Konzílium: Nemzeti blogcsúcs - MA

Konzervatorium I 2008.11.20. 09:40

Ma 19 órától tartjuk a Jobbklikkel és a Reakcióval közös Konzílium kerekasztal-beszélgetésünk első rendezvényét, a Nemzeti blogcsúcsot Budapesten, az Aranytíz Művelődési Központban (V. kerület, Arany János utca 10.). Úgy beszéltük meg, hogy a bemutatkozáson túl mindenki feltesz néhány kérdést, amiről beszélgetünk. Íme:

Jobbklikk


1. Létezhet-e vallástalan konzervativizmus?


2. Ki az a 20. századi magyar politikus, akit a mai konzervatívok méltó elődjüknek tarthatnak?

 

Konzervatórium


1. Mik a lehetőségei a konzervativizmusnak akkor, ha már minden olyan elv, amit kialakulásakor ellenzett, beépült a nyugati politikai rendszerekbe?


2. Különbözőségeik ellenére mik azok, melyek összekapcsolják a különböző jobboldali irányzatokat?

 

Reakció

 

1. Milyen hagyományokra érdemes építenünk? Mit kezdjünk az államszocializmus negyven évével?

 

2. Hova juthat el Magyarország 2020-ra jó esetben, és mi lehet a legrosszabb forgatókönyv? Mit tehetnek a fiatal értelmiségiek szűkebb közösségükért és a nemzetért?


A bejegyzés trackback címe:

https://konzervatorium.blog.hu/api/trackback/id/tr47777677

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Konzervatórium 2008.11.21. 10:38:04

Blogcsúcsról jelentjük                       Benei Péter, Balogh Ákos Gergely, Megadja Gábor, Navracsics Tibor   Tegnap tartottuk a Konzílium kerekasztal első ülését, melynek a Nemzeti Blogcsúcs…

Trackback: w 2008.11.19. 20:41:18

Istentelenül konzervatívMár egy hete csak a modern konzervativizmusra gondolok. Nem, van az egy éve is. Olyan öt, de legkésőbb tizenöt esztendő múlva ugyanis konzervatív szeretnék lenni, és még többször írni esztendőnek az évet. Polgármesterként egy kis f…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

józan' 2008.11.19. 13:43:31

"1. Mik a lehetőségei a konzervativizmusnak akkor, ha már minden olyan elv, amit kialakulásakor ellenzett, beépült a nyugati politikai rendszerekbe?"

KARDINÁLIS kérdés. Kíváncsi vagyok, milyen válaszok születnek majd rá.

refuse/resist! · http://torzskocsma.blog.hu 2008.11.19. 14:04:22

" 1. Létezhet-e vallástalan konzervativizmus?"
:) a libertórium ateista tagozatát képviseli majd valaki?

Maguk a témák nem rosszak, de az a gyanúm, hogy megint csak olyan hátbaveregetés lesz, mint az összes eddigi konzervatorium.hu-s interjú.
Pedig érdekes lenne pl. a posztkommunista jelenségek a fideszben témát is kicsit megpiszkálni a Navrával...

zstukacs (törölt) 2008.11.19. 14:05:26

szerintem a liberálisok, a nacionalisták alkotják a politikai értelemben vett jobboldalt, ők akarnak jogokat (rights) osztani. a szocik és a konzik a jogokat és a szabadságot korlátozni akarják, következésképpen nem lehetnek jobboldaliak. furcsa. mindegy is.

phaidros 2008.11.19. 14:38:46

zstukacs
"konzik a jogokat és a szabadságot korlátozni akarják "

?! Ugyanazt olvassuk erről a témáról? :o :D

Azért megnézném, hogy mit szólnának a nacionalisták ahhoz, hogy őket a liberálisokkal egy platformra veszed, :D Ráadásul mások szerint Libertórium a Konzervatórium. Én a helyedben megvizsgálnám azt a pontot, amin függetlenül ülsz az elfogulatlan térben. :D

refuse/resist
":) a libertórium ateista tagozatát képviseli majd valaki?"

Hihi, szerintem igen. :D

"Pedig érdekes lenne pl. a posztkommunista jelenségek a fideszben témát is kicsit megpiszkálni a Navrával..."

