Posztkoitális nosztalgia

Konzervatorium I 2010.06.21. 08:25

Ha a politikailag aktív fiatalság állítólag úgyis konzervatívként lázad a fönnálló ellen, bizonyosan nem csodálkozunk, ha a nosztalgia olyannyira konzervatív érzése is eluralkodik egyes képviselőiken.

Van itt, kérem, egy generáció, amely még a kommunizmusban született, de már a kapitalizmusban nevelkedett – és éppen ezért családilag beoltott a kommunizmussal szemben, miközben sem olvasmány-, sem egyéb élményei nem ahhoz a korszakhoz, hanem a kritikára tán szintén megérett globális kapitalizmushoz kapcsolódnak. A ma huszonévesek nemzedékéről van szó. A rendszerváltás gyermekeiről. Mert ez a réteg – és e sorok írója is idetartozik – gyerekként élte át a rendszerváltást.

Techet Péter írása

 

És bizony öregszünk. Az idei választásokon olyanok szavaztak már, akik 1992-ben születtek. Akiknek Orbán Viktor első kormánya halvány emlék, és akiknek 2002 felizzott tavasza legföljebb valami általános iskolás szerelmi kalandot sejtethet. Őnekik nincs emlékük ellenzéki tüntetésekről, Király Zoltánról, Gorbacsov „leveses” fejéről, médiaháborúról, Csurka István „irodalmi munkásságáról”, taxisblokádról, megszakadt Walt Disney-délutánról, kultikus Mariahilfestrasséról. Őnekik már nem jut semmi sem eszükbe a Listen To Your Heart hallatán. (Lengyel Zsolt: Your Little Piece of Heaven) Őnekik a Nyugat Barcelonában kezdődik. A mi nemzedékünk viszont még ott volt – még ha nem is mindig tudatosan, s pláne nem éretten – azon időkben, amikor a határ előtt tizenöt kilométerrel már előkészítették a szülők az útlevelet, és áhítatos csendben közelítették meg A HATÁRT. (Gerőcs Péter: Elgurult tízforintos, 1993) A mi nemzedékünk még emlékezhet szakállas bácsikra, akik a tüntetéseken transzparenst tartottak, s akik szüleinknek is odaköszöntek. A mi nemzedékünk emlékezhet kiürült vasárnap délutánokra, amikor a Kacsamesék miatt néptelenedtek el játszóterek. (Jekel András: Befejezetlen történet) És emlékezhet arra, amikor „megszakították a Kacsameséket, és helyette egy hóbagoly kinézetű fickó mesélt tovább…” (Jekel András: op. cit.)

A közös emléktöredékek, amelyek tán nem egy országot, de egy jól behatárolható pesti s budai, középosztálybeli, ellenzéki, félellenzéki családi hátterű ifjúságot kötnek össze, olvashatók újra az Ex Symposion folyóirat most megjelent számában. A szintén ellenzéki, értelmiségi családból jött Pályi Sándor Márk szerkesztette lapszámban egykori ellenzékiek gyermekei – főleg inkább az „eszdéeszes” galeriből persze – meg néhány „szülő” (Kőszeg Ferenc és Szilágyi Ákos) mesélik el, miként élték át azt az igen kevéske pár évet, ami a rendszerváltást jelentette. Pontosabban: azt a pár évet, amíg jelentett valamit – és főképp valami reménykeltőt – a rendszerváltás. Mert aztán veszekedés, szakadás, erőlködés, lökdösődés, ernyőnyitogatás, félelemkeltés és félés, ordibálás, csakazértis lett belőle. Hogy idénre a Nemzeti Együttműködési Rendszerévé szelídüljön a jövő.

A mi nemzedékünk azonban még megélte a polgárháborút, amikor a politikában tényleg barátok és ellenségek álltak egymással szemben. Barátok és ellenségek, akik azért mégis tudtak egymásba szerelmesek lenni, egymással fröccsözni – és ugyanígy ordibálni, s egymás ellen petíciózni. Mi nemcsak a rendszerváltás, de a polgárháború gyermekei is vagyunk. Mindannyian, e sorok szerzője és az Ex Symposion „gyermekei” is, másutt állhattak 2002-ben, és ezt a másságukat bizonyosan nagyon fontosnak is tarthatták. Csak mostanra fáradtunk el annyira, hogy elhiggyük – és akarjuk –: lehet más a politika.

