Médiatörvény: inkább a pornót kéne üldözni

dobray I 2011.01.06. 07:39

Irgalmatlan hisztit csapott a nyugati sajtó, ami még a Népszavára is rákontrázott az előző napokban a médiatörvény és az „-alkotmány” miatt. A Fidesz eleinte legyintett, hogy csak a szokásos hiszti, azóta rájöttek, hogy azért több annál. Eközben decemberben elkaszálta a „cenzúra” Ice-T-t és most az RTL Klubot – csakhogy még a régi törvény alapján. Vajon miért tartják olyan fontosnak a magyar médiatörvény még az spanyolok is, (legalábbis a baloldali El País) akik aztán baromira nem foglalkoznak a világgal? Elolvastam a törvényt, semmi extra nincs benne. Mondhatnám, nem is értem, miért sietett ezzel annyira a Fidesz. Mindenesetre: a kiegyensúlyozottság fogalma korábban sem volt konkrétabb. Bebetonozatlan gyorsvélemény következik.

Az újságírók különbejáratú alkotmányáról (nekik nem is kell várniuk tavaszig sem) azt állítják, fogalmai nem tiszták, ezért a fideszesekkel telepakolt, kilenc évre bebetonozott médiahatóság önkényesen cenzúrázhat majd véleményeket a nyomában a kiegyensúlyozottság, az emberi méltóság és a kiskorúak védelmének örve alatt. Tovább egy-egy több tízmilliós bírsággal könnyedén ellehetetlenítheti bármely adó/lap/portál működését, akár le is kapcsoltathatja a villanyt, és még külföldre is utána lőhet, tehát potenciális veszélyben van például az Amerikai Magyar Népszava hazai elérhetősége, így hiába blogol majd ott TGM, ha itthon nem lehet majd olvasni aggódásait.  (Az SZDSZ-ben is rájöttek, hogy a választások után égve maradt a villany, most valaki visszament leoltani, ha már senki nem lakik ott hónapok óta.) Végezetül ellene megy az újságírói etikettnek, amikor kiadatja a forrásokat.

Médiatörvény, 1996, Alapelvek:

A Magyar Köztársaságban a mûsorszolgáltatás - e törvény keretei között - szabadon gyakorolható, az információk és a vélemények mûsorszolgáltatás útján szabadon továbbíthatók, a nyilvános vételre szánt magyarországi és külföldi mûsorok szabadon vehetõk. A mûsorszolgáltató - a törvény keretei között - önállóan határozza meg a mûsorszolgáltatás tartalmát, és azért felelõsséggel tartozik.
 (2) A mûsorszolgáltató köteles tiszteletben tartani a Magyar Köztársaság alkotmányos rendjét, tevékenysége nem sértheti az emberi jogokat, és nem lehet alkalmas a személyek, nemek, népek, nemzetek, a nemzeti, etnikai, nyelvi és más kisebbségek, továbbá valamely egyház vagy vallási csoport elleni gyûlölet keltésére.
 (3) A mûsorszolgáltatás nem irányulhat semmilyen kisebbség, sem bármely többség nyílt vagy burkolt megsértésére, kirekesztésére, annak faji szempontokon alapuló bemutatására, elítélésére.
4. § (1) A közérdeklõdésre számot tartó hazai és külföldi eseményekrõl, vitatott kérdésekrõl a tájékoztatásnak sokoldalúnak, tényszerûnek, idõszerûnek, tárgyilagosnak és kiegyensúlyozottnak kell lennie.
(2) A mûsorszolgáltatásban közzétett mûsorszámok összessége, illetõleg ezek bármely tartalom vagy mûfaj szerinti csoportja nem állhat párt vagy politikai mozgalom, illetve ezek nézeteinek szolgálatában.
(3) A mûsorszolgáltató politikai tájékoztató és hírszolgáltató mûsorszámaiban mûsorvezetõként, hírolvasóként, tudósítóként rendszeresen közremûködõ munkatársak - a munkavégzésükre irányuló jogviszonyuktól függetlenül - mûsorszolgáltatónál politikai hírhez véleményt, értékelõ magyarázatot - kivéve a hírmagyarázatot - nem fûzhetnek.
(4) A mûsorban közzétett hírekhez fûzött véleményt, értékelõ magyarázatot e minõségének és szerzõjének megnevezésével, a hírektõl megkülönböztetve kell közzétenni.
5. § (1) A vallási vagy hitbeli meggyõzõdést sértõ, az erõszakos vagy más módon a nyugalom megzavarására alkalmas képi vagy hanghatások bemutatása elõtt a közönség figyelmét erre a körülményre fel kell hívni.
(2) A vallási vagy világnézeti nevelésre szánt, illetve arra alkalmas mûsorszámot e jellegének elõzetes feltüntetésével lehet közzétenni.
(3) Nem szabad kiskorúaknak szánt mûsorszámban erõszakos magatartást követendõ példaként megjelenítõ képeket vagy hangokat közzétenni.
(4) A kiskorúak személyiségfejlõdésére ártalmas, így különösen az erõszak öncélú alkalmazását magatartási mintaként bemutató, illetõleg a szexualitást öncélúan ábrázoló mûsorszámot csak 23.00 és 5.00 óra között lehet közzétenni. Közzététel elõtt erre a közönség figyelmét fel kell hívni.
(5) A kiskorúak személyiségfejlõdésére súlyosan ártalmas mûsorszám közzététele tilos. (…)
47. § (1) A kiegyensúlyozott tájékoztatás követelményének (4. §) megsértése miatti panaszokat a Testület Panaszbizottsága (a továbbiakban: Panaszbizottság) bírálja el. A Panaszbizottság tagjait - öt évre szólóan - a Testület bízza meg. (…)
49. § (1) Ha a mûsorszolgáltató a vételkörzet lakosságát foglalkoztató társadalmi kérdésben egyoldalúan tájékoztat, különösen ha a vitatott kérdésben egyetlen vagy egyoldalú álláspont megjelenítésére vagy kifejezésére ad lehetõséget, vagy ha egyéb módon súlyosan megsérti a kiegyensúlyozott tájékoztatás követelményét, a kifejezésre nem juttatott álláspont képviselõje vagy a sérelmet szenvedett (a továbbiakban: kifogást tevõ) kifogásával a mûsorszolgáltatóhoz fordulhat.
50. § (1) A Panaszbizottság az alaptalan, illetve az e törvényben meghatározott feltételeknek nem megfelelõen benyújtott panaszt elutasítja.
(2) Ha a Panaszbizottság állásfoglalása szerint a mûsorszolgáltató megsértette a tájékoztatás kiegyensúlyozottságát, a mûsorszolgáltató a Panaszbizottság által megjelölt idõpontban és módon - a Panaszbizottság állásfoglalásában foglaltaknak megfelelõen - értékelõ magyarázat nélkül közli a Panaszbizottság állásfoglalását, vagy lehetõséget ad a kifogást tevõnek álláspontja megjelenítésére.
(3) A tájékoztatás kiegyensúlyozottságának súlyosabb vagy ismételt sérelme esetén a Panaszbizottság kezdeményezheti, hogy a Testület bírságot szabjon ki. (…)
(3) A Testület határozatának felülvizsgálatát a bíróságtól lehet kérni. (…)

Médiatörvény, 2010:

12. §: (1) A médiaszolgáltatások tájékoztatási tevékenységének meg kell felelni az Smtv. 13. § szerinti kötelezettségnek.
(2) A tájékoztatás kiegyensúlyozottságát – a műsorszámok jellegétől függően – az
egyes műsorszámokon belül, vagy a rendszeresen jelentkező műsorszámok sorozatában kell biztosítani.

SMTV:

13. § (1) A médiatartalom-szolgáltatók összességének feladata a hiteles, gyors, pontos tájékoztatás a helyi, az országos és
az európai közélet ügyeirõl, valamint a Magyar Köztársaság polgárai és a magyar nemzet tagjai számára jelentõséggel
bíró eseményekrõl.
(2) A tájékoztatási tevékenységet végzõ lineáris és lekérhetõ médiaszolgáltatások kötelesek a közérdeklõdésre számot
tartó helyi, országos, nemzeti és európai, valamint a Magyar Köztársaság polgárai és a magyar nemzet tagjai számára
jelentõséggel bíró eseményekrõl, vitatott kérdésekrõl az általuk közzétett tájékoztató, illetve híreket szolgáltató
mûsorszámokban sokoldalúan, tényszerûen, idõszerûen, tárgyilagosan és kiegyensúlyozottan tájékoztatni.
14. § (1) A médiatartalom-szolgáltatónak az általa közzétett médiatartalmakban, illetve azok készítése során tiszteletben kell
tartania az emberi méltóságot.
(2) Tilos a megalázó, kiszolgáltatott helyzetben lévõ személyek médiatartalomban történõ, öncélú és sérelmes
bemutatása.
15. § (1) Tilos visszaélni a médiatartalom-szolgáltatónak adott, nyilvános közlésre szánt nyilatkozat közzétételébe történt
beleegyezéssel.
(2) A médiatartalom-szolgáltató köteles a nyilvános közlés céljából készített nyilatkozatot a nyilatkozatot adó személynek
– annak kérelmére – megmutatni; azt nem közölheti, ha a közzétételhez a nyilatkozatot adó személy azért nem járul
hozzá, mert azt a médiatartalom-szolgáltató érdemben megváltoztatta, és a változtatás a nyilatkozatot adó számára
sérelmes.
(3) A nyilatkozat közzétételéhez történt hozzájárulás a médiatartalom-szolgáltató (1) bekezdésben szereplõ visszaélése
esetén jogkövetkezmény nélkül visszavonható, amennyiben
a) azt nem a helyi, országos vagy európai közélet eseményével összefüggésben tette,
b) az nem a Magyar Köztársaság polgárai és a magyar nemzet tagjai számára jelentõséggel bíró valamely
eseménnyel kapcsolatos, vagy
c) a visszavonásra irányuló nyilatkozatot nem hivatalos vagy közfeladatot ellátó személy, vagy politikai közszereplõ
közmegbízatása ellátásával összefüggésben tette,
feltéve, hogy a visszavonás a közzétételt megelõzõen kellõ idõben történik, és így nem okoz a médiatartalomszolgáltató
számára aránytalan sérelmet. Az e jogot korlátozó szerzõdéses kikötés semmis.
16. § A médiatartalom-szolgáltató köteles tiszteletben tartani a Magyar Köztársaság alkotmányos rendjét, tevékenysége
során nem sértheti az emberi jogokat.
17. § (1) A médiatartalom nem lehet alkalmas személyek, nemzetek, közösségek, nemzeti, etnikai, nyelvi és más kisebbségek
vagy bármely többség, továbbá valamely egyház vagy vallási csoport elleni gyûlölet keltésére.
(2) A médiatartalom nem lehet alkalmas személyek, nemzetek, közösségek, nemzeti, etnikai, nyelvi és más kisebbségek
vagy bármely többség, továbbá valamely egyház vagy vallási csoport nyílt vagy burkolt megsértésére, kirekesztésére.
18. § A médiatartalom nem lehet alkalmas a magánélet és más, személyhez fûzõdõ jogok megsértésére.
19. § (1) Lineáris médiaszolgáltatásban nem tehetõ közzé olyan médiatartalom, amely súlyosan károsíthatja a kiskorúak
szellemi, lelki, erkölcsi vagy fizikai fejlõdését, különösen azáltal, hogy pornográfiát vagy szélsõséges, illetve indokolatlan
erõszakot tartalmaz.
(2) Lekérhetõ médiaszolgáltatásban megjelenõ azon médiatartalom, amely súlyosan károsíthatja a kiskorúak szellemi,
lelki, erkölcsi vagy fizikai fejlõdését különösen azáltal, hogy pornográfiát vagy szélsõséges, illetve indokolatlan
erõszakot tartalmaz, csak oly módon tehetõ a nyilvánosság tagjai számára elérhetõvé, amely biztosítja, hogy kiskorúak
rendes körülmények között nem férhetnek hozzá.
(3) Sajtótermékben megjelenõ azon médiatartalom, amely súlyosan károsíthatja a kiskorúak szellemi, lelki, erkölcsi vagy
fizikai fejlõdését különösen azáltal, hogy pornográfiát vagy szélsõséges, illetve indokolatlan erõszakot tartalmaz, csak
oly módon tehetõ a nyilvánosság tagjai számára elérhetõvé, amely – valamely mûszaki vagy egyéb megoldás alkalmazásával
– biztosítja, hogy kiskorúak nem férhetnek hozzá. Ha ilyen megoldás alkalmazása nem lehetséges, akkor
a médiatartalom csak a kiskorúak lehetséges veszélyeztetésérõl szóló tájékoztatást tartalmazó figyelmeztetõ jelzéssel
tehetõ közzé.
(4) Lineáris médiaszolgáltatásban megjelenõ azon médiatartalom, amely veszélyeztetheti a kiskorúak szellemi, lelki,
erkölcsi vagy fizikai fejlõdését, csak oly módon tehetõ közzé, amely az adásidõ megválasztásával, illetve más mûszaki
megoldás alkalmazásával biztosítja, hogy a kiskorúak rendes körülmények között nem hallhatják vagy láthatják azt.
(5) A kiskorúak médiatartalmakkal szembeni védelmére szolgáló részletes szabályokat külön törvény határozza meg.
A lényeg, hogy a korábbi törvény sem volt konkrétabb, mint a mostani, sőt. Egyébként vegyük észre, hogy két törvény van, az egyik a rövidebb médiaalkotmány: „A médiát és a hírközlést szabályozó egyes törvények módosításáról” címmel elfogadott [2010. évi LXXXII.] törvény, amit még novemberben akceptált a Tisztelt Ház, a másik a decemberben elfogadott, irgalmatlan hosszú „A sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól szóló” [2010. évi CIV.] törvény.

A médiaalkotmány, azaz Smtv oknyomozásra vonatkozó, túl általánosnak talált paragrafusa:

„6. § (1) A médiatartalom-szolgáltató, valamint a vele munkaviszonyban vagy más, munkavégzésre irányuló jogviszonyban álló személy jogosult a számára információt átadó személy (a továbbiakban: információforrás) kilétét titokban tartani. A titoktartás joga nem terjed ki a minősített adatot illetéktelenül átadó információforrás védelmére.
(2) A médiatartalom-szolgáltató, valamint a vele munkaviszonyban vagy más, munkavégzésre irányuló jogviszonyban álló személy jogosult információforrásai titokban tartására a bírósági és hatósági eljárások során is, feltéve, hogy a számára átadott információ közzétételéhez
közérdek fűződött.
(3) Bíróság vagy hatóság – a nemzetbiztonság és a közrend védelme vagy bűncselekmények elkövetésének felderítése vagy megelőzése érdekében – kivételesen indokolt esetben az információforrás felfedésére kötelezheti a médiatartalom-szolgáltatót, valamint a vele munkaviszonyban vagy más, munkavégzésre irányuló jogviszonyban álló személyt.”

(Konkrétabb szabályozás a médiatörvényben.)

