Baráti üdvözlettel, Tibor

Konzervatorium I 2009.12.02. 13:58

Mély fájdalommal és megrendüléssel tudatjuk kedves Olvasóinkkal, hogy Draskovics Tibor a mai napon elhagyta posztját, ahol leghívebben szolgálta a Köztársaságot. Búcsúlevelét az alábbiakban, hitelesen, változtatás nélkül, helyesírási hibáival együtt közöljük. Reméljük, nem ez volt a Köztársaság svájci bicskájának hattyúdala, és a jövőben is számos más poszton számíthatunk rá.

  

 

From: Draskovics Tibor 
Sent: Wednesday, December 02, 2009 9:19 AM
To: IRM - Minden munkatárs
Subject: köszönet 

 

Kedves Kollégám! 


A médianyilvánosságot megelőzve, első-kézből szeretnélek tájékoztatni arról, hogy tegnap a miniszterelnökkel megállapodtam a Kormányból való távozásomról, miniszteri megbízatásomról lemondtam. 

Hálás és büszke vagyok, hogy fontos posztokon szolgálhattam a Köztársaságot. Mély meggyőződésem, hogy a válságkezelő Kormány helyes úton indult és hasznos lépések sorát tette meg. Az IRM pedig ebből példásan vette ki a részét. 

Az első szó most a köszöneté. Köszönet Neked és mindazoknak, akik az elmúlt 22 hónapban keményen dolgoztak. Keményen és eredményesen. Jó érzéssel, emelt fővel vállalhatjuk azt a munkát, amit eskünk szerint az országért végeztünk. 

És tartozom magyarázattal is. Lemondásom indoka az, hogy a feladatot, melyre először Gyurcsány Ferenc, majd Bajnai Gordon megtisztelő felkérésére vállalkoztam, Veletek együtt jórészt elvégeztük. Mivel mindkét kormányba – hitem szerint - szakmai teljesítményem alapján, szakemberként kerültem, most, hogy a szakmai munka rovására a figyelem fokozatosan egyre inkább a pártok politikai versengése felé fordul, úgy gondolom, e fontos tárca élén már nem rám van szükség. 

Közös munkánk idején lezárult a polgári jog egészének megújítása, és többszöri módosítások révén a büntetőjogot is új alapokra helyeztük. Modernizáltuk az állami szervek működését meghatározó közigazgatási, polgári és büntető eljárási törvényeket. Ezzel nagy lépést tettünk a kiszámíthatóbb, felelősebb állami működés, az eljárások gyorsítása érdekében. Teljes körűen megteremtettük az elektronikus ügyintézés jogszabályi feltételeit és kialakítottuk a bevezetés törvényi menetrendjét. Létrehoztuk a szabálysértési nyilvántartást, megújítottuk a bűnügyi nyilvántartást és az Országgyűlés előtt van a modern, digitális anyakönyvre való átállásról szóló javaslat. Rövidesen tárgyalhatja a Kormány az új büntetés-végrehajtási törvény tervezetét és kiadható a jogszabály-szerkesztésről szóló miniszteri rendelet, ami szilárd alapot képez a minőségi jogalkotás számára. Jogalkotási szakmai programunkból sajnos nem sikerült teljesíteni az igazságszolgáltatás reformjának továbbvitelét. Ennek szakmai javaslata elkészült, azzal a pártok tartalmilag jórészt egyetértettek, de a 2/3-os támogatás hiányzott. 

Sikerrel befejeztük a Rendőrség és a Határőrség integrációját. Kidolgoztuk a közbiztonság megerősítésének többlépcsős programjait: ennek szabályozási elemei teljes körűen megvalósultak, a rendőrségen belüli átcsoportosítás, kapacitásnövelés az év végéig befejeződik, a településőri program jelentős érdeklődést kiváltva jól indult. A Rendőrség az elmúlt időszakban sikerrel felderítette az első politikai és etnikai alapú terrorcsoportokat és valamennyi nagy érdeklődést kiváltott súlyos bűncselekmény gyanúsítottját, megtanulta kezelni a törvénysértésbe forduló utcai demonstrációkat. A bűncselekmények száma tovább csökkent, a csökkenés üteme nagyobb, mint a korábbi években. Áttörést értünk el a közlekedésbiztonság javításában: a 2001-2007 évek átlagához képest idén már 35%-kal csökken a balesetben elhunytak száma, 750 életet mentettünk meg így két év alatt. 

