A gyurcsányozás: út a semmibe

Novák Attila I 2009.03.18. 12:34

Gyurcsány Ferencet és kormányát sok mindenért lehet nem szeretni. Személyét tarthatjuk problémásnak, válságkezelő programjait nem megfelelőnek, sőt kevésnek, pártját igen problémásnak, sőt még ennél is szigorúbban ítélhetünk politikai pályájáról, miniszterelnöki tevékenységéről, főleg ami a költségvetési helyzet alakulását illeti. Minden bizonnyal az őszödi beszéd napvilágra kerülése után le kellett volna mondania, mert a nyugati demokráciákban – hasonló helyzetben – ez normálisan bekövetkezett volna.

Novák Attila írása

Mondjuk, az ellenzéki oldalon is lehetett volna következménye egy többszörös választási vereségnek, de mi egy ilyen Kompországban élünk, soha sem teljes a siker vagy a kudarc.

Ugyanakkor módfelett visszataszító, embertelen, egyúttal destruktív és kontraproduktív az a személyét gyalázó, folyamatos verbális támadássorozat, amelyet főleg a jobboldali média intéz nap mint nap Gyurcsány Ferenc ellen. Szakmányban gyártják a személyét gyalázó, sértő irományokat, postokat az erre szakosodott médiamunkások vagy a nicknéven író, a névtelenség homályában megbújó, bátornak nagyon nem nevezhető bloggerek. Leginkább az ő szájukból lehet hallani azokat az ellen urban legend-eket, melyek az általuk vizionált szoclib szavazókat úgy írják le, hogy képzelt és negatív tulajdonságokkal ruházzák fel őket, olyanokkal, amelyekkel eddig mások a jobboldalt vádolták.

Azonkívül a miniszterelnöknek tulajdonítják az ország összes gondját, szinte már várnánk, hogy a mohácsi vész vagy a trianoni tragédia mögött mikor fog felsejleni Gyurcsány baljós alakja. Szinte nem telik el nap, hogy ilyen hangulatú és tartalmú primitív és szofisztikáltabb írások ne hagynák el a nyomdákat vagy az internetes szerkesztőségeket. Bizonyos körökben gyurcsányozás nélkül nem is lehet meglenni, a politikai megbízhatóság és a lojalitás fokmérője az, ha valaki a pennájával rúg bele, mégpedig minél nagyobbat a miniszterelnökbe.

*

Nem lehet elégszer hangsúlyozni: Gyurcsány Ferencnek jó ideje semmi keresnivalója a miniszterelnöki székben; kormányával együtt bőven rászolgált a kritikára, nem pusztán azért, mert a választási kampányban a pártja sem mondott igazat. Hanem azért, mert Gyurcsány Ferencnek, aki a szocialisták egyik legtehetségesebbje lenne (amúgy), már régen be kellett volna látnia, hogy ún. reformkísérlete nem sikerült, s Őszöd után, a társadalmi támogatás és háttér összeomlásakor visszavonulását kellett volna megterveznie. Többek között a saját politikai oldala és Magyarország érdekében is.

Ugyanakkor a köznapi harcokon túl, a gyurcsányozás demokráciánk fejletlen mivoltáról árulkodik, hiszen egy érett demokráciában a bármilyen oldalhoz, párthoz tartozó miniszterelnök személyének méltósága kikezdhetetlen, maximum a politikai személye válhat bírálat tárgyává. Az alkotmányosság szellemének azonban ellentmond a strukturális és politikai hibák felemlegetése, illetve analizálása helyett az egyetlen személyre fókuszáló folyamatos és dehumanizáló gyűlöletkeltés.

Volt idő, amikor éppen fordítva állt a zászló, s ha nem is ilyen elvadult mértékben, de a mindenkori vezető jobboldali politikus, Antall József, majd Orbán Viktor volt ugyanilyen szerepet betöltő politikai pofozóbábu, mint most Gyurcsány Ferenc. A jobboldal persze most örül, hogy revansot vehet, de ez a mostani attaksorozat jóval túlmegy azon a határon, mely elfogadható és méltányos lenne.

Van jó adag felesleges pótcselekvés ezekben a gyűlöletkitörésekben. Magyarország nem az az ország, ahol a politikai elit bármely tagját - a jogi normák betartásával - felelősségre lehetne vonni bármiért, amit a hatalomban elkövetett. Még egynéhány vezető politikus elleni sikeres ügyészségi eljárást követő rendőri s bírói intézkedés sem nélkülözi annak a gyanúját, hogy nem ismét valamilyen politikai szándék, félreállítási kísérlet rejtőzik az esemény mögött.

Ezek a gyanúsítgatások még akkor sem halkulnak el, ha sejthetőek, hogy a nagy számok törvénye alapján olykor a hatóságok tényleg csak teszik a dolgukat és üldözik a bűnt. A felelősségre vonás és a katarzis elmaradása persze maga is nyomorítja az állampolgári bizalmat, s ami a végén megmarad, az a gyűlölködő verbalitás, a frusztrált és kapálódzó tehetetlen sziszegés. Jelen esetben a gyurcsányozás.

De még mélyebben fekvő okokról van szó.

*

A magyarországi rendszerváltás sodrában a társadalom többsége (mely amúgy elégedett volt a Kádár-rendszerrel) nem gondolt semmiféle bosszúra, az igazság és a szabadság, valamint a nagyvonalúság – s persze megannyi illúzió – járta át az utcákat, tereket, agyakat. Elfelejtődtek a spontán privatizáció ügyei, a hatalomváltó elit szívesen megfizette ezt a költséget. Ugyanakkor elég hamar kiderült, hogy a szabadságjogok biztosítása nem jár együtt magasabb életszínvonallal, sőt a kommunista rezsim gazdasági terhét sokáig hordozta az ország. A gazdasági bajok realizálásakor utólagosan kerültek előtérbe a rendszerváltás, sőt a kommunista rendszer visszásságai, s az igazságtétel nélküli revansvágy – melynek társadalmasításán sokat dolgoztak –, spätreflexként jelentkezett.

2002 után elszabadult a pokol, mert modern instrumentumok álltak rá a gyűlöletkeltés napi politikai penzumának legyártására, a múltat felhasználó, a politikai jövőért folytatott harc a mindennapok része lett. Mind a bal-, mind a jobboldali médiumok magas fokra fejlesztették a karaktergyilkosságot, illetve áthatolhatatlan szekértáborokká varázsolták az országot. Folyamatosan delegitimizálták a másik oldal vezető személyiségeit, politikusait.

