Villanyszerelőből honatya - Zagyva György Gyula, az Új Erő új arca

Konzervatorium I 2010.05.16. 00:01

A Konzervatórium új sorozatában megpróbálja kommentár nélkül bemutatni azokat az eddig kevésbé ismert jobbikos országgyűlési képviselőket, akikről úgy gondoljuk, nagy karriert fognak befutni - legalábbis a médiában mindenképp. Sorozatunkat a magyar politika egyik új reménységével, Zagyva György Gyulával kezdjük, aki az Index videójának köszönhetően máris megkezdte menetelését az országos hírnév felé.

 

 

Zagyva György Gyula képviselőjelölti bemutatkozása

Zagyva György Gyula a Szegeden megalakult Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom országos elnökeként és a Magyar Jelen újságírójaként elsősorban a civil világban vállal kiemelkedő szerepet. A pártok közül korábban a MIÉP tagja volt, azonban abban történt csalódását követően már nem szeretne más politikai formációba belépni. Örömmel vállalta viszont a Jobbik felkérését a képviselőjelöltségre, mert kizárólag az új erőben látja a nemzettudat megerősítésének szándékát, a politikusbűnözők teljes elszámoltatására irányuló törekvést és a Kárpát-medencében élő magyarság teljes önrendelkezési jogának a kivívását. Fontosnak tartja a multinacionális érdekek helyett a magyar érdekek következetes képviseletét az Országgyűlésben.

Zagyva Gyula - parlamenti életrajz

1976. május 18-án született Egerben.

1993-ban Egerben, a Bornemissza Gergely Szakképzési Intézetben végzett villanyszerelőként.

1999 és 2001 között az egri MIÉP-alapszervezet tagja és a helyi MIÉP IT alelnöke volt.

2002-ben lépett be a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalomba, melynek 2003 őszétől alelnöke, majd 2006 őszétől elnöke lett. Parlamenti mandátuma elnyerése után lemondott elnöki posztjáról, de továbbra is vezetőségi tag marad.

Az egyetlen országgyűlési képviselő, aki máig megindokolatlanul, politikai okokból ki van tiltva egy szomszédos államból (Szerbia).

A Jobbik Csongrád megyei listájáról szerzett mandátumot.

Honlapjának címe: www.zagyvagyula.hu

 

 

 

 

 


A bejegyzés trackback címe:

https://konzervatorium.blog.hu/api/trackback/id/tr582006199

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Múmiák vs. Nácizombik - avagy rossz B-kategóriás film válik-e a magyar parlamentből? 2010.05.17. 17:29:55

  Van az úgy, hogy az ember saját érdeke ellen cselekszik, mert egyszerűen erre sarkallják a körülmények. Ugyan ki akarna végignézni egy rossz filmet, és elpazarolni rá körülbelül másfél órát az életéből? Nyilván senki, mégis ismerjük az érzé...

Trackback: Zagyva Tíííbor rokon-e vagy? 2010.05.16. 10:53:08

Tette fel a poszt gyanús kérdést az egyik kommentelőnk. A rokonsági kapcsolatra igaz semmi kézen-fogható jel nem utal Zagyva Tíííbor és Zagyva Gyula jobbikos képviselő, között akire tegnapi hitvallás nyilatkozata után, egy nemzet tekinthet úgy, mint fő...

Trackback: Apostoli Magyar királyságot!!! 2010.05.16. 10:51:39

Csodálatos a mai történelmi nap. Egy nemzet életében kellenek az ilyenek. Hisz ha minden a feje tetejére áll, akkor picsán rúg és visszabillenti az eszed. Vityát most hagyjuk bár , eltolt egy szokásos bullshitet. Volt ott benne nemzeti, család, forrada...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Joe84 2010.05.16. 14:59:14

@Bloodscalp: Akárhogy is nézzük 500 éven keresztül elég stabilan működött. A különböző köztársaságok kb 65 éves működésük alatt sem működtek rendesen.
A királyságot, mint államformát a magadfajta liberálisok mindig ezzel támadják először, hogy ki lenne a király, ezzel próbáljátok nevetségessé tenni, aztán jön majd az inkvizíció, meg Koppányt újra felnégyelik stb... Inkább ez a hozzáállás nevetséges, nem a királyság.

Cheradenine Zakalwe (törölt) 2010.05.16. 14:59:15

Látom megszállták a kommentszektort a prolik. És még ezek munkásparasztoznak?

Mezőbándi 2010.05.16. 14:59:18

@Iustizmord:

Az a latin iras szerintem egy tipikus honlap-template szoveg.

Megvette a sablont, felrakta a domainre, de nem rakott hozza szoveges tartalmat, csak a fenykepet.

Mondjuk, ez kicsit olyan "szoke nos" lepesnek tunik.

jvizkeleti · http://mandiner.blog.hu/ 2010.05.16. 15:00:47

Egyébként sokkal értelmesebb ez a Zagyva, mint gondoltam. Az, hogy a célkitűzései elég viccesek, az egy más kérdés.

Mondjuk az Apostoli Magyar Királyság az egy elég komplex dolog. Mit akar belőle visszaállítani? A területét? Legyen újra királyunk, vagy csak kormányzónk? Legyen újra nemesség? Fonódjon össze az állam és a katolikus egyház? A katolikus egyházért asszem annyira nem rajonganak és a katolikus egyház sem őértük? Ilyeneket kérdezhetett volna a riporter. Érdekelt volna a válasz.

Volkov 2010.05.16. 15:08:06

Nem értem a kiakadás okát. Ez amolyan farizeusduma.
Végre egy olyan ember a parlamentben akinek valamilyen tisztességes foglalkozása van.
Ha megnézzük tele van jogásszal meg közgaszdásszal, és média és kommunikáció szakmunkással a mai elit. Csupa értékteremtő/termelő ember.
Tele vagyunk nagy közgaszdász tekintélyekkel - ennek ellenére romokban a költségvetés, és dagad a bürokrácia.
Tele vagyunk jogi doktorokkal - ennek ellenére nemzetközi szinten sem bírjuk magunkat képviselni (nyelvtörvény, tiszai ciánszennyezés, Rába szennyezés, Szentgothárd) sem hazai szinten (brókerbotrány, nokiásdoboz kampány, stb)
Vagy a megitélésen az jobban segített volna, ha valami bölcsész-büfészakon szerez diplomát?
Nem is olyan régen még azért lett volna ennek hirértéke, hogy lám a nép fia, az egyszerű munkásgyerek is ott van a Nagy Házban.
Meggyesy is meddig vitte, pedig neki is voltak gondok a beszédkészséggel.
A sok körözés alatt álló képviselő, vagy örömlány (staller...) képviselő után nem érzem annyira kirívónak.
Valaki legalább tud tenni valamit, ha kiverik a biztosítékot,...és biztos hogy van nála fázisceruza is.

pakesz (törölt) 2010.05.16. 15:31:56

@jvizkeleti: azert nem tudta megkerdezni a riporter mert a honatya belefojtotta a szot
elvegre ha barmelyiket megkerdezte volna akkor az lett volna a valasz, hogy a magukfajta libsik nem tudjak a valaszt de amugy mindenki mas tudja

Rigor Mortis 2010.05.16. 15:40:27

Megjegyezném, hogy Gyula többet tud a hazai és európai konzervatív politikaelméletről, mint a kommentelők, illetve Jobbik + Fidesz frakció tagjai együttvéve (Dessewffy Aurél, Joseph de Maistre etc). Érdemes vele elbeszélgetni, nekem kellemes meglepetést okozott.

Ha már b@szogatás, miért nem az Asperger-szindrómás Novák Elődöt és feleségét, Dúró Dórát fikázzátok? Ha a sötétség természetrajzára vagytok kíváncsiak, akkor arrafelé érdemes tapogatózni...

Abrash1965 2010.05.16. 15:43:58

Nomen est omen oszt jónapot

Jobbat érdemelnénk az biztos.

kolompar.sara · http://ferfibunozes.blog.hu 2010.05.16. 15:53:50

hehe!!!
tok mindegy, ki az, honnan van kitiltva, hanyszor ciganyozott, mennyit sikkasztott. nagyreszt mind ferfi!!!
ferfibunozes.blog.hu

Gera 2010.05.16. 15:58:41

@Joe84: Azért az nem egy mellékes kérdés, hogy ki lenne a király :)

dr. médiafigyelőbété 2010.05.16. 16:08:19

Minél hamarabb be kell zárni!Az ilyenek miatt fog - egyelőre csak -Szlovákia nekünk hadat üzenni.Ha jön a behívó,nem lesz mindenki boldog.
Aki katonásdizni akar,vagy uncsizik,menjen paintball-ozni!!!! :((

Hungryhorse 2010.05.16. 16:13:23

@rkazinczy: ezt nem vettem észre sem rosenfelden, sem kohnon és emberein. Őket talán más jellegzetességek alapján lehet csoportosítani.

