Az ajtók a jobboldalon nyílnak, I.rész: A progresszió csődje

BékésMárton I 2009.03.03. 10:26

gyurcsk

...avagy hogyan és miért használhatja ki stratégiai előnyét a konzervatív jobboldal?

 

"A BKV jól ismert közlekedéstechnikai közleménye a magyar belpolitikában 2010-ben lesz aktuális, de már most is érdemes készülődni rá. A magyar politikai közélet ugyanis jobboldali fordulat előtt áll, amelyhez mindenképpen csatlakoznia kell az országnak, s az lenne a legjobb, ha a konzervatívok irányítanák ezt az ígéretes folyamatot. 

„Forradalom ránk nézve legveszélyesb halálos betegség, nemzeti élet pedig a legfőbb czél; ám reformáljuk tehát magunkat ingadozást okozó crisis nélkül.”
gróf Széchenyi István 

„Akármennyire is demokratikus ihletű a baloldal, saját mítosza szerint erősen központosítja és brutálissá teszi hatalmát, nehogy a humanizmus terén már elért vívmányok áldozatul essenek a reakció ólálkodó ügynökeinek.”
Molnár Tamás

A baloldal valahogy mindig jobb érzékkel bírt a társadalom és a politikai rendszer átformálása iránt. Marx híres mondása, vagyis hogy a filozófusoknak a világot nem csak megérteniük, hanem átalakítaniuk kell, úgy szivárgott át a politikai baloldal tudatába, hogy a tökéletlen társadalom progresszív, akár radikálisan haladó átszabása időnként nagyon is szükséges. A múltat időnként jó messzire el kell hagyni, néha végképp eltörölni. A baloldalnak megfelelő és kedvező pillanat megragadása több mint sokszor valósult meg a történelem során, gondoljunk csak 1789-re, 1848-ra, 1917-re vagy legutóbb 1968-ra. Minden esetben megállapítható, hogy a baloldal érezte, de gerjesztette is a társadalmi konfliktusokat, meglovagolta és irányította a politikai elégedetlenséget, majd egy permanens forradalmi folyamattal önmagát a hatalomba röpítette, hogy folyton folyvást haladó irányból előzze ki saját magát. Ennek példája a girondista „mocsár” utáni jakobinus forradalom, az európai status quo nacionalista, majd baloldali demokratikus felforgatása, a lenini proletárforradalomnak a megelőző polgári forradalom nyakára hágása és az egalitárius radikalizmus nyugati maoizmusa (Marcuse→Vörös Danny→RAF), amely könyörtelenül meghaladta az egyetemi elégedetlenkedők álmodozását az „elidegenítő és unalmas” piaci fogyasztói társadalom leváltásáról. 

A baloldal a szabadság nevében fellazítja a családi köteléket, az állam iránti lojalitást, a vallásnak a transzcendensre irányuló figyelmét, a hazafiságot, a művészi iskolákat, a polgári életmódot.” – mondta egy interjúban Molnár Tamás. A baloldal rendszerint kulturális fellazítással kezdi a munkát, így volt ez 1789 előtt is, amikor Burke észrevette, hogy a csatorna túlpartján a république des letters a nyilvánosság határait feszegeti a libertinus irodalommal és az enciklopédizmusnak nevezett racionalista társadalom- és emberkép terjesztésével. Az ezt követő lépcső az, amikor a kulturális dominancia „átcsap” a politikai legitimáció megkérdőjelezésébe, majd pedig konkrét és egyre nyíltabb lázadássá válik a mindenkori Ancien Regime ellen. Az évszázadokig tartó „modern gonoszticizmus forradalmi utópiája” (Eric Voegelin) olyan mélyen hatott, hogy 1968 után nem sok minden maradt, ami a nyugati (atlanti, fehér keresztény, görög–római–európai) kultúrkör korábbi hagyományos intézményrendszeréből állva lenne még ma is. 

Egy valami él tovább, mégpedig az ezt megelőző évszázadok tanulságait, hagyományait tisztelő beállítódás, azaz a tradicionalizmus, ennek világnézetté váló önreflexiója, a konzervativizmus, és az ezt jól-rosszul, hol igen-hol nem képviselő politikai család, a jobboldal. A forradalmi folyamat, a baloldali progresszió rég elsöpörte ugyanis a szakrálisan legitimált állami hatalom stabil intézményrendszerét, az egyház társadalmi szerepét és az ember hagyományos mentális beállítódásainak normatív elsőbbségét. Viszont ma is aktuális konzervatív feladat a társadalmi rendszer mérsékelt mederben tartása, a munka és a család erkölcsének védelme, az alkotmányosság és a rend őrzése, a nemzeti kultúra integritásának biztosítása, a szükséges változások ellenőrzött és körültekintő reformokkal történő megvalósítása, vagy a nemzeti jólét növelése, például a családokra nehezedő szociális és állami terhek radikális csökkentésével, az egyéni vállalkozói szellem serkentésével és a tisztességes versenyen alapuló gazdaság fejlesztésével stb. (Az efféle konzervatív orientáció kiváló képviselője volt Russell Kirk, ma pedig Roger Scruton.) Vannak tehát konzervatív lehetőségek és vannak ennek megfelelő jobboldali feladatok is, amelyeket vállalni kell.

A nagy forradalmakat szinte törvényszerű módon követik a nagy apátiák és a múlt iránti tisztelet felébredése, amely politikailag gyakran a radikális rombolás által eltüntetett értékek felélesztése és visszaállítása mentén argumentálódik. A forradalom önmagát megszüntető körforgása – amint de Maîstre vagy Kemény Zsigmond is vélte – felszámolja a radikalizmust tápláló erőket, és átadja helyét az ürességnek, amelyből még a forradalomellenesség érzelme is megszülethet. Főként, ha segítünk ebben. Ennek példája – akár a fenti baloldali eseménysor negatívjaként – volt a francia forradalom után kialakuló német romantika (von Gentz, Caspar David Friedrich, Adam Müller), a ’20-as–30-as évek általános antibolsevizmusa, a ’68-at követő amerikai konzervatív lázadás (Nixon, Reagan, Kristol és társai). Magyarországon a jozefinista újítás utáni rendi konzervativizmus (Berzsenyi), vagy az őszirózsás/vörös felfordulást követő, stabilitás, vallásosság és nemzeti kultúra iránt fogékony évtizedek (ennek volt kritikával is illethető megjelenítője Prohászka Ottokár, Tormay Cécile, Klebelsberg, Szekfű, Bethlen). Ezek a szellemi váltások a hatás–ellenhatás, erő–ellenerő ellentétpárjaival könnyen szemléltethetőek, de bennük nem egy materiális történeti dialektika figyelhető meg, hanem az emberi gondolkodás és mentális berendezkedés természetes világa, amely alakítja, de követi is a történelmi–politikai változások menetét. A nagy rombolások, radikális ugrások és felforgató időszakok után a társadalom a józanság, a mérséklet, a rend és a stabilitás után vágyakozik, amelyet nyilván nem adhat meg neki a zavart előidéző politikai gondolat és annak gyakorlati megvalósítói. A forradalmat tehát könnyen követheti restauráció, a revolúciók részegségét konzervatív katzenjammer. A gond csupán az, hogy míg a forradalmat előidéző baloldali szellem önmagát szabadítja ki a palackból, addig a restauráció munkáját vállaló jobboldal még a dugót is beljebb nyomja az üvegbe. Míg a baloldal tudja, hogy mit akar, és nem fél a gyakorlatban is megvalósítani azt, amit „konstruktivista politikai gondolkodása” (von Hayek) sugall neki, addig a jobboldal krónikus öntudat- és vállalkozókedv-hiányban, bizonytalanságban szenved, mert amikor hatalmon van, akkor nem védi meg hatékonyan legitimációját, amikor pedig nem övé a hatalom, nem mer tenni azért, hogy ez ne maradjon sokáig így. Az egyszerűség kedvéért: a baloldal a történelem csúnya, de rámenős, épp ezért botcsinálta Casanovája, a jobboldal pedig egy olyan jóképű dandy, aki nem meri leszólítani az éppenséggel pont erre várókat. 