Ez a trend az őszödi beszéd után – melyet amúgy Gyurcsány Ferencnek a nagy nyilvánosság, s nem egy belső pártfórum előtt kellett volna elmondania – még inkább megerősödött, a jobboldali indulatok, illetve annak a keserű belátása, hogy a szokványos alkotmányos módszerek alkalmatlanok arra, hogy eltávolítsák a miniszterelnököt, nem szokványos lépésekhez vezettek. A távozás elmaradása és az elmozdítására irányuló egyértelmű és határozott politikai akarat együttes jelenléte megteremtette a magyar jobboldali világban a Rossz mitikus figuráját: Gyurcsány Ferencből egyfajta Sátán teremtődött, akinek bukásához és egy Új Rend eljöveteléhez szinte messianisztikus remények fűződtek. Kész a misztériumjáték.

Ez a politikai taktika, mely mára már stratégiává, sőt világnézetté "nemesedett", roppantul káros, mert még inkább lerombolja a demokratikus tekintélybe vetett bizalmat és a parlamentáris demokrácia intézményeibe vetett hitet.

A miniszterelnök azzal, hogy 2006 őszén nem távozott, jócskán kivette a részét ebből a rombolásból. Ugyanakkor a gyurcsányozás hozzászoktatja a polgárokat ahhoz, hogy a mindenkori magyar kormányt, annak vezetőjét illegitimnek lehet tekinteni, strukturális és politikai hibákat egyetlen emberre rá lehet kenni, akit személyében is lehet, sőt kell gyalázni s azt a hitet gerjeszti, hogy a kiszemelt személy bukásával minden rendbe jön, s ezzel Magyarország politikai és hangulati instabilitásának, rossz közérzetének keltetőjévé válik.

A valódi pusztítást helyettesítő rítus gyakorlója sokszor átszurkálja a bábut, mely persze – természeténél fogva – nem képes a halálra, de a szertartás valamiféle fél-kielégülés állapotába ringatja a gyakorlóját. A szúrások alatti jóérzést a végeredmény elégtelensége miatti rossz hangulat követi. Ezért a kéz ismét szúrásra lendül.

Ma már kollektíve folynak ezek a rítusok. Mi meg nézünk, mint a moziban.

Szerző: Novák Attila

(Az írás eredetileg a Hírszerzőn jelent meg, 2009. március 16-án.)


A bejegyzés trackback címe:

https://konzervatorium.blog.hu/api/trackback/id/tr291009524

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

akak 2009.03.18. 20:26:53

@Gabrilo: mindenre vannak törvények, elsősorban a rendőrségi törvény, azonkívül vannak un. belső szabályzók, melyeknek ezekkel összhangban kell állniuk.
Az alkotmány meg rögzíti a magyar állampolgárok fajra, nemre, vallásra való politikai egyenlőségét, a Kossuth-téren hetekig volt zsidózás, idegenszívűzés, tehát az alkotmányt biztosan sértette.

mesmithy 2009.03.18. 20:30:01

@osborne: Kozben raebredt, hogy elb...ta :-)

akak 2009.03.18. 20:30:51

@reality: ahogyan rémlik,Spöttle Magyarországon élő biztonsági tanácsadó, nem rendőr. A rendőrök mindenhol visszavágtak volna, ha őket támadás éri. Hogy Magyarországon több visszaélés/túlkapás is történt, ennek több oka van, de akkor sem úgy indultak az események, hogy a rendőrök elkezdtek (csak úgy) vadászni az emberekre, hanem megtámadták őket, utcai harcok alakultak ki, ezeknek pedig (sajnos) az egész világon vannak vétlen áldozatai. A rendőrök most már sokkal szakszerűbben lépnek fel s a tüntetők részéről is alakult a helyzet, ez egy fájdalmas tanulási folyamat.

osborne 2009.03.18. 20:36:09

Georg Spöttle kérdéskörhöz: ...az Országos Bűnügyi Hivatalhoz ment dolgozni és közben elvégezte a rendőrtiszti Főiskolát Nyugat-Berlinben.

www.ormester.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=163&Itemid=47

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2009.03.18. 20:38:22

@akak:

Maga és Ferenc el vannak tévedve! Ez nem a Kádár-rendszer.

"Az alkotmány meg rögzíti a magyar állampolgárok fajra, nemre, vallásra való politikai egyenlőségét, a Kossuth-téren hetekig volt zsidózás, idegenszívűzés, tehát az alkotmányt biztosan sértette."

Lapozza már föl azt a vacak alkotmányt, ha már egyszer arra hivatkozik. Sajnálom, de amíg nem verik át a libsik a szájkosár-törvényt, azt mondok, amit csak akarok. Ugyanis ezt az alkotmány garantálja. A maga által kreált "alkotmányellenes beszéd" mint büntetőjogi kategória ugyanolyan légből kapott marhaság, mint amilyen a "műveleti terület" volt.

És még egyszer: tud olyan törvényről, amiket kérdeztem? Hogy a rendőrnek jogában áll ellenállás esetén bármit tennie, akár szemet kilövöldözni is? Kérem, maga nem válaszolt a kérdésemre. Ezt még kipréselem magából, vagy fújjon visszavonulót szépen.

osborne 2009.03.18. 20:39:10

további kötelező olvasmány mai napig kételkedőknek:

Bodoky Tamás: Túlkapások

bookline.hu/product/home.action?type=22&id=73701&_v=Bodoky_Tamas_Tulkapasok

freehckr 2009.03.18. 20:42:26

@osborne:
"további kötelező olvasmány mai napig kételkedőknek"

Ők nem azért "kétkedők", mert nem tudják, hogy mi történt itt 2006 őszén... :)

akak 2009.03.18. 20:46:25

@Gabrilo: "vacak alkotmány"? a konzervatívoknak ez nem olyan fontos? amíg nem lesz legalább olyan fontos az alkotmányos jogok védelme, mint GyurcsányF vétkeinek taglalása, addig nincs miről nagyon beszélni.

reality 2009.03.18. 20:48:03

@akak: Önnel nem vitatkozom, mert nincs értelme. Aki nem érti a demokrácia alapjait, az menthetetlen. Sajnálom. Azt is, hogy túl sokan vannak e honban, akiknek a nyugalom többet ér, mint a gyülekezési- és szólásszabadság. Reménytelen!

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2009.03.18. 20:50:53

@akak:


Most akkor döntse el szépen. Én tényleg nem tartom olyan nagyra ezt a toldozott-foltozott sztálini alkotmányt, de röndös keresztény hagyomány szerint engedelmeskedem a törvényeknek, és betartom őket. Mármost: a rendőrség nem ezt tette 1023-kor. Akkor most hogy is van ez? Fontos magának, vagy sem?

