Egyszerű háztartási baleset

Ron bácsi I 2010.03.29. 00:01

Nem akarjuk elvenni a Vastagbőr kenyerét, de az ilyesmi mellett nehéz szó nélkül elmenni.

Történt ugyanis, hogy vasárnap este tűz ütött ki Gyurcsány Ferenc Szemlőhegy utcai villájában. (Nem akarok elkalandozni, de azért mi sem mutatja jobban az idők változását minthogy évekkel ezelőtt vezető hírré válhatott, ha Gyurcsány elveszett kislányokat talált a kertjében, most pedig ez a tűz csak egy mínuszos hír lett.)

Idézet az Indexről:

Molnár Péter, az FTP szóvivőjének tájékoztatása szerint a tűz a földszinti szaunában ütött ki, amelyet az épületben tartózkodó fiatalok begyújtottak, hogy estére meleg legyen. Amikor a medencetérben kigyulladt és mintegy 25 négyzetméteren égni kezdett a szauna és a pihenőtér, senki sem tartózkodott a helyiségben - tette hozzá.  

Egy húszéves fiatalember enyhe füstmérgezést szenvedett, őt a tűzoltóság doktorszolgálata a helyszínen ellátta, így nem kellett kórházba szállítani. Gyurcsány Ferenc és felesége nem tartózkodtak az épületben, éppen hazafelé tartottak.

Nem volt védett személy Gyurcsány Ferenc házában, amikor a tűz keletkezett - közölte Gálik Viktória, a Köztársasági Őrezred szóvivője. A füstöt és a tüzet az őrezred vette észre, ők értesítették a tűzoltókat, és mindvégig segítették a tűzoltást. 

A volt miniszterelnök tájékoztatására hivatkozva Molnár Péter közölte, hogy az épületet átjáró füst miatt a család a vasárnap éjszakát rokonoknál tölti.

A ház biztosítva volt, a kár felmérését a biztosítótársaság hétfőn kezdi meg, a tűz keletkezésének okát a tűzoltóság a köztársasági őrezreddel együtt vizsgálja.


Sajnos manapság muszáj evidenciákat is leírni, úgyhogy: örülünk, hogy nem lett senkinek komolyabb baja, sajnáljuk, hogy ilyen baleset történt a Gyurcsány-családdal, és nem, nem akarjuk élve megenni a komcsikat, bár Gyurcsány visszatérésének híre azért nem túlságosan tölt el örömmel.

Térjünk rá a lényegre. 

Vagyis: a tűz a medencetérben keletkezett, ahol egy faszerkezetű szauna és pihenőrész van, ez kezdett el lángolni 25 négyzetméteren. Nem lehet rossz kégli, az biztos.

Na és hogyan kommentálta az esetet Gyurcsány?

"Egyszerű háztartási baleset."

Ööö, hát ja. Hiszen naponta előforduló eset, hogy magyar állampolgárok 25 négyzetméteres szaunája és környéke kigyullad. Gondolom ilyen gyakori "egyszerű háztartási baleset" lehet még, ha mondjuk felrobban a jacuzzink motorja, vagy ha a teniszpályánkról az adogatógép belövi a házunk harmadik emeleti ablakát. Bárkivel megeshet, magyar háziasszonyok milliói rettegnek attól, mikor következik be valami hasonló.

Egyszerű háztartási baleset.

Ez az ember semmit nem változott.

De ha ilyen egy egyszerű háztartási baleset, akkor vajon Gyurcsány Ferenc minek nevezé azt, ha egy kenyérpirító okoz tüzet?

Ja persze, nyilván nem is úgy gondolta.

 


A bejegyzés trackback címe:

https://konzervatorium.blog.hu/api/trackback/id/tr811876274

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Kigyulladt Gyurcsány szaunája 2010.03.29. 13:10:01

Tűz ütött ki vasárnap Gyurcsány Ferenc Szemlőhegyi utcai villájában, a volt miniszterelnök fiát oxigénterápiában kellett részesíteni.

Trackback: Mit vehetünk egy szauna árából? 2010.03.29. 10:43:13

A hétvégi kis tűz kapcsán Gyurcsány "egyszerű háztartási balesetről" beszélt.Ez kivágta a biztosítékot az őt egyébként is utáló, demagógoknál.Nem tűnik mindennapos dolognak magyar országon a szauna tűz. Finnországban, vagy Norvégiában azonban...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

spawn666 2010.03.29. 05:48:49

Van min rágódni már megen !!!!!

virtual landscape (törölt) 2010.03.29. 07:02:21

kenyérpirító? azzal nála csak a cselédeknek van dolga. a naccságos úr és a naccsága nem foglalkozik ilyen alantos dolgokkal.

eloszto · http://eloszto.hu 2010.03.29. 07:21:19

Én egy 25 négyzetméteres lakásban laktam. Másodmagammal. Nem, nem csak a szauna, az egész lakás belefért.
És a mostani is csak 35 körüli.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2010.03.29. 07:33:13

Ha az angol királynő elesik a teniszpálya méretű, két centi vastag kézi csomózású szőnyeg szélében az is háztartási baleset, pedig hol van az átlag angolnak ekkora lakása, nem hogy szőnyege.

Ron bácsi 2010.03.29. 08:36:06

@Lord_Valdez: háztartásinak lehet, hogy háztartási. De "egyszerű"?

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2010.03.29. 08:49:45

@Ron bácsi: Az "egyszerű" háztartási balesetnek az ellentéte a "bonyolult" vagy "összetett" háztartási baleset.

Ha kigyullad a szauna, az egy egyszerű háztartási baleset.

Ha a Bentley féke elereszt, és elszabadulva betöri a garázskaput és benéz az üvegfalon, összetörve a tengeri akváriumot és a kifolyó víz zárlatot okoz a vókmenben, az egy "bonyolult" vagy "összetett" háztartási baleset.

Szóval, ha tudnál magyarul, nem kérdeznél hülyeségeket.

Ács Ferenc 2010.03.29. 09:11:35

Vesszenek a burzsujok!
Esetleg nyaraltassunk szegény gyermekeket ott.

agyvihar · http://agyvihar.blog.hu/ 2010.03.29. 09:11:49

A kérdés itt az lenne, hogy hány politikusunknak van otthon szaunája? Orbánnak van? Bokrosnak van? Az ő köreikben ez tényleg egy egyszerű háztartási baleset.

nemöszöd 2010.03.29. 09:14:04

Ebben is a neofasiszta, zavarkeltő, jobboldali rövidzárlat keze van benne...Fecóé meg a szarban, de erről nem szóltak neki az "őrezredesek"...

ora et labora 2010.03.29. 09:16:24

A biztosító felméri a kárt és kifizet 16 milliót, mert gyurcsányról van szó.

0123evian (törölt) 2010.03.29. 09:17:03

...:):)... az én lakásom 23 m2...:):) vagy inkább sirnom kellene?

Terézágyú 2010.03.29. 09:17:25

Most nem ezért, de nyilván azért mondta ezt, hogy még véletlenül se gondolja senki, hogy valami radikális csoport dobott oda molotovot vagy ilyesmi.

Mert ha meg ilyesmit mondana, illetve ha csak sejtetné, akkor meg az lenne a baj, hogy ilyen kampányfogásokkal él...

dr. Sigmund Fraud 2010.03.29. 09:18:37

Ez a poszt elég olcsó.
Egyébként meg az egyszerű jelentése: mögötte semmi komplikált ok, a háztartási jelentését talán magad is felfogod.

Kukori és Kotkoda 2010.03.29. 09:19:30

ez a poszt a szaron való rugózás

haggyadmá 2010.03.29. 09:20:13

Ezt a barmot még mindig az őrezrednek kell bevédenie? Tök jó, hogy milliókat, százmilliókat erre kel költenünk, hogy ilyen kreténeket őrizzenek, miután már szerencsére kitakatodott a miniszterelnöki székből. Minden parlamenti képviselőt vagy volt minisztert, miniszterelnököt így védenek? Ha fosik, fizesse zsebből a védelmet.

rosencrantzhu 2010.03.29. 09:20:55

ótvar nagy demagógok vagytok, vaze.

Flúgatlan 2010.03.29. 09:20:56

Jajj, ne!

Gyurcsányt szívesen látnám a megérdemelt börtöncellájában, utálom az MSZP-t, de ezt kár így felfújni!

Aki 4 évig vezet egy 10 milliós országot, annak hadd éljen jó körülmények közt. Önmagában nem baj, ha egy volt miniszterelnöknek van 25 m^2-es szaunája. A baj persze ott van, hogyan is gazdagodott meg Gyurcsány, milyen adómanipulációkkal jutott ehhez a szaunához is, stb, meg legfőképp: mit művelt az országgal. Ezt kérjék is rajta számon.

Nem szívesen mondok jót GY.F.-ről, de legalább Horn Gyulánál tisztességesebb volt ebben az ügyben. 1994-ben Horn eljátszotta, hogy merényletet követtek el ellene, feleslegesen a fején tartotta a fémkeretet, szította a hangulatot nagyon gusztustalan módon, amikor csak baleset volt. Akkor adnék fekete pontot Gy.F-nek, ha most meglebegtetné, hogy "Úgy tűnik, egyszerű baleset volt, bár néhány gyanús egyént láttak a napokban a környéken és tegnap egy piros-fehér-zöld nyílvesszőt találtunk az ajtónkba belelőve. Ez lehetett a figyelmeztetés?"

Szóval itt az "egyszerű háztartási baleset" egyértelműen azt jelzi, hogy Gyurcsány szerint nem merénylet, szabotázs vagy ilyesmi áll a dolog mögött.

(Mondjuk, nem lennék meglepve, ha valakik az MSZP közeléből mégiscsak nemhivatalosan meglebegtetnék a merénylet lehetőségét a napokban.)

Delfinci 2010.03.29. 09:21:23

Hány politikusnak? Ugyan ...
Egész városrészek vannak, ahol feltételezhető, hogy akár minden házban van szauna, és egyikben sem poliltikus lakik. "Csak" minimálbérre bejelentett vállalkozók, banki vezetők, stb... A Schneider Mátyások köztünk élnek...
Ez most csak azért hír, mert Gyurcsány. Lehet, hogy havonta vannak ilyen tüzek, csak az nem hír, hogy Gipsz Jakab szaunája felgyulladt.

Doryyka 2010.03.29. 09:24:53

Biztos Orsósnak is van legalább ekkora.
@Flúgatlan: Nyugi, Orsós is így, meg egy kőbányából gazdagodott/fog megint gazdagodni.

Nagyító · http://koncmester.blog.hu 2010.03.29. 09:26:12

Még jó, hogy a lakásunk 3. szintjén még nem sikerült betörni ablakot. Bár mi egyszerű bérházban élünk, így a szaunához még csak most fogunk nyaralót nézni...

haggyadmá 2010.03.29. 09:28:01

Majd az is természetes dolog lesz, hogy az MSZP megkér egy önzetlen szoci vállalkozót, hogy szívességből újítsa már fel a fecó szaunát kanadából hozott északi fenyővel néhány százmillióért, aztán majd kap valami állími megrendelést köszönetképp. Lényeg, hogy ennek a drága gyurcsánynak, akinek nincs egy forint megtakarítása (saját bevallás) nehogy szauna nélkül kelljen élnie, mert az nagy baj lenne.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.03.29. 09:28:03

Örüljetek, hogy nem kezdett el terrortámadást kiabálni......igenis, egyszerű háztartási baleset volt. Elektromos tűz vagy ilyesmi.

Amúgy Sebestyén Aladár és Grünwald Róza biztos örülne, hogy ilyen szép fejlesztéseket élt meg a villájuk.