Leonce 2010.05.16. 16:17:31

korcoló, Egyelőre Hagyó, Herényi és Dávid közelít a zárka felé. :) Azt hiszem ez így jogos, hisz ők már bizonyítottak:D

Iustizmord 2010.05.16. 16:23:31

@Joe84: Szerintem inkább olyan villanyszerelőkön múljon, mint Gyula. Ő még egy fillérrel sem károsította meg az országot, nem lopott soha, nem épített m6-os alagutat a homokba. Tényleg szereti a hazáját és nem a pénzért van ott, mint a legtöbb képviselő az elmúlt 20 évben.

NA MAJD MOST VILLANT

Persze szerinted, az a lényeg, hogy legyen diploma, mert a villanyszerelő szép szakma, de mégis milyen az már, hogy nem szerzett meg egy diplomát.

ÍGY VAN, A TITKÁRNŐMET IS KEDVELEM, NEKI NINCS DIPLOMÁJA, (bár asszem lesz) DE TUDOD NÁLUNLK ELSŐGENERÁCIÓS DIPLOMÁS SZÜLŐKKEL ELLÁTOTT KOMMEREKNÉLK A DIPLOMA LÉTE AZ ELISMERÉST SZÜL. MERT NEM VÉLETLEN H A VILLANYZSRELŐ NEM LETT ORVOSDOKTOR. A VILLANYSZERELŐ IS BECSÜLETS SZAKMA DE PL AZ ÉPÍTÉSZ AZÉRT... MOST WELCOME. HA ÉRTED

Undorodom a fajtádtól! Gusztustalan, gyomorforgató, ahogy embereket iskolai végzettségük alapján ítélsz meg.

AKKOR KÉRJ MAGADNAK UTCASEPRŐ VŐT. UNDORODJ CSAK, TÉGED MINŐSÍT. MIKÖZBEN AZT SE TUDOD MI AZ ÉN "FAJTÁM"
. KISHÜLYE

Az elmúlt 20 évben láttuk hova vitte az országot a sok diplomás, soros ösztöndíjas "tanult" ember.

JA MAD EZ A VILLYANÁSZ LESZ A JÖVŐ ZÁLOGA, GRAT. MIT TESZ A SZENTEM HJA MEGKÉRDIK TŐLE H A FISKÁLIS MEG A MONETÁRIS POLITIKA ÖSSZEÜTKÖZÉSE ESETÉN MIT KŐ TENNI? BEHÚZ MÉG EGY VEZETÉKET????

Gyulának lehet, hogy nem volt soros ösztöndíja, meg nem ült 4 évig egy büfészakon (helyette dolgozott), de ezerszer különb ember a diplomás tolvajoknál!

MINT PL DEUTSCH-NEMFÜR? VAGY SZIJJÁRTÓ? EZEK KÖZÜL MELIK DÓGOZOTT 1 KESERVESET A ZÉLETÉBEN?

kerdesek05 2010.05.16. 16:23:38

Megkövetelem a Parlamentbe, csak egyetemi okleveles diplomával lehessen bekerülni!

t a m á s 2010.05.16. 16:30:29

Kedves Zagyva Úr!
Mint az egyik legkompetensebb legyen szíves és mondja meg melyik az a 64 azaz hatvan-négy vármegye amit oly sokszor emlegetnek (mozgalmuk nevét is adja)
A Magyar Királyságnak 1919-ig 71 vármegyéje volt.
Ebből 8 volt a Horvát-Szlavonország-i (Belovár-Kőrös,Lika-Krbava, Modrus-Fiume,Pozsega,Szerém,Varasd,Verőce,Zágráb)
Ha akarja felsorolom a másik 63 azaz hatvanhárom vármegyét is Abaúj-Tormától Alsó-Fehéren át...Zemplén és Zólyomig.

Találgattam a 64.-re...de nem merem leírni.

rezfaszubagoly (törölt) 2010.05.16. 16:37:00

Kósa Lajos (tervgazdálkodási szakon!!!), Deutsch Tamás, meg még ki tudja hányan csak nemrégen szerezték meg a diplomájukat, miután több cikluson át parlamenti képviselők voltak, de beszélni még mindig nem tanultak meg, erkölcseik a béka segge alatt maradtak (Deutsch minden nőt megkúrt, aki 3 méternél közelebb került hozzá). Sok paraszt ül az országgyűlésben üzemmérnöki végzettséggel, ami picsafüstöt se ér a munkaerőpiacon. Vagy a marxista egyetemi végzettség? Az mennyivel jobb? Sok orvos (Mikola) bekerült, akik pökhendi faszt játszanak.
Az, hogy villanyszerelő ez az arc, engem nem érdekel. Hogy hülyeségeket beszél, az jobban zavar, de 4 évig szabadon teheti, legfeljebb legközelebb nem szavaznak rá.
Szakmunkásokra inkább lenne szüksége az országnak, mint kommunikáció-néprajz-felszopó menedzser-nemzetközi kapcsolatok szakos senkiháziakra. Nem biztos, hogy mindenek a parlamentben a helye, de ha megválasztják, hát legyen.

gpetersz 2010.05.16. 16:49:15

Ki a pöcsömet érdekli, hogy van-e diplomája? Arrogáns és buta. Egyrészt: elmagyarázhatná szegény libsiknek, hogy mi a faszom az az Apostoli Királyság, de legalább annyit, hogy mit jelent mindez 2010-ben.

baliquez 2010.05.16. 16:56:16

Szerelni kell azt amit a gazdászok elkúrtak.

A gazdázságból kibeszélhetik magukat az elkúrók, mondván hogy "menet közben fokozódott a nemzetközi helyzet", az élenynek meg szabályai vannak és ha elszámolod magad akkor abból könnyen emberhalál lehet.

Nem véletlen hogy egy villanyszerelő bárhol tarthat előadást gazdaságpolitikáról, még könyvet is adhat ki a témában ha úri kedve úgy tartja, de egy gazdaságpolitikus - villanyszerelő végzettség nélkül - sehol nem szerelhet villanyt.

Egyébként az elkövetkező egy-két évben rendkívül sok jogász-, közgizdász és büfészakos fog vinnyogva könyörögni és pályázni képzési intézeteknél hogy a seggtörlésre sem alkalmatos diplomájuk mellett szakmát tanulhassanak. Azzal ugyanis pénzt is lehet keresni, igaz hogy munkával kell koszolni a kacsókat, de legalább becsületes munkával, amire mindig mindenhol van igény.

Iustizmord 2010.05.16. 17:03:48

@Joe84: LENNÉL HELÓTA FÖLDTÚRÓ ZSELLÉR, MIKÖZBEN KIRÁLYSÁG VAN, HÜLYEGYEREKEM?

bugajakab2000 2010.05.16. 17:04:22

@kerdesek05: Miért ?

Mennyivel tud egy diplomás többet a napi problémákró mint egy szakmunkás ?

Iustizmord 2010.05.16. 17:11:50

@Rigor Mortis: RIASZTÓ... H NEM SZÁZAS AZTAT EDDIG IS TUDTUK DE HOG DIAGNOSZTIZÁLVA VAN AZ ÉRDEKES...

www.7kerulet.com 2010.05.16. 17:54:28

Lech Walesa is villanyszerelő volt, mégis vitte valamire..

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2010.05.16. 18:15:42

@Iustizmord:
Nyugi.

@bugajakab2000:
Egy dolog tudni egy problémáról és más dolog érteni a problémát. Megint más dolog érteni, hogy milyen alternatívák vannak és milyen mellékhatásokkal járnak. E tekintetben egyáltalán nem árt, ha valaki többet tud, mint egy szakmunkás, bár ez a diploma tényéből nem következik.

Bloodscalp 2010.05.16. 19:03:15

@www.7kerulet.com: de nem is az apostoli lenyel királyságot akarta vissza:)
úgy egy kicsit könnyebb:)

2010.05.16. 19:06:57

@pakesz: Én tudom, ui. mind az évfolyam-, mind a szakdolgozatot a szentkorona tanból írtam. Abban viszont igazad van, hogy ezt ma Magyarországon (nekem is) nehéz értelmezni. Ez valami nosztalgikus-romantikus naiv elképzelés lehet valami Máriának felajánlott, szakrális országról, ahol mindenki a szent korona tagja, annak védelme alatt áll, mittudomén... Nem érdekel, ahogyan nyilván ország népességének 99%-át sem, épp ezért nem is kell neki nagyobb jelentőséget tulajdonítani ennek, mint akárhány félresikerült, ostoba politikusi nyilatkozatnak.

