„Érdemes átolvasni”

Konzervatorium I 2009.11.17. 14:01

A cím Máthé Áron írásából való. Érdemes átolvasni szerinte, mit ír Kertészről, a bolsevizmusról és az ÉS üvöltő derviseiről Schmidt Mária egy régi Magyar Nemzetben. Részben igaza van. Valóban érdemes átolvasni egy vita anyagait, mielőtt írunk róla. A módszertan tudorai azt mondják, az ilyesmi szerencsét hoz a vélemény-újságírónak. Máthé posztjában felteszi a kérdést, emlékszünk-e az ÉS üvöltő derviseire, akik habzó szájjal őrjöngtek egy Rádai Eszternek adott interjú után, amiben Kertész azt nyilatkozta - ez volt a cím is -, hogy a Sorstalanságot a Kádár-rendszerről írta. Ő mindenesetre nem vagy igen rosszul emlékszik.

Vári György válaszol Máthé Áron írására

A nyilatkozat maga az ÉS-ben jelent meg, ezért reagált az ÉS-ben egy olvasói levélben valaki. Nem szerkesztőségi cikkben vagy ilyesmi, olvasói levélben, amit azért mégis nehéz az ÉS véleményeként elszámolni. Ezzel azonban akkor sem törődött senki, azóta pedig végképp nem, az első összemosás hagyományt teremtett, ma már mind úgy emlékszünk, különösen ha már eleve megvan a véleményünk „az” ÉS-ről, hogy kórusban hörögtek a ballib hiénák, amiért bántották imádott Kádárukat. Schmidt Mária ajánlott cikkének címe finom Arany-allúzió: az Élet és Irodalom levelét megírta. A cikkből kiderül, hogy Schmidt átlát a szitán, tudja ő, hogy igazából a levelet az ÉS írta Vári György olvasónak álcázva magát, elvégre ki az a Vári György, gyanús. Furcsa, hogy nem ismerünk minden olvasót, Vári György nyilván nincs is. Lebuktak a sötétben bújkáló ellenforradalmárok. Ehhez ugyan feltételezni kellett, hogy az ÉS csak utólag vette észre, mi is jelent meg benne, hogy a szerkesztők megjelenés előtt még a vezető anyag címét sem olvassák el, ami nem tetszik nekik saját lapjukban, azt utólag, álolvasói levelekben szokták kommentálni, de Schmidt Mária így képzelte és kész. Ha mindig ennyit akadékoskodnánk, soha nem juthatnánk el egy tisztességes összeesküvés-elméletig. Az is kiderül, persze, hogy itt még az ÉS-nél is nagyobb erők mozognak ármányosan Vári Györgynek álcázva magukat. Hallga csak: „Most még így írnak: „Azt javaslom, tekintsük ezeket a mondatokat egy kitűnő és szellemes író kevésbé sikerült bonmot-jának.” De ez az utolsó figyelmeztetés. Utána…”