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.03.18. 20:52:15

már a hírszerzőn olvasva is forgott a gyomrom, most megint. nem is emlékszem ennyire undorító förmedvényre az utóbbi időkből, pedig a magyar sajtó nemegyszer produkál hasonlót. gratulálok a konzinak, még sok ilyet! novák, az emberséges cionista. nagyszerű!

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2009.03.18. 20:53:02

@Grift:


Fogja vissza magát kicsit. Amennyire tudom, lesz, aki válaszol a konzervek közül a Novák-cikkre. De a vitának van egy civilizált formája is, egyszer kipróbálhatná.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.03.18. 20:56:15

@Gabrilo:

régebbi sérelmeidért ne most szólogass be! mi a kifogásod?

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2009.03.18. 20:59:51

@Grift:


Az hogy a "gyomorforgatón" és NA-val való személykedésen túl talán valami érvei is lehetnének. Amint láthatja, sem tölgy, sem én nem értünk egyet Novákkal.
Látom, ezt nehéz felfogni, ahogy azt is (pedig elmondtuk néhányszor), hogy a konzi nem egy monolit entitás, mindenki a saját véleményét írja.
Szótagoljam?

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.03.18. 21:04:15

@Gabrilo:

kedvesem, ez a fölényeskedés nem áll jól. nem személyeskedtem, nem vitatkoztam. senkivel. a véleményemet mondtam el. vagy a cionistára gondol? az sértő? ne má' !? a szerző vállaltan cionista, amivel nincsen semmi baj, csak nálam, biztos tévesen, nem a megértő humanizmust jelenti a dolog.
na, le lehet akadni, mert megint vicces leszel! :)

reality 2009.03.18. 21:05:07

Visszatérve a cikkhez:
"A magyarországi rendszerváltás sodrában a társadalom többsége (mely amúgy elégedett volt a Kádár-rendszerrel) nem gondolt semmiféle bosszúra, az igazság és a szabadság, valamint a nagyvonalúság – s persze megannyi illúzió – járta át az utcákat, tereket, agyakat. Elfelejtődtek a spontán privatizáció ügyei, a hatalomváltó elit szívesen megfizette ezt a költséget. Ugyanakkor elég hamar kiderült, hogy a szabadságjogok biztosítása nem jár együtt magasabb életszínvonallal..." stb.

Szerintem a szerző ettől a pontól lép a hibás következtetések útjára. Szvsz a z emberek igaz, hogy az életszínvonal növekedését várták, de nem ezért csaptak fel az indulatok, hanem igazából azért, mert később a múltra visszatekintve rájöttek, hogy a lehetőségek nem voltak egyenlőek, így a boldogulás, jólét, piacgazdaság ígérete nem érvényesülhetett akárki életében. És innen elszabadultak az indulatok.
Majd a gátszakadás 2006-ban történt, amikor is az addig csak sejtett dolgokkal szemtől szembe kerültek az emberek...

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2009.03.18. 21:05:47

@Grift:


Nézze meg a maga hozzászólását, meg az enyémet. Szépen megkértem, hogy fogalmazzon meg valami értelmes érvet. Most közölte, hogy csak hányni jött. Jó, rendben.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.03.18. 21:09:17

@Gabrilo:

"Szépen megkértem, hogy fogalmazzon meg valami értelmes érvet."

és milyen alapon kéred? :)))
zsigeri érzéseimnek adtam hangot. ez alkotmányos? :)

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2009.03.18. 21:13:47

@Grift:

Természetesen az. Ahogyan körbehugyozni a Kossuth teret is az, hányni is az.
Kedves egészségére!:)

Arra hívtam volna fel a figyelmét, ha nem tüzelne csípőből, hogy a "konzi" mint olyan nem egy ideológiai platform. Rengeteg ember ír bele, rengeteg véleményt. Ezt mondottam volt az "így tovább konzi" megjegyzésére. Ha nekem nem hisz, nézze meg a bevezetőnket vagy mi a halált, ott ezt le is írtuk.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.03.18. 21:15:37

@Gabrilo: a provó valószínűleg nem jogász, Magyarországon egyes jogesetekben nem lehet az Alkotmányra hivatkozni.
Így a Rendőrség sem, és senki nem hozhat döntést az Alkotmányra hivatkozva, ha bármi nem tetszőt lát vagy hal.
A Rendőrség törvények alapján járhat el, amíg törvény nem tiltja, hogy bárkit idegenszívűnek nevezzek, addig ezt egy rendőr sem akadályozhatja meg.
(A mostani tojásdobálós tv-t is meg fogja valószínűleg semmisíteni az AB)

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2009.03.18. 21:16:58

@tölgy:


Maga szokott idegenszívűzni? Akkor maga ilyen alkotmányellenes lehet!

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.03.18. 21:19:23

@Gabrilo:
hányós-kossuth teres szamárságra nem kívánok...

értem. eddig abban a tévedésben voltam, hogy azért egy konzervatív értékközösség összefűzi az ide posztolókat. vagy annak az értékközösségnek a hamis hite. és akkor most nem is gizella utcáztam. pedig.... :)

akak 2009.03.18. 21:22:05

@tölgy: de bizony, jogelméleti vitáknál gyakran szoktak az alkotmányra hivatkozni, konkrétabban is, főleg hogyha egymásnak ellentmondó jogszabályok vannak vagy hogyha valamilyen konkrét helyzet ellentmond az alkotmánynak (AB - az egyenes út).
A rendőrség nem az alkotmányra hivatkozva tesz ezt vagy azt. Stb.

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2009.03.18. 21:24:30

@Grift:


Tudom, onnan nézve kicsit nehéz elképzelni, hogy két, meg több ember esetében nincs teljes véleményazonosság. De higgye el, hogy a kurucok világán kívül maga a világ nagyjából így működik:))) A bizonyos kérdésekben megegyező emberek is sokat vitatkoznak, érvelnek. De nem próbálják egymást belegyömöszölni valami masszába ---> azt híjják ideológia-gyártásnak, meg "tisztázó vitáknak" főleg a libiknél, amikor elkülönítenek szektákat, stb. Ha ez érdekli, akkor tényleg keresse fel a Gizella utcát :))))

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.03.18. 21:28:41

@akak:
Nézze hazudós, a Rendőrség nem jogelméleti vagy alkotmánytani vitát folytatott, hanem egy konkrét helyzetben döntött és cselekdett. Ezt pedig nem teheti meg _közvetlenül_ az Alkotmányra hivatkozva _nálunk, Mucsán_.
Ahogyan én sem igazolhatom egy tettemet sem az Alkotmányra hivatkozva a bíróságon.
Így, ha valaki a Bp-i Főkapitány szerint alkotmányellenes módon szőke nős vicceket mesél, azt nem vitetheti el. De vitatkozhat arról, hogy ez a tett alkotmányellenes.
Érti elsőre is a különbséget a vita és a rendőrségi intézkedés között?

