Egy baloldali közíró hálája és köszönete a jobboldalnak

Konzervatorium I 2011.12.15. 10:37

Valójában panasz-és vádiratként kezdtem megfogalmazni üzenetemet, mégis kénytelen voltam annak címét és némiképp tartalmát is megváltoztatni. Így, az ünnepek közeledtével szeretnék őszinte köszönetet mondani a regnáló hatalomnak és a jobboldalnak általában: mielőtt teljesen elmerültem volna Sartre-ban újra, visszaadtátok létem értelmét. 

Rettenetesen unatkoztam 2010 tavasza előtt. A legutolsó alkalom, amikor elememben érezhettem magam, 2006 volt, amikor a jobboldal által feltüzelt radikálisok szétverték a köztévé székházát. Utána csak a szokásos, business as usual mindennapi eseményeit néztem, nem volt mit mondanom, a tollam csütörtököt mondott egy-két szó után, nem hívtak szakérteni sehová. Magamba roskadtam. Feri és Gordon óvták a Köztársaságot és a Haladást, ráadásul Feri hetente megjelenő programjaival minden gondolatomat ellopta. Utána már az SZDSZ sem volt ott puszta valójával, hogy megvigasztaljon.

De jött a kétharmados fülkeforradalom, és minden megváltozott. A barbár jobboldal nyers hatalma pillanatokon belül eszméből élő valósággá vált. Ismét volt miről beszélni. Mikor tudtam én 2010 előtt utoljára aggódni a demokráciáért, mikor sirathattam el utoljára a jogállamot, mikor borzadhattam el utoljára a baloldaliak és liberálisok nemzetből való kirekesztésétől? Na igen, 1998 és 2002 között, de az olyan régen volt, hogy azóta megszépült Orbán Viktor fényképe, alkalomadtán még első kormányzásának időszakát is – legalább részben – sikeresnek nyilvánítottam. De most, hogy visszatértetek, eszembe jutott a koronaúsztatás, a gyűlölet szítása, a nemzetieskedés, és ennek új, modernizált verzióját láthatom. Alkotmányozás, médiatörvény, bankadó stb. Fellélegeztem. Van miért aggódni. Rájöttem, hogy az aggodalom a lételemem, ebből merítek erőt: aggódom, tehát vagyok. Nagy örömmel olvasom ismét a nyugati sajtót, szerzek tudomást az amerikai intésekről és félelmekről, tarthatok ismét az ország végleges balkanizálódásától. Ugyan, mi lenne velem nélkületek? A sima menetrend is elég lenne, de ti még tesztek nekem egy olyan szívességet is, hogy az idiótáitokat is előveszitek, megkönnyítve ezzel dolgomat.
 
Nézzétek csak meg, miféle virágzást indítottatok el, akaratotok ellenére: Józsi megint könyvet írt, még Mari is új erőre kapott. Mint a régi szép időkben. Árpi barátom is boldog, mert újra gyalázhatja teljes elánnal a kereszténységet és a magyarokat, ennek hiánya miatt már teljesen depressziós volt. 
 
Amióta kormányoztok, kedves barátaim, megindult a tollam, előjöttek az anno kedvelt fordulatok, bő másfél év alatt több cikket és tanulmányt írtam, mint nyolc év alatt összesen, hetente többször hívnak az ATV-be. Mit is mondhatnék? Boldog vagyok. Rájöttem, hogy akkor érzem igazán jól magam itthon, ha minden nap teleírhatom azzal a Facebookot, hogy mi mindenem van már összecsomagolva. 
 
Egy szó mint száz, hálás vagyok nektek. És nem tudom, mi lesz velem, ha újra itt hagytok. Aggódom, hogy nem lesz miért aggódnom. 
 
Puszillak titeket, 
 
Zoli. 
 

Kövesd a Konzervatóriumot a Facebookon is!

 


A bejegyzés trackback címe:

https://konzervatorium.blog.hu/api/trackback/id/tr773465418

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2011.12.15. 11:03:04

Viccelődnek a KIM-ből az ifjú főosztályvezető-helyettesek.

Alvarez 2011.12.15. 11:08:27

A kormány tevékenysége mellett kiállni már annyira gáz, hogy helyette jönnek a kényszeredett posztok. Azon a napon, amikor kiderült, hogy a ledarált Alkotmánybíróság sunyi módon cserbenhagyja a nyugdíjukból kisemmizetteket, akkor jönnek az ilyen elterelő írásművek.

Grigorij Pantyelejevics 2011.12.15. 12:13:53

"A veszprémi nyugdíjbiztosítóban szúrta szíven magát egy otthonról hozott késsel egy 56 éves férfi szerdán, akinek egy határozat értelmében csökkentették a rokkantsági nyugdíját. "

Hűű! De viccesek is az emberek, ha aggódnak. Jaj de jól lehet ezen poénkodni.

