Nagyjából két hónappal ezelőtt olvastam
egy cikket az Index.hu-n Giuliani-val kapcsolatosan, ami most, egy könyv olvasása közben eszembe jutott.
Rudy Giulianit, New York volt polgármesterét, a jelenlegi amerikai elnökválasztás egyik esélyes republikánus résztvevőjét szinte kötelező nácinak tartani egyes baloldali körökben. Kb. olyan, mint egy amerikai Tarlós, aki azonban, bár tényleg a kemény kéz politikáját szereti, de ugyanakkor kellően laza is például a melegkérdést illetően. (Persze a cimkézőket nem kell félteni, nem jönnek ők olyan könnyen zavarba. (o: )
Giuliani a választások során sokszor érvel azokkal a statisztikai adatokkal, amelyek bizonyítják, hogy regnálása alatt New Yorkban jelentős mértékben csökkent a bűnözés. Ezeket ellenlábasai természetesen vitatják, illetve megmagyarázzák egyéb kiváltó okokkal. Érdemes egy kicsit közelebbről megismerni magát a folyamatot, ami valójában még Giuliani regnálása előtt indult el, és fontos szerepe volt benne egy David Gunn és egy William Bratton nevű embernek. Utóbbi lett Giuliani regnálása alatt New York rendőrfőkapitánya, s neki köszönhető az a fajta hozzáállás a bűnözéshez, ami miatt a liberálisok szinte egy emberként meggyűlölték Giulianit.
Malcolm Gladwell Fordulópont című könyvében ír az úgynevezett "
Broken Window Theory"-ról, James Q. Wilson és George Kelling kriminológusok elméletéről. Nagyon röviden: Kellingék szerint a bűnözés a rendetlenség következménye. Ha egy ablakot betörnek, és kijavítatlanul marad, az arra járók azt gondolják, hogy senki sem törődik a házzal és senki sem felelős. Egyre több ablakot törnek be, és az anarchia szelleme az épülettől az utcára terjed, jelzést adva, hogy mindent szabad, senkit sem érdekel.
"
A rablók és útonállók, akár alkalmi jelleggel, akár életvitelszerűen követik el e bűncselekményeket, úgy gondolják, hogy csökkenti a lebukás, sőt az azonosítás veszélyét is, ha olyan utcákon követik el ezeket a bűncselekményeket, ahol a potenciális áldozatokat már megfélemlítették a tapasztalható állapotok."
Nagyjából ez lenne a bűnözési járvány elmélete; a bűnözés ragályos, elég egy jelzés, és kiterjedhet az egész közösségre. Ahhoz, hogy a járvány megszűnjön, egy fordulópontra van szükség.
Giuliani sikerének története a New York-i metróval kezdődött.
Bernhard Goetz esete jól jellemzi az akkori állapotokat. 1984. december 22.-én felszállt a metróra, és leült négy fekete férfi mellé. Kb. húsz ember volt a metrókocsiban, de a legtöbben a vagon másik végében ültek, távol a négy feketétől, mert azok hangoskodtak, duhajkodtak. Szóba elegyedtek Goetz-el, és 5 dollárt kértek tőle. Az egyik fekete fiatalember zsebének gyanús kidudorodására mutatott, mintha ott pisztoly lenne. Goetz felnézett, látta, hogy az egyiknek a "szeme csillog, láthatóan jól szórakozik", hogy miközben őt molesztálta, "
széles mosoly ült az arcán". Ez a mosoly "
bekattantotta" Goetz-öt. Zsebébe nyúlt, előhúzott egy pisztolyt, és egymás után rálőtt mind a négyükre. A negyedik a padon feküdt, ahhoz odalépett, s azt mondta neki: "
Látom, te még egész jól vagy - nesze itt van még egy!". S az utolsó golyót egyenesen a gerincébe lőtte ki, egy életre megbénítva.
