Nemrég kaptam egy e-mailt, hogy okvetlenül, minél hamarabb meg kell néznem Az ügynökök a paradicsomba mennek című filmet, ugyanis – a rendező szavai szerint – a „háttér(hálózat)-hatalom azonnal megkezdte az aknamunkát, hogy a mozik ne vetítsék sokáig.” Nosza, gondoltam, rég voltam moziban, és némi botrányszag is van a levegőben, így hát vasárnap beültem a moziba, s megtekintettem a műalkotást. Persze naiv voltam és felültem az ügyes PR ugratásnak, de így legalább garabonciásként figyelmeztethetek erre a jelenségre. Jöjjön egy írás egy kritikán aluli filmről, ami pont ezért kritika sem lehet.
Vígh Péter írása
Persze ez nem egy szokványos filmkritika lesz, mivel bár feltételezzük, hogy a Konzervatórium olvasótábora széles látókörű és tág érdeklődésű, elsősorban nem ez mozgatja meg a fantáziájukat. Lehetne szólni arról, hogy már volt, filmrajongó középiskolai osztálytársaim is jobb vágástechnikát tudtak prezentálni, vagy hogy a fiatal színészek egyszerűen pocsék alakítást nyújtanak. De arról is, hogy a film néha örömtelien reflektál saját gagyiságára (amikor a szamizdat kinyomtatása utána megjelennek a semmiből a rendőrök), illetve hogy az idősebb színészgeneráció azért tudja mit jelent színészkedni, s őket legalább élvezet nézni (Lukács Sándor, Kubik Anna, Benkóczy Zoltán, Andorai Péter). Ma már tudjuk, hogy a pártállam és a belügyminisztérium vigyázó szemét (képzavarral élve) a rendszerváltó elit ütőerén tartotta, tehát szinte az összes ellenzéki pártba beépítették saját emberüket, vagy elérték, hogy egy belső ember jelentsen nekik. Az 1956-os Intézet (és talán mások is) egyre több embert tudott azonosítani, azonban nem derült fény az SZDSZ-be beépült „Kakukk” ügynök kilétére.
Filmünk nem szórakozik, s olykor virágnyelven, olykor már tényleg a kimondás határán, de „Kakukk” ügynökről szól, aki meglehetősen hasonlít szeretve távozó, távozva szeretett egykori főpolgármesterünkre, Demszky Gáborra. Na végre, valami kis botrány, amihez talán művészi megjelenítés is társulhat! Nem azzal van a gond, hogy a film alkotói azt feltételezik, hogy Demszky volt az ügynök, mert a vélemény szabad s ezt eddig is sokan gondolták, hanem a megvalósítással. Ami buta, gagyi, és káros, végtelenül káros. Szubjektív dühöngésünkben haladjunk sorban.
Ne is várjuk, hogy megpróbálják elénk varázsolni a rendszerváltás tablóját, ugyan! Az alkotók kegyesek voltak, ezért általában a Zöld Sas kocsmában, a háttérben duruzsolva feltűnik a tévében Tölgyessy Péter vagy Orbán Viktor, de ha máról holnapra elpusztulna minden forrás és csak ez a film maradna, akkor a jövendő generációk nem hallhatnának Antall Józsefről. Miközben a film törekszik kronologikus sorrendet tartani, s rájátszik a történelmi eseményekre – ezzel azt az érzetet keltve, hogy egységes, lineáris elbeszélést tesz le elénk –, valójában becsapja a nézőt és egy töredezett, rendszertelen, kiegyensúlyozatlan paca-tablót dob le elénk. Rendben, ez nem dokumentumfilm, hanem játékfilm, igenis. A rendszerváltó elitről annyit tudunk meg, hogy egy idealista, tutyimutyi, opportunista banda volt. A film még a szikráját sem tudja felmutatni azoknak a félelmeknek, ami a lengyel Szolidaritást követő megtorlások miatt élt a magyar rendszerváltó „értelmiségben”, elitben. Ismét, ma már tudjuk az akkori szereplők visszaemlékezéseiből, hogy bizony féltek, hogy lengyel társaik sorsában is osztozhatnak, ill. hogy kívülről még mindig nagyon erősnek látszott a Magyar Népköztársaság.
Ezekből a félelmekből, vívódásokból, játszmákból és választásokból alig, de inkább semmit nem kapunk. Helyette megkapjuk az Ördögien Gonosz Nagy Tervet. Azt, hogy az egész rendszerváltást gyakorlatilag az állambiztonsági szolgálatok vezényelték le. Nem akarom elvitatni, hogy a belügy és a hatalmi elit, ma még nem teljesen feltárt módon, de valóban irányítani próbálta a folyamatokat, de ez így nettó összeesküvés-elmélet. Az árnyaltság lábnyomának az árnyékát se fedezhetjük fel eme műalkotásban, ellenben olyan didaktikus monológokkal és párbeszédekkel, cinkos és üvöltő kispolgári kiszólásokkal, kikacsintásokkal találkozhatunk, ami azoknak az embereknek az esztétikai érzékét is sérthetné, akik mellesleg maximálisan egyetértenek vele. A moziban természetesen teltház volt, és természetesen dübörgő tapsorkánnal zárult a vetítés. Tekintetemet körbehordozván arra figyelmezhettem, hogy bántóan kevés a fiatal, elsősorban az ötvenen túli generáció tölti meg a padsorokat. A fiatalokat nem érdekli a közelmúlt, a rendszerváltás, vagy legalábbis így biztosan nem. Viszont az idősebb generációt – és ezt éreztem a film igazi tragédiájának – kádári reflexekkel mozgatja meg a Kádár-korszak ellen.
A fejünk felett elszálló történelem, a hatalom által meghozott (kurzusváltások után homlokegyenest eltérő) döntések, a 20. század kataklizmái valóban elültették bennünk, magyarokban a tehetetlenség érzését. De nem így, ez így nem áll. Ha cinikusan is, de a filmben is elhangzik, hogy mindig van választás. Nem akarom, és nem fogom elhinni, hogy nem lehet (idővel, de akár most is) árnyalt képet adni a rendszerváltásról. Nem akarom, és nem fogom elhinni, hogy ezt nem lehet minőségi műalkotásokban (alacsony költségvetéssel is) bemutatni. Nem akarom, és nem fogom elhinni, hogy nincs lehetőségünk és felelősségünk az életünket és az országunkat alakítani. Az ügynökök a paradicsomba mennek egy nagy nemleges választ ad ezekre a kérdésekre. Nincsenek értékek, nincsenek integráns személyiségek, nincsenek értelmes és kivitelezhető célok. Csak az őrültek házából megszökött beteg korunk hőse, aki a film elején és végén is megmássza a Szabadság hidat.
Ez a film egy stáb, de sajnos egy széles társadalmi réteg véleménye is a rendszerváltásról. Joguk van hozzá. Ha fiatal is vagyok, de értem csalódottságukat, keserűségüket, a tehetetlenségből táplálkozó dühöt, és azt, hogy az ökölbe szoruló kéz szívesen enged ki néha, hogy tapsoljon az ilyen filmeknek. Persze, az önigazolás szükséges a felszínen maradáshoz, emberek vagyunk, így működünk. Azonban nekem, és remélem generációm többi tagjának is másra van szüksége, ezért én meg erre a filmre mondok nemet. És azt hiszem, szólok jövő héten a kommunistáknak, hogy vetessék már le a moziműsorról.
Kövesd a Konzervatóriumot a Facebookon is!