Milisztár 2010.03.29. 09:28:13

Fölösleges azon rugózni, hogy a Gyurcsányéknak van egy 25m2-es szaunájuk. Itt most nem arról szól a történet. Az "egyszerü háztartási baleset" itt azt jelenti, hogy nem terrortámadás történt, hanem baleset.
A post így "egyszerű demagógia".

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2010.03.29. 09:29:54

közröhej ...
mehet a búbánatba a fletó ...

Flúgatlan 2010.03.29. 09:30:01

@Doryyka: Csak hangoztasd az uncsi vádaskodásaidat, magadat égeted.

jet set 2010.03.29. 09:30:12

Kik szaunáztak? Gyurcsány fia felvitt valami nőt és villogni akart? Bár a fia védett személy. Akkor csak úgy be lehet menni hozzá szaunázni? Mi a nyitvatartás?

csorsza 2010.03.29. 09:31:31

Képzeld, százezernyi magyar házban van már szauna. Még csak milliárdosnak sem kell lenni hozzá.
És igen, a tűz keletkezésének szempontjából ez egy egyszerű háztartási baleset.

Azt is hiányolom a posztból, h a szauna árán hány lélegeztetőgépet vehetett volna Fletó.

Gyurcsány egy idióta, ez a poszt meg fos.

csorsza 2010.03.29. 09:32:17

@jet set: orgia volt, nem hallottad?

Frank Columbo 2010.03.29. 09:32:54

Na várjunk csak, Kúrcsányék nem vigyáztak a szaunánkra? Merhogy az tuti, hogy az adófizetők pénzéből van az egész kóceráj amiben héderezik, én kegyes vagyok és hagyom hogy használja (a többi pár millió adófizető nemtom hogy van vele) viszont arról szó se volt hogy a hülye kölykei felgyújtják itt nekünk :D .

Doubledeceker 2010.03.29. 09:33:15

Velem ilyen baleset nem fordulhatna elő sajnos. :(

Na jó ha minden jól megy, azért egyszer még lehet szaunám, bár amilyen idők jönnek, akkora már áram sem lesz magyarisztánban...

kuki123 2010.03.29. 09:33:20

A szobám nincs 25 nm

hogy nem tudott volna megpusztulni odabenn....nincs igazság

ZOH 2010.03.29. 09:37:27

A nettó irigységen kívül valami mondanivaló esetleg?!

Az egyszerű háztartási baleset az egyszerű háztartási baleset akkor is, ha Mari néni kenyérpirítója gyullad ki és akkor is, ha a Fletó szaunája. Ha pedig egy Suzuki koccan a Nagykörúton egy Mercedessel, akkor az mindkét fél szempontjából nézve "egyszerű közlekedési baleset".

Agent Cooper 2010.03.29. 09:38:27

Hát még ilyet! Hogy neki ilyen sok pénze van, másnak meg milyen kevés.

Nademajd, ha jön a jobboldal, akkor remélem megszüntetik az osztálytársadalmat!

Éljen Marx Károly!

tippan 2010.03.29. 09:39:22

Az én fantáziámat inkább az izgatja, kik voltak a villában, ha fletóék nem voltak otthon.
Személyzet?
Be vannak-é jelentve?
Vagy kik?

Yasashi Tanuki 2010.03.29. 09:40:19

Ez a szauna valószínűleg annak a beruházásnak a része amit a Fittelina Kft eszközölt még az öszödi beszéd előtti időkben. Ha ez így van akkor már ezért se lehet háztartási a baleset.

yafet 2010.03.29. 09:41:35

A balfaszok: tűz ütütt ki a medencetérben; ahelyett, hogy merítettek volna 2 vödör vízet a medencéből, inkább kihívták a tűzoltóságot, a Köztársasági Őrezredet, a sajtót, a biztosítót, hogy mindenki lássa milyen tesze-tosza banda. Majd beledöglöttek, hogy úgy tegyenek mintha csinálnának valamit! Ezt elkúrták!

Szerintem szimpla biztosítási csalás az egész!!! A költségvetést is így hozták össze.

Benzoate Ostylezene Bicarbonate · http://fbi.gov 2010.03.29. 09:42:38

Ha a Viktor akármije gyullad ki, akkor meg az háztartási baleset, mi? Amennyire látom, valszeg nincs élő ember, aki kedvelné Fletót, de attól még kurvára sarkítás csak azért belekötni egy kifejezésbe, mert nekünk nincs szaunánk vagy kisebb a komplett lakásunk vagy mert csak szimplán utálod ezt az usert.

yafet 2010.03.29. 09:43:05

"egyszerű háztartási baleset"= a sors keze
ha Fletó benn ég= isteni igazságszolgáltatás

Vanek B. Eduard 2010.03.29. 09:43:26

@Milisztár: egyetértek azokkal, akik szerint ez a cikk a szar habosítása.

Van a mezei egyszerű irígység (hogyhogy a pápai proli gyereknek szaunájaaa??), meg van a Feri megkérdőjelezhető "életműve". Nem kéne keverni a kettőt, ez utóbbi miatt is utálhatnánk eléggé. Csak még azt kell eldönteni, melyik miatt útáltuk előbb...

devadel 2010.03.29. 09:44:50

nyilván egyébként a konzervatórium nem demagóg egyáltalán egy kicsit sem. nyilván egyébként a konzervatórium teljesen meg van lepődve azokon a kommenteken, hogy bezzeg nekem az egész lakásom 25 nm. pedig nyilván a konzervatórium nem ezeket a nagyon bonyolult módon gondolkodó emberkéket akarta heccelni azzal, hogy jé, vannak gazdag emberek, nahát, és a gyurcsány is gazdag.

szerintem ez a szellemi színvonal a gáz, nem gyurcsány füstölő szaunája.

haggyadmá 2010.03.29. 09:45:37

@Agent Cooper: Ha azért lenne sok pénze, mert mondjuk valami tudós, vagy munkából meggazdagodott becsületes vállalkozó lenne, akkor semmi gond. Ez a kretén azért gazdag, mert beházasodott az apró családba, aki a szovjet szocializmus itteni helytartói közül volt egy. Államosítottak maguknak egy villát a zsidóktól ingyen, felújították a mi adónkból és most ott púposkodnak és feri demokráciáról ugat, miközben nincs egy fillér megtakarított pénze saját bevallása szerint. Az ilyen rohadjon meg a szaunájában.

dr.brada 2010.03.29. 09:46:12

Pedig ez tényleg csak egy egyszerű háztartási baleset. Finnországban.

Yasashi Tanuki 2010.03.29. 09:46:42

www.mno.hu/portal/308884?searchtext=Fittelina

...
Saját cégük Gyurcsány Ferenc és Dobrev Klára megállapodása alapján tehát felújíthatta, átépíthette – eredeti rendeltetése megtartása mellett – az ingatlant. A kft. már 1996-ban élt ezzel a lehetőséggel, és Gyurcsányék lakásán egy „kisebb”, akkori értéken több mint 58 millió forintos beruházást hajtott végre. A cégtulajdonosok természetesen szigorúan szem előtt tartották a felújítás során az ingatlan eredeti lakás rendeltetését. Uszodaépítésre több mint 30 milliót, de liftre, szaunára, szoláriumra, függönyre, csillárra, szőnyegre és öntözőrendszerre is több milliót költöttek.

citrix 2010.03.29. 09:50:54

"...Gyurcsány Ferenc házában," Fletó házában,abban a pápai panellakásban még úszómedence és 25nm-es szauna is van?Mert a vagyonnyilatkozatában csak a pápai lakáska szerepel,mint ingatlan.Füllentett volna?Lárifári,ilyen böszmeséget sose tenne,ő nem hazudna reggel-délben-este.

MortálWombat 2010.03.29. 09:51:49

Rohadtul nem bírom Ferencet, de ez a poszt olyan szinten gáz, hogy elhatárolódom. :/

Egyébként szerintem Piri néninek Mari néni kenyérpirítója is burzsuj dolog.

Lúdtalp 2010.03.29. 09:53:59

És ezek támadják nap-mint nap a "magas keresetűeket" meg a "tehetőseket", épp ma is. www.nepszava.hu/articles/article.php?id=277118
Hányadék.

driopios 2010.03.29. 09:56:59

Itt Finnországban a 45nm-es lakásokban is van szauna.

köcsögömszéken 2010.03.29. 10:01:27

A dolgok értelmezése.
Nem tudom miért különösebben hír értékû, hogy Gy.F. házában kigyulladt a szauna. Mellesleg rengeteg magyar házában megtörténhet ugyanez.
Azt sem értem, miért kell errôl ilyen savanyú posztot írni. Elhiszem, hogy fáj, hogy Gy.F-nek még szaunára is telik, de ez van.
Az, hoyg neki ez háztartási baleset az természetes, hiszen ehhez szokott hozzá.
Amit viszont kedves posztírónknak nem sikerült megérteni:
Gy.F. nyilatkozata azt jelenti, hogy nem szándékos gyújtogatás történt.
Jóreggelt kívánok.

evil overlord (törölt) 2010.03.29. 10:02:28

Ron bácsi, ezt tényleg jobb lett volna meghagyni a Vastagbőrnek.

nemacsuka · http://nemacsuka.blog.hu 2010.03.29. 10:02:36

Itt a bejegyzes aert keletkezett, mert a posztiro irigyen szemleli, hogy valakinek szauna van a hazaban? Fuggetelnul attol, hogy kicsoda GyF, ez egy erosen necces kiindulopont.

Ha van egy szauna egy hazban, az meghibasodik es kar keletkezik, azt ugy hijjak, hogy hatartasi baleset. Pont. A szabadsag es az epelmejuseg szemszogebol egyarant.

jvizkeleti · http://mandiner.blog.hu/ 2010.03.29. 10:04:23

Ezt a szavakon lovagolós stílust, hogy mi számít háztartásinak és egyszerűnek szerintem nem kell erőltetni. Ez a cikk egy fos, akármennyire hülye a Gyurcsány, nem ez a baj vele.

pecsabi (törölt) · http://hedgehodgy.franksharman.com/ 2010.03.29. 10:04:26

@Lord_Valdez: OK, de hol van Gyurcsány az angol királynőtöl....

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2010.03.29. 10:05:24

Gratulálok.

A politikai bulvár terén elért kimagasló teljesítményéért Ron bácsit felterjesztem a faragott fakeresztekkel ékesített Fodor Bori díjra
bulvarter.blog.hu/2008/06/09/polgari_boulevard

Aszi 2010.03.29. 10:08:17

Nekem is van 25 négyzetméter pihenőterem.

spinat 2010.03.29. 10:08:27

ennyire nem tud senki magyarul? hol va az, hogy a szauna 25 nm volt? a tüz egy ekkora szobában volt, ahol egy szauna égett. az lehetett 2nm-es is akár.
VAgfy scak azon rugózunk, hogy gazdagéknak mi minden jut? Milyen rendes volt Kádártól, hogy ö eccerü körülnmények között élt, pedig ö aztán tényleg megtehette vóna!

Esik a színvonal a konzin. Csak figylemeztetni akarlak titeket.

klingon 2010.03.29. 10:08:53

az irigysegre epiteni osi komcsi szokas.

Volkov 2010.03.29. 10:09:34

Végül is ez a szauna 100% fölötti mértékben látta el a faladatát: mert azokat a családtagokat is megizzasztott aki még otthon sem voltak.

Így elképzelem, hogy Feri hazaér és mondja a csávónak: "Nem azt mondtam a telefonba, hogy a szaunát kell meggyújtani, hanem a szaunába kell begyújtani" A csávó erre meg: "Hát ez elkúrtuk, nem kicsit nagyon"

Serenicc 2010.03.29. 10:10:58

Micsoda demagóg!

