…addig marad az állam

Konzervatorium I 2009.09.10. 10:04

Számos esetben a magyar emberek a mindennapokban a politikához fordulnak és a politikától, az államtól várnak el mindent. Nemcsak megoldást a problémáikra, hanem akár útmutatást is. A korábban a teljes élethez hozzátartozó „funkciókat” ma a „politika” vette át. Legyen szó családról, hagyományokról, életvezetésről, jövőtervezésről, egyházakról vagy történelmi tudatról – ezek felett túlságosan ott lebeg a „politika”.

 

Vendégszerzőnk, Vigh Péter írása

Ennek a rövid írásnak tulajdonképpen egy célja van: hogy felhívja a figyelmet egy szerintem méltatlanul reflektálatlanul maradt esszére. Bár korábban a Konzervatórium posztban és linkben emlékezett meg Gyurgyák Jánosnak a magyar konzervatív hagyományról írott esszéjéről (nem említve a népiekről és a szabadelvűekről közzétett hasonló minőségű írásait), mégsem találtam reflexiót a sorozat befejező darabjáról, a május (!) végén megjelent „egy lehetséges új magyar nemzetfogalommal” foglalkozó Minerva baglya c. művéről.

A poszt akár itt véget is érhetne, ugyanis mindenkit odautalnék, hogy olvassa el az írást, ha eddig nem tette volna meg. Ez egyáltalán nem dorgálás a Konzervatórium gárdája vagy az olvasók felé, magam is nemrég találtam az írásra, bár tudtam, hogy nyáron fog megjelenni. Sokan már a szerző nevére és a témára is fel fognak szisszenni. Hogy mit nyavalyog ez, meg egyáltalán, csak mert csalódott a Fideszes tanítványokban, állandóan szurkálja őket. Meg hogy a Népszabadság hozta le az írást, áruló. A szerző bevallása szerint azért fordult a Népszabadsághoz, mert az volt az egyetlen lap, ahova úgy írhatott esszésorozatot, hogy nem kötötték meg a kezét. Aki elolvasta a megjelent írásokat, ezt könnyen észre is veheti.

A szerző nézeteivel lehet egyetérteni vagy annak ellentmondani, mindenesetre színvonalasan tár az érdeklődök elé egy roppant érdekes témát. Gondolatmenete végén egy lehetséges megoldást ad, majd önmagához képest eddig szinte ismeretlen optimizmussal zárja írását. Alkalmat ad az együttgondolkodásra – mert bár a blog és a magazin írói és olvasói között számosan a tárgy szellemi hatósugarában vagyunk, talán lehet bennünk annyi szerénység, hogy elismerjük: ilyen mély és őszinte átéléssel és tétre menő gondolatokkal nem mindig fordulunk a témához. Ezt csak erősíti a személyi hitelesség, ami – joggal – mindig erősen felvetődik ebben a szellemi közegben.

Egy gondolat erejéig idézném a szerzőt, amihez két hozzáfűzni valóm lenne:

Végül tegyük fel a legkényesebb kérdést, mennyi esélye van egy ilyen új nemzetfogalom meghonosodásának Magyarországon? Vajmi csekély. A szélsőséges individualizmus, a magyar társadalom szétesése, továbbá a civil társadalom gyengesége miatt szinte semmi esély arra, hogy a magyarság alulról, spontán módon, az államtól függetlenül teremti meg ezt az új típusú nemzettudatot, pedig ez lenne a legkedvezőbb megoldás, s aligha kétséges, hosszú távon erre kell törekednünk. Rövid távon, átmeneti megoldásként maradnak a pártok és az állam.

