A liberális katolicizmustól a legitim diktatúráig - Juan Donoso Cortés politikai filozófiájának változása az 1848-as forradalmak idején

Konzervatorium I 2010.08.23. 10:00

Donoso Cortés Magyarországon kevéssé ismert gondolkodó, aki azonban fontos láncszem a konzervatív gondolkodók sorában, akinek ismeretével jobban megérthetjük Carl Schmittet is (akiről nemrégen tartottak konferenciát), aki hivatkozik is rá Politikai teológiájában. Donoso Cortes időben a félúton helyezkedik el Joseph de Maistre és Carl Schmitt közt. Segítségével pedig talán a huszadik század olyan jobboldali diktatúráit is jobban megérthetjük, mint Franco és Salazar uralma. Alább Botos Máté történész (jelenleg a Pázmány Péter Katolikus Egyetem bölcsészkarának dékánja) írásának utánközlését olvashatják a nagy spanyol gondolkodóról.

Dr. Botos Máté írása

 

I. Donoso Cortés politikai katolicizmusa

Az 1848-as népek tavasza szinte minden jelentős európai gondolkodóra lelkesítő hatással volt. A liberális szellemiségű katolikusoktól a baloldali radikálisokig szinte minden irányzat képviselője a forradalom mellett és nem a forradalom ellen szállt síkra. Voltak azonban olyan személyek is, akikre az események a negatív reveláció erejével hatottak. Ezek közé tartozott Juan Donoso Cortés, Valdegamas márkija is. Politikai nézeteinek radikális változásán sokan megütköztek kortársai közül. Érthető módon. Hiszen ha valakit mint a demokratikus liberalizmus bajnokát tartanak számon és az krízishelyzetben a diktatúra támogatójaként jelenik meg, nem csoda, hogy úgy vélik, az illető száznyolcvan fokos fordulatot tett. De vajon valóban hátraarcot hajtott-e végre a XIX. századi katolikus Spanyolország egyik legkiemelkedőbb politikai gondolkodója? Hiszen leszámítva azt a valóban jelentősnek nevezhető világnézeti változást, amelyet a katolikus hitben való megerősödést, "megtérést" eredményezett, Donoso Cortés ideológiai fejlődése, bár nem töretlen, mégis koherens. A vallás és a politika szétválasztásának elvét helyeslő Donoso nem tagadja meg önmagát később sem, amikor a liberalizmus bukásaként értékeli az 1848-as eseményeket. Katolicizmusa mint világnézeti meggyőződés szabja meg politikai nézeteinek irányát. Dolgozatunk e jellegzetes donoso-i logika feltárását tűzi maga elé, szabadelvű meggyőződésétől az 1848. júniusi munkásfelkelés elítéléséig.

II. Donoso Cortés huszadik századi interpretációja

Donoso Cortés-szel elsőként kortársai foglalkoztak. A méltatáson túlmutató első munkát Franz Josef, Ritter von Buss jelentette meg "Donoso Cortés und F. J. Bus. Zur katholischen Politik der Gegenwart" címmel Paderborn-ban, 1850-ben. Korai, váratlan halála után szinte azonnal méltatta Montalembert, más véleményekhez hasonlóan a modern spanyol társadalom alapítói közé sorolva őt. Ekkor azonban még nem volt csúcspontján a Donoso-reneszánsz, ennek első hulláma majd az 1880-as évekre éri el tetőfokát. Hazájában a katolikus megújhodás nagy alakjai: Cánovas del Castillo és Pidal y Mon foglalkozik munkásságával, s külföldön is igen népszerű téma.

A Donoso-kutatás tudományos alapokra helyezése azonban csak századunk huszas-harmincas éveire tehető. Elsõként H. Abel foglalkozik Donosoval, kifejezetten apologetikus szempontból. Edmund Schramm mai napig alapvető munkája, a "Der Junge Donoso Cortés (1809-1836). Gesammelte Aufsaetze zur Kulturgeschichte Spaniens" (megjelent a Görres-Gesellschaft Spanische Forschungen-sorozatában, Münster, 1933, 248 o.) Hitler hatalomra jutása után nem sokkal lát napvilágot. A nagysikerű könyv második része "Donoso Cortés. Leben und Werk eines Spanischen Antiliberales" címmel 1935-ben Hamburgban jelenik meg (az Ibero-Amerikanisches Institut kiadásában).

