Lovastelky Marcellnek a Polgári Szemlében megjelent
írására reflektálnék, szerfelett.
Kezdjük a dícsérettel. Tetszik, hogy a cikk vége fele mintha magához térne, és egyrészt az egyéni felelősséget is hangsúlyozza, másrészt felismeri, hogy ezek a dolgokat egypár radikális próféta nem fogja megváltoztatni. Igéretes, lehet még belőle konzervatív.
Valamit viszont nagyon benézett: azt kellene észrevennie, hogy az a világ azért ilyen, mert az az emberanyag erre alkalmas vagy erre hajlandó. A következő lehetséges okok miatt:
A) Buták, mint a föld. Ez messze a legtipikusabb eset, a másik kettő inkább kivétel.
A legrosszabbak ebben a műfajban a marketing-kommunikáció szakot végzett hölgyek. (Ld. még: a "csipa" szó egyik anagrammája...) Egy-egy beszélgetés velük kisebbfajta lobotómiával ér fel.
A rendszer azért ilyen, mert erre alkalmasak, nem másra - ennyi az egész fő magyarázata.
Nem ez a világ tette butává őket, ebben téved Marcel, fordítva: azért ilyen ez a világ, mert ilyen emberanyagból dolgozik. Az első számú felelős itt a szénné liberalizált, értsd: butított oktatási rendszerünk.
Amikor kijöttek a főiskoláról, már ilyenek voltak, egyszerűen nem lehet ilyen emberanyagból normálisabb vállalati kultúrát kialakítani. (Egyébként az is benne van, hogy a multik is kádertemetőként használják káeurópát, az alkalmatlan felsővezetőket küldik ide: miért, ha te lennél mondjuk a MOL vezérig., kiket küldenél mondjuk egy moldáviai leányvállalathoz? Nem azokat, akiktől meg akarsz szabadulni?)
B) Kezdők, tapasztalatlanok - én is kezdőként voltam hasonló helyzetben, innen ismerem ezt a világot.
C) Nem érdekli őket az egész, nem szeretik a szakmájukat, vagy rövid távon vannak csak ebben a világban, vagy mint az
Irodai Patkányok, némi cinizmussal felismerték, hogy a rendszer jól kihasználható, ennek a rendszernek a vezetői könnyen megvezethetőek, kevés munkával is meg lehet élni, miközben egy csomó idő marad arra az ezer más dologra, amit az ember valóban szeret csinálni.
Ha az ember alkalmas valamire és szereti is a szakmáját, akkor a multivilágban sem csak így lehet dolgozni, élni:
minél inkább alkalmas és hajlandó az ember arra, hogy valami értéket termeljen, annál inkább figyelmen kívül hagyhatja a multivilág hülye szabályait. (Kisebb cégnél: olyannál, aki multiknak dolgozik, de maga nem túl nagy. Nekik tolják ki a nagy multik azt, amit tényleg fontos rendesen megcsinálni.) Az első év végén egy nagyon jó barátommal azon viccelődtünk, félig komolyan, hogy egy év múlva az lesz, hogy éjjel háromkor jelenünk meg az ügyfeleknél egy fürdőnadrágban és a hónunk alatt gettósmagnó bömböl Tankcsapdát és még úgy is örülni fognak nekünk, és nem voltunk nagyon messze ettől, amikor mégis inkább leléptünk. A bermudanadrág, a délután háromtól éjfélig terjedő munkanap (ügyfélnél), és az a Tankcsapda, bár halkan, már megvolt, már csak egy kicsit kellett volna még gyúrni a fürdőnadrágra és a többire :-)
Ennyi, ilyen egyszerű ez a helyzet. Kezdj el valami hasznosat csinálni, elszántan és lelkesen, és egyre jobban figyelmen kívül hagyhatod a multivilág buta szabályait, annak ellenére, hogy benne, köztük vagy. Tipp: azért ezt valószínűleg nem az igazán nagy cégeknél lehet megtenni, inkább a párszor tíz fős tanácsadócégeknél. Aki komolyan veszi a szakmáját, az helyből nem megy el nagyon nagy céghez dolgozni egyébként sem, kivéve azt a pár embert, akik a elszánták magukat, hogy a csúcsra jutnak, és ezt kivétel nélkül el is érik, mert annyira töketlen konkurrenciával kell csak megküzdeniük.
Az egész rendszer arra épül, hogy a dolgozók többsége tökéletesen alkalmatlan bármiféle értéktermelésre, innen jön a sok fölösleges hülyeség: valami kamu tevékenységgel igazolni kell, hogy minek kell akkora létszám meg budget.
Másik megközelítésben: nyugodtan tekintsük a nagyon nagy cégeket idiótatárolóknak, arra vannak ezek a cégek, hogy nekünk ne kelljen velük együtt dolgoznunk, és menjünk el egy kisebbhez.
Persze, a helyzet akkor sem tökéletes, ha az ember alkalmas és hajlandó értéktermelésre és elmegy egy kisebb céghez, ahol lehet is. Akkor gyakorilatilag az van, hogy mindenki más helyett kell dolgozni, ami eléggé fárasztó. De ez egy tökéletesen más jellegű probléma, mint amit Lovastelky említett: ebben a helyzetben kevés a hülye szabály és lehet örömöt találni a munkában, csak túl sok a jóból. Ebből is lehet elege az embernek persze, ilyenkor jön jól egy-két év külföldön, pihenésképpen.
Szóval ez az alapvető tévedés benne.
Külön bwahahahaha azért a felvetésért, hogy ez a rendszer direkt akar hülye fogyasztókat létrehozni: miért, ez a szinglitípus munkábaállása előtt, a főiskolán orrbaszájba szépirodalmat olvasott és fogyasztási szokásait választékos igényesség határozta meg? Hogyne. Muhahahahaha. Nem, valójában az a nagy büdös helyzet, hogy hülyék voltak világéletükben, ezen a munkába állás sem sokat rontott.
Sőt, világéletükben igénytelenek is voltak. Személyes tapasztalataim szerint a juppiszingliagyhalott modell elsősorban a főiskolai koleszok tréningruhában, mezítláb, gumipapucsban közlekedő lányaiból lesz. Azért öltözködnek annyira mereven és unalmasan, például, mert csak afféle kötelező egyenruhaként hordják: sohasem volt belső késztetésük semmiféle valódi eleganciára. Esmét: oktatási rendszer, mint főbűnös. Meg szülők, például.
Biztos bennem van a hiba, hogy sose próbáltam brékelni vagy tűzzománcolni az irodában, mentségemre szóljon, hogy egyrészt hülyén néznék ki kényszerzubbonyban, másrészt meg autóvezetés közben se szoktam tangóharmonikázni, meg síelés közben se szoktam pléjsztésönözni, mit csináljak, ilyen maradi, vén fütyi vagyok.
Hogy pedig egy alapvetően önkéntes, beleegyezésen alapuló rendszer fasizmusnak nevez, hogy az 1984 c. regényhez hasonlítja, hát ez igencsak gáz. Nagyon nagy különbség van a kötelező és az opcionális dolgok között. Ez opcionális, nagyon is az: tízmillióból alig pár tízezer, esetleg egy-két százezer ember van benne. Ez a különbség a fasizmus vagy 1984 meg a multivilág között: az utóbbira szabad nemet mondani és egyszer sem lőnek agyon érte.