Elsőként fontosnak tartom kiemelni, amit Gyurgyák ebben az idézetben a civil társadalom és az alulról szerveződés alatt ér. Közhely (méghozzá idegesítő), hogy a magyar társadalom és a mindennapok túlságosan átpolitizáltak. Részemről a politikát, még a tömegdemokrácia korában is, az emberiség egyik legmagasabb rangú hivatásának tekintem, a közjóért és a közösségért való önzetlen munkálkodásnak. Sajnos, átpolitizáltság alatt nem ezt az antik áthallású gondolatot értem. Számos esetben a magyar emberek a mindennapokban a politikához fordulnak és a politikától, az államtól várnak el mindent. Nemcsak megoldást a problémáikra, hanem akár útmutatást is. A korábban a teljes élethez hozzátartozó „funkciókat” ma a (nem antik értelemben vett) „politika” vette át. Legyen szó családról, (nemzeti) hagyományokról, életvezetésről, jövőtervezésről, egyházakról vagy történelmi tudatról – ezek felett túlságosan ott lebeg a „politika”. Tényleg az számít, hogy melyik történelmi egyház határolódik el jobban a Jobbiktól? Eddig azt hittem, az evangélium terjesztése elsősorban a dolguk. Ide sorolhatjuk a mindezekhez kapcsolódó nemzettudatot is, amire rátelepszik a vulgarizált médiapolitizálástól kezdve az újpogány szubkultúrán át ezernyi dolog. Nem állítom, hogy volt vagy valaha lesz vegytiszta állapot a nemzettudatban vagy teljes „depolitizált” állapot, de kétséget kizáróan a mérleg most túlságosan kibillent.

Másodsorban, rövid távon maradnak a pártok és az állam – írja Gyurgyák, ami tény. A pártok helyett most röviden az állammal foglalkoznék. Nekünk magyaroknak különös kapcsolatunk van az állammal. Egyrészt ünnepeljük, másrészről jelen van a kádári örökség is. A kezdetet és a megmaradást látjuk benne, ahogy ezt Sólyom László két éve augusztus 20-ai ünnepi beszédében felvázolta. Valóban, a magyar állam – enyhe képzavarral élve – hájas is meg sok helyen rohad, ahogy ezt itt is számos írásban regisztrálták, de ez nem azt jelenti, hogy gyűjteni kell a fát a rituális máglya alá. Holott olyan kevés igazán jó kormányzati döntést láttunk, hogy pár „tanácsadói szerződés” után mi magunk gyújtanánk meg a gyufát. És mivel ez van, ezzel kell egyelőre dolgozni, reméljük, hogy egy jó kormányzat jó helyen használja az államot. Visszavonul onnan, ahol nincs helye, de erősen jelen van ott, ahol szükség van rá. A vágyott szintű „depolitizáltságig” el kell azonban fogadnunk, hogy még sokáig (részben addig is, amíg mi hagyjuk) az állam és a mindenkori kormány meghatározóan, de legalábbis erősen részt fog venni a nemzetfogalom alakításában. Ennek minden jó és rossz oldalával együtt (tegyük hozzá: ahogy történt ez akár korábban is, lásd a dualizmus korát és a kultúrállami feladatokról folytatott parlamenti vitát).

Lezárva a gondolatmenetet, higgyünk Szerető Szabolcsnak, aki Tamás Gáspár Miklósnak írt válaszában (nota bene: TGM levele önmagában zseniális, ha lenne magyar Monty Python csapat, rá kéne uszítani őket) így szól: „Megnyugtatja, ha megsúgom neki, nemzetfogalom kérdésében tökéletesen egyetértek Gyurgyák Jánossal, s szerintem erről a Fidesz sem gondol nagyon mást?”

Legyünk optimisták, talán Minerva baglya jövő tavasztól gyakrabban látogatja majd az országházat.


A bejegyzés trackback címe:

https://konzervatorium.blog.hu/api/trackback/id/tr461371003

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sutty 2009.09.10. 10:48:14

részben egyetértek, de azért leesett az állam... persze, mint minden ember, keressük annak gyökerét, hogy miért is nem érezzük magunkat lelki nyugalomban Magyarországon. Olvassuk a híreket! Ennyi pénzt mentettek ki maguknak, azt ölték meg, ki lesz az új miniszterelnök?

Sutty 2009.09.10. 10:50:01

ki lesz az új köztársasági elnök?

excopp 2009.09.10. 11:11:16

sajnos, úgy érzem, a helyzet még annál is rosszabb...

- a felismert hibák ugyanis azzal az eséllyel bírnak, hogy javíthatók; de mi van azokkal, amelynek hibajellegét közvetlenül alig, avagy igen kevesen ismerik fel?

