Feltett kézzel a csatamezőre: a miniszter, aki bocsánatkéréssel kezdi

dobray I 2009.04.28. 19:38

Ilyen nincs mégegy: bemutatkozó találkozót szervez egy miniszter, és úgy leforrázzák, mint a törököket Eger védői a gulyással meg a szurokkal. Varga a Bajnai-kormány sokadik minisztere, aki nem éppen fényesen kezdi meg miniszteri karrierjét, de kétségtelenül tovább jutott (a kinevezésig legalábbis biztosan), mint Vahl Tamás, aki a Transparency International nyílt levele után visszalépett a jelöléstől, és legalább nem buktatta el az országgyűlés egyik bizottsága sem, mint Ficsor Ádámot. A sajtó, a fránya sajtó viszont már igen. Vagyis jobban mondva, Varga csakis saját felkészületlenségét hibáztathatja.

Varga Zoltán, a frissensült önkormányzati miniszter bemutatkozóján a következő esett meg az InfoRádió beszámolója szerint:

Varga Zoltán tárcavazető részben nem akart, részben bevallottan nem tudott válaszolni az újságírók több, konkrét választ igénylő kérdésére. Azt is csak a körülötte ülő államtitkárok emlékezetére hagyatkozva merte biztosra mondani, hogy az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztériumtól hatmilliárd forintot von el a válságkezelő kormány. Varga Zoltán még bocsánatot is kért azért, hogy kezdő politikus, és hogy újdonsült miniszterként sok mindenre nem tudja a választ.

(...)

Nem volt sokkal informatívabb az új miniszter kiosztott életrajza sem, bár annak megfogalmazói a tárcavezető orosházi üveggyári, majd Békés megyei közigazgatási karrierjének részletezésén túl valamiért fontosnak tartották azt is megjegyezni, hogy Varga Zoltán házában saját maga nyírja a füvet, szeret kirándulni és teniszezni, van egy újfunlandi kutyája és barackfákat gondoz, amelyek közül a kajsziból idén szép termés lesz az új önkormányzati miniszter kertjében.

Hát, miniszter úr talán jobban tenné, ha inkább most lemondana és visszamenne a kertjét gondozni. Hogy van az, hogy egy kezdő politikus rögtön miniszter lesz? Szakértő, áhá, kész, kalap, mondta nagyanyám. A fentiekből úgy tűnik, nem is szakértő, és nem is ért hozzá. Komolyan, ki látott már olyat, hogy a hadvezér feltett kézzel megy ki a harcmezőre? Szegény Varga Zoltán, új még a pályán, persze ilyenkor mondják, hogy talán még tiszta a keze. Hát, azt mondanám inkább, miniszter úr, műveljük kertjeinket, legalábbis Ön a magáét, Á la Candide. Kell a gondoskodás azoknak a barackfáknak.

Bár, ha azt vesszük, lehet, hogy éppen a fűnyírásban szerzett tapasztalatok miatt kell éppen ő Bajnainak...

 

Kapcsolódó írások:

Ez a sarc lesz a végső


A bejegyzés trackback címe:

https://konzervatorium.blog.hu/api/trackback/id/tr921092242

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Kifordított ország 2009.04.28. 20:14:34

Miniszteri fizetéscsökkentés - havi BRUTTÓ 91 000-el kevesebb...Ráadásul csak júniustól... Gondolom azért ki szeretnék próbálni milyen is egy egész havit megkapni. Nem tudom ki mennyire van tisztában azzal, hogy az alapilletmény 15 százalékos csökkentése…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BálnaUhr · http://balnavicc.blog.hu 2009.04.28. 19:54:48

Azon kívül, hogy mi ezt mind tudjuk, mi fog történni?

Ron bácsi 2009.04.28. 20:36:59

Szegény Varga, micsoda lúzer!

Szegény ország, ilyen lúzer kormánnyal...

okostojgli (törölt) 2009.04.28. 21:16:23

Szegény Konzervkák, micsoda lúzer blog!