Egyrészt: jóhogy, miért, mit vártunk? Másrészt: a minősített adat nem légből kapott fogalom, törvényileg szabályozva van, hogy mi az, ha nem haragszanak, ezt a törvényt most nem kotrom elő. Tudom, a közérdek fogalma a necces. Azaz: irány a bíróság. A médiaalkotmányban és a médiatörvényben alkalmazott jelzők (közérdekű, súlyos, indokolatlan, stb) nem ismeretlen dolgok a jog számára, nem ez az első törvény, amibe belekerültek, és ezekre van gyakorlat, az ORTT korábbi döntései nyomán. Az emberi méltóság és egyéb fogalmak nem hiszem, hogy azért kerültek volna bele, hogy jól megszívathassák a véleményformálóat. Ezek a szabályok inkább a tévék és a bulvár ellen születtek, persze így is lehet őket bunkóként használni, ha nagyon akarják, de az előző törvényt is lehetett.

A hatósági eljárással kapcsolatban a médiatörvény 153-189. paragrafusai érdekesek. Részemről nem igazán találtam ezekben kifogásolható dolgot. A bírságok megnőttek, igen. Lehetséges-e elméletileg, hogy egy hobbiblogot megbüntetnek 25 millióra? Hát, talán igen, de azért ott van az is, hogy a megbüntetni óhajtott médiaszolgáltató kapacitásához kell arányosítani a büntetési tételt, szóval mégsem. És nem hiszem, hogy a médiahatóság blogok, meg egyáltalán, publicisztikák büntetgetésével fog szórakozni. Ráadásul: a 181. paragrafus szerint a kiegyensúlyozott tájékoztatás kötelezettségének megsértése miatt a hatóság hivatalból nem indíthat eljárást. Persze feljelentőnek ott van az IKSZ, ami máris megkérte a hatóságot a Való Világ vizsgálatára, a lakosságot pedig éberségre intette, legyen résen, ha erkölcsromboló műsorba ütközik. (Engem márpedig a VV nem izgat, sose néztem, nem is fogom, és szerintem semmit nem vesztenénk az elkaszálásával. Mindenesetre megalapozottabban el lehet kaszálni, mint az ominózus RTL-híradót.)

Az újságíró szerzői-szerkesztői szabadságát ráadásul az Smtv. elméletileg még jobban is védi, mint az eddigi törvény. Jó ez? Nagyon, kár, hogy a gyakorlatban nem lesz egyszerűbb neki érvényt szerezni, mint a korábbi szabályozásnak. Az Smtv-ből idézett szakasz nem általánosabb, hanem konkrétabb a korábbi szabályozásnál. Lehet, hogy épp ez a baj? Az internet eddig sem volt szabályozatlan, a sajtótörvényt alkalmazták rá. Lehet-e az Smtv. paragrafusainak és a kiegyensúlyozottság meg az emberi méltóság védelmének örve alatt jobban politikai véleményeket „cenzúrázni”, mint eddig? Nem éppen. Ellenben ha valaki tojik a tényekre, akkor el lehet kaszálni. A mostani nyugati visszhang után meg szerintem meg sem fognak próbálkozni véleménycenzúrával.

Jó-e a kiskorúak védelme? Igen, jó, a pornót én speciel üldözném, letiltatnám minden pornóoldal elérését az országban, mivel családok mennek szarrá amiatt, hogy a kedves férj a cyberszexet választja a valódi helyett (tudom, ilyenkor jön az a szöveg, hogy nem kötelező nézni). A külföldről hazánkba irányuló médiaszolgáltatás bevonása a törvény hatálya alá pedig egyértelműen lex kurucinfó (176-180. paragrafus). A jogalap megvan hozzá, pár nemzetközi egyezmény, az alkalmazásának sikerességében vannak kételyeim. Ráadásul bárki más ellen is vígan használható. Kérdés, a kurucinfó ellen nem lenne-e érdemesebb titkosszolgálati eszközökkel fellépni.

Az egyéb ügyeket illetően engem a kormány kiegészítő magyarázata viszonylag megnyugtatott (persze az a kitétel, hogy az NMHH személyi állománya formálisan és informálisan is független a pártoktól, azért ugye vicces). Kár, hogy a magyar fordításban benne maradt egy rakat angol bekezdés, ahogy gáz a fordítások körüli herce-hurca is, hogy nem sikerült lefordítani az egész törvényt, pont kimaradt, hogy a sajtóra csak július egytől érvényes, és hogy először az Smtv-t angolosították csak...

A törvény első ötven oldala, a piaci részesedéssel, a vállalkozások médiában való megjelenésével kapcsolatos szabályozás pedig kifejezetten liberálisabb, mint az eddigi, jobban alkalmazkodik a mai világhoz.

A probléma nem ezzel a két törvénnyel van elsősorban. A törvény, mint azt Turul kolléga is megjegyezte a Mandineren, tulajdonképp nem is stratégiai jelentőségű, és igazából felesleges volt ilyen hamar megíratni és elfogadtatni. Azaz a Fidesz kapkod a forradalom hevében, az orbáni egész pályás letámadás nevű védelmi taktikát igyekszik alkalmazni, amikor annak már rég lejárt a szavatossága, és feleslegesen nyit frontokat egy nem éppen jó, de az előző(ek)nél éppenséggel nem rosszabb (itt-ott jobb, itt-ott rosszabb)  törvénnyel. Mi a fenének?

Ha már azonban új törvény: miért is nem készítették el előre a fordítást, akár még az elfogadásuk előtt, még mindig gyorsabban utána lehetett volna igazítani az elfogadott törvényt a benyújtottnak a fordításban, mint most tüzet oltani. Másrészt el kéne felejteni „a média az ellenség” médiaháborúban berögzült elképzelését. Az van, hogy már régen nincs ballib médiatúlsúly, fel lehet jönni a bunkerből. A nyugati sajtó meg elég régóta cseszteti a magyar jobboldalt ahhoz, hogy az felocsúdjon a sokkból, és végre kitaláljon valamit. Mindenekelőtt nyújtson azonnal részletes tájékoztatást, nyalja ki a nyugati tudósítók seggét, netalántán fizessen le egy rakat lapot (nem ismeretlen gyakorlat nyugaton), esetleg hangoztassa, hogy egy nácoid oldal levadászása miatt van szükség a törvényre.

A probléma nem a törvény, hanem a Fidesznek a médiához való hozzáállása, a „majd mi megmutatjuk”. Az NMHH létrehozása, fideszesekkel való feltöltése, bebetonozása tényleg otromba tett volt. A Tilos Rádió és az Rtl Klub elleni ítélet a régi törvény alapján született, és emlékszünk még az oktatási államtitkárság helyreigazítási kérelmére, amelyet a Hírcsárda által híresztelni miatt merészelt valótlanságok miatt juttatott el a napi humorforrásunkhoz. És értem én, hogy tessék, ti akartátok, most végre felzárkóztunk a korkövetelményhez, és az internet is belekerült a törvénybe, ami platformsemlegesen szabályoz, csak nehogy már Berlusconi legyen a minta, akin azért röhög a fél világ, mert meg akarja rendszabályozni a YouTube-ot. Egyszerűen a netet nem lehet úgy szabályozni, mint a linerális műsorszolgáltatókat, mivel a net ugye lekérhető médiatartalmat szolgáltat. Ha pedig kiteszem egy posztban éjfélkor Ice-T-t, akkor az ott fog virítani délben is. Ez a probláma már a kampánycsend kapcsán is felmerült, minden választáskor azon agyalt a netes világ, hogy hány kattintás mélységbe kell eltenni a kampánycsendsértő anyagokat (állítólag három, sztem ez marhaság, de az új szabályozás szanálta a kérdést).

Azaz akár régi, akár új médiatörvény, humortalan és taktikázni képtelen ítészek kezében egyik sem mutat jól. Az NMHH azt nem tudja legutolsó két ítélete alapján felmérni, hogy mikor mennyi politikai vagy egyéb haszonnal jár a gyakorlatban egy-egy elmarasztaló ítélet, mert hiába sújthatna le akár mégoly jogosan (akár jogi, akár erkölcsi értelemben) is egy adóra, ha annak hozama az, hogy utána százezrek ismerkednek meg Ice-T életművével (dögunalom, a Body Count az viszony jóóó, a Tilos Rádiót meg békén kéne hagyni). A trágár zenészek és véres lepedők helyett üldözhetnék inkább tényleg a pornóoldalakat. Az legalább vicces rabló-pandúr, macska-egér játék lenne (és Kovi is örülne neki, mert, gondolom, jobban fogynának a filmjei).

És javíthatnák a válságkommunikációt. Viszont ezek után senki nem gondolja, hogy publicisztikákra fog lecsapni az NMHH, ami ha eddigi döntései nyomán folytatja, gyorsan nevetség tárgyává fog válni, és oda az állam tekintélyének helyreállítása. Egyébként meg: majd ha lesz praxis, meglátjuk, hogy működik pontosan az Smtv és a médiatörvény. Csak  a NER legyen velünk. Meg a NENYI. Akkor nem lehet baj.
 

Kövesd a Konzervatóriumot a Facebookon is!


A bejegyzés trackback címe:

https://konzervatorium.blog.hu/api/trackback/id/tr732563998

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Szabadság.info 2011.01.24. 16:01:05

Előre le szeretném szögezni, hogy ez az írás nem az új média-törvényről szól; írtak arról már elegen az elmúlt hónapokban. Ez az írás a szólásszabadságról szól. Arról az értékről, mely az egyik legszentebb érték egy liberálisnak, melyért ezrek haltak m...

Trackback: Szabadság.info 2011.01.24. 16:00:20

Előre le szeretném szögezni, hogy ez az írás nem az új média-törvényről szól; írtak arról már elegen az elmúlt hónapokban. Ez az írás a szólásszabadságról szól. Arról az értékről, mely az egyik legszentebb érték egy liberálisnak, melyért ezrek haltak m...

Trackback: VIKSZ, avagy a ValóVilág Ifjúsági Kereszténydemokrata Szemmel 2011.01.10. 09:54:09

Inkább nem állok be az „én ugyan sose nézem, de azért f..ázom” kommentelők népes, ám egyre hiteltelenebb táborába. Bevallom, én néha nézem. Hol öt percet, hol tízet, amikor éppen megakad rajta a távirányító (ill. a szemem). Tovább a maga fe...

Trackback: Egymillióan? 2011.01.06. 23:30:15

Érdekes megfigyelni a magyar kormány és az ex-SZDSZ-es médiahadak (és kapcsolt külföldi részeik) között zajló csörtét. A kommunikációs szempontból teljesen impotens kormányzat úgy áll a ún. balliberális szubkultúra egyre alpáribb, egyre hisztérikusabb ...

Trackback: A médiatörvénynek tapsol az Értékközpontú Újságírók Szövetsége (ÉKUSZ) 2011.01.06. 10:38:54

- Végre valaki tesz azért, hogy a magyarság ne legyen összezavarodva! - csapott az asztalra szenvedélyesen Toportyán Álmos az Értékközpontú Újságírók Szövetségének (ÉKUSZ) elnöke a szervezet Öntőház utcai székházában ma hajnalban megtartott sajtótáj...

Trackback: Médiatörvény, mint gumicsont 2011.01.06. 10:31:59

Elég régóta téma a médiatörvény. Mondjuk nem ok nélkül. Gyanítom, az lesz a vége, hogy Orbán elvtársék "meghátrálnak". Idézőjelben. Van egy olyan halovány sejtésem, hogy ők nem is akarták 1:1-ben megvalósítani mindezt, csak kellett valami, am...

Trackback: Fél év lauf 2011.01.06. 09:53:13

A balliberális sajtó évek óta nem volt olyan virulens, mint mostanság. - írja az MNO-n Szerető Szabolcs, és látszólag igaza is van. Politikai véleményéért még senkit nem büntettek meg, bár feljelentés már érkezett, igaz, nem ballib újságíró, hanem O...

Trackback: Médiatörvényileg korrekt újévi köszöntő Orbán Viktorhoz 2011.01.06. 09:52:23

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság lelki biztonságunk felett őrködő éber tekintetének fókuszában ezúton szeretném a tőlem telhető legnagyobb tisztelettel köszönteni az újév alkalmából Orbán Viktor miniszterelnök urat.Tisztelt Miniszterelnök Úr, Ked...

Trackback: The Times: Orbán a thatcheri úton 2011.01.06. 09:45:31

 Csekély publicitást kap a honi sajtóban és a blogközösség vitafórumain is, de az Orbán-kormány tevékenységét közel sem övezi akkora idegenkedés, mint amennyire azt egyesek itthon láttatni szeretnék. Időről időre találkozhatunk ugyanis méltató, el...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

immortalis · http://immortalis.blog.hu/ 2011.01.06. 08:59:16

Tipikus "egyrészt-másrészt" jellegű maszatolás ez a poszt.

VIII. Nagyapó 2011.01.06. 09:01:59

"a 181. paragrafus szerint a kiegyensúlyozott tájékoztatás kötelezettségének megsértése miatt a hatóság hivatalból nem indíthat eljárást."

A kiegyensúlyozott tájékoztatás megsértése miatt indított eljárásnál még ott van az is, hogy ebben a kérdésben a 186-187. paragrafus (ami a pénzbüntetésekről szól) nem alkalmazható. Szóval erre hivatkozva biztosan nem kaphat senki bírságot, max. egy helyreigazítási kötelezettséget.

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.01.06. 09:07:04

"Viszont ezek után senki nem gondolja, hogy publicisztikákra fog lecsapni az NMHH,..."

Akkor minek értelmezzem a NOL-ra vonatkozó helyreigazítási kérelmet a médiavagyon kezelése ügyében, az "állandó újságírók" a szóvivői tájékoztatókon, a kizárólagos MTI hírszolgáltatást, újságok kitiltását tájékoztatókról, Szalai (sajnos csak pozícionális) bebetonozását minimum 9 évre, a közmédia 90%-os kormányoldali túlsúlyát, stb..., ha nem egyértelmű teljes megszállásnak?

Dale 2011.01.06. 09:09:16

A pornót? Üldözni? A pornó egyidős az emberiséggel, kedves cikkíró... Az antikvitásból már frankó művészeti alkotások maradtak fenn a témáról. Persze mindenkinek meglehet a maga fejlövése, amiről azt gondolja, hogy bezzeg ha az nem úgy lenne, szebb lenne a világ :)

flort 2011.01.06. 09:09:56

Aha.
Képzeljük el, hogy megyünk az autópályán és a szembe jövők (D, GB, NL) villogtatnak, öklüket rázzák, vagy csak elképedve bámulnak. Nemzeti vérmérséklettől függően.

M.o. meg magyarázkodik, de hogy a fékre lépjen és lehúzódjon (mondjuk a leállósávra), valamiért fel sem merül, sőt!

Már a KRESZ angol nyelvű fordítása is elkészült, bár a hírek szerint kimaradt belőle, hogy a sztrádán és érvényes a jobbra tartási kötelezettség (a közlekedésben, ha valaki esetleg félre akarná érteni).

Na, ilyesminek tűnik a helyzet.

pancho_sanza · www.nst.blog.hu 2011.01.06. 09:10:41

Vannak néhányan, akik másként gondolják ezt a "nem rosszabb, mint a régi":

"Egyszer az LMP-s Schiffer András azt mondta nekem a büfében, hogy a törvény 90 százalékával nincs baja, és jónak tartja. Na, én is így vagyok ezzel, a fennmaradó tíz százalék azonban gyalázatos"- mondta a Fidesz egyik, a miniszterelnökkel jó kapcsolatot ápoló képviselője.

Kicsit jobban mozog az a nyelv?

