Hazánkba látogat John Lukacs

Konzervatorium I 2013.05.16. 11:25

JohnLukacs.jpgHosszú idő után utolsó alkalommal látogat Magyarországra John Lukacs, aki két előadást is tart a jövő héten Budapesten. A 89 éves történészprofesszor a Pázmányon a kiegyezés koráról, az Eltén pedig a két világháborúról és azok következményeinek magyar katasztrófájáról beszél majd, írja a Mandiner.

John Lukacs május 21-én, kedden 17 órakor a Pázmány Péter Katolikus Egyetem budapesti képzési helyén, a Sophianumban (1088 Mikszáth tér 1.), május 22-én, szerdán 17 órakor pedig az Eötvös Loránd Tudományegyetem campusán, a Gólyavárban tart előadást (1088 Múzeum krt. 4.).

A történészprofesszor, aki jövőre lesz 90 éves, a kiegyezés koráról, illetve a világháborúkról és azok következményeinek magyar katasztrófájáról beszél majd. A két előadás ingyenes, azonban regisztrációkötelesek: az elsőre itt, a másodikra pedig itt lehet jelentkezni. Mindkét előadásról felvétel készül.

Lukacs a kiegyezés, az első és a második világháború hatásait mutatja be, és tesz javaslatokat a magyar társadalom lehetséges fejlődési irányaira. A két alkalom ezért nem csupán a történészhallgatók, hanem azok számára is érdekes lehet, akik kíváncsiak egy ismert, magyar nemzetiségű gondolkodó meglátásaira.

John Lukacs Budapesten született 1924-ben. A Magyar Királyi Pázmány Péter Tudományegyetemen történelem szakra járt. Miután Magyarország a németek oldalán belépett a második világháborúba, dezertált a hadseregből. A zsidótörvények miatt munkaszolgálat és deportálás várt rá, de kijátszotta a németeket, és túlélte Budapest bombázását is. Az oroszokkal kapcsolatban sem voltak illúziói, így 1946-ban emigrált. Tanulmányait a Cambridge-i Egyetemen folytatta, s ott kezdett tanítani is. Később az Egyesült Államokba költözött, ahol 1947 és 1994 között a Chestnut Hill College történelem tanszékén tanított. A Columbia, a Princeton és a Johns Hopkins Egyetem vendégprofesszora, de az ELTE-n, a Corvinuson és a Közép-európai Egyetemen (CEU) is tartott előadásokat. John Lukacs a 2000-ben újraalapított Corvin-lánc birtokosa, az amerikai katolikus történészek szövetségének volt elnöke, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem díszdoktora.

Műveiben elsősorban a második világháborúval foglalkozik, de több könyvet szentelt magának a történelemnek is (A történelmi tudat, A XX. század és az újkor vége, Egy nagy korszak végén), valamint Budapestről is megjelentetett egy kultúrtörténeti munkát (Budapest, 1900 – A város és kultúrája). Magyarul legutóbb 2012-ben jelent meg kötete A történetírás jövője címmel.

A facebookos John Lukacs Rajongói Klubon a információkat találhatunk a professzorról és idézeteket olvashatunk a műveiből.

Ps.: a professzor természetesen anyanyelvén, magyarul tartja az előadásokat.


A bejegyzés trackback címe:

https://konzervatorium.blog.hu/api/trackback/id/tr845302904

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

andris89 2013.05.16. 11:55:59

angolul vagy magyarul lesznek az előadások?

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2013.05.16. 12:11:23

@andris89: magyarul, Lukacs tökéletesen beszéli az anyanyelvét.

Florius 2013.05.17. 09:13:05

Szerintetek lesz lehetőség az ELTE-s előadáson könyvdedikálásra?

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2013.05.17. 10:58:07

@Florius: ez még nem dőlt el. De ha lesz, akkor se hozd el a John Lukacs-összesedet, hozz egy könyvet. :) A rajongói klubban, a Facebookon folyamatosan értesítenek a fejleményekről.

