Egy mocskos kampányhét termése

Hadrian VII. I 2010.04.02. 20:44

Morvai Krisztina már évek óta Gaudi-Nagy Tamással bújik ágyba, Kóka János "pletykák szerint" az LMP-vel áll bosszút Retkes Attilán, Tőkés László pedig nem tudta elkergetni az ágyába bújó csinosságokat, és válik a feleségétől, aki rosszabb, mint Ceausescu - a kampány utolsó előtti hete sem hozott sok izgalmat, de legalább jópáran lementek kutyába.

A Konzervatórium díjakat oszt azoknak, akik a héten a legkevésbé voltak képesek az újságírói és emberi normák betartására.

3. helyezett: ATV.HU

Az atv.hu "Kóka-támogatás és Fidesz-kopogtató – pletykák az LMP-ről" címmel és "A Lehet más a politika mindent tagad, miközben csendben izmosodik" alcímmel közölt egy cikket a minap, és igazából már ebben a két sorban benne is van minden.

Az atv.hu környékén olyasmiről, hogy újságírói etika, nyilván még hírből sem hallottak. Persze nem muszáj ilyen szigorúaknak lennünk, azt is mondhatjuk, hogy csupán kreatívan kezelik a forrásaikat. Ugyanis az értesüléseiket - hogy az LMP-t a Fidesz, Kóka János és Észak-Korea, na jó utóbbi azért nem - támogatja, az alábbi forrásokkal támasztják alá:

a.) "a gyorsan jött megerősödéssel párhuzamosan szőttek történeteket az LMP felfutásának mikéntjéről (...)Az első fáma úgy szól, hogy a Fidesz okosan kártyázott a begyűjtött kopogtatócédulákkal, és a felesleget – legalábbis azokban a körzetekben, ahol eddig tradicionálisan stabil volt a baloldal, például Észak-kelet Magyarországon – szétszórta a kisebb pártoknak, többek között az LMP-nek. (...) ez egyébként, szól a politikai tanmese, nem mindig direkt cédulatovábbítást jelentett." 

b.) "állítólag néhol a Fidesz (...) hogy az elmélet helytálló, az valószínűsítheti, miszerint"

c.) "a szocialisták szerint az együttműködést az is bizonyítja, hogy az LMP kopogtatócédulái kapcsán a választási bizottságba delegált fideszes szakértők nagyvonalúak, bezzeg az MDF-fel szőröztek"

d.) "Ám az LMP-t nem csak a legnagyobb ellenzéki párttal hozza összefüggésbe a suttogó propaganda (...) a városokban, különösen a fővárosban azt állítják: az LMP hátterében az SZDSZ pontosabban annak kókai vonulata tapintható ki. Elvben ebben lehet ráció, hiszen a szabad demokrata ideológia számos ponton összeér az LMP zöldliberalizmusával."

e.) "Így valószínűleg nem véletlen, hogy a pletykák szerint Kóka köre is besegített egy csöppet a kopogtatócédula-szerzésbe"

Úgy szól a fáma, történeteket szőttek (kik?), szól a politikai tanmese (kié?), állítólag (ki mondja?), valószínűsíthető, a suttogó propaganda azt mondja, azt állítják (kik?), kitapintható (hogyan?), lehet ráció, a pletykák szerint - ha van az újságírásnak alja, akkor ez tényleg az.
 
Sehol egy ellenőrízhető állítás, sehol egy konkrét forrás, ellenben a vádak annál súlyosabbak. Aztán még csavar egyet a történeten az atv.hu, és ezeket a pletykákat, a zuhanyhíradó értesüléseit még számon is kéri az LMP-n, majd a várható eredményt úgy tálalják, hogy az LMP galád módon "mindent tagad", azt sugallva, hogy vaj van a fülük mögött, és minden szóról-szóra igaz.
 
