Van ugyan, aki nem képes és van olyan is, aki nem akarja látni, de érezni valamennyien érezzük, azt a (hogy analógiával éljek) „Szent András-törésvonalat”, ami a mai magyar élet legvészjóslóbb jelensége. E törésvonal, már csak méretéből és aktív voltából adódóan is, természetesen, különböző perspektívákból különbözőképpen mutatkozik meg. Ugyanakkor, hatásaiban bármennyire is komplex jelenségről van szó, ez a törésvonal mégiscsak 1 azaz egy darab történelmi képződmény (mint törésvonal), így körüljárható és leírható.

 

Huizinga értekezik egy helyütt (talán a történelem formaváltozásáról, formaváltozásairól írott tanulmányában) arról, hogy a történelem megértésének feltétele (lehet) dramatizálhatósága. Nem ismerem Csutakaszürkelő viszonyát a huizingai oeuvre-höz, mindenesetre tény, hogy, a maga sajátos módján, határozottan él az említett módszerrel. Bejegyzéseinek szereplői igen intenzív lelki, szellemi és közösségi életet élnek a magyar „Szent András-törésvonal” mentén (így körüljárva és leírva azt). S ami talán a legszebb: minél inkább megértjük őket, minél inkább belemegyünk a játékba, annál jobban megértjük magunkat.