Caracalla
I 2009.08.02. 19:30
A leginkább csak a kereskedelmi televíziózás legalját idéző SZDSZ-kibeszélőshow (azonban, szerencsénkre, ezt nézni és olvasni nem jár olyan megbélyegzéssel, mint ha valaki tisztes társaságban bevallja, hogy szokta követni a kertévék délutánjait) kapcsán merült fel az a kérdés, hogy a pártnak és a frakciónak mi a viszonya egymáshoz. Politikai gyorstalpalónk következik.
Alapvetően két álláspontot lehet megkülönböztetni: az egyik szerint a pártnak van frakciója, és a frakciónak többé-kevésbé engedelmeskednie kell - és engedelmeskedik is - a pártnak. (Többek között ezt jelen sorok írója is így gondolja.) A másik nézet szerint a pártnak és a frakciónak leginkább nevükben van közük egymáshoz, hiszen a néptől származó felhatalmazása csak a frakciónak van (ez pl. a Narancs szerkesztőségének Retkes Attila megválasztásával kapcsolatban kifejtett, illetve a Hírszerzőben Hont Andrásnak az álláspontja).
Ám ezt a második álláspontot sajnos kénytelen vagyok nem másnak, mint egy formállogikai jogértelmezésre épülő (ál)naiv nézetnek tartani.
Szép és jó elővenni azt, a legfeljebb 10%-os választói részvételre épülő 18-19. századi választások környékén kialakult leírást és érvkészletet, hogy minden megválasztott képviselő a maga ura, és a pártok legfeljebb mintegy ideiglenes érdekszövetségek, vagy hasonló nézetet valló emberek lazább közösségei. És ez nem is lenne teljesen téves, ha például az amerikai kongresszusi képviselőkről beszélnénk. Csakhogy van egy hatalmas különbség: mint ahogy régebben nem kapcsolódott a végrehajtó hatalom megválasztása a választásokhoz, úgy az Egyesült Államok kongresszusi képviselőinek választása sem bír komolyabb befolyással a végrehajtó hatalom megválasztására.
Viszont mi Magyarországról beszélünk. Itt a választások tétje nem csak a törvényhozás feletti uralom megszerzése, hanem egyben a végrehajtó hatalom, a kormány(zás) lehetősége is. (Nem mellesleg ezért nem igazán gyakorol a törvényhozás kontrollt a végrehajtó hatalom felett - hiszen egy és ugyanazon erő birtokolja mindkettőt!) Elméletileg ugyan a megválasztott képviselők bármifajta szövetsége is lehetne az az erő, amely biztosítja a törvényhozási többséget és megszerzi a kormányzás lehetőségét, de bizonyos okokból kifolyólag ezt a szerepet a pártok töltik be. Ennek az oka persze egyrészt a pártok közjogi szerepe - hiszen erre van az egész intézmény konstituálva, másrészt pedig egy ideiglenes megállapodásánál stabilabb megegyezésre van szükség, hiszen a percenkénti konszenzuskényszer megbénítaná a kormányt. A választások közötti stabilitás iránti igény felülírja tehát azt az elméletben szép elvet, hogy a képviselők csak saját lelkiismeretüknek felelnének döntéseikért. Emellett a végrehajtó hatalom számos politikai (és sajnos egyre inkább számos nem politikai) poszttal jutalmazza a tagságot, a pártembereket, és akár a képviselőket is.
És akkor rögtön itt az újabb érdekes kérdés, amiről ma nem lesz szó: a demokráciának jót tesznek-e a demokratikusan működő pártok, vagy éppen ellenkezőleg: a hierarchikusan, autoriter alapon működő pártoktól lesz jó a demokrácia? Én a magam részéről inkább a második opcióra voksolnék, de ez nyilván vitatható mellékszál. Azonban egy nem teljesen demokratikusan működő párt esetében is szüksége van - szervezetkénti túlélése érdekében - arra, hogy valamilyen előmenteli és részvételi lehetőséget kínáljon fel tagjainak - különben miért lépnének be? A bizonyítékát ennek számos magyar politikai erőnél láthatjuk: egyrészt a külső erők által átvett pártok (ebből kapásból hármat mindenki fel tud sorolni) elzárják a felemelkedési lehetőséget tagjaik elől, így aztán azok sokkal kevesebb lelkesedéssel fognak plakátolni. Akár ki is lépnek, elkopnak.
Másrészt viszont a belső (párt)demokrácia pillanatai kifelé óhatatlanul kamarillapolitikának fognak tűnni, a kormányzóképességet a belső viták továbbá gyengítik, a végrehajtó hatalom pedig nem lesz képes népszerűtlen döntéseket meghozni és azokat végrehajtani. (Gondoljunk csak az autóbeszerzéssel kapcsolatos miniszterelnöki nyilatkozatra és az azt követő miniszteri autóvásárlásokra!)
Eddig azt néztük, mit tehet a képviselő a pártért, most nézzünk kicsit rá, hogy mit tehet a párt a képviselőért! És el is jutottunk a lényeghez: az adatok azt mutatják, hogy szervezett háttér nélküli, támogatók, pénz és szövetségi rendszer nélküli egyéneket általában nem választanak meg a választók. A képviselő létérdeke, hogy ne essen ki a párt kegyeiből a megválasztásáig, utána pedig - túl azon, hogy a mostaniak közül is akadhat egy-kettő, aki betartja az adott szavát - leginkább az újraválsztásakori támogatást kockáztatja minden ellenszegülésével. És a karrierjét - amellett, hogy az esetleges kormányzás jutalmaiból sem részesülhet. (Ugyanakkor ez egy dinamikus viszony, a képviselők természetesen nem valamiféle alávetett figurái a pártnak, hiszen kellő számban igencsak képesek befolyásolni a pártot!) Politikailag tehát a képviselők - és a belőlük álló frakció - igencsak függenek a párttól, amelynek a nevében, logójával, pártjelvényeivel a nyilvánosság előtt megjelennek.
De ha a fentiek igazak, akkor mégis, mi a fenét csinál az SZDSZ nevét hordozó képviselőcsoport? A válasz erre az, hogy a politikai előnyöket biztosító párt megszűnt, így már nem tudja fegyelmezni és irányítani azokat a képviselőket, akik a neve alatt szólalnak fel - azaz, elkisgazdásodott a frakció. Mivel semmiféle zsákmányt és előnyt nem ígérhet az SZDSZ a valamikor általa kiválasztott képviselőknek (mivel ilyenek megszerzésére a következő választásokon nem számíthat), ezért aztán semmiféle befolyása sem maradt rájuk. Szemben a kormánnyal.
Az nem egészen tiszta, hogy voltaképpen ki is szakadt el kitől, hogy hol volt komolyabb a politikai irányváltás, a frakcióban vagy a pártban. De tény, hogy a közöttük lévő kapcsolat megbomlott, ráaadásul nem is annyira politikai, mint inkább személyi ellentéteken. Mindez egy olyan pillanatban, amikor a pártnak semmiféle ráhatása nem maradt a frakcióra, azaz következmények nélkül lehetett szakítani velük. De ettől ez, a párt és a frakció különállása még nem főszabály, csak a normális politikai működésnek egy kivétele: abnormális helyzet.
Ugyanis nagyjából mindkét csoport "minden mindegy" alapon játszik. Szórakozzunk jól, amíg tart.
Ha tetszett az írás, szavazz a Goldenblogon a Konzervatóriumra!