Amúgy valóban, a Fidesz és könyéke a szoci mentalitás felé megy erősssen... Szomorú ez, mert valóban utáljuk a gazdagokat, de nem azért, mert van nekik szaunájuk, nekünk meg nincs, hanem mert pl. nem fizetnek adót vagy politikai kapcsolataikat használják fel pénzszerzésre. Ez a poszt csak szimpla irigység. "Miért épp őneki van? Miért nem engem korrumpálnak meg a kurvanyját? Nekem bezzeg nem hoznak Nokiás dobozt!"

Hattory Hanzo 2010.03.29. 10:11:07

Már csak az hiányzik ebből a post-ból, hogy el kell tőlük venni a szaunát, és szét kell osztani a szegények közöt.

Mainframe · http://mainframe.blog.hu/ 2010.03.29. 10:12:28

Mielőtt nagyon belelovallja magát mindenki, rámutatnék zseniális szövegértési képességeim teljes birtokában, hogy a szauna+pihenőtér összesen égett 25 m2-en. Lehet hogy ebből a szauna 2 m2. És a szaunatűz per definitionem háztartási baleset, igen.
Néha meg tudok lepődni mi mindent elő tudnak rángatni emberek hogy jól megsértődjenek rajta.

phaidros 2010.03.29. 10:13:28

@kolbászoszsömle: A poszttól és Fegyenctől elvonatkoztatva sem nevezném egyszerű háztartási balesetnek, ha kiég a lakásom egy helyisége, a tűzoltóság vonul ki, és létrán ment ki pár embert. Ha már pontosítani szándékozunk. :)

nevetőharmadik 2010.03.29. 10:13:39

E kommentáradat legyen intő jel a Konzervetóriumnak, hogy ennél lényegesen magasabb színvonalat igénylünk. Az olvasók többségének azért még van annyi nyelvérzéke, hogy tudja: az egyszerű a balesetre vonatkozott, nem a háztartásra.

Az viszont tényleg érdekelne egy csöppet, hogy kik lehettek odabent, akik nem védett személyek. Mert a Gyurcsány-utódok azok, nem? Bár ez még mindig csak annyit mutatna, hogy nem szívbajosak a látogatóikat illetően.

SimiTomi 2010.03.29. 10:13:42

Hát, ezzel most sajnos én sem nagyon gondolom, hogy baj lenne. Tényleg így lehet jellemezni, mint egszerű háztartási baleset.

Mondjuk azt is gondolom, hogy nekem bizonyára kell még vagy 150 évet dolgoznom, hogy nálam is legyen egy ilyen háztartási baleset. Bár végül is, amíg nem szereltettünk szellőzőket az ablakba, mindig elég magas volt a páratartalom...

Joseph Adama (törölt) 2010.03.29. 10:14:24

Srácok nem értitek szerintem. Itt nem arról van szó, hogy van szaunája és akkor dögöljön meg.

Hanem csirkefarhát faló nyugerekkel próbálja elhitetni azt, hogy átérzi a gondjaikat.

Nos ebből a megfogalmazásból nem az tűnik ki.
Nincs gond, Fletó - családért aggódunk, Kapcsolat. hu meg egy emberként zokog.

De megyek is, mert megint hó vége van, kifogyott a benzin - mert már nincs pénzem rá- és be kell vontatni a YACHTom.:)

Volkov 2010.03.29. 10:15:07

@spinat:
Pontosan, a helyiség 25nm és a szauna meg ebben van, az írás szerint. Vett volna egy 6-7. emeleti panelt ujpesten, az nyáron mind a 25 nm-én kész szauna.
Nincs bennünk semmi irigység, hiszen ezzel a családnévvel névvel minimum a következő 50-100 évre elásta magát mindenki M.o.-on.

BKV - Önnek megyünk 2010.03.29. 10:15:13

baszki en 35 nm -es lakasban elek. :D. alig nagyobb mint ennek a szaunaja. azthiszem rossz hivatast valasztottam :D

Epokit Drive 2010.03.29. 10:15:59

Nehari, de ami történt, az sztem is egyszerű háztartási baleset. Az egyik otthoni berendezés (árammal megy az ilyen szauna?) kigyulladt, és égett körülötte, ami éghető.
Az, hogy nem kenyérpirító, hanem történetesen a szauna, tök lényegtelen, ezért is írom, amit írok.
Azt javasolnám, ne légy (legyetek) ilyen kicsinyes(ek). Egyrészt mert a szauna egy családi házban simán elfér vidéken is (csak nálunk kevésbé divat), és nem egy horror összeg, különösen, ha a plazmatévékhez hasonlítjuk. (Infraszauna van már br. 161.250-ért, keress csak rá. Igaz, kétszemélyes, meg kicsi, meg infra, de megvehető. És nyilván ki is tud gyulladni, ha elromlik.)
Az a bajom tehát, hogy a gazdagokat a gazdagságukért bántjuk. Persze, én is tudom, hogy ettől a gazembertől tényleg érdemes lenne büntetésként és kártérítésként elvenni pár százmilliót, ha nem milliárdot. Viszont ha Te is akarsz otthonra szaunát, akkor ne irigykedéssel kezdd a napot. Azt hiszem, ha valaki felajánlaná, hogy szaunád lehet otthon, nem utasítanád vissza (mert szaunázni amúgy jó). De ez a kicsinyeskedés...

MoxNox 2010.03.29. 10:16:40

Gratulálok a poszthoz, most aztán jól megmondtad a szemét gazdag emberről! Téged is várunk Thürmer bá' lelkes csapatában. De az is lehet, hogy mégsem.

Zöldövezeti 2010.03.29. 10:17:32

@Nagyító: Mond vannak még bérházak ?
Te egy kiváltságos vagy !

Mylady 2010.03.29. 10:18:14

Szerencsétlen fogalmazás.
Nem kicsit irritáló. Belegondolok, amikor a kisnyugdíjas nézi a szoba-konyhában a híradót és ez a fő hír. Miközben ő max hetente 2x tud venni akciós csirkefar-hátat...
(tudom, tudom, demagóg vagyok)

phaidros 2010.03.29. 10:20:41

Egy tényszerű kérdésem lenne, az adócsalásos csillárja és medencéje ebben a szobában volt?

harmincas 2010.03.29. 10:22:14

Ó, vazze... bezzeg arról nem írtatok posztot, hogy évekkel ezelőtt hogyan illeszkedett a Fidesz luxusbaloldalos szlogenjébe a sokmilliós BMW (hobbi) motorral járó Kósa Lajos. A gazdagság persze csak akkor bűn, ha nem a "ti oldalatokon" tapasztaljátok.

lepojka 2010.03.29. 10:23:52

Ezt a sok irigy embert! A Gaskó medencéje a munka helyén?)))

hüjehalyó · http://www.aldi.hu 2010.03.29. 10:25:28

A blogger részéről eléggé szánalmas dolog a magyarok legendásan magas irigység-faktorára játszani.

Ha valakinek a féltett Skoda Fabiájában kiszakad a vezetőülés szövetkárpitja, másnak pedig az új Mercedesében idejekorán repedezett lesz a bőrkárpit, az az adott embernek ugyanakkora volumenű probléma.
De persze lehet fúj hülyegazdagozni.

Tessék visszacsinálni a kommenizmust, ha nem tetszik.

Alvarez 2010.03.29. 10:25:32

Amúgy pont a Fidesz deklarálta, hogy hatalomra jutása esetén azonnal és fénysebességgel eltörli a 30 milliónál értékesebb ingatlanok adóját Nehogymá ezek a szerencsétlen úszómedencés, liftes, szaunás házak még meg is legyenek adóztatva, jó sokba kerülnek már így is. És amint a mellékelt ábra mutaja, le is éghet a szauna, szegény burzsuj tulaj valójában egy puskaporos hordót tart a pincéjében, ami bármikor az életére törhet.. Méghogy adót is fizessen utána, totál felháborító.

Az Élő Legenda (törölt) 2010.03.29. 10:28:46

Nem akarom elvenni a burzsujozók kenyerét, de - mivel szertem a szaunát - én is csináltattam otthonra egyet, nem is kicsi akrá 6-an is elférünk. A helyiség megvolt, a teljes belső berendezés 350eFt volt. Egy szaunázás teljes költsége 250-300 Ft villanyba kerül. (utánna lehet számolni, egy jobb minőségű sima szaunakályha 80-120eft, a többi pedig a faanyag, nagy része minőségi lambéria, hőszigetelés.

Nyilván flető szaunája ennél jobb volt, bizonyára csomó nélküli fával van burkolva és külső vezérlésű a kályha, de akkor is 2-4 x ennyi be kerülhet.

Persze lehet arannyal kirakott gyámátszaunát is csinálni, de arra akarok rámutatni, hogy egyátalán nem luxus sema felépítése, sem az üzemeltetése.
Vannak ennél jóval fényűzőbb és sokkal kevésbé egészséges dolgok is.

jan 2010.03.29. 10:29:15

Én eddig azt hittem, hogy az ilyen bulváros-kajánkodós-ilyenországnincses rövid szösszeneteket a Mandiner nyomja, ti pedig az elgondolkodtató, mélyebb írásokban utaztok.

Hogy őszinte legyek, nekem tetszett is ez a munkamegosztás, amikor könnyű műfajra, kajánkodásra, napi politikára vágytam, akkor mentem a Mandinerre, amikor meg komolyabb, távlatibb, mélyebb dolgokról akartam gondolkodni, akkor jöttem hozzátok.

keramia_53 2010.03.29. 10:29:53

gyurcsány ugyanolyan tetű, mint a végbéllénye: szarházy attila. Ilyen mocskos tetvektől ezt és ennyit lehet elvárni. Április 11-től a futottak még kategóriába kerülnek - kár, hogy akkor sem hajtható végre rajtuk megérdemelt büntetésük...

Runciter 2010.03.29. 10:30:35

Úgy klikkeltem ide, hogy ez a Mandiner, és kíváncsi voltam, kijön-e a sztoriból valami izgalmas, vagy csak a Lelky Lola-féle fideszes prolibulvárig jutnak.

De bazz, ekkor vettem észre, hogy Konzervatórium... Hogy jutottatok idáig?

Fekete Mamba 2010.03.29. 10:31:20

nem az irigy proli pénztárcája mindennek a mértéke. Más kérdés, hogy ki hogyan szerezte, amije van, de ez máskor is érdekes, lásd a nem taggyűlésen elhangzott érdekességeket.

keramia_53 2010.03.29. 10:32:21

Az Élő Legenda 2010.03.29. 10:28:46 :

Ezzel az energiával egy normális ember megtanult volna írni - te szaunát csináltattál... Ennyi....

phaidros 2010.03.29. 10:33:44

@harmincas: a fidesz balozása a baloldali szavazók részéről ugyan megszokott (kielégíthetetlen vágy? :) ), de a családtámogatás, a középosztály támogatása és a nemzeti önrendelkezés nem baloldali program.

nagysuhi 2010.03.29. 10:34:26

@yafet: Szerintem a szauna árammal megy. Erre önts 2 vödör vizet! Megrázó élmény lesz.

lyesmith 2010.03.29. 10:34:33

Félreértés ne essék Gyurcsányi nem szegény, mint ahogy Orbán sem az.

Ennek ellenére ez egy nem-hír. 25 négyzetméteres szauna nem a felső tízezer kiváltsága. Ami azt illeti néhány százezer forintból ki lehet hozni.

phaidros 2010.03.29. 10:34:38

@jan: Egyetértek, ide ez felesleges volt.

gaga 2010.03.29. 10:36:14

A jobbikgárdistákok már a szaunában vannak:)))

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2010.03.29. 10:36:24

@phaidros: Ezért nem voltál és nem is leszel sosem miniszterelnök.
Mert nem tudod megkülönböztetni az egyszerű és a bonyolult dolgokat. :D

phaidros 2010.03.29. 10:36:33

@lyesmith: 25 nm-est nem. De nem 25 nm-es.

