„Az utóbbi évek legkomolyabb magyar irodalmi sikere Nádas Péter Párhuzamos történetek című óriásmunkájának egészen elképesztő külföldi fogadtatása: az hagyján, hogy szeretik a könyvet, de Nobel-díjra esélyesnek is tartják. Az író február 3. óta francia és német turnén van, interjúkat ad és felolvas. A nemzetközi figyelem olyan jelentős, hogy jelen pillanatban nem tűnik túlzásnak a Nobel-díj sem. Erről persze senki nem beszélt az asztalnál, finom utalások voltak, de kitért Nádas a válaszadás elől” – írja a Könyvesblog. (És íme itt a legfrissebb jóslat.)
Letterforce írása
Ennek kapcsán érdemes visszamennünk egy nevezetes (vagy már elfelejtett?)
botrányig, amikor Pozsonyi Ádám a következőket találta mondani: „’Spiró ótvar, Konrád átok, Nádastól meg mindjárt hányok!’ Ez legyen a felállítandó kis szabadcsapatok indulója, kik hősi, szent harcba indulnak a magyar szellemi élet megtisztításáért.”
Hagyjuk Spirót, meg Konrádot. Nádassal kapcsolatban viszont meg kell említsem azt, hogy volt olyan írása, amelytől engem is a hányinger kerülgetett (volt pozitív élményem is vele kapcsolatban). Idéznék egy nem éppen jobbos folyóiratból, a
Mozgó Világból:
„Az anus mundi és a hozzá kapcsolódó szkatologikus látomás így a legáltalánosabb, egyben legkonkrétabb antropológiai jelkép is a regényben. Test a testtel a maga anyagi realitásában csupán egyféleképpen kapcsolódhat össze: úgy, hogy testének váladékait a másik testébe üríti, illetve a másik testének váladékait a maga testébe fogadja. Inter urinas et faeces nascimur, „húgyban-szarban születünk", mondotta Ágoston, váladékaink és az őket kiválasztó, illetve - mások váladékainak esetében - elnyelő testnyílásaink az egyetlen kommunikációs közegünk, sugallja Nádas a Párhuzamos történetek minden lapján. Szereplőinek élete, az őket hajtó vágy az emberi közösség vágya, a másik testével folytatott anyagcsere jegyében telik -A vágy ezért fordul agresszióba, személyesbe, de kollektív és hatalmi erőszakba is, mely a másik ember testébe való behatolással, a másik test elroncsolásával és megcsonkításával, emberek, illetve embertömegek megkínzásával és megsemmisítésével kísérti meg a tragikusan lehetetlent: a másik testének teljes magunkévá tételét. Ez csupán egyetlen módon lehetséges: emberevés formájában. (Nádas regénye ezt az instanciát is tartalmazza.)”
A lényeg ez: „testnyílásaink az egyetlen kommunikációs közegünk, sugallja Nádas a Párhuzamos történetek minden lapján”.
Ezt Nádas ráadásul úgy sugallja, hogy közben bőségesen olvashatunk pornográf jeleneteket a regényben . Remélem érthető: a nagy baj az, hogy Nádas szerint ez az egyetlen kommunikációs közegünk (pozitív és negatív értelemben is), és ezt valóban sok esetben hányingert keltő naturalitással ábrázolja. Így részben érthetőek Pozsonyi indulatai – de csak annyira ,amennyire a kocsmában dühöngő részeg hentes indulata is érthető néha ( többnyire nem), hiszen ez a hentes is emberből van, őt is éri sérelem. Ezért fontos, hogy nemcsak a hírlapi kocsmák hőzöngői, hanem komoly elemzők is rámutatnak egy-két gondra Nádassal kapcsolatban, és ez egy esetleges Nobel-díjas esetében nem mellékes.
A Holmiban azt
írja Radnóti Sándor ( szintén nem szélsőjobbos vándorprédikátor): „nemcsak kozmikus és metafizikus hagyományaitól szabadul meg, hanem a pőre nemiség formájában elveszíti az olyan – meglehet – humanista vezérfogalmakkal is a kapcsolatát, mint a szerelem, a barátság, a szeretet és a szolidaritás.” Súlyos mondatok.
