Az MSZP miniszterelnök-jelöltje újra ráirányította a figyelmet: a magyar jobboldal eredendően fasiszta. Már ha elfelejtettük volna. Nyilvánvaló, hogy vegytiszta történelmi kontinuitás terebélyesedik Héjjas Iván és Kövér László, Gömbös Gyula és Mikola István – és…
tovább
Tisztelt hölgyeim és uraim! A gazdaság változik. Ázsia, a globalizáció szele kelet felé fúj. Újraértelmezzük az állam szerepét neoliberális illúziók erős nemzet, erős nemzetgazdaság erőerőerő erőerőerőerőerőerőerőerőerőerőerőerő (ész..) Méret, kishitűség…
tovább
tölgy
I 2010.02.05. 08:01
Arculatváltások korát éljük. A Reakció Mandiner lett, az MDF pedig Bokros Listája. Most itt az ideje, hogy a Konzervatórium is megmutassa igazi arcát, szellemét. Az új címe SÖTÉTSÉG lesz és papíron is megjelenik, alant látható az első szám tartalomjegyzéke. A szerkesztők…
tovább
Most szombaton tartjuk a Harmadik Konzíliumot, hat órától mindenkit szeretettel várunk a Trapézba, ahol határon túli bloggereinkkel folytatunk pánmagyar és összkárpát eszmecserét. Hagyományainkhoz híven, a Mandiner után mi is feltesszük kérdéseinket:Hogyan lettünk…
tovább
A Jobbik Magyarországért Mozgalom egy becsületes párt, becsületes emberek értékalapú közössége – fogalmazott Vona Gábor, a Jobbik miniszterelnök-jelöltje a párt budapesti kampánygyűlésén, leszögezve, hogy ma a Jobbik az egyetlen olyan párt, amely képes megvédeni a…
tovább
Egy kiemelt téma, néhány nap eltérés, két homlokegyenest ellenkező vélemény. Egy párt. Egy velejéig demokratikus párt, ahol nincsen olyan, hogy diktatúrfasisztoid módon lekeverik a nem illeszkedő tónust használó képviselőt. Nem. Az MSZP-ben a vélemények pluralitása…
tovább