M. Laci · http://palferi.blog.hu 2010.03.29. 10:37:19

Fittelina sztori kapcsán vált közismertté az áfa-visszatérítésből épített föld alatti wellness-centrum létezése :-)

phaidros 2010.03.29. 10:37:48

@kolbászoszsömle: igen, lehet. Eszerint Te voltál és leszel is még? :)

Magam_a_Mondomét! 2010.03.29. 10:37:59

@virtual landscape:

A Kenyérpirító az egy személy? Aki a kenyeret pirítja?

Lásd még....

Elmegy egy ember az üzemi pszichiáterhez.
- Doktor úr, itt a konzervgyárban dolgozom, és egyre erősebb késztetésem támad, hogy bedugjam a farkam az uborkaszeletelőbe.
- Jaj! Ne tegye a világért se! - mondja az orvos, azzal felír neki egy nyugtatót, azzal, hogy munkába menés előtt vegye be.
A munkás másnap megint jön:
- Doktor úr! Még nagyobb vágyam támadt, hogy bedugjam a farkam az uborkaszeletelőbe.
- Nehogy megtegye! Itt egy még erősebb gyógyszer!
Következő nap megint visszajön a melós.
- Doktor úr! Nem bírtam tovább. Ma reggel bedugtam a farkam az uborkaszeletelőbe.
- Egek! És mi történt?
- Hát, az uborkaszeletelőt kirúgták, én meg kaptam egy fegyelmit...

borisz 2010.03.29. 10:38:26

szánalmas ez a poszt....

csorsza 2010.03.29. 10:38:28

@BKV - Önnek megyünk: pedig még a nick-ed is BKV-s... Hogy-hogy nincs házad a János-hegyen? :)

min 2010.03.29. 10:39:39

Húúú ez mekkora egy irigykedős írás!
Az én környezetemben is vannak akiknek szunájuk van meg medencéjük is de eszembe sem jutna ilyen faszságokat írni.
Mi ez ha nem háztartási baleset? Ipari vagy mi?
A topic írónak elgurúlt a gyógyszere?

Állítsuk meg a ......... 2010.03.29. 10:44:09

Még egy iylen hülye családot!
Az asszony évekkel ezelőtt tojást robbantott a konyhában, mert vacsira azt akart főzni a Klárika, de elfeledte és lefeküdt aludni, akkor is az őrezred intézkedett, azt hitték támadás érte az akkori miniszterelnököt, pedig dehogyis, csak a lusta feleség robbangatott tojásgárnátot a konyhában.
Most itt van ez aszauna ügy, minek az iyleneknek drága villa, meg bútor, meg szauna.

Miért az én pénzemből finanszírozza az őrezred egy ilyen böszmeteg család őrizetét, a kényszerzubbony olcsóbb.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2010.03.29. 10:44:14

@phaidros: Szükséges, de nem elégséges feltétel a különbségfelismerési képesség.
A többiért dolgozok.

És akkor jó lesz.

Az Élő Legenda (törölt) 2010.03.29. 10:44:36

@keramia_53: Gratulálok, konstruktív hozzászólás. Magyarázkodhatnék, hogy miért telefonról írom, és ezért sok az elgépelés, de szerintem fölösleges. Gondolom simán ba###a a csőröd, hogy valaki szaunát épít, pedig az árán vehett volna egy nagyobb plazmatévét is vagy befizethetett volna kezdőrészletre 120 hónapra egy pénisznövelő autót. Mert ez egy ilyen ország.

Crane (törölt) 2010.03.29. 10:45:39

Gyurcsány Ferenc biztos jó ember. Sajnálom, hogy leégett a szaunája, még szerencse, hogy ott volt a medence mellette; volt miből oltani. És az is nagy szerencse, hogy az Őrezred védi (a mi kínkeservesen megkeresett adóforintjainkból).
Az is biztos, hogy ennek az embernek a legnagyobb hibája, hogy nem tudja átérezni a polgárok helyzetét. Nyilván milliárdos üzletemberként, - aki eleve pénzes családba született és nem a nulláról kezdte - soha nem is fogja megérteni, sem átérezni. Tud ő erről beszélni, de ez kevés.
Amikor azt szajkózza, hogy mennyi autópálya épült... igen, ez valóban fontos, és jó dolog (lenne, ha nem 3x áron készült volna). De hogy a többségnek már lassan arra nincs pénze, hogy benzint vegyen a kocsiba, az már számára rejtett probléma. Biztos hogy nem találkozott olyan helyzettel, mikor át kellett számolni a pénzt, mennyit tankoljon, hogy be tudjon menni a munkahelyre, de kenyérre is maradjon haza felé.
Azért eléggé elszomorító az a tény is, hogy bárkivel beszélek, szóba jön, hogy ha tehetné azonnal elhagyná az országot. És sok ismerősöm már rég nem a hazájában él, és nem is akar visszajönni. "El lehet innen menni!" ... hát ez legalább bejött neki. Szép megoldás!

gyz 2010.03.29. 10:49:16

gyurcsányt leszarom, ez viszont egy jó kis komcsi poszt lett. Gyurcsány valószínűleg úgy értette, nem a magyark nyilai törtek ez esetben az életére, sima balesetről volt szó.

a szerző meg proletár indulattól fűtötten megírta a gondolatait

felucca 2010.03.29. 10:54:08

Nos, a szauna-dologhoz. Egyszerű házunk van, családunk jövedelme olyan 230 ezer forint körül lehet havonta, de mivel nagyon szeretjük a szaunázást, minden pénzt megért, hogy legyen szaunánk és lett szaunánk. Ha ez a szauna kigyulladna, szintén egy egyszerű háztartási baleset lenne, annak dacára, hogy tudom, száz magyar családból kettőnek van szaunája.

Egy szauna nem a csúcs, sokaknak csak akarni kellene, és lenne. Nagyon egészséges, fiatalnak és öregnek egyaránt. Nagy kár, hogy ennek magyarországon nincs kultúrája. Ennyit a burzsujozásról. A gyurcsányferencezésbe nem akarok belemenni.

yafet 2010.03.29. 10:57:23

@nagysuhi: Vízgőz, pára alapból vana szaunában. A medencéből kimászva nem szárítja magát csontszárazra senki, mielőtt betenné a seggét...

Az Élő Legenda (törölt) 2010.03.29. 10:59:46

@nagysuhi: Gondlom még nem láttál szaunát. Elég komoly cuccok az elektromos szaunakályhák, és bizony, üzemszerűen kell rá vizet önteni. Így állítod be a szaunában a páratartalmat. Egyébként külön hibaáramvédő relével és biztosítással kell őket ellátni, szóval, ha valahol mégsem lenne tökéletes a szigetelése, lekapcsolna mielőtt ráz.

Káposztakukac 2010.03.29. 11:00:48

ez a cikk egyszerűen bunkóság. igen, háztartási baleset. nem terrortámadás, nem gyújtogatás, egyszerű baleset.

kedves konzisok, mit fogtok írni, ha orbán viktor sashegyi kúriáján(amit anno valami 22 millióra becsültetett, haha, megalol...) panoráma ablakai betörnek a viharban...?

egy műholdas kép ov rezidenciájáról:

maps.google.com/maps?f=q&source=s_q&hl=hu&geocode=&q=1121+Budapest,+B%C3%A9la+kir%C3%A1ly+%C3%BAt+37,+Magyarorsz%C3%A1g&sll=47.406235,19.089196&sspn=0.007348,0.01929&ie=UTF8&hq=&hnear=1121+Budapest,+XII.+ker%C3%BClet,+B%C3%A9la+kir%C3%A1ly+%C3%BAt+37,+Magyarorsz%C3%A1g&ll=47.511052,18.981312&spn=0.001833,0.004823&t=h&z=18

7esbusz 2010.03.29. 11:01:03

A rohadék burzsuj geci! A nép nevében le kéne foglalni a villáját, és szegény családokat kéne beköltöztetni. 8-10 família biztos elférne. Komolyan már, hogy mik vannak? Van akinek szaunára is telik. A mocskok.

Hoppá, valami időparadoxon van itten! Most 1949 van. És ez a cikk a
Szabad Nép legfrissebb kiadásában van.

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2010.03.29. 11:01:33

Bede Márton stílusában:

idelle: Ron bácsi, egy politikai hulla rugdosása akkor is élvezetet nyújt, ha már rég lerohadt róla a bőr és a hús, sőt, már a csontjai is szinte teljesen elporladtak?
Ron bácsi: Igen.
idelle: Köszönöm az interjút.

Bona Fides 2010.03.29. 11:02:19

A post nagyon erőltetett, hatásvadász. Nekem pl. nem kell külön, kierőszakolt indok ahhoz, hogy utáljam a Fletót, megy az magától is. Gondolom, nem vagyok ezzel egyedül.
Egyébként pedig én is örülök, hogy senkinek nem lett semmi baja, abban is biztos vagyok, hogy a biztosító fizetni fog. ;-)

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.03.29. 11:02:21

Azt tudjuk már ki bulizott a Gyurcsány-villában?

peace_n_love 2010.03.29. 11:03:47

biztos a szomszéd szobában volt pár fontos írat ami pont megsemmisült...

PontyÚr 2010.03.29. 11:07:09

1. Gyurcsányt nem szeretem.
2. De nem az a baj vele, hogy van pénze. Bárkinek lehet aki kellően magasra kapaszkodott az edukációs létrán, vagy egyszerűen csak ügyes.
3. Ez meg egy kurva szar demagóg poszt.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.03.29. 11:09:26

A másik az, hogy ha GyF házában nem a Gy család volt, akkor kik? NEm mintha fontos lenne számomra, csak érdekes :D

evil overlord (törölt) 2010.03.29. 11:09:26

@yafet: Elektromos tüzet nem szabad vízzel oltani (van kivétel, de az különleges oltórendszert igényel).

altimus 2010.03.29. 11:09:56

na, ez eleg primitiv cikk es velemeny.

gyf joval az atlag feletti jovedelemmel rendelkezik, amibol boven telik neki szaunara. amugy egy fel suzuki swift arabol egy minden igenyt kielegito fittnessz sarok barmikor kialakithato egy csaladi hazban. nekunk is van 6 szemelyes finn szaunank, infra szaunank, igazi spinning bicajunk es jopar egyeb fitnessz gepunk, es mindez egy 50nm-es szuterenben boven elfer.
szoval egy volt miniszterelnok, es cegtulajdonos, aki evi tobbszaz millios jovedelemmel rendelkezik, konyveket ir stb hagy engedhessen mar meg maganak egy 25nm-es szaunat.

(a szaunazas nem bulizas, es kinek mi koze hozza, hogy "ki bulizott?" ?)

ReWriter · http://miazhogy.blog.hu 2010.03.29. 11:19:33

Gyurcsányék szerintem Orbánéknál voltak vacsorán, és a gyerekek meg otthon buliztak.

Állítsuk meg a ......... 2010.03.29. 11:19:51

Nekem valahol akkor is undorító, hogy míg mi lassan éhezünk, az efféle senkiháziakat a mi befizetett adóinkból védik a kormányőrök.
A medencéje is vállalati lopott pénzből épült, hatalmas kb 40-50 négyzetméteres, hozzá jön még a szauna, meg a zuhanyzók, ésatöbbi.
Na ez a felháborító, hogy ez ilyen szarháziak, akik a munkásaiknak 70-80ezreket fizetnek, másoknak a szemét is kilopják, hétvégén dőzsölnek , miközbeen a többi család meg ül otthon a pici lakásában és azt számolja, hogy miből jön ki még a húsvétig.

Hümüzhümümüz 2010.03.29. 11:20:07

Hmm... 169.000 egy szauna. Buborékolós kád 130.000... Miről beszélünk?
Vegyetek "OTP-re" oszt nektek is lehet kis "háztartási balesetetek". Pff

Hümüzhümümüz 2010.03.29. 11:22:48

@pcr:

Javaslom, hogy menj el Orbánék nyaralójába, és vágj magadnak az ott lógó oldalasból, meg kolbászból... akkor lesz mit enned. Írigy b*zi!