Az Ex Symposion egyszerű vállalkozásra tett kísérletet: emlékeket gyűjtött össze. Megkért néhány „Andit” és „Juliskát”, „Ateszt” és „Simeszt”, „Zsófit” és Vikit”, hogy immár felülnézetből tekintsen vissza önmagára, arra az időszakra, amikor alulnézetből látta a világot. Mindenki volt gyerek, így mindenkor eljátszható ez a játék. Csak hát a mai nemzedék egy igen érdekes, történelmi kort figyelhetett alulnézetből. Hogy tudatos szerkesztői instrukció vagy csak az önreflektív képesség sekélyessége okán, de a folyóirat szerzői többségében elsődleges percepcióikat írták le a rendszerváltásról. Az akkori gyermek szólal meg, és teljesen kívül reked a mai fiatal. A folyóirat szerzői gyermekként írják le élményeiket – avval a gyermeki reflektálatlansággal, amiként minden gyermek szembesül a valósággal.

Így is jó, mégis van hiányérzetünk.

Hogy kortársaim mit éltek át, nem volt meglepő – elvégre én sem éltem másként és mást át. A rendszerváltást megelőző egy-két év, 1988 és 1989 persze Damaszkuszban ért, ahol csak apám próbálta a Szabad Európát befogni, én egy hatalmas asztalon üldögélve a jordán televízióban néztem angolul vagy arabul a Tom és Jerryt. Azt, hogy otthon ilyen nincs, sőt otthon semmi színes sincs, már korábban is tudtam. Például amikor megelőzően német rokonainktól kéz formátumú, felfelé mutató ujjú fagylaltot kaptam, tán Frankfurtban. És mivel vészesen nyugatos szüleim voltak (s vannak), mind a fagylalt, mind a Tom és Jerry kontextusát is megtudhattam. Hogy itt miért van ilyen, s otthon miért nincsen.

Amikor Pozsgay 1956-ot „népfelkelésnek” nevezte, még mindig Szíriában voltunk. Valamiért emlékszem erre a névre, valamiért mulatságosnak találtam, talán a zsé miatt, talán a „pozs” előtag miatt. (A kiváló Zsille Zoltán a hajdani államminisztert, mai alkotmányozót Potykai Pitykének nevezte a rendszerváltás után is csak szamizdatban megjelenhető könyvében.) Szüleim semmi rendkívülit nem találtak Pozsgay nyilatkozatában. Utóbb én sem találok semmi történelmit abban, ha egy kommunista a rendszer összeomlása előtt pár perccel észreveszi, hogy egész élete hazugságra épült. A szüleim bizonyosan attól félhettek – ami mind az MDF, mind az SZDSZ különböző attrakciói folytán bekövetkezett –, hogy a kommunisták szépen itt maradnak nekünk rendszerváltóknak.

Szüleim bizonyosan nem akarhatták ezt. 1989 végétől, mikor már itthon voltunk, ezért jártak velem együtt a radikálisabb SZDSZ és Fidesz gyűléseire. Ahol jófejű, jóképű, nyugatos, modern fiatalok, polgárok, farmerdzsekis értelmiségiek, s nem megsavanyodott öregurak, nem szürkeöltönyös, nem rövidre kötött nyakkendőjű népiek aggódtak a nemzetért. Szüleim valószínűleg nem harmadik utat, hanem nyugati Magyarországot akarhattak. Ennyiben közös oldalra kerültünk azok szüleivel, akiknek gyerekei emlékeznek az Ex Symposionban. Egy oldalra – de nem voltunk velük azonosak. Ettől még emlékszem, hogy az óvodában Vásárhelyi Miklós unokájával voltam a legjobba – tán szerelmes is voltam, nem tudom –; hogy apám nyakából hallgattam – és igen nagy érdeklődéssel hallgattam – az eszdéeszes tüntetéseket; hogy Tamás Gáspár Miklós aláírta az SZDSZ-zászlómat – ami a mai napig megvan –; hogy Deutsch Tamás Fidesz-kitűzőt adott, amit aztán elvesztettem, s így a nagymamámmal mentem el újat kérni a Kosztolányi Dezső téri alagsori Fidesz-irodába. Politikai eszmélésem, ami e generációnál – amint például Turi Tímea cikkéből is kiderül (Turi Timea: Én itt csupa segget látok) – felettébb korán kezdődött, s liberális volt. Én már az óvodába is SZDSZ-kitűzővel jártam – pedig azt hiszem, a hegyvidéki ovi inkább MDF-s meg MSZP-s volt, de Vásárhelyi Miklós unokájával mi kitartottunk a „pártunk” mellett.