A dolgok ezután mentek a maguk útján, egy furcsa dologtól eltekintve: az újságok főcíme ez volt: "Ő BILINCSBEN - A MEGSEBESÍTETT RABLÓ SZABADLÁBON". Goetz-öt könnyen felmentették az előre megfontolt szándékkal elkövetett gyilkosság alól. Az ítélet napján a lakása előtt spontán utcai parti alakult ki. Ez az eset szimbolikus jelentőségű, annak a pillanatnak a szimbóluma, amikor New York bűnözési problémája járványos méreteket öltött. Akkoriban évente 2.000 gyilkosságot és 600.000 más bűncselekményt követtek el.
A metró, ahol Goetz felszállt, a következőképpen nézett ki: a gyengén megvilágított peront sötét, nyirkos grafittivel borított falak vették körül. Lehet, hogy a vonat is késett, mert a New York-i metróban naponta fordultak elő tüzek, és hetente kisiklott egy szerelvény. A helyszíneléskor készített fotók azt mutatják, hogy a vagon nagyon piszkos volt, padlóját szemét borította, a falakra és a mennyezetre vastagon grafittik voltak mázolva. Így nézett ki az összes szerelvény. Mindezek mellett a szerelvényeken télen jéghideg volt, nyáron pedig elviselhetetlen hőség. A vonalakon 500 olyan vörös jelzésű szakasz volt, ahol a sínek állapota miatt nem volt biztonságos 25 km/óra sebességnél gyorsabban haladni. A bliccelés évente 150 millió dollár kiesést jelentettt, és a metróhálózat területén évente 15.000 bűncselekmény követtek el. Az utasokat pitiáner bűnözők és koldusok zaklatták lépten-nyomon. A metróhálózat igénybevétele akkorra a társaság megalakulása óta a legalacsonyabb szintre csökkent.
William Bratton írta önéletrajzában, hogy milyen állapotok voltak:
"
...megpróbáltam bedobni a tantuszt a forgókereszt bedobónyílásába ... szándékosan eltömítették. ... Egy csapóajtón keresztül mentünk be, amit egy rossz külsejű alak támasztott ki kézzel. Ő volt az, aki eltömítette a forgókeresztek bedobónyílásait, és most ott állt, és azt követelte, hogy az utazók neki adják az érméket. ..."
A bűnözési járvány a 80-as években hágott tetőfokára. De aztán kifulladt, hirtelen, előjelek nélkül. A 90-es évek elejétől a gyilkosságok száma az addigi szám kétharmadával csökkent, a többi bűncselekmény száma a felére esett vissza. Az évtized végére a metrókon már 75%-al kevesebb bűncselekmény történt. 96-ban, amikor Goetz-nek másodszorra is bíróság elé kellett állnia, a megbénított bűnöző által indított perben, már egyáltalán nem érdekelte a sajtót az eset, s maga Goetz is "koridegen" jelenségnek számított.
Ezeknek a statisztikáknak a jelentőségét jelenleg a választások miatt próbálják kicsinyíteni, elbagatelizálni, valamint bizonyos természetes tényezőknek tulajdonítani. Ezzel csak az a gond, hogy nem voltak ilyen tényezők. A város gazdasága abban az időben stagnált. Az évtized elején csökkentették a jóléti kiadásokat is. A crackjárvány megszűnése közrejátszhatott, de az már régen csökkenő tendenciát mutatott, nem akkor kezdődött a javulás. A város abban az időben nemhogy elöregedett volna, de még fiatalodott is. De mivel ezek a trendek hosszútávú változást jelentenek, azt várnánk, hogy fokozatos a hatásuk. De ez a változás minden volt, csak nem fokozatos.
Ezt a hatást a járványterjedés egyik alapelve, a körümények hatalma magyarázza meg.
A 80-as évek elején
David Gunn lett a metróigazgató, akinek feladata a több milliárd dolláros felújítási munkálatok irányítása volt. Azt a tanácsot kapta, hogy ne törődjön a grafittikkel, ami igen ésszerű tanácsnak tűnt, amikor a rendszer az összeomlás szélén állt, ahogy Gladwell írta könyvében: "
olyan értelmetlennek tűnt, mint a jéghegy felé tartó Titanic fedélzetét matrózokkal sikáltatni".