Rogue 2010.03.29. 11:23:06

Nem azért írom, mert már nem írta meg senki itt, hanem azért, hogy lássák, többeknek is az a véleménye:
Az, hogy "egyszerű háztartási baleset" azt jelenti, hogy baleset történt, nem terrorakció. Nem nagyképűség.
Ha a kávéfőzőgépük égett volna le, a blog írója akkor is így utálkozik?
Másképpen megfogalmazva: ismerek személyesen olyat, akinek van 25 négyzetméteres szaunája, és teljesen normális, tisztességes ember, akit becsülök a munkájáért.
Most hadd mondjam olyan színvonalon, hogy a poszt írója is megértse:
Azért, mert te idáig egy tízéves Skodát tudtál csak összekaparni nem kell utálni azt, aki többre vitte. Jelzem, még mielőtt miniszterelnök lett volna. Jelzem, nekem sincs saját ingatlanom.

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2010.03.29. 11:23:28

Nem értem mitől ne lenne egyszerű háztartási baleset, csak mert a legtöbb embernek nincs szaunája? Az egyszerű alatt azt kell érteni, hogy banális. A baleset alatt meg azt, hogy nem szándékosan történt (nem merénylet). Most tényleg nehéz ezt belátni?

altimus 2010.03.29. 11:23:47

@pcr: mo-on nagyon kevesen eheznek, azert tulzasokba ne essunk.

a vedett szemelyek koret torveny szabalyozza, minden volt miniszterelnoknek x evig jar a vedettseg (talan 3?) ez abszolut rendjenvalo dolog, sajnos olyan vilagban elunk ahol erre szukseg van. ov megvalasztasa utan szinten vedett szemely lesz, meg miniszterelnoksege utan is az volt az eloirt ideig.

lopni persze nem szabad, ezzel egyetertek.
a munkaber pedig annyi amennyit a munkaero er, errol kar vitatkozni.

gitáros 2010.03.29. 11:24:14

Nabazz, de ócsó egy poszt...

Milliomoséknál szauna van a házban, érted, SZAUNA!!! Aztakurva!

"Egyszerű háztartási baleset."

Te mi a fasznak hívod a házadban/lakásodban történő rendellenességeket?

Vagy az a baj, hogy Fletó nem vizionál összeesküvéseket?

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2010.03.29. 11:25:38

Szóval akkor ha valakinek van pénze, gazdag, vagy nagy háza van, esetleg medencéja, akkor azzal baj van? Külön mint politikussal lehet bajod, meg nem is kell hogy szimpatikus legyen.
De komolyan - sikerült elérni az utóbbi szánalmas politikai életben hogy pusztán azért mert valaki gazdag, akkor az már gáz? Ha valakinek van medencéja az alsó szinten, akkor az a házában van, az háztartási baleset.
Annyira nagyon demagóg és szánalmas, hogy el sem tudom mondani. Ami a legborzasztóbb, hogy volt az országnak olyan időszaka, amikor ugyanez a hangvétel volt - csak mert valaki gazdag paraszt, vagy budai villában lakott...
Szerintem az embereket a tetteik alapján kellene megítélni, és valljuk be, amiatt van mit a fejére húzni, persze nem csak neki. De ez így csak hangulatkeltés, és valami olyan téves képet erősít tovább a jobboldali szavazókban - a polgári oldalban, egy vicc, hiszen ők pont nem a panel házak lakói...na mindegy hogy pusztán a vagyon már minősít.

gitáros 2010.03.29. 11:25:45

@pcr:
Beléptél már a Munkáspártba? Vagy hogy is hívják azt most... elempé?

Állítsuk meg a ......... 2010.03.29. 11:26:09

@Hümüzhümümüz: pedofil majom!
Segggfejj barom!
köcsögmuki!
utálom gyurcsókot is meg orbánt is, egyiknek a kolbásza sem kell!

Állítsuk meg a ......... 2010.03.29. 11:27:43

@gitáros:
Brian , te lávafejű törpebuznyák, mi közöd hozzá?

Hümüzhümümüz 2010.03.29. 11:29:34

@pcr:

Én is utálom Őket, de nem nézem ki a szájukból a kaját (se seggük alól a szaunát)! Azt várod, hogy majd megetetnek sonkával azok, akik tanultak, míg Te vörösboros kólát vedeltél?

Gyűlölöm, mikor az emberek úgy gondolkoznak, hogy megdöglött a tehenem, dögöljön meg a szomszédé is. :S

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.03.29. 11:31:31

@evil overlord:

Köszi, de minket nem izgat.
Mondtam már: örülök neki, hogy becsületes volt, és elismerte, hogy sima háztartási baleset volt, nem kezdett zavaros fejtegetésbe a terrornyulakról.

Állítsuk meg a ......... 2010.03.29. 11:33:06

@Hümüzhümümüz:
Nekem te ne magyarázkodj, nem vedeltem sohasem,antialkoholista vagyok utálom azokat, akik napi szinten lealjasodnak, és piálnak,ahogy te is.

A politikus csaltak, loptak, hazudtak, mind ebből gazdagodott meg, nem a munkájából.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.03.29. 11:33:16

@Hattory Hanzo:

Esetleg át lehetne számolni lélegeztetőgépre.....

Állítsuk meg a ......... 2010.03.29. 11:34:29

@Hümüzhümümüz:
Mégegy te állat, te nem vagy tanultabb nálam , jobb ha tudod:DDD

Hümüzhümümüz 2010.03.29. 11:35:08

@pcr:

Pff! Tipikus csóró hajtűdobálás... Menj el felnőttképzésre, ha kevesled a havi 70 nettódat!

beep 2010.03.29. 11:36:29

Állítólag pontosan lehet tudni, hogy Gyurcsány maga okozta a tüzet:

hircsarda.hu/bulvar/4517-ezert-egett-le-majdnem-gyurcsany-haza/

Állítsuk meg a ......... 2010.03.29. 11:37:15

@Hümüzhümümüz:
Fogd be tetüláda!
Hozzám ne szólj többet idióta!
Iratkooz be te, bár ahogy elézem nem sokat lendytene rajtad:(

Végeztem veled!

ora et labora 2010.03.29. 11:37:57

csak egy szauna van a házában? ez gáz...

Állítsuk meg a ......... 2010.03.29. 11:42:36

@Hümüzhümümüz:
Nem kellene megetetni a síró porontyodat, vagy ebihAladat?

☉ ☾ 2010.03.29. 11:43:30

Oly ostoba a magyar nép, mint a kommentelők háromnegyede. Irigy belfékek vagytok, lecsúszó vesztesek. Ebből fog megélni az új vezéretek.

Doryyka 2010.03.29. 11:43:52

@Flúgatlan: Miért, mert Orsós Viki feddhetetlen, mi? Ne legyél elvakult, mert még pár hónap és te égsz...

Michael Collins 2010.03.29. 11:44:44

Nekem egy Hofi poén jutott eszembe! Mikor Hofi sajnálta,hogy az anyósa nem gyújtott rá!

fda 2010.03.29. 11:51:52

Gyurcsány egy aljas alak, kétségtelen.
De. De mit kellett volna mondania? Hogy terrortámadás történt? Hogy a fidesz és a jobbik fanatikusai gyújtóbombát őttek a házára?

Ha otthon történik egy elektromos hibából adódó tű, az akkor is háztartási baleset, ha van aki rohadtul írigyeli hogy nincs szaunája.

Egyébként ha beköltözöl a vidéki nagymamád öreg házába, lehet hogy neked is lesz egy semmire se használt 25 négyzetméteres nagyobbacska szobád, amiben 1 LCD tévé, zepter edény és 2 évnyi cigi árából összeállíthatsz magadnak egy szaunát, ha erre vágysz.

Scala 2010.03.29. 11:56:19

Már amikor tegnap éjjel olvastam a hírt, sejtettem, hogy a család leggyengébbik láncszeme Gy. Bálint (1 milliós forintos bírság a történelem érettségi miatt) és haveri köre lehetett. Lám-lám. :-)

tlac 2010.03.29. 11:58:09

@Crane: Őrezred miért védi amúgy? Nem telt le még az egy év??
Szerencsére van biztosítás, neméri nagy kár a Fittelina Kft-t, tud tovább működni.

tlac 2010.03.29. 12:00:53

@Scala: Gyurcsány Bálinntal sok baja van az Apró-Gyurcsány családnak, Rózsakert csoki "vásárlás", spec.suli még speciálisabb érettségivel, buli után nem kapcsolja ki a szaunát.
Mondjuk fater se százas..

énis 2010.03.29. 12:02:25

Az az Apró-villa nem?

troll · http://picsogo.blog.hu/ 2010.03.29. 12:09:54

Srácok ez olyan mint a talált kislány, gyurcsinak kell a nyilvánosság, hát csinál.

Kb ennyivel összefoglalható. Pont annyira lehet ez is véletlen mint a talált kislány és a többi eset.

Google 2010.03.29. 12:12:59

Vajon mibe fáj a köznek ez a kis háztartási baleset?
Polgári. még inkább nagypolgári háztartásokra jellemző baleset ez inkább, de ahogy az építésének, úgy a helyreállításának a költségeit is a közönség állja majd, hisz lehet ilyen mókás is a politika.
Csak akkor látjuk, hogy vannak még elegen, ha történetesen nem a Jobbikot, hanem a legjobbikot kell védeni. Egy panellakás fele: ez az ő vagyona. Hogyne kelnének hát a védelmére egy ilyen szegény embernek!

valójábannemberci 2010.03.29. 12:13:54

Mondjuk ezen szerintem is kár rugózni. Mert ha az eset se nem merénylet, ami után a szomszédos kerületeket is lezárja a nemzetbiztonság, se nem természeti csapás, ami után a szomszédos kerületeket is katasztrófa sújtotta területté nyilvánítja a katasztrófavédelem, akkor mi más lehet? :)

Scala 2010.03.29. 12:20:22

@tlac: Rózsakert csokoládé az mi volt? :-D
Az tuti, hogy Gy. F. az apa, le setagadhatná. :-)

Phxmike 2010.03.29. 12:31:40

@Mainframe: Uzenem az okosoknak hogy szerintem meg a hulyek sem gondoljak hogy egy szauna 25nm lenne hiszen akkor kurvara nehezen toltene be a funkciojat leven eleg nehez lenne ekkora legteret felfuteni. Meg ertelmetlen is. Tehat ha valakinek 25 nm-es szaunaja van az nem gazdag hanem szimplan hulye. A blogiro szerintem nem erre akarta kihegyezni a dolgot hanem azt mutatja be hogy egy szaunatuz nem egyszeru haztartasi baleset (merettol fuggetlenul) es hogy amugy is megrendezett volt az egesz csak hogy gyurcsany kocsogrol szoljon megint valami. Ez a fajta az ami undorit.
Ne vitatkozzatok itt szovegertelmezesen. Tokmindegy hogy mi egett. A magyar csaladok 80-90%-anak se 2 nm-es se 25nm-es szaunaja nincs es a legtobbnek azt kell mondjam kilatasra sincs ra hogy legyen.
A melyszegenyseg ami a statisztikai adatok alapjan most 3 millio fonel tart magyarorszagon ugyanis azokra vonatkozik akik meg a villanyszamlajukat sem tudjak kifizetni.

Akkor meg mihez kepest gyurcsanyozunk mar megint...?

HencegőLajos 2010.03.29. 12:39:47

Ez a post tényleg gáz.
Miért ne lehetne valakinek szaunája.
Ötven négyzetméteren lakom én is, szóval "proli" kategoriában mozgok, de nem irigykedem senkire. Ma már jobb családokban is előfordul az otthoni szanuna. Szóval ez a post EGY PROLI KESERGÉS. Ez a véleményem.