Donoso német fogadtatása egyébként is igen kedvező. Carl Schmitt, a neves német filozófus számos tanulmányt szentel a spanyol gondolkodónak. E munkák összegyűjtve 1950-ben jelentek meg "Donoso Cortés in gesamteuropäischen Interpretation. Vier Aufsaetze" címmel a Greven Verlagnál, Kölnben. A négy tanulmány közül az első (Zur Staatsphilosophie der Gegenrevolution. De Maistre, Bonald, Donoso Cortés) 1922-ben jelenik meg - a weimari Németországban - a világhírűvé vált "Politische Theologie"-ben.

A negyvenes évek Donoso-reneszánsza (Westermeyer, Suárez, Diez de Corral) elválaszthatatlanul összefonódik a politikai és történelmi kontextussal. Ez az autoriter politikai struktúrák időszaka, Hitler, Mussolini és Franco kora. Nem véletlen, hogy az ultrakonzervatív körökhöz tartozó értelmiség - így például Schmitt is, de Przywara vagy a már említett Westermeyer nemkülönben - lelkesen fedezi fel a tekintélyelv modern politikai legitimációjának képviselőjét: hiszen a konzervatív "forradalom" mint a társadalom átalakítására irányuló radikális technológia nem látszik ellentmondásban lévőnek a katolikus dogmatikával! Éppúgy, ahogyan a barna- vagy feketeinges politikai gyakorlat látszólag - de csak látszólag! - a katolicizmus doxájával adekvát mozgalom.

III. Az 1848 előtti Donoso Cortés

Amikor Juan Francisco Manuel Maria de la Salud Donoso Cortés, később Valdegamas márkija 1809 május 6-án megszületett Valle della Serenában, Badajoz tartományban, Spanyolországban épp megkezdődtek a Napóleon-ellenes megmozdulások, amelyek az idegen hatalommal szemben egy táborba tereltek spanyol nemzeti liberálist és konzervatív katolikust egyaránt. A felvilágosodás eszméit intézményekké formáló Napóleon kísértetétől hosszú ideig rettegő spanyol nemesi közvélemény bármily politikai szabadelvűséget is tanúsított (hiszen a konzervatív erők ekkor teljesen stabil világnézeti rendet teremtettek), óvakodott attól, hogy a tradicionális legitimitás-koncepciónak ellentmondjon. Ezért nem meglepő, hogy a fiatal spanyol nemes nagyon komoly katolikus neveltetést kapott. Apja, a Mexikót meghódító konkvisztádor leszármazottja korán egy madridi tanárra bízza a gyermek nevelését, aki azonban a kis Juanitóról tízéves korában azt a véleményt mondja, hogy a gyerek bízvást taníthatná őt, olyan hihetetlenül intelligens. A csodagyerek Donoso Cortést tehát elküldik a salamancai egyetemre, ahol is logikát, metafizikát, filozófiát és történelmet hallgat. Tizennégy évesen nem érzi elég magas színvonalúnak az ottani oktatást, így kerül a sevillai egyetemre, jogot tanulni. 19 esztendős, amikor jogászi diplomája van. Túlságosan fiatal kora miatt nem lehet ügyvéd, ezért inkább elfogadja Cáceresben a felkínált tanári katedrát. Itt pár évet tölt, verseket is ír, de az 1832-ben megjelent pamfletje, a "Memoria sobre la situación actual de la monarquía" olyan hírnevet szerez neki, hogy az igazságügyi miniszter is felfigyel rá és meghívja dolgozni a minisztériumba. Még nincs huszonöt éves és mérsékelt liberál-konzervatív (moderado) programmal képviselő lesz, majd Mendizábal miniszterelnök minisztertanácsának titkára.

Itt követi először katolikus meggyőződése szavát politikai karrierje és pragmatikus politikai kortársai ellenében. Mendizábal ugyanis végig akarja vinni az egyházi javak egy részének államosítását. Donoso Cortés tiltakozása jeléül lemond, és a Cortezben magára maradt képviselőként - hiszen egyik politikai csoportosulás sem vállalja vele a közösséget - az alkotmányos szabadságjogokra hivatkozva kezd politizálni. Még nincs harminc éves, és bukott politikus.

Politikai tevékenysége mellett - Donoso Cortés magára maradtan védelmezi a Cortezben az alkotmányos szabadság juste milieu-jének eszméjét - a kötelezettségek nem terhelvén többé, széleskörű publicisztikába kezd.