- ilyen - búvópatak-jellegű - állami gyámkodásra utal a kegy, hogy (bizonyítottan) hiábavaló munkanap-átrendezések árán négynapos ünnepeket gyárt a politika (röviden: atomizál) - talán ez ügyben a hét minden nap visszakapja a maga jogán az őt megillető helyet (ahogy a francia forradalom hónapjai is csak pár évig tündökölhettek)

- ilyen beavatkozás az ún. nyári időszámítás (kérdés, mennyi a megtakarítás, vagy tényleg van-e ilyen)
- talán éppen Portugáliában fordult elő (és talán Barroso-val, de ebben nem vagyok biztos), hogy a (rendes) időóra visszaállítása választási győzelmet hozott

- ugyancsak gyámkodási típus a SZEMÉLYI jövedelemadó munkáltatóval történő elkészíttetésének szabálya

- és ezek a dolgok észrevétlenül építik ki azt a képzetet, hogy közösség csak államon "keresztül" képzelhető el, és mindenhová Ő kell (és megágyaz a csodavárásnak)

- ehhez, mármint a nemzeti közösség érzelmi megéléséhez segítő változások elindításához az alig észlelhető piciny teendők segíthetnek hozzá
(hogy a kádári ingyenélés kultúrájának felszámolásáról és a kijárásos érdekérvényesítés visszaszorításáról - vö:atomizálás=divide et impera) most említés se tétessék

szomorutojas · http://tojas.blog.hu 2009.09.10. 11:28:37

@excopp: Szerintem amiket írsz alapvetôen az állam játékszerei minden tekintetben.
Amit mi négynaposként egy szombati munkanappal csinálunk, azt máshol áthidalásnak nevezik, és egy szabadnap kárára megy, de ugyanolyan általános, áthidalt pénteki vagy hétfôi napon nem érdemes dolgozni, annyira magányos lennél. Ráadásul engem nem akadályoz meg a munkában az sem, ha négynapos, vasárnap vagy éjszaka van, sôt be kell valljam a pirosbetûsek sem. Ha munka van, munka van.

A személyi jövedelemadómat pedig leszarom. Ha az állam el akar venni tôlem, oldja meg. Én nem fogok számolgatni helyettük, oldja meg az Apeh, no meg az, aki erre kötelezve van, maximum elpostázom.

Azt viszont nem értem miért probléma hogy idônként GMT+2 máskor GMT+1 a helyi idô, azt már kimutatták, hogy felesleges, de szimplán népszokásnak is jó. Mások meg balra hajtanak, hadd maradjon némi szokás.

budai zöld 2009.09.10. 14:49:48

@excopp: a SZJA nagyon jó példa, jelenleg olyan marha bonyolult a rendszer, hogy igazából hálás vagyok a munkáltatómnak, hogy megcsinálja helyettem. Tényleg, vajon hová vezetne, ha az egész bevallás elférne egy a4-es lapon, és bárki meg tudná csinálni, mert olyan egyszerü és átlátható lenne a rendszer?

A Portugál idöszámítás-sztori (tudtommal) nem érintette a nyári idöszámítást, hanem, hogy röviddel vagy közvetlenül az EU csatlakozás után, nagy lelkesen csatlakoztak a közép-európai idözónához (is), csak amikor az iskolásoknak töksötétben kellett kelniük, rájöttek, hogy igazából greenwichtöl nyugatra vannak...

Hosszúhétvégéröl kétféle megoldást ismerek. Ausztriában a te dolgod, hogy kivedd a közbülsö napot, Svájcban pedig a munkáltató simán odaadta, mondván, 'úgy is ledolgozzuk év közben'. Tény, hogy egyik esetben sem az államtól várja a bizonytalan szavazó, hogy megoldja a hosszúhétvégéit.

budai zöld 2009.09.10. 14:55:07

De a lényeg, hogy nálunk az állam-állampolgár viszony nem két felelös felnött viszonya, hanem inkább tekintélyelvü alkoholista szülö - önállótlan hülyegyerek viszony. Igazából mindkét fél ragaszkodik ehhez a leosztáshoz, mert attól fél, hogy túl sokat vesztene egy felelös felnött-felnött viszonyban.