Harald Blåtand 2009.04.28. 21:30:33

Na ilyen izzadsagszagu posztot se surun olvasni...

osborne 2009.04.28. 21:32:34

@okostojgli: kerüld is messziről ha lehet ;]]

a fennti bajszos úr elődjét már a madöf mágnesezi erősen:

www.hirszerzo.hu/cikk.csaszar_belepne_az_mdf-frakcioba_de_feltetelekkel.106486.html

Krokodil · http://sardobalo.blog.hu 2009.04.28. 21:43:41

A legutolsó mondat ugróhivatkozására kattintva minden pénzemet feltettem volna, hogy ez a link lesz:
kepviselofunky.blog.hu/2009/04/24/funyiros_gerrymandering
és mégdem ez volt. szerencse, hogy nem fogadtam.

Krokodil · http://sardobalo.blog.hu 2009.04.28. 22:20:31

@Ron bácsi: ez vicces, én most találkoztam először ezzel az okostojgli nickű arccal a kötöttségek nélkül blogon, és ott meg engem oltott be rögtön: "Ülj Viktor mellé!"
:)

Ron bácsi 2009.04.28. 22:26:09

@Krokodil: Ó kösz, akkor egy troll, vagy a szoci netkommandó egyik előörse.

I-brahi 2009.04.28. 22:42:30

Hát azért mindenféle színezetű kormányban volt már tapasztalatlan és tájékozatlan miniszterünk, a narancsban is bőven. Hibázott? Igen! Na és? Legalább beismerte! Tudnék olyanokat, akik nem így tettek... A szakértőnek pedig nem az az ismérve, hogy profi politikus, pont azért szakértő, mert NEM politikus. De semmi baj.

Tényleg erőltetett ez a poszt.

Dr Kangörény 2009.04.28. 23:22:35

Hááát, láttam én már nagyarcú határozott seggfejet miniszteri székben. Na az garázdálkodott ott igazán.

Rántott máj (törölt) 2009.04.29. 00:02:19

@I-brahi: Arrol nem is beszelve, hogy megneznem azt, aki az uj munkahelyen egy het mulva reszletes cegbemutatot tart es a legkisebb reszletekbe meno kerdesekre is tud valaszolni. Nagyon nem szimpatikus az uj kormany, foleg a vezetoje, de ez a mokus eppen ezzel lett az :)

rockjano 2009.04.29. 00:16:39

Nekem az jön le hogy a konzik nemigen tudnak mit kezdeni ezzel a kormánnyal. Próbálnak belekötni mindenhogy de ez azért nem ugyanaz.

Persze vannak marhaságok meg lesznek is, de a gyûlölet összetartó ereje már nem mûködik úgy.

És ez jóóóóó.

serwer 2009.04.29. 01:20:58

Ha valami hétpróbás, miniszterként már szerepelt gazember lenne a jelölt, akkor arról szólna a poszt.
Az a jó a szalonjobbos médiában, hogy minden napra találnak egy négert maguknak.

kpityu2 2009.04.29. 06:12:25

Igazán megértő vagyok meg minden, de remélem a malév nem így nevez ki pilótákat. Majd belejönnek.. :-) Efféle amatőröknél nincs jobb ? Végül is szarban a haza, csak elő kéne kapni néhány fickót, aki az Audi mellé vezetői tehetséget és képzést is kapott.

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2009.04.29. 06:31:59

Azt elismerem, hogy Gyeneseinél nem könnyebb rosszabbnak lenni. A fószer arca is szimpatikus, de ez a belépő azért mégiscsak gáz.

belekotty 2009.04.29. 06:36:13

Azért a háttérben a fordítottja is előfordul.
A Katona Tamást (nem az emdéefes) Gyurcsány parkoló pályára tette amikor még a pénzügyminisztérium közig államtitkáraként kimondta hogy kell a vagyon alapú adóztatás.
A Katona KSH elnök volt, az államkincstár elnöke, szóval régi vágású az apparátust és a költségvetés oda-vissza ismerő szakember.
Nos az új pénzügyminiszter első dolga volt hogy Katona Tamás ismét a pénzügyminiszter államtitkára. Nyílván tudja hogy az apparátust irányítani kell tudni, amihez viszont rutinos szakember kell.
Ez a baj a politikával, hogy a szakembereket is elmozdítják sokesetben.