Az, hogy a politika érdekelni kezdett a későbbiekben, bizonyosan ezen évek rontó hatásának tudható be. Hogy játszótér helyett szívesebben mentem tüntetésre. Mert volt valami izgalmas az egészben. A felnőttek gyerekek lettek, s a gyerekek felnőttek. Együtt játszottunk – nem is sejtve, hogy mások játszanak mi velünk. De ez már nem akkori emlék, hanem mai kritika – olyan kritika, amit a mai liberálisok ma sem mondanának ki nyíltan. Nekik ugyanis 1989 szent maradt, és az Ex Symposion cikkeiből is a múlt csak érdekes, tán még szép is – de semmiképpen sem álságos. A folyóirat szerzői szüleik lelkesedését nem blöffnek, hanem naiv idealizmusnak tartják. Kőszeg Áron néha korrigáló közbevetései kivételével kevés apaellenes lázadás érezhető a cikkekben. 

„Teljes értetlenséggel álltam az előtt, hogy a szüleim valami olyat mondanak, méghozzá láthatóan nagy hévvel, amiről azt sem tudják, micsoda”, írja viszont Győri Hanna. (Győri Hanna: Anekdóták) Bizonyosan baloldali szülei lehetnek Hannának – a baloldalra jellemző az ilyen lelkesedés. Az én szüleim bár SZDSZ-szavazók voltak akkor, de már pár nappal a választások után csak legyintést tapasztaltam náluk. Az általános iskolában már én sem hordtam SZDSZ-kitűzőt – igaz, tán a bátorságom sem volt meg ehhez egy katolikus iskolában.

Ám mivel gyermekkénti élményeink közösek, a folyóirat legtöbb cikkét ismerősként olvastam. Valamennyi íróját ismerhettem volna, történetét magam is tán elmondhattam volna.

Jobban érdekelt azonban a régmúlt, a magyar hatvannyolcasok bohókás világa – az, amiből Kőszeg Ferenc ad családtörténeti pillanatokat. (Meg Vajda Júlia – stilárisan nem mindig csiszolt – beszámolókat.) Kőszeg a három gyermekének – Áronnak, Surinak és Fanninak – margináliáival meséli el az ő ellenzékiségét. A K. történeteiből megszokott belpesti, elegáns, ironikus stílusban.

Melankolikus rendszerváltás-kritika is innen fogalmazódik meg leginkább, Kőszeg Fannitól: „A baloldal korrupciója és gyávasága lehangoló, de ma már nem mondanék igent Orbán Viktornak sem, ha esetleg táncba hívna.”

A liberális, belpesti, szamizdatos, rendszerváltó elit ma ugyanolyan kicsi és földalatti, mint amikor elindult. A baloldal pedig ugyanolyan gyáva és korrupt, mint akkor volt.

Orbán Viktor pedig már másokkal táncol.

Fölnőttünk. 

 


A bejegyzés trackback címe:

https://konzervatorium.blog.hu/api/trackback/id/tr62097216

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2010.06.21. 09:13:38

Érdekes, hangulatos írás.

"Őnekik már nem jut semmi sem eszükbe a Listen To Your Heart hallatán."
Nem tartozom az említett korosztályba, de nekem sem.

"Mert aztán veszekedés, szakadás, erőlködés, lökdösődés, ernyőnyitogatás, félelemkeltés és félés, ordibálás, csakazértis lett belőle."
Ez igen hamar eljött. A remény még egy évet sem élt.

Tom és Jerry volt már olyan 86 körültől.

"A szüleim bizonyosan attól félhettek – ami mind az MDF, mind az SZDSZ különböző attrakciói folytán bekövetkezett –, hogy a kommunisták szépen itt maradnak nekünk rendszerváltóknak."
Valószínűleg ez nem így volt. Akkor már senki nem attól tartott, hanem, hogy mi lesz ezután? Hogyan tovább?

"„Teljes értetlenséggel álltam az előtt, hogy a szüleim valami olyat mondanak, méghozzá láthatóan nagy hévvel, amiről azt sem tudják, micsoda” [...] – a baloldalra jellemző az ilyen lelkesedés. "
Ne hidd! Kérdezz körbe, hogy miért is utálja mindenki a neoliberalizmust, a globalizációt, vagy kérdezősködj egy kicsit radikálisabb körökben, hogy mit tudnak a zsidókról. Azt fogod tapasztalni, hogy hatalmas a lelkesedés és legalább annyira hatalmas a tudatlanság. Ez nem balos dolog, hanem általános frusztrált kisemberi.