Mondom, engem sokkal jobban zavar a "megmentjük a devizahiteleseket"- ez az én zsebemre is fog menni. A szakrális királyság azonban, belátható időn belül aligha.

pakesz (törölt) 2010.05.16. 20:02:08

@Brother Love: "Mondom, engem sokkal jobban zavar a "megmentjük a devizahiteleseket"- ez az én zsebemre is fog menni."

nem kell ettol felni!
egyreszt nem fogjak megmenteni, csak csekely reszet, aki hitelesen tudja bizonyitani hogy pl. raszorul,
masreszt a forint gyengitesevel kapcsolatban a devizahitelesek oriasi szopoagon lesznek, es a nyeresegbol max az 5% -t fogjak nekik tovabbadni

krampam 2010.05.16. 21:39:31

én ismerem.
rendkívül jó ember, következetes, olvasott, jó emberismerő, tapasztalt.
azért, mert nem úgy beszél, mint egy diplomata? na és? egy ifjúsági mozgalmat vezetett. a lényeg, hogy mennyire erélyesen és következetesen képviseli a magyar ügyet!

krampam 2010.05.16. 21:45:24

@t a m á s:
Fiume, mint corpus separatum...

t a m á s 2010.05.16. 22:15:18

@krampam: Tisztelettel, köszönöm

Bloodscalp 2010.05.16. 23:29:26

@Joe84: az ágyod térde az a liberális, nem szarul kéne csinálni, esetleg...
és akkor nem ilyen vadbarom ötleteket kéne elöhozni hogy vissza a középkorba...-vagy király nélküli királyság?mert azért egy király személye egy királyságban nem elhanyagolhatatlan tényező-szerintem

Uff-a nép nevében én beszéltem

Iustizmord 2010.05.17. 08:21:31

@krampam: ja hogy úgy.... most megnyugodtam, akkor tényleg jöhet az apostoli magyar királyság.

corpus separatum? szóval 63+1, de ez nem hangzik olyan jól?

Joejszaka 2010.05.17. 10:40:51

@Bloodscalp:

A királysággal kapcsolatban rengeteg pro érv van. Javaslom ez ügyben pl. Habsburg Ottó írásait.

Generációs jelenség, hogy a magyarok félnek a tekintélytől. Kollektív apakomplexus, vagy valami olyasmi. Pedig a királyság nem rossz intézmény.
Összességében miniszterelnökből is van annyi hülye, mint királyból, ha nem több - ha nem tévedek ez a fő érved ellene.

Magyarországon a komolyabb monarchisták nem abszolút monarchiáról beszélnek. Magyarország mindig is - így vagy úgy - egyfajta alkotmányos monarchia volt.
Egyszerűen a történelmi folytonosságot itthon a monarchia képviseli, nem pedig a köztársaság, ha szigorúan vesszük.

A király a modern demokráciákban általában korlátozott hatalommal bír, cserébe kifejezi a nemzet egységét és a történelmi folytonosságot.

Valaki írt egy cikket a Magyar Köztársaság 65 éve kontra Magyar Királyság 918 éve témában, javaslom olvasását.

Joejszaka 2010.05.17. 10:45:09

@Iustizmord:

Az adófizetés mértéke és a szabadságjogok nem csak az államformán múlik.

Hollandia és a UK is királyság. Magyarországnak is annak kéne lennie.

Iustizmord 2010.05.17. 13:02:19

@Joejszaka: és majd ismét összecsapnak a legitimisták meg a szabad királyválasztók???

na a vicctől eltekintve, miért is jobb királyságban élni? EGY értelmes érvet mondj, hogy ha már így alakult, hogy respublikánk van (kicsi is, savanyú is, de a mienk) akkor miért kellene államformát váltani?

(mondjuk jót röhögne rajtunk az egész világ az sicher...)

amúgy nem, köszönöm, nem kell tekintélyelvűség, mert miért tartsam magam vkihez akiről MÁSOK megmondják h tekintélyes, ha meg nekem nem tetszik akkor én kapjam be? milyen már ez?

Joejszaka 2010.05.17. 13:54:08

@Iustizmord:

Röviden: mert nekem az jobban tetszik. :-)))

Hosszan:

1. a gyökereink miatt.

Adott az ezeréves történelmünk. Olyan, amilyen, de azért ezzel kevesen rendelkeznek, és az államformánkat jelenleg egy vesztes háború és a diktatúra határozza meg, mert senkinek sem volt bátorsága visszanyúlni oda, ahonnét a magyar identitás származik: ez pedig a Szt István által alapított királyság.

2. a királynak lehetne némi jogköre.
Pl. parlament feloszlatásának a joga (némi korlátozással), népszavazás kiírásának a joga.

Mivel a király nem választás útján szerezné a hatalmát, és tudná, hogy ő itt egy nemzet királya (ha vallásos, akkor meríthetne a középkori utópiák "felkent király" szellemiségéből is), felelősséggel tartozna egy életen át a hazája és a dinasztiája felé, ezért nem érné meg neki nagyon belefolyni a pártpolitikába.

Szerintem egy ilyen király biztosíték lehet a diktatúra és a gyurcsányista ámokfutás ellen. A korlátozott jogkörök miatt viszont az alkalmatlan király sem okozhatna nagy bajt.

Reálisan:
Amúgy simán kiegyeznék egy olyan alkotmánnyal is, amely rögzíti, hogy a Magyar Köztársaság a Magyar Királyság jogutódja. :-(

Iustizmord 2010.05.17. 14:19:14

@Joejszaka: Röviden: mert nekem az jobban tetszik. :-)))

JAHOGYÚGY. NEKEM MEG EGY ANARCHO-SZINDIKALISTA KÖZÖSSÉG TETSZENE INKÁBB, AHOGY A PARASZT IS ELEMEZTE A GYALOGGALOPPBAN.

Hosszan:

1. a gyökereink miatt.

Adott az ezeréves történelmünk. Olyan, amilyen, de azért ezzel kevesen rendelkeznek, és az államformánkat jelenleg egy vesztes háború és a diktatúra határozza meg, mert senkinek sem volt bátorsága visszanyúlni oda, ahonnét a magyar identitás származik: ez pedig a Szt István által alapított királyság.

HM, HÁT HA AZ OROSZOKAT, AZ ANGOLOKAT, A FRANCIÁKAT, A NÉMETEKET, A SKANDINÁV ÁLLAMOKAT, A LENGYELEKET, A BOLGÁROKAT, A SPANYOLOKAT, AZ OLASZOKAT, MEG A KÍNAIAKAT NEM VESSZÜK IDE, AKKOR VALÓBAN CSAK NEKÜNK VAN ÚN. EZERÉVES TÖRTÉNELMÜNK.

A TÖBBI MEG, MÁR BOCS, DE MASZLAG. MIKOR KELLETT VOLNA VISSZANYÚLNI? POZSGAINAK 89-BEN VAGY VIKTORNAK 98-BAN?

2. a királynak lehetne némi jogköre.
Pl. parlament feloszlatásának a joga (némi korlátozással), népszavazás kiírásának a joga.

TEHÁT A FEJEDBEN SINCSEN ÖSSZEÁLLVA H PONTOSAN MIT CSINÁLJON A KIRÁLY, PL ELZAVARHATNÁ A PARLAMENTET IS, HA NEKI NEM TETSZENE. CSAK ÚGY, HESS INNEN CSÚNYA PARLAMENT MERT ADÓT EMELTÉL, PL. HURRÁ.

Mivel a király nem választás útján szerezné a hatalmát, és tudná, hogy ő itt egy nemzet királya (ha vallásos, akkor meríthetne a középkori utópiák "felkent király" szellemiségéből is), felelősséggel tartozna egy életen át a hazája és a dinasztiája felé, ezért nem érné meg neki nagyon belefolyni a pártpolitikába.

HM, MOST NINCS KIRÁLY, AKKOR A VÁLASZTÁSON KÍVÜL MILYEN MEGOLDÁST JAVASOLNÁL, HOGY LEGYEN KIRÁLY, KÖZFELKIÁLTÁSSAL? A VALLÁSTALAN KIRÁLY ÖTLETE (MUHAHA, EGY ATEISTA KIRÁLY AKI AMÚGY DEI GRATIA URALKODIK, TOVÁBBÁ A SZT KORONÁVAL BEIKTATVA, MEGALOL)

Szerintem egy ilyen király biztosíték lehet a diktatúra és a gyurcsányista ámokfutás ellen. A korlátozott jogkörök miatt viszont az alkalmatlan király sem okozhatna nagy bajt.

SZAL LEGYEN, DE IGAZÁBÓL NEM IS, CSAK DE KORLÁTOS JOGKÖRÖKKEL. ZSENIÁLIS, TEHÁT TE EGY DÍSZRUHÁS BOHÓCOT AKARSZ, "FELKENT KIRÁLYNAK". NEM BAJ HA ALKALMALAN, CSAK LEGYEN. KOLOSSZÁLIS. ÉS MOND, RACCSOLNIA IS KELL, VAGY AZ NEM RÉSZE A PÁTOSZNAK?

Reálisan:
Amúgy simán kiegyeznék egy olyan alkotmánnyal is, amely rögzíti, hogy a Magyar Köztársaság a Magyar Királyság jogutódja. :-(

MIÉRT, NEM AZ? AKKOR MIÉRT IS FIZETTÜNK HÁBORÚS JÓVÁTÉTELT?????

NEM TUDOM IGAZÁN ELDÖNTENI HOGY VICCELSZ VAGY KOMOLYAN GONDOLOD. REMÉLEM KOMOLY, MERT VICCNEK DURVA...

Bloodscalp 2010.05.17. 14:47:17

@Joejszaka: röviden: a köztársasági intézményt cserélnétek a királyi "hivatalra"
ettöl nem igazán értem mit vársz? hiszen tényleges hatalom nélkül annyit ér mint hallotnak a csók...-esetleg nagyobb tekintélyt gondolsz?nemzetközi szinten?körberöhögnek minket hogy hirtelen királyfit választunk...