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2009.04.29. 06:37:54

@I-brahi: Nem szakértőkre van szükség, hanem hozzáértő politikusokra. A politikát POLITIKUSOK csinálják. Ezért nem igaz @rockjano megjegyzése. Ugyanis eleve elutasítunk mindenkit, aki nem akar politizálni, mint Bajnai, mégis beül a parlamentbe, a kormányba. Ennél jobb fogást a labilis parlamenti többséggel együtt nem kell találni.
Plusz ez:
index.hu/velemeny/eheti/2009/03/30/butak/
és ez:
index.hu/gazdasag/magyar/2009/04/10/atveres_hogy_idot_veszitenenk_egy_elorehozottal/

borigabi 2009.04.29. 07:27:44

@Vendéan (dszg): És hozzáértő politikusokon kit értesz? Az elmúlt húsz évben az úgynevezett hozzáértő politikusok hazavágták a gazdaságot, összeugrasztottak a népet határon belül és kívül egyaránt, ami működött, addig módosítgatták, amíg gallyra nem ment. Bravó! Ilyet kérünk még sokat!

denever · http://graveyard.blog.hu/ 2009.04.29. 07:39:48

ha lehet választani, akkor a "most jöttem a falvédőről" kategória helyett a "hétpróbás gazember" image jobb lenne.
most.
különösképp úgy, hogy a végtelen nagy hatékonyság áll szemben az előrehozott választás időhúzó hülyepopulizmusával.

ennyi erővel bármelyikőtők lehetne tárcavezető, ha van valami cifrább öltönye. legfeljebb belemondja a mikrofonba, hogy bocs, most kötöttem le az ejtőernyőt, még új vagyok itt, az elődömet helyettesítem.

azt hiszem, a szakértőség mítosza már felőrlődött a valóság fogaskerekei között. az új minelnök pedig megválasztása előtt szalámízódott le.
sebaj, majd összeszorítja a száját, és lehet tényleg lelép.

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2009.04.29. 07:53:35

@borigabi: A semleges "szakértő" mitosza valóban egy balos mitosz, pontosabban a 80-as évek magyar reformértelmiségében - mondjuk Lengyel Lászlótól
Bokros Lajosig - kialakult mitosz, amit elsősorban az akkori bunkó pártvezetőkkel szemben alakítottak ki. 1990 után a szakértő / nem szakértő duma már nem ezt jelentette, hanem a legitim, jobboldali -
tehát a baloldali értelmiségnek nem tetsző - kormány ellen megfogalmazott politikai ellenérzéseknek volt a kód-nyelve. Ennyiben igaza volt Csurkának, amikor arról beszélt, hogy a szakértelem egy
bolsevik trükk.

Ettől függetlenül, a szakmáknak - jogász, orvos, mérnök, lakatos, tűzoltó, katona, vadakat terelő juhász - megvannak a maguk belső szabályai, meg hát megvannak a "technikai" tudásbeli követelmények. Tehát nem lehet orvos, aki nem érti a szakmát, de persze nem lehet minden szakmai kérdést a céhen belül hagyni, mert minden szakma.
Nemcsak a háború túl komoly dolog ahhoz, hogy a szakemberekre bízzák.

2009.04.29. 08:15:46

Varga egy tisztességes pali, én személyesen ismerem (nem spanom azért persze. :)

Annak ellenére is ez a véleményem, hogy abszolute nem húzok a pártjához.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2009.04.29. 08:20:44

@Vendéan (dszg):
Ahogy látom, a szoci kormányokat több irányból támadják a jobberek.
- eddig is a szakma nagyágyúja volt, tehát tettestárs....
- eddig nem volt benne a buliban, tehát hülye....
- eddig pártvonalon nyomult, tehát bűnöző és hülye is...

Óh, milyen eredeti.
Tisztára 98-2002.

Vahl például olyat követett el, hogy kartellezett.
Hú, mert az bűn.
A Fidesz-kormány nem is pályáztatott, csak egyből megnevezte a havert, akinek póstázzák a pénzt.
Az nem volt bűn.