A kép persze árnyaltabb. Benne van a sok késői esti, hétvégi munka, a kemény viták, a minisztertől közvetve-közvetlenül kapott, hol udvarias, hol néha bántó kritika, a sok noszogatás: többet is, meg jobban is, meg gyorsabban is. Jól bírtátok, én meg sokat tanultam. Meg voltak persze kudarcok és kevésbé sikeres lépések is. És a kép teljességéhez tartozik, hogy annyi még a teendő, annyi az eddig ki nem használt lehetőség. Bőven van feladat a következő évekre is. Ezek miatt érdemes köztisztviselőnek lenni. 

Nem én lennék, ha nem lenne még most is két kérésem. Tekintet nélkül a változásra vigyük végig megkezdett ügyeinket, zárjuk le sikerrel a parlamentben most tárgyalt fontos törvényeinket, álljunk neki rögtön a végrehajtási rendeleteknek. Viselkedjünk, dolgozzunk tovább igazi profiként. Ha pedig a következő hetekben megtörténik a minisztercsere, bárki is követ ezen a poszton, kérlek segítsd legalább úgy, mint engem. 

Ha pedig van kedved egy kis oldott beszélgetésre, személyes búcsúra, akkor találkozzunk péntek este a Luca napi bulin. Én biztos ott leszek. 
 

Baráti üdvözlettel, 


Tibor

 

 


A bejegyzés trackback címe:

https://konzervatorium.blog.hu/api/trackback/id/tr851568750

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Egy világ omlott össze bennem – Drazsé lemondott! 2009.12.02. 18:10:45

Levegő után kapkodok. Elolvasom még egyszer a hírt, szépen lassan, szóról szóra. Majd kétségek közt arra gondolok, hogy mi van akkor, ha ez csak egy óriási bullshit. Draskovics valóban lemondana az igazságügyi és rendészeti miniszteri posztról? Még aká...

Trackback: A hajó süllyed. A menekülés megkezdődött. 2009.12.02. 17:54:19

Hétfőn a parlament megszavazta a költségvetést, ami azt jelenti, hogy a választásokig már nincs nagyon szükség a "koalícióra". Vajon jót tesz-e Magyarországnak, hogy a kormány arra rendezkedik be, hogy a választásokig úgy-ahogy elbukdácsoljo...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Puncskocka 2009.12.02. 15:00:12

nyál.. csöpög... kamu.... fujjj

maydayray 2009.12.02. 16:00:03

egyszer te, egyszer ti, következetesség nélkül.
Tibor. Höh.

miskagyerek 2009.12.02. 16:00:36

Parodista sem írhatta volna meg jobban.
Sajnos, nem utoljára hallunk róla.

Sealed tender 2009.12.02. 16:07:12

Vajon melyik tanácsadó írta és mennyiért? És mennyit osztott belőle vissza Drazsénak???

s_timcsi · http://autostat.hu/cikk-kereso 2009.12.02. 16:11:03

Biztos valami fontosabb megbízatás vár Tiborra a következő néhány hónapban!

Iustizmord 2009.12.02. 16:32:52

istenem istenem, mi lesz most mivélünk? drazsé nélkül mivé lesz országunk, mivé lesz kormányunk?

Iustizmord 2009.12.02. 16:33:49

mondjuk a polgári jog megújítása és a büntetőjog új alapokra tétele nekem nem tűnt fel, pedig ez a szakmám.

Bell & Sebastian 2009.12.02. 16:41:25

Ez még csak az Ádvent első hete, mi lesz itt később?

(Nomeg a fajvédés is alábbhagy, szadista puskás rendőr is megvan, csak így tovább Jézuska!)

Zsola777 2009.12.02. 16:44:32

Menjünk el hát mind a Luca napi bulira!

sünsámuelné 2009.12.02. 17:12:21

Én csak azt nem értem, hogy hogyan került oda egyáltalán. Remélem egy ideig nem hallunk róla. Nem tudom, hogy mit helyezett új alapokra, de a polgári jogot azt biztosan nem. A cégeljárást viszonyt új alapokra helyezte, havonta jön ki valamilyen új hülyeség.