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.03.18. 21:28:49

@Gabrilo:
lol nem véleményazonosságról, hanem értékközösségről beszéltem. az nem járja, hogy olyannal vitatkozunk hamis fölénnyel, amit a másik nem mondott. ez olyan gizellás dolog ám. de részemről ennyi, ne untassuk a te kisszerűségeddel az olvasókat! :)

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2009.03.18. 21:33:04

@Grift:


Inkább de, mert most kezd viccessé válni az önfényezése :)))
Most "értékközösségről" beszél (akármit is jelentsen az), de föntebb véleményazonosságot kért számon, hallgatólagosan. Most akkor döntse el, melyik érdekli, de az "értékközösség" esetében NA véleményét azonosítani a konziéval szintén nem járja.
Nu?

akak 2009.03.18. 21:37:13

@tölgy: drága, senki nem mondta, hogy a Police alkotmányértelmezést döntött el a tér lezárásával, ez a maga monológja.
ellenben nagyvonalúan elsiklik amellett, hogy senki sem azt vitatta, hogy a rendőrség nem oszlathatott fel tömeget, hanem a mikéntjét kritizálta.
Érti, miről van szó? Iletve: akarja érteni?

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.03.18. 21:38:12

@Gabrilo:
de hiszen, én nem kellek ahhoz, hogy nevetségessé tedd magad a vagdalkozásoddal! :)
véleményazonosságot kértem számon, ráadásul hallgatólagosan? neeeeeee! :)

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2009.03.18. 21:38:53

"a konzi nem egy monolit entitás, mindenki a saját véleményét írja."

Ezt sokadszor olvasom itt, és komolyan nem értem.
Ezen az alapon elég lenne egy db. országos blog, egy
db. országos lappal, és ott megjelenhetne minden, és
mindenki a saját véleményével. Persze egy csoport szigorúan kizárva: a kuruckodók.
Szánalmas érvelés ez a "mindenki saját véleménye",
ahogy az is, hogy egy ilyen tipikus "szarkenegető"
írás itt megjelenhet.

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2009.03.18. 21:45:00

Na jó estét, jó szurkolást!
Biztos utánlövés lesz amit ideírok, de ez a gyurcsányanyázás fikázása témájú írás meglehetősen kontraproduktívra sikeredett. Magyarán semmi értelmi nincsen.

A mindent elöntő és napi szinten muzsikáló gyurcsányanyázás többek között azért lehetséges, mert ez a Gyurcsányi nevű nagyember Őszöd óta ott dekkol a helyén, különösebb következmények nélkül. Ettől aztán ne csodálkozzon a szerző, hogy ilyen frusztrált passziója van a jobboldali médiumoknak.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.03.18. 21:45:10

@akak: kics ember, maga hivatkozott a téren elhangzott állítólagos alkotmányellenes eseményekre, igazolandó a Rendőrség eljárását. Az egész Alkotmány-ügyet maga dobta ide be.

Ha azonban egyetért abban, hogy a Rendőrség nem cselekedhet az Alkotmányra hivatkozással, akkor egy törvényt kéne találnia, ami alapján eljárt a tér kiürítésekor és lezárásakor.
Ha ilyen nincs akkor a Pojáca és rendőrsége törvényt sértett.

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2009.03.18. 21:53:27

@Grift:


Fenomenológia-alapképzést nem tartok ingyér. De azért egy kicsit most puszta jóindulatomból kaphat belőle:
1) NA cikkére válaszul azt írta, "hajrá konzi"
2) Emögött az a feltevés van, hogy NA véleménye=konzi véleménye.
3) Utóbbi állítás nem igaz, mint azt mondottam/mondottuk többször. Több vita is lezajlott szerkesztőségen belül is, és valószínűleg le is fog.

Tehát maga az első hányásában véleményazonosságot előfeltételezett. Mivel az nincs, ezért ezt a hányást vissza kell szívnia. Ami mindig kellemetlen.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2009.03.18. 21:54:33

Persze megjelenhet bármi, végül is mi közöm hozzá?
De nem értem, hogyhogy nem szégyenlik a közösködést
a poszt szerzőjével? Nem ciki? Vagyis tényleg nem értik,
hogy miért az?

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2009.03.18. 21:55:21

@gloire:


Nem fogom magának többször elmagyarázni. Gabrilo=/= Novák Attila =/= tölgy, stb. Ezt tényleg olyan nehéz megérteni? Néhány kapcsolódási pont minden szerzőnél van, amiben mindannyian megegyezünk (pl. magántulajdon-ellenes írás nem jelenik meg, stb.).
Akinek ez érthetetlen, az tényleg bújjon uniformisba, és a mellette álló uniformisba bújt fijú fenekébe.

osborne 2009.03.18. 21:55:26

@tölgy: ez a tér dolog csak 1 része a 'túlkapásoknak'. 2 éve ősszel kismillió gebasz volt, a vérfarkaspártiak közé lövetés, karlapozástól a turisták megviperázásán át a 'rossz helyen járó Mártíriusz' megveréséig. Bodoky tényleg jól megírja.

józan' 2009.03.18. 21:57:14

Ahaha, mi ez, valami vicc? :D

Már a cím is vicces ezzel a "hát ez van, torzsalkodás helyett inkább próbáljunk meg közös nevezőre jutni" című, általában kétbites szoci szavazók által hangoztatott "érvre", de ez a mondat mindent visz:

"Ugyanakkor módfelett visszataszító, embertelen, egyúttal destruktív és kontraproduktív az a személyét gyalázó, folyamatos verbális támadássorozat, amelyet főleg a jobboldali média intéz nap mint nap Gyurcsány Ferenc ellen."

:'(

Sajnáljuk, együttérzünk, szomorkodunk, még egy könnycseppet is elmorzsoltunk, tényleg.