KKollektív apakomplexus, vagy valami olyasmi-ha ezt itt kicsit is komolyan ggondoltad, az az ország pszihódokijainak jelent jót az elkövetkezendő évekre:)

az igaz hogy sokan (különösen a fiatalok) szarnak a tekintélyre, és a vezetőkre
de az elmúlt 200 évben -ami a történelemben nem számít nagy időnek- nem volt kiemelkedő politikusunk, diplomatánk akár királyunk...

királyság?nem kösz, esetleg timokrácia?pár türanosszal lehet többre mennénk:)

Habsburgokról pedig annyit, az igazi székhelyük Schönnbrun!

OftF 2010.05.17. 16:30:49

Azért egy villanyszerelő mellett nem úgy kéne érvelni, hogy ő még nem nyúlt le semmit. Én eddig még csak olyan szerelővel találkoztam, amelyik megkérdezte előre, hogy számlával kérem-e, mert akkor drágább.

Az más kérdés, hogy attól még végezheti odabenn is a munkáját megfelelően, vagy legalább is az eddigiekkel egy szinten, nem olyan nagy kihívás az.
Majd elővesszük úgy is, ha hülyeséget beszél.

Bloodscalp 2010.05.17. 16:43:09

@OftF: apostoli királyságot...-máris előkaphatod

Iustizmord 2010.05.17. 16:48:17

@Bloodscalp: csodálom hogy nem az a cél hogy csatlakozzunk a Vatikánhoz. az lenne még milyen apostoli :o)))

OftF 2010.05.17. 17:01:27

@Bloodscalp:
hát igen... :)
De úgy értem, konkrét ügyekben.

Lacapc 2010.05.17. 17:33:53

megrázó, hogy ilyen nácik bejutottak az Országgyűlésbe. az emberi butaság és aljasság alsó határát súrolják (fel). azt meg külön nem értem, hogy a demokratikusan választott magyar parlament egy képviselője hogyan dolgozhat az "apostoli királyság"-ért.

Shulc 2010.05.17. 18:02:57

@Lacapc: Mennyire igazad van, testvérem.

Meg kell szabadulni a barna esőtől!

NAZI RAUS!!!

HaKohen 2010.05.17. 20:54:14

Amin kiakadtam:

1. lépés: a Konzin előforduló értelmiségiek szidják a többi értelmiségit, en generale a magyar értelmiséget, mertmivelhogy megakadályozták, elősegítették, lehetővé tették, gátolták, megmondták, nem mondták meg, hatalomra juttatták, nem juttatták hatalomra...

Vagyis én mint értelmiségi lenézem a többi rohadt értelmiségit, aki nem én vagyok, áááááá...

Így létrejön egy konszenzus, amit csak az zavar meg, hogy aki szidja a többit, az tkp. kicsoda is? Konzervativ, ámde semmiképp nem értelmiségi? Hát akkor valami szégyenlős értelmiségi? Tiszta gáz, nemde?

2. lépés: Betéved a parlamentbe egy villanyszerelő, aki per definitionem nem lehet értelmiségi (miért is nem?), merhogy nincs papírja róla. Bezzeg nekünk van. Mi ugyan egyébként nem vagyunk igazi értelmiségiek, pfuj, értelmiségiek azok a szemetek, akik megakadályozták... (refrén az 1. lépés szerint).

Noszahát (nem a vitamindús kebelkrém á la Karinthy), végre van egy bűnbak, akit le lehet nézni, le lehet köpködni bizonyos papírhiány miatt (a mi papírjaink milyen minőségűek és mire használhatók?). Pfuj, villanyszerelő! És ebben egy szólamban dalol az, aki szereti a Jobbikot és az is, aki nem.

3. lépés: lépjünk el a... (úri nevelésem tiltja, hogy megnevezzem, hová; mindenki fantáziájára és egyéni ízlésére bízom).

Szóval, Z.Gy.Gy. fent látható gondolatai nagyon messze állnak tőlem, sőt...
Nagyon nem szeretném, ha egyik- másik megvalósulna. Nem a királyságra gondolok, mert miért ne játszhatnánk el azzal a gondolattal, hogy M.o. királyság? Persze realitása egy szál sem. De azért még beszélni sem szabad róla? Azt is megvárom, amikor kirántja kardját, mindenre elszánt csapata élére áll és elindul visszafoglalni a 64 vármegyét, inkluzíve Rijeka.

Nincs kedvetek (velem együtt) kilépni azokból a kis értelmiségi gettócskáinkból, és tudomásul venni, hogy a mi magasztos és nemes köreinken kívül is van létező világ, létező emberekkel? Akik történetesen "magukfajtákat" küldtek a parlamentbe teljesen demokratikus módon?

Bocs a szaktudálékosságért: de túl kéne valahogy lépnünk kis MIKO-nkon (by A.Adler: Minderwertikskeitgefühlkomplex), hogy ne növeljük az általunk lenézettek MIKO-ját. Hátha lehetne beszélgetni akár egy villanyszerelővel is (schrecklich! - ahogy a kínai mondja, ha tud németül). Talán neki is jót tenne, meg nekünk is.

Lehet, hogy egy árva mondat sincs, amiben egyetértenék Z.Gy.Gy.-vel. De azért... (lásd ismét a fentieket).

Üdvözöl minden öntudatos értelmiségi bloggert egy többpapíros proli/értelmiségi, aki azért büszke arra, hogy megtanult anyagmozgatni (trógerolni) és kiképezték villamosvezetőnek is. (Ja és ha valamelyiktek vesz a telkére egy villamost, csak szóljon, megtanítom vezetni.)

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2010.05.17. 21:32:54

@Joejszaka:
Ottó bácsi öreg, nem is kicsit. Gyurit is szívesen látnád? És a gyerekeit? Akármilyen képességekkel is rendelkeznek?

Az apakomplexus fordítva van.

"felelősséggel tartozna egy életen át a hazája és a dinasztiája felé"
Láttad te a brit királyi családot? Elkényeztetett hülye gyerekek, akik idáig csak szégyent hoztak.

"Szerintem egy ilyen király biztosíték lehet a diktatúra és a gyurcsányista ámokfutás ellen."
És mi biztosít egy I. Lipót ellen, vagy egy II. Ulászló ellen?

Tudsz róla, hogy egy ilyen nagyon korlátozott monarchia nem különbözik egy köztársaságtól leszámítva, hogy az elnök leválthatatlan és nem döntheted el, hogy ki az?

Bloodscalp 2010.05.17. 21:39:33

@Iustizmord: mármint úgy érted lélekben?:) vagy imáinkban?:)

HaKohen 2010.05.17. 21:58:18

@Lord_Valdez:

...leszámítva...???????????????

Majd megbeszéljük. Én szóltam.

krampam 2010.05.17. 22:18:56

@Iustizmord: királyság és kész! foglalkozz a témával, aztán térjünk vissza rá 1-2 év múlva. addig olvasgass! de ne Marxot! :)

Iustizmord 2010.05.17. 23:05:45

@krampam: ervek, ervek, ervek hogy meirt is jobb az

magam sokat tanultam kiralysagokrol, meg vizsgaztam is, szakmai artalom, ez vagyon. sorryka

marxrol es tol keveset se, bar lehet h kellene

ps, miert latom h ay avatarod egz palesztin flkelo aki meg no is, de lo, kerdojel

bocsi elment a billentyuzet es semki sem az aminek laccik

Sztyepan Asztahov 2010.05.18. 00:21:00

Jó emberek, hogy mondhattok olyat, hogy királyságot akartok?
Egy monarcha léte megsérti azt az eszményt, hogy minden ember egyenlő. Mert a fejedelem még elméleti szinten sem érdemeivel szerzi meg posztját, hanem születésével. (a király választásos monarchia meg fából vaskarika)

Ezzel szemben egy köztársaságban ELMÉLETILEG mindenkiből lehet egy szép napon köztársasági elnök, aki tagja az adott politikai közösségnek és mivel úgy véljük, hogy az emberek egyenlőek, ezért az adott állam területén élő emberek kivétel nélkül állampolgárnak minősülnek, nem pedig csak alattvalók.

Viszont egy fejedelem puszta léte sérti ez az eszményt.

Abban pedig megegyezhetünk, hogy az emberek egyenlőek nemre rasszra, anyagi helyzetre való tekintet nélkül, nem?

evil overlord (törölt) 2010.05.18. 09:41:42

@Lord_Valdez: A "trónörökös" nem György, hanem Károly. BTW van egy magyar ága a Habsburgoknak: József nádor leszármazottai.

f.m.j. 2010.05.18. 12:14:11

olyan a feje ennek a Zagyva Gyulának, mit egy csehszlovák bábfilm hőseinek (asszem Speibl és Hurvinyek volt a címe, a nevek írása biztos nem autentikus, de a látvány az :))

Bloodscalp 2010.05.18. 16:41:57

valóban terjed ez a királyságot magyarországon eszme..talán fuzionálunk angliával:)

karolyhozta.com/?nyitooldal

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.05.18. 19:07:08

mintha walesa is villanyszerelő lett volna

ne a szakmáján rágódjunk, hanem a modorán,
azon van mit tépni

tevevanegypupu 2010.05.19. 00:02:13

Ugy latszik Magyarorszagon a szakmunkasoknak nincs sok becsuletuk. Ez a fiu csiszolasra szorul, de ha megvalasztottak kepviselonek nyilvan tudtak miert. Es mondjuk osszehasonlitva Veressel, ugyan mennyivel rosszabb?

