Libanoni rémálom

NovákAttila I 2009.02.19. 15:32

wwbeloBoaz Rein Buskila, egykori izraeli hadköteles, ma negyvenes éveiben járó holdkóros rendszeresen ugyanazt álmodja. Ebben az álomban régi emlékei térnek vissza, ámbár nagyon furcsa formában. Huszonhat vicsorgó véreb üldözi városán, Tel-Avivon át, ő pedig menekül előlük, ahogyan és ahová csak tud. Mint ahogyan barátjának, Arinak, a filmrendezőnek később elmondja, ezek a kutyák azok, melyeket akkor palesztin falvak környékén lőtt le, hogy ne tudják felébreszteni a lakóikat, amikor egységével felkutatták a településeket. Kutyák lelövését bízta rá parancsnoka, mivel komplexusai voltak a valódi, emberes, fejre célzó harctól.

A rendező, Arie Folman 19 éves volt 1982-ben, amikor izraeli katonaként harcolt Libanonban s nem messze szolgált a Bejrút közelében lévő Sabra és Satila palesztin menekülttáboraitól, ahol a keresztény falangisták izraeli katonák felügyelete alatt tömeggyilkosságot hajtottak végre, hogy Basir Dzsemajel libanoni elnök erőszakos halálát megbosszulják.

 

Az írás a Konzervatórium.hu-n olvasható.


A bejegyzés trackback címe:

https://konzervatorium.blog.hu/api/trackback/id/tr39952559

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

SzabóMárk · http://jobbklikk.hu/ 2009.02.19. 23:35:38

"A Bashir-film baloldali és arab kritikusai sokat lamentáltak azon, hogy az alkotás nem-e egy feloldási kísérlet arra nézve, hogy az izraeli lelkiismeret feloldozza magát a bűnei alól s aztán minden menjen tovább a régi kerékvágásban." Kedves Novák Attila: a "nem-e" elég súlyos merénylet a magyar nyelvtannal szemben. Egyébként gratulálok a kritikához, érzékeny és találó.

CrL 2009.02.19. 23:41:37

ez és a Persepolis valóban az elmúlt 2 év legjobb animjai. irigylem azokat akik ilyet megcsinálnak ;]

NovákAttila 2009.02.20. 05:30:11

@SzabóMárk: szerintem a magyar nyelv még elviseli e nyakatekerést.
Amúgy kösz.

tistedur 2009.02.20. 07:51:47

@SzabóMárk: nem merénylet, változás :)

phaidros 2009.02.20. 08:50:53

Erre a filmre már régóta kiváncsi vagyok, megpróbálom megszerezni. Jó cikk, köszönöm.

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2009.02.20. 12:41:11

@NovákAttila: Így van, amelyik nyelv nem viseli el a tekergetést, alakítást, az halott. Amúgy alapos írás.

Bár Benigni (gondolom, az Élet szép-re gondolsz) azért ha nem is osztott jóra-rosszra, azért egy elég geil, tehát hatásvadász, de legalábbis túlzottan érzelmes film, ami e témában szvsz egyenlő az ítélettel...

RickyTerror 2009.02.20. 13:32:58

Számomra az elmúlt évek egyik legmegrázóbb filmélménye volt - különös aktualitást adott neki, hogy az épp a gázai bombázások első napjaiban láttam. De amúgy is...

Már maga az is tökéletes ötlet, hogy animációs ráfestéssel ábrázolták az eseményeket. Ez a vizuális ötlet kialakított egy képlékeny távolságot a történettel szemben, amit azután brutálisan lerombolt az archív dokumentumfelvétel a végén. Egy óráig meg sem tudtam szólalni utána.

Gyönyörű és ijesztő tabló egy háborúról modern nagyvárosban és mediterrán tájban, szárazföldön és mélytengeren, fogyasztói társadalomban és fanatizmusban játszódik. Látni kell!!!!!