Most komolyan, 2009-ben, két és fél évvel az őszödi beszéd után még azt kell magyarázni, hogy miért teljesen gáz Gyurcsány Ferenc személye?!
Egy picit azért segítek: gondolkozzon el a "LEGITIM-NEM LEGITIM", és a "választópolgárok tisztelete" kérdéskörén. Ezek után pedig tegye fel magának a kérdést: elnézve Ferencet, személyét, cselekedeteit, _megnyilvánulásait_, van-e még bármi tiszteletre is méltó ebben az emberben?

akak 2009.03.18. 21:58:46

@tölgy: rosszul olvas, az alkotmánysértés és a rendőrségi eljárás nem volt öszekötve.
amúgy a Police már korábban is oszlathatott volna, hiszen nem valósult meg a 3 napos bejelentési határidő, az öszödi beszéd után elözönlötték a teret a tüntetők, mégsem oszlatott, pedig a gyülekezési trv.szerint ez mehetett volna.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2009.03.18. 22:04:40

A szerkesztőségi vitát értem, de az nem világos, hogy
mi a határ? Bárkivel vitáznál a szerkesztőségben?
Tótával is? És utána bekommentelnéd, hogy: na jó,
de te vitáztál vele, és a saját véleményed az más a
dologról.

Azért hozom ezt a példát, mert a cikk alapállítása kb.
azonos azzal amit pl. Tóta nyom folyamatosan, csak
egy más réteget céloz, nem primitívkedik, hanem simulékonyan, finoman hazudik.

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2009.03.18. 22:08:47

@gloire:


Tóta nyilván nem tagja a szerkesztőségnek, ahogy nem is lesz soha. De vide Ablonczy-Tóta vita, tehát valaki mégis leállt vele.
Novák cikkével nem értek egyet, és abszolút nem. De ez gondolom eddig sem volt titok. De én már rongyosra koptattam a pofámat erről a Pojácáról, annyiszor küldtem el a viharba. Most maj' valaki más megteszi :)))

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.03.18. 22:14:34

@akak: "mindenre vannak törvények, elsősorban a rendőrségi törvény, azonkívül vannak un. belső szabályzók, melyeknek ezekkel összhangban kell állniuk.
Az alkotmány meg rögzíti a magyar állampolgárok fajra, nemre, vallásra való politikai egyenlőségét, a Kossuth-téren hetekig volt zsidózás, idegenszívűzés, tehát az alkotmányt biztosan sértette."

Ezt úgy hívják allúzió.

Gyülekezni akkor pedig a helyhatósági választások miatt lehetett, akkor ugyanis nem kell a 3 napos bejelentési határidő. Akkor ezt alaposan kitárgyaltál a jogászok már szeptemberben. És a gyülekezési tv megsértésére nem hivatkoztak a ballerek sem.
Maga azután születhetett.

akak 2009.03.18. 22:21:20

@tölgy: ez a maga allúziója (mármint az én allúzióm feltételezése), nem az enyém. A helyhatósági választások miatti gyülekezést a rendőrség találta ki utólag, nehogy azzal vádolják, hogy beleszól a politikába. A gyülekezési trv-ben ugyanis nem szerepel olyan kitétel, hogy a helyhatósági választások miatt lehet gyülekezni.
Amúgy Halmai Gábor hivatkozott erre, egy "tekintéjes ballert" már szállítottam.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.03.18. 22:42:34

@akak: Halmai egy tekintély nélküli libsi vannabi alkotmánybíró.

"ez a maga allúziója (mármint az én allúzióm feltételezése), nem az enyém." - ez így értelmetlen mondat. Most utoljára kijavítom magának: "ez a maga értelmezése (mármint az én allúzióm feltételezése), de ilyen szándékom nem volt"


Ha a választási gyűlést a rendőrségen nem kell bejelenteni, akkor miért oszlatták fel?

freehckr 2009.03.18. 22:43:39

@akak:
"A gyülekezési trv-ben ugyanis nem szerepel olyan kitétel, hogy a helyhatósági választások miatt lehet gyülekezni."

Így ebben a formában tényleg nem. :) Viszont, részlet a gyülekezési jogról szóló törvényből:

"3. § A törvény hatálya nem terjed ki
a) a választási eljárásról szóló törvény hatálya alá tartozó gyűlésekre"

Durr, még egy lufi... :)

akak 2009.03.18. 22:47:00

@tölgy: az a helyzet, hogy mindig elfelejti hozzáírni, hogy: "szerintem".
A maga szövege így hangzik: "mindig monológokat folytatok, szeretem kijátszani és kiforgatni az emberek szavait, viszont ha ellentmondásba kerülök, agresszióval tornázom fel az "érveimet".
Na, így valahogyan.

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2009.03.18. 22:48:50

Hö-hö. Ez az akak ma itt csúnyán kikapott.

akak 2009.03.18. 22:49:12

@freehckr: és a kb. 200 radikális jobbos szervezet gyűlése, melyek többsége nem is indult a választáson, mennyire esik a választási eljárásról szóló törvény alá?

akak 2009.03.18. 22:49:55

@Gabrilo: mondja Tölgy magyar hangja és allúziója.

akak 2009.03.18. 22:53:35

@freehckr: szeretném, hogyha idézné azt a szöveghelyet, mely szerint a rendőr nem támadhat vissza/védekezhet, ha megtámadják. Mik a hatósági személy és a rendőr jogai
- egy be nem jelentett tüntetésen?
- zavargások idején?

freehckr 2009.03.18. 22:58:46

@akak:
"mennyire esik a választási eljárásról szóló törvény alá?"

Ma én dolgozok helyetted, remélem tudod, hogy jössz két sörrel... lehetőleg Ászok legyen. :)

"43. § (1) A választási gyűlések nyilvánosak. A rend fenntartásáról a gyűlés szervezője gondoskodik.
(2) A választási kampány céljára az állami és önkormányzati költségvetési szervek a jelöltek, jelölő szervezetek számára azonos feltételekkel bocsáthatnak rendelkezésre helyiséget és egyéb szükséges berendezést." és a többi, és a többi...

Azért mert te valamilyen okból kifolyólag nem csíped a "radikális jobbos szervezeteket", attól függetlenül ők "gyűlhetnek"... Bár biztos vagyok benne, ha lehetőséged lett volna rá, akkor kiadtad volna a tűzparancsot a partizánoknak meg az ÁVH-nak, hogy lőjenek a Kossuth térre a tömegbe, mint Apró Antal az MSzmp megalakulása előtti napokban. Éljen a "magyar szociáldemokrácia", mi?!

refuse/resist! · http://torzskocsma.blog.hu 2009.03.18. 22:58:52

Nem értem, mi bajotok ezzel a cikkel. Teljesen korrekt.
Csak hiányzik az iróniaméter.
Amivel nekem személy szerint semmi bajom, sőt!
A matulát se rakták tele ezzel, a humor ütősségét erőst tompító polkorrekt hülyeséggel.
A tirpákon se rágják szájba, hogy mi az irónia, és mikor váltunk komolyra.
Úgyhogy üdvözlöm a konzin ezt a mentalitást!

