Táncház: az élő hagyomány

Szilvay Gergely I 2011.04.04. 07:20

„Ez a legény úgy nyomja!
Feltesszük a jutyubra!”

Él-e még a táncház? – szokta volt kérdezni állítólag Roger Scruton Budapesten jártában, és ha igenlő választ kap, megnyugszik, hogy áll még a világ. A hétvégén volt a harmincadik táncház-találkozó, és az 1951-ben alapított Magyar Állami Népi Együttes is jubileumát ünnepli.

A magyar néptáncok nem éppen gender-kompatibilisek, határozottan jelenítik meg a klasszikus férfi-női szerepeket. Nem éppen úgy, hogy az asszonynak kell mindent csinálnia, hiszen ugyan számos táncban ide-oda forgatják a nőket, és a férfi csak párat lépked, máskor viszont éppen a nőknek nincs sok dolga. Viszont a férfi irányít, szó szerint körülötte zajlik az élet, például szinte maga körül forgatja a nőt, mintha egyik lába le lenne szögezve. Máskor meg teszi magát, bemutatja, mit tud, csapásol, és eközben a nőre támaszkodik. Nagyfokú egymásra figyelés szükségeltetik, hogy a két, egymást kiegészítő szerepből szép és élvezetes tánc alakuljon ki. A magyar táncokból férfiasságot és nőiességet lehet tanulni.

Az első, még csak a szűk szakmai elitnek szóló táncház a Liszt Ferenc téri könyvklubban nyílt 1972. május 6-án, széki mintára (a táncház kifejezés is Székről származik, más tájakon máshogy hívták az „intézményt”). Ezt aztán a nagy sikerre való tekintettel június 10-én és merész módon október 23-án, az 1956-os forradalom kitörésének évfordulóján is megismételték a Bartók, a Bihari, a Vadrózsák és a Vasas táncegyüttes részvételével.

Az első, mindenki számára nyitott táncház, Sebő Ferencék kétheti klubja a Kassák Klubban nyílt meg 1973. november 13-án. Ez hamar olyannyira népszerű lett, hogy estjeit egy idő után már a III/III-as ügynökök is látogatták. Hiába, jelentősebb konspirációt nem tudtak leleplezni, viszont nacionalista propagandaként értékelték az előadásokkal, a paraszti kultúráról szóló ismeretek átadásával bővített táncházasdit. A pártállamnak vége lett, a táncházmozgalom azonban - ha kisebb hullámvölgyek érték is - még mindig él. (Kicsit bővebben, az egész magyar könnyűzene-történet kontextusába ágyazva a folkról, táncházmozgalomról lásd: Sebők János-Jávorszky Béla Szilárd: A magyarock története 1-2.)

Nem is akármennyire, hiszen nemrég ünnepelte három éves fennállását a félig-meddig kényszerből született Gödör-táncház (Miért nem emigrálnak a magyarok?), ami sokáig többnyire kéthetente jelentkezett, azonban a három éves ünnepi táncház előtt éppen jó ideig zárva volt. A Gödörben azután nyílt táncház, hogy az Almássy téri szabadidőközpontot eladták szállodának, így az ott otthonra találó programsorozatoknak, köztük a táncház-mozgalom zászlóshajós estjeinek is távoznia kellett. Ehelyett szervezték meg a Gödör táncházát, ami kicsit kirakat-jelleget öltött. Ennek vannak hátrányai, például hogy nem igazán meghitt a hangulat, sokszor tömeg van, ezért aztán sok bennfentes táncházas fanyalog is a Gödör említésekor. Táncolni azonban minden további nélkül lehet ott is, ráadásul a Gödör helyzetéből adódóan a táncház így közszemlére tétetett, tavasztól őszig rengeteg külföldit lehet látni, amint ledöbbenve fotózza és bámulja fél óra hosszat az épp mezőségit, kalotaszegit vagy vajdaszentiványit táncoló párokat. Szóval a Gödörtől a táncházmozgalom kicsit jobban bekerült a köztudatba. (Tudom, tudom, nem szeretjük a mozgalom szót, de ezen esetben tekintsünk el e felszínes fogalmi egyezéstől. Különbenis, a táncház-mozgalom részének lenni nem feltétlenül jelent mozgalmárkodást.)

A kommunista rezsim a munkás-paraszt összefogás jegyében és kirakataként karolta fel a hagyományőrző egyesületeket, amiket azonban szigorú keretek között igyekezett tartani, a néptáncot imigyen egyre inkább a maga múzeumába, a színpadra száműzve. Ebbe a levesbe köptek bele az első táncházak megszervezői. Az előzmények a hatvanas évek folkreneszánszához kötődnek, Martin Györgyék táncgyűjtéseihez, Tímár Sándorhoz és a népzene felé forduló fiatalokhoz (Sebő, Muzsikás, Vujicsics, stb), az újult erőre kapó népdalgyűjtésekhez, hogy a teljesség nélkül felvillantsunk pár fontos momentumot. Ehhez csatlakozott a folkzenei robbanás: a Kolinda például már akkor világzenét játszott, amikor még ez a fogalom nem is létezett, ahogy azt többen megjegyezték már, de ez a megállapítás nem csak a Kolindára igaz, hanem mindenki másra is, aki alaposabban bele mert buherálni a „csak tiszta forrásból” származó muzsikába.

