Egy kisebb kihagyás után most folytatódik a Konzervatórium hétvégi lapszemléje. Téma van bőven, vágjunk bele!
Először is a blogoszférából egy szomorú, illetve egy örömteli hírrel kell kezdenünk.
Több mint négy év után bezár partnerblogunk, a Judapest, ahogyan ezt a blog utolsó bejegyzésében Shadai tudatja. Ha lesz is folytatása a Judapestnek, Shadai nélkül már nem lesz ugyanaz.
A Judapestet és Shadait (Bitter Brunót) méltatja a Szombat cikke:
Vibráló szellemisége, az internet médiumának kiváló ismerete, reklámszakemberként és piackutatóként megszerzett tapasztalata a nyilvánosság működéséről, a tematizálás szerepéről, az időzítés fontosságáról és arról, hogy néha a hallgatás a hír – mind hozzájárult, hogy a Judapest a blogoszféra elismert tényezőjévé váljon. (...)
Legnagyobb eddigi eredményének azt tartom, hogy a harmincon aluliak korosztályában, nyomában a Sirállyal, trendivé tudta tenni a zsidóságot. Pálya lett a Judapesttel zsidónak lenni. Nyelvújító volt a JP: a „flódniság” és a „neked is göndörödik már” terminus technikusa mindenesetre bevésődik a magyar nyelv újzsélandi tájszólásába.
Utakat nyitott a zsidóság felé a nem-zsidók számára is, és párbeszédbe bocsátkozott a jobbközéppel. Ha nem is mindig értek egyet politikai véleményével, lehengerlő stílusával – ami talán az igazukban meggyőződésesen hívő intellektusok pályájának (környezetük számára olykor nehezen elviselhető) mellékhatása –, társadalmi jelentőségűnek látom eddigi közéleti-kulturális szerepvállalását.
Szántó T. Gábor - Szép volt, Brunó!
Másik partnerblogunk, az intellektuálisan mindig is izmos, olvasottságában pedig egyre izmosodó Körkép most ünnepli egy éves fennállását. Vigyázó szemetek a Felvidékre vessétek, a Körképet pedig olvassátok!
***
Mivel a lapszemlézésben kis lemaradásunk van, ezért régebbi írásokat is említenünk kell, melyeket ajánlottunk volna korábban is, ha nem vagyunk olyan lusták. Így Tallián Miklós publicisztikáját, aki 2009-re sem jósol túl sok jót (2009, az ökör éve), és Kiss Ádáméit, aki a ma tartott ferencvárosi időközi röhejről (Félcédulás választások) és a Konzervatóriumon éppen most egy bejegyzéssel ezalatt is olvasható, nem kevésbé nevetséges állami túlszabályozás jelenségéről ír:
Nagyon sok szórakoztató dolog van a világon. Persze kinek-kinek más a mulatságos, például Magyarországon megmagyarázhatatlanul sokan gondolják szórakoztatónak Maksa Zoltánt és a Sas-kabarét, és a táncdalnak is töretlen a népszerűsége a Záray-Vámosi-éra óta.
Lehet, hogy szakmai ártalom, de számomra az egyik nagy mulattató a Magyar Állam. Sokaknak nem kell bemutatni a Magyar Államot, de annyit azért érdemes elmondani róla, hogy leginkább a néhol már dadaistába hajlóan abszurd, keserédes humor jellemzi művészetét. A színvonal egyenetlen, de gyakran képes igazi sláger-gyöngyszemekkel megajándékozni Magyarország lakosságát.
Szórakozást említettem, és mit ad Isten, a legújabb állami kabarétréfa éppen a szórakoztatásról szól. Közelebbről az előadóművészetről, amit a szórakoztatás többi részétől általában az különböztet meg, hogy elegánsan kell öltözni hozzá, és nem illik közben beszélgetni.
Jövő márciustól azonban az is meg fogja már különböztetni, hogy a Magyar Állam elkülöníti az előadóművészeket az összes többi szórakoztatótól, és sokkal több pénzt fog nekik adni. Ez eddig is így volt, meg magában nem is nagy szám. Viszont mostantól mindezért cserébe azt is elvárja, hogy az előadóművészek annyit próbáljanak, annyi előadást tartsanak annyi fizető vendég előtt, és annyian táncoljanak a színpadon, amennyit előír nekik, különben lóvé nuku.
Kiss Ádám - Szórakozzunk szabályszerűen!
Az Origó új véleményrovata, a Komment.hu nem muzsikál olyan rosszul, és egészen jó cikkeket is produkál. Ablonczy Balázs írása tartalma és stiláris erényei miatt is ajánlott olvasmány:
A Medián egy tavalyelőtti - és egy politikai kutatásnál mennyivel érdekesebb - felmérése szerint a magyar lakosság csaknem egyötödének van valamiféle matrica a gépjárművén. A "baby on board" öntapadó vezető helyén nem kell csodálkozni, a tápszerlobbi jól kiépített állásokkal bír a magyar életben, kiskorú gyermekkel aligha lehet megúszni legalább két-három nyalakodó kék reklámmedve nélkül a sárhányón: egy oltáskor, egy csípővizsgálaton, egy a gyerekfogászaton, már mehetünk is. (...)