GyFerencet pedig szívesen látnám egy felfüggesztett ketrecben pislogni (Sándor Mátyás zárójelenetére emlékeztek még?), de semmiképp sem a szaunája miatt.

Ferenc be akart kerülni a hírekbe. Ez a post segített (is) neki.

PiBá 2010.03.29. 12:39:49

@Volkov:
Ez nagyon jó!!! :)
"Végül is ez a szauna 100% fölötti mértékben látta el a faladatát: mert azokat a családtagokat is megizzasztott aki még otthon sem voltak."

veitJ 2010.03.29. 12:42:21

Ha nem egyszerű háztartási baleset, akkor mi? Terrorcselekmény?
Mikor néztél tükörbe utoljára? Mennyire vagy sárga?

espadazo - Játékbolt: · http://aruhaz.nettfilm.hu 2010.03.29. 12:42:57

Az eset is bizonyítja, hogy a szauna egészségtelen és veszélyes! Be kell tiltani.

agyadeldobom 2010.03.29. 12:43:25

de jó hogy van min megint csámcsogni:

1. nyilván úgy értette "egyszerű háztartási baleset", hogy nem a családra irányuló támadás,

2. nem kell álszenteskedni mert nyilván ahogy nektek, úgy nekem sincs szaunám, de a politikai elitnek mindegyiknek, és beleértem a fidesz-jobbik-mszp-s többmilliót kereső szájtépőket,

3. tudjuk, hogy választás van kedves cikk író, és nyilván nem mszp-s vagy, de ő is ember, családja van és van magánélete is a politikán kívül.

Nézz körül kedvenc pártod kedvenc elnökének házatáján, meglepődnél...

Leonard Zelig 2010.03.29. 12:56:43

Tipikus magyar poszt tipikus magyar irigykedőknek és feljelentgetőknek.

nyunnya 2010.03.29. 12:58:02

Szerintem ahol van szauna ott valóban történhet egy ahhoz kapcsolódó egyszerű háztartási baleset. Ha jacuzzi van, annak igen, felrobbanhat a motorja, ahol teniszpálya, ott is történhet olyan baleset, ami nem történik meg ott, ahol nincs. Ha egy kenyérpirító okoz tüzet, az is bizony egyszerű háztartási baleset. Pont mint a fent említettek. Istenem, szokjunk már le arról, hogy valakit pusztán azért szólunk meg (akár egy ilyen helyzetben is), mert jómódban él.

bgp 2010.03.29. 12:59:23

Vazze: milyen kenyérpirítóról ír ez? Nekünk csak egy vas platni van a sparhelten.

nyunnya 2010.03.29. 13:00:46

@ora et labora: Nem azért, mert Gyurcsányról van szó, hanem azért, mert neki van biztosítása (meg nekem is). Ellentétben azokkal, akik kár esetén várják az államtól, a helyi önkormányzattól, meg az adakozó kedvű emberektől az együttérzést és az anyagi támogatást.

Állítsuk meg a ......... 2010.03.29. 13:03:13

@agyadeldobom:

Ha van magánélete, akkor azt ne a kormányőrség és az NBH védje, hanem saját magánvagyonából fizetett testőrség, mert van rá pénze és megteheti.
Ki a franc volt kíváncsi a szaunatűzre?
Egyébként van 25 négyzetméteres szauna, csak az nem olyan parktikeres összerakós, hanem épített, lépcsős.

Mennyi ilyen ingyelénőnek biztosítjuk a védelmét?
Sajnos a kormányfogadások, diplomáciai találkozók költsége is minket terhel.

nyunnya 2010.03.29. 13:04:08

@haggyadmá: Mindekit, aki eddig miniszterelnök volt, megilleti a megszólítás (ha jól tudom élete végéig), egy ideig hivatal (iroda) is és ha szükséges az Őrezered védelme is. Nem csak neki jár ez, hanem ismétlem mindenkinek, aki valaha Magyarországon miniszterelnök volt (de lehet szó bármilyen közjogi méltóságról). Én így tudom (persze tévedhetek).

Megfigyelo 2010.03.29. 13:04:15

Állítólag 1990-be a kapitalizmust vállasztottuk, és azóta is mindenki kapitalizmust akar ebben az országban - a magát kommunistának nevező Munkáspárt még országos listát sem tudott állítani. A kapitalizmussal pedig szükségszerűen vele jár az, hogy vannak gazdagok és szegények. Gyurcsány előbb lett gazdag és csak azután kezdett lényegében passzióból politizálni (a miniszterelnöki fizetést mindig átutalta egy jótékonysági alapnak) - ellentétben Orbánnal, aki pont fordítva...

stratez 2010.03.29. 13:07:27

Panellakók figyu, nehogy úgy járjatok, mint a választott miniszterelnökötök, égve ne felejtsetek bármit is a szaunátokba...

Tomivagyok · http://www.genital-herpes-relief.org 2010.03.29. 13:09:36

Szerintem ha úgy fogalmaz, hogy a szauna gyulladt ki.. akkor arrol írnának, hogy egy átlagembernek bezzeg nincsen szaunája... ugyanez igaz a többi pártra is, most nem ferire értettem..
de nekem teljesen mindegy :)

selyemhegedu 2010.03.29. 13:10:24

atyaeg micsoda demagogia kedves posztolo.

ne most 2010.03.29. 13:14:24

Egyesek nem tudnak szabadulni Gyurcsánytól, mintha első szerelmükkel történt volna valami.

nyunnya 2010.03.29. 13:16:13

Kedves Posztoló! Mondd csak, neked van autód? Nekem nincs, mekkor genya vagy, hogy nekem nincs, ha neked van. Vagy van-e pöttyös labdád? Nekem csak csíkosra telt.

Megköszönöd az italt,hazamész, kivered 2010.03.29. 13:22:45

Kölcsönadta Morvainak meg OVnek a házát, hadd kúrjanak kicsit ezek meg felgyújtották a szaunát. Ezt mégse lehetett vállalni, ezért lett elferdítve a sztori.

Tuzsi 2010.03.29. 13:24:15

Mi a probléma azzal, hogy Gyurcsánynak szaunája van? Mi a probléma azzal, hogy vannak emberek, akik gazdagok és megengedhetik ezt maguknak? Szerintem ez szánalmas! Bár nem tartom magam nagyon gazdagnak, normális életem van, dolgozok rendesen és örülök annak, amim van! Ja, és nem igazán törődök azzal, hogy másnak mennyi pénze van...

Állítsuk meg a ......... 2010.03.29. 13:27:29

@Tuzsi:
Majd törődnél, ha neked sem jutna elég.
Szánalmas, ahogy a fesőtízezer és a felsőközéposztály osztja itt az észt.

leofarkas 2010.03.29. 13:30:30

ez a blog is blikkesedik. legközelebb Orbánné receptek közül csemegézhetünk?

nyunnya 2010.03.29. 13:32:14

@pcr: Ja, aki nem hal éhen, az szégyelje is magát! Ha meg kifejezetten jól megy neki, akkor meg vonuljon is mindjárt önkéntes számüzetésbe. Különben is az ehhez hasonló posztoknál csak az nyilváníthat véleményt, aki durrog, puffog és mocskolódik.

jacks_colon (törölt) 2010.03.29. 13:35:36

Pilu blogjaban ertelmesebb es elgondolkodtatobb bejegyzesek szoktak lenni, mint ez itt. Pedig Pilu blogjat ritka szarnak tartom. Es ezt mint szuletett jobbos (nem jobbikos) mondom.
Egyszer volt egy vihar valamelyik biliben arrol, hogy Gyurcsanynak milyen draga omega oraja van. Na annak volt kb ennyi ertelme, mint ennek a posztnak.

Állítsuk meg a ......... 2010.03.29. 13:37:32

Szégyellni miért is kellene a lopást, hazudozást, sikkasztást,adócsalást , sőt Kossuth-díjat kellen érte osztani.

Tuzsi 2010.03.29. 13:39:56

pcr barátom! Nem vagyok felső tízezer. Keményen dologozok, egyedül neveltem fel a gyerekemet, egyedül tartom el magam és tisztességgel fizetem az adókat. Talán mielőtt ítélkezel és besorolgatsz másokat, derítsd ki, hogy mi a valós helyzet. KÖSZI!!!!!!!!!!!

Kassian 2010.03.29. 13:43:23

Egy blog bejegyzés a nagy büdös semmiről...ez tényleg a vastagbőr színvonala. Erre blogíró öcsém, kár volt időt pazarolnod.

Tuzsi 2010.03.29. 13:45:08

@pcr: Tudod pcr én nem vagyok felső tízezer.... 46 éves vagyok, egyedül neveltem fel a fiamat, egyedül élek vidéken, dolgozok tisztességesen, fizetem az adómat. De azért kösz, hogy odasoroltál ;-)

Orbán a magyar nép ópiuma! 2010.03.29. 13:45:52

Hát, igen… A konzervatívok szellemi színvonala erősen a Napi Ász felé közelít.

Állítsuk meg a ......... 2010.03.29. 13:48:28

@Tuzsi:
Ezt keményen félreértetted, a politikusokra céloztam.
Bocsi

kyanzes (törölt) 2010.03.29. 13:55:05

Jópofa ez a bejegyzés a "Rekordszinten a munkanélküliség " mellett..

Biztos a szockák is jót röhögnek. Kinéznek a Parlamentből: "Nézd a fasz senkiket, hogy megszopták! És még mindíg lehet hámozni őket! Amúgy hallottad, lefüstölt Gyurcsány szaunája! Máshol lesz a parti."

is 2010.03.29. 13:58:51

szimplán irigy vagy. illetve, ha jól értem, akkor a konzervativizmus, szemben a szociáldemokráciával, a gazdagság ellen küzd.

prometheus_X 2010.03.29. 14:09:54

A konzinak úgy hiányzik egy kis gyurcsányozás, mint szaharai vándornak egy csepp víz.

Szánnivaló.

uni1002 2010.03.29. 14:12:22

Régi magyar mondás hogy "van annak, aki a el nem itta".
Nem bírta elinni...

partychoke · http://roguesec.blog.hu 2010.03.29. 14:23:35

ez milyen szaros kis buta proli szöveg már! kurva vicces, hogy fletót komcsizod, öreg:)

Publius Decius Mus 2010.03.29. 14:29:30

Hány lélegeztető gép jött volna ki a szaunából?

Kalmár 2010.03.29. 14:43:23

Szerintem a szemét ellenzéki sajtó eltussolta a valóságot.
Igazából az történt, hogy a nyugdíjasoknak összegyűjtött téli tüzelő lobban lángra, egy Orbán Viktor által bedobott molotov koktéltól.
A tűzoltók időben kiérkeztek de az egyikük bentragadt a fáskamrában.
A hazaérkező Gyurcsány Ferenc vizes törölközővel a fején kimentette a béna közalkalmazottat, majd úgy csinált, mintha őt menteték volna meg, önzetlenül.

Hát ennyi röviden. Minden más csak kampányfogás.

Serio (törölt) 2010.03.29. 14:57:41

Ez most tulajdonképp mi volt?

A Gyurcsány-gyalázást még megérteném, de eddig nem erről ismertük meg ezt a blogot - arra ott a Pufajkás Turul.