A fentiek miatt vélte úgy Irving Kristol, hogy Amerikában „a jobboldal sohasem nyert választást, csak mindig a másik oldal veszített”. Írta ezt 1980 előtt, amikor a helyzet megváltozott, mert Reagannel olyan republikánus konzervativizmus alakult ki, amely irányítani és vezetni akarta a folyamatokat, ellentétben a korábbi gyakorlattal, amikor a GOP többnyire valóban a demokraták hibáira várt és azt próbálta kihasználni. Sok jobboldali számára tűnik úgy azonban továbbra is, hogy a liberális és baloldali erők a történelem urai, s csupán akkor lehet őket – akkor is csak ideig-óráig – leváltani, amikor olyan nagyot hibáznak, hogy ebbe önmaguktól buknak bele (ezt erősítette a ’72-es, balosra hangszerelt McGovern-kampány tanulsága is). Vagyis ilyenkor sem a jobboldal, vagy a konzervatívok nyernek, hanem a baloldaliak és a progresszívek veszítenek. Ám mindhiába, hiszen még ekkor is tőlük függ a játszma kimenetele. Filozófiailag tehát mindig a baloldalé a pálya, csak akkor nyer teret rajta a jobb, ha valamiért a bal elveszít egy kis darabot belőle. A jobboldal – így beállítva – csak egy olyan lúzer, aki pusztán a másik hibájából képes előnyt kovácsolni. Ám, maradva az amerikai példánál, Eisenhowert, Nixont és Reagant (sőt még ifj. Busht is) kétszer is megválasztották, vagyis az átok megtörhető, csak tudni kell hogyan. 

Az első feladat itt nálunk nem más, mint a középhaladó amerikai republikánusok stratégiájának utolérése, ám ehhez még ki kell járnunk az alapozó képzést, és letenni a kezdők vizsgáját. Ezt 2010-re írták ki. Addig készülődni kell, és számot vetni azzal a helyzettel, amibe a hazai progressziós erők manőverezték magukat. A győzelem – most még – nem kifejezetten tőlünk fog függeni, de tehetünk azért, hogy a megmérettetést olyanná formáljuk, hogy legalább esély nyíljék arra, hogy végre ne ellenfeleink bukásának, hanem saját győzelmünknek örülhessünk. A parlamenti matematika viszont megtörhetetlen logikával bír, így vált lehetővé hogy – Orbán nagyon találó mondásával – 2002-ben a második és a harmadik helyezett összefoghasson az aranyérmes ellen (emlékeztetőül: a Fidesz–MDF unió 42,5 és 6,2%-ot kapott, az MSZP 46,1-et, az SZDSZ 5,18-at). E fenyegetés akkor szűnik meg, ha a két utolsó közül az egyik kiesik, vagy együttesen is alul maradnak. Ez jelen állás szerint (írom ezt 2009. február utolsó hetében, havazás közben, az ablak mellett) meg fog valósulni, méghozzá egyszerre. A kétszeres választási vereség okai között, úgy látom, a legnagyobb ellenzéki párt szövetségépítésének kudarcát is meg kell említeni, de az mégis tagadhatatlan, hogy az 1992 óta egymáshoz közeledő baloldal és liberálisok könnyen összefognak a konzervatívok feje fölött, és a parlamenti stabilitás, a kormányozhatóság fenntartása érdekében, az alkotmányos szokásjogot követve, a több mandátummal bíró pártszövetséget kell felkérni a kabinetalakításra. Ezt a kényszert egyszer sikerült eddig megtörni, mégpedig 1998-ban, amikor a korábbi Horn-koalíció elhidegült tagjai elveszítették a választást, a jobboldal pedig ezért nyert. De sem 2002-ben, sem 2006-ban nem sikerült a balliberális házasság lecserélése, amelynek két oka volt: egyfelől a jobboldali koalíció erodálódása, mégpedig azért, mert a konzervatív konföderáció helyett egy politikai monopólium épült fel a jobboldalon; másfelől pedig az, hogy a haladó házastársak nem utálták annyira egymást politikai, gazdasági és ideológiai okokból, mint amennyire gyűlölték a mumussá misztifikált konzervatív oldalt, akivel megpróbálták összeboronálni a nem létező fasisztaveszélyt, hogy még ellenszenvesebb legyen a társadalom számára. Eközben azonban sem a jobboldali önépítés, sem a konzervatív szellemi bázis nem bővült úgy és olyan erővel, ami esélyt adhatott volna legalább a balliberálisok kulturális és gazdasági dominanciájának megtörésére (noha létrejött egy-két ígéretes intézmény és médiaorgánum a jobbközépen). 2010-re a helyzet meg fog változni: a balliberális érdekházasság fenntartása aligha képzelhető el, főként az egyik fél politikai halála miatt, ráadásul a progressziós baloldal olyan hibákat vétett, amelyeket egy ügyes jobboldal könnyen kihasználhat. Amint 1990-ben elemi erővel és történelmi jelentőségű módon szavazott az ország a Kádár-rendszer elleni érzelmek és meggyőződések miatt a baloldal(iság) ellen, úgy 2010-ben a Gyurcsány-i neojozefinizmus leváltására is esély nyílhat, reméljük hasonlóan elementáris revelációként. De ezért tenni is kell. 

Aki helyzetértékelésünknek nem hisz, annak idézzük fel a(z egyik) legjelentősebb kortárs független gondolkodó véleményét. Gyurgyák János a Népszabadságban 2009. február elején A magyar konzervatív hagyomány cím alatt esszét publikált, amelyben így írt: „azt állítom, hogy a magyar konzervativizmus nem veszett el végérvényesen a múlt homályában, s a közeljövőben új esély nyílik számára a magyar történelemben”, hiszen „a magyar konzervativizmus […] ante portas szituációba” került. Itt áll a küszöbön, és azzal a bizonyos ajtóval babrál. De Gyurgyák – velünk egybehangzóan – úgy véli, hogy ez nem öntudatos cselekvésének eredménye, hanem azért következett be, mert az ellenfél csúnyán elhibázta a szervát. Kiváló meglátását idézzük: „a magyar konzervativizmus tehát nem azért kap új esélyt, mert ezt kitartó intellektuális munkával megszolgálta, hanem sokkal hétköznapibb és prózaibb okok miatt. Magyarországon ma kísértetiesen hasonló folyamatok zajlanak, mint 1919-ben, 1945-ben és 1989-ben. Csakhogy míg 1989-re az erőszakkal létrehozott és fenntartott kommunista–szocialista ideológia vitte csődbe az országot, míg végül maga a rendszer is kapitulálni volt kénytelen, ma ugyanezt egy legitim, demokratikusan választott liberális–szociálliberális rezsim látszik megismételni.” Maga a miniszterelnök e stratégiai hibát abban látta a Mozgó Világnak adott 2009. januári interjújában, hogy túl gyors változásra sarkallták a némiképp tudatlan és a jót elfogadni nem kész „lakosságot”, ahogyan a magyar nemzetet a kormányszóvivők nevezni szokták. Gyurcsány helyzetfelismerése nem csal, ámde az aufklérista gőz így csap ki a fazékból: „értettük, hogy változtatni kell. Változtatni, szinte bármi áron. Jelentős kockázatokat vállaltunk azért, hogy modernizáljuk az országot. […] Mi gyorsítanánk a polgárosodást, de nem kétséges, erősebb az ellenállás a civil önállóság, függetlenség, felelősség és számonkérhetőség feltételeinek megteremtésében, mint hittük, hittem. Polgári ideákat kergető jozefinistákká váltunk egy a szabadság felemelő élményét és terhes felelősségét még alig tapasztalt társadalomban.” Eddig az idézet, ahol a kormányfő nem a 2006-os őszi rendőrterror felelőseinek számonkérésére gondol, hanem arra – amint erre az általam kiemelt részek is felhozhatóak bizonyítékként –, hogy az elmaradott, retrográd elemekkel át meg átszőtt premodern, régi Magyarország tudatlanul ellenáll a felvilágosítás nagy munkáján, a modern és új Magyarország felépítésén fáradozó haladó erőknek, akiket ő vezet. A Gyurcsány-rezsim valóban jozefinisták gyülekezetévé vált, de korántsem a „polgári ideákat”, hanem valami egészen mást kerget. 