MEDVE1978 2013.05.17. 10:59:01

Lukacs az egyik legnagyobb magyar történész ma, akkor is, ha külföldön él. Messze a legpontosabb analízist adja a második világháborúról. Nekem legjobban a Hitler és Churchill 40 napos párbaja tetszett tőle.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.05.17. 11:44:27

jó lenne elmenni rá, de a felvételt mindenképpen meg kéne nézni.

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2013.05.17. 12:24:10

húúú nagy kedvenc, a legnagyobb!!!! beregisztráltam..hátha

TudásFája 2013.05.17. 14:30:47

Tájékoztatás

Tisztelt Dr. Csányi Sándor! Tisztelt Potsubay Dóra!
A Polygon Társaság már 23 éve foglalkozott amerikai nemzetközi közép banki kártya rendszerek (Arksys, Euronet) és az amerikai-izraeli adatbiztonsági rendszerek, valamint IBM rendszerek zavartalan és csendes támogatásával Magyarországi központtal, de lokalizált tevékenységi területtel. A Polygon Társaság kijelenti, hogy mint a fent említett szoftverjogok és rendszertámogatási jogok képviselője nem tudja tovább folytatni tevékenységét az Önök gazdasági lépései következtében az Önök gazdasági környezetében. Kérjük haladéktalanul adjanak át minden jóhiszeműségünk okán az Önök birtokába került software-einkkel kapcsolatos bárminemű dokumentumot nekünk, vagy partnereinknek, az üzleti terveinket és egyéb dokumentációinkat pedig részünkre. Továbbá kérjük, nyugtassanak meg, hogy adatbiztonsági szabályaik megfelelőek voltak és Társaságunk és partnereink dokumentációi nem jutottak illetéktelen kezekbe.
Az OTP Bank számláinkat váratlanul blokkolta és megterhelte az elmúlt héten, így üzleti működtetésünk minden figyelmeztetésünk ellenére mára ellehetetlenülni látszik, minthogy saját számláinkhoz nem férünk hozzá. Valamint felhívom arra a nem jelentéktelen tényre a figyelmét, hogy egyes ügyfeleink a jogdíjakat Társaságunk számláira utalták a múltban és ha a jövőben is így járnának el, akkor ezen összegek az OTP Bank ellenőrzése alá kerülnek majd. Ezeket az összegeket a legtöbb esetben idáig mi utaltuk tovább a rendszertulajdonosoknak. Az OTP Bank a befolyó összegeket a mi álláspontunk szerint nem incassálhatja felelőtlenül és egyoldalúan az ügyfelek előzetes tájékoztatása nélkül. Az OTP Bank 2013.Május 06-án közölt információiból azt a kijelentést, hogy kezdjenek tőkét gyűjteni! személyesen sérelmesnek és udvariatlannak találjuk, nem kívánunk tárgyalni Önökkel. Wolf László és társaságunk egyik igazgatója között végbement 2012-es tárgyalás nem mutatta Társaságunk gyors eltörlésének lehetőségét, ismertettük Társaságunk üzleti tevékenységét és céljait.