Forrás:
www.origo.hu/itthon/20110105-fideszes-kritika-es-kormanyzati-reakcio-a-mediatorveny-koruli-viharra.html

Dale 2011.01.06. 09:10:49

@immortalis: Te nem olvasol Konzit? Mindegyik poszt ilyen :)))

Amexrap · http://amexrap.org 2011.01.06. 09:14:05

A probléma nem a Fidesznek a médiához, hanem az alkotmányos demokratikus köztársasághoz és a jogállamhoz való hozzáállása, lásd a példákat itt: amexrap.org/fal/kedves-hu-csinato Tényleg annak szellemében járnak el, amit Viktor még 2006-ban fogalmazott meg: "A magyar nemzet a mi közösségünk, a köztársaság csak a lakásunk. Ha úgy tetszik, a magyar nemzet a test, a köztársaság pedig a ruha." Nem értem, ezt miért nem látják az ifjú konzervatívokkal: a konzervatívoknak elvileg az alkotmányos demokratikus köztársaság keretei között gondolkodnak, és nem jönnek be nemzeti korporatív eszmék. Vagy mégis?

szerénységem 2011.01.06. 09:14:49

Nyilván a pornó miatt mennek szét a családok. Hát hogyne. :-) Kb. ennyire megalapozott a cikk többi állítása is. Konzervatívnak lenni ne legyen egyenlő már a fafejűséggel. Mondom ezt konzervatív-liberálisként.

Amexrap · http://amexrap.org 2011.01.06. 09:15:34

@Amexrap: bocs: Nem értem, ezt miért nem látják az ifjú konzervatívok: a konzervatívok elvileg az alkotmányos demokratikus köztársaság keretei között gondolkodnak, és nem jönnek be nekik a nemzeti korporatív eszmék. Vagy mégis?

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2011.01.06. 09:17:01

napifix.tumblr.com/post/2480185118/mi-a-gond-a-mediatorvennyel-2-valasz-devenyi

"Igen, jó, a pornót én speciel üldözném, letiltatnám minden pornóoldal elérését az országban, mivel családok mennek szarrá amiatt, hogy a kedves férj a cyberszexet választja a valódi helyett (tudom, ilyenkor jön az a szöveg, hogy nem kötelező nézni). "
Az nyilván a pornó hibája.
Nem ártana kicsit tájékozódni, mielőtt hülyeségeket irkálunk.

Mellesleg ezt már sokan (az inkvizíció, a jakobinusok, a kommunisták (szép kis társaság)) megpróbálták, de még senkinek se sikerült.

Lucius Flavius Arrianus 2011.01.06. 09:20:54

Egyre viccesebbek ezek az ifjútörö... akarom mondani infjúkonzik.

Diktatúra Pécsett, új céget foglalt el a Fidesz! 2011.01.06. 09:21:47

Vonjuk vissza a "nagy felhatalmazást", elég ebből az ámokfutásból!

Amit ezek csinálnak az országgal, eltörpül a szocik mellett!

Pökhendi, nagyképű, álszent, sumák Orbán Viktor TAKARODJ!

Talon 2011.01.06. 09:22:51

Az azért erős, hogy a törvénnyel nincsen gond. Az elvi problémák mellett:

1. A törvény szövege szerint a bírságolás alapja a médiaigazgatási szabály megsértése. Az értelmező rendelkezések szerint a Médiatanács és a Hivatal döntése is idetartozik. Magyarul: ugyanaz a szervezet alkot "jogot", amelyik alkalmazza azt. Ez önmagában is nonszensz.

2. A vezető tisztségviselőre kiszabható bírság 2 milliós összege is elég kemény, ismétlődő szabálysértés esetén.

3. Az üzleti titokra hivatkozással nem lehet megtagadni a tájékoztatás adását a hatóság részére.

4. A bírság összege kiemelkedően magas.

A fenti szabályok egyértelműen kiszolgáltatottá teszik a teljes médiát. + Csak FIDESZ-es tagok.És a FIDESZ (Szalai Annamária meg pláne) sohasem volt arról híres, hogy elegánsan éljen a biztosított jogkörökkel.
Mindez megspékelve azzal, hogy ezen eljárások kitűnő terepet adnak a KDNP nevű látszatpárt látszatkeresztény erkölcsének védelmére előrevetíti a szebb jövőt.

Az igaz, hogy ezt a nem európai törvényt lehetne európai módon alkalmazni.

Zorgo 2011.01.06. 09:24:40

Mintha össze ollózta volna a szerző az elmúlt hetek posztjaiból a neki tetsző sémákat.Semmi új megállapítást nem olvastam benne, ha csak annyit nem,hogy a pornót be kell tiltani.Igen, és az autós, és a főzős műsorokat is, a Barátok közt-el kezdve, pedig a sorozatokat is.Akkor mindenki majd elmélkedhet a sorsa fölött, egy jó kis M1-M2 ős stúdióbeszélgetést hallgatva.
Aki azon elmélkedik,hogy a sok betiltás között neki melyik lenne a szimpatikusabb, az inkább tegye meg azt a szívességet,hogy nem ír posztot!

egygrafikus 2011.01.06. 09:27:47

Csak kérdezek:
Definiálta már valaki, hogy pontosan mi az, ami sérti egy kiskorú test-lelki fejlôdését? (Pornó, véres székláb, Tom és Jerry, stb) És ha igen egy kalap alá lehet-e venni egy hatévest, meg egy 12 évest, aki napi szinten játszik lövöldözôs játékokat?
Bármely vallási csoport alá az ateisták is beletartoznak? (Engem sértenek a vallási mûsorok a tv-ben, ergo tilcsák be!)
A bármely kisebbség vagy többség megsértése alá az is beletartozik, hogy pl. a rohadt biciklisták vs. rohadék autósok?
A tárgyilagos, sokoldalú tájékoztatásban a királyi tv élenjáró lesz-e a jövôben? (Vagyis megszólalnak-e benne érdemben ellenzéki politikusok, szakértôk, vagy csak a letartóztatásuk lesz hír?)
"A mûsorszolgáltatásban közzétett mûsorszámok összessége, illetõleg ezek bármely tartalom vagy mûfaj szerinti csoportja nem állhat párt vagy politikai mozgalom, illetve ezek nézeteinek szolgálatában." - Ezt ugye, ismerve a királyi tv, a médiahatóság, stb. személyi összetételét ugye viccnek szánták?

VIII. Nagyapó 2011.01.06. 09:32:13

FIGYELMEZTETÉS!

A vitában érdemben részt venni kívánó olvasóinktól elvárjuk

1) Konkrét kifogások említését
2) A kormányzati védekezés (www.kormanyszovivo.hu/news/show/news_3913?lang=hu) ismeretét

Minden más kommentelők kötelesek számolni azzal, hogy nem vesszük pőket komolyan.

egygrafikus 2011.01.06. 09:36:17

Rendes kersztény családban senki nem néz pornót nyilván, az meg miért fáj nekik, hogy a rohadék liberálbolsevisták majd a pokol tüzén fognak égni emiatt?

Ha meg betilcsák, akkor életbe lép-e vajon a "bármely kisebbség vagy többség megsértése, kirekesztése" címû paragrafus, hisz a pornónézôk nyilván egy valamilyen kisebbséget (többséget?) alkotnak, akiket súlyos diszkrimináció ér, lelki terror, stb, ha eltiltják ôket betevô a *****-tól. Na erre majd hogy varrtok gombot agyatlan álszentkéim?

flort 2011.01.06. 09:40:09

@VIII. Nagyapó: rendben, sziasztok. (Tegnap a Duna TV-n magyarázkodott valami ürge - mint kiderült, államtitkár - azt sem bírtam végighallgatni, annyira nem volt meggyőző.)

U.i.: "Minden más kommentelők kötelesek ..." Te Schmidt Pál vagy?

pancho_sanza · www.nst.blog.hu 2011.01.06. 09:42:20

@VIII. Nagyapó: Ilyeneket írogattak a szlovák kormány kommunikációjáért felelős emberek is, amikor a nyelvtörvényüket kritizáltuk;)

Zorgo 2011.01.06. 09:54:53

@VIII. Nagyapó:

Ugye szankció nincsen, ha esetleg mégsem "megfelelően tájékozódva", csak úgy, séróból, hozzászólunk ehhez a remek poszthoz? :)

budai zöld 2011.01.06. 09:55:10

Szerintem ebben az ügyben a törvény tartalma mellékkörülmény.

A lényeg az, hogy
- egy nem sürgős és nem stratégiai intézkedés elhamarkodott (vagy felesleges) meghozatala, és
- a teljesen amatőr, viszont arrogáns kommunikációval

olyan károkat sikerült okozni, ami a valóban fontos dolgok megvalósítását is veszélybe sodorja.

MAL Zrt. színvonalon van a kormányzati kommunikációnk, de ott erre egy hét alatt rájöttek, és felvettek hozzáértőket.

VIII. Nagyapó 2011.01.06. 09:55:32

@Talon:

"Az értelmező rendelkezések szerint a Médiatanács és a Hivatal döntése is idetartozik"

Na de nem dönthet csak úgy bármiről... Ez gondolom, olyasmire vonatkozik, ha pl. nem közöltek le egy helyreigazítást.

"Az üzleti titokra hivatkozással nem lehet megtagadni a tájékoztatás adását a hatóság részére."

Ez konkrétan milyen esetekben lehet probléma?

@Lord_Valdez:

A kifogások néhány pontja (így a legfontosabb: hogy a fellebbezésnek igenis van halsztó hatálya) elavult, és korántsem minden kifogásolt pont példátlan az európai jogban.

A hiszti kapcsán nem az a fő kérdés, hogy a törvény jó-e, hanem hogy a demokráciát veszélyezteti-e. Konkrétan melyik az, amelyik igen?

VIII. Nagyapó 2011.01.06. 09:57:39

@MTFUN:

De van, írtam: nem veszünk komolyan.

piefke 2011.01.06. 09:59:05

@VIII. Nagyapó:

Nos, én elolvastam... Mint ahogy - légy nyugodt - elolvasták a Médiatörvényt azokon a nyugat-európai döntés-előkészítő fórumok is, amelyek az ottani vezető politikusok számára készítenek előterjesztéseket.

Hidd el: Berlinben nem szükséges megvárni a magyar kormány angol nyelvű "saját változatát", mert van, aki eredeti magyarból dolgozva is képes hitelesen tájékoztatni a kormányt a törvény tartalmáról. So ist das...:-)

Azt képzeled - és azt akarod, hogy mi is képzeljük - hogy "kint" felelőtlenül és megalapozatlanul dolgoznak? Hogy a háttérmunkát elvégzők nem nézik át alaposan az eléjük kerülő anyagokat és nem objektíven tájékoztatják kormányzati feletteseiket? Hiszen ha nem így tennének, akkor pillanatok alatt kirúgnák őket - mert OTT komolyan veszik a precíz, felelős munkavégzést...

Gondolj bele, hogyan dolgozik egy átlagos magyar és egy átlagos német vállalat: milyen a szervezettség, a precizitás, a munkakultúra - és a produktum minősége. No, ugyanez a helyzet a "kormányzati szektorban" is...

Orbánéknak csak azért juthat eszükbe - és csak azért merhetik kommunikálni azt - hogy "kint" alaptalanul, felkészületlenül, felelőtlenül, hebehurgyán, stb. nyilatkozgattak, mert ŐK, itthon épp így dolgoznak - és "Ki mint él, úgy ítél", tartja a régi dakota mondás!:-)

EOX The Selector · http://eoxtheselector.blog.hu/ 2011.01.06. 10:00:19

Itt építettek egy olyan várat, ami igen nehezen védhető. Ráadásul lakni benne sem egyszerű.
Kíváncsian várom, hogy miként fog festeni a végrehajtás, a joggyakorlat, bár illúzióim haloványak. Éredklődéssel fogom figyelni a mádia reakcióit is.
Nekem például az "új" reklámszabályok abszolúte nem tetszenek.
A csúcs mégis az, hogy a törvényben 524 alkalommal kerül leírásra az a szó, hogy "Médiatanács". Megszámoltam, és tényleg. Ez azért min. országos csúcs.
Minőségét tekintve pedig még a Munka Törvénykönyvénél és a Közbeszerzési törvénynél is gyengébb.

Szelid sunmalac 2011.01.06. 10:01:25

@VIII. Nagyapó: Nem veszitek a poket komolyan?! Uram-Atyam!

Kata78 2011.01.06. 10:03:49

@VIII. Nagyapó: Ha már említetted az IceT ügyet. Szerinted megérte ebbe a számba belekötni? Az én problémáim ezzel a következők:

-Valaki X HUFért lefordítatta.
-Valaki X HUFért megírt 2 levelet.
-Egy rádió miatt, amit hallgat max 2 db 12-16 éves.
Mindezt egy gyakorlatilag nem létező probléma halmaz miatt.

Végeztem egy nem reprezentatív kutatást egy 12 éves kis sráccal, aki 6 éve Írországban él, feltehetően jó az angol nyelvtudása (igaz, magyarországi nyelvvizsgája nincs). Az eredmény, hogy NEM értette a szöveget!!!!

Tehát a fentiekben vázolt pénzszórással annyit értek el, hogy az összes korabeli csitrit felküldték a TeCsőre. Ahol aztán találnak még ennél is cifrábbat. (Ez a korosztály már magától is megtalálja, sőt, aktívan használja az oldalt.)

Biztos, hogy ez volt az egyik legfontosabb probléma, amire reagálni kellett? Csak kérdem.

portis · http://www.online-szallas.com 2011.01.06. 10:05:36

Azért üti a spanyol, angol, német baloldali sajtó a fideszt,
mert ők nem olyan bénák mint a hazai társaik.
Így kell ezt csinálni!
Ráadásul ellenzékben a fidesz kiválóan űzte a baloldal ellehetetlenítését,
Gyurcsány bármit csinált körbefüttyögték, kiröhögték.
Most Orbánon a sor.

simka 2011.01.06. 10:07:58

Üdv mindenkinek! A posztíró elsiklik az eddigi és az új szabályozás közötti, kiugróan legfontosabb különbség fölött: _a korábbi törvény nem vonatkozott a nyomtatott és az internetes sajtóra_. Sajnos ezért lehet a sajtószabadság végéről beszélni Magyarországon.

VIII. Nagyapó 2011.01.06. 10:10:22

@pancho_sanza:

Ott nem is lehetett nehéz megjelölni, mi a gond.

@piefke:

A németeknek idejük sem nagyon lehetett elolvasni a végleges változatot. Hogy az egyes politikusok nyilatkozatai sokszor nem a tényekre, hanem a kialakult látszatra reagálnak (népszerűségi és egyéb politikai szempontok alapján), az meg hidd el, nem csak nálunk igaz.

A CDU-CSU politikusainak nyilatkozatai amúgy korántsem egyöntetűen elítélőek.

De (próbálom mederben tartani) sztem nem arról érdemes vitatkozni, hogy a kritikusok mit tudnak - inkább, hogy miben értünk velük egyet, mitől lesz/nem lesz itt diktatúra?

Chaoyang · http://xiongyali.blog.hu 2011.01.06. 10:11:50

@egygrafikus: Altalanossagban errol ertelmes emberek egy csoportjat kellene megkerdezni, ahelyett, hogy azok dominalnak a mediaban akik penzt csinalnak az emberek igenytelensegebol. Most nem politikarol beszelek (aminek az egesz torveny titkon falaz) hanem a tarsadalom egeszseges pszichejenek fejlodese kerdeseben.