A jobboldal helyzeti előnyének bizonyításakor az első és legfontosabb feladatunk, hogy megvizsgáljuk a 2002 óta eltelt évek jelentését. A polgári kormányzás négy éve 2002-ben befejezetlenül maradt, az Orbán-koalíció valójában éppen hogy elkezdhette víziójának megvalósítását. A továbbiakhoz az kellett volna, hogy a megkezdett programot letisztítva, továbbfejlesztve folytathassa a konzervatív oldal még négy évig. Mégpedig meggyőző és stabil parlamenti többséggel, hagyománypárti köztársasági- és MNB-elnökkel, az alkotmány- és törvényességőrző intézményekben (AB, LB, LÜ, ombudsmanok, ORTT stb.) biztosított többséggel, jobboldali szimpátiájú önkormányzatokkal, a kulturális életben megteremtett konzervatív dominanciával és nem végső soron a gazdasági pozíciókért vívott harc megnyerésével. Sok lett volna ez egyszerre, a jobboldal pedig elveszítette a választást. A Medgyessy-éra visszatért az osztogató balliberális jóléti állam gyakorlatához, amelyben a Horn-koalíció házastársai újra összemelegedtek. A vörös–kék összefogás megerősödött, a korábbi narancssárga–zöld unió szilárdsága viszont csökkenni kezdett. Medgyessy a magyar Johnson szerepét játszotta, a társadalom anyagi javakkal való ellátása a polgári korszak előnyéből vált lehetővé. A későkádári politika visszatért, a hamis jólét és általa az etikátlan legitimáció megteremtése a gazdasági fór felélésével valósult meg. Ám a balliberális establishmentben hamarosan új ember jelent meg, aki kezdettől fogva Medgyessy tanácsadójaként funkcionált, „mert baloldali lenni”, és személye testesítette meg a véreskezűekkel családi nexusba kerülő késői-KISZ-apparatcsik ökonómiaivá transzformált kapcsolati tőkéjét. Így van? – kérdezhetjük. „Mi az hogy, nagyon is!” – hangzik a pökhendi válasz. Senki sem gondolta volna, hogy az amolyan félidei választásként, kvázi-népszavazásként funkcionáló EP-választások után, amit a baloldal elbukott, a sportminiszter puccsolja meg a mit sem sejtő kormányfőt, aki eközben vélhetően az SZDSZ köreivel vívott komoly partizánháborút a MeH bozótjaiban. Nem tévedünk, ha úgy véljük: nem csak Fricz Tamásnak tűnt jogosan amorálisnak – mert alkotmányjogilag ugyan rendben lévőnek, de semmiképpen sem alkotmányos szelleműnek – az a lépés, hogy 2004 őszén egy MSZP-kongresszus választotta meg az egész ország miniszterelnökét. A parlamenti többség biztosítva volt, így a vörös–kék rendszer fenntartása érdekében nyugodtan meg lehetett hozni a döntést. Gyurcsány Ferenc így 2004-ben hatalomra került, amelyet bebiztosított a 2006-os újabb győzelemmel, amelyen koalíciója még a négy évvel azelőtti eredményt is felülmúlta (a Fidesz+KDNP 42,5%-nyi hellyel bírt, az MSZP–SZDSZ együtt 49,2 plusz 5,18%-kal, az MDF 2,85-tel). A Gyurcsány-éra ekkor indult be igazán, s kezdődött el egy tipikusan progresszista, radikális társadalomátalakító tervektől és nyílt hagyományellenességtől fűtött rezsim, amely megismételte II. József kormányzati technikáját. Azt megelőlegezve, hogy a posztmodern felvilágosult önkény vége is ugyanaz lesz: társadalmi elégedetlenség és reakció.

2004-es féllegális és 2006-os ügyes választási hatalomátvétele óta Gyurcsány önmagát tekinti a politikai élet középpontjának, rezsimje valójában nem koalíció, többséget tetteihez nem igényel, felhatalmazásra sincsen szüksége, önmagának elég az, amit gondol. Jellemző példa erre, hogy saját hazugságának kiszivárgása nem vetett fel benne erkölcsi kérdéseket, sőt úgy pozícionálta a párttársai előtt elmondott „szenvedélyes igazságbeszédet”, mintha annak tartalmát direkt „az emberek, a lakosság” elé akarta volna tárni. További bizonyíték a Gyurcsány-i egyedül-kormányzásra, hogy sem koalíciós társának beadott válópere, sem pedig a drasztikus társadalmi legitimáció- és szimpátiavesztés nem érte el igen magasra tett politikai ingerküszöbét. Gyurcsány gondolatai – amelyek, azt állítom, az elmúlt fél évtized kormányzati döntéseit szinte kizárólagosan formálták – arra irányulnak, hogy az országot meg kell változtatni, sőt meg kell váltani, személyesen neki kell radikálisan új utakra vezetni, hiszen erre csakis ő képes. Ha csak a kormányfő olykor-olykor önkívületi állapothoz közel álló gesztikulációval megfogalmazott félmondatait vesszük alapul, akkor egy balliberális mágust, egy messianisztikus elhivatottsággal rendelkező új II. Józsefet látunk magunk előtt. Emlékezzünk például elsőként csak a jellegzetesen antikonzervatív kijelentésre: „Csináljunk egy jobb országot!” Gyurcsány máskor kijelentette: „Az álmokhoz szenvedély kell, […] hogy ebben az országban csinálni lehet egy jobb világot.” A „jobb világ”, a „jobb ország” már-már chialisztikus áthallása arra enged következtetni, hogy a progresszióban mélyen hívő Gyurcsány az egész ország, a társadalom, a tudat, sőt az ember átalakítását akarja. De ezt várja másoktól is, blog-bejegyzéseinek állandó zárómondata így hangzik: „Gyerünk hát barátaim, tegyük a dolgunkat!” A Gyurcsány-éra karakterére vonatkozólag idézzük őt a 2006-os kormányprogramról: „kiigazítására van szükség. Új reformkorra. Országreformmal, reform Országgyűléssel, reformkormánnyal.” Majd saját víziója fontosságát középpontba helyezve, így szólt 2007 februárjában, pártja tisztújító kongresszusán: „azt kell mondanom, hogy nincs más út, mint a reformok, a progresszió, a parlamenti demokrácia megerősítésének az útja”, amire csak az általa vezetett MSZP képes. Ha azonban bukik Robespierre, bukik a forradalom – ha bukik a Gyurcsány-reform, bukik vele a kormány. 

A Gyurcsány-i képzeletet rég nem a kommunizmus kísértete, hanem a saját progressziós dühének realitásokba ütközéséből származó radikalizálódás járja be. A társadalom átalakításának, megtervezésének és központi reformukázok általi átszabásának csődje a kormányfőt csak újabb és újabb tervekre, csomagokra, pontokra és reformokra ösztönzik, amelyek egyre rövidebb idő alatt követik egymást, jelezve a kimerültséget, a kudarcokat és az ezzel fordított arányban növekvő haragos elszántságot, a reformdüh növekedését. Gyurcsány történelmi előkép-választásai folytonos szerepzavarra utalnak. Példaképeit hozzá-hozzáköti a jelen politikai valóságához, hogy erőt meríthessen a magára öltött történelmi személyiségek maszkjaiból, akik nem tiltakozhatnak e szánalmas politikai farsang ellen. Így üldögél vígan Kossuth arcképe alatt, beszédbe elegyedik a bronz Nagy Imrével, aki válaszol is, a Batthyány-évet kihasználja arra, hogy eljátszhassa az első alkotmányos miniszterelnök szerepét (aki egyébként nem hazudott, nem okozott gazdasági válságot és mártírhalála különös óvatosságra és kegyeletre int mindenkit a vele való azonosulással kapcsolatban), Bibót citálgatja mindig ugyanarról, kormányzati imázsában pedig hol Clinton multikult bárgyúságát, nyegle jópofáskodását, hol pedig Blair ideológiai vergődését idézi. A szerepzavar és szereptévesztés, a kormányfő többszörös politikai skizofréniájának megannyi jele arra mutat: nehéz eldöntenie, hogy legitim felhatalmazáshoz kötött kormányfő, vagy a társadalmat radikálisan megújító megváltó-e, esetleg a balliberális koalíció vezetője, aki néha kompromisszumokra kényszerül, vagy a progressziót megszemélyesítő ideológus-vezér? A döntés bizonyára nehéz lehet, de ez nem mentség a kommunikációs technikákkal elleplezett állami és kormányzati válság mélyülésére-mélyítésére.   

Ám a miniszterelnök nehezen elviselhető, heves mimikával kísért beszédeinél komolyabb az a társadalom-technikusi attitűd, amely belőle és ez által rezsimjéből árad. Fél évtizede ugyanis Magyarországra a progressziós kormányzati brainstorming jellemző, agy és eredmények nélkül. Számos fantázianévvel ellátott terv, társadalmi „reformcsomag” született eddig, amelyek közül egyik sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, sőt csődjük egyre másra bebizonyult, okozott hibáikat azonban újabb sorjázó tervek lettek volna hivatottak kijavítani. Ki bírja vajon összeszámlálni a Gyurcsány-i „Nagy Társadalom” megannyi tervét? 2005 tavaszán a „100 lépés”, amelynek része volt az „ötéves adócsökkentés”, majd 2006–2008-ra előirányozták az „Új Egyensúlyt”, 2006 májusában adták ki a második Gyurcsány-kormány programját (Új Magyarország), ezt követte a „Zászlóshajó” és az „Új Tulajdonosi Program”, majd a „48 pont”, a „7 pontos tisztasági csomag”, a válságkezelésről szóló tervek sora, s akkor még nem is beszéltünk a miniszterelnök átgondolatlan közjogi javaslatainak garmadájáról. Programalkotás, tervezgetés, ötletelés, de kész és konkrét nemzeti eredmény egy nem. A fejlemény nem lehet más, mint a kiábrándultság, az apátia és a bizalom megszűnése, de talán az a felsejlő érzés is, hogy a rend, a stabilitás és a hagyományos keretek mégiscsak jobbak voltak.       