A marxista hevületű burzsujozás viszont tényleg nem világos, hogy mégis tulajdonképp hogy is jön ide.

erdomester2 2010.03.29. 15:27:17

1. A posztíró egy tipikus mindenkinekakurvaannyát típus és ráadásul irigy is.
2. Állati sok időd lehet, ha ezért képes voltál "cikket" írni, gratulálok.
3. Szerinted mégis mi ez, ha nem háztartási baleset? Szerinted úgy kellett volna kommentálnia, hogy úristen, majdnem leégett a házam, még jó, hogy van szaunám?
4. Többiek: Ha majd Viktor kerül megint hatalomra, akkor ugye őt is anyázni fogjátok, hogy a TI adótokból vesz milliós telket amit nem vall be, a TI adótokból megy külföldre nyaralni, a TI adótokból fizeti a diplomáciai látogatásokat?

X. Nem Gyurcsány párti vagyok. Azoknak a keveseknek a táborában állok, akik egyenlő súllyal mérlegelik a dolgokat és nem mennek megkövezni a miniszterelnököt amikor kiderül, hogy egy kamus geci, mivel ezt eddig is tudtuk minden politikusról. Nem értem miért ezt az embert kell állandóan bántani? Ja, mert Viktorról még nem került nyilvánosságra felvétel? Ja az más, akkor nem is hazudik. Biztos csak szóbeszéd.

Ahogy látom van itt kb 2 hozzám hasonló ember. Pont erre számítottam.

Gera 2010.03.29. 15:29:37

Gyurcsány egy fasz, de felveszitek vele a versenyt. Tökmindegy, hogy a szauna gyullad ki, vagy más, attól még lehet egyszerű háztartási baleset. Ha egy ötkilós aranytömböt ejtek a lábamra, az is egyszerű háztartási baleset, tök függetlenül attól, hogy több 10milliót ér.

egyenlito 2010.03.29. 15:32:23

Reszkessenek a burzsujok! Proletárdiktatúrát most!

De legalább egy szaunát nekem is.

egyenlito 2010.03.29. 15:34:15

@is: "a konzervativizmus, szemben a szociáldemokráciával, a gazdagság ellen küzd"

Csak az újgazdagság ellen. A régi, az konzervatív erény (lásd: megőrzés).

nem nemsiker_s 2010.03.29. 15:38:05

@PontyÚr:

"De nem az a baj vele, hogy van pénze. Bárkinek lehet aki kellően magasra kapaszkodott az edukációs létrán, vagy egyszerűen csak ügyes."

Tökéletesen igazad van, azonban konkrétan ebben az esetben nem a tehetsége, és edukációs létrán elfoglalt helye révén lett gazdag, hanem pl. a Horn kormány idején elkövetett kis ingatlan mutyikkal. (Budapesti állami tulajdonban lévő ingatlan, milliárdokért adóforintokért felújítva, majd hugyért szarért Fletónak eladva, hogy aztán a Fleto kiadja bérbe méregdrágán a kormánynak.) Hol kell ehhez az edukáció meg a tehetség?
Számtalan képzettebb tehetségesebb ember él ebben az országban, de nincs annyi pénzük mint a Szocik titánjának. Szerinted miért ?

akurvaanyád 2010.03.29. 15:45:30

Hát mit ne mondjak. Eddig is undorodtam a náciktól, de ti aztán mindig bebizonyítjátok, hogy az országban nincs a fajtátoknál undorítóbb féreg.

Tuzsi 2010.03.29. 15:45:42

@pcr: Semmi gond! Azért egy percig elképzeltem! Jó volt :-)

akurvaanyád 2010.03.29. 15:47:08

@erdomester2: nem kettő... legalább három. :DDD

prkl 2010.03.29. 15:55:59

A rohadt burzsuj! Nekem csak 15m2-re futja (~5 maga a szauna, 7-8 az erkely amit jobb hijjan pihenöternek hasznalok meg hozza lehet adni a zuhanyzot). Na de ez van amikor az ember berelt lakasban lakik..

Serio (törölt) 2010.03.29. 16:03:15

@nemsiker_s: Az, hogy Gyurcsány, és a többi magyar oligarcha vagyonosodása körül sok a megválaszolatlan (?) kérdés, tény. Nem az a baj, hogy Gyurcsánynak be lett szólva.

A baj az, hogy MIÉRT.

Azért, mert gazdag? Eddig azt hittem, ez egy konzervatív blog, nem pedig komcsi. A magántulajdon intézménye és a társadalmi különbségek ténye a konzervatív világnézet számára úgy tudom nem leszólandó dolog.

Jobboldali ember nem élcelődik azon, hogy a másiknak magánrepülőgépe van, max. nekilát tőzsdézni vagy céget alapít, hogy neki is legyen.

Élcelődni azon szokás, hogy HONNÉT lett a komcsi majmának repülőgépe. Ha Gyurcsányt akartok oltani, nem kevés helyen lehet belekötni, az őszödi beszédtől az "első egymillió forintjáig". A 25 négyzetméteres szauna és a medence nem tartozik ezek közé.

Yo Sar Ian (törölt) · http://faking.blog.hu/ 2010.03.29. 16:25:48

Yo!

Sajnálom. Valahol, a Gyurcsány is ember.
bevallom, nekem csak egy bajom van ezzel.
Hogy pont itt...

Publius Decius Mus 2010.03.29. 16:27:07

@akurvaanyád: Szóval aki Gyurcsányt utálja és fikázza, az náci!

Gratuláhatok?

Rókakígyó 2010.03.29. 16:29:59

Egy szauna nem drágább, mint egy jacuzzi, mindkettőből rengeteg van az országban. A szaunának illik egy teljesen normális előteret csinálni, ami akár semmi extrát nem tartalmaz. Azt tudtuk, h Gyurcsány nem nyomorog. Nem értem mi a probléma.

margaret lea (törölt) 2010.03.29. 16:40:25

ááááááá, demagóg poszt.... nagyjából erre számítottam, a címet látva. barátocskám, láttam én olyan lábon forgó kacsákat, vagy kacsalábon forgó házakat, fiatal embereknél, hogy csak lestem. a minimum a szauna-jakuzzi-kertben lévő fűthető medence volt.

Gestas 2010.03.29. 16:45:26

Istenem!Ennek a szaunának az árából, hány lélegeztető gépet lehetett volna venni.
Sikerült megírni az év legdemagógabb posztját.Gratulálunk!
Pedig erős volt a mezőny!

combo 2010.03.29. 16:53:09

No, ezen a cikken felvontam a szemöldökömet. Fiúk, a baloldal (és a Magyar Vizsla) dolga mások zsebében turkálni és kuláklistázni, nem a tiétek.

Amúgy az "Egyszerű háztartási baleset." még mindig jobb nyilatkozat, mint ami először átfutott az agyamon a hír hallatán: "Terrorveszély!" :-)

Ficak 2010.03.29. 17:00:14

Egyszerű gyomorrontás mondjuk mi. Ezt Etiópiában nem értik.

sukram 2010.03.29. 17:03:14

Hát a cikk tényleg kicsit leegyszerüsíti a dolgokat.
Nekem is van legalább 3 ismerősöm, barátom, akinak van otthon szaunája, medencéje.
Nem milliárdosok, csak jól kereső, adózó cégtulajdonosok, felsővezetők.
Akkor most Ők is rossz köcsögök????
Orbán Úrnak is lenne medencéje, csak a nép - nemzeti vonal nem teszi lehetővé ezt a flancot.
Van helyette bioház, több hektár szőlő, meg apa kőbányái.
Gyurcsány legalább bevalja mennyije is van.
Orbán meg felmarkol 15 milliót - a könyvéért - egy olyan cégtől, amely nem fizetett adót, és semmi közterhet, majd bezárja kapuit. Kövér Szilárd Úr így fedezte le a "Főnök" gyarapodását.
Akkor most mi is a helyzet.
Tudom "szétrabolta" az országot, ráadásul az Anyósa is nemzetrontó család tagja.
Ha emberek lennénk, inkább annak örülnénk, hogy nem halt meg senki.
De mi nem......
Szép Napot!!!

Thrasher 2010.03.29. 17:20:56

igazából ha azt mondja, hogy komoly, különleges dolog volt, akkor meg arról írsz postot, hogy "de jó neki, hogy ez a legnagyobb baja"

juhaszcs 2010.03.29. 17:34:03

Ezt a fasz posztolót.
Épits magadnak szaunát Te irigy vén balga marha.
Szarjál sünt.

UrsaMajor 2010.03.29. 17:53:11

Ez itt és így? Hová fajult a világ!

Laciii 2010.03.29. 17:53:30

Örülök, hogy senkinek nem lett semmi baja, én azt szeretném ha élete végéig börtönben rohadna 2 négyzetméteren, mondjuk gyufát faragva, hogy valami hasznosat is csináljon végre életében.

Állítsuk meg a ......... 2010.03.29. 18:04:23

@Tuzsi:
Mit?

Én tudnék egy méltó helyet nekik, ott járna őrizet is hozzá, csak nem lenne szauna, de szappan az igen:))

SiKom 2010.03.29. 18:08:16

Jellemző, hogy a sok bögrelovag a posztolót fikázza!

Pedig abszolút jogos a poszt! Gyurcsány annyira nem tudja, hogy milyen egy alsó vagy középosztálybeliként élni ebben az országban, hogy arcátlanul ilyeneket böfög az űrbe.

Hol az önmérséklet!?

[megmondoember] 2010.03.29. 18:18:21

Posztíró, hülye vagy. Kákán is a csomót keresed. Ha az szúrja a szemed, hogy Gyurcsánynak ekkora villája van, akkor azt írd le. De ilyen hosszú posztot írni egy semmitmondó odavetett mondatról is csak egy fatökű hülye tud.

Állítsuk meg a ......... 2010.03.29. 18:20:05

@Tuzsi:
Ne képzelegj, nem tudhatod, hogy egy efféle szaunában micsoda mocskos dolgok történnek olykor-olykor:))

Before · http://azbeszt.blog.hu 2010.03.29. 18:27:46

Jajj, de csúnya dolog ez a sárga irigység. Ebből post? Egyébként meg nem feltétlenül alapterületről van szó, hanem 25nm égésfelületről. Nagyon nem ugyanaz a kettő, arról nem is beszélve, hogy 25nm-es szaunának túl sok értelme nem is lenne.
Amúgy meg ja. Egyszerű háztartási baleset. Pont, mintha kigyullad a kenyérpirító.

Nagybuksi 2010.03.29. 18:50:35

1.) Nem bírom a Gyurcsányt, ő és nemkevésbé kártékony bandája tönkretették az országot, így maximálisan egyetértek az ígért felelősségre vonással, egyszersmind nagyon várom is végre. Bízom benne, hogy akire rábizonyul a bűn, példás és elrettentő büntetést fog kapni, különben ebben az országban el fog harapódzni a káosz. (Már így is az van, nincsenek példaképek, s még a honatyák is közröhej és megvetés tárgyai.)
2.) Unom azokat a demagóg embereket, akik egész életükben csak a söntés pultját támasztották, tanulni lusták és buták voltak, vállalkozni nem mertek, nem találtak fel semmit, a munka vagy büdös nekik, vagy szakértelem híján valami egyszerűbb és kevésbé fizetett tevékenységük van, s nem átallják irígyelni azokat, akiknek szorgalmuk és/vagy eszük révén valami összejött. A céltudatos, tanult, vállalkozó szellemű emberfők igenis emelkedjenek ki, s legyen nekik több, szebb, különb, mint csak a pofázni tudó, s a szocializmus végét máig nem felfogó lumpeneknek. Elegem van a hülye egyenlősdiből! A sok barom azt gondolja - anélkül, hogy a közösbe bármit is beleadna -, hogy nekik minden csakúgy jár, csupán mert vannak! Hát nem jár, s jó lenne, ha ezt végre mindenki megértené!
3.) Jó lenne, ha végre megszűnne ez a végtelen irígység, szeretttelenség, a másik el nem fogadása, a mindenből valami rossz, elfogadhatatlan kikerekítése. Szégyenteljesen viselkedünk emberek!