Arra pedig már ki sem térünk, hogy a "Kóka János X-et támogatja" alapból az egyik legaljasabb vád az egész univerzumban. Egy igazi, kivédhetetlen tömegpusztító fegyver, melynek alkalmazása már önmagában háborús bűnnek számít. Ha holnap azzal jelenne meg a Blikk, hogy "Kóka János szereti a húsvéti nyuszikat", akkor garantált, hogy másnapra milliószámra ölnének le a nyulakat és mindenféle pelyhes-cuki állatot szerte Magyarországon. Már csak Gyurcsány Ferenccel kellene összefüggésbe hozni az LMP-t, és akkor még az állami támogatást jelentő 1%-ról is atombiztosan le fognak csúszni április 11-én. (A sztorit átveszi és tovább gombolyítja a HVG Online azon a szálon, hogy Kóka pusztán bosszút akart állni Retkes Attilán.)
 

2. helyezett: Tőkés László testvére, Tőkés István

 
Bár nem a magyarországi kampányhoz kapcsolódik, de mivel a sztori főszereplője egy politikus, és mert az egész már nagyon-nagyon durva, ezért ennek is itt a helye. 
 
Tőkés Lászlótól sorozatos hűtlensége miatt válik a felesége, adta hírül erdélyi lapok nyomán a magyar sajtó. Nem egy szép történet, bár az a része, hogy Tőkés a családjával hivatalos levelek formájában kommunikál, kétségtelenül vicces. Díjunkat azonban nem a szennyest kiteregető feleség, és nem is a bulvársajtó kapja, mely Faludy Fannival boronálja össze Tőkés Lászlót. És nem is Tőkés László, aki tiszteletben akarja tartani a "család szentségét", és ezért nem nyilatkozik. Hanem Tőkés László testvére, aki viszont nagyon máshogy gondolkozik a család szentségéről, és egy zaftos kis nyílt levélben írja a következőket:
 
Kérdem én, hogy érzi magát az a férj, akit (számtalan elfoglaltsága miatt nagyon elfoglalt lévén) zsúfolt napjai után hazatérve évekig nemhogy melegséggel, de még egy kávéval sem várják? Akinek felesége nem képes férjének megértő társa, ne adj'isten segítője lenni, őt mindössze bankárának tekinti?
(...) Joggal kérdezhetik, az állítólagos 20 év u.n. „rossz házassága” után miért most adja be Edit asszony a válópert? Véleményem szerint azért, mert amíg egy szerény papi fizetés megosztása smafu, addig a mostani EU parlamentié már döfi, annak 30%-ért már érdemes „áldozattá” válni...
(...) Ami a „szeretőkkel” kapcsolatos vádakat illeti, Lászlónak fizikailag nem volt, és van ilyesmire ideje, hacsak, a fentiek miatt is, és mint minden híres ember, néha nem tudta elkergetni egy-egy ágyába bújó csinosságot...
(...) Bevallom, én aki sógornőmmel, igaz, kényszeredetten, a leghosszabb ideig tartottam a kapcsolatot, csak azután írtam neki egy válásra felszólító levelet, kijelentve: „te vagy nagyon beteg, vagy pedig nagyon aljas vagy”, amikor egy 2009 júliusi hivatalos levelében a mai gyűlöletének fényében értékelte házasságuk elmúlt éveit, egyben elferdítve a Temesvár-i múltat is. Néha, - megélt családi élmények alapján- elmerengek, nem-e szervezte be a securitate, vagy annak utódja ezt a gyűlölködő, pénzéhes feleséget is? Remélem, hogy nem...
 
Örvendek azonban, hogy öcsém végre kivásárolhatja magát ebből a számára rémesebb helyzetből, mint amit anno Ceausescu okozott neki

Jobb is, ha nem vesszük végig az állításokat és jelzőket, csupán az utolsó mondathoz álljon itt egy link Csau bűneiről

1. helyezett: gondola.hu

Láthattuk, nagyon erős a mezőny, azonban a legetikátlanabb ezen a héten minden kétséget kizáróan a dizájnjában megújuló (és a fidesz.hu-ra furcsán emlékeztető) gondola.hu volt. Mi sem áll tőlünk távolabb, mint hogy rajongással szeressük Morvai Krisztinát, és a Jobbikról napvilágot látó elfeledett fotókon, videókon és nyilatkozatokon is jót röhögünk, de azért mindennek van talán határa.

