Együtt a konformizmus ellen

Gabrilo I 2009.05.18. 17:15

Tombol, veszettül tombol a honi fasizmus. Nem ápol, de eltakar. Ha nincs az az élcsapat, amely kiáll, s a világba kiáltja: Segítség! Új barbárok közelednek!, akkor minden veszve van. Oda minden ajrópaiságunk, visszazuhanunk a setét középkorba, ill. a 30-as évek fasizmusába.

A hétvégén népfrontos demót tartottak a Szent István parkban (ó, igen, mily megható, amikor decens jómódú polgárok vezényszóra elkezdenek aggódni az Elnyomottakért és Összetörtekért) a Magyar Demokratikus Charta (copyright by Gyurcsány Ferenc, pillanatnyi pozíciója az ideológiai nehéztüzérség irányítóközpontjában találtatik) és a Roma Polgárjogi Mozgalom aktivistái. A helyszínen minden Bátor Antifasiszta jelen volt Demszky Gábortól Bauer Tamásig. Mint megtudtuk, akkor jön el a fasizmus igazán, ha a Patás visszajön.

Mint azt Szily László dokumentálja, Gréczy elvtársnál szokás szerint kibújt a szög a zsákból: a kartás demó legfőbb célja az orbanofóbok egyesítése volt. A demokrácia egyedüli szent védelmezői továbbra is a balliberálisok. Visszajön a Cigányhitler, na akkor a demokráciának kampec.

Ez azonban a szokásos repertoár, a baloldal képtelen újítani. Ennél lényegesen szórakoztatóbb az Úr rettenetesen izgalmas, eredeti, mi több, lázadó (!) és hihetetlen mélységű elemzése a konformizmus mibenlétéről. Innen, most, mi mindannyian felajánljunk egy tiszteletbeli PhD fokozatot volt miniszterelnökünknek, aki - mint látjuk - nem csak az ország kormányzásában remekel. Ő egy valódi poliészter polihisztor. Nem csoda, hogy mind ámulattal tekintünk Rá. Kicsit mondjuk dohszagú az a próbálkozás, hogy egy 1955-ös okosságot szán valamiféle Hihetetlenül Eredeti és a Világot a Sarkaiból Kiforgató Megmondásra, de odaseneki. Arrafelé még mindig Adorno és Horkheimer lehet a csúcs.

A rossz hír az, hogy a konformizmus bírálata nem haladó-balos privilégium. De ezeket nem lehet leemelni a Biggest Clichés of the Western Left gyűjteményese mellől, sajnos. Az Úrnak azonban föl kéne tennie a kérdést, vajon nem a balos konformizmus-e a jellemzőbb ma kies hazánkban - és tőlünk nyugatra is? Nem, mert a bal és a haladás per definitionem nem lehet konformista. A világért sem állhat elő olyan helyzet, hogy épp az ő dogmáik szolgáltatják a legitimitást, és a hatalmi pozíciókat.

Figyeljünk az Úrra, mert mint látjuk, ő meg tudja mondani, merre hány óra. Nem csak hogy remek vezető, és ideológiai tótumfaktum, de ráadásul még igen nívós politikatudós és szociálpszichológus is. Nagy Ember Ő.

Nincsen neki párja.

Technikatanárt ide!

 

Kapcsolódó írások:

SOS Racisme, vagy amit akartok

Gyűlölethadjárat vagy valami más?

Cigányútra tévedtünk

Az értelmiségi diskurzus nyomora


A bejegyzés trackback címe:

https://konzervatorium.blog.hu/api/trackback/id/tr961128624

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Konzervatórium 2009.05.18. 19:48:37

SOS Racisme, vagy amit akartokKire hallgassak a magyar cigányság, zsidóság és a nemzeti identitás ügyeiben? Az Echo TV szerkesztőire vagy a Reakció blog szerzőire? Novák Attila publicisztikája a Konzervatórium.hu-n olvasható. Kapcsolódó írások:G…

Trackback: Kifordított ország 2009.05.18. 17:18:44

"Kultúrált" roma ellentüntetés...A kommunizmus áldozataira próbáltak kultúráltan megemlékezni Devecseren a Magyar Gárda tagjai. Helyi romák azonban válogatott szitkozódásokkal "fűszerezték" meg a rendezvényt.  (Tovább: videó) Megmondo…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

aristo · http://aristo.blog.hu/ 2009.05.18. 17:44:08

Valahogyan sohasem értettem, hogy miért is akkora baj ez a konformizmus. Alapvetően - hacsak nem vagyunk haladó baloldaliak és felvilágosultak - viszonylag ritkán vagyunk abban a helyzetben, hogy minden tétovázás és hezitálás nélkül dönteni tudjunk. Hétköznapi életünk a többség által követett minta szerint zajlik és azt gondolom, ez így van jól. Hegel - aki nem volt nevezetes arról, hogy aforizmákat, vagy maximákat gyártott - írja valahol (az egyetlen ismert aforizmája), hogy " Az a bölcsesség, ha népének hite és szokásai szerint él az ember." Konformista volt tehát szegény.