Közöd?? (törölt) 2009.02.20. 18:48:14

"A Sabra-Satila-i vérengzés áldozatainak számát 700 és 3000 közé teszik."

Ilyen kisszámú hullát ne nevezzünk már vérengzésnek, köszi!

gzeevi 2009.02.21. 10:10:27

"...ahol a keresztény falangisták – izraeli katonák felügyelete alatt – tömeggyilkosságot hajtottak végre..."
Ilyen érzékeny témában sokkal pontosabban kellene fogalmazni, nem? Szó sincs arról, hogy izraeli katonák felügyelete alatt hajtották volna végre bosszóhadjáratukat a keresztény arabok a muzulmán arabok ellen! Ez a pongyola mondat majdnem a vérváddal egyenlő... A helyzet az, hogy az adott terület, a palesztín menekülttábort is beleértve, izraeli megszállás alatt állt, és a megszálló felelős az általa igazgatott terület lakóinak épségéért is. Az izraeliek nem felelősek azért, hogy arab keresztények a "kedvező" helyzetet, az általános káoszt, és az éjjel sötét csendjét kihasználva megrendezték a nagy leszámolást ugyancsak arab, de máshitű ellenfeleikkel. Azért viszont igenis felelősek, hogy az adott időbe NEM voltak jelen, az előrelátható eseményekre nem számítottak, és nem teljesítették megszállói helyzetükből fakadó humanitárius kötelezettségeiket. Miniszteriális felelősség is létezik - ezért ítélte el később az izraeli bíróság az akkor álmából felvert hadügyminisztert, Saront. Rosszkor ment aludni, akkor is...
gézé, Izrael

NovákAttila 2009.02.21. 10:31:13

@gzeevi: nem így van, kedves gzeevi.
Az izraeli katonák körülzárták a két menekülttábort s éjszaka - felsőbb utasításra - fénygránátokat lőttek fel, hogy megkönnyítsék a táborba behatoló falangisták dolgát. Bár Dzsemajel hívei - a hivatalos verzió szerint - palesztin fegyvereseket kerestek, azok már elhagyták
Libanon területét.
Maradtak az asszonyok és a gyermekek, akiken a falangisták bosszút álltak.
"Vérvádról" és ilyesmiről nincsen szó, éppen Folman filmje mutat rá arra, hogy a felelősség politikai és perszonális. Egyébként ezt állapította meg a Kahan-Bizottság jelentése is, ez kell elsősorban figyelembe venni. Sem Folman, sem én nem az "izraelieket" tettük (en bloc) felelőssé a vérengzésért, hanem a háborút és az izraeli hadvezetés némely figuráját. Azok is izraeliek, akik - mintegy 400 ezren - tüntetésen követelték a háború befejezését, illetve azok is, akik lelkiismerük parancsára hallgatva, feltárták az eseményeket.
Amúgy megértem az indulatait, mert az IL-ellenes közvélemény Sabrán és Satilán "lovagolva" gyűlölködött sokáig, elfeledve a falangistákat, a PFSZ-t és a többi arab erőt, ugyanakkor (konkrétan) ez Izrael szennyese IS, ergo izraelieknek kell rendberakni a dolgokat.

nemhívő 2009.06.24. 22:49:59

Már bocsi, de miért Israel felelőssége, hogy az arabok egymást (IS!) öldöklik?

Talán az is Izrael felelőssége, hogy a Hamasz kiírtotta a Fatah-ot Gazaban?
Ezen az alapon igen..
Végül is, ha nem vonultak volna ki anno, akkor ez bizonyára nem következett volna be...Ráadásul Gaza is megmaradt volna a világ 5 leggyorsabban fejlődő övezetének..

OLVASÓK SZÁMA

AKTUÁLIS TÉMÁINK

MANDINER

Nincs megjeleníthető elem

JOBBKLIKK

Nincs megjeleníthető elem

CREATIVE COMMONS

Creative Commons Licenc
süti beállítások módosítása