Michael Moore-nak már nagyon érett a pofon. Dokumentumfilmjei (Aranypálma! Aranypálma!) nem csak kiverték a biztosítékot az amerikai jobboldalnál, de Moore meg is kapta a megfelelő jelzőket a finomabb anti-americantől kezdve a (kézenfekvő módon) külalakjára vonatkozókig. Politikai besorolása ügyén pedig a homlokára ragasztották az előkelő commie címkét, amely a velük élő mccarthyzmus pozitív hozadékaként még mindig szitokszónak számít az Államokban. Persze annyira nem is túl meglepő módon, hiszen annak, aki Floridából Kubába hajókázik némi propaganda céljából, ez ki is jár. Élni ugyan biztos nem élne ott, mi sem- nem is vagyunk elájulva a rezsimtől.
Szóval kirekesztő egy ország ez az Ámerika, igaz, ott a kommunistákkal leginkább a kriptozoológusok foglalkoznak. Most viszont David Zuckernek lett tele a hócipője, és élve a szólásszabadság csodálatos adományával csinált egy vígjátékot. Mielőtt nagyon előreszaladnánk, akinek Zucker neve nem, annak Leslie Nielsené biztosan mond valamit. Zucker rendezte ugyanis a gagyivígjátékok alfájának s ómegájának számító Csupasz pisztoly-sorozatot és az Airplane!-t (testvéröccse, Jerry meg egyébként a Top Secret!-et). Szóval Zucker berágott, és ha már nekiállt, akkor miért is ne venné Moore ürügyén célkeresztbe az egész amerikai balt?
Csak minimális mennyiségű spoilerezés következik: Moore, doppelgängere a filmben Malone (akit egyébként Chris Farley tesója, Kevin játszik), szóval Malone úgy dönt, elég július negyedikéből, a kukába vele. A veteránoknak szervezett Trace Adkins koncerttel egyidőben ezért tüntetést szervez az ünnep eltörlésére. Előző este azonban, tévénézés közben kilép a képernyőből Kennedy elnök, és közli Malone-nal, hogy három szellem fogja felkeresni. Innentől már érthető a címbéli párhuzam Dickens Scrooge-ának esetével. Szóval másnap kezdetét veszi a szellemjárás és egy csattanós saller kíséretében megérkezik George S. Patton tábornok, hogy leckét adjon Malone-nak az amerikai történelemből...
Zucker az American Carol-ban dózerral esik neki a baller toposzoknak (legyen szó Hollywoodról, vagy a beszáradt egyetemi profokról- lásd a videót alant) és tulajdonképpen bebizonyítja, hogy a humor az, amit a politikailag korrektek legkevésbé képesek elviselni. Elég belegondolni, min röhögünk mi magyarok: a skótokon, cigányokon, anyósokon, rendőrökön. Viszont van-e viccesebb, mint a polkorrektség apostola, aki hol oktrojálva, hol szép szóval próbál meggyőzni minket arról, hogy min és hogyan nevessünk. Sőt, akkor inkább ne is nevessünk, még meg találunk sérteni valakit. Ma a humor inkább reakciós.
Azonban még egy dologra rávilágít Zucker, és ezt azoknak a figyelmébe ajánljuk elsősorban, akik a film néhány képsorát szentimentálisnak, vagy giccsesnek találják (majd). Vannak olyan eszmék, toposzok, rosszmájúan mondhatnánk paneleknek, de nevezhetjük őket mítoszoknak is, amiken Amerika nem nevet. Találjuk őket bármennyire elcsépeltnek, túlzottnak innen Külső-Európából- ez részben az eltérő hagyományokból adódik, de gyaníthatóan morális deficit kérdése is. Léteznek tehát erkölcsi tabuk, olyanok mint a patriotizmus, a hazáért vállalt felelősségteljes cselekvés, akár áldozatvállalás, a vallás vagy a család. Az Amerikát leszólóknak illetve az amerikai életformában a haladás nonpluszultráját megtalálóknak üzenjük, hogy Amerika erről is szól. A káországozásért, hacsak képletesen is, ott maflás és pellengér jár. És tegyük hozzá gyorsan: ilyet, így még Moore sem merészelt volna mondani.