Az ugye nem vitas, hogy egy Amazonas menti vagy erintettlen indonez szigeteken elo torzsi kozossegben a gyerekek sokkal szelidebbek es boldogabbak mint a nyugati tarsadalmak korunk musorain felnott gyermekei. Az eroszakossagot es szellemi igenytelenseget generalo tenyezoket kellene leradirozni a mediabol a maradek pedig fejlodest eredmenyezne. Jelene pillanatban hatalmas visszalepesben vagyunk kulturalisan a torzsi kozossegekhez merten. Nem tudasrol beszelek hanem emberi itelokepesseg es moralis hanyatlasrol.

VIII. Nagyapó 2011.01.06. 10:12:27

@Kata78:

Én nem említettem, a posztot nem én írtam :-)

Szerintem nem éri meg belekötni. De ez csak a jó öreg ORTT-s hagyományok folytatása a régi törvény alapján, nem a Viktatúra.

johevi 2011.01.06. 10:13:02

Maga a törvény szövege szerintem lényegtelen. Még az is lehet hogy jó így. Ami lényeg: semmi konzultáció előtte, semmi egyeztetés előtte, házon belül írt, utólag dacos ellenállás, totális elzárkózás bármi megbeszéléstől, görcsös ragaszkodás az "Ez így jó ahogy van"-hoz.

azAttis 2011.01.06. 10:16:36

@Kata78: a törvények nem azért vannak, hogy azok közül ízlés szerint válogasson a hivatal amelynek FELADATA, hogy betartassa őket.

Képzeld el azt a szituációt amikor a rendőr közli veled, hogy leszarja a fejed mert csak Téged személy szerint ért hátrány és 1 ember miatt még "nem éri meg" neki betartatni a törvényt. Nonszensz szituáció. Mi lenne a minimum tömeg amikor már figyelembe kell venni a törvényt? 5 kiskorú már elég? Vagy 10? Vagy még annyi sem?

Szerintem a Tilos is pontosan tisztában volt a törvénnyel, hiszen remek jogászuk van. Nekik összeségében ez egy jó marketingakció volt amivel ügyesen meglovagolták a jelenlegi hisztériát és felhívták magukra a figyelmet.

Kata78 2011.01.06. 10:19:16

@VIII. Nagyapó: Ha nem Te írtad, akkor bocs. (Jééé, tényleg :) ) bár a lényegen attól félek, ez nem változtat. Arról, hogy ebből van-e, lesz-e Viktatúra még szerintem korai nyilatkozni, mindenesetre lehet úgy értelmezni (és sokan így teszik), hogy a Viktatúra alapokat, sikeresen lerakták.

Rive 2011.01.06. 10:22:14

"A probléma nem a törvény, hanem a Fidesznek a médiához való hozzáállása..."
De, a törvény is gond. 'Jó' törvények akkor is működnek, ha épp valami elmeroggyant kerül hatalmi pozicióba. Ez a törvény forditva ül a lovon: csak akkor működik, ha valami szent ül a kormányrúdnál.

Nem véletlen, hogy szentté avatni valakit csak jóval a delikvens halála után szokás.

Kata78 2011.01.06. 10:25:57

@azAttis: "Szerintem a Tilos is pontosan tisztában volt a törvénnyel, hiszen remek jogászuk van. Nekik összeségében ez egy jó marketingakció volt amivel ügyesen meglovagolták a jelenlegi hisztériát és felhívták magukra a figyelmet."

Ha jól emlékszem, ezt a számot még szeptemberben játszotta a Tilos, tehát vitatom, hogy a jelenlegi hisztériát lovagolta a rádió.

"a törvények nem azért vannak, hogy azok közül ízlés szerint válogasson a hivatal amelynek FELADATA, hogy betartassa őket. "

Ezzel egyetértek. És nem is ezt vitattam. Hanem az a kérdés, hogy ez volt a legégetőbb? Nem tudom, nálad van-e korosztálybeli gyerek. Nálam 2. Azt se tudják, hogy "néz ki a rádió"!! Azt viszont, hogy hogy működik a TeCső, FB, azt bezzeg igen.

És ott is, meg MTV (zenei) dől a Rihanna, meg LadyGaga cifrább ÉS érthetőbb szövegekkel, mint nyomorult JegesTea úré.

Tehát, újfent, ezzel a szituációval simán csak a sz@rt pofozgatták.

piefke 2011.01.06. 10:26:53

@VIII. Nagyapó:

„A németeknek idejük sem nagyon lehetett elolvasni a végleges változatot.” - Folyamatos figyelemmel követés? Mond ez neked valamit?:-)
…Meg, tudod, ott ha valakiknek ez a munkájuk, ezért kapnak fizetést, akkor elolvassák, kiértékelik, lefordítják, összerakják – és „fertig, erledigt!”:-)

„Hogy az egyes politikusok nyilatkozatai sokszor nem a tényekre, hanem a kialakult látszatra reagálnak (népszerűségi és egyéb politikai szempontok alapján), az meg hidd el, nem csak nálunk igaz.” – Valóban: igaz pl. Görögországra és Mozambikra, de én Németországról írtam:-)
„A CDU-CSU politikusainak nyilatkozatai amúgy korántsem egyöntetűen elítélőek.” – Itt, gondolom, Manfred Grundra gondolsz, akinek a honlapján egészen más áll, mint amit december végén az MTI-vel a Fidesz „kiolvastatott” (manfredgrund.rivido.de/2010/12/23/zweifel-an-ungarns-ratspraesidentschaft-unangebracht/)
…Ja: Angela Merkel is „CDU-s politikus”… Erre mit döfsz?:-)

„De (próbálom mederben tartani) sztem nem arról érdemes vitatkozni, hogy a kritikusok mit tudnak - inkább, hogy miben értünk velük egyet, mitől lesz/nem lesz itt diktatúra?” - Diktatúra abból lesz, ha egy, a saját hatalmi monopóliumait „törvénnyel védeni akaró” politikai erő mellé állnak véleményformáló értelmiségiek is… Denk nach, piccsön!:-)

misc · http://misc.blog.hu 2011.01.06. 10:28:50

Érdekelne, hogy az internetes pornóoldalak letiltásáról hogyan vélekedik a többi állítólagos konzervatív.

mcs · http://paralelart.wordpress.com/ 2011.01.06. 10:39:01

@VIII. Nagyapó:

de most komolyan, kérlek. ennél a színvonalnál azért lényegesen többre tartottalak.

hadd idézzek a kormány "védekezéséből":

"A Médiatanácsot az Országgyűlés választja kétharmados aránnyal. Az országgyűlés tagjai döntésükben nem befolyásolhatók. A Médiatanács tagjai feladataik ellátása során nem utasíthatóak, nem visszahívhatóak, minden tekintetben függetlenek. A Médiatanács megválasztott tagjai nem állnak semmiféle formális vagy informális kapcsolatban a kormányzó pártokkal, a médiaszakma különböző területeiről érkeztek."

ez kb közröhej, főként az után, hogy kikből áll e testület. de úgy az egész bekezdés igen mulatságos.

ennek a védekezésnek az alapos ismerete volna a korrekt vita alapja?
miért nem rögtön szijjártó elvtárs összegyűjtött beszédei és levelezései?

meredeken zuhan e blog színvonala az utóbbi időben, és ez elszomorít

Talon 2011.01.06. 10:42:35

@VIII. Nagyapó: Rendeletet alkothat, és dönthet minden hatáskörébe utalt kérdésről. Itt az a gond, hogy kb. 200 éve kitalálták, hogy ez nem túl szerencsés, hogy a jogalkotó és a végrehajtó azonos.

Nincs a fellebbezésnek halasztó hatálya a hatályos szöveg szerint. Az, hogy a bíróság felfüggesztheti a végrehajtást, az a szokásos cinikus duma, hiszen ezt csak kivételes esetben teszi meg a bíróság, és nem is túl gyorsan, szóval ez nem segítség.

A jelenlegi gyakorlat egyébként az volt, hogy a bírságot, kötbért nem függesztette fel a bíróság, az elsötétítést viszont igen.

Az üzleti titok azért probléma, mert nem létezhet olyan eset, hogy a Médiatanács erre kíváncsi legyen jogszerűen.

I_Isti 2011.01.06. 10:46:18

... érdekes, mintha a friss rádióhírek szerint Orbán Viktor úr úgy nyilatkozott volna, hogy ha az únió (most nem a szovjet, hanem az ajrópai) nagyon akarja, akkor mégiscsak változtatnak a médiatörvényen.

Most akkor mi vaan?

VIII. Nagyapó 2011.01.06. 10:47:09

@piefke:

Meg pl. erre (remélem, a Galamus elég hiteles :-) ):

"http://www.galamus.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=46138:mediatoerveny-nemet-nepparti-ep-kepviselk-a-magyarorszagot-ert-biralat-atlatszo-es-destruktiv-jatek&catid=76:hazai-vonatkozasu-hirek&Itemid=113"

"Valóban: igaz pl. Görögországra és Mozambikra, de én Németországról írtam:-)"

Szerintem túlzottan ideális képed van a német politikáról, de akkor ebben nem értünk egyet :-)

nexialista · http://nexialista.blog.hu 2011.01.06. 10:48:43

üldözni/harcolni/előírni/megszabni/büntetni helyett inkább humanizálni lehetne a társadalmat, ami ekkora férfi túlsúllyal nem fog menni, eddig se ment...

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.01.06. 10:50:24

@VIII. Nagyapó: Álvizsgálattal üzleti titkokat lehet bekérni, majd azt bennfentesként jogtalanul átadni csókosoknak.

Milyen anyagi és erkölcsi kártérítési kötelezettség terheli az NMHH-t, ha a bíróság mégis a büntetettnek ad igazat?

I_Isti 2011.01.06. 10:51:24

Egyébként egy ilyen szarul kezdődő európai uniós soros elnökség nem volt még az unió történetében, mint ahogy - pl a szerencsétlen médiatörvény miatt - a fidesz vezette szerencsétlen Magyarország kezd...

index.hu/kultur/media/2011/01/06/orban_megis_valtoztatna_a_mediatorvenyen/

nexialista · http://nexialista.blog.hu 2011.01.06. 10:52:08

...ja és azokkal a nőkkel sem fog menni, akiket férfiak választanak ki ugyanerre, mert rosszabbak lesznek a kijelölőiknél...

nexialista · http://nexialista.blog.hu 2011.01.06. 10:53:43

egy férfivélemény a pornóról: "mindaz, amit nem kívánnék saját lányomnak"

szemet 2011.01.06. 10:53:48

@egygrafikus: "Bármely vallási csoport alá az ateisták is beletartoznak? (Engem sértenek a vallási mûsorok a tv-ben, ergo tilcsák be!)"

A 104. törvény: "A médiatartalom nem lehet alkalmas ........ továbbá valamely egyház vagy vallási csoport nyílt vagy burkolt megsértésére, kirekesztésére."

185. törvény: "A vallási, hitbeli vagy más világnézeti meggyőződést esetlegesen sértő ...... képi vagy hanghatások médiaszolgáltatásban történő bemutatása előtt a nézők vagy hallgatók figyelmét erre a körülményre fel kell hívni."

Ez szerintem azt jelenti, hogy:
Csoport szinten nem lehet sértő a tartalom: "XY egyház és hívei &@&@!!!"

De előzetes figyelemfelhívással meggyőződéseket (ha nem emeled ki konkrétan milyen csoportról van szó) megsérthetsz: "Isten @@%!!"

Ateisták nem alkotnak vallási csoportot, szóval őket csoportszinten általánosítva is lehet sértegetni: "Minden ateista &&&@&!!"

VIII. Nagyapó 2011.01.06. 10:57:28

@Talon:

Akkor vajon mi volt Balsai módosítója, amit nem fogadtak el?

A törvényben én ezt találtam:

"Amennyiben az Elnök végrehajtási eljárást indít, akkor a végrehajtást elrendelő végzés felülvizsgálatát az ügyfél kérheti - jogszabálysértésre hivatkozással - a végzés közlésétől számított tizenöt napon belül a közigazgatási ügyekben eljáró bíróságtól. A bíróság az ügyben, szükség esetén a felek meghallgatása alapján, tizenöt napon belül nemperes eljárásban határoz. A nemperes eljárás iránti kérelem benyújtásának a végzés végrehajtására halasztó hatálya van. A Fővárosi Bíróság végzése ellen fellebbezésnek nincs helye."

A médiatörvény szabályozza, hogy milyen kérdésekben alkothat rendeletet. Konkrétan: a frekvenciahasználati díjakat szabályozhatja rendeletben.

(A 229. paragrafus, ami csak az ehhez szükséges Alkotmánymódosítással lép életbe, ebben az egy paragrafusban cseréli ki a kormány szót a médiahatóság elnökére.)

MiKeyRuLeS 2011.01.06. 11:01:00

"A médiatartalom nem lehet alkalmas a magánélet és más, személyhez fûzõdõ jogok megsértésére."

Tehát, aki azt írja, hogy Schmitt Pál gyenge helyesíró, már meg is lehet büntetni. Vagy, hogy Navracsics közeli cégeket bízott meg az általa vezetett minisztérium. Már repülhetnek a milliós büntetések.

"Nem szabad kiskorúaknak szánt mûsorszámban erõszakos magatartást követendõ példaként megjelenítõ képeket vagy hangokat közzétenni. "

Egri csillagok?

Talon 2011.01.06. 11:02:31

@VIII. Nagyapó: 163. § (1) A Médiatanács elsőfokú hatósági hatáskörében hozott hatósági határozata ellen nincs helye fellebbezésnek. A Médiatanács hatósági határozatának felülvizsgálatát kizárólag az ügyfél, illetve a kifejezetten rá vonatkozó rendelkezés tekintetében a tanú, a hatósági tanú, a szakértő, a tolmács, a szemletárgy birtokosa, az ügyfél képviselője és a hatósági közvetítő kérheti - jogszabálysértésre hivatkozással - a hatósági határozat közlésétől számított harminc napon belül a közigazgatási ügyekben eljáró bíróságtól a Médiatanács elleni kereset indításával.

(2) A Médiatanács határozatának felülvizsgálata iránti kereset alapján indult bírósági eljárásra a polgári perrendtartásról szóló törvény közigazgatási perekre vonatkozó előírásait az e törvény szerinti eltérésekkel kell alkalmazni.

(3) A keresetlevél benyújtásának a határozat végrehajtására nincs halasztó hatálya, a keresettel támadott hatósági határozat végrehajtásának felfüggesztése a bíróságtól kérhető.

VIII. Nagyapó 2011.01.06. 11:02:39

@vinczej:

Jogtalan, az biztos - de hogy mi a szankció, azt valóban nem tudom.
Viszont ez a paragrafus üzleti szempontból, nem pedig a szólásszabadság okán aggályos - és vsz jóval nagyobb balhét lehet belőle csinálni, mint amit az így megszerezhető információk (hirdetői szerződések, vagy mégis mi a szösz?) érhetnek.