Ettől kezdve a színpadi kompozíciókban utazó táncegyüttesek és a táncházmozgalom kölcsönösen termékenyíti meg egymást. Lehet mondani, hogy a színpadi kompozíció steriles, múzeumi vitrines, amiben van némi igazság, de mégis igaztalan vád, hiszen a tánckompozícióknak, mint szerzői műveknek, miért is ne lehetne létjogosultsága? Ha Petőfiék meríthettek a népköltészetből, a táncosok is meríthetnek a néptáncból, vagy komponálhatják meg azt. És ezzel a problematikával rögtön az örök „szakmai” kérdések sűrűjében találjuk magunkat, amelyekre sokan választ adtak a maguk módján, és amelyek örök témák a maguk köreiben.

Jól ismert néprajzi-kultúrtörténeti közhely, hogy a népi kultúra sokat merített a magaskultúrából. Aztán az is kiderült, hogy ez fordítva is igaz. Utóbbi kiegészítés a táncházmozgalomra is igaz lehet, ha azt vesszük, hogy számos olyan bál van, ahol a latin táncok, a gyertyafény-keringő és a rocky közé már beférkőzött pár néptánc is, bár főleg az egyszerűbb körtáncok, magyarán a moldvai (hiszen azt nem nehéz megtanulni tíz perc alatt). Egyébként is, a város-vidék kettőse inkább földrajzi kérdés (főleg ma), mintsem  magas- és populáris kultúra kérdése. A népi kultúra ugyanis valahogy beszorult e kettő közé, vagy éppen inkább kiszorult onnan, vagyis sosem volt benne, mivelhogy a populáris, tömegkultúra megjelenése azzal egyidős, ahogy a népi kultúra nekikezdett visszaszorulni.

A földrajzi (horizontális) és az elit-népi-tömeg- (vertikális)  szembeállítás egyszerre is érvényesíthető, ha azt vesszük, hogy egyfajta helycserés támadásnak lehetünk szemtanúi: ahogy az új tömegkultúra (mulatós) áthatotta a vidéket (kocsmai zenegépek), az épp, részben emiatt eltűnő, hagyományos népi kultúra utat talált a városba (ez azonban nem tömegkultúra). Ami régen vidéki-köznapi, természetes volt, az a tömegtársadalom korában a városi magaskultúra (vagy a középosztályi közkultúra) egyik szubkultúrává változott. (Feltéve, hogy még beszélhetünk a kultúra különböző szintjeiről, és az egész nem vált egy nagy masszává, vagy nincs az egész a feje tetejére állítva).  És ma már a városi táncházasok viszik vissza több faluba a saját táncukat. A táncházmozgalom alapvetően városi jelenség, a maga módján túl van a (ma már bizonyosan kissé mesterséges és erőltetett) nép-urbánus vitán is (persze sosem volt benne, de jellegéből adódóan hozzácsapható lenne, evidensen a népi oldalon).

 Olyan, hogy magyar néptánc, nincs, inkább magyar néptáncok vannak, azaz tájegységek táncai, sőt, minden falunak külön tánca (persze ez is közhely).  Azonban mégis van egy alapvetően közös motívumkincs.  Ugyan az összes még megtanulható magyar néptáncokat képtelenség egy személyben elsajátítani, a táncháznak megvannak a mag divatjai, a maga kialakult hagyománya. Ez mutat némi hangsúlyeltolódást az Erdélyi-medence látványos és nem könnyen elsajátítható táncai felé.

Én nem tartozom az autentikusság integralistái közé: szükség van a gyűjtésekre és az adatközlőktől származó népdal és –tánckincsre (Pátria-, Új Pátria-sorozat, Utolsó óra-gyűjtés, stb), természetesen mindig kell, aki ezeket játssza, de miért is ne lenne létjogosultsága a népzenét alapanyagként használó, azt megbolondító ötleteknek: Vízöntő, Makám, Gépfolklór, Barbaro, újabban a Csík zenekar és személyes kedvencem, a Napra, stb. (Az álnépies, egy hegedűtől magát folkrocknak képzelő, semmitmondó szövegekkel operáló, dagályos és közhelyes Kormoránt inkább felejtsük el.) Nem hiszem, hogy ezeknek az egyetlen feladata a népzene felé vezető híd kiépítése lenne, ez maximum csak melléktermék, zenéjük a saját jogán létezik, nem segédeszköz.

