Caracalla
I 2009.05.26. 09:03
A szakértői kormány annál is szakértőibb rendészeti minisztériuma megtalálni véli a bűnözők elleni fellépésre a megoldást. Ezek után gondolom nem számít senki arra, hogy dícsérni fogom a javaslatukat. (A törvényjavaslatok egyébként elérhetőek már az Országgyűlés honlapján: a Btk módosításáról szóló, a Be. módosításáról szóló, illetve a különböző szervezetekről szóló, mindhárom pdf.)
Alapvetően három eleme van az elképzelésnek, ebből kettő hatása kétséges, az egyik cserébe még drága is.
Vegyük hát őket sorra az Index cikkét követve:
I. Btk. szigorítás
A visszaesők büntetésének szigorítása különösebb kárt nem okozhat, bár erőteljesen látszatmegoldás csak. Hogy egyáltalán bármi hatása legyen, ahhoz két feltétel mindenképpen kell: a bűncselekményeket bizonyítsák be, és az elkövetőt fogják el. (Amely feltételek egyénként minden jogállami büntetőjognak feltételei.) Amennyiben ez az esetek nagy részében biztosított, akkor lehet azon morfondírozni, hogy egy kinéző 5 vagy 8 éves börtön, vagy egy egyaránt kifizethetetlen nagyságú 500e vagy 1 millió HUF-os pénzbüntetés közül mennyiben alkalmas a nagyobb az elkövető visszatartására.
Megjelenik végre törvényi szinten a közvetett tettes fogalma, ami egyébként a jogi dogmatikában korábban is létezett, ez azt fogja jelenti, amikor egy bizonyos okok miatt nem büntethető személy felhasználása vagy egy tévedésbe ejtett személy felhasználásával követi (követteti) el valaki a tettet - vö: elküldi a kiskorú gyereket lopni. Persze ez esetben meg bizonyítani kell majd az elküldés tényét, ugye, a kiskölkök meg nem lesznek kötelesek apu ellen tanúskodni.
Valamivel érdekesebb a jogos védelem változása.
Eddig:
29. § (1) Nem büntethető, akinek a cselekménye a saját, illetőleg a mások személye, javai vagy közérdek ellen intézett, illetőleg ezeket közvetlenül fenyegető jogtalan támadás elhárításához szükséges.
(2) Nem büntethető az sem, aki az elhárítás szükséges mértékét azért lépi túl, mert azt ijedtségből vagy menthető felindulásból képtelen felismerni.
(3) A büntetés korlátlanul enyhíthető, ha az ijedtség vagy a menthető felindulás az elkövetőt korlátozza az elhárítás szükséges mértékének felismerésében.
Mostantól:
„29. § (1) Nem büntethető, akinek a cselekménye a saját, illetőleg a mások személye, javai vagy közérdek ellen intézett, illetőleg ezeket közvetlenül fenyegető jogtalan támadás elhárításához szükséges.
(2) Nem büntethető az sem, aki az elhárítás szükséges mértékét ijedtségből vagy menthető felindulásból túllépi.
(3) A megtámadott nem köteles kitérni a jogtalan támadás elől.”
Több problémát is látni vélek a túllépéssel kapcsolatban: egyrészt eddig egyértelmű volt, hogy a túllépés oka csak akkor releváns, ha az korlátozza az egyébként jogosan védekező felismerési képességét.
Ugyanakkor hogy kell azt érteni, hogy ijedtségből lépi túl? Lehetne számtalan elméleti esetet gyártani, a lényeg: az ijedtségnek az új szöveg alapján nem kell feltétlenül a felismerési képességet korlátoznia, sőt nem kell feltétlenül a cselekményhez kapcsolódnia sem. Az indokolásból ugyan kitűnik, hogy itt egyesíteni próbálják a korábbi (2-3) bekezdéseket, de elég pongyola lett a fogalmazás. (Egyébként ugyanez a helyzet a végszükség esetén is.)
Na jó, csak egy példát: betörnek hozzám, és meglátják a cannabis-ültetvényemet. Jogos védelmi helyzet van, ám megijedek, hogy feljelent a rendőrségen, ezért nyakon szúrom. Szerencsére a jog az oldalamra áll, elvégre meg voldtam ijedve (rendben, erőltetett, és a bírói gyakorlat valószínűleg kikalapálja majd az ilyen eseteket).