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2009.04.29. 08:29:08

@simonmondja.: és ki emlékszik már IQ75 Tamásra, akinek külön kreáltak egy tárcát, csak azonnal nem foglalhatta el, mert előbb még le kellett államvizsgáznia.

most visszanézzem, mit írt akkor e nemes oldal vagy inkább hagyjuk???? :-D

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2009.04.29. 08:31:16

@idelle: és még egy dolog, csak úgy fordöfjúcsör: majd húsz év fidesz-kormányzás alatt is tessék minden ilyen ügyön ugyanilyen vehemenciával ironizálni... ;-)

ceterum censeo: Simicska for APEH-Chairman

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2009.04.29. 08:31:34

@simonmondja.: ki beszélt itt a Fideszről? szoci kormányokat több irányból támadják a jobberek, mert több irányból lehet támadni őket. Miért, a balosok nem támadják több irányból a jobber kormányokat?
Kartellezni márpedig bűn, és bünteti a GVH. Ez epdig kormányfüggetlen. sose olvastál még Fideszszidó posztot itt vagy a Reakción? Akkor elég szelektív a látásod, mert van bőven. amikor pedig egyvalakire írják ki a pályázatot, az uigyanaz, ha egyből megnevezed a havert, csak épp bújtatva. Cső.

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2009.04.29. 08:32:35

@idelle: akkor ez a nemes oldal még nem létezett. Neked is áll: sose olvastál még Fideszszidó posztot itt vagy a Reakción? Akkor elég szelektív a látásod, mert van bőven.

wakarek01 2009.04.29. 08:32:53

Egyébként nekem meg az ilyen írásoktól van hányingerem. Mindenki olyan okos, amikor mást kell fikázni. Kíváncsi lennék, hogy a "nagy kritikusok" mint a szerző a saját területén mire képes, (vagy mire volt képes első munkanapjainak egyikén?). Ez tipikus magyar mentalitás: fikázni, fikázni, panaszkodni, ülni otthon, hízni és búslakodni, hogy minden milyen szar...
Na, de majd ha jön egy kíváló konzervatív, mélymagyar kormány...akkor leszenk nagyszerű, szakértő, csak az ország érdekeit szeme előtt tartó, okos és szép miniszterek, ugye?

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2009.04.29. 08:38:02

@piper1: miniszternek nem kezdőket kell kinevezni. lásd fentebb. Az első munkanapomon én sem voltam kezdő, mivel előtte már jóideje űztem a szakmámat, miközben tanultam, aközben is. Eleinte hobbiból, érdeklődésből, aztán gyakornokként, stb. Azaz szép lassan beletanultam. a politikus is így "készül". Legalábbis így kellene készülnie.

Hollik István 2009.04.29. 08:48:56

Én ott voltam tegnap, és finom megjegyzés, hogy leégette magát: először azt mondta, hogy az önkomriknál egyszerre van hiány és pazarlás. Aztán azt mondta ez még sem így van, mert egy kis faluban tényleg nem tudnak pazarolni.
A sport ügyéről egyszerűen annyit mondott, hogy: ...ezeket a problémákat nem ebben az egy évben fogjuk mgoldani...
De biztos ne kell előrehozott választás, mi? Az elpocsékolt idő...

phaidros 2009.04.29. 08:56:37

Hát kétségtelen egy szakértői kormány egyik miniszterétől nem pont ilyen bemutatkozást vár az ember. Ha már _szakértői_. Akkor most már végképp nem tudom, hogy mit takar ez a jelző. És a tévedés elkerülése végett, egy nagy cégnél sem kezdhet így egy új főnök.

Viszont a balos nickek szórakoztatóak. Figyeljétek meg, ahogy közeleg a választás, egyre komolyabban hasonulnak meg. Ha a fideszkampányban az ég kékségéről lesz szó, akkor minimum vörös eget fognak propagálni vörös fejjel.