Mindenesetre a táncházmozgalom a kultúrpesszimizmus és a kultúroptimizmus sajátos, közös megnyilvánulása: összefonódva, átitatódva a néprajzi, népzenei hivatalos intézményrendszerrel (többek közt: Hagyományok Háza, Fonó, Folkrádió, folkMAGazin, Táncház Egyesület, stb) oktatással, zenei élettel, tudománnyal, stb, egyszerre van benne jelen a népi hagyományért való aggódás, dokumentálásának, átmentésének féltő vágya, lassú eltűnése felett való szomorkodás, és a hagyomány szerves tovább éltetése, aminek a néptánc városi továbbélése, a táncházak maguk a bizonyítékai, amit nyugodtan nevezhetünk élő (ennek következtében sokszínű és alakuló) hagyománynak (hiszen a hagyomány, amit itt most nem a politikai hagyomány értelmében használok, ahogy azt általában szoktuk a Konzervatóriumon, jó esetben nem lezárt, ha lezáratlan, akkor viszont fluid, természetes módon változik).

Amikor „a fiatalok” szórakozási, diszkóba járási szokásai felett való – valljuk meg, kissé közhelyes és unalmas – kesergés hangjai fölerősödnek, olyankor juttassuk eszünkbe, hogy sokan járnak – akár a diszkók és koncertek mellett, után, előtt – táncházakba is. És elsősorban nem azért, mert nemzetiek, mert hagyományt akarnak őrizni – persze azért is –, hanem azért, mert egyszerűen szeretnek táncolni. Roger Scruton nyugodtan alhat, aztán – ahogy egy ismerősöm fogalmazott a minap – hogy mindez pár generáció hobbija marad, vagy hosszabb távon is létezni fog, az meg legyen a jövő gondja.

Kövesd a Konzervatóriumot a Facebookon is!



A bejegyzés trackback címe:

https://konzervatorium.blog.hu/api/trackback/id/tr582794615

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A szabadpénz rendszere kizárja a spekulációt 2011.04.11. 10:26:24

  Íme a cenzúrázott interjú:   A kamatos kamat okozza a válságot  Gyulai Iván ökológus, a Miskolci Ökológiai Intézet igazgatója, a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács tagja szerint a pénzrendszer hibája okozza a gazdasági és a környez...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.04.05. 06:59:57

@Szilvay Gergely:!

Ez a táncházasdi egy kompakt kultúra része volt, egy speciális értelmiségi kultúra része, ami a hatvanas évek végén, a hetvenes évek elején tudatosodó értelmiségi generáció műve volt: egy igazi kulturális forradalom. Hatalmas potenciál volt ebben a szellemi erjedésben és máig példaadó: akkor ott megmutatkozott (tehát precedens teremtődött), hogy lehetséges a hagyománynak, a modernitásnak, a magaskultúrának és a (szándékosan használom a ezt a "provokatív kifejezést") közművelődésnek egy olyan viszonya, amelyben ezek viszonya és kölcsönhatása erősen produktív.

Ha én huszonéves lennék, nagyon erősen elgondolkoznék ezen.

Ha valaki egy kicsit is érteni szeretné ezt a kultúrát, annak kihagyhatatlan Zolnay Pál Sámán c. filmje.

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.04.05. 07:01:40

@bbjnick:

amelyben ezek viszonya és kölcsönhatása erősen produktív.=amelyben ezek kölcsönhatása erősen produktív.

Szilvay Gergely 2011.04.05. 09:10:09

@bbjnick: köszönettel, de része vagyok ennek a kultúrának.

Szilvay Gergely 2011.04.05. 13:50:04

@bbjnick: Ön a nagy testvér, és bekamerázta a táncegyütteseket, táncházakat? Ha igen, akkor elég gyakran lát engem is. :D

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2011.04.05. 19:07:55

Ellenkezőleg nagyon is gender-kompatibilis. Vannak nemi szerepek :)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.04.06. 10:44:33

@Szilvay Gergely:

Természetesen én vagyok a nagy testvér és természetesen bekameráztam a táncházakat és a táncegyütteseket is és természetesen az Ön mozgását is nyomon követem, de ennél talán érdekesebb az, hogy ebben a nagy értelmisi identitáskeresésben mit vesznek és mit nem vesznek észre, mit képesek felismerni, megérteni és mit nem a rendelkezésükre álló kulturális tradícióból a ma öntudatosuló (jelölt és önjelölt) értelmisi(jelölte)k. (Annál is inkább, mert a Konzervatórium tkp. erről szól. Lassan megérik rá, hogy kutatási témává váljon:-D (Vagy már az is?))

Mondom másként ugyanazt:-): "...Az alapkoncepció, a tényfeltárás (...) azonban lassan szembesítéssé válik (...), majd önreflexióvá: nem mi (...) ítéljük meg őket (...), hanem ők, az ő életükben rejlő mélységek ítélnek meg minket. ((...) „sorsélmény”, „gyökérélmény” (...))

magyarido.blog.hu/2009/10/20/fotografia_a_vagy_a_kizarodasi_pont_egy_fontos_kulcs_az_eletunkhoz_3_2

ü
bbjnick

Szilvay Gergely 2011.04.12. 13:56:52

@Lord_Valdez: viszont nem cserélhetőek fel. :D Persze ha a korai gender-elméletet nézzük, amit Kopp Mária képvisel, akkor igen. A gender mai fejleményeivel viszont nem kompatibilis.
@bbjnick: remélem, még nem kutatási téma. :D Bár blogos szakdogákban lehet, hogy feltűnünk.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2011.04.12. 19:56:05

@Szilvay Gergely:
A gender-elmélet csak annyit mond, hogy ezek a szerepek társadalmi konstrukciók.
Az, hogy ezekkel mit kezdjünk? Erősítsük, vagy harcoljunk ellenük már nem az elmélet része. Az már ideológiai kérdés.