Iustizmord 2011.01.06. 11:06:51

Igen, jó, a pornót én speciel üldözném, letiltatnám minden pornóoldal elérését az országban, mivel családok mennek szarrá amiatt, hogy a kedves férj a cyberszexet választja a valódi helyett

ezen jót röhögtem, és marhaságnak tartom, továbbá írjunk kiáltványt:

Férjek! Ha unjátok az asszony, ne pornót nézzetek! Csaljátok meg élőben!

amúgy ajánlom figyelmébe mindenkinek a larry flint a provokátor c filmet, pornóügyileg vannak benne érdekes részek. pl amikor a háborúval hasonlítja össze.

továbbá cicciolina, henger éva és vad katalin külön többett tett a magyarság elismertetésaéért mint németh zsolt és dajcs nemfür tomi együtt. morvai krisztinát már nem is említve.

Girhes Joe 2011.01.06. 11:16:12

@nexialista:
Ezzel az egyébként off beszólással aztán nagyon megmondtad a feminista tutit. Nézz körül egyszer egy csupa nőből álló munkahelyen, hogy micsoda áskálódások mennek ott (tudom ajánlani pl. egy tetszőleges általános iskola tantestületét), aztán térj vissza erre a nők vs. humanizálás kérdéskörre.

Egyébként ez oda-vissza igaz, mindkét nem csak a másik nembeliek előtt tűrtőzteti magát, zárt körben meg elszabadulnak az állati ösztönök.

Na jó, offolás vége.

chipshop (törölt) 2011.01.06. 11:19:38

Vegre egy blog ami tetszik,es amive tobbe-kevesbe egyet tudok erteni-)Mondjuk a mediatorvenynek tenyleg nem artana konkreatizalni,h mi szamit testi-lelki fejlodes kivaltojanak,ezenfelul meg persze sok mas dolgot is..de alapvetoen konzervativ liberaliskent en is jonak tartom a torvenyt magat.Sok ember nem ertette,h mi volt a baj az Ice-T notaval,es ha ezt egy gyerek sem erti,akkor miert ez a felhajtas?!Azert mert ez ETIKAI kerdes,mint pl:nem azert nem lopunk,mert esetleg meglatjak,es ha nem veszi eszre senki attol a lopas meg lopas marad.Egy fejlodo europai orszagnak igenis kell,h legyen valamifele torvenyszerkezete arra vonatkozoan,hogy pl a Tv-ben este 1- elott mi NE menjen le.Lehet,hogy senki nem erti a Tilos radioban elhangzott dalt,de ha akarcsak 1 gyerek is erti,akkor ott baj van.Nem,nem fog megallni a fejlodesben,de ez pont olyan ,h szulokent -legalabbis joerzesu szulokent-nem bazmegelunk a gyerek elott.Kicsit sem.Masreszt ez az egesz kulfoldre rohangalunk es mindenkinek elobegatjuk,hogy jesszumpepi hitleri diktatura van-ez tobb mint rohej.Ha itt tenyleg diktatura lenne,akkor egy lap se kozolne semmit,es az RTL ugy ahogy van elsotetulne es a tobbi ado csak orbani es hitgyulis musorokat adhatna le:-))Ezzel szemben mindeki arrol es ugy ir ahogy akar,mindossze a nyomtatott sajtobol kiesik a ciganyozas,zsidozas,buzizas,whatever.Vegre,mert mar tobb mint kellemetlen volt.A WW-t en sem nezem,de a Hogyvolt-ot olvasom es tenyleg rafer az RTL-re nemi szankcio.Elob kellett volna.Annyiban nem ertek egyet a posztiroval,h tiltsuk be a pornot,mert megoli a csaladokat,parkacsolatokat.A parkapcsolatuk sokszor onmagukat olik meg pont azzal,hogy egymas bugyijaban es e-mailjeben kotorasznak:-))Summa summarum:ebben az egesz hozongesben egy jo dolog van.Vicces blogok szuletnek:-))))))

Iustizmord 2011.01.06. 11:20:16

@SCUMM: Érdekelne, hogy az internetes pornóoldalak letiltásáról hogyan vélekedik a többi állítólagos konzervatív.

élőszóval ellene van, de otthon ő is csendben fényezi a kisbohócot ha az asszony lefeküdt.

@nexialista: egy férfivélemény a pornóról: "mindaz, amit nem kívánnék saját lányomnak"

de a fiadnak igen?

@MiKeyRuLeS: Egri csillagok?

tom és jerry? úgy gyilkolják benne egymást késsel, puskával, nyíllqal, baseball-ütővel, gránáttal, tán csak atombombával nem, hogy az már szürreális.

érdemben: majd amikor a bayer-lovas-bencsik féle vonalat is jól megbirságolják, akkor elhiszem h sajtószabadság van.

azAttis 2011.01.06. 11:21:50

@Kata78: szeptemberben is ismert volt a jogszabályi környezet. A hírverés és médiakampány, amit az ügyvédi levelezés nyilvánosságra hozása körül csapott, viszont már egyértelműen egy marketingkampány része volt.

Girhes Joe 2011.01.06. 11:29:55

@Iustizmord:
Szerintem ennél azért kissé bonyolultabb a helyzet, talán a bagóhoz meg a piához tudnám hasonlítani, mert a pornó is függővé tesz ám. Szóval adott esetben a pornózó konzervatív ésszel ellene van, csak éppen nem tud leállni vele, és saját magát is szidja azért, mert kamaszkorban rászokott (vagy rászoktatták). És aztán a leszokással kapcsolatos viselkedésminták is azonosak, mint a bagónál: egyvalaki megnyugtatja magát, hogy mégse olyan nagy baj amit csinál, másvalaki folyton megpróbálkozik leszokni és visszaesik, a harmadik ugyan le akarna szokni, de megretten a feladat nehézségétől, sőt némely erős lelkületűek esetleg tényleg egy életre szakítanak vele, pl. egy erősebb vallási élmény hatására.

Ezerféle felfogás létezik, elég rosszindulatú feltételezés az, hogy aki elveiben a pornó ellen van, az is mind nézi, csak éppen bort iszik és vizet prédikál. Nyilván persze van ilyen is, de szerintem nem ez a többség.

nexialista · http://nexialista.blog.hu 2011.01.06. 11:31:33

@Gergő77: látod, ahol a törvényhozásban több a nő, ott az általános iskolákban sem eszik egymást...
mitől feminista egy hozzászólás? attól, hogy nő írja? höhö

Girhes Joe 2011.01.06. 11:33:07

@nexialista:
Nem. Attól, hogy a férfiakban látja a hibát és a nőkben a megváltást - vagyis nem egyenlősdit hirdet, hanem azt, hogy a nők a jobbak.

nexialista · http://nexialista.blog.hu 2011.01.06. 11:33:42

@Iustizmord: nem saját véleményt közöltem, és természetesen én belevenném nemre való tekintet nélkül az összes gyerekemet; az idézett férfivélemény sajátossága az egyoldalúság...

nexialista · http://nexialista.blog.hu 2011.01.06. 11:35:23

@Gergő77: tévedés, nem a férfiakban látom a hibát, hanem a kiegyensúlyozatlanságban...

Iustizmord 2011.01.06. 11:37:07

@chipshop: nagy tévedés, a párkapcsolatokat az öli meg ha már nem kotorásznak egymás (jó esetben nedves) bugyijában.

továbbá ha rámutasz a gangster rap-re (ami gagyi egy műfaj, tény és való) amolyan Mr Garrison-i stílusban (gaangterrap nem jó, értem?) és jól betiltod, akkor majd hirtelen azt vtapasztalod hogy más meg másra mutat rá, betiltandó.

mert pl a harcos ateisták érzelmi világát sérti a róm.kat mise közvetítése, és valljuk be, sok szempontból a papok aztán tényleg veszélyesek a kiskorúak értelmi, lelki fejlődésére. és most pont nem a szeminaristákkal buzuló aberráltakra gondolok.

misc · http://misc.blog.hu 2011.01.06. 11:37:40

@Gergő77: jah, meg függőséget okozhat még a képviselő fánk, a kommentelés, Bach művei, meg a párkapcsolatuk.

Tilcsákbe. Hasta la konzervativizmus vagy mi.

Girhes Joe 2011.01.06. 11:38:32

@nexialista:
A kettő ekvivalens. Ha A csoport és B csoport között nincsen semmilyen releváns különbség, akkor nem számít, milyen arányban szerepelnek egy testületben (vö. szemüvegesek és szemüveg nélküliek). Ha viszont számít az arány, tehát A csoport részvételét sokallod/kevesled B-vel szemben, azzal azt állítod, hogy valamilyen releváns tulajdonságban az egyik értékesebb a másiknál.

Leonard Zelig 2011.01.06. 11:40:47

Régi filmeket tessék adni, attól szaporodik a magyar és benépesíti a Földet.

Girhes Joe 2011.01.06. 11:41:49

@SCUMM:
Minden okozhat függőséget. Csak nem mindegy, mik a következményei. A képviselőfánkfüggőség maximum elhízáshoz vezet, míg az alkohol családokat tehet tönkre. A pornót most szándékosan nem soroltam be, mert nem erről szólt a felvetés, hanem arról, hogy mi az oka az elvek meg a tettek közötti ellentmondásoknak. Erre adtam egy lehetséges választ.

Iustizmord 2011.01.06. 11:42:24

@nexialista: tegye mindenki szívére a kezét: nagyon irigyelné 20 éves fiacskáját ha az egyszerre 3 csajjal bújna ágyba, de nagyon elítélné 20 éves leányát ha az egyszerre 3 pasival bújna ágyba.

ez egy ilyen világ. a pasiknak jóval többet néznek el a szexulaitás kapcsán. ha sok csajod van: nagy hódító vagy. ha sok pasid volt, akkor büdös ribanc.

@Gergő77: ott a tévedés hogy a piánál és a dohánynál a ognitív disszonancia működik, mert tudni lehet , a piás és a dohányos (meg a drogos) is tuudja hogy amit bevesz az rombolja a szervezetét.

amikor vki felnőtt fejjelna jó, 14 felett) pornót néz, abban mi a rák a káros?????????? romlik a szemem??????? mert a lelkemmel aztán semmi baj nem történik, trust me

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.01.06. 11:42:46

@VIII. Nagyapó: Igen ám, csakhogy az üzleti titok kiteregetésének veszélye azt jelenti, hogy lehetséges vele előre megfélemlíteni a korrupciókat feltárni kész, de inkognitóban maradni akaró forrásokat.

Ugyanis ha a forrást is ki kell adni, akkor csak egy lépés, hogy a forrás üzleti titkait zsarolásra használhassa fel az, aki a Médiatanácstól megszerzi az infót a forrás személyéről.

Hogy csak egy esetet említsek: Az OVB fideszes tagja a szigorú titoktartási kötelezettsége ellenére kiadta az ellennépszavazást benyújtó nyelvész nevét. Nem lett szankció. Répássy szintén a fideszes (titoktartásra kötelezett) nemzetbiztonsági bizottsági tagoktól megszerezte az UD Zrt hanganyagát, és internetre tette.

Ezek után még milyen indok kell a félelemre? Mondj egy esetet, amikor a FIDESZ önmérsékletet mutatott volna olyan dolgokban, amiben volt lehetősége visszaélni?

Iustizmord 2011.01.06. 11:45:30

@Leonard Zelig: sőt, kötelező hétfői adásmentes napot!

@Gergő77: mi az oka az elvek meg a tettek közötti ellentmondásoknak

elvhűnek lenni kényelmetlen, ha van egyszerűbb tevésbeli alternatíva. tehát színtiszta opportunizmus, ennyi

Iustizmord 2011.01.06. 11:48:41

@vinczej: Ezek után még milyen indok kell a félelemre? Mondj egy esetet, amikor a FIDESZ önmérsékletet mutatott volna olyan dolgokban, amiben volt lehetősége visszaélni?

pl még mindig nincs olyan Btk-s szakasz hogy gyurcsányferenc:

Btk 145/A.§ (1) Aki gyurcsányferenc és ezzel a Magyar Köztársaság éllamrendjét veszélyezteti, bűntett miatt 5-15 évig terjedő szabadságvesztéssel tiltható.
(2) Mellékbüntetésül kitiltásnak is helye van.

Rob67 2011.01.06. 11:50:23

Szíjjártó Peti, nem sikerült kicsit hosszúra a védekező magyarázkodás?
A törvény azt feltltelezi, hogy a tévékből, rádiókból, őjságokból csak a szenny ömlik. Ez ellen kell megvédeni az embereket, mert azok buták.
Naja, be kellene tiltani a hitelzést is mert azt sem tudjék az emberek a helyén kezelni. És persze még sok mindent.
Már bocsi de az én kicsi fiam még nem találkozott azzal a kiáradó suennyel amitúl a törvény meg akar védeni. Lehet hogy a kontroll nálam jobb?
Petike meg Viktorka ne akarjon védeni, foglalkozzon a munkájával, elég gazdasági probléma van. Van ott munka fiúk, csak ahhoz meg nem értetek mi?
Na ez a szar...

Girhes Joe 2011.01.06. 11:51:12

@Iustizmord:
Ad1: azért nem mindenkire igaz, hogy dicsérné a 20 éves fiacskáját az édeshármasért (...négyesért, stb...). Lehet hogy statisztikai értelemben többet néznek el ezügyben egy férfinak, mint egy nőnek, de az elnézés nem azonos a helyesléssel, a konzervatív világkép egyik nemnél se tartja jónak a szexuális kicsapongást. A csábítás királyait leginkább a haveri kör szokta dicsérni, de a nőknél se azt veszem észre, hogy egymás között túlzottan szégyellnék az újabb és újabb "bepasizások" tényét.
Ad2: konkrét testi károsodást a pornózó embernek nyilván nem okoz, de azért a párkapcsolatát igencsak hazavághatja. Hacsak nem szereti az asszonyka is a pornót, de itt most nem erről van szó, hanem az asszony háta mögött pornózó, közben azt szavakkal ellenző konzervatívokról.

Diktatúra Pécsett, új céget foglalt el a Fidesz! 2011.01.06. 11:51:37

Megint beégett az ország és a kis majom!

Orbán mégis változtatna a médiatörvényen!!!

Szijjártó Péter szerdán még arra utalt, hogy fel sem merült a médiatörvény megváltoztatása, de Martonyi János tegnap már nem vetette el. Orbán Viktor ma megerősítette: ha az unió szükségesnek tartja, változtatnak a törvényen.

Ha az Európai Unió szükségesnek ítéli a médiatörvény megváltoztatását, akkor azt elfogadjuk - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök külföldi újságíróknak a Reuters jelentése szerint.

nexialista · http://nexialista.blog.hu 2011.01.06. 11:53:50

@Gergő77: igazad van, humanitás kérdésében ki is egyezhetnénk, mégis az eddigi gyakorlat szerint valahogy a férfiak kevésbé képviselték...

@lustizmord: "nagyon irigyelné..." most is csak az apákról beszélsz, nem?

Iustizmord 2011.01.06. 11:56:34

@Gergő77: muhaha, bár én nem azt írtam h dícsérné hanem hogy irigyelné, de hidd el, titokban büszke lenne az apa, akinek fia egyszerre három macát vág gerincre (az én fiam, no! felkiáltással)

"a konzervatív világkép egyik nemnél se tartja jónak a szexuális kicsapongást. "

megalol. akkor milyen kicsapongást tart megfelelőnek?