1832 és 1840 között megjelent munkái (melyek egy része eddig az anonimitás homályában rejtőzködött, s csak Federico Suarez nemrégiben megjelent munkái tisztázták a kéziratok és cikkek szerzőségét) Donoso Cortés kettős politikai koncepcióját: a monarchiához és a szuverenitáshoz való viszonyát mutatják be.

Ezidőtájt liberál-konzervatívként definiálja önmagát. 1834 és 1837 között nagy hatást gyakorol rá a Royer-Collard és Guizot vezette francia "conservatisme libéral", s bár 1837-38-tól kezdődően írásaiban megjelennek az erős katolikus felhangok, politikai filozófiájában változatlanul a népszuverenitást illető állandó kritikája dominál. Donoso Cortés úgy ítéli meg, hogy a népfenségi elv a korlátlan hatalom megtestesítése.

A másik erőteljes francia befolyás kétségkívül a teokrata de Bonaldé. Hozzá hasonló módon Donoso Cortés is elutasítja a hatalmi ágak szétválasztásának montesquieu-i elvét, és azzal a hatalom egységének elvét szegezi szembe. Ez vitathatatlanul megkérdőjelezi liberalizmusának integritását, ám egyben ez jelenti politikai filozófiájának karakterisztikus vonását is.

Életében politikai filozófiáját egy hatalmas felismerés alakítja át: ez az 1848-as forradalom. Ez mérföldkőnek számít majd, hiszen más értelmet nyer a visszatekintés tükrében minden.

IV. Donoso Cortés és az 1848-as forradalmi megmozdulások

Az 1848 előtti időszakban a spanyol értelmiség - akárcsak a XIX. század egészében - francia orientációjú. Ekkoriban (1830-40-es évek) jelenik meg Sismond de Sismondinak a liberális közgazdaságtant bíráló munkája, de Lamennais "Paroles d'un croyant"-jának fordítása is. Erős a saint-simonista utópizmus és a fourierista baloldal is egyre nagyobb teret hódít. A fantaszta Cabet kommunisztikus utópiája 1848-ban lát napvilágot spanyol földön.

Erre az egyre erősödő baloldali gondolkodásra mintegy válaszképpen reagál az ortodox katolicizmus, mely ekkor kezdi kiforrani önmagát. Természetesen számos paradox eklekticizmus jellemzi a mozgalmat, amely éppen a hatalmi viszonyok tisztázatlanságából ered. Az összekötő szál a katolikus hit és az egyházi intézményrendszer védelme. Ez fogja össze majd a liberál-konzervatív Donoso Cortést és az ultrakatolikus monarchistákat. Ez az akcióegység azonban politikai állásfoglalásokkal is jár. Donoso Cortés is elkötelezi magát a régens, Mária Krisztina mellett, aki azonban Don Carlossal, a trónkövetelővel vívott hétéves háborúja (1833-1840) után Párizsba emigrál. A hadsereg Espartero tábornok diktatúráját támogatja, Donoso tehát szintén száműzetésbe vonul: elkíséri a gyermek II. Izabellát és a régenst a fény városába. Így lesz ott egyik alapítója a később világszerte ismert francia "Avenir"-nek. (Ezzel kezdetét veszi barátsága és harci szövetsége Louis Veuillot-val, a XIX. századi francia konzervatívok egyik legnagyobb alakjával.)