A módosítási javaslat (3) bekezdése pedig mostantól nem teszi kötelezővé a kitérés megkísérlését családtagok ill. beszámítási képességében korlátozott személy esetén.
Megjelenik a megelőző védelmi helyzet is egy formában, ahol a közvetlen támadást megelőző szituáció esetében is felléphet a leendő sértett (illetve bárki más, ha a jogos védelem intézményét követi a javaslat)
„29/A. § Nem büntethető, aki a saját, illetőleg a mások személye vagy javai elleni jogtalan támadás megelőzéséhez szükséges védelmi eszközt alkalmaz, ha az az élet kioltására nem alkalmas, és annak folytán a jogtalan támadó szenved sérelmet, továbbá ha a védekező a sérelem elkerülése érdekében mindent megtett, ami tőle az adott helyzetben elvárható volt.”
Szemben az Index cikkével, a megelőző védelmi helyzet nem sokat segít, ha nincs nálunk eszköz. Ezért mindenki hordjon magával sokkolót.
Na, de félre a tréfával. A részletes indokolás szerint itt alapvetően nehezen védhető javakra gondolt a javaslat alkotója, amely ugyanakkor nem lehet az élet kioltására alkalmas - áram a kerítésben, medvecsapda kizárva. Illetve felmerül, hogy az első tolvaj lelopja a figyelmeztető jelzést, a második esetében meg már nem áll fenn a megelőző védelem. Vannak itt dogmatikai finomságok azért, nem vitás.
Megjelenik közben a sértett és az elkövető közti kiegyezés, például az alap súlyos és könnyű testi sértés esetén, vagy épp a közlekedési bűncselekményeknél, feltéve, hogy három évi szabvesztésnél enyhébb a büntetési maximum (ill. öt évig terjedő szabvesztig enyhíthető). Így akár komolyabb csalást is meg lehet úszni (vö: a pénzügyminiszter az állam képviseletében kiegyezik Zuschlag Jánossal), de inkább arra kell számítani, hogy mondjuk a sértettnél megjelenik az elkövető rokonsága, és másnap minimális kártérítés ellenében megszületik a kiegyezés.
Újdonság, hogy három évi szabadságvesztésig lesz kiszabható a börtön helyett pénzbüntetés, közérdekű munka, járművezetéstől eltiltás, foglalkozástól eltiltás, kiutasítás, ill ezek kombinációja - a bírónak lesz mivel sakkozni. Emellett az egész főbüntetés-mellékbüntetés rendszer átszabásra kerül, két mellékbüntetés marad: kitiltás és közügyektől eltiltás, minden más (fő)büntetés lesz.
Érdekes még, hogy a nagy dérrel-durral beharangozott erőszakos visszaesőnél (aki egyébként már harmadszor követ el erőszakos bűncselekményt, amely kategóriába egészen bagatell dolgok is bekerültek, pl. könnyű testi sértés, önbíráskodás, vagy a kényszerítés) a szabadságvesztés minimumának emelkedése figyelhető meg, 50-20% közötti mértékben (minél nagyobb a szabadságvesztés, annál kevésbé emelkedik: ha már erőszakosak vagyunk, legyünk nagyon erőszakosak - mondja a javaslat).
A Btk. módosításával tehát nincsen különösebb baj, csak önmagában nem fog érni semmit. Örömteli a jogos védelem terének bővítése, de azért nevetséges, hogy megelőző védelemben fizikai erő alkalmazása nem képzelhető el.
II. Rendőrség light létrehozása
A javaslatnak talán ez a legkevésbé problémás része. Az eddig jobbára csak parkőri jogokkal, ámde adott esetben gyors reagálóképességgel és komoly eredményekkel bíró polgárőrök, meg a többnyire fizikai veszéllyel napi szinten találkozó közterület-felügyeletesek kapnak pár szolid eszközt, amiket jobbára csak saját testi épségük védelmére vethetnek be. (A polgárőr a gázspray-t, a közterület-felügyelő a gumibotot, cserébe a polgárőr is ingyen, a rendőrségtől fog gázsprayt kapni.)
Az kicsit érdekesebb, hogy a közterület-felügyelet tagjai hatósági igazolványokat kapnak, tendenciában bele lehet ebbe látni egy óvatos lépést az önkormányzati rendőrség létrehozása felé (elvégre sok olyan ország van, ahol nem minden rendőr visel lőfegyvert).