Hát igen, de abban biztos lehetsz, hogy erről aztán nem lesz szó. KATEGORIKUSAN NEM.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2008.11.19. 14:58:44

"Mit tehetnek az értelmiségiek szűkebb közösségükért és a nemzetért?"

Ez az egyetlen érdemi kérdés:-) A többiről tessenek nagytanulmányokat, nagyesszéket írni (tele hivatkozásokkal), majd elolvassuk azokat és integráljuk a gondolkodásunkba:-) De ez a Reakciós kérdés ez jó, mert jól van föltéve:-)

ü
bbjnick

zstukacs (törölt) 2008.11.19. 16:51:58

phaindros,
nekem vannak egyszerű definícióim, nem vagyok tudós, nagyjából egy asztalos fejével gondolkodom a politikáról. a jobboldali az, aki jogokat akar osztani, a baloldali meg az, aki igazságot. a középen álló, meg se egyiket, se másikat. ez ilyen egyszerű.

ti bölcsészek vagytok, következésképpen nincsenek frappáns definícióitok. nem tudjátok megmondani, hogy ki a jobboldali, és ki a baloldali. kívülről úgy tűnik, hogy valami ilyasmi van a fejetekben: a baloldali a jeti. legalábbis erre következtetek a legtöbb hozzászólásból. magyarul annyira vagytok függetlenek, vagy elfogulatlanok, mint a cipőm sarka. szerintem ok nélkül vádolsz. :-D

persze tisztában vagyok azzal, hogy ma balliberálisokról, és jobboldali konzervatívokról szokás beszélni. ezek utak számomra vakvágányok.

simán tudnék írni jobboldali (nemzeti) liberális, és baloldali konzervatív (keresztényszocialista) programokat, számomra ezek a követendő irányok. pragmatikus programokat megint tudnék írni, de ezek ágazati programok, eszmetörténeti szempontból sehová nem sorolhatók.

fenntartom a tévedés jogát, de nekem erős a gyanúm, hogy ti vagytok tévúton. ugyanis a konkrét kérdésekben nem vagytok vitaképesek, beszéltek össze-vissza, és nagyjából arra jutottok, hogy mi van kant, és hegel után a filozófia el lett rontva. amit el tudok fogadni, csak hogy ti éppen ezt a konzervet áruljátok. "liberális konzervárusnak" hívlak benneteket, mert ezt a filozófiai konzervet akarjátok eladni politikai programként.

refuse/resist! · http://torzskocsma.blog.hu 2008.11.19. 16:59:49

bbjnick,
"Ez az egyetlen érdemi kérdés:-)"
Igaz, és sajnos súlyához képest messze ez a legalulreprezentáltabb kérdés e 3 blogban, és a mérsékelt jobboldal nagy részében.
Szerintem emiatt nyer egyre nagyobb teret a nemzeti radikalizmus, mely elsősorban a (-sajnos- pót)cselekvésre hegyezi a fókuszát.

phaidros,
"Hát igen, de abban biztos lehetsz, hogy erről aztán nem lesz szó. "
Gondoltam. És szerinted ez jó vagy rossz?

phaidros 2008.11.19. 20:19:05

zstukacs,

Nem vagyok bölcsész, ezzel nagyon ellentétes, gyakorlati jellegű szakmám van, mint egyébként még sokan másoknak a Konzervatóriumon. Azonkívül én én vagyok, nem "ti".

De azért meg tudom mondani, egzakt definícióval, hogy _nekem_ ki a baloldali, ki a jobboldali, na és? Ezek csak szavak... ugyanúgy, mintha Te mondanád meg. Számomra az nem jelent semmit. Nem ez a lényeg...

phaidros 2008.11.19. 20:27:48

refuse/resist,

"És szerinted ez jó vagy rossz?"

Jelen pillanatban szerintem mindegy, a választ úgyis tudja, akit érdekel - nézd meg az alelnökök múltját. Erre az szokott lenni a válasz, hogy "de nem a kommunista hálózat örökösei". Ezt mondjuk én telibe szarom, de az kétségtelen, hogy nem lebeghetünk mindig kívül mindenen, főleg nem abban a helyzetben, amikor olyan valami uralkodik, ami nekünk nem tetszik.