Bell & Sebastian 2009.09.10. 15:07:54

Murphy állammal kapcsolatos törvényeiben több igazság van, mint bármely mélyenszántó elemzésben. (linket nem adok)

A post írójának felvetése az alulról szerveződő civilekről többször is felbukkant az Orbán-beszédekben, de csak ihletettebb pillanataiban vette elő a témát.
Vajon tartja még?

Végül egy - a sok közül (Murphy):
"Egy ateista is lehet olyan erőszakos, mint egy hittérítő."
- Tudjuk.

bz249 2009.09.10. 16:31:46

@szomorutojas: "Azt viszont nem értem miért probléma hogy idônként GMT+2 máskor GMT+1 a helyi idô, azt már kimutatták, hogy felesleges, de szimplán népszokásnak is jó. Mások meg balra hajtanak, hadd maradjon némi szokás."

Én pl. szeretem, hogy nyáron egy kicsit később kezdődik a világos, annyival is többet lehet aludni. Na de így jár az aki elpuhult városi. :)

jan 2009.09.10. 23:26:01

@budai zöld: ez nagyon jó:)

amúgy Gyurgyák cikke nem rossz, néhol kifejezetten megfogott, de azért olyan nagyon eredeti dolgok nincsenek benne...

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2009.09.11. 08:20:33

Renan (Csak nem az a Renan?!)

:-D (...) :-D (...) :-D ...

Szabó Zoltán (Csak nem az a Szabó Zoltán?!)

:-D (...) :-D (...) :-D ...

Ha eszembe jutott, hát elmondom. Ha valamelyikőtök találkozik Orbán Viktorral (azzal az Orbán Viktorral) mondjátok meg neki, hogy felejtse el a Gy*rgyákokat, L*ncziakat és a többieket és üljön le Böjte Csaba atyával és Kocsis Fülöp atyával (a görögkatolikus püspökkel) egy kis beszélgetésre, egy délután alatt világosan fogja látni a helyzetet:-)

Itt mindenki megmondja a frankót, no, most megmondtam én is:-)

ü
bbjnick

excopp 2009.09.11. 08:48:09

@budai zöld:
-igazad van

- és akkor a gyámkodás kapcsán még arra is rálelhetünk, hogy gyakorlatilag 1,7 millió munkavállaló az, aki adót IS, járulékot IS fizet - magyarán viszi a vállán az országot

- és ott van erős szakszervezet, ahol amúgy is kiváltságos munkavállalók dolgoznak (állam, önkormányzat, meg ezek cégei) - gyanítom, hogy a munkanap-átszabások is őket célozzák elsősorban

- ott viszont, ahol kellene érdekvédő szervezet, nincs- pl. az esztergomi Suzuki "szakszervezete" a gyár előtti parkolóban, egy autóbuszban ül össze

- az állam (önkormányzat) által foglalkoztatottak aránya is fontos mutató - abban a városban, ahol dolgozom (mert falun lakom), a bejelentett munkahelyek 40 %-a - ha közvetve is - de önkormányzati alkalmazott...

- az állami jövedelemcentralizáció mértéke még a környező országokhoz képest is magas (a GDP-nk 50 %-át közelíti, választási évben meg is haladja), miközben 40 % körül lenne hirtelen elfogadható (ez cca. 2500 mrd Ft-os karcsúsítást feltételezne)
- miközben pl. a rendészeti funkció alulfinanszírozottnak tűnik...

- úgy látom, hogy túl sok dolgot kellene egyeztetni és túl sok irányba elmozdulni

peetmaster · http://nemdohanyzom.blog.hu 2009.09.13. 12:43:22

ahogy olvastam a poszt témájául szolgáló esszét, egyre határozottabban jelent meg egy fogalom az agyamban: belső ellentmondás.
A cikk közepén ki is mondja, bevallja a szerző. Az az ellentmondás, hogy a náci rossz, a hazafi meg jó, pedig a skála ugyanazon oldalán vannak.
Én nem tudok egy olyan gondolatvilágot elfogadni, amiben bevallottan van ellentmondás.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2009.09.13. 20:55:09

@peetmaster:

Bizony, nem véletlen ez a nagy csönd e körül a poszt körül:-(

Ez a Stockholm-szindróma egy újabb fájdalmas jele.:-( Ez a modernitás csapdája.