A gondola máshogy gondolja, és "Ismét a Tízparancsolat… - Morvai és Gaudi-Nagy románca" címmel bevállalja azt, amit más eddig nem véletlenül nem, ugyanis ez már tényleg övön aluli. A cikkben van ugyanakkor olyan információ is, melynek tényleg érdemes lett volna rendesen utánamenni és azt az újságírói normáknak megfelelően megírni (az Október 23. Bizottság Alapítvány lenyúlt milliói), viszont így, a magánéletben való vájkálással még ezt is hiteltelenítik.

A gondola sem szívbajos, figyeljük a fordulatokat, megfogalmazásokat, ahogy egyre inkább lemennek kutyába!

Így hát Tamás és Krisztina között 2007. októberében, a Civil Jogász Bizottság kárpátaljai látogatásakor már izzik a levegő. Szerelmes pillantásokat váltanak.

Az első regisztrált csók a jogász csapat 2007. novemberi észak-amerikai körutazáskor csattanhatott el. S azt sorozatosan újabbak követik. Az aktusoknak több szemtanúja is van, ugyanis meglepő módon Krisztina és Tamás alig palástolja érzelmeit.

Az események forrpontja a kanadai Torontó, ahol a bizottság tagjait egy vallásos magyar család házában szállásolják el, akik nagy lelkesedéssel készülnek konzervatívnak beharangozott vendégeik fogadására. Mindenki külön szobát kap. Reggel aztán a háziasszony kis híján hanyatt vágódik, amikor Krisztina szobáját üresen, ágyát bevetetlenül találja.

– Csak nem rabolták el? – hüledezik. Föllármázza a többieket. És végül a titokról is föllebben a fátyol. Krisztinát Tamás szobájában találják. Valószínűleg felnőttesdit játszottak.

Magánügy? Az.

Éppen annyira, mint amennyire Bill Clintonnak magánügye volt, ami az Ovális irodában történt. Bele is bukott.

A kellemes éjszaka után reggelizni gyűlik a kis csapat. A vallásos házigazdák meredt szemekkel néznek maguk elé, még a történtek hatása alatt állnak. Krisztina viszont az alkalomhoz illően felszólítja az egybegyűlteket, hogy mondjanak asztali áldást és imát.

Erre kis híján elszabadul a pokol.

Többen (a vendéglátók és a vendégek egy része) ugyanis azt gondolják, hogy az álszent, farizeus viselkedésnek is van határa.


Ezek után pedig csak találgathatunk, hogy mi jön itt még, hogy mit tartogat a kampány utolsó hete. Genetikusok rántják le a leplet valamelyik hetilapban a pártelnökök valódi származásáról? Netalán pár kikockázott arcú prostituált fogja összehasonlítani eddig nem ismert szempontokból a miniszterelnök-jelölteket? Fásultan várjuk.


A bejegyzés trackback címe:

https://konzervatorium.blog.hu/api/trackback/id/tr421890498

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: LMP=SZDSZ ? Ön volt SZDSZ-es szavazó? Most hová fog szavazni? 2010.04.07. 11:48:49

Semmilyen kapcsolatban nem állok az LMP-vel és nem segítettem a pártot az ajánlócédula-gyűjtésben sem - jelentette ki Kóka János.Elötményeket nem ismertem, nem hallottam, de a cáfolatot olvasva eszembe jutott valami.... Hogy is van...: Nem zörög a har...

