Kísértet járja be Kelet-Európát: a naiv sületlenség kísértete.
Rousseau szerint az ember alapvetően jó, csak a kultúra, intézmények rontják meg – ez a bűnök, bajok, szenvedések forrása. Mára ez a tétel sokkal specifikusabb lett, eszerint az ember alapvetően demokrata, rajong az emberi jogokért, és csak a diktatúra, a rossz rezsim az, ami megrontja. Ha szabadjára engedhetné demokratikus hajlamait, minden rendben lenne.
Talán ez a politikai-teológiai megfontolás az, ami a nyugati vezetők egy jelentős részét jellemzi. Sőt: még a honi szerzők intelligensebbik fele is zokszó nélkül benyalta a „szabadságukért harcoló bátor demokraták” vs. „gonosz, posztkommunista szovjet-ukrán oligarchák” mesét a mostani ukrán válsággal kapcsolatban. Mi sem áll távolabb a valóságtól.
Ukrajna nem éppen a politikai mesék birodalma. A mostani válság nyers hatalmi harc. Akik pedig úgy gondolják, hogy lánglelkű, tiszta tekintetű forradalmárok küzdenek az emberi jogokért, az más műsort néz.
Ukrajna államformája „oligarchia” – e szónak minden jellegzetes jelentés-terhelésével. A nép jelentős része szegény (nagyon szegény), a hatalom birtokosai, és a körülöttük lévő szűk csoport pedig elképzelhetetlenül gazdagok. A korrupció errefelé nem anomália, hanem rendszerszerű működési elv. Ukrajna ráadásul emberemlékezet óta két részre oszlik etnikailag-kulturálisan is – leegyszerűsítve az déli és keleti részek „oroszok”, a nyugati rész „rutén” és ukrán (meg magyar, stb.). Egy ország, (és minimum) két nép, etnikum, vallás, kultúra.
Ebben a küzdelemben nincs jó oldal és rossz oldal, nem egyszerűen a szabadság-és demokrácia-vágy néz szembe a zsarnoksággal. Ez nem 1956 és nem is 1776.
*
Egy oligarchia megvásárlása relatíve olcsó, és különösen így van ez Ukrajna esetében. Az oroszok ezt a pénzt hajlandóak voltak kicsengetni, a Nyugatnak így is túl drága volt Ukrajna – nem csoda, hiszen az oroszok által most kifizetett összeg többszörösét ölték bele Görögországba és Spanyolországba. Így maradtak az olcsó jelszavak, a retorikailag bátor biztatások, és ennyiben kifulladt a Nyugat segítőkészsége. Elmentek ebédelni.
Most elmorzsolhatnak néhány könnycseppet, és nagyon kemény szavakkal fenyegethetik az ukrán rezsimet, mindez hasztalan lesz.
*
Az 50-es években Joseph McCarthy amerikai szenátor „boszorkányüldözést” (újbeszélül) kezdeményezett azok ellen, akik esetében felmerült a gyanú, hogy az Egyesült Államokba beszivárgó kommunista ügynökök. A liberálisok jajveszékelve aggódtak a „meghurcoltakért”, aztán szép lassan kiderült, hogy valóban sok szovjet ügynök, kém szivárgott be az országba. Talán nem nagy elvárás, ha azt mondjuk, egy ország teljes joggal védelmezi a legitim rendjét mindenféle felforgatási kísérlettel szemben.
A nyugati demokrácia-ködben lubickoló elit viszont inkább az orosz forradalom előtti német példát kívánja az utóbbi időben követni – akik egy bizonyos Vlagyimir Iljics Uljanovot megbíztak azzal, hogy csináljon felfordulást. Pontosan nem tudhatjuk, hogy mely esetben van szó pőre hatalompolitikai játszmákról, és melyekben utópikus álmodozásról. Annyi bizonyos, hogy bármi legyen is az indítéka, a nyugatiaknak – főként az amerikai rezsimnek –, sikerült destabilizálnia a Közel-Keletet a demokrácia-terjesztéssel. Egy pillanatra mindenki gondolkodjon el azon, hogy Amerikának, vagy a Nyugatnak érdeke-e, hogy a szekuláris Szaddám vagy Mubarak helyén állandósult gerillaháborúk, vagy iszlamista demokráciák legyenek.
Az America First mozgalom utódai joggal mondták, hogy vége a hidegháborúnak, mindenki törődjön a saját dolgával. De még a hidegháború idején is képesek voltak tisztázni nemzeti érdekeiket. A nemzeti érdek helyébe valamilyen furcsa poszt-kanti álmodozás lépett, amely szerint ha mindenhol demokrácia lesz, automatikusan helyreáll a rend és a béke. Ezért a Nyugat, akárcsak a 20. század elején a németek Lenint, szétküldi a világba ügynökeit, hogy azok teremtsék meg a demokratikus rend előfeltételét – nevezik e szervezeteket mindenféléknek, emberi jogi alapítványoknak, civil szervezeteknek stb. Ha bármelyiknek a hitvallásába beolvasunk, szinte mind nyíltan deklarálja a „nem demokratikus” országok viszonyainak „megváltoztatását”. Semmi összeesküvés-elmélet. Nincs titok. Hagyományosan azt, ha valamely csoport egy ország legitim rendjét – bármilyen legyen is az – meg akarja változtatni, föl akarja forgatni, puccsnak nevezzük. Vagy demokratizálásnak, ugye, kinek mi tetszik jobban. Amennyiben McCarthy munkássága megalapozott volt, annyiban érthetőek Putyin érvei is (ehhez szükségtelen, hogy különösképpen szeressük őt).
A különféle homályosan és homályos pénzforrásból működő (ernyő)szervezetek persze csak a felforgatásra képesek, ahogy az „arab tavasz” esetén is. A liberális politikai teológia alapján ugyanis, ha eltűnik a gonosz rezsim, kinő a földből a demokratikus jogállam. Ha mégsem, akkor újabb hiba történt; úgy tűnik, a demokrácia-export folyamatos beavatkozást igényel.
*
Szó sincs arról, hogy ha Ukrajna leveti a mostani rezsim jármát, akkor alkotmányos nyugati demokrácia lesz emberi jogokkal, három rétegű vécépapírral. A Nyugat-Ukrajnában aktív nacionalista ellenzék az értük aggódó, velük szolidáris nyugati liberális-demokratákat, hippiket magukkal egy légtérben se tűrnék meg. A helyzet abszurditását jellemzi, amikor a nemzetközi demokráciáért élő-haló amerikai politikai celebek sütiket osztogatnak neonáciknak.
A mostani ukrán történet bizony szomorú: egy velejéig korrupt orosz-barát oligarchia harcol egy erősen nacionalista ellenzékkel. Ahogy az egyik nem akar bizánci fejedelemséget, úgy a másik sem nyugati demokráciát és szabadságot. A felforgatóknak fogalmuk sincs, milyen erőket szabadítottak föl – de talán már sejtik, mely erő lesz az, amelyik „rendet rak”, és ezt aligha akarhatja bárki.
Egy ésszerűbb politikáért a liberális eliteknek a naiv politikai teológiájukkal kéne elsősorban leszámolni – hacsak nem akarnak még nagyobb káoszt.
Kövesd a Konzervatóriumot a Facebookon is!