freehckr 2009.03.18. 23:01:32

@akak:
"Mik a hatósági személy és a rendőr jogai"

Teljesen mindegy milyen szituációban, a rendőrnek mindig a hatályos jogszabályok szerint kell eljárnia... nem viselkedhet úgy, mint a vele szemben álló futballhuligán/kaszával felfegyverzett cigány/Zuschlag. Mert akkor megszűnik "rendőrnek" lenni, "elkövető" lesz belőle...

osborne 2009.03.18. 23:03:10

@refuse/resist!: öööö én szoktam az iróniát de akkor itt valahogy ebben sajna nem érkezett át, lehet velem van a baj ;] (amúgy meg sztem tényleg jó ha többszínű a konzi)

refuse/resist! · http://torzskocsma.blog.hu 2009.03.18. 23:13:02

@osborne: annyit mondok: nem véletlenül írtam azt, hogy nem szeretem az iróniamétert. ;)

reality 2009.03.18. 23:29:56

@refuse/resist!: Nekem sem jött át az irónia, de vitaindítónak jónak tartom. Ennyi, mert a tartalmával nem igazán értek egyet.

Bell & Sebastian 2009.03.18. 23:43:27

@tölgy: @Gabrilo:

Ma sem unatkoztam:
"Vadász, vadász, te szopni jársz ide!"

(Nem kell medve sem, csak ki kell írni egy lyuk fölé: Itt van Feri, de védett!)

Megjegyzem, ha többen lettek volna, egymást lövik halomra. De nem voltak...

mesmithy 2009.03.19. 00:13:18

Nem hiszem, hogy valakit a posztjaert kellenne tisztelni, ha egy ismert, magas poziciot betolto szemely meghaborodik es az utcara megy gyilklni az embereket, akkor nem hiszem, hogy barki is tisztelne, legfeljebb a birosag megallapitja, hogy szegeny nem beszamithato ezert zart osztalyon a helye, a a miniszter elmebeteg, akkor rola is meg kenne mar allapitani ezt es a megfelelo intezmenybe dugni ( persze tudom bezaratta, amikor ra jott, hogy kezd elhatalmasodni rajta az elmebaj).

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2009.03.19. 00:39:46

kontraproduktív gyurcsányozni? végül is... kockakövet dobálni is jó feszültséglevezetés. vagy-vagy. esetleg is-is.

Bell & Sebastian 2009.03.19. 01:24:47

@bs395:

Ez liberális hozzáállás, mit szív? :)

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2009.03.19. 01:41:44

@Bell & Sebastian:
megint lebuktam :-)

akak 2009.03.19. 08:36:01

@freehckr: igaz, de még mindig várom tőled annak bizonyítását, hogy Satu Ferdinánd és a többi Kossuth-téri vajon melyik választásokon induló párt nevében gyűléseztek?
Ráaggatttak egy jogszabályt valamire, hogy legalizálják, erről van szó.

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2009.03.19. 09:41:13

@Gabrilo:

"A szarrávert esztétika szakos hallgató"

Egyetértek. Esztétika szakos hallgatókat bántani különlegesen fertelmes bűn, hiszen csak ők fogják tudni kivezetni Magyarországot a válságból. Hála a jóistennek, ők mindenhez értenek, ez jó. El a kezekkel az esztétika szakosoktól!!!

Paranoid Android2 2009.03.19. 09:53:10

Minden olyan relativizálási kísérlet, amely azt kívánja kimutatni, hogy az ország jelenlegi állapotáért (annak bármely szegmenséért) a "jobboldal" hasonlóan, hasonló mértékben felelős, mint a "baloldal" az felveti annak gyanúját, hogy az elemző képtelen a maga összetettségében felfogni a politika világát.
gyurcsány ferenc, miként horn gyula vagy medgyessy péter egy demokráciában helyben alkalmatlan erkölcsi alapokon miniszterelnöknek. Mindegyik politikai és emberi előélete kizárja, hogy közhivatalt viselhessen.
Amikor a "baloldal" miniszterelnöknek jelölte őket világossá tette, hogy erkölcsi szempontokat nem kíván érvényesíteni. Ezek az emberek ráadásul kritikán aluli kormányzati teljesítményt is produkáltak, amellett, hogy kiderült róluk, hogy miniszterelnökként sem jelenik meg tevékenységükben az erkölcsi aspektus.
Jellemző, hogy még Horn Gyula is kitűnik közülük (lám képes vagyok nagy betűvel írni a nevét).
Vajon mit tehet az átlagember és az átlag jobbos újságíró, minthogy olyannak írja le ezeket az embereket amilyenek. Sőt attól tartok, hogy még jobbnak is véljük őket (lelki önvédelemből), mint amilyenek.
Egy politikus csak akkor hazudhat(mert hazudni gyanítom kell), ha az emberek később okkal, vagy ok nélkül megbocsájtják neki. Ha nem akkor megbukott visszamenőleg is. De ha a többség meg is bocsát, jogos bárki tartós haragja.
Itt azonban olyan emberekről van sző akinek a lakosság nyolcvan százaléka nem akar már megbocsájtani.
gy. f.-nek nincs már méltósága, gyanítom, hogy nem is hozott magával ilyet a kiszből, sőt talán már otthonról sem.

jotunder · http://orulunkvincent.blog.hu 2009.03.19. 11:30:54

Van szajkarate az olimpian fiuk ? Magyar sportnak tunik.

phaidros 2009.03.19. 13:07:06

@peetmaster: ezaz, az üvegesmaffia tette. :D

phaidros 2009.03.19. 13:19:52

Szóval ahogy az elején már írtam, alapvetően egyetértenék a cikkel, csak az a gondom, hogy a kiindulópont, a demokratikus értékek felrúgása nem a gyurcsányozással kezdődött.

Valóban, a tekintélytisztelet hiánya aláássa a demokráciát, csak az a gond, hogy a tekintélytisztelethez kéne tekintély is. Ami viszont manapság se embereknek, se pozícióknak nincs meg - pro és kontra, lásd. pl a köztársasági elnökkel való baloldali viszonyt, ha az nem az övék, és fordítva. Ezek olyan vékony szálak, amik a demokrácia összetartását szolgálnák.

S ha a demokrácia már csak arról szól, hogy demokráciának nevezünk valamit, de a demokratikus értékek nem tetszenek senkinek sem, akkor az utcai lázongás is csak okozat, nem ok.