Őszödön a miniszterelnök kijelentette: „Amíg nagy tempóval lehet menni előre, addig megyünk. Ha nem lehet menni, és elmagyarázzátok, hogy igen, de… Ahhoz énszerintem én nem köllök. Ahhoz más kell. És írok majd kibaszott jó könyveket a modern magyar baloldalról.” Meg kell állapítani, noha ez a politológia helyett inkább az elmeorvosok dolga volna, hogy Gyurcsány önnön ideológiai ambícióit éli ki kormányzása során. Ez a fajta progressziós reformharag inkább belőle árad, mintsem a tempóját felvenni képtelen pártjából (amelyben a kétely is ott motoszkál), vagy a vele elveszni nem akaró, ezért lemaradozó kék élcsapatból (amely inkább kivált a Gyurcsány-féle haladó unióból és önnön identitását pátyolgatja). Gyurcsány páratlan igénnyel rendelkezik az ideológiai indoktrinációra, virulens szó- és írásbeli megnyilvánulásainak megváltó erejében való bizakodása pedig arra enged következtetni, hogy olyan missziót érző személyiség, akinek hite szerint be kell teljesítenie a haladás parancsát, új és „jobb országot” kell „csinálnia”, megvalósítani az „új Magyarországot”. Bármi is legyen a „régi Magyarország”. Blogírás, heti három–négy nyilatkozat, történelmi példázatokból álló ünnepi beszédek, kielégíthetetlen szereplési vágy a televízióban, a rádióban és a támogató sajtóban (Népszabadság, Mozgó Világ), könyvszerzőség (Útközben, 2005 és Blogkönyv, 2008), sajtónyilatkozatok, konferencia- és pártkongresszus-főszereplések, továbbá cikkek tucatjai, amelyek mindegyike az ideologikus irányadással foglalkozik, nehogy az ország lekésse a haladás soron következő járatát. Gyurcsány évek óta töretlenül bombázza a magyar közéletet haladáspárti állásfoglalásaival: Az új szociáldemokrácia (2002) és a Merjünk baloldaliak lenni! (2004) még a Medgyessy-rezsimnek adott a brit Munkáspártéhoz hasonló programot, a Haladás vs. maradás (2006) összegezte gondolatait a magyar jobboldal retrográd jellegéről, a Szembenézés (2007) újabb narratívával állt elő az őszödi hazugságról, majd 2008-ban megszülettek keze alatt a jozefinista MSZP alapvetései (Megegyezés Magyarország megújításának lehetséges irányairól és Baloldali polgárosodás). A „baloldal” mint szó és keret maradt, a tartalom a türelmetlen reformerség, az egó és a haladás ideológiája. A népi mondás – „röptében a legyet is” – áll Gyurcsány doktrinációs vágyakozásának esetére is. Meghaladva egy mégoly ambiciózus, egyszerre párt- és miniszterelnök szellemi önkifejezésének szintjét, önmaga lett a reformvonat fűtője, sofőrje, kalauza és egyetlen utasa is. A baj csak az, hogy az országot is ehhez a mozdonyhoz csatolták. A balliberális miniszterelnök ideológia-adó akarata szokatlanul erős tehát, és nem kevésbé disszonáns, ha olyanokkal állítjuk párhuzamba, mint de Gaulle, Reagan vagy Berlusconi, akik annak ellenére vezették sikeresen a rájuk bízott időre országukat, hogy sem nem érdeklődtek ideologikus konstrukciók iránt, sem nem mondható, hogy túlságosan okosak lettek volna/lennének abban az értelemben, ahogyan ezt a baloldali akadémiai elit érteni szokta. 

Széchenyitől olvassuk a következőket a Hitel lapjain, arról a reformról, amely a következő kiindulási pontokkal rendelkezik: „[szükséges] minden zavar nélkül állapotunkhoz s hazánkhoz alkalmaztatva azon ideigóráiglani áldozatokat tenni, mellyeknek más nemezetek előmeneteliket köszönhetik.” Ezzel szemben a perfekcionista, racionális és központilag vezérelt haladás vezetője annyira saját elméjének a foglya, hogy a magyar társadalom igényeit, helyzetét és lehetőségeit képtelen felfogni, hiszen ezek más valósághoz tartoznak. Ez volt a jozefinizmus és a mostani rendszer karakteréhez, politikai szellemiségéhez nagyon hasonló, briliáns Jászi–Károlyi-páros 1918–19-es csődjének tanulsága is. A konzervatív reakció természetes módon alakult ki ezek ellen, amint most is így van ez. A politikai jobboldal pedig kitűnő alkalmat kap, hiszen történelmi szerepe pontosan arra predesztinálja, hogy a feléledő hagyománytisztelet, biztonságérzet, rendszeretet, és stabilitási igény képviseletét lássa el.   

 

Kapcsolódó írások:
Békés Márton - Ifjúkonzervatív készülődés
A neokonzervativizmus eszmetörténete (Békés Márton: Amerikai neokonzervativizmus...)
"A neokonzervativizmus megértéséhez nem elegendő egy kétflekkes cikk" - Interjú Békés Mártonnal


A bejegyzés trackback címe:

https://konzervatorium.blog.hu/api/trackback/id/tr93977068

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Tudtad? 2009.03.04. 08:08:29

Álság kezelésUgyan néhány nap már eltelt az Unió előtti nagy lebőgésünk óta, de azért engedtessék meg, hogy írjak róla egy rövidet. Szarban vagyunk kérem szépen, és egyre mélyebbre süppedünk benne. A trutyiból való kilábalás módját, a miniszterelnök…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Morbus_Hungaricus 2009.03.03. 11:29:30

Szerintem túl komolyan veszed Ferencet. Nagy vagy kevésbé nagy tiszteletű de mindenképpen nagyobb kaliberű politikai elődök helyett inkább egy gengszterfilm hőséhez kéne hasonlítani. Ő a negatív szereplő, a feltörekvő ifjú, aki nem nélkülöz ugyan bizonyos tehetséget, fő tulajdonsága mégis inkább a gátlástalanság, ezért karrierje gyorsan ível felfelé, de hamarosan elveszíti a mértéket amivel aztán kishíján az általa vezetett szervezet, az egész család pusztulását okozza. Amit persze a pozitív hős végül a teljes összeomlás előtti utolsó pillanatban megakadályoz. (Reméljük, hogy a valóságban ez a megakadályozós happyend végül elmarad.) Szóval ne rakjuk már Ferencet II. Józseffel egy sorba. Nem akar ő semmit, csak hatalmat és pénzt. Magyarország nem a reformokba bukott bele, hanem abba, hogy szétlopták.

Caracalla 2009.03.03. 12:00:23

Igazából a reformok nem állnak messze a leggányabb online marketing szintjétől: 'töltse le ingyenes 10 pontomat a korrupció elleni harcról'.

Egy kicsit zavar a konzervatívok és a jobboldal mechanikus azonosítása, szinonímaként kezelése. Nem mintha a konzervatívok nem lennének jobboldaliak a mai viszonyok között, de a jobboldaliak között egy csomó más is jelen van (sajnos).