@Magyarország Orbán miatt beégett, cserélni kéne !!: szíjártó olyan mint a kiskutya. néha rántanak egyet a pórázon szt tudja mi a dolga. najd holnap jól megmagyarázza miért gondolt mást tegnap

Girhes Joe 2011.01.06. 11:57:42

@Iustizmord:
Na épp ez az, amiben a konzervatív álláspont eltér a Tiédtől. Szerinted ha az elvek és a tettek ellentmondásba kerülnek, akkor az elveket kell megváltoztatni, különben a tettekben nem követett elv további fenntartása opportunizmus, tehát elítélendő. A konzervatív ezzel szemben fenntartja az elvet akkor is, ha nem sikerül igazítani hozzá a tetteit (akár kényelmességből, akár gyengeségből, akár függőség miatt), és inkább vállalja, hogy leképmutatózzák. Nyilván a becsületes konzervatív legalább megpróbálkozik a tettek hozzáigazításával az elvekhez.

A nagyon konzervatív álláspont egyébként még tovább megy, mert azt mondja, hogy még mindig jobb képmutatóan hirdetni a helyes elvet, mint őszintén a helytelent. Ez is persze vitatható, de ettől még létező álláspont.

Iustizmord 2011.01.06. 11:57:52

@nexialista: apák-fiúk viszonyáról. mert az apák olyanok, hogy a lányuk összes szeretőjének levágnák a tökét. gaz kis csábítók, hah!

amúgy bezek természetes emberi reakciók, a lányára jobban ügyel az ember mint a fiéára (csak zabigyerek ne legyen ám!)

nexialista · http://nexialista.blog.hu 2011.01.06. 11:59:37

@Iustizmord: egyik sem természetes emberi reakció, mind tanult/bevett/elhitt baromság

VIII. Nagyapó 2011.01.06. 11:59:43

@Talon:

OK, jogos. Mindenesetre a bíróságnak marad lehetősége a végrehajtás felfüggesztésére. Nem hiszem, hogy ha a hatóság rendszeresen túllépné a hatáskörét, akkor ezzel ne élne.

Iustizmord 2011.01.06. 12:00:08

@Gergő77: Szerinted ha az elvek és a tettek ellentmondásba kerülnek, akkor az elveket kell megváltoztatni,

ilyet soha nem mondam, pláne nem önmagam viszonylatában, vastagon félreérted. bele ne magyarzd már, plz

jobb képmutatóan hirdetni a helyes elvet, mint őszintén a helytelent

ez elág értelmezhetetlen. ha ui valamit helyesnek vélek, nem tudom képmutatóan hirdetni, max szégyenlem magam ha magam nem tudom betartani. igaz, akkor meg csak szordínóban prédikálok róla.

Iustizmord 2011.01.06. 12:01:03

@nexialista: szerintem meg éppen zsigeri.

VIII. Nagyapó 2011.01.06. 12:03:11

@vinczej:

???

Üzleti titok =/= a névtelen források kiléte.

Utóbbiakat - a posztban is foglalt módon - védi a médiaalkotmány.

Girhes Joe 2011.01.06. 12:06:04

@nexialista:
Az eddigi férfigyakorlatot nem vitattam, csak azt, hogy női vezetéssel bármi is jobb lenne. Ugyanannyira rossz emberi hajlamok léteznek mindkét nemben, amiket a hatalomgyakorlás csúnyán felerősít. Az, hogy a hétköznapotban a nőket humánusabbnak látjuk, éppen abból következik, hogy a férfiakkal _szemben_ határozzák meg magukat, mint az élet továbbadói és a család védelmezői. Hatalmi pozícióban ez a hatás nem érvényesül. A békésebb politikai élet szerintem nem a nemi arányokból következik, hanem az adott ország békésebb, kiegyensúlyozottabb adottságaiból. Esetleg fordítva igaz lehet, hogy békésebb körülmények között a nők könnyebben és szívesebben vállalnak döntési pozíciókat, és a férfiak is szívesebben bízzák rájuk, épp az előbb említett önmeghatározás miatt.

nexialista · http://nexialista.blog.hu 2011.01.06. 12:08:49

@Iustizmord: ha emberi reakció lenne, akkor nők pont így reagálnának, de mivel ez utóbbi elég kérdéses, csak az az alaptéveszme süt ki a megfogalmazásodból, hogy férfiak=emberek, nők=egyéb kategória (maca, ribanc, stb)

nexialista · http://nexialista.blog.hu 2011.01.06. 12:10:00

@Gergő77: nem vezetésről beszéltem, hanem kiegyensúlyozott képviseletről,
a vezetés/hatalom vagy vezetés/hatalom akarása abszolút férfias projekció

Girhes Joe 2011.01.06. 12:14:04

@Iustizmord:
Az utóbbi bejegyzésed már jóval közelebb áll az én álláspontomhoz. Amit írtam, ebből a mondatodból vezettem le: "elvhűnek lenni kényelmetlen, ha van egyszerűbb tevésbeli alternatíva. tehát színtiszta opportunizmus, ennyi" -> tehát aki nem elvhű, az kényelemből és opportunizmusból teszi ezt -> tehát elítéled azt, aki kitart az elvei mellett elméletben, annak ellenére, hogy nem tudja betartani őket a gyakorlatban. Ha másképp értetted, sorry.

Egyébként bőségesen vannak emberek, akik miközben szégyellik magukat valamely gyengeségükért, azért hirdetik, amit ezzel szemben helyesnek tartanak. Nem véletlen, hogy folyton leképmutatózzák sokan a papokat meg a politikusokat. De most akkor jobb lenne, ha a sutyiban elkövetett stiklik helyett kiállnának teli torokkal hirdetni, hogy amit tesznek, az a helyes?

mcs · http://paralelart.wordpress.com/ 2011.01.06. 12:14:30

@VIII. Nagyapó:

áruld el, kérlek, ha a fenti kijelentésed alapján a bíróságok kielégítően működnek, akkor mi indokolja azt, hogy a méltóságukban, magánéletükben, személyes sármjukban megsértett derék polgárok ne maguk fordulhassanak panaszukkal a t. bírósághoz?

mi a fene indokolja azt, hogy egy önkényesen kijelölt, pártdelegáltakból álló csoport döntse el helyettem, hogy én most emberi méltóságomban sértve lettem-e?

miért tudná sz. a. kisasszony, hogy én mitől érzem sértve magam?

nexialista · http://nexialista.blog.hu 2011.01.06. 12:14:54

@nexialista: mint ahogy az is, hogy valakivel SZEMBEN kellene meghatározni bárkit is, de persze mégis inkább egyszerű projekció, se nem férfias, se nem nőies, csak az ellentétekben gondolkozóké...

Girhes Joe 2011.01.06. 12:18:55

@nexialista:
Csak éppen a képviseleti demokráciában a képviselet maga a hatalom, a kettő nem választható szét.

De szerintem fölösleges ezen rágódnunk, Te hiszel abban, hogy a masszívabb női képviselet több humánumot vinne a közéletbe, én meg nem. Meddő hitvita, amit soha nem lehet eldönteni, mert ha ki is próbálják valahol, akkor se bizonyítható, hogy a több nő hozott békésebb közéletet, vagy a békésebb közélet hozott több nőt.

gagauzz kalauzz 2011.01.06. 12:21:28

Ha ezt a törvényt fletóék hozzák, akkor a Hörrtévének, a Magyar Nemzésnek és a Magyar Űrlapnak hány milliárdot kellett volna befizetnie az elmúlt 8 évben? Konszolidálni lehetett volna az államháztartási hiányt. :-)

Girhes Joe 2011.01.06. 12:21:55

@nexialista:
Ez meg már filozófiai vita, ami szintén meddővé válik igen hamar... tetszik-nemtetszik, a világot az ellentétek viszik előre. A teljes egyetértésből általában semmittevés, abból meg hanyatlás következik - azaz egy ilyen kultúra helyét elfoglalja egy versenyre, harcra, ellentétekre épülő ("nem humánus", netán "férfias") kultúra. Szigorúan szerintem.

egygrafikus 2011.01.06. 12:28:42

@szemet:
Hát vallási csoportot biztos nem alkotnak az ateisták:) De a bármely kisebbség vagy többség kategóriába azért beleférnek ugye?

"A mûsorszolgáltatás nem irányulhat semmilyen kisebbség, sem bármely többség nyílt vagy burkolt megsértésére, kirekesztésére, annak faji szempontokon alapuló bemutatására, elítélésére."

Tehát ezen paragrafus alapján, ha engem, mint ateistát valamelyik egyházi mûsorban bármilyen módon negatívan emlegetnek, az engem sért. Ergo: tilcsák be...

bolá 2011.01.06. 12:31:54

2010. novemberében a szociáldemokrata spanyol kormány békeidőben, nem háborús helyzetben, és nem katasztrófa miatt, példátlan módon, statáriumot vezetett be, mert munkások (gyengék kedvéért elmagyarázom: munkás az, aki jövedelmét munkájával szerzi, szemben a tőkéssel, aki a jövedelmét tőkéje kamatából nyeri) alapvető jogukkal, a sztrájkjoggal kívántak élni. És a kényes nyugati demokratáknak az orrát ez nem csípte. Leleplezték magukat!

Iustizmord 2011.01.06. 12:35:41

@mcs:
mi a fene indokolja azt, hogy egy önkényesen kijelölt, pártdelegáltakból álló csoport döntse el helyettem, hogy én most emberi méltóságomban sértve lettem-e?

miért tudná sz. a. kisasszony, hogy én mitől érzem sértve magam?

hát papírja van róla, azért. továbbá mert magyarországon a jozefinizmus él és virul, úgy fletó, mint vitya alatt. (és éppúgy nem műkszik).

@gagauzz kalauzz: Ha ezt a törvényt fletóék hozzák, akkor a Hörrtévének, a Magyar Nemzésnek és a Magyar Űrlapnak minden oldalát teleírták volna hogy "oda a sajtószabadság, a kommancsok ezt is lenyúlták"

egygrafikus 2011.01.06. 12:42:02

@Chaoyang:
Ez egy hosszas - és lehet, hogy off - vita tárgya lehetne. Nem vagyok társadalomkutató, de azt gondolom, minden társadalomban, csoportban, korban mások az értékek és mások az elfogadott ill. elutasított normák.
A középkorban pl. tök normál dolog volt ugye, hogy a gyerekek is véginézték a nyilvános kivégzéseket, kínzásokat, közös szobában lakva valószínûleg többször végignézték amint apu megcsinálta anyut, meg a cseldlányt (aztán ôk is beszálltak a cselédlányos bulba)... Ennek ellenére a többségük nem állt meg a növésben, hisz itt vagyunk. Ma ugyanennek a tördékéért (véres matrac) hiszti van a médiatanácsban...
A viktoriánus korban meg zoknit húztak a zongoralábra is, gyerekkoromban még rámszóltak az öregek a Népstadionban, mer egyszer az mondtam, hogy hülye. Egy amazóniai fejvadász kissrác valószínûleg tök természetes módon metélné le a fejedet, ha úgy hozná a sors - folytassuk?
Változnak az idôk, erkölcsök normák - és ez a törvény, meg a mögötte álló politikai csapat ezt nem veszi figyelembe és egy huszon-ötven évvel ezelôtti mércével próbálja megoldani a mai problémákat.

nexialista · http://nexialista.blog.hu 2011.01.06. 12:46:21

@Gergő77: értem, szerinted a világot előrevitték a harcok, szerintem meg azért ilyen sok a probléma, mert még mindig nem tanultunk a harcokból...

egygrafikus 2011.01.06. 12:48:47

Amúgy azt az alapvetô dolgot nem értem konzervatívéknál, hogy miért akarnak mindent betiltani, ami nekik nem tetszik? Ok, szemét a pornó, de nem kötelezô nézni, ha a másiknak tetszik, miért ne nézze? Ok, undorító, hogy fröcsög a vér a tévében, de annyi másik csatorna van... A "kedvencem" az a jó pár évvel ezelôtti eset volt, amikor a vallásosok tüntettek az uránia mozi elôtt, hogy tilcsák be a "Krisztus utolsó megkisértése"c. filmet, mert az sérti az ô meggyôzôdésüket. Hát wazze akkor nem menjen el a moziba, de én hadd nézzem meg..

nexialista · http://nexialista.blog.hu 2011.01.06. 12:51:42

@Gergő77: "képviseleti demokráciában a képviselet maga a hatalom", pedig csak a feladatot adjuk át, nem a hatalmat, és amúgy pont ezt találom "férfiasnak", a hatalmaskodást szolgálat helyett...

mcs · http://paralelart.wordpress.com/ 2011.01.06. 12:51:44

@Iustizmord: ja, hogy papírja van róla. ez megnyugtató.

a másik dolog, ami megnyugtat az a függetlensége, azaz, hogy sem formálisan, sem informálisan nem kötődik pártokhoz.

a képzése, múltja, közéleti, valamint média területen eltöltött tevékenysége, publikációi, nyilatkozatai ezek még tovább fokozzák a nyugalmat.

ezek fényében még inkább különös, mi több, pikáns bájt kap a t. szerző pornót tilcsákbe! felhörrenése.

attól tartok, bár ez mellékszál, és már senkit sem érdekel, de a sajtó és szólásszabadság alapvető lényegét nem értik az urak.

de pánikra semmi ok, majd szíjjártó elvtárs elmondja a véleményünket.

donlouis 2011.01.06. 12:55:08

Ezt az oldalt tízéves cserkészek írják?
Mert akkor értem a megalapozottságot, tárgyszerűséget, elemzőkészséget ("Elolvastam a törvényt, semmi extra nincs benne. ");
és azt a rendkívüli éleslátást, hogy miután kijelenti (jogosan), hogy az internetet nem lehet az eddigi módszerekkel szabályozni, felszólít a pornó betiltására (!!)
Talán el kellene olvasni, ha mást nem, az AB-beadványokat, mi is a baj a médiatörvénnyel.
És ezek a srácok hitték azt, ők lesznek a kormányzás szellemi háttere.
muhaha

mcs · http://paralelart.wordpress.com/ 2011.01.06. 12:55:14

@nexialista: összekevered a biológiai múltunkból fakadó "férfias" és "nőies" viselkedésmintákat a férfiak és a nők viselkedésével.

ez kontraproduktív. és fals.

mcs · http://paralelart.wordpress.com/ 2011.01.06. 12:56:26

@donlouis: célszerű volna elolvasniuk a fejlécet. vagy lecserélni. :)

Iustizmord 2011.01.06. 13:10:34

srácok, ez valamiféle összeesküvés hogy mostanában a kommentek 80%-a alázza a posztokat? vö @donlouis:

ermi71 2011.01.06. 13:10:36

Gyerekek azt ne mondjátok már, hogy aki ide beírt az elolvasta és jogilag értelmezni tudja a törvényt. Az adópaksamétát sem értitek, mert ha értenétek nem kellene könyvelő. Várjuk ki a végét mit találnak olyat amit esetleg meg kell változtatni. Abban az Orbánnak tökéletesen igaza van(mai hír) ha olyat találnak ami más ország törvényeiben is benne van akkor tessék amazoknak is kiemelni a törvényéből. Ahol a francia elnök önmaga nevezi a tv elnökeit, ahol a németeknél ordenáré vagyonokat fizetnek be büntetésül ha zsidóznak vagy gyerek jogokat sértenek, a hollandoknál meg olyan média szigor van, hogy néznétek mint Lajos a moziban. Az EU legalább olyan ősember módjára rontott neki a törvénynek mint azt az Orbánról állítják, még át sem tanulmányozták még meg sem nézték. Akkor hol van még a nyíltan fasiszta Benes dekrétum ügye, hol van a nacionalista szlovák nyelvtörvény ügye, azt lehetett basszátok meg? Ki beszél már a magánnyugdíj balhéról ahol jó ha 3 millióból 30 ezer marad? Majd az EU ezt nem fogja engedni ezt olvastam heteken át. És mi a vége? Hát kurvára engedi, bele sem szólhat. Ennyire ért itt pár blogoló a joghoz.