Ami a nosztalgiát illeti, pár hete kezembe került egy Magyar Konyha című szakácskönyv még a rendszerváltás előttről. Ma már megmosolyogtató, de sok helyen az volt írva: kicsit nehéz beszerezni, nem mindig lehet kapni stb.
Ezt egy húszévesnek baromi nehéz lehet elképzelni.

Gazz 2010.06.21. 09:33:16

Nekem ilyen volt a rendszerváltás, emlékeimet pontokba szedve:

gazz.blog.hu/2009/07/14/hogyan_eltem_meg_a_rendszervaltast

hazaffy · http://mondjonle.blog.hu 2010.06.21. 10:17:46

A dolog velejét ugyan nem érinti, de azért: Mariahilfe_R_strasse

grammarnazi üdvözlettel: hazaffy

MEDVE1978 2010.06.21. 10:26:43

Egy kicsit se füle se farkának érzem a cikket. Az emigráns család gyermeke hazatalál, fellelkesül, majd sommás véleményt mond mindenről...
Alapvetően hibás a rendszerváltásérzékelése, mert ő - és nyilván szülei tábortüzet láttak ott, ahol csak szikra volt. Ha a nyolcvanas évek Magyarországát nézzük, akkor azt látjuk, hogy az évtized elejének nyitása olyan aranykort nyitott meg, ami egészen kilencvenig tartott. Kisgyerek voltam, mégis emlékszem sok mindenre. Nem véletlen, hogy a magyarok boldogan gondolnak vissza erre az időszakra. Gyakorlatilag megmaradt a kádári szociális és foglalkoztatási háló, egyre nagyobb nyugati nyitással párosulva. A végén már lehetett utazni is, devizát váltani is. Senki nem sérült még túl nagyot, mindenki boldog volt és várta az aranykort.
Számomra ennek a lezárása egyértelműen az 1990-es taxisblokád, amikor is kiderült, hogy nem egyedül szálltunk az exszoci hajóba, hanem az tele van még menekültekkel, ezért a nyugat nem fog megmenteni bennünket. Nem lesz gyors életszínvonalnövekedés, sőt hatalmas áldozatok jönnek. A taxisblokád - eltekintve attól, hogy mi és milyen volt - rámutatott erre. Az édennek, a "szép" rendszerváltás illúziójának vége volt.

Ha visszaemlékezem, azóta a helyzet csak durvult. Az első csürhe - nem csürhe botrány már a hírhedt Kónya - Pető vitán kitört. Az a két attitűd, ami ott kikristályosodott, máig meghatározza a közéletet.
Valószínűleg az igazság az, hogy Orbán Viktor sem növesztett glóriát és az maradt ami. Egy erőszakos, vízióvezérelt akarnok.

gauche caviar 2010.06.21. 10:28:41

te ilyen liberál-belpesti írások közben maszturbálsz is? vagy igazából minek írod?

valamiért az ilyen "konzervatív" vélemény-publikációs izék közben nem tudok másra gondolni, mint hogy ifjú politikai huldudvarba készülő derék írnokunk legfőbb oka egy ilyen post megírására, hogy kosarat kapott attól a lófarkas bringás csajtól a szimpla kertben, mert túl bölcsésszagú, túl álságosan szerénynek de roppant bölcsnek akart tűnni derék író deákunk, a párt hű szolgálója. Ez meg nem jött be a lófarkas bicajos lánynak a szimplában.
áh, maradjunk a málnafröccsnél.

vitéz Thapóccay néma bárány 2010.06.21. 11:05:45

Sajátos hangulatú írás. Én ugyan nem gyerek, hanem fiatal felnőtt voltam a rendszerváltás idején, de a mesenézést leszámítva a többi stimmel.