Májkonzerv 2011.04.12. 21:46:24

Imádom, ha valaki az élet megannyi területén a konzervatív, nemzeti értékeket véli felfedezni és igazolni, és ebben az sem gátolja meg, hogy a témához semmit sem ért.

Kiábrándítom a szerzőt: a társas - tehát párban táncolandó - táncok zöme erre a klasszikus gender-felállásra építenek, hogy férfi és nő. (Gender a klasszikusnak nevezett, de szintén tanult nemi szerep is.) Legyen az egy nemzetidegen tangó, vagy egy léha-liberális cha-cha-cha. Következik ez abból, hogy a tánc a társadalmi szórakozás, együttlét egyik markáns eleme, és mint ilyen, a társadalomban ott és akkor elfogadott gender-mintákat követi. Ám a szerző is megdöbbenne, ha járt volna olyan autentikus, tehát ahol adott közösség körében még a saját falujuk, térségük (tehát nem nemzetük) táncát ropták népviseletben - ilyenre utoljára a rendszerváltás előtt lett volna módja egyes elzárt területeken - hogy bizony nemi aránytalanság esetén nő a nővel is táncolt, egyik átvéve a férfi szerepét, ismerve azon lépéseket. Ez egyébként a modern táncházban is működik épp az autentikusság utánzása végett, és a mai korban szintén jelen lévő aránytalanság praktikus lekövetésére.

"A nőnek kell mindent csinálnia, mert ide-oda forgatják" - ez már csak a műveltető ige nyelvtani utalásából is fel kellett volna tűnnie a szerzőnek, hogy ez nem egy egyenlőtlen munkamegosztás eredménye, hanem olyan, mint a kerék és a tengely. A férfi meg azért lépked "csak" szinte helyben, mert ő a forgás tengelye, és ő forgat. Komoly feladat, egyensúly, összmunka. Legalább olyan nehezen elsajátítható a ffi vezetés, mint a forgás. Az az egyik odaszögezett láb épp a tengely szerepe, mi több, a férfi vezet ekkor is, domináns az a látszólag egy helyben forgó szerep is. Adott esetben kéz nélkül, a test fordulási irányával is vezethető a nő.
De épp úgy működik ez, mint egy tangóban vagy egy cha-cha-cha-ban. Semmi újdonság.
Tehát férfiasságot és nőiességet valamennyi táncból el lehet sajátítani, erre amúgy nemtől és a szerző által sugallt szexuális orientációtól függetlenül képes lehet bárki, aki jó mozgáskultúrával megáldott illetve elsajátított olyat.
Sőt, ez a típusú férfiasságnak-nőiességnek hívott, egymással szintézisben működő mozgáskultúra bizony még a balettból is elsajátítható, amely alapokkal kerül be például egy profi néptáncos egy profi együttesbe, akár férfi, akár nő. Mégpedig azért, mert tánchoz nem magyarság vagy elsősorban férfiasság-nőiesség kell, hanem egy biztos mozgáskultúra, hogy az a forgás, az az egyensúly, az a tartás úgy tudjon működni, és az az egymásra figyelés úgy tudjon működni.

"Lehet mondani, hogy a színpadi kompozíció steriles, múzeumi vitrines, amiben van némi igazság, de mégis igaztalan vád, hiszen a tánckompozícióknak, mint szerzői műveknek, miért is ne lehetne létjogosultsága?"

A táncházmozgalom igazi eredménye az autentikus népzene és néptánc gyűjtése, lejegyzése és megtanítása volt. Ettől még egy művelődési központban, nem táncos múlttal rendelkezők számára a 60-as évek farmerjaiban épp olyan steril, de mégis, "igazi" is, mint egy színpadi produkció táncban képzettebbek által.
Mi az "igazi" a művészeteben? Shakespeare hazug volt a színpadon, mert nem velencei polgárok voltak ott, netán férfi játszotta a nőt is? Milyen jogon nevezi a szerző sterilnek az újabb művészi igénnyel, kompozícióval dolgozó, egyébként autentikus ismeretekben igen jártas koreográfusokat és egyben táncosokat? Valaha beszélt velük azokról, amikről ír?? Mert akkor ismernie kéne a néptánckultúra színpadi fejlődési történetét is, ahol épp a többféle irányzat állt folytonos versenyben-hatásban egymással: a legkoraibb, merev színpadi, szimmetrikus képet adó koreográfiák, majd az autentikus életképet leghívebben leutánzó (tehát steril) táncházas jeleneteket színpadra koreografált változata, amely utóbbi, ha valóban pontosan követte (volna) az autentikus formát, nem teljesítette a színpadi produkció követelményeit, mert akár egy széki táncrend, mire lemegy, akár másfél óra is eltelik, de egyetlen monoton széki négyes is eltarthat akár 20 percig is. Ez belülről, táncban megélve, a mozgás spirituális élményében transz jellegű hatást is kivált, de nézőként, statikus pozícióból, pláne laikusként unalmas. A színpadi művészetnek szintén vannak szakmai ismérvei, ám annak egyik inspiratív eleme a progresszivitás, és épp nem az archaizálás. MInden kor adott színpadi művészete a korában - jó esetben - progresszív volt. A művészet pedig eleve egy utánzás vhol, de egyúttal egy alkotás is. Utóbbit sterilitásnak nevezni népzenei-néptánci műveletlenségben is meglepő, mert akkor szerző színházba sem jár, amit egy magát valaminek is nevező néptánc-koreográfus nem engedhet meg...