VIII. Nagyapó 2011.01.06. 13:10:48

Komplett társadalmi csoportoknak nincs feltétlenül saját képviselete, ill. magánszemélyek esetében - kaszabolós gyilkosságok, ld. Kurucinfós támadások és hasonlók - fene sem szeret bíróságra járkálni, ügyvédet fizetni.

nexialista · http://nexialista.blog.hu 2011.01.06. 13:10:55

@mcs: mindenesetre egy túlnyomórészt férfiképviseletű társadalomban a "férfias" viselkedésminta (harcolni/szembenállni/üldözni/irányítani/védekezni) a meghatározó; kiegyensúlyozás esetén szerintem jobban érvényesül az EMBERI

Iustizmord 2011.01.06. 13:16:33

@mcs: igen már akartam magyarázni h a férfi arra van programozva hpgy egységnyi idő alatt minél több utódot hozzon létre, pl egy átlag férfi (elvben) napi 3 nemzést lazán bevállal (8 óra munka-dugás, 8 óra pihenés, dugás, 8 óra szórakozás, dugás... milen szép lenne) s tudja ezt 14-70 éves kora között. ezzel szemben egy nő (durván egyszerűsítve) évi 1 magzat kihordására alkalmas, mondjuk 16-45 éves kora között. és a nőnek azt még fel is kell nevelnie. ergo a férfi a csapodárságra, a nő a partneri kapcsolatra (partnerrel való kooperáció) van ráálva, biologice.

nexialista · http://nexialista.blog.hu 2011.01.06. 13:20:47

@Iustizmord: ezek (programozás) szerint az emberek egyszerű robotok?

Iustizmord 2011.01.06. 13:21:56

@VIII. Nagyapó: ugyan, nehogymá az legyen a törvény célja hogy gipsz jakab SAJÁT JOGA védelmében nehogymár egy szalmaszálat keresztbe tegyen, urambocsá ügyvédhez meg bíróságra szaladjon...

így van, védjük az embereket, kapjon mindeki hitelt, nehogymá bankba kelljen a hiteligénylőnek rohangálnia... továbbá legyen Nemzeti Autószerelő Holding is, nehogymá mindenkinek drága pénzen a szakszervízbe kelljen hordani a lízinges szuzukit...

@ermi71: csak tudod nálunk egypárti demokrácia van, pillanatnyilag, de az bezony fontos hogy 9 meg 12 évekre nevezzenek ki pártfunkcikat (szalai, számvevőszék, polt).

Iustizmord 2011.01.06. 13:23:59

@nexialista: ne vitassuk el az ösztönök hatalmát. a társadalmi váz nagyon vékony és nagyon törékeny az embereken. elég kitenni néhány matrózt az óceánon egy csónakba, 3 napi víuzzel és élelemmel, majd meglátod hogy az ösztön vs tanult magatartásforma közül melyik győz.

@donlouis: És ezek a srácok hitték azt, ők lesznek a kormányzás szellemi háttere.

erre már utaltam finoman egy korábbi posztban, de jött tölgy, és sejthetitek.

ermi71 2011.01.06. 13:28:11

@Iustizmord: Ne viccelj már ezt úgy mondod hogy egypárti demokrácia mintha nem törvényes választásokon kapott volna ekkora győzelmet az Orbán. Azért ne lukasenkózzunk már gyerekek. Diktátor meg a hülye duma,nem fegyverrel kapta a 2/3 győzelmét. Ha olyan jól kormányoztak volna az előzőek akkor nem lett volna 2/3. És nem marad otthon 1.5 millió szoci szavazó. Ha elbassza meg fog bukni 4 év múlva ennyi a története ennek a dolognak.

mcs · http://paralelart.wordpress.com/ 2011.01.06. 13:28:35

@VIII. Nagyapó:

tehát a tekintetes médiatanács ugyan nem tudja, hogy én sértve érzem-e magam, de felhatalmazzuk, hogy eldöntse helyettem, hogy röhögök-e a poénon, vagy pereskedem? és ez szerinted helyes?

a t. tanács ezeket a dolgokat szintén el tudja dönteni kismillió különféle társadalmi csoport helyett, akikhez mégcsak érintőlegesen sincs köze, és esélye sincs rá, hogy megértse az ő nézőpontjukat. mondjuk a női ortodox vasútmodellezőktől a cigányzenészeken át a ateista tengeri akvaristákig?

tehát ne bízzuk rá az egyénekre és a csoportokra, hogy ők döntsék el, hogy most sértve érzik-e magukat, nem állítsunk oda 5 embert a haverjaink közül, majd ők eldöntik. ez aztán tényleg konzervatív hozzáállás.

milyen vidám dolog lenne már, ha mondjuk a szomszédom átkiabál a kerítésen, hogy ödönkém, baszod, ide kölykedzett a macskád a talicskámba, mire én csak legyintenék, mert így élünk mi itten falun, egyébként meg nincs is macskám, de előpattan a platán mögül sza, megélhetési önkéntes mérvadó és bepereli a nevemben a szomszédot. hát az tényleg vidám életképeket vetít előre. (a gyengébb metaforikus tehetséggel megáldott olvasók képzeljék azt, hogy a fenti mondat egy országos napilapban jelent meg)

Iustizmord 2011.01.06. 13:29:09

társadalmi MÁZ, i mean

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2011.01.06. 13:30:59

@VIII. Nagyapó:
A demokráciát nem, a sajtószabadságot talán.
Alapvetően nekem az a bajom, hogy felesleges dolgokat szabályoz és nincs kontroll felette. Nagy teret ad az önkényes jogalkalmazásra.

Iustizmord 2011.01.06. 13:32:03

@ermi71: ne vicceljünk már, senki sem kérte tőle azt amit csinál (mnthogy nem is mondott semmit mihez kezd majd)

"Ha elbassza meg fog bukni 4 év múlva ennyi a története ennek a dolognak. "

biztos ezért lett 9 évre kinevezve szalai meg polt, meg 12 évre az vÁSZ vezetője. szal ne legyünk álnaivak se...

@mcs: sőt a kőfaragók és a balettáncosok is...

Fatal Error! System Halted! 2011.01.06. 13:32:43

Konzervatórium...inkább apácazárda / papnevelde.

Ha az a konzervatív jobboldali, értékrend, hogy mindenbe belepofázom, majd én megmondom, hogy legyen, mit nézz/hallgass/olvass, akkor nem kérek belőle.

Szerinted Kínában sikerült betiltani a pornót?

Családok mennek tönkre, mi? Véletlenül sem egyéb problémák miatt.

Kedves dobraynak egy jó dugás hiányzik, fel kellene dobni a szexuális életét valamivel.

ermi71 2011.01.06. 13:38:40

@Iustizmord: És kit kellett volna kineveznie? Lendvai Ildikót? Na még gyönyörű, hogy a saját embereit ülteti be. Kit ültessen? A bukott kormányból pártból nem ültethet be senkit. Gondolod a ficónak vagy a gyurcsánynak megremegne a lába egy kétharmadra és a szíjjártót ültené be valahova? Ugyan. Amúgy felteszem neked a kérdést vagy bármelyik blogoló társamnak aki ezt olvassa, tegyük fel bukik az orbán és gyengül a fidesz. Mondjatok egy pártot és hozzá egy miniszterelnök nevet ki jöjjön utána, ki vezesse az országot? Vona? Mesterházy nem elfogadott szürke Attila?, Shiffer András?

nexialista · http://nexialista.blog.hu 2011.01.06. 13:40:38

@Iustizmord: értem, tehát szerinted a társadalmi életet az határozza meg, miként cselekedne három – csónakba kitett – matróz...

nexialista · http://nexialista.blog.hu 2011.01.06. 13:48:21

amúgy jó a példa, most pl. van pár százezer/millió – csónakba kitett, élelemmel kevéssé ellátott – ember

Iustizmord 2011.01.06. 13:49:00

@ermi71: jahogy nincs alternatíva? ez már a szociknak is bejött 98 tavaszán... meg viktornak 2002 tavaszán.

másrészt szerinted az a totál természetes hogy mindenhová pártdelegáltat küldenek, még véletlenül sem olyat aki előbb kompetens, aztán nem ellenséges a kormánnyal. vagy olyan hogy "független értelmiség" már deklaráltan nem van? "vagy velünk, vagy ellenünk" logika működik? ennél már kádár is felvilágosultabb volt.

@nexialista: logikai hibás a felvetés. (bár ha négy matrózt írtál volna, talán...) nem a 3 matróz viselkedése HATÁROZZA meg a társadalmi életet (ami ugye a koncertre járást meg az író-olvasó találkozót jelenti) hanem a 3 matróz MODELLEZI, leképezi a krízishelyezetes társadalmi viselkedésmintákat.

Iustizmord 2011.01.06. 13:50:24

@nexialista: és hidd el, úgy is fognak viselkedni. kannibál módon, érzelemvezérelten, túlélő ösztöntől hajtva, de részben irracionálisan

(ezért hívják pl OV-nak a min.elnököt.de smittpajára már ez sem magyarázat)

Fatal Error! System Halted! 2011.01.06. 13:50:28

@ermi71: nyer az mszp és felkéri Orbánt min.elnöknek...szerintem minden esély megvan rá. Hiszen már volt egyszer és saját bevallása szerint jól csinálta.

nexialista · http://nexialista.blog.hu 2011.01.06. 13:52:58

@Iustizmord: naigen, nem az határozza meg, de akkor miért hivatkozol erre? szerintem semmi másért, mint hogy adott esetben önigazolj

(bocs, a három napi élelem miatt sikerült odaírni hibásan...)

mcs · http://paralelart.wordpress.com/ 2011.01.06. 13:53:17

@ermi71: eleve lehetetlennek tartod, hogy egy ász pl. szakmai vezetést kapjon, ne pedig politikait?

nem mellékesen semmi különösebb gond nem lenne orbán országlásával, ha betartaná az írott és íratlan törvényeket, ha az európai demokrácia szabályai szerint játszana, tudod, fékek és ellensúlyok.
ha képes lenne a kompromisszumra. ha tudná egyáltalán mi is az.
ha emberszámba venné a politikai ellenfeleit és nem ellenségnek, vagy elhallgatandó háttérzajnak tekintené a fideszen kívüli részét a társadalomnak.

ámokfutó dilettánsokból kaptunk bőven az utóbbi években. remek, ez most meg lett fejelve hatalmi gőggel, szűklátókörűséggel, farizeus retorikával és valami elcseszett küldetéstudattal, a pirinyó szakmai rész meg odébb lett tessékelve abban a pillanatban, amint a vezér gondolatival ütközött.

még evvel se lenne különösebb bajom, mindenki úgy pusztítja a szavazóbázisát, ahogy tudja, csak közben az ország járja meg de csúnyán.

nagyon csúnyán.

egygrafikus 2011.01.06. 13:59:10

@ermi71:
..."ami más ország törvényeiben is benne van akkor tessék amazoknak is kiemelni a törvényéből." Az úgy kafa, hogy összeszedjük a világ összes törvényét, oszt kicsipegetünk belôlük - az összefüggések nélkül - paragrafusokat, és utána mutogatjuk, hogy de hát benne van...

"a hollandoknál meg olyan média szigor van, hogy néznétek mint Lajos a moziban." Történetesen elég hosszú ideig éltem hollandiában, és bár nem ismerem az ottani médiatörvényt, azért nem az jön át sea tv-ben, se a sajtóban, se a rádióban, a neten meg pláne, hogy hû de szigorú itt a törvény...

Azt nem akarod megérteni - sok szerencsétlen sorstársaddal egyetemben - hogy nemcsak az a lényeg, hogy betû szerint mi van leírva (ködösen megfogalmazott, gumiszabályként alkalmazható mondatok, ld. bizonyos kisebbségek és többségek diszkriminálása, stb.), hanem az, hogy az alkalmazása egy olyan erôsen pártkötôdésû estületre van bízva, akik felett semmiféle jogi, politikai kontroll nincs, csak OV dönthet róluk. 9 évig leválthatatlanok, nincs semmiféle kontroll, rendeletet hoz, alkalmaz, elbírál, büntet - mindezt gyakorlatilag egyetlen ember (ne tévedjünk: SzA-t OV nevezte ki, ô áll mindenek felett). Na ez az, ami nem tetszik a zemberek jelentôs részének. Meg az, hogy ismét valaki(k) helyettem akarják eldönteni, mi a jó nekem, a gyerekeimnek és mi az ártalmas.

Iustizmord 2011.01.06. 14:00:48

@nexialista: arra gondoltam hogy ha van 3 matróz akik az elkúrt nagy vízen hánykódnak, és nem tudják hogy jön a mentőcsapat, akkor a társadalmi normák mint tanult normák gyorsan lehámlanak és jön a puszta ÖSZTÖNcselekvés. ami lehet racionális is, pl agyonütöm a másikat hogy elfogyasszam (jó esetben a kajájt, de ez ugye kontraproduktív mert akkor ki húzza az evezőt.), de a lényeg, hogy nem a tanult "ne bántsad felebarátodat" meg a "szabadságom határa a másik szabadsága" c módon műkszik az ilyen ember.

ezért mondtam hogy az ösztöncselekvés (a férfi sok nőt akar dmegdugni) sokszor megelőzi a tanult viselekedésmintát.

@mcs: egész jó summa.

ermi71 2011.01.06. 14:03:47

@mcs: Fékek ellensúlyok na azok lennének az biztos. A nemre is nemet nyomnának. Pont ez volt a baja az országnak, egy elképzelést sem lehetett előrevinni mert a nemre is nemet nyomtak. Elvárom hogy ne toporogjon ne várjon nekem fél éveket egy jogi döntésre aminek úgyis az a vége, hogy nem szavazzák meg. És amikor jön a ciklus vége akkor meg az lenne a baj,hogy na majom mit kezdtél a kétharmaddal mit értél el?

nexialista · http://nexialista.blog.hu 2011.01.06. 14:08:24

@Iustizmord: az ellentmondás ott van, hogy az ösztönszerű viselkedési modell krízishelyzetben jön elő, mondod, mégis a férfi-nő viszonylatot igazoltad volna vele...
bár mondjuk, lehet igaz, ha krízismegvalósulásnak fogod fel a nemi terepet

nexialista · http://nexialista.blog.hu 2011.01.06. 14:10:33

amúgy mennyi nőt fogyasztasz százon?

Iustizmord 2011.01.06. 14:22:36

@ermi71: cimbi, a fidesz mennyiben volt konstruktív amíg nem náluk voltak az audi-kulcsok? ha lenne olyan gomb hogy nem-nem-soha, sőt jusztse, akkor görcsölő ujjakkal markolászták volna.

@nexialista: a ffi-női kapcsolat mindig krízishelyzet, csak az elejjén nem látjuk. :o)))

igazplni azt akartam hogy az ösztön megelőzi a tanult viselkedésmintát x esetben. ilyen a nemiség is. hétköznapiul: a férfi megy a farka után, a nő meg állandóságot akar.