1843-ban Narváez tábornok veszi át a hatalmat. 1854-ig tartó diktatúrája a konzervatív politikai erők újjáéledését jelenti. Az uralkodó pozícióit megerősítik, így Mária Krisztina - és vele együtt Donoso Cortés is - visszatérhet Spanyolországba. 1846-ban hűsége jutalmaként az időközben nagykorúvá vált II. Izabella királynő, mint egykori nevelőjét, megajándékozza a "Valdegamas márkija" címmel. Ezután karrierje ismét emelkedőben van: 1848-ban meghatalmazott miniszteri rangban képviseli Spanyolországot Berlinben. Ekkor éri, teljesen felkészületlenül, fivére halála. Ez elgondolkoztatja az élet értelme és a keresztény igazság felől. Megtérése inkább hitbéli megerősödést és elkötelezett katolikussá válást jelent. Elkötelezettségét csak erősíti az európai forradalmi megmozdulásokban való csalódása. Kezdetben, mint szinte minden kortársa, maga is lelkesen üdvözli a szabadság hajnalát. Nincs ellentmondás: mint arra Edmund Schramm rámutat, Donoso nem ellensége a szabadság eszméjének, csak éppen szabadság alatt a valódi, keresztény elveken alapuló individuális és politikai szabadságot tartja szentnek, ellentétben a lényegileg antikatolikus, pogány és forradalmár szabadság-felfogással. Donoso számára a kereszténység (Donoso e fogalom alatt mindig a katolikus kereszténységet érti) a történelem legnagyobb forradalma. Hiszen Krisztussal a "valódi szabadság" jött a világra. Amíg a társadalom a keresztény tanítás igazságával és az ebből fakadó tanítással volt eltelve, meg tudta akadályozni az államnak önnön mindenhatóságára irányuló törekvését. Donoso szerint amíg a vallás erős támasza volt a monarchiának, addig volt az is erős. Ám jött a reformáció, amely megbontotta a vallási egységet, aláásva ezáltal a hagyományos feudális társadalmak hatalmi rendszerét. Donoso ezen érvelése óriási hatással lesz a kortárs, illetve a második generációs latin katolicizmusra. A XIX. század végi szociális katolikusnak nevezett reformkonzervatívok Franciaországban pontosan erre a gondolatmenetre építik fel kapitalizmus-kritikájukat, a felvilágosodást pedig, mely a századvég társadalmi és morális válságát hozta, a reformáció logikus következményének tekintik. Donoso tehát ilyen értelemben a politikai katolicizmus ideológiai orientációját hosszú távon meghatározó gondolkodó volt.

A katolikus egyház helyzete a XIX. század folyamán fokozatosan romlott: az általános, társadalmi méreteket öltő, a tekintély elve ellen küzdő szellemi és politikai harcok egyre erősebb nyomást gyakoroltak rá. A francia forradalommal megindult erjedés természetesen a Szentszéket is megérintette és Lamennais eltélése után az is nyilvánvalóvá vált, hogy az egyház a merev ellenállás irányába, a kemény reakció felé mozdul el. Ez a keményvonalasság elsősorban dogmatikai jellegű és kereken 32 év szükségeltetik hozzá, hogy pozitív megfogalmazást nyerjen: 1832-től 1864 december 8-ig, a Syllabus kihirdetéséig látens doktrína marad. E harminckét év alatt az európai történelemben az a hatalmas változás megy végbe, amely a felekezeti hovatartozást alárendeli az állampolgárság tudatának. A laikus polgári vállalkozói réteg és a hasonló módon plebejus értelmiség vezette társadalom laikus kritériumok alapján határozza meg identitását: nyelv, kultúra, államiság folytonossága, stb. Ez az újfajta identitás minden konkurrenciát ki kíván iktatni: regionális öntudatot, felekezeti, közösségi érzületet, családi-nagycsaládi kötődéseket, a szakmai együvétartozás tudatát, ízlés- és hagyománybeli, avagy az élet bármely vetületét felölelni kívánó közösség tudatát. A szekularizált, mesterséges közösség tudatától (nacionalizmus) egyenes út vezet a szakrális hiányába belebetegedett, atomjaira hullott tömeg szorongást gerjesztő valóságáig.

A XIX. század nagy gondolkodói - egy Eötvös is - előre látta a nemzetiségi eszme káros elhajlását a kizárólagosságra törekvő nacionalizmus irányába. A konzervatív liberális gondolkodók azonban - egyfajta pozitivista antropológia bűvkörében - bíztak abban, hogy az egyéni szabadságjogok kiterjesztése egyfajta egymással kooperáló állami és egyházi oktató-pedagógiai kondicionáló program széleskörű érvényesítése révén megállítható károsnak tartott folyamat, és beállítható egyfajta egyensúlyi állapot az állampolgárok világi és egyházi irányítása között. Velük ellentétben az ultrakonzervatív erők elutasítottak minden, a megszeplősítettnek tartott szabadságelv által dominált kornak tett, akár csak taktikai jellegű engedményt is. Ők úgy vélekedtek, hogy minden kompromisszum, amit az egyház a modern korral köt, csak még jobban aláássa tekintélyét és beszűkíti cselekvési körét. E felfogás szerint az egész modern kor bűnös, és minden elkötelezett keresztény alapvető feladata az, hogy a fennálló viszonyokat megváltoztassa: nem pusztán restaurálva a korábbi (1789 előtti) társadalmi rendet, hanem szilárdabb és jobb kivitelben valósítva meg azt. Ehhez az áramlathoz tartozott Donoso Cortés is.