Yeto 2009.12.02. 17:19:00

Kiváncsi vagyok melyik balek vállalja be pár hónapra a melót. Bár lehet hogy valakinek megmondják majd hogy önként jelentkezett...

Arivistus 2009.12.02. 17:24:45

Draskovics eltűnik - az élet apró örömei.

Fittipaldi 2009.12.02. 17:24:56

gyurcsány, kóka, szilvásy, veres, draskovics, kuncze, magyar b. - ezek voltak a legbutább és legundorítóbb férgek az legújabb kori magyar politikában. De optimista vagyok, mert ezeknél rosszabb már tényleg nem lehet.
Egy nagy szarkupac alatt lenne a helye mindnek.

Salgo2 2009.12.02. 17:37:08

Kedves Justizmord!

Ezen a címen található egy rövid összefoglalás a Ptk. váltotásairól:

www.pwc.com/hu/hu/publications/ado-hirujsag.jhtml
@Iustizmord:
A „Hírlevél sorozat az új Polgári Törvénykönyv egyes szabályairól” címre keress rá.

Üdv SzL

sunblind 2009.12.02. 17:38:35

nade ez mostakkó fake, vagy irónia, vagy télleg, vagy mivan?

phaidros 2009.12.02. 18:08:43

@sunblind: Drazsé iróniája. De várjuk meg is elemző kommentjét.

tevevanegypupu 2009.12.02. 18:16:21

Lemondott, mert indul a valasztasokon az MDF szineiben.

yda 2009.12.02. 18:34:18

"Ezek miatt érdemes köztisztviselőnek lenni" Hurráááááá! alig várom,hogy
köztisztviselő legyek,kedves Drazsé!!!!!!!!

yda 2009.12.02. 18:36:46

@tevevanegypupu: Szerintem a Jobbik szóvivője lesz!!

tevevanegypupu 2009.12.02. 18:43:16

@yda:
Az sem lehetetlen. A jo uttoro segit ahol tud! Bar ahogy igy elnezem az mszp-nek nagyobb szuksege lesz segicccseeeeeeegre, mert a jobbik lehet, hogy nagyobb szazalekarannyal kerul az orszaggyulesbe.

Iustizmord 2009.12.02. 18:58:01

@Salgo2: arra gondoltam hogy sólyom visszavágta az ÚJ Ptk-t.

Iustizmord 2009.12.02. 19:00:16

@Iustizmord: megnéztem, nem győztél meg. fenntartom az állításomat

kvadrillio 2009.12.02. 19:00:40

Mindenki elkezdett helyezkedni a választások mián.Nem fog hiányozni Drazsé.
Kóka sem fog.Hogy is mondta anno a nagy Kóka beszédben: A békák véleményét sem kérdezik, amikor lecsapolják a mocsarat !
Most meg a békák farvizén akar MSZP listán a Parlamentbe beevezni, hátha a békák bekuruttyolják őt.
Akkor se szavaznék rá, ha az Isten vezetné vixelésnél a kezemet !

Király Rák · http://konzervatorium.blog.hu 2009.12.02. 19:06:02

@sunblind: ez télleg. reggel óta ezen röhög az IRM teljes személyi állománya.

czejp (törölt) 2009.12.02. 19:30:39

És hogyan reagált erre a szomorú hírre Dr Draskovics (vagy rosszul tudom Dr Askovics ?) úr legnagyobb tisztelője, Morvai Dr asszony ?

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2009.12.02. 19:31:29

A PwC is hova tette az eszét, ütős főcím lesz a NYT-ban, hogy "PwC exec arrested for mobster crimes in Hungary".

eleve lehetetlen 2009.12.02. 19:38:47

Szerintem meg csak egyszerűen kezdi felszámolni a Mo.-i érdekeltségeit, eladja amije itthon van, csomagol, stb. Tudja jól, hogy jövőre sittre vágnák a cigánygyilkosságokhoz való asszisztálásáért. Meg még sok mindenért. Jönnek a Fidesz nácik, azt 1000 évet kap. Inkább menekül.