Iustizmord 2010.05.19. 10:55:12

vazz, megnéztem a hírtv-n a Nemzeti Villanyszerelőnk szösszenetét, a következő négy évben nem is fogok kabaréba járni csak figyelni fogom ahogy a jobbik ekézi a fideszt s viszont.

azért úgy emlékszem hogy a konzi blog meg a többi is csak az elmúlt pár hónapban lett finnyás a jobbikra... vagy rosszul emlékszem?

mtultras 2010.05.19. 10:56:24

Nem tudom, mennyit dolgozott villanyszerelőként, a közelmúltig, az utóbbi tíz évben könyvesboltja volt Egerben.

Chingford Attack 2010.05.19. 11:46:56

Én Gyulát meg Royt is ismerem másfél évtizede, teljesen korrekt, normális emberek! Sajnos a balliberális médiagépezet, meg a bérblogolok, bértopikolók úgyis mocskolni és lejáratni fogják a jobbikos politikusokat! Sokan itt is a médiából szerzett információkra hagyatkozva formálnak véleményt, annélkül hogy személyesen ismernék őket! Én ismerem őket és arra alapozom a sajátomat, van különbség!

Viszont a magyarországi szokásra felhívnám a figyelmet, amely most is tökéletesen áll: a jó embereket ganyénak, a ganyé embereket meg makulátlannak állítja be a média! Ez a megállapítás tökéletesen igaz most is!

Iustizmord 2010.05.19. 11:51:47

@Chingford Attack: naccerű. és a véleményed a tegnapi magánszámról, az a korrekt, a normális vagy a jó jelzővel írható le????

Chingford Attack 2010.05.19. 11:52:58

Ha lehülyéznek, te hogy reagálsz? "Én kérek elnézést!" ?

Chingford Attack 2010.05.19. 11:54:23

Azzal hogy azt mondta "Majd a folyosón megbeszéljük!" mi bűnt követett el? Nem lehet tán a sok mimózalelkű szegfűs-narancsos kommanccsal beszélgetni a folyosón?!

Iustizmord 2010.05.19. 12:56:58

@Chingford Attack: ki hülyézte le?????? én nem hallottam a felvételen ilyet. az meg h a folyosón megbeszéljük az pont olyan h gyere kia hóra megbeszélni. felhívás keringőre. a fenyegető ujjalmutogatás, mered tekintet, ez olyan kihívó, hogy kis buzi, majd jól megbaszlak a folyosón, miközben megbeszéljük. ennyi. ha nem akarod látni, ne lásd meg benne.

a szegfűs-narancsos kommancs szenzációs, harrach meg balogh zoltán mint kommancs, zseniális. nekd már kövér se elég jobbos? tudom, van mégjobbik

megalol

Chingford Attack 2010.05.19. 13:05:10

Nem ok nélkül akart beszélgetni a fideszes taggal! Nekem magas a logikád, beszélgetni a folyosón = gyere ki a hóra? Nem vagy te egy kicsit paranoid? :o)

Iustizmord 2010.05.19. 13:43:18

@Chingford Attack: csak mert paranoid vagyok attól még TÉNYLEG lehet h üldöznek. de azért csak áruld el mi az az "OK" ami miatt a folyósón akart vele beszólni? uh, ez freud-i elírás volt...

mcs · http://paralelart.wordpress.com/ 2010.05.19. 15:47:34

@Lord_Valdez: ej, haladj már a korral. királyság kell, mert ez most a menő. újra, vagy megint, vagy még mindig, rosseb tudja.

namostpéldául, ha a nép -az istenadta nép- úgy dönt, többségileg, népfelségét latba vetve, hogy neki király kell, akkor ez van.

a nép, ugye, per def nem tud racionális döntést hozni, a nép csak -per def- bölcs döntést tud hozni.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2010.05.19. 20:47:53

@evil overlord:
Most megnyugodtam.

Nem szerette a Jobbikot, de egészen a közelmúltig úgy tartotta, hogy csak a baloldali mitológia teremtménye. Nincsenek sokan és különben is az MSZP fizeti. (Ami azért vicces, mert a Fidesz szerint az MSZP és Jobbik egy követ fújnak. Az MSZP szerint a Fidesz és a Jobbik, a Jobbik szerint pedig a Fidesz és az MSZP)

@mcs:
Régen az volt a szlogen, hogy ez van, ezt kell szeretni. Most úgy tűnik, hogy: ez van, ezt utáljuk. Szerintem a királyság csak azért menő, mert most nem az van.

mcs · http://paralelart.wordpress.com/ 2010.05.19. 21:05:14

@Lord_Valdez:
ez nyilván igaz, ugyanakkor azon töprengek már egy ideje, hogy tökmindegy az államforma, azt kellene kideríteni, hogy van-e olyan közös nevező, amiben ez az ország egyet tud érteni, és azt kell kikiáltani alapkőnek.

ha ez a királyság, akkor felőlem legyen.
legalább nem arra megy el a sok energia, hogy harcolunk valami alapvető keretrendszer ellen.

Iustizmord 2010.05.19. 21:08:49

@evil overlord: de ennek nem sok tanújelét adta

@Lord_Valdez: bezony, nem voltak ám itten ennyire finnyásak. vagy jól titkolták. ez a nyílt elutasítás csak az elmúlt pár hónapban van így...

de az általad írott körmagyar olyan kaffkai. vagy p.howardi? ki is tuggya esztet ebben a rigid világban, mikor jó barátokból, PÖCS ohmárbocs, polgári kör tagokból válnak halálos ellenfelek, vö viktor vs vona

és ezzel el is értünk eljövendő 4 évünk legszexibb betűszavához (mely csak a TTT-hez mérhető): VVV, viktor versus vona.

Iustizmord 2010.05.19. 21:11:26

@mcs: van ilyen, konszenzus, és a 0 kulcsos áfa, 0 kulcsos szja, 100% állami gondoskodás egy államforma alapja lehetne. mondjuk 00100 kódnéven., aph nymtatványból tán van ilyen :o)))

(jah nem az a 10B400-as :o) )

evil overlord (törölt) 2010.05.19. 22:53:55

@Lord_Valdez: @Iustizmord: A jobbik tag 2009.márciusig visszamenőleg hoz fel cikkeket, és inkább az oroszokról spekuláltak itt és nem a szocikról.

Iustizmord 2010.05.19. 23:01:13

@evil overlord: (általános) érzés volt, can't prove it.

nem kifejezetten a konziól hane a jobbos média fideszpárti részéről gondolomezt. régen pártolt, majd megtűrt, aztán kellemetlen, ma meg elviselhetetlen, ez a fidesz viszonya a jobbikkal.

angyalbögyörö 2010.05.19. 23:25:24

Már az is baj, hogy van egy szakmája?! Istenem...szánalmas aljadék népség

Otido · http://monarchista.blogspot.com/ 2010.05.20. 06:01:04

@Iustizmord: talán akkor ne videó felvételt nézzen, hanem az ülés jegyzőkönyvét olvassa.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2010.05.20. 07:05:13

@evil overlord:
Nem csak a Jobbikról van szó, hanem úgy általában a szélsőjobbról.
Most úgy hirtelen csak az egy ugrik be:
konzervatorium.blog.hu/2008/12/29/travian_gate_es_a_magyar_kozirok_esete_a_valosaggal

evil overlord (törölt) 2010.05.20. 08:25:22

@Iustizmord: A jobboldali médiumokból a Konzervatóriuomt és a mandiner blogot szoktam rendszeresen olvasni, a többiről nem tudok nyilatkozni. Az itteni szerzők nem nézik jó szemmel a radikalizmust, ami konzervatívoktól nem meglepő.

@Lord_Valdez: Az általad cikk a megmondóemberekről szól: a bal-liberálisok mellett azért az MH és MN is megkapja a magáét. Nem simogatja a szélsőjobb buksiját, ráadásul már akkor is unalmas volt az állandó riogatás a szélsőjobbal (a jelenlegi helyzetbem csak azt tudom mondani, hogy tetszettek volna jobban kormányozni, nem leszarni a teljes vidéki Magyarországot, most nem lenne 17% támogatottsága Jobbiknak). BTW, miért lenne katasztrófa, hogy egy multiplayer játékben "magyar-szlovák háború dúl"?
(Nem vagyok benne biztos, hogy Tallian Bodokyt fikázó cikkére való utalás szarkazmus, ha komolyan gondolta, akkor bizony Jekyll&Hyde is lökött: Bodoky írt egy ismertetőt Jared Diamond Összeomlás c. könyvéről, ettől lenne bolsevik? Tallian amúgy lege artis elmebeteg, ugyanazt a neokon baromságot fújja, mint Bushék, ami a környezeti hatásokat tekintve semmiben nem különbözik attól, amit a megvalósult kommunizmus csinált.)

