenc
süti beállítások módosítása