Aldobói Feldob 2009.12.02. 19:56:40

ezek szerint drazsé elsőként távozik a süllyedő hajóról... ne feledjük, ő egy született jellemhibás fickó.

Delinquent 2009.12.02. 20:12:26

@Aldobói Feldob: az elso gyurcsany ferenc volt.

aszekelyek 2009.12.02. 20:31:04

Mondjuk a vajat, ami a füle mögül ömlik, nem írhatta bele ebbe a levélbe... se. Pkd a szolgálati út megkerólését, Petőfi Attila "tájékoztatását, miszerint veresnek éppen nem kényelmesek az oknyomozók, be kéne varrni őket..., majd ha haveri kutyaugatást hall...A plgári törvénykönyvet meg miért olyan piszkálja, aki -meg a büntetőt,,, akinek nem tiszta a rovása, EU által is deklaráltan? Meg nem is az ő munkája, hanem szakmai csoportoké... Ilyen kamu levelet!, hozzá csak ez ilélik, az tény...

Rwindx 2009.12.02. 20:36:20

Kedves Tibi!

Remélem sokat csuklasz te is és az összes nőnemű felmenőd is, bármi is legyen a szakmájuk.

Egyfolytában csak rád gondolva,
Rwindx

aszekelyek 2009.12.02. 20:44:49

Ki a rosseb ír ilyen PR dumát egy l kollégának, hogy a válságkezelő kormány jó úton haladt???? Bla, bla... ez egy sunyi propagandalevél...Szerintem.Az a nem kimondottan jól fogalmazott és ködös mondat kifejezetten idegesítő, hogy a -mintha a nemzetközi helyzet és az osztályharc fokozódik, lenne!!!- a politikai csatákl miatt vagymi? Most már nem rá van szükség????... -HAneeeem?????HA gordon lövet, akkor visszaveszik gergényit? Nekem megfeküdte a gyomromat az a mondat....., Mihez is nem ő kell????

reader613 2009.12.02. 21:16:58

nédda... kiszűrtem belőle a nyilvánvaló mellébeszélést, valamint a hazugságokat, és nem maradt semmi.

Zero_Toleransz 2009.12.02. 21:45:17

Közérdekű!

"Az Egészségügyminisztérium a ma megjelent közeleményében megkér mindenkit, aki november 24. előtt kapott H1N1 oltást, hogy fáradjon be a legközelebbi oltóközpontba vagy a háziorvosához, hogy az oltóanyaggal együtt bejuttatott RFID chip szoftverfrissítését megszerezhesse. "

embertanfolyam.blog.hu/2009/12/02/megjelent_az_rfid_chipe_ek_elso_szoftverfrissitese

hubertusz 2009.12.02. 21:49:40

...mint a méz, a tökéletes termék, amit mindenhol és mindenkor mindenkinek: Tibííííííííí drazsé!

Elegem van, de NAGYON! 2009.12.02. 22:02:34

Kiváncsi lennék, a bársonyszékből milyen zsíros bőrszékben látjuk viszont ezt a sz...zit!

G.d.Magister · http://laudator.blog.hu/ 2009.12.02. 22:06:00

"Az első szó most a köszöneté. Köszönet Neked és mindazoknak, akik az elmúlt 22 hónapban keményen dolgoztak. Keményen és eredményesen. Jó érzéssel, emelt fővel vállalhatjuk azt a munkát, amit eskünk szerint az országért végeztünk."

Minden ízében Kádár-korszak. A tőmondatok, a munka pátosza. Brrrr.

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2009.12.02. 22:49:52

Egy LMPVS-en látnánk viszont szívesen :-)

Franzi 2009.12.02. 23:26:28

ez most már a karácsonyi ajándék?

retekvári 2009.12.02. 23:39:27

@G.d.Magister: "Én megyek" - ez egy tőmondat, alany, állítmány. A fenti mondatok nem tőmondatok.

OLVASÓK SZÁMA

AKTUÁLIS TÉMÁINK

MANDINER

Nincs megjeleníthető elem

JOBBKLIKK

Nincs megjeleníthető elem

CREATIVE COMMONS

Creative Commons Licenc
süti beállítások módosítása