Én ezt nem tudom felfogni; mennyire kell droidnak lenni ahhoz, hogy a végsőkig valamiféle ideológiai vagy nem tudom mi által vezérelt oldalhoz ragaszkodjon az ember, annak ellenére, hogy előtte a teljes 7 éves szánalomkupac tetején a korona, a mostani "szakértői" kormány? Nekem a Fidesz ellenzékiségének első 4 éve elég volt ahhoz, hogy ne menjek szavazni, mert rájuk nem akartam, a vörösbarna oldalakra meg nem fogok - ezek meg kép pofára zabálják a vörös szart, és még csámcsognak is hozzá, hogy milyen finom.

Sir Humphrey · http://konzervatorium.blog.hu 2009.04.29. 08:56:50

@simonmondja.:

Kíváncsi vagyok, hogy 2010 után mit fognak 2002-2010-i stílusnak nevezni. De ez a sztori benne lesz a top 10-ben.

Sir Humphrey · http://konzervatorium.blog.hu 2009.04.29. 09:03:32

@idelle:

Tényleg, igazad van, szerintem is érthető és megérthető az, hogy egy miniszter nem ért a saját területéhez, sőt, nem látja át a szervezetet, vagy az aktuálisan futó ügyeket. Ez az elmúlt években igen elterjedt gyakorlat, csak van aki nem vallja be, hanem inkább játssza a határozott hülyét.
Fidesz-utálatból védeni egy vidámpark-kormányt kicsit szánalmas dolog.

mediainspector 2009.04.29. 09:10:07

Elég egyszerű figura lehet a min.úr, nyilván a helyén van ebben a kormányban a többi tisztességtelen alak között. Legfeljebb, a végén majd ő is azt fogja mondani, amit főnöke, Tollas Gordon: "nem értettünk hozzá..."

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2009.04.29. 09:59:57

@Vendéan (dszg):

Na, most ha ugyanaz a kartellezés, mint a havermegnevezés a Fidesz-érában, akkor
Orbán legalább akkora kartellező, mint Vahl, és nem igazán értem, hogy miért nem mond le a kormányzati tisztségről végleg?
Vagy mégsem ugyanaz.
Mert őt várjuk a következő kormányba, mint igazságosztót.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2009.04.29. 10:02:24

Ja, a posztokat nem sűrűn olvasom, úgyhogy ha van mire fölvágni, azt nevezd meg, mert úgy tudom elolvasni.

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2009.04.29. 10:20:32

@simonmondja.: :D:D:D olvass sűrűbben posztokat. Nem nevezek én meg neked semmit. nem mondtam, hogy a kartellezés és a havermegnevezés ugyanaz. néz utána a kartell fogalmának. Azt mondtam, hogy az ugyanaz, ha nincs közbeszerzés és ha úgy írják meg a pályázatot, hogy eleve egy cégre szablyák, így az egész formális.
Orbán meg nem tud lemondani semmilyen kormányzati tisztségről, mert nincs neki. Továbbá sosem voltak gazdasági pozíciói.
Egyébiránt meg:
szóval ha orbán nem jó, akkor maradjanak hét év totál kudarc után a szocik. Höhö.
index.hu/velemeny/eheti/2009/03/30/butak/
"Az az ért mégsem identitást, hogy acsatornában én vagyok a legkeményebb szardarab."

Sir Humphrey · http://konzervatorium.blog.hu 2009.04.29. 10:28:42

@Vendéan (dszg):

"Az az ért mégsem identitást, hogy acsatornában én vagyok a legkeményebb szardarab."

De mint a példa mutatja, van akinek ennyi is elég:(((

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2009.04.29. 10:37:22

@Vendéan (dszg):

Hát nem szomorú, hogy húsz év többpártrendszer után még mindig két kádárkori bútordarab váltja egymást, a szocik és a Vitya?
Jó, Neked ez elég.
Sajna én már felnőtt voltam Vitya kormánya alatt is, úgyhogy nem vagyok elájulva a lehetőségtől.

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2009.04.29. 10:43:24

@simonmondja.: ezzel az erővel te is és én is kádárkori bútordarabok vagyunk. Szerintem 98-2002 alapvetően tök rendben volt, a kisebb hibákkal együtt is.

wakarek01 2009.04.29. 10:53:51

98-2 tök rendben volt? a múlt megszépül Orbán papa bányáival, a soha nem működő több milliáőrdért vásárolt beléptető rendszerrel, Torgyán Józsival, Szolnok elitét fideszes polgármesterével, Orbánné szöllejével, a szétlopott országgal. Soroljam?