Elemzése végén épp emiatt Radnóti le is vonja a következtetést: „A nagy teljesítménynek kijáró tisztelettel követtem Nádas Péter művészi radikalizmusát, amellyel mélyre ható módon és alapos okkal szakított az európai humanizmus hagyományával. Igent mondok a regény világára, amely e hagyomány hatalmas provokációjaként, ellenpróbájaként gyarapítja a létről való tudásunkat. De – az esztétikai ítélettől függetlenül s mégsem elhallgatható módon – nemet mondok világnézetére.”
Radnóti tehát a humanizmussal való szakítás miatt tartja elfogadhatatlannak (bár esztétikailag értékesnek) Nádas művét. Nagyon is becsülendő, hogy Radnóti nem gondolja azt, hogy értékelésének az esztétika területére kellene korlátozódnia, ezért kimondja a világnézeti-morális értékelését is. Takács Ferenc idézett mondatai a Mozgó Világból világosan definiálják, mit is jelent a humanizmussal való szakítás: „testnyílásaink az egyetlen kommunikációs közegünk, sugallja Nádas a Párhuzamos történetek minden lapján”, azaz az ember csak test vagy az embernek a test a lényege és csak a test.
Takács szól az irodalmi rokonságról is: „Mindez – a testébe zárt, céltalanul keveredő, apátlan-anyátlan emberiség analitikus rémlátomása – persze legalább annyira a ráció műve, mint amennyire az imaginációé; fikció, de teória is. Nádas könyve – a kortársi rokonság mellett – ebben a kora modern korszak epikájára emlékezik termékenyen: roman philosophique, azaz a világ elbeszélői újrafogalmazása, de közben bölcselet, antropológiai traktátus is, a Justine, a Veszedelmes viszonyok, a Gulliver negyedik utazása ember- és testtanának hű tanítványa; egyben hozzájuk mérendő – és mérhető – mesteri teljesítmény.”
Emeljük itt ki a
Justine-t, Sade márki egyik legfontosabb művét és a
Veszedelmes viszonyokat, mivel Takács szerint ezekkel van rokonságban Nádas
fallikus regénye. Békés Márton
mutatta be, hogy az említett két szerző gyakorlatilag a mai pornómogulok előfutára:
„Mielőtt 1789-ben megostromolták a Bastille-t, már kibontakozott a politikai röpirat-irodalom, amelyet azonban megelőzött a felvilágosodás racionalista-materialista filozófusainak világképet átalakító munkássága. A bonyolult fejtegetések mellett, amelyek a francia forradalmat bölcseleti úton készítették elő, létezett egy másik szellemi áramlat is, amelynek kevésbé épületes termékeit titkon olvasták, és a könyvespolcok hátsó részén rejtegették. A ledér viselkedést ünneplő és az egyház által felügyelt erkölcsöket kigúnyoló, pikáns irodalmi fércművek a felvilágosodás vulgarizált mondanivalójával ötvözték a meglehetősen frivol tartalmat. A szabad szájú ponyvairodalom a fennálló társadalom erkölcsi támasztékainak meglazítása érdekében alkalmazta a pornográfiát. Vagyis a magánélet legbelső szeletét a radikális politikai változások céljából exponálta.
A nevesebb libertinus szerzők között találjuk Choderlos de Laclost, aki Veszedelmes viszonyok című művének erotikus betéteivel bontogatta az erkölcsi korlátokat. Nála még ismertebb a szadizmus névadója, számos perverzitást propagáló munka szerzője (Juliette, avagy a bűn virágzása, Justine, avagy az erény meghurcoltatása, Filozófia a budoárban, Szodoma 120 napja). De Sade márkiról van szó, akit kicsapongó életvitele, istenkáromlása, verbális és fizikai inzultusai miatt egyaránt börtönbe vetettek a forradalom előtt, a jakobinus diktatúra alatt, Napóleon császársága idején és a Bourbon-restauráció éveiben. A szodomita főnemes már nem csupán kikezdeni akarta a katolikus erkölcsiséget, hanem alternatív, ellenséges fantáziavilágot talált ki.