"Olyan, hogy magyar néptánc, nincs, inkább magyar néptáncok vannak, azaz tájegységes táncai,"

Olyan sincs, hogy csak elhatároltan 'magyar néptáncok'...Miután egy adott tájegység táncába involválódik akár szlovák, cigány, román, szerb elem...Nem élesen elhatárolva, ahogy a szerző egy nacionalista képben azt elképzeli. Továbbra sem értem, alapvető néprajzi és táncos képesítés nélkül mi szükség volt erre a cikkre???

A lassú eltűnés feletti szomorkodás ugyan miért kellene, hogy ránk üljön, feltéve, ha ezt nem egy nacionalista hevület erősítené fel. A szerző, amikor etnozenei irányzatok kedvelőjének nevezi magát, az talán nem az eltűnés egy formája? Ettől válik valaki konzervatívvá, hogy a saját hazug, steril nosztalgiája érdekében az adott tájegységet még mindig közvilágítás nélkül járná be, az utcákon akár csukott szemmel botorkálva a falu táncháza felé, őket még mindig népviseletben szeretné látni, és meglepődik, ha lát két farmeros fiatalt?

Ha valóban nyitott a szerző néptánckultúrára, javaslom, az általa belinkelt helyekre gyakrabban látogasson el, és látni fogja, hogy a színpad teremtette hagyományos, tehát művész és laikus néző közötti megosztásban olyan korszakok még mindig autentikus - adott tájegységben az ő "kultúrházukban" (legyen az táncház, udvar vagy valóban már kultúrház) - megélt táncait látja, ahol mind ruházatban, mind zenében, így mind lépésekben beleszűrődik az újabb korszak hatása. Látni fog öltönyöket, pulóvereket, laikus által giccsesnek vélt színes-műszálas dolgokat, de mind hangszerelésben, mind lépésekben ugyanezt a korszakkeveredést fogja felfedezni. Ezt nem bemutatva nem lenne autentikus valami, hanem sterilen hazug.

És miért? Mert mindenki kontinuitásban éli meg kultúráját, nem fejeződik be egy általunk óhajtott ponton, amikor még mi úgy gondoljuk, hogy az megfelelő nosztalgikus képet nyújt ahhoz az elképzeléshez, amit mi kreáltunk saját magunk számára. (Épp így történelemben sem kihagyható a számunkra nem tetsző x év, azt állítva, az nem magyar, az megszállt...) És ha adott tájegység ott élő tagja immáron Budapestre jár takarítani, és az ő korában még a népviseletétől szocializáció és talán anyagi okok miatt is nem megválva, akkor ne lepődjön meg a szerző, ha ilyet lát. De azon se, ha az archaikusnak megőrizni vágyott vidéken - amiről a Kossuth téri tüntetés-elkerülő fotókiállítás szól - már bizony bekúszott a civilizáció, szemben azzal, amit ott akarnak kizárólag sugallni.

Diszkóba is járnak azok a fiatalok, akiknek nagyszüleinek táncát begyűjtötték, de ha egy táncos szórakozóhelyen egy etnoalapú, amúgy egy népszerű mai zenére épp egy abban a tánckultúrában szocializáció vagy tanult tánc alapon jártas valaki, nem rest azokkal az elemekkel táncolni rá. A mozgás- és zenei kultúra erről szól.
Egyébként bármilyen szórakozóhelyen a legigényesebb mozgáskultúrájú emberek azok, akik BÁRMILYEN stílusú tánchoz valaha volt köze, és kényelmes átjárásuk van bármelyik stílusba. És örömet is okoz bármelyik, mert a mozgás, a zene erről szól.

Ha valaki a szerző írása alapján nem merne elmenni egy house, funky, rock koncertre, vagy úgy érezné, ő kevésbé nő vagy férfi, mert egyszerűen megőrül, ha meghallja a kedvenc számát, és egyszerre 4 férfival/nővel óhajt táncolni, vagy csak magában a tömeg közepén, annak azt tudom üzenni: az ő lelke és gondolkodása, ízlése van rendjén, és amit a mai steril nemzeti egység rendszere és bértollnokai elvárása diktál, az egy orbitális és dilettáns baromság.
Épp úgy, ahogy a valláshoz nincs közük, akik az alkotmány keresztény hitvallását erőltetik egy politikai okmányba, éppúgy, ahogy joghoz nincs közük, avagy szembeköpik tanulmányukat, akik annak passzusait írják, és épp úgy, ahogy népzenéhez, néptánchoz, és úgy egyáltalán tánchoz köze nincs a fenti cikk szerzőjének. Csak ajánlani tudom, veszítene a görcsösségéből.