A II. Józsefes párhuzam szerintem sem jó: II. József egy teljesen más problémával szembesült: volt egy megosztott birodalma, ami jelentősen lemaradt pl. gazdasági fejlődésben, kimaradt a kolonizálásból (nagy részben persze a földrajzi elhelyezkedésének a következményeként), kevéssé vezethető struktúrával. Ettől még nem lesznek adekvátak a józsefi intézkedések, és persze sok esetben mechanikusak is voltak, de nem a hatalmon maradási szándék motiválta alapvetően - legalább is szerintem.

narancshéja 2009.03.03. 12:13:56

Mindig csodálattal adózom azok előtt, akik egy korrekt és átgondolt cikkel szemben kritikai észrevételek tétele közben súlyos általánosításokra ragadtatják magukat. Szerintem Gyurcsány Ferenc térből és időből kiesett ember, aki nem a görcsös hatalommániájának rendeli alá ideológiai elképzeléseit, hanem épp fordítva: a hatalom megtartásától reméli, hogy az általa kigondolt helyes, reformléptékű, progresszív irány mentén halad az ország. Van ebben ego? Persze. De mutassatok már egy politikust, ex-miniszterelnököt, pártelnököt, aki végtelenül szerény és egyszerű ember maradt a pozíció betöltése után/előtt/közben!
A konzervatívok ugyanúgy rendelkeznek küldetéstudattal, mint a progresszívek. Csak más típusúval. Eleve az egész ideológia ellenhatásként (francia forradalom) születik meg. És miközben a rend és stabilitás irányába tett lépésekkel szimpatizálok, nem felejtem el, hogy Johnson nem csak osztogató elnök, hanem a polgárjogok, a feketéknek szavazati jogot adók elnöke is volt. Nem felejtem el, hogy a liberális progresszió hozta létre a világ első írott alkotmányát (USA), majd az európai modern alkotmányos berendezkedést Angliától Belgiumig, Spanyolországtól Franciaországig. Nem felejtem el, hogy valamennyi nagy horderejű társadalmi változást épp a konzervatív oldal fogott vissza/ellenzett a feketék és nők szavazati jogától kezdve, a rekolonizációig (lásd Churchill India álláspontja). A liberális/progresszív/baloldali hagyomány tiszteletre méltó, azonosulási pontnak alkalmas, és millliók számára hozott felemelkedést, jólétet, jogegyenlőséget, igazságot és demokráciát. Egybemosni egy nem túl sikeres pártlenök-kormányfőt egy ennyire sokrétű hagyománnyal aránytalan és unfair.

Közöd?? (törölt) 2009.03.03. 12:22:08

Jónak ígérkezik a cikk, bár a bevezető alapján azt képzeltem megtudom végre mire készül a jobboldal, de hamarosan kiderült, hogy csak Gyurcsányt fikázzák tovább. Remélem a folytatásban kiderül végre. Más kérdés, hogy nincsen jelentősége annak milyen lesz a kormány a jövőben mivel perpillanat az életbenmaradás a cél és nem a keresztény vagy szociáldemokrata Magyarország.

ikaljan · http://ikaljan.blog.hu 2009.03.03. 12:56:21

Szerintem alapvetően téves az a felvetés, hogy Gyurcsányi lenne a mániás progresszív, aki saját eröltetett progressziós elképzeléseibe bukna bele.
Ez lehet, hogy igaz lehet számos nyugat-európai baloldali formációra, de semmiképpen nem igaz miniszterelnökünkre és pártjára.
Észre kellene venni, hogy a progressziós duma egyszerű médiahekkerkedés. Egy rendes jakobinus igenis végigvitt volna valami elmebeteg társadalomreformer programot, amibe aztán belebukott volna. De itt neez történt. Semmilyen reformnak még csak a csírája sem született meg. A kormányzást egyetlen szempont irányította, jelesül, a szavazóbázis szájának választásonként való betömése, iletve a kliens-rendszer minél hatékonyabb kiszolgálása.
A reformduma pedig a félműveltségében saját tévedhetetlenségében lelkesült progresszív magyar pszeudoértelmiség támogatásának megnyerésére kellett.
A struktúra megingását mindig egy újabb médiahekkel kellett orvosolni, ami egy ideig bejött.

... mivel Ferencünk és társai soha egy percet nem töltöttek tisztességes munkával, így nem is voltak képesek felmérni, hogy a dolog már középtávon is necces, (saját magukra nézve is). Amikor kezdett összeomlani az összetákolt hatalmi struktúra, a megoldást abban látta, hogy még töb médiahekket kell nyomatni, ami persze egyre kevésbé működött.

Aztán itt vannak. Ferenc pánikol - asszem kezdi kapisgálni, hogy eztelkúrta... ide kevés lesz néhány új program, ellenségkép, meg 10000 Ft-os csekk. A mögötte álló elit pedig megpróbál bespályzolni az elkövetkező időszakra, illetve megpróbálja előkészíteni a váltást (sokan már meg is tették).

Szegény progressziót tehát tessék békén hagyni itt Magyarországon. Maj ha lesz, akkor tessenek csesztetni.

narancshéja 2009.03.03. 13:02:28

Elvadult dudva muhar-gyűlölet... Pszeudo-értelmiség? Magyarázd már meg neked ki az igaz, mélymagyar értelmiség!?

osborne 2009.03.03. 13:34:26

a fordulatnak mindenképp meg kell történni (és meg is fog), de mivel 1 év van az OGY választásokig. egy ad hoc kérdés:

szerintetek melyek azok a konzi workshopok amelyek be lesznek kapcsolva az új kormány munkájába?

ikaljan · http://ikaljan.blog.hu 2009.03.03. 13:42:02

Miért kéne mélymagyarnak lennie? (szerintem neked konzi komplexusod van... én speciel egyáltalán nem vagyok konzi... mélymagyar főleg nem (Németh László érdemei elismerése mellett szvsz. egy nagy fasz volt), sőt, még libertáriánus se vagyok (még csak az kéne).
Szal én inkább olyan progresszív jakobinus féle vagyok, csak van önkritikám.

De ami a kérdésedet illeti mély magyar élkül). Szerintem igzi értelmiségi az, aki:
1. Saját - "értelmiségi" szakmájában, otthon van. (legalább behatóan ismeri, és ha van lehetősége van, alkalmazza a szakmája modern megoldásait, módszereit....
2. Szakmai tudás mellett általános műveltségre is törekszik (részben azért, met tudja, oy ne tudjhata előre mi az, ami hasznos lehet a szakmájában)
3. Ha pedig közélettel foglalkozik, igyekszik nem konzerv külföldi, vagy készre csomagolt hazai ideológiákat viszaböfögni, hanem egyrészt igyekszik több oldalról körüljárni a problémákört, végiggondolni a szempontokat, és így kialakítani a véleményét.

A pszeudo értelmiségi pedig pl..:
1. az osztrákista közgázpeneleket majmoló publicistapalánta, aki büszke arra, hogy hülye bármiféle empirikus módszertanhoz, de majd ő aztat kiokoskodja a kis fejecskéjéből. Ezt viszont olyan önbizalomal és arogaciával tszi, hogy öröm ránézni.
2. az a "kutatógárda", aki neten keresett valami menő társadalomtudományi módszertani területet... (legyen mondjuk hálózatelemzés), erre alakít egy kutatócsoportot, amivel itthon elhaknizik, és közben halvány lila fingjuk sincs az adott tudományterület módszertanáról. (és nekem, mint csak hobbiból érdeklődő senkinek kell megmutatnom, hogy figyi pupákok... itten van a MIT adott kérdéssel foglalkozó, ingyenesen hozzáférhető tudástára... csak rá kellett vón keresni a gugliba..de nem is érdekli őket, mert nem ez a léyeg.)
3. Az a posztmodern irodalomelmélettel foglalkozó egyetemi tanár + a doktoranduszai, akinek a posztmodern irodalmat és irodalomelméletet eléggé rühellő - egyébként afrikai folklórral foglalkozó - feleségemnek kell az alapvető posztmodern teoetikusok főbb ndlatait bemutatni, mer' ugye a kávéházban jól hanzik, hogy adamer, meg Derida, de olvasni büdös (ok, ez utóbbit a fenti szerzőknél nem csodálom, de akkor is... ha már szakemberek vagyunk, akkor legalább az alapokat... ha lehet eredetiben).
4. az a főafrikanista, aki más főafrikanistákkal együtt sem beszél egyetlen afrikai nyelvet sem, és az OSZK-ban fellelhető, 80-as évek második felénél befejeződő irodalmi gyűjteményen kívül mást nem olvas.
5. az a szociológus tanszék, ahol a tanárok felének a demonstártor indítja el az SPSS-t, mer ők nem értenek hozzá.

No, asszem elég ennyi illusztráció arra, hogy mi is a pszeudoértelmiség.