Kezdetben, amíg nem látja a társadalmi megmozdulások és saját, hite által dominált politikai filozófia közti ellentétet, lelkes: üdvözli IX. Piusz pápa reformtörekvéseit és megnyilatkozásait, egészen addig, amíg maga a Szentatya nem fordul szembe a liberalizmus nevében ártatlan embereket gyilkoló tömegmozgalmakkal. Ennek legeklatánsabb példája volt a mérsékelt - bár doktrinér - liberális Pelegrino Rossi meggyilkolása. Az egyházi állam miniszterelnökét a tömeg fényes nappal, a római parlament kapujában felkoncolta, akkor, amikor az a hazafias háborút ellenző politikai reformelképzeléseit ismertette. Ezt követően a fanatikus patrióta tömeg megostromolta a Quirinalis-palotát, ahol IX. Piusz tartózkodott. A tömeg különböző fenyegetésekkel az Ausztriával szembeni háború kikiáltására akarta kényszeríteni az ott tartózkodókat. A pápa ekkor döntöt úgy, hogy nem lehetséges a forradalommal semmifajta megbékélés.  November 24-én Gaetába történt menekülése minden katolikus szemében megerősítette azt a meggyőződést, hogy a nacionalizmus partikuláris érdekeinek oltárán feláldozandó univerzális katolicizmus hathatós védelemre szorul. Nyilvánvalóvá vált, hogy a szabadságjogok kiszélesítésének jótékony és embernemesítő hatásában reménykedő liberalizmus e feladatot nem fogja ellátni. Sőt, inkább annak ellenében tűnik fel a polgári patriotisztikus-radikális mozgalmak oldalán.

Az 1848-as februári forradalom még történelmi szükségszerűségnek tűnik fel előtte: érzi a demokrácia eljövetelének elkerülhetetlenségét, és nem is ez ellen lép fel, hanem annak antikatolikus jellege ellen. Donoso ugyanis úgy véli, hogy a demokratikus eszmerendszer keresztény alapokra helyezve alapjában véve nem ellentétes az isteni akarattal. A francia monarchiának mint államformának meg kellett buknia. Donosoból legfeljebb a történelmi romanticizmus beszél, amikor siratóbeszédet mond a "venerabilísima, antiquísima, gloriosísima" intézmény fölött. Egyértelműen azonosul kora hivatalos katolikus véleményével, amely a korrumpálódott rendszer helyébe lépő újabb, igazságosabb célokat maga elé tűző rezsimet üdvözölte. Neves konzervatív liberális kortársai, Tocqueville (egy ideig az ideiglenes francia kormány külügyminisztere), vagy Montalembert is pozitívan ítélik meg a februári eseményeket.

Míg a reménykedés, a lelkesedés azt a képzetet kelti Donosoban, hogy a munkástömegek és a katolicizmus egymásra találása megtörtént, s ezáltal a világi értelemben felfogott társadalmi igazságosság fogalma a teológia morális legitimációjára alapulhat, a nagy spanyol gondolkodó alapjában véve optimista. Borúlátását majd a júliusi események hozzák felszínre, amely aztán élete végéig világnézetének jellemző tulajdonsága marad. E borúlátása már-már kozmikus méreteket ölt. Raczynski grófnak 1849. július 8-án, a magyar szabadságharccal kapcsolatban (általában elítélte szabadságharcunkat) ezt írja: "Szörnyű aggodalom nyomasztja szívemet, ha arra gondolok, mekkora volt a Rossz mindenható ereje a történelem egész folyamán. Azt mondani, hogy az igazság a végén mindig győzedelmeskedik, hogy a jó mindig erősebb a rossznál, nem más, mint önáltatás és illúziók kergetése."