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2009.04.29. 10:55:03

@Vendéan (dszg):

Akkor éljen-éljen.
Leállítunk minden beruházást és örülünk a nemzeti egységnek.

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2009.04.29. 11:13:36

@piper1: Torgyán kényszer volt, és Orbánék szorították ki a politikából. Te kivel kötöttél volna koalíciót? MSZP? SZDSZ?:D:D:D:D:D

Szőlő baromság, a bányák is azok, Orbán papa a legropsszabb esetben is csak egy kishal volt a sok kommunista nagyprivtizátor között. De miafaszomnak jöttök ti mindig Orbánnal egy poszt alatt, aminek köze nincs Orbánhoz? Az előző hét évben nagyságrendekkel több szar halmozódott fel, mint Orbánék négy éve alatt összesen. És ti ezekhez ragaszkodtok? pffffffff

wakarek01 2009.04.29. 11:19:31

Bocsesz, csak arra reagáltam, hogy tök rendben volt? De itt lesz a lehetőség bizonyítani, AVi már annyira várja, hogy újra ő legyen a kiskirály ezen a kelet európai szemétdombon... jővőre valószínűleg megkaphatja. Addig is nézzétek tovább a fröcsögő HírTV-t és olvassatok hazudozó Magyar Nemzetet. Az jót tesz a lelki egészségnek..:)))

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2009.04.29. 11:31:20

@piper1: új lehetsz errefelé, külünben tudnád, hgoy a MAgya Nemzet szerint balliberális ékek vagyunk, és nem szeretnek minket.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2009.04.29. 11:32:47

@Vendéan (dszg):

Sőt. Már Orbánék előtt is volt szar.
És nem lapátolták el, hanem a hegyibe ültek.
Neked mégis megfelelt.
Nincsenek nagy elvárásaid.
A miniszterelnök sefteljen, amivel tud, az is okés neked.
Akkor meg minek irkálsz olyanokról cikizést, akik még nem utaltak a háztájiba állami pénzeket?

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2009.04.29. 11:36:02

@simonmondja.: te össze-vissza szövegelsz, komolyatlan módon. Írjál akkor te erről, de minden másról uis, időt és energiát nem kímélve, minden egyes felmerülő kérdésről. Kicsit túldimenzionálod a dolgot, nem?

wakarek01 2009.04.29. 11:44:52

MIndegy, ez egy szar poszt volt. Ezért baszogatni valakit, szerintem gagyi dolog. Az ügyek egyébként is mindig sokkal árnyaltabbak, mit ahogy azt a magyar média tálálja. Sok-sok végtelenül egyszerű, tájékozatlan, rosszindulatú, buta ember ír cikket, szerkeszt híranyagot a vezető és kevésbé vezető magyar sajtótermékekben úgy, hogy sokszor fingja nincs arról sem, hogy éppen hol van. Ma fikázni, baszogatni divat, mert nem kell hozzá tudás, tényfeltárás, utánajárás, kutatómunka, tanulás. Egyszerű és népszerű álláspont. És ettől butul a nép...:)

wakarek01 2009.04.29. 12:21:43

Egyébként Orbán jellemét pont Torgyán kicsinálása fémjelzi. Először letagadta, hogy koalícióra készül vele, miután az első forulót megnyerte az MSZP 1998-ban. Aztán leboltolta vele, hogy hány helyen lépjen vissza Józsi bácsi, körbenyalta a seggét, még virággal a kezében elment bohóckodni a leányfalusi torgyán-villába. Aztán miután már nem kellett neki, mert megvolt a kétéves! (igazán demokratikus húzás) költségvetés, kinyírta T.J. legfőbb fegyverhotdozóját Szabadit, aztán a fiával fenyegette, és végül seggberúgta saját korábbi harcostársát: Torgyánt. Szép, emberi, keresztényi magatartásról téve tanubizonyságot. Hát, most is valami hasonló vár majd rátok...