Trackback: Vona Gábornak megjelent Gábriel? 2010.04.03. 15:27:52

Helyszín: Mennyek országa GPS: Galaktikus. sz. 41° 54′ 9″, Galaktikus. h. 12° 27′ 6″ (érdekes egybeesés a földi GPS koordinátákkal) -Péter! -Igen, Mennyei Atyám! -Te vagy é örzője a mennyek

Trackback: Holdudvaroncok 2010.04.03. 14:04:02

 Holdudvaroncoknak nevezem a továbbiakban azoknak a hitelüket vesztett pártoknak - nevesen a maszopnak, a szadesznek, a madöfnek (de bizonyos mértékig idesorolható a lemp és a figyusz is) - a kebelbarátait, akik hűséges pincsikutyákként szolgálják...

Trackback: Orbán és erkölcs 2010.04.03. 10:07:33

 "Az egész ingatlanpanama-ámokfutást a Fidesz és a Fidesz média mély hallgatása övezi. Mivel tyúkperekben is elszámoltatást hirdettek, a hallgatás különös. Volt, egészen addig, amíg napvilágot nem láttak azok a fotók, amin Orbán Viktor és a s...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

osborne 2010.04.02. 22:26:14

jogos-jogos de kampányfinis és sajtóetika? ez azért soha nem voltaj puszipajtik :)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.04.02. 23:12:45

Ami itt mostanában elindult, az olyan fokú aljasság, amit az én gyomrom már nem vesz be:-( Az elmúlt húsz évben (a NATO- és EU-csatlakozási szavazás kivételével) minden lehető alkalommal éltem szavazati jogommal. Erősen gondolkodom rajta, hogy most ne éljek vele.:-(

A mértékadó(?) sajtó tevékenységéről pedig csak ennyit:

Faludy György írja Fényes László baloldali újságíróról:

1939-ben vagy 40 elején Fényes elbeszélte nékem, hogy az I. háború idejében egyik barátja elmondta néki, Tisza István miniszterelnök Hermina úti lakásából bérkocsin megjelenik a Király utca és Körút sarkán. A látogatás incognito. Leszáll a bérkocsiról, és a közeli Valero utcába siet, ahol egy bizonyos Petka nevű utcanő szobára viszi, aztán hazamegy. Fényes, akit Tisza Istvánnal halálos gyűlölség kötött össze, nem nagyon hitte a mesét, de egy nap, télen este 7-kor – az adott időben – a Király utca sarkára ment, és csakugyan látta, hogy Tisza bérkocsin közeledik, a Valero utcába megy, és a nevezett kurva szállására siet. „Ennyi a történet!” – mondta Fényes. „Megírtad?” – kérdeztem. „Hogy az ördögbe képzeled?” – válaszolt Fényes.

ü
bbjnick

Czelder Orbán 2010.04.02. 23:16:27

Jogos, de nem gondolnám, hogy helye van az ilyen alantas témának egy magát jópár lépcsőfokkal emelkedettebbnek, szofisztikáltabbnak definiáló blogon.
Az az öltönyös K logó a blog fejlécében most biztos nagyon csúnyán nézne le, ha lenézhetne.

Iustizmord 2010.04.02. 23:20:12

muhaha.

amúgy a (zs)indexen (ugyi-ugyi) kitűnő cikk van a hitler uintergangja c. stílusparódiákra, a vonagábor féle pl szinte zsenilis. majdnem olyan jó mint a gyurcsányi verzió.

Aron M 2010.04.03. 08:40:51

@bbjnick:
nagyon jó a történet!!!

Egyébként Tőkés István jó testvérnek tűnik, csakhát :) az ilyesmit inkább családon belül.

MACISAJT 2010.04.03. 10:10:46

Nonono...

Bár a felsoroltak sem piskóták- azért Kósa elleni videófelvétel körüli
"botrány" mégcsak említve sem lett?:)

Igaz, a 2002-es " Kósa a debreceni állomásra jár kurvákat szopatni", illetve a 2006-os " Sutka -levél" ordénáriságok után ez a mostani komoly visszalépés...
de azért az idei kampányban még minimum dobogós...