1849 januárjára végleg kiábrándul. A Spanyolországot akkor elkerülő forradalmi hullám felkavarja, ám egyben meg is nyugtatja: a szilárd erkölcsi-vallási alapokon nyugvó társadalmi rend meg tudja óvni a forradalomtól drága Spanyolországát. Január 4-én az összeülő Cortezben elmondja híres beszédét, amelyben Narváez tábornok diktatúráját nyíltan védelmébe veszi. Cortinával, a liberális ellenzék vezérével szemben nem a törvényesség, hanem a társadalom szempontjait tartja a legfontosabbnak. "Amikor a törvényesség elegendő a társadalom megmentésére, azt [támogatom], amikor az elégtelenné válik, akkor a diktatúrát." A diktatúra ugyanis "bizonyos pillanatokban, mint például ez a mostani, amelyben vagyunk, éppoly legitim, éppoly jó, éppoly előnyös, mint bármely más, mint egy racionális alapokon álló kormányzat, amely egyaránt képes megvédeni magát elméletben és gyakorlatban." Donoso hivatkozik a példaként állított kvázi-demokratikus társadalmak diktatúráira, a görög osztrakizmoszra mint a népfenség diktatúrájára, vagy a római köztársaság hasonnevű intézményére. A Második Köztársaságnak nevezett francia államformát szó szerint e kategóriába sorolja. A feldícsért angol alkotmányosság sajátja, hogy a parlament felruházhatja magát diktátori hatalommal. Ha tehát a logika alapján azt mondjuk, hogy minden létező vagy elvben létező kormányzati forma természetes, úgy a diktatúrát is ide kell sorolnunk. Donoso az Isten által kormányozott világot parlamentáris nyelven szólva alkotmányos monarchiaként fogja fel, ahol Isten a törvények meghozója, amely törvényeket azonban bizonyos esetekben felfüggeszt, vagyis "diktatoriális" módon kormányoz.

Nem az a kérdés tehát, hogy helyes-e, jó-e a diktatúra, mint kormányzat, hanem az: elérkezett-e az ideje? Donoso szerint a forradalmak nem a szegény, hanem a gazdag és szabad népek betegségei. A forradalom mögött ugyanis mindig egy ideológia áll: a lázadás önmagából ideológiát kovácsoló eszméje.

Donoso számára a lázadás pediglen teológiai dimenziójú: az édeni lázadástól a februári forradalmat vérbe fojtó júniusi eseményekig minden, a tekintéllyel szembeni ellenszegülés morálisan legitimálhatatlan szférájába tartozik.

V. Donoso Cortés 1848 után

1851-ben, rövid ideig tartó berlini diplomáciai megbízatása lejártával, Narváez ajánlatát elfogadva Franciaországba akkreditált meghatalmazott miniszter lesz. Itt kapja meg Veuillot ajánlatát, hogy foglalja össze a század nagy, tömegeket megmozgató ideológiáit. Szellemtörténeti érdekesség, hogy életének ezt a mozzanatát a liberális Pierre Larousse, a "Grand Dictionnaire Universel du XIXe siecle" VI. kötetében (Librairie classique Larousse et Boyer, 1870, "Donoso Cortés" címszó, 1102. old.) úgy interpretálja, mintha a világnézetileg elbátortalanodott, lelke mélyén liberális Donosót Veuillot és köre mintegy kihasználva intrazigens katolicizmusát, megíratta volna vele nagyszabású antiliberális és szocializmusellenes művét. Ez a mű az 1851-ben megjelent "Ensayo sobre el catolicismo, el liberalismo y el socialismo". A könyv keletkezésére rávilágít Louis Veuillot és a "Bibliotheque nouvelle" mint háttér. Az ultramontán francia szerző személyesen kéri fel Donoso Cortést, hogy írjon egy kétkötetesre tervezett munkát a protestantizmus és a szocializmus kapcsolatáról. Donoso elfogadja a felkérést 1850 áprilisában, majd ugyanazon év augusztusában egy újabb levélben értesíti Veuillot-t arról, hogy elkészült a munkával.

A könyv, amely konkurrens ideológiákként tárgyalja a katolicizmust, a liberalizmust és a szocializmust, a kortárs vélemények szerint a neotomizmus legjobb politikai pamfletje. Akárhogy is, mindenképpen az intrazigens katolicizmus első támadása a kor téveszméi ellen. Az "Ensayo" mindenképpen új fejezet úgy Donoso Cortés politikai filozófiájában, mint az integrista katolicizmus eszmetörténetében. E könyv megjelentetése után a pápaság Donosót egyik legfőbb ideológusának tekinti. Ez kiderül Donosónak Fornari bíboroshoz intézett leveléből, amelyben gyakorlatilag összefoglalva megismétli a szocializmus és a liberalizmus elleni vádjait. A levél és az 1864-es Syllabus errorum közötti szoros eszmei rokonság feltűnő. Sőt, akár azt is mondhatnánk, hogy a dogmatikai kérdésekben való csalatkozhatatlanság hittételének kidolgozása éppen e jellegzetes, a konkurrens ideológiákat a morális-vallási tekintély magaslatáról bíráló donoso-i gondolaton alapult.