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2010.05.20. 12:58:30

@evil overlord:
Nem a simogatásról van szó, hanem az utolsó pillanatokig tagadták a problémát.
Lehet, hogy unalmas volt, de van az úgy, hogy kiderül, hogy az üldözési mánia, nem mánia. Sőt, mostanában azzal is megpróbálkoztak, hogy a mánia hozta létre az üldözést, de ezt mondjuk senki nem vette komolyan.

Nem katasztrófa, de nem szimpatikusak az azt kísérő indulatok. Ezek ugyanis nem a játékról szóltak, hanem a való világról. A játék csak egy olcsó eszköz volt a kakaskodásra és megalázásra.

evil overlord (törölt) 2010.05.20. 14:37:50

@Lord_Valdez: Miért is lenne probléma a Jobbik jelenléte a Parlamentben (bár soha nem szavaznék rájuk)? A 17%-os támogatottság egy jel: sokaknak nagyon elege van a posztkommunista elitből, és a Fideszt nem tartották elég tökösnek. Ha Orbánék szépen csendben rendet raknak (közbiztonság, segélyek, tanárverések stb.), akkor a Jobbik össze fog menni, még az is lehet, hogy úgy járnak mint a MIÉP.
BTW, az SZDSZ olyan sikeresen harcolt a veszély ellen, hogy be se jutott.
Ha nem üldözési mánia az, hogy (a választások körül napi rendszerességgel) összesiránkozzák a magyar és a külföldi médiát (hasznos idióták felhasználásával), hogy jönnek a nácik meg Orbán diktatúrája, akkor mi?

Gőzöm nincs hogy mi folyt a Travianon, de egy nemzetek közötti kakaskodás nem meglepő, különösen akkor ha magyar-szlovák "meccsről" van szó.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2010.05.20. 15:45:43

@evil overlord:
Nem a jelenléte a probléma, hanem az oka.
Ha Orbánékon múlik, akkor a baj nagyobb, mint gondoltam. Amiket idáig javasoltak, az még egy meetingen is ciki.

Az SZDSZ nem harcolt ellene, hanem megpróbálta felhasználni a maga céljaira, de nagyon elszámolta magát. És ez igaz a többi pártra is. Mindenki megpróbálta kihasználni a jelenséget, de egyik se járt igazán sikerrel.

Ez nem csak kakaskodás volt, hanem kölcsönös provokáció és sértegetés. Ám nem a primitív viselkedés volt az igazán izgalmas, hanem a létszám. Rengeteg fiatalt (mert azért a többségük még 18 alatti) láttam különböző ideológiai alapon szerveződött klánokban. Meg persze egzotikumként volt pár olyan is, aki kimondottan a 3. birodalmat éltette, sőt olyat is láttam, aki Gömbösfalva néven tartott fent falut.
Ezt én úgy gondolom, hogy egy korai figyelmeztetés volt, hogy a nem sokára szavazóvá válók között felülreprezentáltak a szélsőségesek. Ezt akkor kinevették, hogy bérrettegő vagyok...

evil overlord (törölt) 2010.05.20. 22:49:35

@Lord_Valdez: Várjuk meg, hogy mit csinálnak Orbánék (Fletónál csak szöveg volt, tett semmi). Ha etetik a plebszt, de közben teszik a dolgukat, akkor a machiavellisztikus énem elégedetten csettint.
Én is némi iróniával írtam a harcolást, és valóban sikertelen volt (sőt, kontraproduktív).
Az, hogy az ifjak uszulnak egy játékban, abból nem feltétlenül következik, hogy szélsőjobb szavazók (vagy éppen gárdisták) lesznek. Nem tudom mi bajod van Gömbösfalvával, legalább nem Szálasiról nevezte el :)
Szerintem a Jobbik támogatottságának legfontossabb oka a posztkommunisták balfaszkodása és gazembersége, egy jobb kormányzás ezt csökkenti. Arról nem is beszélve, hogy a parlamenti munka óhatatlanul konszolidációt okoz, így kiderül, hogy nem is annyira radikálisok a feketeinges fiúk-lányok, ez is csökkenteni fogja a támogatók számát. BTW jópár európai országban van szélsőjobboldali párt a törvényhozásban (az osztrákoknál és a szlovákoknál kormányon is volt ill. van), még sincs katasztrófa (bár abban biztos vagyok, hogy a felvidéki magyarok baromira nem örülnek a helyzetnek).
Az utóbbi időben (a mandinernek/reakciónak köszönhetően) számos olyan cikket láttam, ahol tényleges bérettegés folyt (Debreczeni, Bauer, Nádas, a galamusos idióták és még sokan mások által elkövetve), az ezek ellen való felszólalás teljesen jogos.

vlinder 2010.05.21. 18:03:28

Vajon kik írnak ide?
Kik lehetnek azok a tökfejek, akik ugyan lenézik a villanyszerelő szakmát, de a gépüket is hiába kapcsolnák be, ha nem lennének szakmunkások. Ugyanakkor bőven meglennénk tojásfejű, elte -btkás, szandál-pulóveres antifa, antiélet, vízgereblyézők nélkül...

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2010.05.22. 09:00:51

@evil overlord:
Mást nem is tudunk csinálni, mint megvárni, ám nagyon erős bennem az érzés, hogy a bullshit mögött nincs semmi (Vagy csak nagyon jól titkolják, biztos attól félnek, hogy lenyúlják :) ), akkor pedig gatya van.

De a hozzátartozó szövegek alapján igencsak sejthető.

Részben. Részben viszont itt mély megoldatlan gondok vannak, amik jól láthatóak pl. a Trianon-cirkusz kapcsán.
Csökkenni fog talán, de a pakliban sok minden benne van, többek közt az is, hogy a radikálisok egy része nem fogja kellően radikálisnak tartani...

Oké, hogy Debreczeni&Co. idegesítő, de minden túlzás és hiszti ellenére volt valami alapja a dolognak, ezért a totális elutasítás szintén hiba volt.

evil overlord (törölt) 2010.05.22. 11:31:50

@Lord_Valdez: Gazdasagi kerdesekben en sem vagyok nagyon optimista (Matolcsy miatt), de pl. a kozbiztonsagot javito tervezettek lenyegeben egyetertek a javaslatokkal. Az oktatas kornyeken sem art valami ertelmes szinten tartott rendparti megkozelites, az elmult idoszak alliberalis rombolasa igen sulyos karokat okozott (a nadpalcat persze nem kivanom vissza). Az egeszsegugyben is igen komoly teendok vannak, remelem hozzanyulnak, de nem ugy mint Molnarek.

Trianon egy maig tarto sokk a magyar nemzet szamara (BTW a 20-as bekediktatumok egyenes uton a vezettek a nemzetiszocialista tebolyhoz), ha a romanok megunneplik Erdely lenyulasat, akkor mi is igazan megemlekezhetunk junius 4-rol. A szocik altal a kettos allampolgarsag ellen felhozott ervek egyszeru hazugsagok, bar abban feltehetoen igazuk van, hogy tenyleg jobb lett volna megvarni a szlovak valasztasokat (es a rakovetkezo napon benyujtani a torvenyt), csak eppen azt nem hiszem el, hogy ezt a hataron tuli magyarok miatti aggodas mondatja veluk: a 2004-es nepszavas soran tanusitott viselkedesuk egyertelmuen mutatja, hogy nagy ivben szarnak rajuk, sot valoszinuleg ellensegnek tekintik oket (mivel inkabb jobboldali elkotelezettseguek). Az LMP pedig teljesen korrekten nyilatkozot, csak lesz vegre egy olyan bal-liberalis (jellegu) part, amelyik nem tekinti ellensegnek a nemzetet.

Debreczeni et al. klinikai eset (ennyi hulyeseget pusztan penzert nem lehet osszehordani), raadasul az embernek ilyenkor a farkast kialto pasztorfiu esete jut eszebe. Mit lehet kezdeni egy olyan koziroval (muhaha), aki 100 fele modon leirja, hogy a III. Magyar Koztarsasag es a demokracia aprilis 25-en vegetert (es jon a Patasordog aki kolbaszba tolti a kommereket, nyuggereket stb)? Kulonosen gusztustalan olyan emberek demokraciafeltese, akik lelkesen tamogattak a 2006-os rendori visszaeleseket. Arrol nem beszelve, hogy az allando retteges a diktaturatol nem hasznal az orszagnak, kulonosen akkor, ha hasznos kulfoldi idiotak irjak (ala*) a cikket.
*: nem vagyok benne biztos, hogy nem (reszben) kesz anyagbol dolgoznak

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2010.05.22. 13:57:03

@evil overlord:
Nekem a közbiztonsági rész is gyanús. A "rádobunk pár évet mindenre" módszert tipikusan azért szokták alkalmazni, hogy ne kelljen a valódi problémákra ( pl. hogy a bíróságokon éveket állnak az ügyek) valódi válaszokat adni, hanem inkább valami gyors, jól kommunikálható gumicsontot adnak.