Pionír Pál 2010.04.03. 10:13:49

Tőkés István levelében a gondolati, nyelvi igénytelenség a meglepő. Eddig azt hittem, ő azonos Tőkés István teológia professzorral, a bibliai hermeneutika elismert kutatójával. Grammatikai zavar az ágyba bújó csinosságok körül, smafu, döfi, Temesvári-i, nem-e. Ez tényleg az az ember?

sanyisanyi 2010.04.03. 10:41:52

Eddig a pöcegödör alja az mszp volt a kampányok tekintetében. Azonban amit a mostani kampányban a Fidesz bevett a Jobbik ellen, azt eddig még egyetlen politikai erő sem merte bevetni a kampányokban.
Ez a gusztustan, ordenáré mocskolódás egy kocsmában talán elfogadható lenne, de egy kormányzásra készülő, magát demokratikusnak nevező politikai erőtől elég szánalmas.

stratez 2010.04.03. 10:55:59

A Kósa-videó messze viszi a pálmát, és ez még akkor is így van, ha a szerencsétlen szocik már annyira maguk alatt vannak, hogy egy tisztességes lejárató kampányt sem tudnak megszervezni, csak pancserkodnak, ráadásul annyira hülyék, hogy állandóan Kósával próbálkoznak, akinél már előre borítékolni lehet a buktát, hol vannak már azok a legendás idők amikor a köteleskövér eldöntötte a választást. Igaz, akkor még Fletó a csúcson volt...

Yeto 2010.04.03. 11:26:50

Sajtóetika nem tudom mikor volt utoljára Magyarországon. Ezeken meg itt fenn legalább lehet röhögni, az adócsökkentés igéreten és az "új miniszterelnök-jelöltön" vagy a "nép nevében" megnyilvánulásokkal szemben.

Higany 2010.04.03. 11:34:45

Ha már az újságírói normáknál tartunk: Tvrtko vs. Dúró Dóra (Jobbik): www.youtube.com/watch?v=jKHfNvEkuUg&feature=player_embedded

turulpina 2010.04.03. 11:35:11

És ez a remek szösszenet hogy maradt ki a toplistából?

konzervatorium.blog.hu/2010/03/29/egyszeru_haztartasi_baleset

Olyan nívós pedig, olyan emelkedett, semmiképp sem zsigeri...

cápcápcáp 2010.04.03. 12:02:18

Jajjajjj... valaki már megint cúnyát mondott szegény kis nyilaskákra? :DDD
Ezt a szánalmas hordát!

torró 2010.04.03. 12:17:35

Na,ennyit az emberekről. Néhány hónapja még mindenki azon rugózott hogy Orbánék miért nem határolódnak el a Jobbiktól. Most meg mocskolódást röfög mindenki. Most olyat mondok, na mindegy húsvét van. Döntsétek már el hogy mi a fészkes fene volna jó,vagy mindegy mi, csak lehessen ellenkezni????Egyébként meg kíváncsi leszek az arcokra ha ki derül ki áll a Jobbik mögött! Egyébként én minden TV -l szemezgetek, kedvencem az újságíró klub a mult szellemeivel, akik azt sem tudják mi történik körülöttük.

hacsaturján 2010.04.03. 12:29:09

most mongyam aszt, hogy a fidesz és a jobbik között az a külömbség, hogy mindkettő konzervatív? dehogy mondom. ez a project anélkül is beszart. részvétem a konzervatívoknak.

neurotikk! (törölt) 2010.04.03. 12:33:50

Tenyleg nem tunt fel Morvai cikkenek a datuma? : ))
Hisztikenel persze senki sem tudhatja mi az ami mar tulzas, mi az ami nem, na de ez egy nagyon szep tortenet, csak rohogve lehet leirni. : )
Nem szeretem a Hisztiket. Barcsak igaz lenne.
Mondjuk aki ilyenbol csinal aprilisi trefat ebben a legkorben, hat az sem komplett. Gyujthet az ugyvedre, mert Hisztike elso harom mondataban, mielott ket bekezdesen at temafuggetlenul rater a begyakorolt automata kampanyszovegere, meg egy beperelest kilatasba helyez.