és ha a férfi nem mehet mindig a farka után, mert gátolja ebben az ún házasság, mint elsajátított viselkedésminta, akkor pótcselekvésként pornót néz.

a csórikáimtól meg már ezt is el akarják venni.

EL A KEZEKKEL A PORNÓTÓL! A MINDENNAPI KOVI-PRODUKCIÓT ADD MEG NÉKÜNK, ANNAMARI!

Iustizmord 2011.01.06. 14:26:56

@nexialista: csak fogyasztanék... PÉLDÁS CSALÁDAPA VAGYOK. csak a pornót nézem , oszt is érte az asszony hogy így bomlik a keresztény családmodell :o)))))

nexialista · http://nexialista.blog.hu 2011.01.06. 14:33:49

@Iustizmord: meg úgy bomlik a keresztény családmodell, ha a lányodat pornószínésznek neveled...

képzeld el, más társadalmi környezetben, ahol a valamivel tudatosabb nők figyelme az utódok érdekére is irányul, ösztönszerűen távoltartják magukat az ösztönszerű férfiaktól

mcs · http://paralelart.wordpress.com/ 2011.01.06. 14:43:06

@ermi71: drágám, ha neked az alkotmányos demokrácia nem tetszik, akkor én teljesen megértelek, sőt átérzem a panaszod. szörnyű, suta, lassú és nem hatékony dolog ez a parlamenti izé.
meg azok a fránya bíróságok is mennyit szöszmötölnek a papírokkal, hát minekaz?

mit oldanak meg a papírok? meg az a sok vita, okoskodás, jogi blabla. el vele.

határozott, kemény férfiakra van szükség, akik nem bajlódnak jogszabályokkal, vitával, sőt beszéddel se, csak teszik a dolgukat.
ha meg valami az útjukba áll, akkor azt félresöprik. határozottan és tétovázás nélkül.

most még a gyengébb lelkületűek elrévedhetnek olyan régimódi toposzokon, hogy magántulajdon, meg emberi méltóság, meg szólásszabadság, meg többpárti parlamenti munka, meg a nemzet egésze által jóváhagyott vagy megalkotott alkotmány, de ez csak pillanatnyi megingás, bűnös hezitálás.

egyszerűen le kell bontani, el kell távolítani, félre kell söpörni a kormány alkotó szándéka elé éket verő, tamáskodó, mihaszna csepürágók csürhéjét. jóhogynem majd sztrájkolnak még a végén, meg népszavazgatnak össze-vissza. abcúg.

hatékonyság kell, cselekvés kell, a múlt árnyain elmerengeni meg lehet majd a kormány jóvoltából bőséges nyugdíjjal ellátott öreg napjainkon, a naplemente öregek otthonának szorgos magyar kezek által gondosan fonott hintaszékén.

na.

Iustizmord 2011.01.06. 15:58:35

@nexialista: mint pl az utolsó tangó párizsban meg az elfújta a szél féle sztorikban, úgy????

Iustizmord 2011.01.06. 16:00:22

@mcs: ez az Orbán Viktor: A Polgári Kormány Manifesztuma c műből volt, ugye?

Iustizmord 2011.01.06. 16:03:56

@nexialista: meg úgy bomlik a keresztény családmodell, ha a lányodat pornószínésznek neveled...

ezt honnan vetted? valahogy nagyon mást értesz ki a soraimból mint ami bele vagyon fogalmazva...

mcs · http://paralelart.wordpress.com/ 2011.01.06. 17:03:21

@Iustizmord: ez a szép ezekben a fiatal mozgalmárleányokban, hogy bárhol képesek ellenséget találni.

és bármely mondatodból két könnyed logikai (bak)ugrással el tudnak jutni a hímsovinizmusig.

azért ne hagyd abba, feszült figyelemmel követem a közöttetek lévő kommunikációs szakadék áthidalását.

HaKohen 2011.01.06. 17:08:41

@nexialista: @Iustizmord:

Irtó aranyosak vagytok, ahogy így incselkedtek egymással.

Szerintem már rég' elfelejtettétek, hogy miről vitatkoztatok eredetileg.

HaKohen 2011.01.06. 17:13:45

@ermi71:

Mondd, te most hülyének tetteted magadat (nehogy azt mondd erre, hogy nem tetteted...)? Avagy a vitapartnereidet nézed hülyének? Avagy-avagy: csak a felét szoktad (tudod) elolvasni a neked szóló kommenteknek? Avagy-avagy-avagy: egyszerűen csak nincs kedved (időd, engedélyed stb.) gondolkodni?

Bocs, nem akarlak megsérteni, de így kívülről egészen másképp látszik, mint amit lelkesen imamalmozol.

Iustizmord 2011.01.06. 18:42:56

@HaKohen: a dugásról, és annak körülményeiről. vagy ilyesmi.
egyébként nem vitatkozunk, nexialista néha belelát vmit a mondataimba, ami nincs ott.

csak már várom hogy megjöjjön tölgy, gabrilo, és a maga szelíd, csendesen kétkedő modorában megmondja h ostba vagyok. továbbá gyanús hogy dobray még nem villant, átalussza a meccset.

Iustizmord 2011.01.06. 18:43:54

@HaKohen: ugyan, van aki nem hagyja hogy a tények megzavarják a tisztánlátását. csukott szemmel szép az élet, meg békésebb is.

HaKohen 2011.01.06. 19:57:51

@Iustizmord:

Meg néha kifizetődőbb is.

Silcon 2011.01.06. 22:41:12

Ha a Fidesz volt olyan pimasz, hogy *tényleg* EU tagok létező törvényeiből ollózta össze ezt, akkor érdekes lesz a meccs vége, mert ha valami fennakad, akkor annak a másik országnak a törvényét is át kell szabni picit.

Kérdés, hogy több ország, önállóan egységes egészet képező "EU kompatibilis" médiatörvényeiből kicsipegetett és "magyar módra" összerakott verziója is megfelelhet-e az EU elvárásainak?

nexialista · http://nexialista.blog.hu 2011.01.06. 22:50:54

@HaKohen: ez volt az alapmondatom: üldözni/harcolni/előírni/megszabni/büntetni helyett inkább humanizálni lehetne a társadalmat, ami ekkora férfi túlsúllyal nem fog menni, eddig se ment...
innen tértünk el oda, hogy egy ilyen kijelentés biztos csak feminista lehet...

HaKohen 2011.01.06. 23:05:46

@nexialista:

Az alapmondatoddal még csak-csak egyetértenék. Azzal viszont már kevésbé, hogy összeeresztesz két külön problémát.

Szerintem (is) egy tapodtat sem juthatunk előre (most kis hazánkra gondolok, mert más helyeken már rég túl vannak ezen), ha nem hagyunk föl az "üldözni/harcolni/előírni/megszabni/büntetni" paradigmával.

Viszont azt gondolom veled ellentétben, hogy ez nem "férfi" paradigma. Mai ajrópai kultúránkban a férfi/nő viszony és a férfi/nő tulajdonságok (konzisok kedvéért: személyiségjegyek) kevésbé primitívek az általad jelzettnél, sőt: nagyon is bonyolultak. Mondhatni, ez egy másik dimenzió (mármint az előző bekezdésben szereplő idézethez képest).

nexialista · http://nexialista.blog.hu 2011.01.06. 23:18:46

@HaKohen: bocs, nem én jöttem a férfi-nő viszonyokkal, sem a személyiségjegyekkel, mindössze azt állítom, amíg a nők háttérbe vannak szorítva, a férfiak "nőies" tulajdonságai ugyanúgy elnyomódnak, vagyis marad a harc/üldözés/hatalom/irányítás/büntetés és egyéb lószarokra való irányultság

Mr. Acid 2011.01.07. 00:22:11

Na, szevasz Konzervatórium. RSS feedből ki. Hihetetlen a színvonalcsökkenés. Gratulálok.

ijontichy 2011.01.07. 00:24:57

Hmmm... ezzel a törvénnyel baj van. Ha nem lenne, ez a blogposzt sem születik meg... Ezzel a blogposzttal is baj van. Én azt olvasom ki belőle, hogy szégyenli ömagát. Talán nem kellett volna megírni. Talán nem most. Talán nem ilyen szégyenkezve.

Atisz 2011.01.07. 09:39:45

@chipshop: Remekül összefoglaltad, csak egyetérteni tudok :)

Amúgy maga a bejegyzés is tökéletes, gratula (vagy ahogy ma "közösségi hálósan" mondják: like+1).

2011.01.08. 16:42:26

Az ADD IDE A DIDI slágerre azé lehet rúgózni?

www.youtube.com/watch?v=KAlplWO8H6Q

HaKohen 2011.01.08. 18:43:36

@nexialista:

Van benne igazság, nem is cáfolom. Csak azt mondom, hogy az általad vázolt valódi jelenségek között nem egyszerű és egyirányú oksági, hanem jó magyar szóval: sztochasztikus összefüggések vannak. Másként: a dolog kicsit bonyolultabb.

HaKohen 2011.01.08. 19:30:55

@Belpo:

Atyaisten! A Konzin mindenki folyton zsidózik?

Az 'Add ide a didit' még ezzel a szöveggel is van vagy háromnegyed évszázados sláger.

Viszont az eredetije egy jiddis nyelvű Brodway-musical szerelmi kettőse:
Bei (Bay) Mir Bistu Shein (Sheyn), angolul To Me You're Beautiful, más fordításban Mean That You're Grant. Ősbemutató: 1932.

Részleteket lásd a Wikipédián, ha a jiddis cím alapján keresel.

De hogy könnyebb legyen rugózni, itt egy eredeti felvétel 1938-ból, rajta a zeneszerző képe is látható:

www.youtube.com/watch?v=8gtQDdquhwI&feature=related

nexialista · http://nexialista.blog.hu 2011.01.09. 01:05:33

@HaKohen: tudok róla, ám a végső ok mégis ily egyszerű

2011.01.09. 01:27:08

@HaKohen:
ha ezt Pákó tunná????

iparterves 2011.01.09. 12:26:46

A regisztráció és a regisztrációból való törlés témáját nem kellene esetleg körbejárni?

Iustizmord 2011.01.09. 15:40:13

@HaKohen: Bei (Bay) Mir Bistu Shein (Sheyn)

aka

Bei Mir Bist Du Schön.

HaKohen 2011.01.09. 21:13:34

@Iustizmord:

Hát igen, mivel eredetileg a jiddis a németországi zsidók anyanyelveként alakult ki, azután változott aszerint, hogy melyik országban telepedtek le. És héber ábécét használtak, különféle rendszerek szerinti fonetikus átírással, amint ez a cím is mutatja. Irodalma volt (nem is akármilyen), színházai és sok millióan, akiknek ez volt az anyanyelve, sőt egyetlen nyelve.

Sajnos, ma kiveszőben van. (Minden nyelv elsorvadását sajnálom, ami elszürkíti a korábban oly színes világot, lásd pl. a székely, a rétoromán, a breton stb. nyelveket). Ebben nem csak a shoá sáros, hanem Izrael alapító atyái is, akik valamiféle konkurenst láttak a jiddisben, furcsa arisztokratizmusuk szemszögéből; most egy kicsit enyhült a helyzet.

A magyar nyelvbe is számos jiddis szó beépült. Gondolnád, hogy a srác, a majrézni, a kóser, a meló, a stikában, a sóher, a jatt, a jampec, a balhé, az éca, a tarhál is jiddis eredetű? Nem is beszélve a most nekünk gazdaságilag nagyon aktuális bóvliról.

És amikor a meggyilkolt Rabin izraeli miniszterelnök temetésén Bill Clinton akkori amerikai elnök gyászbeszédének utolsó szavai ezek voltak: 'Shalom, haver' ('Béke veled, barátom'), akkor az egyik héber (meg persze arab), a másik jiddis szó volt.

HaKohen 2011.01.09. 21:17:08

@Belpo:

Mér, a Pákó nem zsidó? Sajnos, tegnap nem volt fiús napom, ezért inkább a csajt figyeltem, aki elég jól mozgott, bár az volt a benyomásom, hogy ilyenből tizenkettő van egy tucatban. (Ez már nem egy jiddis szólás volt.)

MIx 2011.01.11. 11:29:07

A médiatörvény része, záróaktusa egy törvénykezési folyamatnak. Mivel ez az EU többi tagját is érinti közvetve is, ezért verte ki a biztosítékot.
Nagy hiba, ha elkezdjük elemezni, mi a baj a törvény egyes pontjaival, mert akár egyes pontjaival egyet is érthetünk. Nagy mester a FIDESz a trükközésben: egy sor, mindenki által helyeselhető tény mellé becsempész olyan dolgokat is, amit észre sem veszünk, csak amikor már késő.
Emlékezzünk a F-szel kapcsolatos perekre: sosem a fő állítást perelték, hanem egy mellékkörülményt, F.-közeli cég volt-e a cég, taggyűlés volt e a taggyűlés, loptak-e csaltak-e, visszaéltek-e a hatalmukkal, ezt nem vitatták. Amikor a bíróság megállapította, hogy nem F-közeli, nem taggyűlés, akkor nagy hanggal azt kommunikálták, nem igaz az állítás, hogy loptak, csaltak, visszaélek, mert a bíróság nekik adott igazat. Igen, csak a lényegtelen mellékkörülményben.
Most kitalálta OV a NENYI-t, amit ki kellett plakátolni, mint régen a Rákosi, vagy Sztálin képeket. Nemzeti együttműködés, és akkor a F. törvényalkotóként megint trükközik, kikerüli a NENYI-t, nem a kormány terjeszti be a törvényjavaslatokat, hanem egyes zseniális tagjai, akik egyszemélyes intézményként mindenhez értenek, bőven van idejük 200§-ból álló törvényeket készíteni, beadni, csakhogy ne kelljen egyeztetni senkivel sem, akikkel egy demokráciában akkor is kellene, ha nem írná elő a törvény.
A médiatörvénnyel az a baj, hogy van, nem a részletei. Megjelent a közlönyben, már működik is a CENZÚRA az öncenzúra.
Az indoklás nélkül felmondható állásukat féltő sajtómunkások a "királyi" TV-ben és rádióban nem adnak hírt a világszerte támadt tiltakozásoknak, megmozdulásoknak. Nem kell már semmit sem tenni, a médiatörvény fenyegetése már megtette hatását, a hatalom embereit, OV-t negatívan érintő hírek nincsenek a közszolgálatikban.
Mennyire ismerős ez a Rákosi és Kádár rendszerből! Nagyon szomorú ez a helyzet!
Végezetül ide idézem, mit ír az általunk is aláírt EU alapjogi charta:
" 11. cikk

A véleménynyilvánítás és a tájékozódás szabadsága

(1) Mindenkinek joga van a véleménynyilvánítás szabadságához. Ez a jog magában foglalja a véleményalkotás szabadságát, valamint az információk és eszmék megismerésének és közlésének szabadságát anélkül, hogy ebbe hatósági szerv beavatkozhatna, továbbá országhatárokra való tekintet nélkül.

(2) A tömegtájékoztatás szabadságát és sokszínűségét tiszteletben kell tartani.

12. cikk "

OLVASÓK SZÁMA

AKTUÁLIS TÉMÁINK

MANDINER

Nincs megjeleníthető elem

JOBBKLIKK

Nincs megjeleníthető elem

CREATIVE COMMONS

Creative Commons Licenc
süti beállítások módosítása