A rendszerek által tárolt és ellenőrzött pénzügyi adatok folyamatos áramlása és tisztántartása a garanciája a Magyarországon lévő, átmenő befektetések és pénzmozgások controllált áramlásának.Ez az áramlás képezi magát a pénzt. A készpénzállomány Magyarországon csekély, a pénz elektronikus, ennek az állománynak a tekintélyes része halad át a rendszereinken. Társaságunk operációja a következő pénzügyi területekre hat ki: K&H (KBC Bank N.V), Raiffeisen (Raiffeisen Bank International), MKB (Bayerische Landesbank AG), CIB (Intesa Sao Paolo), Volksbank (Sberbank) magyarországi operáció, Kavosz Széchenyi Kártya operáció, Unicredit, Cetelem (Cetelem SA via BNP Paribas), UCB, Erste, Allianz, Profis Loyal Bank, Garantiqua, Hitelgarancia, MOL. A korábbi időkben elterjedt, hogy Ön az MKB és CIB Bankokkal tárgyal befektetésről. Amennyiben ez a szándéka még fennáll felhívjuk figyelmét, hogy ezen bankok kártyarendszerét Társaságunk támogatta, a támogatás hiánya üzleti károkat okozhat Önöknek. Tájékoztatjuk, hogy jelen levelünkben megfogalmazott folyamatok ezen bankokat is érintik, mely károk ezen bankok vételi tranzakciójának lebonyolítása során és azt követően is fennállhatnak, illetve növekedhetnek. Ez nagyban csökkentené a felvásárlási célpontok gazdasági potenciálját.
Az áramlás folyamatos, hiteles fenntartása jelenti az egész magyar gazdaság finanszírozhatóságának nyitva tartását.Az áramlás megzavarása felborítja a globális pénzügyi mozgások finom láncolatát. A bankkártya rendszerek utalásai azonnal jelentkeznek, és azonnali hatást fejtenek ki globálisan, így a kár is azonnali.
Mint a MOL olajtársaság egyik tulajdonosa szeretnénk tájékoztatni Önt arról, hogy a MOL Társaságunkat 2013. Május 13-án, hétfőn 08:16 óra (UTC+2, GMT+1) előtt észlelt jogosultságzárlattal kizárta a rendszerből. Az ennek következtében a MOL rendszer elvesztése után a nemzetközi rendszert érintő esetleges adattorzulásért felelősséget nem vállalunk, minden kárt Önökre hárítunk. Felhívjuk figyelmét, hogy a hátrahagyott Mimix adatbiztonsági rendszer rögzít és tükröz minden esetleges adattorzulást, így a Mimix-rendszer kikapcsolása vagy az ismételt jogosultságmegvonás kivizsgálhatatlanná tenné a folyamatokat, ezért minden felelősséget Önökre hárítunk. Kérjük, hogy egyáltalán ne töröljék a változásokat tartalmazó receiver-eket. Az Önök beavatkozása több folyamatban lévő kulcsfejlesztést is tönkretett. Tájékoztatom, hogy Társaságunk chriptoprocessor-ra írt alkalmazásai és Thales software-ben végzett fejlesztései jelenleg is működnek egyes ügyfeleinknél. Tájékoztatom, hogy működő és általunk támogatott egyik fontos bankba telepített kártyarendszer felől szokatlan adattorzulási bejelentés érkezett.