Eddig azt hittem, csak az gyalázat, ha Jobbik tüntetésen népzene szól, de úgy látom, a teljes konzervatív oldal is megtalálta gumicsontjának kortól függetlenül. Több tiszteletet annak.

Májkonzerv 2011.04.12. 22:05:35

@Szilvay Gergely:
kétlem...A tánc és zene a lélek és test tobzódása, nemzeti és stílus határok nélkül. Lényegtelen, épp milyen zene vagy tánc. Lényegtelen, te férfi vagy nő vagy. Azt éled meg a táncban, és azzal, akivel és ahogy akarod. Zenéhez és tánchoz racionális, művi és nacionalista úton közelíteni szentségtörés.

Májkonzerv 2011.04.12. 22:43:58

"Ugyan az összes még megtanulható magyar néptáncokat képtelenség egy személyben elsajátítani,"

:-) lol. A felét azért bizonyosan, ha megmaradunk annál, te csak a női vagy férfi részét óhajtod megtanulni. De ez már egész vagy összes.
A legsúlyosabb alázások egyike az, amikor egy jóval komplexebb "magyar" néptáncismerettel egy francia hagyományőrző csoport teljes repertoárját fél óra el lehet sajátítani. A legnagyobb feladat egyébként a cigány táncnál- legyen az bármely tájegység cigány tánca - fog érni, mert lépéseken túl az egész mozgás- és ritmuskulturát sosem, vagy csak nehezen vagy képes úgy leutánozni, mint akár egy 4 éves, aki ebben nő fel. De hasonló kihívás egy afrikai törzsi tánc is. De semmihez sem fogható élmény egy néptáncosnak török táncba beállni. A balkáni táncoknál meg nagyon erős a körtáncok jelenléte, ahol eltörpül a gender szerepe.

Ha az a szocializáció nem pótolható - és nem is kell pótolni - hogy a napjaid valamennyi kikapcsolódását a te kis falud egyfajta zenéje és tánca töltse ki gyerekkorod óta, akkor jön elő az a variáció, hogy képzed magad táncosnak, ideálisan 4 éves korodtól, mint minden mozgáskultúra (tánc és sport) esetén ajánlott, táncnál mindenképp. És akkor az összes megtanulható modern- és népzene nem okoz olyan nagy gondot, ha valóban átéled azt, és van affinitásod mozgásra.

Nagy kár, hogy azt nem írtad le, hogy pl a kísérő zenész egy személyben sosem sajátíthatja el az összes még megtanulható népzenét. És az sem szentségtörés, hogy míg a néptáncos balettintézetben kezd, addig a népzenész zeneművészetire jár, mert oktatják ott is. A táncházkultúra valójában egy sterilizált, adott állapotában megőrizni kívánt kulturális fázis laikusok számára, egyfajta etno-diszkó. Profi táncosok főleg kiélni járnak oda kedvenc táncrendüket, de épp úgy örömmel tölti el őket egy továbbgondolt művészi színpadi alkotás eltáncolása. Az elvárt ismérv főleg a kreativitás és élmény, nem az archaizálás önmagában.

Szilvay Gergely 2011.04.13. 10:01:07

@Májkonzerv: szerintem pont a táncház az, ami nem csak konzervál, hanem tovább éltet. Nyilván abból merít, amit talál, de utána már saját, alakuló hagyománya van. Semmiképp nem mondanám sterilnek.

Májkonzerv 2011.04.13. 15:08:10

@Szilvay Gergely:
Ilyen elven egy diszkónak is hagyománya van. A hagyomány minden területen folyamatosan létrejön az idő múlásával, a hagyomány nem teremthető meg, és nem is zárható üvegbúra alá.

Mit talál?? Lezárt folyamat a gyűjtés, egy-egy utolsó, még élő közlő él csak. Beállítottad a néptáncot, így ezzel a táncot mint műfajt úgy, ami az utolsó mentsvára a hagyományos férfi-nő szerepköröknek, és hogy ez milyen egyedülálló, és hogy magyar. Ezzel ítéletet mondtál ki a világ valamennyi nép-, klasszikus vagy modern tánckultúrájára.
Összevetésbe helyezted más zenei és tánckultúrával, na azt tényleg a teljesség igénye nélkül, inkább csak a "fiatalok" általad "közhelyesnek" nevezett kesergéseivel. Mi felett? Ez nem derült ki. Vizionáltál valamiféle értékkeresést helyettük, ami legfeljebb benned fogalmazódhatott meg.
Kijelöltél önkényesen egy (amatőr, táncművészettől idegen) értékrendet a néptánckultúrában színpadi valamint amatőr tánctanulási terület (táncházmozgalom) hamis relációjában, a táncot mint műfajt láthatóan (amúgy önmagában dicséretes módon tanulva, de mégis) full amatőr szinten ismerve csak.