A baloldaliak szerintem ezt felejtik el ez esetben, hogy a demokrácia nem csak arról szól, hogy négyévente menj el szavazni (de jól szavazz ám!), és egyébként kuss a neved, de ha nem, akkor is úgyis hazamennek. Illetve lehet, hogy tudják, hogy nem csak erről szól, de szeretnék, ha csak erről szólna - nekik ilyen demokrácia kell.

osborne 2009.03.19. 13:25:30

@phaidros: nehéz átállni az egypártrendszerről na, még 20 év után is ;]

Kutyfalvi Bandi 2009.03.19. 13:42:02

Ennél színvonaltalanabb beszélgetést keveset olvastam.

mildi 2009.03.19. 16:06:46

Gabrilo · konzervatorium.blog.hu 2009.03.18. 20:53:02
"a vitának van egy civilizált formája is, egyszer kipróbálhatná. "

ez az! :D sztem NA is erre gondolt...ill. hiányára

Cypriánus 2009.03.19. 17:26:26

na, akkor egy kedves kis megtörtént sztori 2006. okt. 23-áról.
Amikor rendvédelmi szerveink a Szőlőbányász Vérfarkas által uszított fasiszta hordáktól védték hősiesen a delegációkat.

egy főrvosnő igen beteg és idős, 80 feletti nagybátyjáról van szó (aki valszeg zsidó származású is). Az öreg a VII. kerület egy Deák térhez közeli utcácskájában éldegél (ha még él szegény) és e jeles napon, az akkor is nyitvatartó pizzérába csoszogott, hogy betevő olasz tésztájához jusson.

A villámgyors mozgásúnak és kigyúrt testűnek nehezen nevezhető öregúr a ZÖLD-FEHÉR-PIROS olasz nemzeti színekkel ékes pizzásdobozzal kocogott haza meglehetősen komótosan, amikor betört az utcába a haladó és Európai értelemben vett Magyar Köztársaság rendőrsége.

Amint meglátták-egy nemzeti ünnepen, egy mellékutcában!!!-a magyar nemzeti színekre látszólag hasonlító elrendezést, rögtön felüvöltöttek: kinyírunk, Te fasiszta geci!!!!

majd minden teketória nélkül odacsesztek egy rakás könygázgránátot a tüdőbeteg vénemberre, és gumilövedékes vadászatot rendeztek rá. A rendőrség!!!!
Az öreg alig tudott bekúszni a kapun, amin patogtak a nemhogy szem-de emeletmagaságig kilőtt lövedékek.

kérdések: hogyan minősülhet egy nemzeti ünnepen szélsőséges fasiszta jelképnek a nemzeti zászló, vagy bármi, ami kicsit is hasonlít rá?
Hogy lehet, hogy igazoltatás és felszólítás nélkül azonnal lehet tüzelni egy semmilyen támadó szándékot sem mutató magányos alakra?
A többi kérdést , hogy ez mennyire jogszerű, már fel sem merem tenni.

ja amúgy a történet igaz, fájdalom.

___________________________ (törölt) 2009.03.19. 18:05:46

Nagyszerű :( Megelőztük a világot, nyugat-európában még csak intellektuális szinten művelik az oikofóbiát [1], nálunk már pöccre megy a végrehajtása is.

[1] oikofóbia: a xenofóbia pontos tükörképe, ellentéte. Ha ugye valakivel egy román zászlóért bánnának el így, az a xenofóbia. Ennek tükörképe az oikofóbia. (Scruton találmánya.)

_andris 2009.03.19. 18:15:04

Egyetértek a cikkel abban, hogy nem jó dolog a "gyurcsányozás", és ha valaki túlzásba viszi, belemerevedik a pózba, az kárára válhat, de szerintem érthető a jelenség, és a semmibe sokkal szélesebb utak is visznek.
Amúgy nem tudom mondtam-e már, de mindenképp le kellett volna mondania a lebukása után. :D

Mostanra én már belefáradtam abba, hogy még mindig itt van...de ha megint megválasztanák, akkor azért még egyszer, utoljára felháborodnék.

jotunder · http://orulunkvincent.blog.hu 2009.03.19. 18:21:26

@Cypriánus: En meg ezt jol nem hiszem el. Sajnalom. Annyi hatalmas baromsagot hazudtak ossze (olyasmit amirol konnyen megggyozodhettem, hogy hazugsag) hogy egy arva szot sem hiszek el bemondasra. Ebben az ugyben egy komoly parlamenti vizsgalatot kellett volna lefolytatni. Erre a kormanypartok es az ellenzek csinaltak belole egy majomparadet. Mindket fel a sajat prekoncepciojat publikalta, es kozolte, nem vita targya. Az egyik fel hagyta, hogy Gergenyiek pofatlankodjanak egy parlamenti bizottsaggal, a masik fel Balone allatsagait kezdte ismetelgetni mikozben ok is nagyon jol tudtak, hogy orbitalis hazugsag.

Bell & Sebastian 2009.03.19. 19:21:19

@jotunder:

Önnek fogalma nincs, hogyan tréningezték előtte a vidékről felrendelt, sportosabb testalkatú rendőreinket!

A sztori símán belefér.

jotunder · http://orulunkvincent.blog.hu 2009.03.19. 19:23:38

@Bell & Sebastian: En nem azt mondom, hogy nem lehet igaz. Azt mondom, hogy annyi epuletes faszsagot olvastam mar, amelyek egyebkent elvileg belefertek volna, hogy en bemondasra nem hiszek el semmit.

Bell & Sebastian 2009.03.19. 19:31:36

@jotunder:

Robotzsaru nem internetezik. Itt max. a tetejéből talál 3% -ot. Az meg kevés.

freehckr 2009.03.19. 19:35:13

@jotunder:
"annyi epuletes faszsagot olvastam mar"

Ajánlanék egy igazán "autentikus" forrást, (legfőképp) ők foglalkoztak a rendőri túlkapásokkal, és a sértettek ügyeivel is: nja.hu

Van jó pár esetleírás a honlapjukon, végig bemutatva egyes ügyeket a bírósági tárgyalások lezárultáig. A fenti történetről nem tudjuk eldönteni, hogy megtörtént, avagy sem. A többi esetből kiindulva viszont (sajnos) egyáltalán nem hihetetlen és valószínűtlen.

jotunder · http://orulunkvincent.blog.hu 2009.03.19. 19:50:04

Autentikus forras. Aha. Neked kisgyerek. Szamomra egy parlamenti vizsgalat vegeredmenye lett volna autentikus, amin ott viritott volna a szocialistak es a FIDESZ kepviseloinek alairasa. Ha egy orszagban ez nem erheto el, akkor en ilyesmit nem hiszek el es pont. Azt sem hiszem el amikor elmagyarazzak, hogy nem tortent semmi, minden a legnagyobb cukisagban volt. Semmit. Szamomra a Nemzeti Jogvedok ugyanakkora rakas kakadu mint a Cuclib Tutimondok.

freehckr 2009.03.19. 20:11:15

@jotunder:
"Autentikus forras. Aha. Neked kisgyerek."