Dudva-muhar gyűlölet? Inkább a progresszió indulata a Káeurópai dudva-muharral szemben :-))))

ikaljan · http://ikaljan.blog.hu 2009.03.03. 13:43:53

Jaj... kezd szétesni a billyentyűzet.. mi egy notebooknál elég gáz...

ricardo 2009.03.03. 13:58:53


Békés Márton nem tudta eldönteni, hogy az amerikai konzervativizmusról kíván-e írni, vagy a magyar helyzetről. Nota bene, a reaganezés és kristolozás Békés Mártonnál elmaradhatatlan. Miként az anti-konstruktivista ideológia kissé iskolás fölmondása. Békés nyilván a saját könyve hatása alatt áll még mindig, így mindez persze némileg érthető. Gyurcsány jellemrajza viszont teljesen jó.

narancshéja 2009.03.03. 14:17:01

Értem az aggodalmaidat. A mélymagyart visszavonom- butaság volt. De mi ennek a politikai kontextusa? Pszeudo-értelmiségnek én azt tartom, aki sutba dobja a tudását, presztizsét és politikai komisszárként osztja az észt az értelmiség pózából. De nem minden értelmiség ilyen, és az, hogy a ballib oldal felé többen húznak az nem biztos, hogy pusztán pragmatikus vagy agitrop szándék, hanem ideológiai vonzalom.

mr. pharmacist1 2009.03.03. 15:14:17

@narancshéja:
Akkor azt se felejtsd el, hogy nem egészen így volt. ;]

cba 2009.03.03. 16:00:25

Nagy baj lesz, ha jön a jobboldali "fordulat". Hogy miért? Mert a jobboldalnak jó esélye van rá, hogy "túlnyerje magát" a választáson. Szerintetek mit fognak tenni? Éppoly gátlástalanok, mint voltak (meg mint baloldali társaik). És ki fogják használni. Működő receptjük a mai Mo. bajaira ugyanakkor nekik sincs.
Ezt nem nevezném "ígéretes folyamat"-nak...

ikaljan · http://ikaljan.blog.hu 2009.03.03. 16:02:11

Szerintem a politikai kontextusa annyi, hogy a magyar un. értelmiség - valójában pszeudo-értelmiség nem sutba dobja tudását, presztisét, hanem eleve nincsen neki, így tevékenységét kizárólag másodlagos frissességű ideológiák, lejárt,de hajdan divatos tudományos paradigmák mentén tudja kifejteni.

Magyarul a magyar un. értelmiség jelentős része eleve csak agitprop fogyasztónak és közvetítőnek alkalmas. (mind egyéni, mind intézményi szinten).

Egyébként én nem hangsúlyoztam,hogy ez az értelmiség "balra" húzna. Hagyományosan persze az un. balos konzervekből több jutott el Káeurópába, ráadásul egy 60-as években lejárt konzerv még mindg kevésbé büdös, mint egy 40-es években lejárt és már akkor is csak újracsomagolt.
De számos példán láthatjuk, hogy a magyar értemiség jobbra vagy balra húzása ... hogy is mondjam elég szoros korrelációt mutat a politikai garnitúrák a közeljövőben várható apanázsosztási potenciáljával...

... asszem it s olvashattunk már egy-két "megtérttől", aki anno mondjuk maoista volt, aztán liberális, most meg hirtelen vonalas libertariánus lett. (aki szerint az állam feladata kizárólag a más felfogásúak nemzetbiztonsági kockázatként való kezelése, illetve a libertárius gondolkodók dotációja :-))))

Node, visszatérve a Gyurcsányis reformos témához.... nem tudom, hogy az alapvető állítással, miszerint a programokat eleve nem tervezték másnak, mint parasztvakításnak - egyetértsz-e.

narancshéja 2009.03.03. 16:38:36

Azzal egyetértek, hogy érdemi kormányzati munka nem folyt, se 100 lépésben, se 48 vagy 7 pontban. De nem keverném össze a politikai dilletantizmust a direkt népnyúzással. Szerintem sokkal inkább az előbbiről van szó.

jan 2009.03.03. 16:45:22

"""A továbbiakhoz az kellett volna, hogy a megkezdett programot letisztítva, továbbfejlesztve folytathassa a konzervatív oldal még négy évig. Mégpedig meggyőző és stabil parlamenti többséggel, hagyománypárti köztársasági- és MNB-elnökkel, az alkotmány- és törvényességőrző intézményekben (AB, LB, LÜ, ombudsmanok, ORTT stb.) biztosított többséggel, jobboldali szimpátiájú önkormányzatokkal, a kulturális életben megteremtett konzervatív dominanciával és nem végső soron a gazdasági pozíciókért vívott harc megnyerésével. """
Fejtse már ki nekem valaki, milyen egy hagyománypárti MNB elnök, és ami fontosabb, ez hogyan kéne hogy érvényesüljön a hivatali munkájában?
A keynes-i hagyományról van itt szó? Vagy a fiziokratákról?

narancshéja 2009.03.03. 17:36:55

Az értékeiről- más szóval, kevésbé esztetizálva: ne ugasson bele a pénzügyér dolgaiba, tegye, amit mondanak neki! Káderügyész, káderbíró, káderjegybankelnök... szép konzervatív világ. Stabil, mint a kő:P

Cypriánus 2009.03.03. 18:20:58

ha már a gyarmatok sorra kerültek, most őszintén, nem jobb lett volna a jó részüknek, ha gyarmat marad?
Két éve beszéltem indiaiakkal, akik szerint az angol gyarmatosítás mérlege rendkívűl pozitív volt, és ismert módon Szingh miniszterelnök is botrányt keltve ugyanezt mondta néhány éve...
számos afrikai ugyanígy van vele. A kenyaiak jó része (ma már), vagy Tanzániában hálásak az angoloknak.

ikaljan · http://ikaljan.blog.hu 2009.03.03. 19:02:47

Hm.. Cypriánus... én elég sokat járok Afrikában.... őszintén szólva azt, hogy a gyarmatostást valaki is jónak tartotta volna, edig csak vájtman-tól hallottam.
Sőt, ahol eddig jártam, gyakorlatilag mindenhol az identiástudat kzponti elem volt, hogy a vájtman (arabok included) mindig kizsákmányolták, kirablták őket.

Bár tényleg sok országban voltam, eddig összesen egy (azaz egy) ottani értelmiségivel találkoztam (egy idős nupe középskolai tanár és néprajzos volt - a nupék Nigériában egy kb. hatmilliós kis nép) aki egyáltalán felvettte, hogy lehet, hogy nem a gyarmatosítókra kén' mutogatni minden probléma kapcsán, mert Indonéziát is gyarmatosították, aztán mégsem Nigériai motorok, snackek, gyárak öntik el Indonézát, hanem fordítva.... el nem tudjátok képzelni mekkora lehurogást kapott.

Persze Indiában lehet, hogy más a helyzet.

Bell & Sebastian 2009.03.03. 19:02:51

@Cypriánus:

Ez azt jelenti, kéne már egy vezérlő csillag a magyarnak, mert beszart a tudomány? Mert az be...

narancshéja 2009.03.03. 19:40:02

Őszintén szólva fel nem foghatom, hogy lehetne pozitív egy állam szempontjából az, hogy nem létezik? Ez kb. olyan, hogy a Római birodalom jót tett a punokkal, hiszen fellendült a kereskedelem utak hidak épültek, és csak a szabadságukat és némi pénz mellett a fővárosukat kellett odaadniuk cserébe. Ez tipikus nyugati, civilizatórikus gondolkodásmód. Ha a Habsburg Birodalomról és Magyarországról lenne szó ugyanezt mondanád?

Bell & Sebastian 2009.03.03. 20:11:18

@narancshéja:

Van az a szimbióta létezés: USA-Izrael, USA-Mexikó, USA-Afganisztán, USA-Canada.

Vagy neo-kolonizáció? Nem.

narancshéja 2009.03.03. 20:46:35

Gazdasági egymásrautaltság megspékelve egy jó adag globalizációval nem egyenlő a katonai megszállással (kiv. Afganisztán, de azért belátod, hogy a viktoriánusok nem a terror ellen véedekeztek) gyarmatosítással, politkai/vallási elnyomással, népirtással, bebörtönzésekkel/üldöztetésekkel

Bell & Sebastian 2009.03.03. 21:22:52

Csupán és ismét arra szerettem volna utalni, hogy a külpiaci cserearányok leromlása és a belpiaci termelői oldal szétverése (sok más mellett) juttatott ide. Ebben meg, -valljuk be-, Ferinek annyi szerepe volt csak, hogy híven szolgálta az EU érdeket, azon belül dominánsan Németországét és Franciaországét. Ott a pénzünk, ami nincs is.

Ha nem támasztják fel a mezőgazdasággal a vidéket, akkor döglünk meg végleg, végérvényesen. De ha a bankra költ, bank meg a parasztra, még tudni kellene eladni. De hova?

Addig a politika szót ki sem ejteném a számon, amíg ez az alapvető gazdaságpolitikai kérdés nincs tisztázva.

Mi csak egy dologban vagyunk jók: az élelmiszer termelésében!
Nem a filozófiában, szociológiában, osztályharcban.
Ez a numero one!