De Gunn másképp gondolta. "
A grafitti a rendszer összeomlásának jelképe volt. Ha a rendszert és a morált akarjuk újraépíteni, jobbá tenni, először a grafitti elleni csatát kell megnyerni". Új, egyenként 10 millió dolláros szerelvények rendszerbe állítását tervezték, és tudta, hogy már az első nap kezelésbe veszik őket a vandálok.
A Queens és Manhattan közti szerelvényekkel kezdték. Új festékeltávolító technikákat kísérleteztek ki. Az elv az volt, hogy amelyik kocsit már "visszanyertek", azt nem szabad vandalizálva visszaengedni a forgalomba. A vonal végállomásánál, ahol a kocsik visszafordulnak Manhattanbe, létesült az első takarítóállomás. A grafittit a forduló előtt eltávolították, s tilos volt tiszta vagonokkal piszkosat összekapcsolni.
A Harlemben éjszakázó szerelvények grafittizése általában 3 napot vett igénybe. Engedték, hogy a vandálok bejárjanak, alapozzanak, fessenek, befejezzék a "munkát", majd lemosták az egészet, és úgy küldték a forgalomba. Az üzenet az volt: "
áldozzatok rá három éjszakát, de a munkátok nem látja meg a napvilágot".
A hadművelet 1984-től 1990-ig tartott. Ekkor lett a metrórendészek vezetője William Bratton, s megkezdődött a "visszafoglalás" második fázisa.
Bratton, Gunn-hoz hasonlóan, szintén a "betört ablak" elvét vallotta. Első intézkedését szintén valóságtól elrugaszkodottnak tartották. Sorozatos és nagyon súlyos bűncselekmények történtek az egész metróhálózatban, de ő a bliccelőkkel kezdett foglakozni. Úgy gondolta, a bliccelés a zűrzavar grafittihez hasonló kis jelzése. Naponta kb. 170.000 ember nem fizetett viteldíjat. Mivel csak 1,25 dollár volt a személyenként okozott kár, a metrórendőrség nem akart ezzel foglalkozni, főleg a metróhálózaton belül elkövetett sokkal súlyosabb bűncselekmények tükrében nem.
Bratton a bliccelés szempontjából legfertőzöttebb állomásokon a forgókeresztekhez 10-10 rendőrt állított. Megbilincselték, és falhoz állították a bliccelőket, s addig kellett ott állniuk, amíg nem volt több fogás. Az volt a lényeg, hogy a nyilvánosság minél nagyobb legyen.
A rendőrtisztek nem akarták üldözni a bliccelőket azért sem, mert elfogásuk, elszállításuk jelentős adminisztrációval járt, s a feldolgozás egész napot vett igénybe, mindezt valóban nagyon alacsony kárértékű bűncselekmény miatt. Bratton egy városi buszt mozgó rendőrőrssé alakíttatott át, így a letartóztatás időszükséglete hamarosan 1 órára csökkent. Azonosítást is végeztek. Minden hetedik letartóztatottnak komoly priusza volt, minden huszadiknál fegyvert találtak. Így már a rendőröket is érdekelte a dolog - minden letartóztatás olyan volt számukra, mintha egy zsákbamacska-ajándékot bontottak volna ki.
Bratton első három hónapjában az utazásból kizárások száma megháromszorozódott, a letartóztatások száma megötszöröződött, s a metrórendőrség a legkisebb szabálytalanságra is lecsapott.
1994-ben, Giuliani rendőrkapitányaként, ugyanazt a stratégiát alkalmazta a városra. Utasította rendőreit, "
hogy kiemelten járjanak el az életminőséget rontó bűnesetekben", pl. a piros lámpánál álló erőszakos ablakmosókkal, de akár az utcán vizelőkkel szemben is. A közterületi részegeskedésért is súlyos büntetés járt. Gyakorlatilag levették a "béklyót" a rendőri állomány kezéről, s letartóztatták még azokat is, akik üres palackot dobtak el az utcán. Természetesen mindezt nem a liberálisok osztatlan egyetértése mellett...