Te élheted így meg, amiket kijelöltél magadnak, de a nagy nyilvánosságnak is, kedvelheted ebbéli milyenségét, ha téged ezek az értékrendek vonzanak, de a tánc nem értékrendek diktálására jön létre, hanem a mindenkori társadalom egyik önkifejezési felülete. Óriási hiba behatárolni egy XXI. századi embernek, hogy egy művészeti ághoz milyen affinitási alapon csatlakozzon. Ha zenéről és táncról van szó, sosem kerülheted meg az egyetemes zenei és tánckultúra ismérveit, ezek a döntőek. Ehhez gendernek, nemzeti érzésnek sok köze nincs. Már ha cikked egy program-, mi több, egy hobbi-ajánló.

Amennyiben adott kulturális közeg társadalomba ágyazott szerepéről szerettél volna írni, akkor ahhoz mélyebb szintű beágyazódás kellett volna közéjük, és rájöhettél volna, hogy ez a múlton való kesergés mint társadalmi attitűd számos korban visszaköszönt Mo-on is, és sosem a társadalmi építkezésre avagy a múlt helyes kiértékelésére inspiratívan ható módon. Ha ötvöződött társadalompolitikai reflexiókkal, akkor nagyon sok esetben a művészeti megnyilvánulást elnyomó és azt megtagadó módon.
A táncházas és/vagy néptáncos réteg közt is a jobboldal és szélsőjobboldal térnyerésével párhuzamosan egyre erősödik ez a múltba révedő politikai nosztalgia: rovásírásos, Kurultaj-os pólók jelennek meg táncházakban, körüzenetekben, web 2.0-ás felületeken a protekcionista, globális világot vesztesként megélő, magyar áruk vásárlására ösztönző levelek keringenek, illetve ennél sokkal egyértelműbb közéleti megnyilvánulásokból is leszűrhető, hogy nagyon erős az átfedés azzal az archaizáló kényszerrel, amit a Jobbik vagy a Fidesz-KDNP is folytat a közélet megannyi területén.
Ettől még nem mindenkire igaz, mert elsődlegesen a tánc és zene iránt fogékonyak ezt a művészeti formát keresik, és ahogy leírtam, bármely stílusban vagy földrajzi régióban.

Alakuló hagyománya nincs. Megújulni nem képes, mert egy adott korszak lezárt időszakára építő művészeti ág, ha most a táncházra gondolok. Megújulni az etno-alapú együttesek által tud, avagy az általad furcsán kezelt, akár kifejezetten néptáncegyüttesek általi színpadi produkciók, akár a néptánc lépéselemeire, akár csak töredékmotívumaira építő modern táncegyüttesek.

Egy művészet akkor élő, ha képes fejlődni, továbblépni. Értékes a táncházkultúra, de archaizáló. Steril annyiban, hogy inkubátorban van modellezve az a közeg, ami már ott sem létezik úgy, ahonnan begyűjtötték.

Mindezen ismérvei mellett nagyon is szerethető. De nem lehet értékrend kijelölő, nem csupán azért, mert ez csupán egy bizonyos zenei és táncműfaj a sok becsülendő közt, hanem azért, mert egy mesterségesen életben tartott, letűnt korszak kultúrája, ha a tisztán autentikus, nem feldolgozott dalokra és táncokra gondolok.
Mint minden kultúra, az aktuális életre reflektál, ezek a népdalok is azt tették, illetve a táncok is. Hihetetlen párhuzamokat lehet szövegeik által átélni ma is, mert nem olyan óriási a távolság időben. De ez olyan, mintha csak XVII-XVIII. századi irodalomra támaszkodnál, és a világot azon keresztül néznéd, miközben minden alkotó saját korára reflektál, és attól mereven elzárkóznál, avagy sugallnád, a valóság abban az elzárt, általad nem megélt időszakban van leginkább jelen.

Ettől a szemlélettől kéne megszabadulni az élet minden egyes területén. Gyáva az a társadalom, amelyik nem mer múltként szembenézve a történelme minden egyes napjával hazugságok nélkül, és nem mer modern módon reflektálni mára, és fél előre nézni.