Gyurgyák sem meri kimondani, amit gondol (nem meri gondolni, amit gondol), mert ha kimondaná, akkor diszkvalifikálná magát. Ehelyett futja a köröket:-( Pedig, csak ki kellene mondani, amit gondolunk (merni kellene gondolni, amit gondolunk).

(És: a náci és a hazafi soha a büdös életben nem volt a skála ugyanazon oldalán. A hazafi egy örök típus (gondolj csak a görögökre vagy a rómaiakra), míg a nemzetiszocialista egy tipikusan modernista identitás.)

ü
bbjnick

peetmaster · http://nemdohanyzom.blog.hu 2009.09.13. 21:47:46

@bbjnick: ez hülyeség, hogy a nácizmus valami modern dolog. A "mi" és "ők" mindig is létezett. A skála pedig az abszolút internacionalizmustól (minden ember egyenlő, sőt egyforma, mondjuk 10 pont) az EU hivatalos kommunikációján át (egység a szokszínűségben vs. nemzetek Európája, +/- 1 pont, a szélsőséges kirekesztő fajgyűlöletig terjed (Ku-Klux-Klan, -10 pont).
A patriotizmus monjuk - 3-4 pont.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2009.09.13. 22:05:18

@peetmaster:

"A "mi" és "ők" mindig is létezett."

Tehát akkor, aki "mi és ők"-ben gondolkodik az mind egy szálig náci?

Akkor beb*szott rendesen, mert én még olyan cselekvőképes homo sapiensszel nem találkoztam, aki ne "mi és ők"-ben gondolkozott volna. Azt, hogy most éppen mi a "mi" és kik az "ők" definíció kérdése; de hogy a búbánatba igazodhatna el valaki a világban, ha ezeket a kérdéseket nem tenné fel és valamilyen szinten nem válaszolná meg magának?!

A skálához: És mi van akkor, ha én készítek egy másik skálát, más beosztással, akkor nekem lesz igazam? Nehogy már!

És: a nácizmushoz két dolog megléte feltétlenül szükséges:
1) nemzetfogalom
2) szocializmus (mint társadalmi koncepció)

A nácizmusnál már csak a gender-ideológia a modernistább:-)

ü
bbjnick

peetmaster · http://nemdohanyzom.blog.hu 2009.09.14. 15:20:29

@bbjnick: a szocializmust nem értem itt.
Mindenki mi-ben és ők-ben gondolkozik, de én pl. csak azt fogadnám el érvényesnek ezek közül, amik az embereket saját döntéseik alapján osztják csoportokra. "Mi", tisztességes emberek, "ők", bűnözők. "Mi", ateisták, "ők", vallásosak. "Mi", az emberiséget lényegileg hasonlónak látók, "ők", származási alapon, azaz olyan miatt, amiről nem tehetnek, diszkriminálók.

___________________________ (törölt) 2009.09.14. 23:17:02

@peetmaster: jöttem szőrszálat hasogatni :)) tehát, ha olyasmi miatt nem szabad diszkriminálni, amiről az ember nem tehet, akkor fel kell venniu 150 centis embereket a kosárcsapatba?

peetmaster · http://nemdohanyzom.blog.hu 2009.09.15. 00:56:25

@Shenpen: igen, aztán ha nem edz elég keményen ahhoz, hogy zsákoljon, akkor nem játszhat :)
De amennyire tudom, az egyéni felelősségvállalás a konzervatív gondolkodás egyik alaptétele. Én csak arra szoktam az ilyen náciügyi vitákban utalni akarni, hogy zsidókat, cigányokat stb. zsidó, cigány stb. mivoltuk miatt kirtani igazságtalan, hisz nem tehetnek róla. Bűnözőket bebörtönözni, adott esetben kivégezni meg nem igazságtalan, hisz olyat kérünk számon rajtuk, amiről tehetnek.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2009.09.15. 01:28:17

@peetmaster:

A nemzetiszocialisták bizony szocialisták voltak (modernisták, ateisták, antikapitalisták, részben kollektivisták, bár nem tagadták egészében a magántulajont stb.), csak nem internacionalista, hanem nacionalista alapon képzelték el a "szocializmust":-) Ugyanolyan egalitárius, egyenlősítő elképzeléseik voltak, mint a bolsevikoknak, csak a náci eszménykép nem az ideológiailag képzett, öntudatos egyenmunkás volt, hanem az ideológiailag képzett, öntudatos egyenpolgár.