Trianon csak egy a sok probléma közül, de itt van pl. a bankfóbia, vagy épp a 2006-os túlkapások is. Bármerre nézek csak mítoszok és ködevés. Tulajdonképp azt is mondhatnám, hogy a legnagyobb bajunk, hogy nem egyszerűen polgárjogot nyert a hülyeség, hanem az a mainstream. (ezt most olvastam és elszörnyülködtem, de beleillik a mondanivalómba: index.hu/belfold/szellem0315/ ) Semmi szándékot nem látok arra, hogy a hülyeséget visszaszorítsák, inkább arra, hogy a nekik tetszőket bebetonozzák.

evil overlord (törölt) 2010.05.22. 17:42:06

@Lord_Valdez: A három csapást (ki volt az a sem angolul, sem magyarul nem tudó vadbarom, aki nem három dobásnak fordította?) az erőszakos bűnözők esetén hatékony büntetésnek tartom (USA-ban pl. hiba az, hogy a 3. cselekménynek nem kell feltétlenül erőszakosnak lennie): aki 3x követ el erőszakos bűncselekményt, az menthetetlen, rohadjon csak élete végéig a sitten.
Emellett felháborítónak tartom, hogy súlyos (néha életellenes) bcs-t meg lehet úszni kevesebbel, mint amennyit Zuschlag kapott (nem Zusit sajnálom, bár egy kicsit tényleg sokat kapott). A lassú ítélkezés tényleg nagy probléma, de nem segít az előbbi mondatban leírtakon.

Szerintem Trianon a legfájóbb seb a magyarok számára, ehhez képest a másik kettő, amit írsz lópisztoly. Az indexes cikkhez: jó kis trip lehetett, de talán ne ebből vonjuk le a következtetést arra, hogy mit fognak csinálni kormányon.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2010.05.22. 19:03:43

@evil overlord:
Persze, az erőszakos bűncselekmény sem mindegy, hogy milyen, mert egy pofon is könnyű testi sértés, de 3 pofonért életfogytot adni durva lenne. Ám a probléma nem itt van, mert ezt azért le lehet specifikálni tisztességesen. A visszaesők száma egyébként nem olyan nagyon magas és a jog amúgy is kezeli a visszaesést, tehát ezt egyértelműen csak parasztvakításnak tartom.
A lassú ítélkezés nem kis gond. Sokkal nagyobb, mint a visszaesés, csak nem olyan népszerű és nem olyan egyszerű megoldani. Pont a lassú ítélkezés miatt lehet a magyar embert lépten-nyomon átverni, mert senki fog perelni 100 ezer forintért. Többe kerül a bíróságon töltött idő. Az ítélkezés hektikussága szintén komoly gond...
Az én nagy bajom az egésszel pont az, amit a természetvédők is emlegetnek. Miért foglalkoznak sokkal többet a koalák megmentésével, mint mondjuk egy meztelen csigáéval? Mert cuki. Nem azért, mert ökológiailag fontosabb, vagy mert veszélyeztettebb, hanem mert cuki. Itt pontosan ugyanez történik. Nem azért csinálja ezt a politika, mert jó, erre van szükség, hanem mert ezzel lehet a legkisebb munkával kiszúrni a választó szemét. Már hosszú ideje dolgozom nagyvállalati környezetben és nagyon jól tudom, hogy hová vezet ez a szemlélet hosszabb-távon és ez elszomorít.

Nem ez alapján ítélem, ez csak egy példa arra, hogy mekkora a baj a fejekben.
Nem Trianon a lényeg, hanem a körülötte lévő misztérium. Hatalmas köd(ösítés) veszi körül. Az egész egy önálló mítosszá, sőt kultusszá terebélyesedett és már senkit nem érdekel a történelem, csak a kultusz. Nem számít, hogy mennyi igaz belőle, a lényeg az identitás, amit ad és ebből adódóan a kétségbe vonása árulás.
Ahogy az LMP mondta kibeszéletlen. Igen, az. Nem is kicsit, de ha a politika beszéli ki abból csak az lesz, hogy újabb az ál- és rémhíreket adunk a legendáriumhoz, az pedig nem segít és Trianon csak egy a rengeteg ilyen misztikus probléma közül. Nézd meg, hogy hogy fogynak pl. a Drábik könyvek, pedig akkora Baromság, hogy nagy betűt érdemel.
Ez is elszomorít. A hülyeség jól eső érzés ugyan, de nem segíti a boldogulást. Rettenetesen kontraproduktív dolog ez, de nem aggódom, majd kitalálunk egy jó kis összeesküvés-elméletet, hogy megmagyarázzuk, hogy nem azért vagyunk szerencsétlenek, mert a világképünk totálisan téves, hanem mert üldöznek. Szerinted, hogy milyen pártoknak fog ez kedvezni?

evil overlord (törölt) 2010.05.22. 19:40:57

@Lord_Valdez: Ha jól tudom, a pofon az tetleges becsületsértés, ami elvileg vétség (ha tévedek, remélem az ide járó jogászok majd kijavítanak). Abban egyetértünk, hogy jelentősen fel kell gyorsítani az ítélkezést, remélem ezen is változtatnak, de mindenképpen eltart egy ideig, amíg érzékelni lehet a hatást (ha más nem azért, mert le kell dolgozni a a felhalmozódott ügyeket). A visszaesők bünetetésének szigorítása azonnal jelentkezik és (a BV kiadásaitól eltekintve) ingyen van és nem sérti senki érdekeit (ui. igen komolyan szét kellene csapni a rendőrség, ügyészség és a bíróságok háza táján). Az általad említett 100k-s pereskedés az polgári ügy, nem büntetőjogi. Az államnak egyértelműen a bűnözők tudomására kell hozni, hogy az erőszakos bűncselekményeket szigorúan bünteti. Ráadásul a dolognak van egy továábi haszna: kifogja a szelet (egy részét) a Jobbik vitorlájából.
BTW, azért volt néhány ismertebb súlyos bűnügy, amit visszaeső bűnöző követett el, a rendszer hibái miatt.
A koala-, pandamackó stb. valóban egy cuki állat, épp ezért a laikusok is hajlandók pénzt áldozni megmentésükre, ami egy ízeltlábúnál fel sem merülne bennük. Ráadásul van egy olyan (laikus) érzésem, hogy ha a pandák, jaguárok stb. miatt megmarad egy terület eredeti állapotában, ott számos kevésbé "népszerű" faj is megmenekül a pusztulástól.

Egyszer régen, amikor még írkáltam Árpihoz, összevesztem egy balfasszal, aki Sólyom Lászlót mocskolta, mert ki merte ejteni a "mítosz" szót a Holokaussztal kapcsolatban. Nos, szerintem Trianon egy kicsit olyan a magyar nemzet számára, mint a zsidóknak a Holokauszt. Azt én sem értem, hogy miért kell visszasírni azokat a területeket, ahol már 1920-ban sem élt számottevő magyar népesség, de óriási, főként magyar lakta területet is elvettek (a 2. bécsi döntés ilyen szempontból korrekt volt, azonban sajnos egy tömeggyilkosnak köszönhettük, így ezeket a területeket el is veszítettük 45-ben). Trianon feldolgozását az is nehezíti, hogy 89-ig nem lehetett róla beszélni, mert aki felhozta rögtön fasiszta rendszerárulóvá vált.
A hülyeség sajnos - mint Murphy mondta (az összinteligencia állandó, a populáció nő) - megmarad. Ezen az oktatás valószínűleg tudna javítani (legalább a fiataloknak képesek lennének értelmesen gondolkodni), de amilyen állapotban van, erre esély sincs. Ráadásul az a gond, hogy egyes politikusok azért szépen ráerősítenek az összeesküvés elméletekre (pl. a szoci képviselők eskütétele magyar-izraeli kitűzővel *, a sikítozás a Szent Korona előtti jobbikos eskütétel ellen). Tényleg enyire hülyék, vagy direkt csinálják?
*: Igazán nincs semmi bajom a zsidó emberekkel (bár Izrael kisebbségpolitikája nagyon nem szimpatikus), de mi a búbánatos francnak kellett fennhagyni az eskütétel idejére?

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2010.05.23. 10:12:22

@evil overlord:
Erre mondom, hogy ezt azért le lehet specifikálni, bár ha a pofontól elesik, vagy csak fellökök valakit...
Az se jelentkezik azonnal, mert harmadszorra már amúgy is elég hosszú büntetéseket kapnak.
Nem biztos, az a 100k-s per lehet akár büntető ügy is, pl. sikkasztásnál, de ez mindegy, mert a büntető ügyek se sokkal gyorsabbak. Van egy bíró ismerősöm, aki gazdasági bűncselekményekkel foglalkozik. Ő panaszkodott nem rég, hogy 230 ügye van folyamatban. Ez nagyon sok.