Emellett vannak még olyan finomságok ebben a pakkban, mint a sportrendezvények biztosítására vonatkozó szabályok áthangolása, korlátozott beléptetés, stb., amikkel megint nincsen különösebb probléma szerintem.
III. Térfigyelő kamerák
Ez erősen túllihegett része ennek a javaslatnak, két okból (legalább).
Az egyik, hogy itt nem valami térfigyelő rendszer kialakításáról, hanem a közterület-felügyeletnek az üzemeltetési jog megadásáról van szó (vö: önkormányzati rendőrség).
A másik, hogy a térfigyelő kamerák értéke erősen kétséges. Nemcsak azért mondható ez, amit a józan ész diktál (amíg a kamerák által rögzítetteket nem lehet automatizáltan megítélni (és itt nemcsak a bűncselekmények kiszűrése számít, hanem a hamis pozitívok száma is, nem ér sokat az a rendszer, ami a köztéren csókolózó, a kamerának háttal álló párok feléről azt hiszi, hogy zsebtolvajlás áldozata illetve elkövetője), addig ember kell mögé, ami meg drága, de akkor már többet érünk, ha őt állítjuk ki), hanem egy frissen a hírekbe került nagy-britanniai elemzés is ezt mondja, ami az ottani Belügyminisztérium megrendelésére készült.
Talán az húzódik meg a kamerák népszerűsége mögött, hogy objektívnak tűnő bizonyítékot szolgáltat. Ám ez az esetek nagy részében nincs így, egyrészt mert sok cselekmény esetében magáról a felvételről nem lehet eldönteni, hogy bűncselekmény látszik-e rajta, mert például az a felvételen nem látszó korábbi történésektől függ, másrészt meg sok kamerának a képminősége miatt nincs sok haszna. És akkor még nem is beszéltünk arról, ha valamelyik szereplő tudattartama határozza meg, hogy egy cselekmény bűncselekmény-e. Talán még a közlekedési bűncselekmények esetében születhetnek relatíve objektív bizonyítékok.
Cserébe viszont legalább drága. Szintén a fent linkelt cikk írja, hogy 1999 és 2001 között mai árfolyamon számolva 50 milliárd forintot (170 millió fontot) költött erre Nagy-Britannia, 1996-2006 között pedig ennek majd háromszorosa a számla. Ezzel szemben leginkább a parkolókban elkövetett bűncselekmények csökkentésében jeleskednek (amennyiben a kamerák felszereléséhez a világítás javítása és élőerős őrzés is kapcsolódik).
Magyarországon biztos drágább lesz, különösen ha olyanok fogják megszakérteni, akik eleve a kamerák nagy számban való eladásában érdekeltek.
Gondolom nem meglepő, hogy az adatvédelmi biztos sincs elragadtatva a tervektől, más kérdés, hogy nem igazán osztom az aggodalmait. Elvére ma már majd' mindenkinek a zsebében van egy fényképezésre alkalmas - sőt, többségébne videofelvételt is készíteni tudó - eszköz, meg ott vannak az online video- és fényképmegosztó weboldalak a közzétételükre. Az egész magánélet kérdést át kellene talán gondolni, mind az egyéneknek, mind a hivatalos méltóságoknak, egyszerűen annyi olcsó és alkalmas eszköz van már az emberek kezében, hogy rendkívül drága lenne egy szabályozást végrehajtani, az állam nem tudja garantálni a magánélethez való jogot nyilvános helyen. Talán egy élhető kompromisszum lenne ha valóban védenénk a magánlakásokban és a félnyilvános helyeken (pl. éttermekben) zajló magánéletet, és mindenki tudomásul venné, hogy a közterületen nincs magánélet. Most sem az államtól kell félnünk, ma már nem az állam az elsőszámú veszély a magánéletre, hiszen az államot számos ellensúly tartja féken - például a bíróságok vagy éppen az adatvédelmi biztos.
Amenniyben a fenti javaslatok módosítás nélkül kerülnek elfogadása, az legfeljebb azzal a tanulsággal szolgál, hogy egy társadalom megroppant erkölcsi gerincét nem helyettesíthetik sem jogszabályok, sem technikai eszközök.