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2009.04.29. 12:29:37

@piper1: olvass utána a kérdésnek. Orbánnak sose volt Torgyán a harcostársa, ez az egész kéynszer volt, a politika pedig részben a kényszerek kezelésének művészete. Egyébként attól még, hogy valakinek nem tökélets a jelleme, még nem kell utálni. Mert Feriék aztán nagyon keresztényiek.

wakarek01 2009.04.29. 12:54:38

Ki beszélt itt Feriről.?Szóval, ami az egyik helyen hazugság az a másikon "kényszer". Ami az egyik helyen ügyes húzás, az a másik helyen hazaárulás...aha...Na jó, ha Torgyán nem harcostárs volt akkor mi? A koalíciós partner mi másként aposztrofálható ebben a konstellációban? Amit Orbán művelt Torgyánnal az több volt emberi gyengeségnél és kényszernél. Sokmindet elárult arról, hogy Orbán miként gondolkdik a világról, emberekről, barátságról, szövetségről. Ez egyébként nem is lenne érdekes, ha nem Orbán lenne annak az ellenzéknek a vezére, aki éppen hatalomra készül.

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2009.04.29. 13:00:23

@Vendéan (dszg): hát persze.

szidás 1: hggrgrggrgrgrgrgrgr $$$$łłłł\[|[í\ä[\ä\|äí[qe ghjgqwejhqgfjwfwifgwei lwejfiowefjweof hgrgrgrgrgrgrgrgr :_DDDD HAHAHAHA guqsgufuifgqwefeguqw lsfjakfhjklhafkl GRGRGRRGRGR stb.

szidás 2: hm-hm.

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2009.04.29. 13:05:31

@Sir Humphrey: amennyiben nem úgy választódnak a miniszterek, hogy 30 évet eltöltenek ugyanabban a minisztériumban, majd amikor már kisujjukban van az egész, akkor megkapják a bársonyszéket, akkor azért nem olyan meglepő a dolog. (már persze nem számítva a Műszörnyülködők Polgári Körét... ;-)

kár, hogy sem Te, sem nagyon sokan nem tudják, hogy működik egy minisztérium. nem tudják, hogy az egy-egy minisztériumban futó ügyek nagy részéről nem is értesül a miniszter, mert az apparátus a legfontosabb ügyekről is csak rövid összefoglalókat készít, amit aztán a miniszter vagy elolvas vagy nem. és nem olyan miniszterek, mint a postban szereplők, hanem olyanok, akik szakmájuk kiváló munkásai.

de még jó, hogy ebben az országban mindenki tökéletesen ért ahhoz, amit csinál, leszámítva a komcsikat és azok minisztereit. sose legyen nagyobb bajotok...

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2009.04.29. 13:07:55

@Vendéan (dszg):
Kényszer? Szerintem a hatalomra kerülés vágya nem nevezhető kényszernek. Legalábbis politikai értelemben nem. Léteznek kényszeres vágyak, de azok nem a politikára tartoznak :)
Nem tudom, szóval vágy ide vagy oda, de Torgyán azért túlzás volt. Én nem mertem volna vállalni. Torgyánnál károsabb ember nem sok akadt a rendszerváltás óta. Sőt megkockáztatom, hogy ő tett a legtöbbet a jelenlegi megosztottságért. Ő sokkal nagyobb tömegeket tudott felhergelni, mint azóta bármelyik radikális.
Szerintem egyébként az FKGP, leginkább saját magát nyírta ki az állandó belharcaival. Ám az igazi baj, hogy a Fidesz a szétszakadó pártból pótolta a középről elvesztett szavazóit. (szerintem ez nem igazán tett jót neki)

Ami a szakértőiséget illeti, lehet, hogy bolsevik-trükk, de bejött. Mégpedig pont azért tudott bejönni, mint szlogen, mert volt egy MDF (Magyar Dilettáns Fórum a korabeli köznyelv szerint). Az Antall-kormány teljesítményét azóta sem sikerült alulmúlni, pedig többen nagyon keményen megpróbálták :).