Hogy utána mit tenne a levél írója, én, az nem derül ki, de annak, aki végigolvasta az írást, nem sok kétsége lehet afelől, hogy bármi kitelik tőle. A szöveget valóban érdemes átolvasni, ha az összeesküvés-elméletek lélektanáról akarunk megtudni egyet-mást, ez, kerülőúton, valóban közelebb visz Kertész Imre megértéséhez is. Az eredeti szövegben, amire nem vagyok ugyan büszke, de valóban én írtam, felkérés nélkül, egyedül, saját, önálló elhatározásomból, különben szerepel, hogy a Kádár-rendszerről „nagyon rosszakat gondolok”, hogy nem a Kádár-rendszer megítéléséről vitatkozom Kertésszel, hanem regénye értelmezéséről. A Kádár-rendszerről szóló értékítéletemet különben a „félreértések elkerülése végett” szavakkal vezettem be, de ez mit sem használt. Odaírtam továbbá, hogy „Kertész talán azt szerette volna ezekkel a roppant szerencsétlen mondatokkal jelezni, hogy vérbeli, valódi és elkötelezett demokrata, és szenvedélyesen gyűlöli a magát baloldalinak hazudó tekintélyuralmat is, ezt azonban a szélsőjobbos publicistákon kívül senki nem vonja kétségbe, őket meg nem lehet és nem is érdemes semmiről sem meggyőzni”. Az írásban tehát benne van, hogy a demokrata minden diktatúrát megvet. Igaz? Az írásban, noha van benne jó sok marhaság, ilyen értelemben nincs kettős mérce. Schmidt Mária pedig mindazt, ami összeesküvés-elméletébe nem fért bele, egyszerűen nem olvasta el, és pontosan így járt el Máthé Áron is. Ha Schmidt Mária tájékozódni kívánt volna arról, kicsoda az, akiről ír, a rejtélyes és - ahogy Virág elvtárs mondaná - gyanús levél szerzője, elég lett volna elolvasnia a kezében tartott ÉS címlapját, onnan megtudhatta volna, hogy e számban kritikát olvashat a levélíró könyvéről, történetesen egy Kertész Imre életművét tárgyaló monográfiáról. Ezt azonban Schmidt Mária nem tette meg, tehát mulatságos összeesküvés-elméletének gyártásakor forrásai vonatkozásában, mondjuk úgy, nem volt különösen aggályos és ajánlott olvasmánya hatása alól sajnos nem tudta kivonni magát Máthé Áron sem ebben a tekintetben. A szerzők célja az volt, hogy addig homogenizáljanak, amíg megmaradnak az egyik oldalon azok, akik nem relativizálják sem a bolsevikok, sem a nácik bűneit, a másikon pedig a kádáristák. Az igaz és a hamis, a jó és a rossz. A tiszta igazság és a mérlegelhetetlen, szempont nélküli, teljes hazugság. Az önkritikai attitűd, a szkepszis szikrája nélkül. (Ha valaki meg akar szabadulni ettől az attitűdtől, érdemes egy olyan, kiváló konzervatív gondolkodót olvasnia mint például Odo Marquard.) Meg tájékozódni sem árt cikkírás előtt. Azt, hogy mit gondolok Kádár rendszeréről, azóta elégszer megírtam. (Ha valakit érdekel, akkor például itt).

Legutóbb egy rádióműsorban például együtt dicsértünk egy olyan könyvet Schmidt Máriával, amely a nácizmus és a bolsevizmus egyéni autonómiát eltipró mechanizmusainak hasonlóságait is bemutatja. (Hadd reklámozzam: Lantos Péter: Sínek és sorsok).

Ugyanakkor komolyan gondolom, hogy valami igazság minden megszólalásban kell legyen, Máthé Áron hézagosan tájékozott írásában is. Egykori olvasói levelem olyan kitételei, mint hogy ha Kertész úgy véli, Stockholmban ennyire félreértették, önérzetesen vissza kellett volna adja Nobel-díját, modortalan sületlenségek voltak. Kertész sem fogalmazott pontosan.  Alighanem arra gondolt, hogy azzal, ahogy a Sorstalanság megmutatja, hogy teszi a megsemmisítés saját elpusztításában közreműködő alkatrészévé Kövest minden egyes apró lépés, újabb fokozat, rendelet és a saját illúziói, egyúttal felmutat valamit a kádári konszolidáció gerinctörő folyamatából is. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a Sorstalanság nem szól a holokausztról. Kertész, tudjuk, azt szokta mondani, hogy a holokauszt egyfajta univerzális erkölcsi tapasztalat, ilyen értelemben kitüntetett. Erről beszél a legutóbbi vitát kiváltó interjújában is, és igaza is van. Ezért mondhatta a Nobel-beszédben, hogy Auschwitzon gondolkozva inkább a jövőn semmint a múlton gondolkodik. Ugyanakkor interjúja meglepte azokat, akik úgy sejtették, hogy a holokauszt tapasztalatának is van valami köze esetleg az életműhöz és a főműhöz is. A regények és az esszék határozottan ezt a benyomást keltik. Nem találnánk-e furcsának a mondatot, hogy a jórészt az 56-os forradalom idején játszódó Az angol lobogó voltaképpen csak és kizárólag a kisinyovi pogromról szól és 56-hoz az égadta világon semmi köze nincsen, rossz úton jár, aki mégis ezt hiszi. Kertésznek is árnyaltabban kellett volna fogalmaznia, nekem is. Mégis, hogy valami haszna legyen ennek a buta vitának, hogy valami tisztázódjék, azzal zárnám: elnézést kérek Kertésztől egykori otromba mondatomért, és mindenki mástól, akit megbántott.