VI. Donoso Cortés értékelése

Mint látható, Donoso Cortés politikai filozófiáját alapvetően vallásos meggyőződése fényében kell és lehet értelmezni. A feltétlenül említésre méltó megtérési jelenete kizárólag hitbeli, de nem politikai szemléletbeli változást eredményezett. Ezt az 1848-as februári forradalom, illetve az azt követő vérengzések váltják ki. Azt, hogy ez nem liberális szemléletének átmeneti megingása volt támasztja alá munkásságának néhány olyan későbbi állomása, mint az "Ensayo", mint az 1852-ben Fornari bíborosnak írt levele, vagy a Gaduel abbé ügyében 1853 februárjában IX. Piuszhoz intézett levele. A hierarchiák és a keresztény etika tiszteletben tartása az ellenforradalmár liberálisok közé állította, Burke és Tocqueville mellé. Törekvése egy "tiszta monarchia" alapjainak kidolgozására irányult, a politikai hatalom naturális erkölcsi határainak megvonását tartva szem előtt. Nála egy erős központi hatalom, mely mind a demokratikus elvektől, mind az abszolutizmustól különbözik, volt hivatott az anarchiába gabalyodó Spanyolország reorganizációjára.

Donoso univerzális üzenete azonban történetfilozófiai szempontból is igen értékes. Véleménye szerint a hierarchia spontán, naturális társadalmi strukturálódás, tehát azt tiszteletben kell tartani. Minden alárendelt köteles engedelmeskednie felljebbvalójának. Donoso tagadja a jognak, mint társadalmat strukturáló erőnek a létezését, mondván, hogy a jogok érvényesítése szükségszerűen erőszakhoz, s az reakcióként lázadáshoz vezet. Csak a kötelességek létjogosultságát ismeri el. Donoso világképében - amelyben a katolikus egyház mindent felölel és politikai rendszerbe zár - a Tanítóhivatal mint az erkölcs tévedhetetlen letéteményese őrködik afelett, hogy feladatát mindenki híven teljesítse. Ezzel egyaránt elítéli a hatalmaskodó királyokat és a lázongó alattvalókat. Csakis így lehetséges politikai társadalomban harmónia. Donosonak ezen politikai nézetei alapjában támadják az emberi szabadság és a "menschlich" nagyszerűség elvét.

Donoso Cortés historizáló (konzervatív és katolikus) romantizmusa érthetővé teszi számunkra a doktriner francia liberális iskolától való eltávolodását.

Donoso későbbi hatása elsősorban Julius Evola és René Guénon műveiben érvényesül. S, hogy ne feledjük, bár a II. vatikáni zsinat óta a katolikus egyház hivatalosan elhatárolta magát tőle, számos konzervatív katolikus számára még ma is tájékozódási pont, politikai-ideológiai forrás. 

A tanulmány eredetileg a Palimpszesztben jelent meg (jegyzetekkel ellátva).

Kapcsolódó cikkünk: Interjú Botos Mátéval a francia forradalomról


A bejegyzés trackback címe:

https://konzervatorium.blog.hu/api/trackback/id/tr572239711

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ezekiel 25,17 2010.08.24. 09:26:20

Érdekes írás, megmutatja, hogy a maga korában mennyire tévesen értelmezte 19. század fő ideológiáit a katolikus konzervativizmus egyik fő képviselője (és maga a katolikus egyház is).

Láthatóan nem értette az összefüggéseket a magyar forradalommal kapcsolatban sem, márpedig, ha ott ennyire félreértelmezi a tényeket, akkor miért gondoljuk azt, hogy más esetben jobban tájékozott vagy kevésbé elfogult volt.

"Ám jött a reformáció, amely megbontotta a vallási egységet, aláásva ezáltal a hagyományos feudális társadalmak hatalmi rendszerét. " - A mélyen katolikus Donoso, hogyan gondolhatja azt, hogy a 16. század elején a velejéig romlott pápaság volt a katolicizmus és feudális monarchiák támasza? Ez számomra nem zt bizonyítja, hogy koherens a világnézete vagyis inkább azt, hogy a neki nem tetsző dolgokat szívesen ignorálja.