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2009.04.29. 13:25:30

@Lord_Valdez: Antall József a magyar demokrácia eddig is legfantasztikusabb politikusa volt, egy úriember, aki nagybetűs Politikus volt, a szó klasszikus értelmében, és nagyon jól kormányzott. Mi volt szar, amit csinált? Továbbra is tartom, hogy kényszer volt Orbánnak Torgyán (ahogyan korábban Antallnak is, olvassátok el legalább Debreczeni könyveit). Antallra egész Európában rácsodálkoztak, hogy miként kerül elő egy gentleman nyugati kereszténydemokrata típusú politikus a keleti blokkból ilyen hirtelen. Kevés idő adatott neki, kormányaát hozzáértők alkották, habár sajnos a politikához nem értettek, mivel épp a kommenizmus után voltunk. Legyetek már realisták.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2009.04.29. 13:42:58

@Vendéan (dszg):
Nehéz elkülöníteni egy miniszterelnök személyét a kormányától, ezért nem is azt mondtam, hogy Antall csinálta rosszul, hanem hogy az Antall-kormány.
Néhányukat még ti is beválasztottátok ebben az illusztris társaságba :
konzervatorium.blog.hu/2008/01/06/szegyenkormany
Mi minden volt szar, ehhez meg kell erőltetnem az emlékező tehetségem, mert régen volt. Lássuk a kárpótlás, ami talán az egyik legnagyobb kudarctörténet a rendszerváltás óta. Az olajmaffia kiépülését okozó szabályozás, a TSZ-ek szétverése, a horvát fegyverüzlet, a tejtúltermelés sajátos intervenciós megoldása, ami után hiány alakult ki stb.

Debreczenit nem nagy kunszt lenyűgözni.

Gandalf Garaboncias 2009.04.29. 13:51:01

Ha már kézfeltevés és bocsánatkérés:

www.hetivalasz.hu/cikk/0904/esterhazy_peter_figyelmebe

(Nem kapcsolódik szigorúan ide, de erről eszembe jutott.)

Sir Humphrey · http://konzervatorium.blog.hu 2009.04.29. 15:35:19

@idelle:

Ez így van, se a minisztériumokban, sem más közig intézményben a vezető nincs tisztában minden egyes üggyel, sőt, nagyon sok dologhoz nem ért, mert nem is kell értenie hozzá. A lényeges az, hogy átlássa a szervezet működését, tisztában legyen az állomány helyzetével, az egyes főcsoportfőnökök/főosztályvezetők felől folyamatosan információkat kapjon a szervezeten belüli munkafolyamatokról, emellett összefoglalókat is kap persze. Valamint a kormány programjának megvalósításának ráeső részét is intézi, de persze a saját intézményének/ágazatának érdekeit is delegálja a kormány felé. Nem kell szakértőnek lenni, mert mint itt sok helyen leírtuk a "szakértő" fogalma egy hülyeség, ezt Oszkó Péter példáján keresztül nagyon jól látszik (előbb független szakértő, egy fajta programmal, majd pénzügyminiszter, még egy fajta programmal...ami a két dolog között történt, ezt úgy hívják, hogy politika ).
De az azért elvárható, hogy egy kríziskormányban, egy fontos szakterületet képviselő miniszter az egyik első sajtótájékoztatóján a saját tárcáját, vagy szakterületét érintő elvonások kapcsán igenis annyi számról tudjon, amennyiről csak tud. És még azt is elmondja, hogy az elkövetkező egy éveben nagyjából milyen politika várható az ő szakterületén. Ne értsd félre, én nem egy debattőre vágyom, hanem a helyzet komolyságához méltó emberre. Lehet, hogy ez az ember a nap 90%-ban felkészült, és pont beletrafáltunk a 10%-ba, dehát istenem. Vagy mégsem olyan nagy a gond és az önkormányzati szféra megengedhet egy kis lazaságot?Akkor miért kellett szakértői kormány, és miniszterváltás azon a poszton?

OLVASÓK SZÁMA

AKTUÁLIS TÉMÁINK

MANDINER

Nincs megjeleníthető elem

JOBBKLIKK

Nincs megjeleníthető elem

CREATIVE COMMONS

Creative Commons Licenc
süti beállítások módosítása