G.d.Magister · http://laudator.blog.hu/ 2011.12.15. 12:25:20

@Grigorij Pantyelejevics: az 58 éves férfi, felteszem, nem balos közíró volt. Persze éljen a több tízezer rokkantnyugdíjas országa.
Hangulatkeltésből jeles.

KisNagyHont 2011.12.15. 12:32:54

@Kettes: Azért arra kíváncsi lennék, hogy te honnan írsz. A nagy balos polblogok mögött is balos újságírók, sőt akár politiikusok állhatnak. Kinek lenne ennyi ideje meg kedve egyébként ennyi időt elizélni egy blogra?

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2011.12.15. 13:01:24

@KisNagyHont: A mi blogunk mögött nem állnak sem balos újságírók, sem politikusok. Hétköznapi emberek állnak kórosan túlfejlett politikai érdeklődéssel.

yda 2011.12.15. 14:59:54

@Kettes:
Olyanok vagytok mint a fürdőkádba ejtett iPhone!

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2011.12.15. 16:14:55

@yda: Kit érdekel, amíg nincs benne víz.

drakulatúra 2011.12.15. 16:23:28

@yda: inkább olyanok, mint egy vödör takonyba mártott éticsiga...

Bloodscalp 2011.12.15. 23:47:31

@Kettes: itt név nélkül, a Jobbklikken névvel...

P.mester 2011.12.15. 23:58:35

nagyon gáz ez a qúrmány

Stenonis 2011.12.16. 08:08:47

Nagyon jól sikerült a cikk időzítése :)

Kreténkék, csak gratulálni tudok...

Tavaly még keresett a kormányotok valami indokot a lopásra (eltőzsdézés megakadályozása, nyugdíjvédelem), idén kertelés nélkül mag a rablás.

A takonygerincű miniszterelnök leprás jobb keze még egy költségvetést sem tud összeállítani, és emiatt mennek lopni.

Mert olyan konzervatív, keresztény dolog mások megtakarítását államosítani.

Ráadásul tavaly kötöttünk egy egyezséget. Én nem kapok állami nyugdíjat, cserébe marad a nyugdíj megtakarításom. A munkáltatói járulék meg megy az állami közös nagy fekete lyukba.

Erre jön a rohadó jobb kéz és segget csinál a szájából.

Eddig sem rajongtam a fideszért, de a nem szeretés átment mélységes gyűlöletbe.

Almaleves · http://almaleves.blog.hu 2011.12.16. 10:27:59

Bocsánat, hogy hozzászólok, de nekem nem az aggódás a kedvenc időtöltésem, hanem a mosogatás.
Két szakaszra osztom az életem:
1. A mosogatás
2. Felkészülés a mosogatásra

Az 1. szakasz a legfontosabb, mert az konkrét cselekvés, de a felkészülésre is szeretettel gondolok, mert az adja az erőt és a feltöltődést.

Egyébként nem ismerem ezt a baloldali közírót, talán lehetne kicsit konkretizálni, főként azért, mert kicsit össze vagyok zavarodva a baloldal fogalmát illetően.
Ha valaki elmagyarázná a baloldal és a jobboldal közötti különbséget, annak nagyon hálás lennék, továbbá szerencsés volna hozzátenni azt is, hogy ma Magyarországon a különféle pártok, vagy politikai formációk, melyikhez tartoznak.

Nagyon köszönöm.

dr. pretender 2011.12.17. 17:53:38

Na igen. Én is azt gondoltam, hogy a magántulajdon védelme a konzervativizmus fontos eleme. Úgy látszik, nálunk nem. Vagy ez a konzi nem az a konzi?
A blog meg már annyira mélyre süllyedt, hogy nem is találok szavakat :S

Secundus 2011.12.18. 15:49:02

Kedves Konzervatórium!

Nagyon kedvelem a cikkeiteket, amit viszont sajnálok: a sok kiváló munkát néha agyonvágjátok ilyen "nevem nem vállalom" szar posztokkal. Ami sem nem gúnyos, sem nem vicces. Ugye az író helyén szereplő "Konzervatorium" nem azt jelenti, hogy Ti ezt gondoljátok? Mert akkor menekülök, de gyorsan!!!
Almaleveshez kapcsolódva: magyarázzátok már el nekem - sőt: jó lenne egy poszt, hogy sokan olvashassák! - ma Mo.-n valóban mi a különbség jobb és bal között? Történelemmel és társadalomelmélettel foglalkozóként ugyanis merem állítani: ma hazánkban sem valódi bal, sem valódi jobb oldal nem létezik, csak valami habókos populista maszlag (ami rettentően veszélyes), s ennek egyik irányzatát e poszttal Ti is kiszolgáljátok. (Sajnos!). S bár az állítólagos hazai "jobboldal" szerint Isten rendelése, hogy mindig jobboldali kormányzat legyen, ez messze nem igaz. Ugyanis e rendszer ugyanúgy diktatórikus rendszert jelentene, mint anno az "átkosban."