Hasonló. Én még olvastam olyat, hogy egy zsidó mondjuk 30 milliós áldozatszámot hallucinált volna össze, de nem zárom ki, hogy léteznek ilyenek. Trianon esetében viszont a pápai felülvizsgálattól kezdve a zsidó összeesküvésig annyi marhaságot láttam már. De ugyanebbe a kategóriába tartozik a szemkilövetés legendája, az "el lehet menni" stb. Rohadtul nem érdekel senkit, hogy mi az igazság, csak az, hogy a csoportom mit vár el, hogy mit gondoljak róla.
Tényleg ennyire hülyék, ráadásul az MSZP-nek semmi PR érzéke nincsen. Még, amit jól csináltak se tudták kommunikálni.
Ám a ráerősítésnek ez a formája még a bocsánatos bűnök közé sorolható talán, nem úgy mint mondjuk a neoliberalizmus elleni lelkes küzdelem. Elérték, hogy úgy gyűlöli mindenki, hogy még senki se látta. Ez viszont szándékos dezinformáció. A politika kihasználja az emberek tudatlanságát.

evil overlord (törölt) 2010.05.23. 12:20:42

@Lord_Valdez: Ha jól tudom, általában szigorítani akarják a büntetési tételeket, amely erőszakos (különösen életellenes) bűncselekmények esetén helyes dolog (kinyílt a zsebemben a bicska, amikor a nyomorékká lőtt rendőrgyilkos rabló ügyvédje arról szövegelt, hogy az illető ne kapjon életfogytiglanit, mert a tolószék épp elég nagy büntetés: az ilyen örüljön annak, hogy nem lőtték agyon). A húszezer forintos szabálysértési határértéket is meg kellene szüntetni (bár ez bizonyára nem fog használni a bűnügyi statisztikának, de mi más lett volna az eredeti cél?), de a kisebb értékű vagyon ellenes cselekmények esetén (az első egy-két esetben) a kár megtérítését és közmunkát többre tartom mint a szabadságvesztést.
230 párhuzamos ügy? Te jó ég! Hogyan tudja észben tartani őket?

Én nem az áldozatok számára gondoltam, hanem arra, hogy hasonló lelki traumákról van szó: Trianonban mégiscsak kb. 5 millió magyar került a határon túlra, alapvetően ellenséges országok uralma alá (majd 45-ben a szerb szocialista testvéreink le is mészároltak közülük több ezret-tízezret). Nem tudom mi a meglepő abban, hogy van egy olyan réteg, ami szerint mindenről a zsidók tehetnek (a német párhuzam a Dolchstosslegende): egyszerűek mint a faék. A másik hasonlóan hülye (és veszélyes) társaság a militáns szélsőbal. Egyre kell figyelni: az ilyenek soha ne kapjanak hatalmat.

Egy olyan esetről biztosan tudok, hogy az áldozat megvakult az egyik szemére, de úgy rémlik, hogy volt még 1-2 eset. BTW, ilyen esetekben (amikor egyértelmű, hogy a rendőr bcs-t követ el) néha úgy érzem, hogy vissza kellene térni a régi módszerekhez: jelen esetben kitolni az illető rendőr (rendőr az ilyen?) szemét :) (Na jó, 10+ év a Csillagban is elég lenne.)
Az "el lehet menni"-ben az volt a durva, hogy a Pojáca ezt tényleg nem a zembereknek mondta, hanem a (többnyire külföldi) nagyvállalatok képviselőinek. Miért is kellene pl. az Audinak törődnie a magyar nyugdíjasokkal? Hiszen nincs pénzük Audit venni. (Ennyit arról, hogy Fletó a nemzetközi nagytőke kiszolgálója.)

Nem nagyon emlékszem, hogy a szocik túl sok jót csináltak volna, ha még a tervük (részben) értelmes is volt, a megvalósítást elcseszték.
A neoliberalizmus elleni kirohanások általában tényleg siralmasak: sosem tudom hogy sírjak vagy nevessek, amikor arról szövegelnek egyesek, hogy az elmúlt 8 évben neolib gazdaságpolitika folyt az országban (meg az EU-ban), bár a legszebb az, amikor a (társadalmi) liberalizmust címkézik neoliberalizmusként (bizonyára azért, mert az még ocsmányabb szó, muhaha). Azonban azt is hozzá kell tenni, hogy egy abszolút laissez-faire gazdaságpolitikájú ország lakosai jelentős része számára elég nagy szívás lenne, mert nem igaz, hogy a láthatatlan kéz mindent megold.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2010.05.23. 14:05:08

@evil overlord:
Szerintem meg általában véve nem helyes, mert lehetőség most is van, illetve fontos, hogy mindig legyen különbség a különböző súlyosságok között. Ha túl könnyen adnak életfogytot, akkor a szabályozás telítésbe kerül és ennek mindenféle perverz hatásai vannak.
A 20 ezer valóban irreálisan magas, de valamilyen limitet azért érdemes megtartani, mert ha pl. egy orgonalopás (ami gyakorlatilag anyák napi hagyomány) bűncselekmény, abból több baj származik, mint haszon.
Én egyébként ezért is szorgalmazom a Small Claims Court ötletét. Ott tipikusan egy tárgyalás egy óra. Nem csak tehermentesítené a nagyobb ügyek bíróságait, de talán a morális állapotoknak is használna.

A trauma mértékétől függetlenül túl sok a városi legenda. Pl. a hun-avar-szkíta-pártus-etruszk-viking-maja-szingaléz-magyar "elméleteket" az általános komplexusokat leszámítva aligha lehet traumához kötni.

Nem vonom kétségbe, hogy kilőtték valakinek az szemét, inkább arra gondolok, hogy elég abszurd elképzelni, hogy Gergényi leszól Kovács zászlósnak, hogy annak a kalapos ürgének lője már ki a szemét. Erre Kovács zászlós, akinek évi 10 golyónyi lőgyakorlata van, felemeli az valamilyen ügyben elkobzott puskát (mert nagyon úgy néz ki, hogy azzal lőttek, ami a kezükbe akadt), amit akkor lát először lát és célba veszi a kalapos ipse szemét és talál.
És még azt is sértve mondta, hogy jó, el lehet menni, de akkor ki fogja eltartani a közalkalmazottakat? Az egy más kérdés egy miniszterelnök ne hisztizzen, illetve, hogy ez miért kellene, hogy érdekeljen egy vállalatot?

Még a neolibek sem hírhedtnek teljes laissez-faire-t. Még szociális rendszert is tartanának fent, igaz sokkal egyszerűbbet. Egész érdekes elképzeléseik vannak egyébként. Nekem különösen az oktatási utalványos elképzeléseik tetszenek. Támogat, de megmarad a verseny az intézmények közt és a szülő is választhat.

evil overlord (törölt) 2010.05.23. 15:29:01

@Lord_Valdez: Nem a középkori szigort szeretném viszontlátni :), hanem azt, hogy aki bebizonyította, hogy tényleg veszélyes a társadalomra (szándékos emberölés, többször visszaeső erőszakos bűnöző stb.) az tényleg életfogytiglanit kapjon, a szabadulás legcsekélyebb esélye nélkül (ha kiderül - mint Mór esetében - akkor természetesen ki kell engedni + kárpótolni kell).
Az világos, hogy piti ügyeket nem érdemes bíróságra vinni, de ne a jegyző, hanem a rendőrség foglakozzon ezekkel az ügyekkel, mert:
- könnyű vezetni a priuszt, x. alkalom után automatikusan büntetőügy lehet belőle
- a rendőrséget veszélyesebb fenyegetni
A Small Claims Court ötlete tetszik.

Nem tudom mennyire függnek össze ezek a holdkóros hülyeségek Trianonnal, szerintem korábban is voltak már ilyen öteletek (pl. a finnugor ellenes vonal).

Az világos, hogy Gergényi nem adott olyan parancsot, hogy vakítsanak meg néhány embert, de a "túlkapásokat" (bűncslekményeket) elkövető rendőröket példásan meg kell büntetni. "A törvények mindenkire vobatkoznak, kommunistákra tízszeresen, százszorosan." Enélkül semmi tisztelete nem lesz az igazságszolgáltasnak, rendfentartásnak.

Pontosan, ne hisztizzen a globáltőkének, ők profitt termelni jöttek ide, nem azért, hogy hisztizést hallgassanak.

Világos, hogy a neolibek között is van eltérés, a laissez-faire a véglet. Az a baj, hogy itthon a neoliberalizmust Bokros Lajos (meg 1-2 Mihályi Péterhez hasonló futóbolond) képviseli. Bokros elképzeléseiben vannak jó komponensek, de az egész így nem megvalósítható: rengetegen éhenhalnának, ráadásul Bokros nem tűnik kompromisszumképesnek (no meg rossz lóra tett).
Az oktatási intézmények (meg a kórházak) közötti verseny jó lenne.

mcs · http://paralelart.wordpress.com/ 2010.05.24. 10:21:17

@evil overlord: @Lord_Valdez:

na, igaza volt a jobbiknak, alakul a nagykoalíció. pfuj.

evil overlord (törölt) 2010.05.24. 13:18:43

@mcs: Ja, a neolib-nemzeti lib. koalíció (bár a Jobbik szerint a Fidesz is nemzeti liberális).

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2010.05.24. 16:11:06

@mcs:
Nem kell pfujolni, még tart a tagfelvétel :)

szobakutty 2010.08.11. 17:55:41

@f.m.j.:
IGEN-IGEN-IGEN
már aszittem másnak nem tűnik fel csak nekem :)

OLVASÓK SZÁMA

AKTUÁLIS TÉMÁINK

MANDINER

Nincs megjeleníthető elem

JOBBKLIKK

Nincs megjeleníthető elem

CREATIVE COMMONS

Creative Commons Licenc
süti beállítások módosítása