Bratton és Giuliani szerint "
a kicsiny, látszólag jelentéktelen, életminőséget rontó bűncselekmények okozzák az erőszakos bűncselekmények elterjedését."
Végül idézném Malcolm Gladwell következtetését:
"
... a bűnelkövető ... olyan ember, aki igen érzékeny környezetére, aki mindenféle jelet éberen megfigyel, és aki a környező világ jeleinek értékelése alapján, hirtelen elhatározásból követ el bűnt. Ez a gondolat felettébb haladó - és bizonyos értelemben hihetetlen. És van benne egy még újszerűbb dimenzió. A körülmények hatalma a környezetről szól. Ez az elmélet kimondja, hogy a viselkedés társadalmi kontextus függvénye. ... Az 1960-as években a liberálisok hasonló érveket hoztak fel, de amikor a környezet fontosságáról beszéltek, ez alatt az alapvető társadalmi tényezőket értették: a bűnözés, mint mondták, a társadalmi igazságtalanság, a strukturális gazdasági egyenlőtlenség, a munkanélküliség, a rasszimus, több évtizednyi intézményi és szociális elhanyagoltság eredménye. ... De a körülmények hatalmának elve szerint pedig a kicsiny dolgok számítanak. Methogy a Bernie Goetz és a négy fiatal közötti leszámolásnak vajmi kevés köze volt ... addigi életútjához, de még a szegénységükhöz is - és az egészet a falakat elborító grafitti és a forgókereszteknél uralkodó káosz okozta. Nem holmi nagy, átfogó ügyeket kell megoldani, a bűnözés megelőzhető egyszerűen azzal, hogy megtisztítjuk a környezetet a grafittitől és letartóztatjuk a bliccelőket."
És most jön a vicces rész:
"
Giuliani és Bratton, bár konzervatívnak tekintik őket, egyáltalán nem azok. A legextrémebb liberális álláspontot képviselik a bűnözéssel kapcsolatban: olyan extrém álláspontot, hogy szinte lehetetlen elfogadni. Mert hogy is lehetne igaz, hogy a Bernie Goetz tudatában lejátszódó folyamat nem számít? Márpedig tényleg igaz, hogy nem számít - miért olyan nehéz ezt elhinni."
-=o=- Egy mai, az Indexen megjelent hír szándékomon kívül furcsa aktualitást add a posztomnak. Goetz esetében, a 4 fekete fiatal közül ketten drog hatása alatt álltak az incidens idején. Az egyik ellen fegyveres rablás miatt bűnvádi eljárás folyt, a másiknak priusza volt orgazdaság miatt, illetve testi sértés miatt is voltak letartóztatva. Az egyikük, akire rálőtt, 2 év múlva 25 évi börtönt kapott nemi erőszakért, rablásért, fajtalankodásért, súlyos testi sértésért és lőfegyverrel való visszaélésért, valamit orgazdaságért. Mind a négyen Dél-Bronx egyik legrosszabb negyedéről valók voltak.
Kísértetiesen emlékeztet a szitu Mortimer
esetére, aki keresztülszúrta azt a roma fiatalembert, akiről
ma írta az Index, hogy félig agyonvert viperával egy másik fiatalembert. Goetz esetében volt tanú arra, hogy zaklatták őt, a tanúk ki is tartottak, valamint a helyzet már annyira elmérgesedett, hogy egyértelmű volt mindenki számára a szituáció, s a sajtó is rögtön mellé állt.
Mortimer esetében a hazai sajtó azonnal, automatikusan (s mint kiderült, igaztalanul) rasszizmust kiáltott, s nem volt szerencséje a bíróval sem, aki a hírek szerint nyomást gyakorolt Mortimer tanúira (érdekes volt a videofelvétel, amikor a bírót kérdezgették az egyetemen, de ezt ítélje meg mindenki maga - talán valakinek megvan a link is) - ami személyes véleményem szerint, ha tényleg igaz, egyrészt nonszensz, másrészt a legelőször visszakozó tanú lelkiismeretlenségére vall, mert gyakorlatilag ő juttatta börtönbe Mortimert.