A bejegyzés trackback címe:

https://konzervatorium.blog.hu/api/trackback/id/tr941529963

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Regno delle Due Sicilie · http://regnodelleduesicilie.blog.hu 2009.11.17. 14:51:30

Bizonyos szempontból elég szórakoztató a történet. Ezek szerint Te voltál "az ÉS üvöltő dervisei" (sic) akik "habzó szájjal őrjöngtek"?

Gratulálok Máthé Áronnak. Ez már színvonal!

Morbus_Hungaricus 2009.11.17. 14:54:02

Bocs, de mi köze ennek a bejegyzésnek Máthé Áron írásához?

hacsaturján 2009.11.17. 15:45:43

ez a "kertész sem fogalmazott pontosan" olyan, mint amikor én a rekviem hallgatásakor fölordítok, hogy "no most ez a fisz oda igazán nem köllött volna!" még a tengerimalacom is rázza a fejit. aszongya, hogy nem megy konzervatóriumba. ennyire azé nem kéne habzó szájjal keringeni, vagy mi az ördög!

szépmező 2009.11.17. 16:33:45

Az ÉS-t nézegetve úgy tűnik Vári György később is foglalkozott Kertésszel.
www.es.hu/index.php?view=doc;14109
"Én is írtam ugyanis a Nobel-díj után egy-két kapitális baromságot Róla Szirák Péter, Spiró György, Szilágyi Ákos, Radnóti Sándor, Pályi András és még számos rosszindulatú idióta társaságában, ki is alakítottunk végül egy hamis képet, így aztán az író kénytelen volt megmondani az egy és oszthatatlan, örök és ércnél maradandóbb igazságot arról, hogy mi is az ő életműve istenigazából, most megmondta, dixi. "

NagyLevin 2009.11.17. 17:46:17

Kedves Hacsaturján!

Te hogy fogalmaznád meg abbéli feltevésed, hogy Kertész bizonyos megjegyzései nem elé árnyaltak egy interjújában? Vagy ezt a feltevést már önmagában is elképzelhetetlennek tartod? Szentségtörésnek? Mondott valamit, ami szerintem nem volt elég pontos, válaszoltam rá, az se volt elég pontos, ezért utólag - a körülmények rekonstruálása után - elnézést kérek. Kertész se volt pontos, én se. Ebből talán nem következik szükségszerűen, hogy én olyan nagy író vagyok mint ő? Vagy amit én mndok, azt ahhoz képest, amit Kertész mond, már mondásnak sem lehet nevezni? Akkor, ha gondolod, ő nem fogalmazott elég árnyaltan, én pedig árnyalatlanul brekegtem. Ezen nem veszünk össze.
Igen, kedves szépmező, később is foglalkoztam Kertésszel és előbb is, évekig, egy teljes könyvnyit, nem szerettem, mikor megállapította, hogy a tényleg remek Molnár Sárán kívül minden vele foglalkozó magyar kritikus hülye, őt csak a németek értik. Mert ez nincs így. Ez nem ilyen, hogy az birodalmár megpróbálja kitalálni, mit akart az író és az író pontozza, kinek sikerült a legjobban és akkor az győz. Ezen más is dohogott pl Bán Zoltán András. Arra utaltam, hogy a fent említettek és mások szerintem értik Kertészt- valahogy, nem méltányos velük szemben, amit Kertész mond, mikor - érthetően - sértett. Különben elég különböző dolgokat mondanak.
De ha úgy érzed, itt sem fogalmaztam szépen, lehet, sajnálom azt is, ezzel mindig bajom van, higgadtabbnak kéne lennem. De azért ez mégsem kizárólag stiláris kérdés.