"(...) Német polgári pártnak kell annak lennie (...) A munkás is polgár, mihelyt a német népközösség tagja. Vagy kapitalista-e a polgár vagy paraszt, azért mert van valamilye, semmittevő-e azért? Dolgoznia kell néki is, hogy megtartsa, amilye van. Hadd legyen már vége az irigykedésnek, de legyen vége a pénz pöffeszkedésének is. Egyszerűbbé kell megint lennünk. (...) Olyan legény kerüljön az élre, aki elbírja a gépfegyverkattogást. Hadd szálljon a bandának kicsit gatyaszárába a bátorsága. Tiszt nem köll, arra már fütyül a nép. Legjobb volna valami munkás, akinek jól jár a pofája. (...) Esze nem köll, hogy sok legyen, a politika a legbutább foglalkozás a világon, és amit Weimarban tudnak, annyit tud nálunk Münchenben minden kofa. Valami elbizakodott majom, aki a vörösöknek oda tud mondogatni, és nem szalad el, ha széklábakkal hadonásznak, kedvesebb volna nekem tíz olyan bölcs professzornál, aki reszketve ül a tények és a nedves nadrágja alapján. (...) Legényembernek kell lennie! Akkor fut utánuk az asszonynép. (...)” (Dietrich Eckart, költő, író, műfordító, a német nemzetiszocializmus egyik atyja 1919-ben. Forrás: Konrad Heiden Hitler c. könyve)

"Mindenki mi-ben és ők-ben gondolkozik, de én pl. csak azt fogadnám el érvényesnek ezek közül, amik az embereket saját döntéseik alapján osztják csoportokra." --- írod.

Töröm már itt egy ideje a fejemet ezen a mondatodon, de csak nem tudom megérteni. Ez most hogyan működne a gyakorlatban? Ha teszem azt valaki engem besorol a baromarcúak közé, magát pedig a f*szagyerekek közé, akkor én kötelezhetem rá, hogy változtassa meg a rólam alkotott véleményét? És mi lesz, ha nem teszi? Feljelentem és elítélik?

Nekem erről az "előítéletellenes" harcról mindig Félkupica Fehérfőnök jut eszembe Heller A 22-es csapdájából:

"Borzasztó dolog a faji előítélet, Yossarian. Tényleg az. Borzasztó dolog, hogy becsületes, hű indiánokkal úgy bánnak, mint holmi niggerekkel, bibsikkel vagy koszos digókkal.”

ü
bbjnick

peetmaster · http://nemdohanyzom.blog.hu 2009.09.15. 18:59:39

@bbjnick: nekem a szocializmus egyik lényegi alappillére az internacionalizmus. Legalábbis mindig ebből a szempontból érvelek. (Tudod, a komcsi törikönyveimben ez volt. :))

"Ha teszem azt valaki engem besorol a baromarcúak közé, magát pedig a f*szagyerekek közé, akkor én kötelezhetem rá, hogy változtassa meg a rólam alkotott véleményét? És mi lesz, ha nem teszi? Feljelentem és elítélik?"

Úgy működne, ahogy az előző kommentemben írtam.
Lehet csoportra érvényes ítéleteket hozni, akár halálosat is, de csak olyan csoportra, amit olyan attribútumok alapján képzünk, amiről a csoport tagjai mintegy tehetnek. Tehát a bűnözők csoportjának bebörtönzése helyes, a pirézek csoportjának koncentrációs táborba zárása nem.

OLVASÓK SZÁMA

AKTUÁLIS TÉMÁINK

MANDINER

  • Hibás feed URL.

JOBBKLIKK

CREATIVE COMMONS

Creative Commons Licenc