Tegyük fel a kérdést majd akkor, amikor a jobboldal van uralmon, és nézzük meg akkor a Konzervatóriumot, hogy mivé válik, és mivé válnak a szerzői.

És még akkor sem tudjuk majd igazán, hogy mi a fontos - megteremteni valami ideális világot, amiről tudjuk, hogy sohasem jöhet el, vagy küzdeni valami szerintünk nagyobb rossz ellen, ahogy azt minden "elkötelezett" teszi.

phaidros 2008.11.19. 20:31:33

refuse/resist,

"messze ez a legalulreprezentáltabb kérdés"

rossz a kérdés, mert együtt soha sem fognak tenni. Amit tehetnének: beszélni egymással, és nem lesajnálni, lehányni, leköpni, elhatárolódni, hanem megérteni egymást. De a hangadó nagyszájúaknak ez eszükben sincs, ők nem akarnak sem megérteni, sem gondolodni - a vita, és az anyázás, a cseszegetés az életük.

Tóta W. Árpád · http://w.blog.hu 2008.11.19. 21:58:26

teljesen nem megy a trackback, vagy miattam, vagy nálatok.
mindenesetre kíváncsi leszek, mire juttok a nem-vallásos konzervativizmussal, régóta érdekel.
paraszttrackback: w.blog.hu/2008/11/19/istentelenul

Tóta W. Árpád · http://w.blog.hu 2008.11.19. 21:58:57

nabazmeg. moderáljátok majd ki.

zstukacs (törölt) 2008.11.19. 22:05:57

"De azért meg tudom mondani, egzakt definícióval, hogy _nekem_ ki a baloldali, ki a jobboldali, na és?"

mondd. kíváncsi vagyok erre a szubjektív definícióra.

Tóta W. Árpád · http://w.blog.hu 2008.11.19. 22:13:48

nem valószínű, hogy menni fog, ha mégis, akkor késve és lidokainnal dúsítva.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2008.11.20. 00:51:04

Lidokain, brrr... Keményebb S/M parti, vagy fogorvos? :]

eino. 2008.11.20. 01:17:24

,,Trackback: w [Látogató] 2008.11.19. 20:41:18
Istentelenül konzervatív
Már egy hete csak a modern konzervativizmusra gondolok. Nem, van az egy éve is. Olyan öt, de legkésőbb tizenöt esztendő múlva ugyanis konzervatív szeretnék lenni, és még többször írni esztendőnek az évet. "

Haladó szellemű ember nem tartja cikinek a szinonímák használatát. Akkor sem, ha azok történetesen szépek , netán a Téli Palota ostroma előtt keletkeztek.
Vagy a gyerekeknek már nem is énekelhetjük/mondhatjuk:
,,Csendül a fürge száncsengő,
véget ér az esztendő"?

Weöres Sanyi bácsi , ejnye, ehelyett simán lehetett volna:
,,Csörög a qrva mobil,
megint új év lesz."
(a rím meg a szótagszám is régóta felesleges sallang..)
-------------------------------------------------

refuse/resist! · torzskocsma.blog.hu 2008.11.19. 16:59:49
,,bbjnick,
"Ez az egyetlen érdemi kérdés:-)"
Igaz, és sajnos súlyához képest messze ez a legalulreprezentáltabb kérdés e 3 blogban, és a mérsékelt jobboldal nagy részében.
Szerintem emiatt nyer egyre nagyobb teret a nemzeti radikalizmus, mely elsősorban a (-sajnos- pót)cselekvésre hegyezi a fókuszát."

Valóban ideje a tettekre vonatkozó kérdésekre koncentrálni (a többi csak mint kiegészítő mellékszál érdekes.) Azért lett volna erre idő és mód eddig is. Nem csupán a válaszokig kellene eljutni - bár az se lenne semmi - , hanem tényleg tenni kellene. Csakhogy itt már nagy gondok vannak.