Bánegressy 2010.06.21. 11:44:05

Vitáz van Bánegressy 2010.06.21. 11:39:32
Tipikus önző libbancs szemléletű írás. Mintha csak ők [mi:)] lennének a világon.A többinek nem is jelenthetett semmi különöset a rendszerváltás. Nem gondol a szabaddá vált lelki megnyilvánulásokra, az első szabad elsőáldozásokra, bérmálkozásokra, körmenetekre. A keresztekre az újra megnyíló egyházi iskolák osztálytermeinek a falán a komcsi kádárcímer helyett. Az első szabad csíksomlyói zarándoklatokra.
A végtelen haragra amit a mai napig a szívünkben érzünk, amiért a rendszerváltás antikommunista hevületét, dühét mondhatnám, olyan raffinált o; módon sajátították ki a liberálisok, hogy aztán amikor a nemzeti érzelmű keresztény emberek is elkezdték volna kifejezni, mit jelent nekik újra szabad hazában, szabadon lélegezve és a múlttal végleg leszámolva, egymásnak és szabadságuknak örülve birtokba venni mindazt amiről azt gondolhatták, hogy őket mint szabad magyar embereket itt megilleti, rútul keresztbetegyék a lábukat, ördögi vigyorral éreztetve; csak vicc volt magyarkáim! A haza a multiké! A mi szövetségeseinké!
Ha jól értelmeztem a szerző gyerekkorában a közelkeleten tömte tudatába az agymaszlagoló tom&jerrit. OTT KELLETT VOLNA MARADNI!
Most új rend kezdődik. Most azoknak a rendszerváltása kezdődött el akiknek a szívében a hazájuk iránti elkötelezettség van az első helyen. Mégegyszer nem lehet a magyarokat így "megtréfálni". Kimondatott: forradalmi fordulat, rendszerváltás - az igazi, következett be a szavazófülkékben. A mostani igazi rendszerváltás tanúinak már csak elbeszélésekből lesznek emlékei a múlt hamis rendszerváltásáról, azok kortársairól. Szánalmas, groteszk figurák elevenednek meg ezekben a visszaemlékezésekben, akik megpróbálták rútul rászedni az embereket, hogy mindent kisajátíthassanak, de végülis, ahogy a népmesékben is lenni szokott; póruljártak. Ez az ami a mai legfiatalabbaknak eszébe fog jutni a hamis 1990-es rendszerváltásról.

Dr. No 2010.06.21. 12:18:04

@Vitáz van Bánegressy: Ön egy faszkalap, azt sem tudja, hova kommentel. Ugyanezt a kommentet szó szerint benyomta más blog posztjához, aminek sem a hangvétele, sem a beállítottsága, legfeljebb a témája hasonló a tárgybelihez, viszont egy évvel korábban publikálták! És ezek után vegye komolyan bárki a hozzászólását, annyit is ér, mint a gondosság, amivel bepótyógte!

Az írás mellé tanuljon meg olvasni is, félanalfabéta droid!

Bánegressy 2010.06.21. 12:35:11

@Dr. No:
Mos' Mit van annyira fö'hábordva azúr? A másik blogba véletlenül csúszott be, mert jegyzettömbbe írok és onett kopizok és az a másik blog volt megnyitva, de ott ezt meg is jegyeztem. Ami ezt a blogot illeti, csak nyitni akartam egy "igazi" konzervatív hsz.-al, mert miazhogy? mégiscsak egy konzervatív emlékezet is kell, hogy létezzen a rencerváltásról, különben még aztmondhassák, hogy mi nem is akartuk?:D. Droid van egypupu van kétpupu, van több. Ítélkezzen a forradalmi törvényszék!

Pályi Márk 2010.06.21. 15:49:27

Szia! Jóleső ízlelgetni a személyes vonatkozásaidat a lapszám kapcsán, érdekesek.

Ami azt illeti, valóban "nagyon fontosnak" tartottam 2002-ben, hogy SZDSZ-es vagyok, de azért, amikor a két forduló között elszabadult a pokol, a saját iskolánkban (az érettségi előtti évben) mi már akkor csináltunk egy ilyen fölhívást, amiben ráadásul a "nemzeti" együttműködés nem abban nyilvánult meg, hogy azonos pártra szavazzunk - hiszen akkor aztán nem kunszt -, hanem éppen ellenkezőleg, és a reális működést tekintve is sokkal hatékonyabban valósult meg: rakk.fw.hu/hgy.JPG