Mégegyszer: ki mer hozzányúlni az alapszerzőséshez hatékonyan? (amíg nem TELJESEN késő?)

Bell & Sebastian 2009.03.03. 21:35:47

Kiegészítés:

Vaj'h miért Sarkozy és Merkel nyakára jár?
Szeretné benyújtani a számlát végre, ha nem most, a ciklus vége előtt.

Orbán miért kussol? Neki is ez lesz az útja! És ez stratégia, a belső elosztással meg taktikáznak. Az ráér.

Etnikai problémák, elit alkalmatlansága, utánpótlás hiánya? Nyugodtan az SZDSZ orrára húzni, majd, ha kiesett. Addig védik, az utolsó töltényig, míg hatalmon vannak. (mert a sajátjukból kéne adni) Ezért látja jól Orbán: takarodjanak, 2/3-os többséggel majd csak elintézni őket.

Jobbikkal vagy anélkül? Ezt nem érti Feri.

Bell & Sebastian 2009.03.03. 21:44:17

Kiegészítés 2:

A leírtakból remélem kitűnik, hogy bár sokadszorra, de mégegyszer előveszik az oktatást. Az első dolguk lesz Orbánéknak. No ott lesz csak igazi restauráció! És joggal.

Bell & Sebastian 2009.03.03. 21:58:48

Kiegészítés 3:

Látszanak a kedvező jelek:

1., Mercedesz beruházás itt maradt (Kecskemét - Fidesz)
2., A mezőgazdaságba invesztálókat továbbra is segítik (fogynak a drága gépek)
3., Csak lesz EURO (lehet, 2 év múlva)
4., A szomszédok a szintünkre rohadnak (elkezdődött)
5., Megváltoztatják a csere arányokat, ha megszűnnek az extrém dotációk a mezőgazdaságban
6., Az egész pár hónap alatt lezajlott, lezajlik (mi lesz még?)

narancshéja 2009.03.03. 22:17:16

A kiegészítésekről: ez kész röhej. A mezőgazdaságot rontjuk le? Mivel magyarázod, hogy a magyar gazdák az egyetlen olyan termelési ág, amely a létezéséért kap támogatást, nem az eredményeiért? Hogy akkor is jár szubvenció, ha túltermelés van, akkor is jár kárpótlás ha nincs biztosítása és elcsapja a jét az almáját? Melyik ipari szereplő tudhat maga mögött ilyen kemény kormányzati támogatást? Közös az érdekünk a kontintentális versenyben. Az EU nélkül Ukrajna szintjén lennénk- csak földgáz tranzitdíj nélkül.
Kecskemét infrastruktúráját nem a fideszes polgármester, hanem a kormány hozta létre; majd beledöglöttünk az autópályaépítésekbe, de itt az eredménye. Ezenkívül kaptak egy nagy adag állami, nem városi adókedvezményt, szakmunkásképző programot stb. Euro szerintem nem lesz, nem is lehet, ha ragaszkodunk az idióta kritériumokra, amelyek jórészt közgazdasági nonszenszeket várnak el.

narancshéja 2009.03.03. 22:17:49

mezőgazdaság, és jég-bocsi

Bell & Sebastian 2009.03.03. 22:25:37

@narancshéja:

Mivel stratégiai cikk. Munkaerőt szív fel, benépesiti a Budapesten túli limest.
A kecskeméti beruházás billegett, az utóbbi napokban járták ki nagyjaink.
A zsozsó befolyt az önkormihoz, ma.
Már nem is ragaszkodnak annyira az idióta kritériumokhoz.

Mi is a lényeg? Elzárni a pénzszivattyúkat, először kifelé. Vagy megnyitni olyat, ami befelé pumpál. Most az utóbbi.

Bell & Sebastian 2009.03.03. 22:30:13

Nem azt mondtam, hogy mi rontottuk le a mezőgazdaságot. Az idegenek a feldolgozó-szegmest, a csere arányok meg a jövedelmezőséget. A paraszt úszik az adósságban, de hamarabb kijön belőle, mint városi a suzuki + plazmatévé kombóból.

doktorur 2009.03.03. 22:38:09

@narancshéja:

pro primo: nézd meg egy francia de akár csak egy osztrák gazda támogatásait. Ha azt akarjuk, hogy ne egy külföldi keressen (ugyanilyen feltételek mellett, mert az nem úgy van ám, hogy ha nem magyar gazdálkodik magyar földön, akkor ô majd nem kap támogatást) akkor a magyar gazdát támogatjuk.

pro secundo: egyél golyósccsapot, akkor majd meglátod, miért a mezôgazdaságba folyik a támogatás egy része.

pro tercio: Kecskemét infrastruktúráját nem a kormány hozta létre. Épített ugyan autópályát (emlékszünk még, hogy miként épült fel a mi pénzünkbôl, majd adták el, majd vették meg újra a mi pénzünbôl - mindezt úgy, hogy fizetünk érte), de ezzel az erôvel épülhetett volna Bugyi térségében a préri közeoén is, de még sem ott lesz. Vajh miért?

Bell & Sebastian 2009.03.03. 22:38:29

A szubvencióról meg annyit, járni jár az, csak kevés. Egyébként a "kit tartunk el mi?" felsorolásból az osztrákot ki is hagytam, pedig annak még azért van mezőgazdasága, mert a miénk gyenge.

A szubvenciók teljes feladásával mi járnánk jól és legalább három kormány belebukna.

Bell & Sebastian 2009.03.03. 22:49:47

Azt hiszem, mi itten keményen offoluk. (elnézést érte)

De legalább a megoldás kulcsa irányába igyekeztem eltéríteni a szpícset...

Ezzel a helyzetértékelés is reálisabb talán. Kicsit.

osborne 2009.03.03. 23:30:27

@doktorur: oké de akkor ki(k)? (nem számonkérve csak érdeklődve)

narancshéja 2009.03.04. 13:32:57

Nem arról van szó, hogy ne tisztelném vagy érteném a fontos szerepét a mezőgazdaságnak. De azt belátjátok, hogy amíg a globalizáció következményeként ma olcsóbban tudok perui, mint szabolcsi almát venni, addig nem várhatjuk el senkitől, hogy a drágább magyar terményt, terméket vegye meg. Bár kétségtelen, hogy ez irányú lépések tétele jót tenne a reálgazdaságnak.
De... hányan élnek ma és hányan éltek 50 évvel ezelőtt a mezőgazdaságból? Ha pusztán a mezőgazdaság szemüvegén keresztül nézzük a vidék problémáit, akkor a sötétben tapogatózunk. A többség nem ebből él- ill. semmiből nem él. Szerintem nem tudunk versenyezni a mezőgazdaságunkkal- legfeljebb önellátókká tudunk válni. De ha igazán gyarapodni szeretnénk innovatívabb ágazatokba kell befektetnünk, mint a biokémia, bionövénytermesztés, géntechnológia stb. Ehhez az oktatásra szánt pénzeket -GDP arányosan- meg kéne duplázni. Nyitott a piacunk, és nem egyedül nem tudjuk megvédeni. Mellesleg épp a Mercedes beruházás mutathatja az irányt. Egy térség gazd. központjában épül egy üzem, gyár, amely felszívja a környék szakképzett munkaerejét. Épüljenek szakiskolák; legyen ez a hosszútávú gazdasági stratégiánk alapja.

refuse/resist! · http://torzskocsma.blog.hu 2009.03.04. 13:54:46

@narancshéja:
biokémia, géntechnológia stb. - igen, ez jó lenne.
De ha ezen a pályán akarunk versenyezni, akkor nem kéne módszeresen lerombolni a természettudományos oktatásunkat.
Ez olyan eccerű mint a szög, kb. olyan, mint a technikás sportokban az alapozás.

A bionövénytermesztés külön tészta, a tőkeigénye elhanyagolható az előbbiekhez képest, és az igényelt tudás sem annyira bonyolult. Piaca elvileg lenne, ha Ny-Európa ne lenne protekcionista: sokkal vacakabb zöldségek, gyümölcsök kelnek el félelmetes árakon.
Minden adott a versenyelőnyünkhöz: olcsó föld és munkaerő.