Az utolsó mondatot kiegészíteném :
,,RÉSZBEN emiatt nyer egyre nagyobb teret a nemzeti radikalizmus"

phaidros 2008.11.20. 10:31:24

zstukács,

oks, csak add meg a koordinátarendszert, melyikben mondjam. :)

phaidros 2008.11.20. 10:32:12

"a jobboldali az, aki jogokat akar osztani, a baloldali meg az, aki igazságot."

Mi az igazság?

zstukacs (törölt) 2008.11.20. 11:26:44

phaidros,
olyan koordináta rendszerben definiáld, amelyikben akarod. különben is azt mondtad, szubjektív definíciód van.

"De azért meg tudom mondani, egzakt definícióval, hogy _nekem_ ki a baloldali, ki a jobboldali, na és?"

a politikában igaz állítás az, amit a jelenlevők többsége elfogad. az egyszerű igazság az, amihez egyszerű többség elég. összetett igazság az, amihez konszenzus kell. politikai pragmatizmus. német iskola.

természetesen tisztában vagyok azzal, hogy ez meghatározás bölcseleti úton támadható. de a politika nem bölcselet. a szocialista, a liberális, a nacionalista, és a konzervatív számomra politikai, és nem filozófiai kategóriák. tehát elegendő politikai értelemben meghatározni az igazságot.

zstukacs (törölt) 2008.11.20. 11:46:10

a konzervatívok szerintem nem akarnak jogokat (rights) osztani, az én definícióm szerint nem lehetnek jobboldaliak. a liberálisok ellenben nyilvánvalóan jobboldaliak. kisebbségi jogokat akarnak minduntalan.

mondjuk minden 21 év feletti ember rendszeres egészségügyi ellenőrzés mellett termelhessen és fogyaszthasson könnyű drogot. mondjuk ez egy liberális követelés. jogok kiterjesztése egy kisebbségre, akik nem dohányt, hanem füvet szívnak.

egy konzervatív válasza erre az, hogy rendben, hiszen régen is szívtak füvet, de ezek kereskedelmét hatóság felügyelje. konzervatív az aki az ősiségre hivatkozva a jogok kiterjesztését a többséggel el akarja fogadtatni. a konzervatív és a liberális nem ellenségek. de a politikai térfél ellentétes oldalán állnak. a politika nem boxmeccs.

a totaliárus annak a gondolkodása, aki azt mondja, hogy mindenki szívhasson füvet, az óvodás is, vagy feltétel nélkül mindenki, vagy soha senki. a totalitárius nagyjából a hülye szinonimája.

phaidros 2008.11.20. 11:57:04

zstukacs,

"olyan koordináta rendszerben definiáld, amelyikben akarod. "

Ok, akkor vegyük az egyik kedvencemet, amit a leginkább igazolnak a valóságból érkező visszajelzések. :)

Szerintem ma balos az, aki annak nevezi magát, és jobbos az, aki annak nevezi magát. Más értelme ennek a kategóriának nincs, ugyanis a balosok akkor is balosnak nevezik magukat, ha éppen jobbos módon oldanak meg dolgokat, és a jobbosok is kikérik maguknak, ha balos megoldásaik láttán lebalosozzák őket. Igazából mindenki szavazatért árulja a meggyőződését. Ezzel egyébként nincs is baj, csak a szavazóknak tisztában kéne ezzel lenniük, ez az, ami nincs meg.

Ha a dolgot magát nézem, akkor szerintem a széljobb is kifejezettem balos néha.

De ennek az egésznek nem sok köze van ahhoz, hogy személy szerint miért rühellem, tartom megvetendőnek a hazai, magát baloldalnak nevező (ld. fenn) bagázst. Nem azért, mert pl. antikapitalisták (?!), dehogy. :)

"a politikában igaz állítás az, amit a jelenlevők többsége elfogad."

Valóban így mondják, de az nem az IGAZSÁG. Hiszen ezzel az erővel a náci németországban a náciknak igaza volt a zsidókkal kapcsolatban. A mennyiség semmiképpen nem egyenlő a minőséggel.

don shimoda,

oks, megkérdem; ő tudja szerinted, hogy egy balos szerint mi az igazság? :)

phaidros 2008.11.20. 11:58:17

zstukacs,

"a konzervatívok szerintem nem akarnak jogokat (rights) osztani, az én definícióm szerint nem lehetnek jobboldaliak. a liberálisok ellenben nyilvánvalóan jobboldaliak. kisebbségi jogokat akarnak minduntalan."

szerintem nem jók már rég ezek a cimkék. Próbálod beleszuszakolni, de valahol ki fog lógni a lóláb. Új cimkéket kéne bevezetni a köztudatba.

phaidros 2008.11.20. 11:58:53

Vajon taoista lehet konzervatív? És akkor az vallásos konzi?