Ja meg a "rémhírtv" az is "fityiszes", ha az MNO írta volna meg, az meg fasiszta, Magyar Hírlap egyenesen náci, az ügyekben eljáró bírák kivétel nélkül "fityiszbérencek", az NJA meg futballhuligán csürhe... helyben vagyunk. Kellett nekem szólni, anyukám is mondta, ne menjek birkózni a homokba, mert akármennyire vigyázok, biztosan koszos lesz a körmöm alja... :)

osborne 2009.03.19. 21:30:48

Megadja Gábor, majd ha erre jár kérném a vendégkönyvet mert beleírnék vmit: az igéretük ellenére nem jelentették meg "Az Orbánozás - út a MEH-be c." ellenválaszt ;]

panyi.szabolcs 2009.03.19. 21:32:28

@osborne: Holnap jelenik majd meg, és a Gábor jól megadja! :D

___________________________ (törölt) 2009.03.19. 22:00:19

@jotunder: "Szamomra egy parlamenti vizsgalat vegeredmenye lett volna autentikus, amin ott viritott volna a szocialistak es a FIDESZ kepviseloinek alairasa. Ha egy orszagban ez nem erheto el, akkor en ilyesmit nem hiszek el es pont."

Most csak kötözködök, mert persze nem fogom beleásni magam és előkeresgélni ezeket onnan, de a fene tudja, én nem vagyok tudósember, de valahogy objektívebbnek tűnne nekem az az információ, ami a bíróságokon bemutatott és elfogadott bizonyíték, igazságügyi szakértők véleményével meg mindennel, mint az, amit ön mond, ugyanis utóbbi esetén gyanakodnék _alkura_...

jotunder · http://orulunkvincent.blog.hu 2009.03.19. 22:33:16

@Shenpen: Milyen bíróság ? Az ilyen ügyeket a világon mindenütt parlamenti bizottság vizsgálhatja csak ki, akik bárkit beidézhetnek és nem kell kötni magukat semmiféle perrendtartáshoz.

Párizsban volt egy tömegmészárlás 1961-ben, a párizsi rendőrök tömegével végeztek ki embereket, volt akiket agyonlőttek a prefektúra udvarán. Senki sem került bíróság elé. Az Eper és Vér miatt sem, és a Londonderry Véres Vasárnap miatt sem. A nyugati világban voltak randa dolgok. Amihez képest 2006 október huszonharmadika kerti mulatság volt. De ezt ki kellett volna vizsgálni, és brutálisan elszabotálták. A cuclib képviselők és a debil Balog Zoltán kéz a kézben.

freehckr 2009.03.19. 23:11:25

@jotunder:
Because you're probably stoned... again. :)

Bell & Sebastian 2009.03.19. 23:58:49

@jotunder: @freehckr:

"Prisons are built with stones of Law."

(William Blake)

___________________________ (törölt) 2009.03.20. 00:28:57

"If the government becomes a law-breaker, it breeds contempt for the law. It invites every man to become a law unto himself. It invites anarchy."

U.S. Supreme Court Justice Louis Brandeis

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2009.03.20. 01:26:29

If man asks for many laws it is only because he is sure that his neighbor needs them; privately he is an unphilosophical anarchist, and thinks laws in his own case superfluous.

CrL 2009.03.20. 03:53:03

Ha a Gyurcsányozás az út a semmibe akkor a fél világ a Bush-éra után a semmibe jutott ;]

Annyi Bushozást, sértegetést, kifigurázást, gyűlölködést, cipődobálást és dehumanizáló karaktergyilkolást még nem láttam egy amerikai elnök ellen mint a Bush kormányok alatt. A napi ameriakai sajtótól és tévéshowktól (John Stewarttól - Jay Lenoig) a popzenén át (Panyi Szabolcs írt erről jót JP-n), a nagyobb nyugati egyetemekig gyakorlatilag mindennapos I hate Bush vagy anti Bush kurzusokat, rítusokat tartottak. Többször utaztam pl Párizsban Metron francia egyetemistákkal úgy, hogy ha digifotózós amcsi turista felbukkant és kattingatott, elkezdtek Bush-Bush! olni. Az anti bush-ság szó szerint 'világnézetté' nőtt ki magát.

Nekem spec sosem tetszett a monomán és idióta Bushozás de ha mindez kikezdte volna az USA-ban a "demokratikus tekintélybe vetett bizalmat" akkor az Obama eljövetel előtt már megszűnt vola.

Visszatérve a honi kontexthez, itthon pedig nem a gyurcsányozás vitte (viszi) a falnak és államcsőd közeli helyzetekbe az országot hanem a Gyurcsány. És elnézést érte de ez azért valahol ordítóan orbitális különbség ;]

Cypriánus 2009.03.20. 08:55:22

Tündér!
ezt nem urban legendként halottam, hanem az érintett unokahúga mesélte az osztályon. De nem kell elhinned....

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.03.20. 10:47:13

@CrL: A bushozásra merészeltem utalni magam is fentebb.
A náciként ábrázolása teljesen közönségesnek számított.

megadjagabor 2009.03.20. 11:00:38

@Panyi Szabolcs: Még egy vicc a nevemmel, és legközelebb delegállak egy lakossági fórumra!

megadjagabor 2009.03.20. 11:38:03

@Úlfhéðinn: Az a baj, hogy már minden lehetséges viccet kimerítettek kb. mire 8 éves lettem. Azóta ugyanazokat hallgatom:-)

F. T.- (törölt) · http://www.metacafe.com/watch/2123225/ 2009.03.25. 20:14:53

A cikknek abban van igaza, hogy:
Nem oldódik meg semmi azáltal, hogy Gyurcsány elhúz. Nem csak Gyurcsányt kell eltakarítani, hanam az egész balliberális oldalt.
Nem választási győzelem kell, nem 4 év, hanem szét kell verni a baloldalt: örökre.

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2009.03.25. 22:18:44

@Ferenc Testvér:
Lásson csodát, most kivételesen egyetértünk :D

Klaymen (törölt) 2009.03.26. 17:47:19

BOJKOTT !!!

Az EP választások bojkottja!

neverhood.blog.hu

OLVASÓK SZÁMA

AKTUÁLIS TÉMÁINK

MANDINER

Nincs megjeleníthető elem

JOBBKLIKK

Nincs megjeleníthető elem

CREATIVE COMMONS

Creative Commons Licenc
süti beállítások módosítása