Szeretném hinni, hogy amiként sírom is jeltelen lesz a földön, úgy emlékemnek sem marad nyoma az emberi elmékben – szólt Sade végakarata. Nem így lett, sőt a radikális libertinusoktól nyílegyenes út vezetett a XXI. századi pornómogulokig.”
(Egyébként Békés Márton ezen írása azért is fontos, mert jól mutatja be azt a helyzetet, hogy a lényeges kérdések kapcsolódnak ugyan a politikához, de egyben túl is mutatnak azon. A politika gyakran csak az egész társadalomra jellemző morális állapotokat tükrözi. A megoldások is az erkölcsi megújulásban keresendőek elsősorbanm , amiért elsődlegesen nem politikai eszközökkel lehet tenni.)
Nádas könyve rengeteg direkt pornográf részt is tartalmaz. Bazsányi Sándor
említi a Holmiban: „Mondjuk azt, hogy noha Nádas látszat szerint olykor fejezeteken át folyamatosan a férfi nemi szervről beszél, zavarbaejtő aprólékossággal méghozzá, ámde valójában nem ez a lényeg. És hogy mi a lényeg, azt meg éppen azért nem tudhatjuk, mert el van leplezve.”
Mondjuk a magyarázat hülyeségnek tűnik, de csak az ábrázolásmód leírása miatt idéztem (a közvetlen példákat mellőzném: elég vaskalapos konzervatív vagyok e téren). Érdemes még az ÉS cikkének címét idézni ( egy külhoni lap jellemzi ezzel a Párhuzamos történeteket): Az idegvégződések szégyenérzetet nem ismerő hőskölteménye.
Igen, talán ez az, amire Radnóti is gondolt: a szégyenérzet nem ismerése szakítás az európai humanizmus hagyományával (amely humanizmusnak fontos eleme a zsidó-keresztény hagyomány is). Ez azt is jelenti, hogy egy műnek az esztétikain túlmutató morális-szellemi hatása van (jól példázza ezt a Sorstalanság ebben a vonatkozásban pozitív esete). Ha Nádas művéért Nobel-díjat kap is, akkor is tovább kell folytatni az ebben a posztban csak röviden jelzett problémák és súlyos kérdések feltárását, mert nem engedhető meg, hogy egy ilyen nagyon komolyan problematikus ( bár színvonalas) mű mintaadó szellemi szerepre tegyen szert.
Jó, ha tudatosítjuk: van élet a politikán túl is. Valójában pont arról van szó, hogy a politika inkább részhalmaza az erkölcsi-szellemi állapot nagyobb halmazának. Másrészt gyakran leértékeljük-lebecsüljük a szellemi tekintélyek szerepét a közéletben, pedig nagyon is befolyásolják egy ország atmoszféráját. Nádas ráadásul maga is
felvállalja ezt a szerepet.
Magyarul és
németül is nagyívű esszékben értelmezi a magyar állapotokat (értelmezésével
vitába is szállnak). Mindebből következik (ahogy ezt felismerte Radnóti Sándor is), hogy nem kerülhetőek meg a legfontosabb regényének morális jellegű kérdései. Végezetül nézzük, hogyan
foglalja össze Nádas maga saját művét:
„A Párhuzamos történetekről, amit Németországban az irodalmi Nobel-díj várományosának tartanak, Forgách András a könyvfesztiválon azt kérdezte, ha pár mondatban össze kellene foglalnia, mit mondana. Mire Nádas Péter azt felelte, hogy Jancsi szereti Piroskát, Piroska egy ideig szereti Jancsit, aztán nem szereti. Tulajdonképpen minden erről szól. Kaotikusak vagyunk valamennyien, nagyon igyekszünk, de lényegében a testünk, mint olyan, anarchista.”
Kövesd a Konzervatóriumot a Facebookon is!