___________________________ (törölt) 2008.11.20. 12:41:58

"Létezhet-e vallástalan konzervativizmus?"

Szerintem ez azért értelmetlen kérdés, mert tény, hogy létezik, pölö, John Kekes, Theodore Dalrymle, vagy éppen Cicero.

ÁrPi 2008.11.20. 12:44:35

Egyes nemateista konzik úgy vélekedhetnek ill. (emlékezhetnek meg) pl egy vacsorán bort töltve, hogy
ez a bor az ö azaz Jézus vére.
Ilymódon ha ez a nemateista konzi csoport osztozik abban a vallomásban hogy Jézus az Igazság, akkor azt a bort töltve tulajdonképp az Igazságot osztják (vagy szolgáltatják?? Töltik???? :) ).
S azt mondhatják konszenzusosan hogy

" Borban az Igazság! "

Különben a szóhasználat is differenciált:
Szolgáltatjuk-e vagy osztjuk-e azt a két megemlített eszmét,
az igazságot ill. jogot.
Nemrégóta Magyarországon a jogszolgáltatás kifejezés honol, mert a másik kifejezés nem korrekt -vagy mi.
(lásd: "Mi az igazság? -- Que est Veritas? " )

zstukacs (törölt) 2008.11.20. 13:07:53

persze, hogy nem az IGAZSÁG. ez a TRUE amit keresel egy konstans minden logikai vagy lelki gyakorlatban.

-- a fizikában nem is létezik, csak a metafizikában.
-- a matematikában nem is létezik, csak a logikában.
-- a bölcseletben nem is létezik, csak a politikában.
-- a nyugati vallásokban nem is létezik, csak a keletiekben.

ezzel nem azt akarom mondani, hogy a keleti vallások alacsonyabbrendűek, mint a nyugatiak, hanem csak azt, hogy a nyugati vallások, meg még egy csomó tudományterület tökéletesen meg van az igazság fogalma nélkül. olyan a nyelvük, vagy a nyelvezetük, hogy hiányzik belőle a TRUE.

majd itt jön shenpen, és elmagyarázza, hogy a programozási nyelvek jelentős része is meg van nélküle. de ő azokat nem is tartja nyelvnek. mert azokban minden ami nem NULL igaz, és ha jól sejtem az ő vallása meg ezt a szemlétet tiltja. de lehet, hogy tévedek, nem tudom mi az a buddhista. azt sem tudom, hogy mi az a taoista. szóval nem tudok arra felelni, hogy a taoisták lehetnek-e konzervatívok. biztos lehetnek.

zstukacs (törölt) 2008.11.20. 13:14:35

ÁrPi,
az a gond, hogy a konzervatív nem vallási, és szerintem nem is filozófiai, hanem politikai kategória.

lehet valaki bigott vallásos, és közben küzdet azért, hogy az egyneműek, de különösen a férfiak vagyonközösségben élhessenek, hiszen jézus is így élt a tanítványaival, és az egyház is így él. de aki ezt mondja az ma ultraliberálisnak számít. a vatikánban is van vonal, amelyik újra akarja értelmezni a bibliát, és ki akarja egészíteni az összes pápai enciklikát. és ők nem feltétlen hülyegyerekek.

zstukacs (törölt) 2008.11.20. 13:18:01

Shenpen,
szerintem a konzervatív nem filozófiai kategória. ha úgy vesszük majd minden bölcselet konzervatív, alig van olyan, amelyik ne épült volna valamilyen hagyományra. ha meg úgy vesszük, akkor egyik se konzervatív, hiszen mindegyik szakított valami hagyománnyal, és próbált valami eredetit mondani.

phaidros 2008.11.20. 15:37:39

"a nyugati vallásokban nem is létezik, csak a keletiekben"

"nem tudom mi az a buddhista. azt sem tudom, hogy mi az a taoista. szóval nem tudok arra felelni, hogy a taoisták lehetnek-e konzervatívok. biztos lehetnek."