Egyébként hogy a lópikulába lehet a perui alma olcsóbb?
A szabolcsit le se szedték, mert annyira alacsonyak voltak a felvásárlási árak.

narancshéja 2009.03.04. 14:47:07

Egyetértek. A kormány nem tesz eleget az oktatásért, meghátrált a tandíj kérdésében, meghátrált az integrált oktatás terén, megállt a reform minden területen. Felül kellene viszgálni a BA/Bsc MA rendszer pillanatnyi struktúráját. A közoktatásból milliárdok, és még annál is többet érő szaktudás hiányzik. A pedagógusképzés romokban hever. Az ország meg csúszik le.
A perui alma személyes példa... tegnapelőtt láttam az egyik szupermarketben és leesett az állam.

bz249 2009.03.04. 15:58:29

@narancshéja: a tandíj miben segíti a felsőoktatás fejlesztését, azon felül, hogy:

- anyagi helyzetre és nem képességre szűr
- még inkább érdekelté teszi az egyetemeket a hallgatók benntartásában
- az aki fizet az kéri a táncot elven még pofátlanabbak lesznek a hallgatók

narancshéja 2009.03.04. 19:18:09

- az egyetemre bejutni és ott bennmaradni így is költséges
-a hallgatók 65%-a költségtérítéses már így is, és legtöbbjük épp szegénysorsú, hátrányos helyzete folytán szerzett az érettségin kevesebb pontot
- a kimozdíthatatlan államilag finanszírozott hallgatók miatt ez a 18. életévben eldőlt pillanatnyi hátrány konzerválódik 3-6 évre
- az egyetemek az állami segítségben érdekeltek; amíg nem rendelkeznek saját erőforrásokkal, addig képtelenek lesznek kimozdulni az állam védőszárnyai, elvárásai alól; nem határozhatják meg mit, hogyan és főleg hány hallgatónak tanítanak
- a (pofátlan) hallgatókról... az vagyok én is, és hidd el, hogy állami finanszírozásúak között legalább annyi bunkó van, mint költséges hallgatótársaik között; és nem látom be miért ne várhatna el egy hallgató színvonalas oktatást a pénzéért (mert már így is fizet, csak közvetve- adóban és járulékban)

bz249 2009.03.04. 20:41:23

@narancshéja:
- és ha még tízezer forinttal megemeled a költségeket, akkor mindenkit, akinek eddig ötezer forintja maradt meg ki is tettél a falon kívülre
- ki kő rúgni a hülyegyereket... ehhez nem tandíj kell, hanem a normatíva rendezése (pl. a képzési hozzájárulás függetlenítése az aktuális létszámtól)
- a finanszírozási rendszer már eddig is a büfé-ruhatár szakpárt preferálta, ugyanis ehhez egy darab oktató, egy darab tábla, némi kréta és egy háromszáz fős hodály kell... ha egységes tandíj lesz, az még inkább erre nyomná a dolgokat (mert nulla oktatási költség azonos bevétel mellett)
- hogy te milyen hallgató vagy azt nem tudom... az enyémek olyanok, hogy fel vannak háborodva, ha 4-est kapnak arra a laborra, amit én mértem le helyettük (mondjuk jogos, ha jól dolgoztam volna biztos 5-öst adtam volna a mérésre) :)

_andris 2009.03.04. 20:45:11

Szerintem a cikk jó kis összefoglaló erről az őrültről, de persze a folytatásra inkább kíváncsi vagyok.
Gyurcsány elhiszi, amit mond, dehát hülyeséget mond, ezért akad el folyton a megvalósítás. Meg azért is elakad, mert egyedül van, nincs aki segítse az ötletelés eredményeinek aprópénzre váltásában, kidolgozásában. Mert mások nem igazán hisznek neki, meg nem férnek el annál a bizonyos asztalnál, ahol éjjel-nappal folyik az ötletelés.

A fideszből elvileg bármi lehet, de valahogy nem tudok nagy reményeket táplálni vele kapcsolatban. De hátha.
Ha megint a baloldal nyerné a választásokat, nagyon elkeserednék - és gondolom nem lennék ezzel egyedül.

narancshéja 2009.03.04. 23:17:37

akinek 5 ezer forintja nincs pluszban az nem egyetemista; ez a sivár valóság. könyvtárbérlettől tankönyveken át, a bulikról és egyebekről nem is beszélve. ne is beszéljünk azokról a horribilis HÖK-HÖOK fizetésekről, amelyek az egyetemt költségvetéséből mennek. lehetne jobb a finanszírozás.
a hülyegyereket nem rúgják ki, amíg megkapják érte a fejkvótát. az igazán hülyegyereknek, ha meg kéne fizetnie a tandíjat akkor talán nem jutna eszébe diplomát szerezni... vagy ha igen, apuci nyúljon mélyre a zsebében

Kutyfalvi Bandi 2009.03.05. 08:52:00

Kedves Békés Márton!

Már valaki felvetette, s én csak megismétlem a válasz reményében: egy tisztes forradalmár csinált volna forradalmat. Azaz nem az a baloldali technika bukott meg, mely felülről kívánja vezérelni a társadalmat, hanem az, amelyik nem vezérelt sehonnan semmit. E technika - bármely oldalé is - nem sokra hivatott.

A probléma az - s ezért tényleg várva várom a következő részt -, hogy az utódok már látszanak, de hogy mit fognak csinálni a semmit csinálás évei után, az még nem.

A fentiek miatt én is egyetértek több kommentelővel, hogy a forradalmak és reformerek ilyen tipologizálása teljesen ahistorikus és éppen ezért torz. (Valaki fentebb egészen kiválóan foglalta össze mindezt II. Józseffel kapcsolatban.)

Persze ez szemléleti kérdés, s ez már az elején ki is derül. Nem minden kajánság nélkül jegyzem meg, hogy a magyar marxista historiográfia több évtizedes projektumát idézi az, ahogyan Marxot (vagy legalábbis Marx egy értelmezését) már 1789-től (tehát Marx életét megelőzően) működésbe hozza. Ez a módszertani eljárás kiragad a történelemből némely eseteket, s azokat olyan összefüggésrendszerbe állítja, mely jól kiszolgál egy aktuális elbeszélést. A hagyományt nem tapasztalatként dolgozza fel, hanem éppen olyan erőszakot tesz rajta, amit a másik oldalon kritizál.

Konzervatívnak tartom magam, s egész életemben ettől a szemlélettől borsódzott a hátam, s valahol ijesztő, hogy a jelek szerint túl fog élni engem.

bz249 2009.03.05. 17:26:51

Amúgy itt a gazdaságilag feltörekvő Oroszország:
en.rian.ru/business/20090224/120282956.html

Alig 8.8%-ot esett a Q4-es GDP évesítve... persze ez még mindig jobb, mint a japánoké

Kína meg India a 2008-as negyedik negyedévben egy szép kövér nullát produkáltak (ez persze jobb, mint az EU vagy USA eredmény) csak ők jobban szeretik év/évben mérni az eredményüket és az első három negyedév azt még jó nagy számnak mutatja.

bz249 2009.03.05. 17:27:25

@bz249: oupsz ezt nem ide szántam

evil overlord (törölt) 2009.03.05. 20:56:14

Oktatáshoz:
1. A középiskolai természettudományos oktatás lerohasztásában (Magyar B. elévülhetetlen érdemeit nem feledve) azért a Fidesz is benne volt, főként a kémia terén. Lehet, hogy M.B. elkúrásait megpróbálják helyretenni humán területen, de attól tartok, hogy természettudomány esetében ez nem fog megtörténni.
2. A jelenlegi felsőoktatási finaszírozási rendszer szar: tömegtermelés, csak a leghülyébbeket rúgják ki, az oktatóknak (ha egyáltalán akárják se) marad ideje a jóképességű hallgatókra. Egy a második félévtől bevezetett eredményfüggő ösztön- és tandíjrendszer ezen segíthet: részben a gazdag hülyék finaszírozzák a (szegény) okosok tanulását. Az más kérdés, hogy 'ártunk és 'ormányunk nem ezt találta ki. A másik megoldás a kvótarendszer átalakítása lenne, de ekkor is FÜGGETLEN minőségbiztosításra lenne szükség.
3. A felvételi rendszer sem feltétlenül a képességekről szól: előbb felvesznek egy kétnyelvvizsgás közepes műszaki képességűt, mint egy jóképességú, nyelvvizsgával nem rendelkező gyereket egy műszaki felsőoktatási intézménybe. Jobb mérnök lesz a két nyelvvizsgától? Kétlem. A nyelvvizsga a diploma feltétele legyen és ne a felvételié.

Még egy dolog a tandíjhoz: ha jól tudom az orvostanhallgatói fejkvóta 500kHUF/év, 6 évig. Azaz 3 millióból kitanítjuk a hallgatót, aki utána húz Angliába, ami végülis érthető, de akkor legalább részben fizesse is ki a számlát.

OLVASÓK SZÁMA

AKTUÁLIS TÉMÁINK

MANDINER

JOBBKLIKK

CREATIVE COMMONS

Creative Commons Licenc