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2011.12.18. 19:17:02

@Bloodscalp: Na és? Csak névvel szabad politikai véleményt kifejteni?

Bloodscalp 2011.12.18. 19:45:05

@Kettes: perszehogy nem, ilyenkor gerincesebb ha a nevét is odateszi, mégis kijön az anonimitás mögül, teljesen más tudni ha a kormánynak dolgoznak, nem? És elmondja hogy ezért és ezért írja mindezt (mert párttag, mert 1000 éve fidelitaszos, mert viktorban és a fideszben hisz már egyedül stb)...rendre nem teszik meg.

quodlibet 2011.12.19. 15:31:40

Jó írás, szamár aki nem érti.

futura 2011.12.20. 20:41:37

@Gabrilo: Nem rossz cikk, világos, következetes okfejtéssel, ...DE.
Nem ez a válasz az előző hozzászólók által feltett kérdésre, azaz hogy a jelenlegi kormányunk lépései hogy magyarázhatóak jobboldaliként.

Amúgy tényleg van olyan érzésem, mintha a blogot Torkos Matildék eistandolták volna.

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2011.12.21. 10:21:10

@futura:

Egyrészt: de.
Másrészt: akit az érdekel, hogy "jobboldalinak" tartható-e egy kormány intézkedéseinek az összessége, az nyilván nagyon unatkozik, vagy mást akar már a legózás helyett. Nem inkább azon kell gondolkodni, helyes-e vagy helytelen-e egy-egy intézkedés, és azok összessége, és ha igen/nem, miért? Én célravezetőbbnek és értelmesebbnek tartom.

Czelder Orbán 2011.12.21. 14:02:04

@Gabrilo:
Egyrészt rendben van ez a "helyes-e egy-egy intézkedés vagy nem" megközelítés, de választ nem nehéz adni rá; nem helyes. Nagyon nem.

Másrészt meg a jobboldaliság számonkérése igenis releváns, hiszen többek közt ti is felelősek vagytok kialakult "jobbdoldali Fidesz" képért. Sőt, nemcsak felelősek vagytok, hanem kompetensek is a válaszadásban, hiszen a kormánynak dolgoztok. Közpénzen. Szóval egy kicsit erőltesd meg magadat, ha már kommentelni van időd.

@futura: Bocs, hogy elvettem előled a terepet.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2011.12.21. 18:48:11

@Czelder Orbán: izé, az Alkotmánnyal nem az volt a baj, hogy túl jobber?

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2011.12.21. 20:17:04

@Czelder Orbán:

A válaszadásért való erőfeszítést sajnos nincs benne a munkaköri leírásomban. Így ha már erőfeszítést teszek, azt csak jó okkal.

"Másrészt meg a jobboldaliság számonkérése igenis releváns"
Hát kérje számon!

Czelder Orbán 2011.12.21. 21:13:32

@tölgy: Túl jobber??? Én ilyet biztosan nem mondtam/írtam, ne nézzen már ballibnek vagy minek.

@Gabrilo: Gondoltam, esetleg van valami érve (mentsége), amit jolly joker alapon be tud dobni válaszként.

Czelder Orbán 2011.12.21. 21:16:22

@tölgy: Túl jobber??? Én ilyet biztosan nem írtam, ne nézzen már ballibnek! :(

@Gabrilo: Gondoltam, van valami jolly joker érve erre az esetre, ha már ilyen magabiztos.

Czelder Orbán 2011.12.21. 21:17:26

buzi blog.hu, a második kommentet meg ezt is nyugodtan moderáljátok ki.

wandakutya 2011.12.22. 18:37:59

@Alvarez: Igen. A ledarált alkotmánybíróság, ami most kaszált el pár lényegtelen kis törvényt... Kacag a májam...

wandakutya 2011.12.22. 18:40:46

Csak egyet nem értek. Mért pont Zoli az aláírás? :)

OLVASÓK SZÁMA

AKTUÁLIS TÉMÁINK

MANDINER

Nincs megjeleníthető elem

JOBBKLIKK

Nincs megjeleníthető elem

CREATIVE COMMONS

Creative Commons Licenc
süti beállítások módosítása