Persze, tudható, hogy hol a hiba. Szögletes és visszavonhatatlan ítéleteket teoretikus kérdésekben szoktunk hozni és - időnként, mikor nem gondolkodunk - összekeverjük a valóságot a teóriákkal. A doktriner gondolkodás hibája ez és minden nagy, felvilágosult, ideológiavezérelt kísérlet sajátja. Persze nem lenne szükségszerű és logikailag sem igazolható, hogy ha teóriánkat ellentmondásmentesnek gondoljuk is, hogy ugyanezt véljük a valóságról. A teóriának talán egyedül a könyvtárban lehet primátusa.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2009.05.18. 18:23:03

@aristo:
Itt most a konformizmus másodrendű kérdés. Ez a poszt tisztán aktuálpolitikai.

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2009.05.18. 18:58:45

a nonkomformizmus is konformizmus, ha elég sokan csinálják.

VIKUNYA 2009.05.18. 20:05:37

ez igencsak zavaros lett és semmitmondó, persze abban egyetértünk mind, hogy rettenetesen gonosz dolog a patásorbán!

Milisztár 2009.05.18. 20:19:27

Ebből a postból nem sokat értettem. Szerintem nem is volt mit érteni. Csak annyi jött át (de az erősen), hogy Gabrilo jobboldali. Utálja azokat, akik nem jobboldaliak.
De ehhez nem kellene blogot írnia.

phaidros 2009.05.18. 20:24:03

@"nem értettem"

Ezzel nem dicsekednék. :)

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2009.05.18. 20:27:38

"A rossz hír az, hogy a konformizmus bírálata nem haladó-balos privilégium."

Már miért lenne ez rossz hír. Ha igaz, akkor ez jó hír.

osborne 2009.05.18. 20:40:12

Gabrilo. maga megint nácul.

2009.05.18. 20:59:25

@/ms: Ja, egyébként a linkelt írás arról szól (talán nem teljesen elcsépelt módon), hogy az antifasizmus nem feltétlenül ballib ármány és métely. (s talán: sőt)

egyértelmű igazság 2009.05.18. 21:37:46

nem szép dolog gúnyolódni.

itt egy kép a kedvenc pornószínésznődről

yfrog.com/2akurjatokkrisztig

Bell & Sebastian 2009.05.19. 02:25:09

Az eisenstadti bolhapiacon egy sima kanál hagyatékból 1 euró, ugyanez horogkereszttel 7 euró.

Ebből logikai úton levezethető az a merész következtetés, hogy: 7 db konformista sem ér fel egy fasisztával!
Viszont a fasiszta át van baszva, mert bármilyen kanálba beütik a hamis fémjelet, ha van rá igény.

A törpéknek (heten voltak) is azért volt mélyen antipatikus Hófehérke (a fasiszta), mivel még elsöprő létszámfölényük ellenére sem tudtak integrálódni belé.

Megértettétek, gyerekek?

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2009.05.19. 06:43:39

T.Szerző!
A Gyurcsánynak annyi.
Jól megadtad.

osborne 2009.05.19. 15:17:38

lol, már megint Adornó

www.kapcsolat.hu/blog/az_eloiteletekrol

Bell & Sebastian 2009.05.19. 19:45:51

@osborne:

De jó lenne, ha senki sem lenne eőítéletes!
Könnyebben és végtelenül sokszor lehetne átbaszni mindenkit.

Mint a példabéli aranyhalat!
Visszagyün ez még, Vénusz képében emelkedik majd ki a szennyvíz(Kárpát-)medence habjából!

osborne 2009.05.19. 19:56:34

@Bell & Sebastian: igen, egy Úr mindig visszatér a tett helyszínére

Bell & Sebastian 2009.05.19. 22:58:31

@osborne:

Még a "művét" is mással takartatná le!

- Gordon kérem, addig hajtsa el a legyeket, amíg elmegyek lapulevélért!
- Inkább tegyünk úgy Uram, mintha nem is mi lettünk volna!
- Jó ötlet, már látom is benne a szőlőmagokat!

OLVASÓK SZÁMA

AKTUÁLIS TÉMÁINK

MANDINER

Nincs megjeleníthető elem

JOBBKLIKK

Nincs megjeleníthető elem

CREATIVE COMMONS

Creative Commons Licenc
süti beállítások módosítása