Khmm, izé. De tényleg.

zstukacs (törölt) 2008.11.20. 18:36:28

a nyugati vallások nagyjából azt mondják az igazságról, amit mulder ügynök, hogy az odaát van, ezért vannak európában az igazságot kereső (az én értelmezésemben baloldali) politikai irányzatok. a jobbszárny nem keresi az igazságot, egyszerűen jogokat akar osztani.

___________________________ (törölt) 2008.11.20. 20:26:19

Hát buddhistának itt vagyok én, bár amilyen röhejesen keveset gyakorlok, nem illene használnom ezt a jelzőt. Taoista pedig a Heti Válasz volt szerkesztője, Toót H. Zsolt, akivel olyan 5 éve sokat beszéltem egy netes fórumon és nagyon jó arc volt, aki viszont jópár éve nagyon eltűnt, nem tudom, hogy mi van vele.

pardes 2008.11.20. 21:38:38

Érdekes volt, megérte elmenni.

Hadrian VII. · HTTP://KONZERVATORIUM.BLOG.HU 2008.11.20. 22:02:53

Kezdünk hazaszállingózni, úgyhogy lesz majd beszámoló - gondolom:). Jó sokan voltunk, köszönet mindenkinek!

phaidros 2008.11.20. 22:30:59

Jó volt, és jó volt találkozni a csapattal!

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2008.11.20. 22:57:43

Jó volt, csak kár, hogy megint nem tudtam meg, hogy melyik nick kit takar; vagy hogy melyik ember milyen nicket takar. :-)

megadjagabor 2008.11.20. 23:01:01

Ennyire szállingóztok haza? Ezek szerint mindenki haza is ment? Azt hittem a többieknek ereszdelahajamat lesz:-)

Hadrian VII. · HTTP://KONZERVATORIUM.BLOG.HU 2008.11.20. 23:28:49

Csöncsön: kényesen ügyelünk az identitásunk titokban tartására :)

hcrules 2008.11.21. 00:58:34

Sajnos nem tudtam elmenni, de lesz ennek még folytatása, igaz?

phaidros 2008.11.21. 08:04:56

Hát remélem, jó lenne.

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2008.11.21. 08:47:13

inforadio.hu/hir/belfold/hir-240321

Rákos daganatként dolgozik mindenkiben az a tudat, hogy létezik tökéletes társadalmi rendszer - jelentette ki Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője a csütörtök este rendezett Nemzeti blogcsúcson. Hozzátette: különbséget kell tenni kételkedés és "fikázás" közt. A Jobbklikk szerzője mellett a Reakció és a Konzervatórium munkatársai vettek részt a fiatal konzervatív gondolkodók egyik első összejövetelén. Kifejtették: újra föl kell fedezni az olyan példaképeket, mint Desewffy Aurél vagy Kemény Zsigmond, de elhangzott Bethlen István neve is. A résztvevők úgy vélték, az egyházakat erősíteni kell. A legrosszabb lehetőségnek azt nevezték, ha az MSZP megnyeri a következő választásokat.

peetmaster · http://nemdohanyzom.blog.hu 2008.11.21. 09:33:49

jó volt, legyen még, legyen hagyománya. Végtére minden hagyomány újdonság volt a maga idejében.

megadjagabor 2008.11.21. 09:36:29

Bátorkodtam néhány kiegészítő gondolatot leírni, hamarosan kint lesz.

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2008.11.21. 09:38:33

inforádióban lészen hanganyag is

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2008.11.21. 10:04:57

don shimoda · www.konzervatorium.blog.hu 2008.11.21. 09:57:25

persze, nyugodtan, hivatkozással bármit!

OLVASÓK SZÁMA

AKTUÁLIS TÉMÁINK

MANDINER

Nincs megjeleníthető elem

JOBBKLIKK

Nincs megjeleníthető elem

CREATIVE COMMONS

Creative Commons Licenc
süti beállítások módosítása