TudásFája 2013.05.17. 14:31:26

Álláspontunk szerint az OTP Bank felelőtlen és átgondolatlan gazdasági kihatású döntései Társaságunk ellehetetlenüléséhez vezettek, ennek következtében a MOL olajtársaságon kívül más partnereinknél esetlegesen bekövetkező kárért felelősséget vállalni nem tudunk. A kárt ezen esetben is Önökre hárítjuk.
Mivel a MOL kizárta alkalmazottainkat az ottani kártya-rendszerből, így a Társaságnak nem áll módjában jogszerű kártyaszolgáltatás-támogatást végezni. Ezzel a lépésükkel megszüntették a pxml szolgáltatást is, mely Társaságunk felöl érkezett Önök felé idáig, ez a MOL adatkapcsolati hídjait érinti az IBM hardware-eik irányába. Az Euronet Worldwide rendszertulajdonos 2013. Május 15-én 01:56-kor azonnali törléssel jogainkat visszavonta és a Társaságunknál lévő adatállomány átadását bármely egyéb félnek megtiltotta, mivel azok a rendszertulajdonost érintik.
Tájékoztatom, hogy Társaságunk központi fejlesztőbázisán adatbiztonsági események történtek, beléptetőrendszerünk adatállományából adatokat töröltek. Egy személy kódokat semmisített meg, melyet társaságunk alkalmazottai nem tudtak teljesen megakadályozni, a biztonsági igazgató (Polygon - S Divisio) belső vizsgálatot indított, és a hatóságokhoz fordul.
Felhívom figyelmét, hogy az israeli Enforcive rendszervédelmi eszköz az egyik bankügyfelünknél jelenleg aktív statusban van, és IBM AS 400-as rendszereket védi a külső támadásoktól. Társaságunknál lévő ezen alkalmazással kapcsolatos adatait ma töröltük a rendszertulajdonos kérésére.
Tájékoztatom, hogy a magyar hatóságoknál folyamatban lévő Polygon-MOL-Axiom ügyben az FBI-hoz fordultunk, mely ügy egy része nemzetközi átutalásokat is érintett.
Tájékoztatom, hogy Társaságunknál megszűnnek a PXML jogok és más jogok. Társaságunk jogai, Ilyen módon a származtatott jogok is megvonásra kerülnek. Mindezek következtében a legtöbb alkalmazásunk szünetelni fog, továbbá rendszertámogatási tevékenységet sem tudunk biztosítani. A rendszertulajdonosok aggódnak.
Tájékoztatom, hogy a Polygon Társaságnál összpontosuló rendszerellenőrzési controll biztosítását társaságunk veszélyeztetve látja.
A controll elvesztéséből fakadóan a rendszertulajdonosok megvonnak majd minden jogot Társaságunktól, illetve mi magunk is így járunk el. Az adatállományainkat mentés után töröljük (csatolt rendszertulajdonosi nyilatkozat). A mentések anyagait átadjuk a rendszertulajdonos társaságoknak. Az adatbiztonsági rendszerek partner jogait jelenleg még gyakoroljuk, de sokáig már nem tudjuk támogatni. A társaság igazgatóinak többsége a mai napon lemondott.
Az ezen eseményekből fakadó gazdasági felelősséget Önökre hárítjuk. Kérem jelen levelünket ne tekintse semmiképp udvariatlannak, mivel célja az alapos tájékoztatás. Ugyanakkor tény, hogy ilyen még nem történt.
Az Ön pénzügyi vállalata által elkövetett hibák miatt tájékoztatatom, hogy a Társaság amerikai jogi személy tulajdonosa döntött: a rendszertulajdonosokkal és egyéb károsultakkal való tárgyalás után pert indítanak az OTP Bank ellen az Egyesült Államokban és bíróság elé idéztetik New Yorkban.

2013. Majus 15. 0115050013

Osvarth Zoltán
ügyvezető
Maxin Norbert
stratégiai igazgató
PS.: Társaságunkat jelen hetet megelőző péntek napon a Jobbik párt a magyar sajtóban támadta. Szeretnénk kerülni az ügy politikai felhangjait, ha nem látjuk biztosítottnak a feltételeket Társaságunk számára ebben a gazdasági környezetben, akkor inkább megszüntetjük magyarországi szakmai tevékenységünket. Az ügy következtében az amerikai jogi személy tulajdonos semminemű tárgyalást nem folytat Önökkel, mivel lépéseik túlmentek a megengedhető határokon. Sajnálatos módon és képletesen fogalmazva a sokszög többé nem tudja összetartani a rendszereinket.

Jelen levelünk címzettjeit felhívjuk arra, hogy a fent leírt információkat kezeljék bizalmasan, mivel pénzügyi titkokat tartalmaz, melyek illetéktelen kezekbe kerülése beláthatatlan következményekkel járhat. Őrizzék meg nyugalmukat és közösen vitassák meg az eseményeket, majd együtt vonjanak le megalapozott következtetéseket és cselekedjenek belátásuk szerint.

OLVASÓK SZÁMA

AKTUÁLIS TÉMÁINK

MANDINER

Nincs megjeleníthető elem

JOBBKLIKK

Nincs megjeleníthető elem

CREATIVE COMMONS

Creative Commons Licenc
süti beállítások módosítása