A történelmi Magyarországot ábrázoló matrica holtversenyes helyezése mindazonáltal figyelmet érdemel. (És igen: történelmi. A Nagy-Magyarország az olyan leventeoktatós nagyotmondás: hisz Magyarország önmagánál sohasem lehet nagyobb - szól elő belőlünk a pánmagyar nacionalista.) Hosszú évek óta folyik azon a vita: helyes-e ha a pártvezér vagy másvalaki ilyet ragaszt az autójára, ki szégyellje magát, és ki nem. Ezúttal nem kívánnék igazságot tenni az ősi vitában - bár az egyik budai kerület csóróbbik végének (a kifejezésért köszönet az Igazából szerelem fordítóinak) lakójaként egészen mély empirikus észleleteim vannak a budai Hájlendről lezúzó autók matricahasználati szokásait illetően: van már árpádsávos, rovásírásos, valamint állatbarát ("Ébred már az oroszlán") verzió is.
Ablonczy Balázs - Történelmi Magyarország: az emlékezés matricája
Ablonczy írása mellett az elmúlt hét egyik fokozottan érdektelen közéleti gumicsontjával, a távoltartásról szóló törvény körüli hisztivel foglalkozik Kumin Ferenc higgadt publija (Alkotmányosság és populizmus), aki, igen, a KEH főosztályvezetője, vagyis az asszonyverő Sólyom Lászlónak dolgozik. A témában ajánlott még Papp László Tamás hírszerzős írása is (Távoltartás, de okosan).
***
És akkor jöjjenek a keményebb témák. A gázai harcok ügyében mind a nemzetközi, mind a hazai sajtó, na meg az ENSZ is hozta a szokásos formáját: Izrael "aránytalan" katonai válaszáról értekeznek, mint általában.
Az érvelés mögött meghúzódó képzetekről André Glucksman írt a Le Monde-ban (idézi a Hírszerző):
Mi lenne az a helyes arány, amelyet Izraelnek tiszteletben kellene tartania ahhoz, hogy elnyerje a közvélemény kegyét? Mondjon le technológiai fölényéről és használjon pontatlan rakétákat, köveket, vagy folyamodjon öngyilkos merényletekhez, ember-bombákhoz és célozza meg a polgári lakosságot? Vagy jobb lenne, hogy Izrael bölcsen várja meg, amíg a Hamász Iránnak és Szíriának köszönhetően "kiegyenlíti" tűzerejét?
Vagy a céljait válassza ki ellenfeléhez hasonlóan, és mivel a Hamász - eltérően a Palesztin Hatóságtól - elutasítja a zsidó állam elismerését és állampolgárainak megsemmisítéséről álmodik, talán Izrael ezt a radikalizmust utánozza és fogjon gigantikus etnikai tisztogatásba?
A magyar napilapok pedig ismét bebizonyították, hogy ha Izrael-ellenességről, "anticionizmusról" és az "elnyomott" harmadik világbeli palesztinok melletti kiállásról van szó, állásfoglalásuk egységes és egyértelmű, Aczél Endre és Bayer Zsolt írásai között csak stiláris különbségek fedezhetőek föl - lásd Letter Force ide vágó blogbejegyzéseit. Bayer Zsolt ezt látva hátradől és röhög, a Népszabadság szerkesztői pedig visszadobják Szegő András Aczélra reagáló írását, melyet végül a HVG online hoz le (A gázai vérfürdő és egyéb furcsaságok). Utána pedig jön még egy Pelle János (Gáza és Trianon) - Aczél közti csörte, ez már a Népszabadságban.
A szélsőjobboldal munkássága pedig egyszerre végtelenül nevetséges és elszomorító. A Magyar Hírlapban önjelölt és gyorstalpalón végzett vallásfilozófusok értkeznek a Hanuka, a szombattartás és a gázai bombázások közti összefüggésről - lásd Vajda Károly elemzését. Morvai Krisztina pedig az izraeli áruk bojkottjára szólította föl híveit - meg nem erősített forrásaink szerint óriási tőzsdepánikra készülnek emiatt Izraelben, hiszen a magyar szélsőjobb közismerten nagy fogyasztója mondjuk az izraeli kóser áruknak...
És álljon végezetül itt Szabó Márk remek írása a Jobbklikkről (A háború fogságában), valamint a Reakció zseniális - sajnos időközben megvágott - videója a palesztin követség előtti szimpátiatüntetésről:
Tüntetés a palesztin követség előtt - vágott from Kínai Kálmán on Vimeo.