Az írás enyhe elfogultsága ellenére is mindenképp hasznos, mert megmutatja, mik azok a hagyományok, amelyekhez a mai konzervativizmusnak nem kell visszanyúlnia.

dancsavita 2010.08.24. 18:52:23

Nagyon érdekes cikk, köszönet érte; bár majdnem elriasztott az első, a bevezetőben szereplő mondat, ahol az "aki" szó és annak ragozott formái mindössze 4 ízben fordul elő :-) Brrr!
Sztem érthetőbb lenne valahogy így:
"Donoso Cortés Magyarországon bár kevéssé ismert, de mégis fontos láncszem a konzervatív gondolkodók sorában. Gondolatai ismeretében jobban megérthetjük Carl Schmittet is - akiről nemrégen tartottak konferenciát -, hiszen ő maga is hivatkozik rá Politikai teológiájában."

ui: elnézést :-)

evil overlord (törölt) 2010.08.25. 10:21:17

"Éppúgy, ahogyan a barna- vagy feketeinges politikai gyakorlat látszólag - de csak látszólag! - a katolicizmus doxájával adekvát mozgalom."
Ezt nem értem: a náci ideológiának semmi köze nem volt a katolicizmushoz.

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2010.08.25. 10:30:18

@Sawyer_: szerintem nem értelmezte tévesen... mi neki messze voltunk, attól még, hogy valakinek nem volt szimpi a magyar forradalom, még nem kell kidobni az ablakon.
@evil overlord: a század első felében sokan azt gondolták, hogy adekvát.

evil overlord (törölt) 2010.08.25. 16:01:22

@dobray: Hmm, nem igazán tudok a 48-as magyar forradalom vallásellenességéről, ráadásul itt a csőcselék nem nagyon lincselt. Lamberg grófon kívül volt más eset?
Ha jól tudom, a protestánsokhoz tényleg volt némi köze, de az katolicizmus "internacionalizmusa" nem felelt meg a nemzetiszocalista elképzeléseknek. Ezek után ki hitte, hogy adekvát? (Komolyan kérdezem, nem ismerem eléggé ezt a részét a történteknek.)

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2010.08.25. 20:41:18

@evil overlord:
Hitler maga katolikus nevelést kapott és korai elképzelései a katolicizmus fura mutációiból indultak ki, illetve retorikájában gyakran felhasználta.

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2010.08.26. 11:45:08

@Lord_Valdez: Hitler ezoterista volt, valami hülye Nap-kultusz-szerűséget csinált eleinte. Utálta a katolikusokat, és az NSDP programja hivatkozik a jakobinus példára.
@evil overlord: és mondta, hogy a 48-as forradalom ilyen volt? Én azt írtam, hoyf attól még, hogy Cortesnak nem tetszett a magyar forradalom, nem kell őt kidobni az ablakon. Egyébként nyilván nem vette észre a magyar és a többi 48-as forradalom közti különbséget.
Sokan tettek egyenlőségjelet a XI. Piusz-féle Quadragesimo anno korporatív elképzelései és Mussolini elképzelései közé. Ott van a spanyol Falange, stb.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2010.08.26. 20:07:05

@dobray:
Az később jön majd valamikor a 30-as években. Eleinte nagyon dicsérte a katolikusokat (meg persze a protestánsokat is) és Németország, valamint a németek erkölcsi felsőbbrendűségük támaszának gondolta őket. Valószínűleg azért, mert a Weimari köztársaság nem volt kimondottan vallásos.

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2010.09.08. 14:10:47

@Lord_Valdez:

Erre semmiféle igazi nyom nincsen. A Mein Kampfból tökéletesen látszik, hogy Hitler elképzelése Istenről még korai verzióban is valami panteista-deista izé. A katolikus Istenképhez annyi köze van, mint Makónak Jeruzsálemhez.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2010.09.09. 07:16:05

@Gabrilo:
Mire nincs nyom? Arra, hogy katolikus nevelést kapott, vagy arra, hogy rendszeresen használta beszédeiben?
Az utóbbira itt egy példa:
humanitas-international.org/showcase/chronography/speeches/1922-04-12.html

OLVASÓK SZÁMA

AKTUÁLIS TÉMÁINK

MANDINER

JOBBKLIKK

CREATIVE COMMONS

Creative Commons Licenc