Ja, igen, az És üvöltő dervisei én vagyok.

Josef (K.) 2009.11.17. 19:46:32

Ehhez a történethez nem kell semmit hozzátenni. A konzervatórium leégését csak némileg enyhíti az, hogy leközölték az És üvöltő derviseinek válaszát Máthé Áron írására.
Az alábbi videót Máthé Áronnak ajánlom vigasztalásul:
www.youtube.com/watch?v=UpQNWefhI14

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.11.18. 15:03:34

Van olyan könyv, amelyik a Holokausztról szól, és nem szól egyúttal a Kádár-rendszerről is?

Van olyan könyv, amelyik a Kádár-rendszerről szól, és nem szól egyúttal a Holokausztról is?

Nyilván nincs. Ennyit erről a vitáról.

Regno delle Due Sicilie · http://regnodelleduesicilie.blog.hu 2009.11.18. 16:54:04

@Csöncsön: ezt kifejtenéd?

szerintem például Saul Friedlander kétkötetes a holokauszt történetét feldolgozó munkája egyáltalán nem szól a Kádár-rendszerről... Ungváry/Tabajdi a kommunista titkosszolgálatokat tárgyaló műve a holokausztról is szólna, csak nekem nem tűnt fel eddig?

hacsaturján 2009.11.21. 06:39:27

@NagyLevin:

pardon, grácia szegény fejemnek, hogy csak most kóvályogtam errefele,s most is csak a megszólíttatás okán vagyok kénytelen annyit pöntyögni, hogy ez az egész sületlenség túlságosan messze áll egy vélelmezett blaszfémiától, mitöbb, hajdani nyelvészet tanárom örökbecsűjét parafrazeálva annyit fűznék hozzá, hogy ez nem más, mint kvázi impotensek onanizálása. keletkezett egy hülye blogbejegyzés meg egy arra való reakcióként előálló válasz szerűség, viszont mindkettő az "üvöltő dervisek" színvonalát képes az olcasö közönség (jelen esetben én) felé reflektálni. sajnálom.

hacsaturján 2009.11.21. 06:41:22

@hacsaturján:

olcasö=olvasó (lám, a sötétség! a család még aluszkál.)

Kutyfalvi Bandi 2009.11.21. 12:27:50

Egy buta kerdes, mar Mathe Arontol is meg szerettem volna kerdezni. Miert eppen "uvolto dervisek"? Nyilvan valami egyertelmu, s csak muveletlensegem lehet a mentsegem, hogy nem ertem, hogy ez pontosan mit is jelent. (Annyit persze erzekelek, hogy cseppet sem hizelgo a dolog.)

Kutyfalvi Bandi 2009.11.21. 12:54:02

Es meg annyit akartam mondani, hogy udito volt vegre olvasni egy olyan hozzaszolast, ahol a szerzo azonkivul, hogy vitapartnere allitasait szedte szet, meg arra is kepesnek bizonyult, hogy sajat korabbi allaspontjat kritizalja. Ezek utan akkor lelegezhetnenk fel igazan, ha Mathe Aron kovetne Vari peldajat.

OLVASÓK SZÁMA

AKTUÁLIS TÉMÁINK

MANDINER

Nincs megjeleníthető elem

JOBBKLIKK

Nincs megjeleníthető elem

CREATIVE COMMONS

Creative Commons Licenc
süti beállítások módosítása