janos444 2010.04.03. 13:18:11

@torró: Igen így van. No persze lehetne úgy is így "'kommentelni", mint ott a YouTube-on. : " trutykót lábánál fogva fel kéne kötni, elvágni a nyakát és hagyni kivérezni". Ízelítő a nagymagyar lélek mélységeiből. Nekem nem ez kurvára nem vicces. Mit tegyek, ha ez a fajta vérszomj nem az esetem? Má' hadd ne sajnáljam ezt a társaságot, ha a nekem amúgy kevéssé rokonszenves Trvko "báncsa" ezt a "tiszta tekintetű igaz magyar lányt". (ez is idézet egy YouTube-kommentből).

lehet más a propaganda 2010.04.03. 13:26:41

A csúcs tényleg a Kósa-videó, ahogy végignéztem gurguláztam a röhögéstől

Folyton a papírját lesi a pofa hogy bele ne bakizzon a spontán kikívánkozó vallomásába, olyan mint Pistike az iskolában. Aztán amikor 2 oldalnyit végigolvasott jól hallhatóan lapoz egyet

Pistike nálam elbukott, mehet évet ismételni!

Hadrian VII. · HTTP://KONZERVATORIUM.BLOG.HU 2010.04.03. 14:17:14

Igazatok van, a Kósa-videót tényleg bele lehetett volna venni, de az ő esetében a kurvázós vádak azért aljasabbak voltak anno, ez a mostani szerintem gyengébb, és hát rögtön le is lepleződött.

Viszont nagyon remélem, hogy Daróczi halálát tiszteletben tartják majd a pártok és a pártsajtó még a kampány utolsó hetében is, és senki nem akar majd ilyen-olyan sztorit kikerekíteni belőle.

Papp Sanyi 2010.04.03. 14:23:31

Bill Clinton nem bukott bele a Monica-val való légyottba. Csak jelzem.

vizipipa 2010.04.03. 14:28:43

@Hadrian VII.:
Látom a cenzúra él, gratulálok!

Serenicc 2010.04.03. 14:42:03

Végre egy jó post :)

nestrot10 2010.04.03. 14:50:27

Én Krematórium díjat (beutalót) adok Orsósnak és a Fidesz bandának!

lehet más a propaganda 2010.04.03. 15:57:21

@Hadrian VII.: igazad van, de 1 dologra azért tényleg kíváncsi lennék:

miért pont az önakasztást választotta és miért húsvétkor, nem ismerte a Bibliát, vagy azért mert ismerte és emlékezett valami Júdásra onnan?

szita szita péntek 2010.04.03. 17:22:03

Az index miért marad ki? Tényleg nem értem...

Jelesül:
index.hu/belfold/2010/valasztas/morvai_kerekbilincses_emlekeit_cafolja_a_jegyzokonyv/

Egyszerűen hihetetlen, hogy egy, a mentelmi jog eltörlését zászlajára tűző politikai párt prominens arca a választásokhoz közeledvén ennyire hülye legyen. (Az más kérdés, hogy a mentelmi jog eltörlése hülyeség, de akkor is.) Arról meg ne is beszéljünk, hogy több cikket is írtak ebben a témában, igyekezve az ügyet minél tovább a "felszínen" tartani.

lárvalányhaj 2010.04.03. 17:23:29

Tök jó, hogy összefoglalták a konzi srácok ezeket a mocskosságokat. Én magamtól nem olvasom se a gondola.hu-t, se az atv.hu-t, Tőkés István levelét se találtam meg, de nekik köszönhetően nem maradtam le a legzaftosabb pletyókról, különös tekintettel a Tőkés család viselt dolgaira.

lüke 2010.04.03. 18:03:14

istenem:) nem lehetne egyenként
sokkal jobb(os) lenne.....................

2010.04.03. 18:58:03

@Hadrian VII.: eszembe jutott Jörg Haider halála, és a söpredék (libsik, komcsik) kárörvendő buzizása, nácizása a balesetet követő napokban. Valóban nem kellene lesüllyedni a szintjükre.