Most már csak az a kérdés, hogy melyik J. nevű unokával jártál egy óvodába? Nem kell elárulnod, csak hogy tavasszal vagy ősszel születtél, abból rájövök... ;)

hanna 2010.06.21. 20:30:45

Kedves Cikkíró!
A szüleim természetesen tudták, mi az a demokrácia, mind a ketten képzett és nagytudású emberek. Nekem, az ötéves gyereknek talán nem tudtak egy tüntetés közepén egymondatos magyarázatot adni. A szöveg éppen erről az ötéves perspektíváról szól. Nem voltak frusztráltak, és lelkesek voltak. És büszke vagyok rá, hogy a mai napig nem legyintenek rá - semmire. A legjobb tudásuk szerint, szívvel-lélekkel végzik a munkájukat szociális intézmények tagjaiként, azért, hogy jobb legyen azoknak, akiknek a legeslegrosszabb.
Mindenesetre a szövegértelmezés végtelen szabadságát jelzi, hogy abból a két mondatból frusztrált, tudatlan, baloldaliként definiáltátok őket.
Üdvözlettel,
Hanna

techet péter 2010.06.21. 23:01:44

@hanna:

Kedves Hanna!

Inkább vicceskedő, mint gonoszkodó kiszólás akart ez lenni. Értelemszerűen nem gondolom, hogy ne tudták volna, mi a demokrácia (stb.) - de bizonyosan nem tudták, hogy mi lesz ebből itthon. Ezt ugyanis szerintem a többség nem tudhatta. Frusztrációt nem olvastam ki vagy bele a szövegedből (-be). Tudatlanságot sem. A szívvel-lélekhez pedig gratulálok, s örülök.

Üdvözlettel,

Péter

techet péter 2010.06.21. 23:05:06

@Pályi Márk: Ok. Izgi felvetés, bár szerintem 2002-ben levenni a pártjelvényt, még kiállás volt vmi mellett. Ma már másról szólna. Akkor még a jobboldal őszintén hihette, hogy aki nincs velünk, az ellenünk - ma már bonyolultabb a helyzet. Ma már tényleg le kell venni a jelvényeket.

Ősszel.

techet péter 2010.06.21. 23:07:23

@Vitáz van Bánegressy: Értem, csak a szám nem erről szólt, akkor most miért a katolikus megújulást, meg ilyeneket, elevenítsem fel? De tény: az a is a rendszerváltás volt, amint írt.

Cecco Beppe 2010.06.22. 12:18:08

Én speciel sosem voltam kifejezetten "nyugatos", bár a kommunistáktól mindig is viszolyogtam. Ettől függetlenül nem gondolom, hogy tizenéves fejjel vallott "nézeteim" említést érdemelnének úgy, mint konzervatív, vagy úgy, mint hétköznapi ember. Tizenévesen minden gyerek abból merít, ami neki jut környezetből és a családjától és ez erősen különbözik minden embernél. Szüleink intellektusára, kapcsolataira felvágni igencsak visszataszító dolog.

Végül: szép dolog visszaemlékezni akkori önmagunkra, de ebbe belevinni (horribile dictu visszavetíteni) mostani magunkat, finoman szólva sem helyes cselekedet.
Lehet, hogy félreértettem az írást, de ezzel Ön, Techet úr békésmártoni szintre helyezte önmagát. Javítson ki, ha tévednék!

deénnem 2010.06.23. 01:19:13

Én meg arra is emlékszem, hogy az első "szabad" választás után a szüleimmel kézenfogva, fagyiot nyalva sétáltunk a városközpontban, és a nap átsütött a fölénk boruló falevelek között. Így visszagondolva, volt az egészben valami csodavárás...

(Azóta apámnak tönkrement a háta a fizikai munkában, mert mindig két ember helyett kellett dolgoznia, hogy ki tudjuk fizetni a számlákat, anyám pedig már azt sem merte elhinni, hogy idén 23 év után (!!!) végre elmehetnek egy hétre pihenni egy fürdőbe, ahol orvosi kezelést is kapnak...)

És most is ez van. Csodavárás.

techet péter 2010.06.23. 19:34:51

@Cecco Beppe: Se előre, se hátra nem vetíttettem semmit. Az milyen szint? És szidás vagy dicséret az ilyen?

techet péter 2010.06.23. 19:39:10

@deénnem: Nagyon kellenének az ilyen narratívák, köszönöm. Hogy elvegyük 1989 utólagos mitizálását, és megóvjuk a jövő nemzedékeit a csodavárástól. A rendszerváltás ugyanis az ország többségének hátfájást okozott.

OLVASÓK SZÁMA

AKTUÁLIS TÉMÁINK

MANDINER

  • Hibás feed URL.

JOBBKLIKK

CREATIVE COMMONS

Creative Commons Licenc