Szilvay Gergely 2011.04.18. 16:00:04

@Májkonzerv: hol állítottam, hogy "az utolsó mentsvára a hagyományos férfi-nő szerepköröknek"? Sehol. És az, hogy ez egyedülálló, és hogy magyar, az miért is volna "ítélet" "a világ valamennyi nép-, klasszikus vagy modern tánckultúrájára"? Miért állna szemben a magyar néptánc a többi tánccal? én azt állítottam, hogy a táncház nem zárja ki, hogy járj máshova is. Kissé félreértettél szvsz. Semmiféle fiatalok kesergéséről nem volt szó, a fiatalok diszkóbajárási szokásai felett való kesergésről volt szó (idősebbek részéről). És éppen hogy nem keseregtem a múlton, hanem dícsértem a táncházmozgalmat. Ez egy optimista cikk. Márpedig hagyománya van, ezt pedig a táncház művelői állítják. Hogy már nem annyira vidéken alakul, hanem városban? És? A táncházmozgalom nem hiszem, hogy archaizáló lenne. De azzal is mi a baj? A táncházmozgalom éppenhogy sikeresen adaptált egy vidéki tánckultúrát egy városi közegbe, ahol az már magától alakul tovább, észrevétlenül. Semmiféle mesterséges nincs benne. Miért lenne az mesterséges, hogy kedvetelésből elmegyek táncot tanulni, aztán kedvtelésből táncolok a táncházban? És hogy jön a "múlttal való szembenézéshez" a táncház?
A kurultajkodást és ősmagyarkodást meg a Konzi is eleget kritizálta.
konzervatorium.blog.hu/2009/09/04/taltos_e_vagy

Májkonzerv 2011.04.19. 13:46:24

@Szilvay Gergely:
Nézd, azért vagyok gondban, mert feltettél egy kérdést, és te magad érvek híján meg is válaszoltad igen-nem formátumban. Én értem, hogy a konszenzust mint olyat megveted, de még mindig ez egy vita célja.
Ha érdekel, miért úgy értékelhető - és a genderhez hozzászólók véleményéből is ez jön le, hogy ezt központi volt nálad - hogy te a magyar néptánchoz kötöd a hagyományos nemi szerepkörök megőrzését, kkor olvasd el magad még 1x, vagy minimum várd meg a választ attól, aki felé kérdeztél.

"Hogy már nem annyira vidéken alakul, hanem városban? "
A táncházmozgalom fővárosi eredetű, mint minden kulturális esemény Mo-on. Milyen vidékről beszélsz? Ott is van, kisebb intenzitású, mint minden kulturális program Mo-on. Ja, a 60-as évektől él, de talán erről írtál te is, korodból adódóan csak most vetted észre.
A diszkóba járási kesergést észleltem, de nem értem, mi köze egy táncházmozgalom-cikkhez? Vagy te is érzed, ez sem más, mint egy etno-diszkó?

"Márpedig hagyománya van, ezt pedig a táncház művelői állítják." :D
Ez jó. És mi a hagyomány? Nem ezt állítottam, hogy BÁRMINEK van hagyománya, ami tart x éve? Ez sem táncházmozgalmi sajátosság.

"A táncházmozgalom nem hiszem, hogy archaizáló lenne." - Mert, szerinted modernizál? Vagy miért nem archaizál, te tudsz ilyen közösséget, ahol ne művi úton élne ez a tánckultúra?

"De azzal is mi a baj?" - Szóval akkor mégis archaizál? :) Írtam, hogy baj? Azt írtam, szerethető így is, csak épp üvegbúra alatt modellezett kultúra, legfőképp a táncházmozgalom nem újul meg. De írtam erről...

"A táncházmozgalom éppenhogy sikeresen adaptált egy vidéki tánckultúrát egy városi közegbe, ahol az már magától alakul tovább, észrevétlenül. "
Te mit nevezel kulturális adaptációnak? A leutánzást? Én nem. Milyen formában alakul? Azt élő kultúrának hívod, hogy szervezés útján x db művközpontban meg van hirdetve, és midig ua a táncrend megy le?
Szerinted te szele hozzá dallamban vagy tánclépésben? Mert ahonnan begyűjtötték, ott tettek, és az akkori variációkat tudták még lejegyezni.

"Miért lenne az mesterséges, hogy kedvetelésből elmegyek táncot tanulni, aztán kedvtelésből táncolok a táncházban?"
Láthatóan neked a mesterséges (mű-) szóhoz ellenérzéseket társítasz. Semmi baj nincs vele, állítottam ezt? Írásomból kiérezhetted volna, van nem kevés közöm nekem is ehhez. De kulturálisan semmivel sem más, mintha elmész egy aerobic edzésre: ismert mozgáselemek, tánc, és jól érzed magad, csak más kultúra. Ha a táncházmozgalomról beszélünk és annak jelenhez támasztott viszonyáról. Francia menüettet nem szoktál tanulni? És pl heti 2x elmenni táncolni, már ha vki amögé teremtene meg egy ilyen közösségi viszonyulást.

A múlttal való szembenézéshez úgy jön, hogy te egy LEZÁRT, MÁR NEM ÉLŐ kulturális emléket hiszel fejlődőnek, és fejlődésnek nevezed, ha 50 éve ugyanazokat a lépéseket újabb és újabb amatőr megtanulja, és azokra már az urbánus és modern társadalom nincs hatással.
Miközben azokat a belenyúlásokat nevezted megvetendőnek és nem igaznak, akik bizony valóban adaptálják mai nyelvezetre.

Kurultajjal mi a gond? Ott is egy szép hagyományban hisznek.

OLVASÓK SZÁMA

AKTUÁLIS TÉMÁINK

MANDINER

JOBBKLIKK

CREATIVE COMMONS

Creative Commons Licenc