TREX · http://polarmacko.blog.hu 2010.04.03. 19:04:16

"felnőttesdit játszottak" - ^^ Hehe, ezt a szófordulatot elcsaklizom!

Rókakígyó 2010.04.03. 19:25:04

egy esetben mindenképp érdemes ilyeneket megírni: ha valaki mindenkire rá akarja húzni a vizes lepedőt a nem megfelelő viselkedés miatt, miközben trágya módon viselkedik. Ezeket a férgek kategóriába lehet helyezni, nem azért mert olyan faszák vagyunk, hanem azért mert a bűn kíváló üldözői a saját pocsolya életük mellett.

ridegfarkas 2010.04.03. 19:45:53

Az atv-t lebombázni,helyét beszántani,sóval behinteni!

Komcsikat a falhoz vagy lámpavasra,zsidókat meg a Dunába!

Mingyá' rend lesz itt,na!

Jó is lenne,ha ennyire egyszerű lenne a megoldás,de sajnos sokkal összetettebb.Én nem tudom a jó kiutat,de szeretném,ha minden szempontból tisztább és jobb életet lehetne élni ebben az országban mindenkinek.

Karakó 2010.04.04. 03:31:28

Ja, szép metszet "blogger" entellektüellből, netán "elit"-ből (?)...

Noname Watanabe 2010.04.04. 21:02:26

Imádom a jobbikos mamelukokat...
Elég megnézni a hivatalos honlapjukat ("szennylapjukat", ahogy a rosszabbik bérkommentelői a fidesz-közeli médiumokat nevezik), a barikad.hu-t.

Tessék összeszámolni, hány cikk foglalkozik az "aljas, cionista, likud-párti" stb. Fidesszel, és mennyi az országban nyolc éve regnáló, államcsőd közeli helyzetet teremtő, korrupt mszp-szdsz klientúrával.
A jobbik a kiábrándult, rasszista, ex-mszp-s szavazókból él, akik azért utálják a Fideszt, mert a libsik egyszer kitalálták, hogy "a Zorbán cigány, hö!"

Ezek után kissé gázos épp a Fideszt vádolni azzal, hogy mocskos kampányt folytat...

OFF:
Ami pedig a rosszabbik "20 évet a 'úsz évé', hö!" programját illeti:
Majd a Jobbik ex-MSZMP-s pénzügyminiszter-jelöltje és hadügyminiszter-jelöltje kezdje példamutatással! Vonuljanak börtönbe, és kövessék azok a köpönyegforgató jobbikos jelöltek, akik már 3-4 párt fenekét is nyalták (pl. Morvai Hisztike)

(Félreértés ne essék, a korrupt libsiket és szocikat, a cusikat és hunvaldgyurikat csukják le, hogy rájuk rohadjék a vaslakat... de 20 évet a húsz évért... XD demagóg duma, mint anno a 23 millió román.)

ON

HaKohen 2010.04.05. 23:52:54

OFF:

Valamelyik admin meg tudná mondani, hogy ez a poszt a 'Legolvasottabb' top 10-ben hogy szerepelhet egyszerre az 1. és a 2. helyen? És ilyesmi nem először fordul elő.

Ha így megy tovább, tanulmányozni fogom az angol géprombolók konzervatív teóriáit.

ON:

Holnap Kapitány · http://iloveyouso.blog.hu 2010.04.10. 09:34:17

Kampánycsend idejére ajánlom szeretettel:

Vendég a Gyepün -- születés és kampány egy ősi közösségben

holnapkapitany.blog.hu

Holnap Kapitány: Mesék egy elképzelt Magyarországról

OLVASÓK SZÁMA

AKTUÁLIS TÉMÁINK

MANDINER

Nincs megjeleníthető elem

JOBBKLIKK

Nincs megjeleníthető elem

CREATIVE COMMONS

Creative Commons Licenc
süti beállítások módosítása