A Fidesz Alkotmánybíróságra vonatkozó javaslatának tartalmáról Caracalla - és számos más blog - már elmondta a lényeget. Arról azonban kevesebb szó esett, miért lő hatalmas öngólt a kormány, ha ebből nem táncol vissza. Legyen bár a valódi cél a valóban pofátlan…
tovább
„Kisemberek robbantották ki, az ő ügyük volt, sok szempontból klassz pillanat. Mégsem ők profitáltak belőle. Ma már sajnálom, hogy nem bukott meg a kormány, mint ahogy azt is, hogy nem voltunk elég kemények. Naivság volt” – nyilatkozta tíz évvel ezelőtt TGM a…
tovább
Caracalla
I 2010.10.27. 12:03
Lázár János a Fidesz parlamenti frakcióvezetője válaszul bejelentette: kezdeményezi az alkotmány módosítását, hogy azok a kérdések, amelyekről nem lehet népszavazást tartani, kerüljenek ki az Alkotmánybíróság hatásköréből. A Galaxis békéjének és megszilárdításának…
tovább
A prágai bársonyos forradalom 1989 őszén örömujjongások közepette takarította el a keleti blokk egyik legostobább kommunista rendszerét, és tömegmozgalom vetett véget a bukaresti, valamint a szófiai kommunista vezetés uralmának is. Ezzel szemben a magyar átmenet mögött nem állt…
tovább
„Éjszaka volt. Hirtelen dörömböltek. „Kinyitni!”- ordibálták. Betörték az ajtót; négy gépfegyveres egyenruhás rontott be. Semmi mást nem mondtak, csak egy papírt írattak alá apámmal. Nem tehette meg, hogy nem írja alá. Nem tudta mi az, de alá kellett írnia.…
tovább
Az elkövetkező években vélhetően gyakran fogjuk hallani, hogy a Fidesz-kormány paternalista államot épít. Valószínűleg sokszor igazuk lesz a kritikusoknak. Sokszor pedig nem. Javaslom, menjünk elébe a problémának és válaszoljuk meg: elfogadhatónak tartjuk-e a paternalizmust?…
tovább