SiKom 2010.03.29. 19:06:40

@Nagybuksi:
"Szégyenteljesen viselkedünk emberek! "

Tudod ki viselkedik szégyenteljesen?
Az, aki, miközben az ország egy jelentős része az éhhalál küszöbén egyensúlyozik, odaveti félvállról, hogy jajj, leégett a szaunám, hát, megesik az ilyen, bárkivel megtörténhet.

Lószart történhet meg!

Nem történhet meg az 1 millió BAR listással!
Nem történhet meg az 1-2 millió szegénnyel!
Nem történhet meg azzal, aki napi 16 órát dolgozik minmálbérért, hogy legyen ennie!

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.03.29. 19:09:33

"De ha ilyen egy egyszerű háztartási baleset, akkor vajon Gyurcsány Ferenc minek nevezé azt, ha egy kenyérpirító okoz tüzet?"

Pechnek, qurva nagy pechnek Te demagóg!

tewton 2010.03.29. 19:09:49

1) a posztnak alapból igaza van.
2) ugyanis nem az irigységről szól, kedves független értelmiségi farizeusok,
3) hanem arról, hogy van egy sajátos elméjű exminiszterelnök,
4) akinek alapból hiányzik a valóságismerete.
5) és kommunikálni se tud.

normális, szociális érzékkel megáldott és épeszű ember a mai körülmények közt nem nevezi nyilvánosan "egyszerű háztartási balesetnek" azt, ha kigyullad a szaunája, vagy a sövény megkarcolja a Lamborghini festését, vagy megreped a helikoptere szélvédője, vagy a cica leveri a hatmilliós vázát.

Egyszerűen azért, mert 9.9 millió ember háztartásra nem jellemzőek ezek a fajta problémák.

A szavazókat, az üzletfeleket meg a rokonokat meg lehetett volna intelligensebb módon is nyugtatni. Ez a balf*** megint hülye szavakat választott. Biztos régen nézte együtt anyukájával a gázórát.

marciasuroma 2010.03.29. 19:12:26

egy szóval nem mondta, hogy szokványos, vagy mindennapos.... az egyszerű háztartási baleset azt takarja, hogy nem egy 'magukfajta' dobott be egy kézigránátot, csak simán kigyulladt.. evvan..

szar a post, bocs..

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.03.29. 19:14:32

@Sir Kommentor:
Nem történhet meg, hogy mialatt 16 órát robotolt, zárlat legyen a BAR listás házában, esetleg a bérlakásban, ahol él?
Vagy az, hogy az alig látott, alig nevelt "legkisebb" fiú esetleg rosszalkodik a haverjaival és utána azt mondom, hogy baleset történt?

Ja, hogy a Gyurcsánynál történt? Akkor megérdemli, mi?

pudliho 2010.03.29. 19:15:13

divat manapság a fiatalok között a szaunázás, jól berugna/szívnak kinek mi jön be aztán beülnek fél kábán a gőzbe, gondolom nagyon készen lehettek a fiatalok és elfelejtették kikapcsolni a cuccot az meg elfüstölt

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.03.29. 19:17:48

@tewton: Nálatok a "Barátok közt" helyett az megy este? Az a műsor, hogy nézitek, hátha megáll az óra pörgése? Sajnálnálak, ha így lenne...de akkor minek a net, ez az úri huncutság az ilyennek?
Sok helyen nem telik ám arra se, mind gaz(dag), akinek van számítógépe és internetje otthon!
Ja, hogy a munkahelyedről netezel?
Szép, szocialusta erkölcs!

tewton 2010.03.29. 19:17:53

Amúgy szép Darwin-díjas kísérlet volt. Hajrá, a sikeres érettségi után az is sikerülni fog.

tewton 2010.03.29. 19:19:52

@namitirok:
okoska, ez egy finom utalás volt egy klasszikus Gy.Ferenc-szövegre. Sok jóból maradhattál ki, ha nem ismerted fel.

Kandabula 2010.03.29. 19:32:29

@tewton: Mi lett volna a helyes mondat? (Végre leégett! Politikai merénylet történt! Szabotázs! Úgyis utáltam. Azok a csintalan fiatalok! stb.) És akkor Te mit lépsz? Egyébként miből gondolja az, aki gondolja, hogy egy szauna az egy nagy dolog? Egy barátom a kelenföldi lakótelepen lakik és van szaunája. Hogy jön ide a Lamborghini, vagy a helikopter, vagy a váza? Persze bele lehet kötni, de éppen ilyen piti ügyben? MÉRTÉK! MÉRTÉK! A pitiségetek miatt én átmentem sajnálatba.

SiKom 2010.03.29. 19:34:55

@namitirok:
"Ja, hogy a Gyurcsánynál történt? Akkor megérdemli, mi? "

Nem ez a lényeg. De egy politikus legyen belátással, és ne hergelje a népet.

Jó, hogy nem azzal jön, hogy "Leégett a Lamborghinim. Szopjatok le, köcsög átlagnép, én holnap veszek újat, ti meg csak álmodjatok!"

Gestas 2010.03.29. 19:35:06

De tényleg.Mi a faszt kellett volna mondani a Ferinek, hogy a posztíró kényes ízlésének is megfeleljen?
Nagy körvonalakban van fogalmad arról, hogy , hány magyar háztartásban van szauna?

tewton 2010.03.29. 19:41:17

@Kandabula:
pl. "ez most nem terrorcselekmény volt, de tudjuk, hogy kik szoktak gyújtogatni! és azt is minden tisztességes magyar ember tudja, hogy kik nem határolódnak el a szélsőségektől. "
egyébként meg beszéljenek a tűzoltók és kész. ha leég egy gyártelep vagy egy lovarda, akkor se a tulajt látod a tévében.

amúgy meg nem a szauna a nagy dolog, hanem a kommunikáció lett béna. azért lakótelephez hasonlítani azt a mesebeli mézeskalácsházat, aminek a környékén elveszett kislányokat lehet találni, kicsit nagyvonalú :)

Kandabula 2010.03.29. 19:53:14

@Sir Kommentor: kis figyelmet kérek: Gyurcsány Ferenc a Magyar Köztársaság miniszterelnöke volt. Mint ilyen, némileg kitűnik a népből, ahogyan kitűnik az ünnepelt színész, atomtudós, zsonglőr, fejszámoló. Ne akarjátok lerántani egy - általam is gyakorolt - "népiesch" átlagszintre. Mi az, hogy "ne hergelje a népet"? Átmegyek újpestibe: mi a lófaszt kellett volna mondania? Akkor meg abba köttök bele. Egy miniszterelnöknek nem lehet egy szaros szaunája? Mi a túró megy itten végbe? Ha utáljátok, rendben. De ne ilyen primitív módon.

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2010.03.29. 19:59:35

Mekkora vonyítás lesz, majd ha Viki szaunája füstöl... Az sem csóróbb kégli, majd akkor a coci blogsáv vehet elégtételt. Mára Feco jutott.

tewton 2010.03.29. 20:13:12

@Kandabula:
nem érted, de nem baj.

miért is kell nekünk tudni, hogy a bukott miniszterelnöknek van-e vagy nincs szaunája? kire tartozik ez a tűzoltókon túl?

és egyáltalán, miért is téma ez?
Gy.F. egyebek közt egy manipulativ médiag*ci is, egy reflektorfénybe vágyó exhibicionista nyomorult, aki hol a rákot győzi le, hol gyereket talál meg, gondosan a média számára felépítve, hol könnyezik kicsit a kameráknak. Kár sajnáltatnod.

Kandabula 2010.03.29. 20:21:41

@Boli: az el lesz titkolva. Emlékeztetőül: amikor uralkodásuk idején a népszavazás volt, a "normál" kérdezőbiztosok nem is tehették a dolgukat. A FIDESZ-fejeseket az NBH tisztjei kérdezték ki, csoda, hogy utána nem végezték ki őket, a titoktartás miatt.

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2010.03.29. 20:26:57

Mondjuk agybaj, hogy ez a hír... Holnap "Feriéknél elcsúszott a macska a konyhában!", "OV reggelire kakaó volt, de dzsemmel!" Húúú, előre rágom a körmöm...

Kandabula 2010.03.29. 20:27:31

@tewton: valószínű, hogy a tűzoltókat is heccből hívták ki, és a "hirtelen " odacsődült újságírókat is ő csődítette oda. Azok meg nem is akartak semmit kérdezni, csak ott álltak, némán bámészkodva, ő meg erőszakoskodott: - Kérdezzenek már valamit!

Kandabula 2010.03.29. 20:31:52

Úgy gondolom, hogy átmentünk hülyébe, úgyhogy befejeztem. Kívánom, hogy legyen szaunátok és ne égjen le. Ha meg leégne, belőletek is legyen újsághír.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.03.29. 20:38:43

@tewton: Most a média vagy a "bukott miniszterelnök a 'geci", döntsük azért el, jó?

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.03.29. 20:41:28

@Kandabula: Igen, max. nem a főoldalon, kivéve, ha valami szaftos részlet is van benne! Lehetőleg puncis, de elég más is!

Kandabula 2010.03.29. 20:50:42

@namitirok: nem bírom megállni: ez a különbség köztünk, meg egy miniszterelnök között...

tewton 2010.03.29. 21:11:35

@namitirok:
mindkettő talált! de a "médiageci" meg egy szó, olyasmit jelent, mint pl. Győzike, Sylvyke, Borosbocsi, Gyurcsányferi, Hajdúpéter.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.03.29. 21:15:32

@Kandabula: Ennyi lehet is, nem? Kit érdekel a mi szaunánk, ami nyáron akkor is fűt a panelben, amikor nem kellene?

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.03.29. 22:50:50

A szomszédomban is "egyszerű háztartási baleset" történt. Épp evéshez készült a 80 éves Lali bácsi és neje, Rozi néni, aki nekiállt a kutyakonzervnek, h kinyissa. Ám közben felsebezte magát, mindenütt vére lett a a metlakit, még a sparhertre is jutott, pedig ott égett a gyertya, láthatták volna, hogy vérzik a néni keze.

Na mindegy, a kezet bekötötték, a vért feltörölték, és boldogan elfogyasztották a kellemes konzervet.

MoxNox 2010.03.30. 13:11:20

Meglepően nagy azoknak a száma, aki a posztírót ekézik a demagóg, csegevarásba hajló, irígységre apelláló poszt miatt. Különösen érdekes ez itt a Konzervatóriumon, hiszen a legtöbb látogatónak nyilván nem szíve csücske Gyurcsány. És a helyzet az, hogy ez az egyhangú reakció nagyon tetszik nekem, mert igencsak rácáfol a legendásan magyaros dögöljön meg a szomszéd tehene is mentalitásra, főleg, hogy még egy erősen ellenszenves közszereplőről is van szó. Mégis van remény, hogy valaha itt normális ország lesz...

Serio (törölt) 2010.03.30. 16:28:05

@MoxNox: Ez nem véletlen. Ide amerikai színvonalú konzik járnak, nem azok a mongoloidok akiket magyarhonban annak csúfolnak.

janos444 2010.04.03. 12:57:45

@Serio: Ha nagyjából ilyen szellemű és stílű kommentelés folyna más politikai bogokban, fórumokon, is, akkor épelméjű országban élnénk. De nem abban élünk. Ez a post tényleg nem egészen a Konzervatórium nívója, ez a helyzet, és számomra is öröm, hogy a reakciók többsége viszont nagyon is ép elmékre utal.

lüke 2010.04.03. 18:05:39

nem lehetne a választások utánra:)
-ha sikeres meggyullad a szaunája
-ha nem ,begyulladt

OLVASÓK SZÁMA

AKTUÁLIS TÉMÁINK

MANDINER

Nincs megjeleníthető elem

JOBBKLIKK

Nincs megjeleníthető elem

CREATIVE COMMONS

Creative Commons Licenc
süti beállítások módosítása